Címke: végeredmény

  • Így módosult  a három kizárás után a Kínai Nagydíj végeredménye

    Így módosult a három kizárás után a Kínai Nagydíj végeredménye

    Nagy mértékben változott a Kínai Nagydíj végeredménye a Ferrarik és az egyik Alpine kizárása után, hiszen négy pilótát leszámítva mindenki vagy 2, vagy 3 helyet nyert.

    Miként arról ITT beszámoltunk, technikai szabálytalanság miatt Charles Leclerc-t, Lewis Hamiltont és Pierre Gasly-t is kizárták utólag a Kínai Nagydíjról. Ez az első négy helyezettet, nem érinti, hiszen a kizárt pilóták közül az 5. helyen végző Leclerc érte el a legjobb eredményt, ám onnantól lefele sok minden változott.

    Az ötödik helyet az eredetileg a 7. helyen záró Esteban Ocon örökölte meg, míg mögötte Andrea Kimi Antonelli, Alex Albon, Ollie Bearman szintén 2-2 pozíciót nyert. Az erdetileg Pierre Gasly mögött végző pilóták pedig már hármat, így Lance Stroll, a 12.-ről a 9., Carlos Sainz pedig a 13.-ről a 10. helyre jött fel, azaz mindketten pontot szereztek. Ez egyébként Sainz első pontja a Williams színeiben.

    A Kínai Nagydíj kizárások utáni végeredménye:

    1. Piastri McLaren
    2. Norris McLaren
    3. Russell Mercedes
    4. Verstappen Red Bull
    5. Ocon Haas
    6. Antonelli Mercedes
    7. Albon Williams
    8. Bearman Haas
    9. Stroll Aston Martin
    10. Sainz Williams
    11. Hadjar Racing Bulls
    12. Lawson Red Bull
    13. Doohan Alpine
    14. Bortoleto Sauber
    15. Hülkenberg Sauber
    16. Tsunoda Racing Bulls
    kiesett Alonso Aston Martin
    kizárva Leclerc Ferrari
    kizárva Hamilton Ferrari
    kizárva Gasly Alpine