Címke: vegán

  • Marko kiemelte mi a legjobb osztrák dolog, amiből Hamilton kimarad

    Marko kiemelte mi a legjobb osztrák dolog, amiből Hamilton kimarad

    A hétvégi Osztrák Nagydíj előtt már megkezdődött a Red Bull és a Mercedes közötti, szinte már megszokott szópárbaj. Annak ellenére, hogy idén nem ők egymás fő riválisai. Legalábbis egyelőre.

    A múlt hétvégi Brit Nagydíj után a következő hétvégén a mezőny máris a Red Bull Ringen folytatja a versengést. A Mercedes és Lewis Hamilton abban reménykedik, hogy ismét pariban lehetnek majd a Red Bullal és a Ferrarival.

    Bár a silverstone-i verseny felemásan alakult a Red Bull számára, az Osztrák Nagydíjon abszolút ők lehetnek a favoritok. Nem csupán azért, mert a pálya is a csapatuk nevét viseli (Red Bull Ring), hanem azért, mert az elmúlt négy Osztrák Nagydíjból Max Verstappen hármat megnyert.

    Nem meglepő tehát, hogy a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko már nagyon várja a hétvégi versenyt, csak úgy, mint a schnitzelt (rántott hús), ami elmondása szerint szintén jelentős élvezeti faktor Ausztriában. Persze hozzátette, hogy ez utóbbiból Lewis Hamilton biztosan kimarad.

    Spielberg (az Osztrák Nagydíj helyszíne) kapcsán Marko így nyilatkozott a Kronen Zeitungnak: „Kicsit hiányzik belőle az olyan nagyváros(i érzés), mint Szingapúr hangulata, de a versenyzők imádják.”

    „Nagyon vendégszeretőek, és persze ott van a schnitzel is. Kivéve Hamilton számára, mert ő vegán.”

  • Vegán kutya magángépen, avagy ismét sok kritikát kapott Lewis Hamilton

    Vegán kutya magángépen, avagy ismét sok kritikát kapott Lewis Hamilton

    Lewis Hamilton ismét célkeresztbe került és dühös reakciókat váltott ki a közösségi médiában, miután kutyája bolygókímélő vegán étrendjéről posztolt annak külön Instagram profilján – miközben egy üzemanyagfaló magánrepülőgépen ült.

    Az F1-es világbajnok buldogja, Roscoe már két éve növényi alapú étrenden él.

    A 36 éves vegán Hamilton egy tányér gyümölccsel, köztük eperrel, ananásszal és kivivel fotózta le kedvencét a repülőn.

    Mellette egy zöldségekkel teli tál is volt, brokkolival, paprikával és zöldbabbal.

    A vegánok azzal érvelnek ezen étrend mellett, mert egészségesebbnek tartják, és vélekedésük szerint, ez segít a bolygónak is, mondván a hús és a tejtermékek elhagyása a szarvasmarhákból származó üvegházhatású gázok csökkentésével az emberek karbonlábnyoma is csökken.

    Az azonban nagy port kavart, hogy sokan az alapvetően húsevő háziállataikat is vegán étrenden tartják. Az állattenyésztők arra figyelmeztettek, hogy a kutyák húsmentes táplálkozása létfontosságú vitaminok hiányát okozhatja.

    Nicole Paley, a kisállateledel-gyártók szövetségének munkatársát így idézi a DailyMail: „Azt tanácsoljuk, hogy a vegán – állati alapanyagokat nem tartalmazó – étrendet alaposan ellenőriztessék állatorvossal vagy állateledel-szakértővel.”

    Dr. Scott Miller állatorvos pedig azt mondta, hogy a vegán étrend „rendkívül veszélyes” lehet a kutyák számára, és gyakran a hús elhagyása pusztán a tulajdonos preferenciája miatt történik.

    „A kutyáknak és macskáknak élesebb fogaik vannak a húsfogyasztás miatt. Bármennyire is lehet értelme vegánnak lenni, ha a háziállatainkról van szó, ez problémásnak bizonyulhat.”

    A Roscoe-ról megosztott képen a kutya „szájába” a következő szöveg volt adva: „Imádok vegán lenni. Minden zöldséget és gyümölcsöt megkapok, amit csak akarok. A kedvenceim a görögdinnye és az ananász. 5 kilót fogytam, és jobban érzem magam, mint valaha.”

    A magánrepülőgépek szén-dioxid-kibocsátása azonban óriási, mivel kevesebb ember utazik rajtuk. Így aztán sok kritikát kapott a kutya, jobban mondva a gazdája, Hamilton.

    „A környezet megmentéséről beszél, miközben a kutyáit első osztályon/magánrepülőgépen repteti.” – írta az egyik kommentelő. „Ha mindenkinek akkora lenne a karbonlábnyoma, mint Lewis Hamiltonnak, már nem lenne Földünk.”

    Más így dühöngött: „Magánrepülővel repül, és mindenkinek azt mondja, hogy ő következetesen és. Tessék?”

    Megint más azt írta: „Hogyan adsz neki fehérjét?”

    Hamiltont elvileg megkereste DailyMail, hogy nyilatkozzon a témában, de válaszról még nincs hír.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Roscoe Hamilton (@roscoelovescoco) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton elárulta, hogyan ünnepel a nagy napon!

    Hamilton elárulta, hogyan ünnepel a nagy napon!

    Régebben nagy társasági életet élt, azóta a környezetvédelem és a koronavírus miatt azonban visszafogta magát, Hamilton most felfedte mit csinál ünneplésképp hetedik világbajnoki címének megnyerése után.

    A friss hétszeres bajnok pár évvel még arról volt híres, hogy bulizás tölti fel energiával, és az motiválja őt a versenyeken.

    Azóta vegán életmódra váltott kutyájával együtt. Azonkívül nem használ, csak elektromos autót (hiába sportautó kollekciója). Most, a koronavírus miatt pedig még jobban vissza kell fognia magát mindenkinek. Mivel engedi ki tehát Hamilton a gőzt miután sporttörténelmet írt?

    „Idén még nem szórakoztam, vagy mentem el vacsorázni. Maradtam a buborékomban. Minden nap a szobaszervizt használom, ami nem valami izgalmas, de nem baj, mert nem vonja el a figyelmem a versenyek elől.” – mesél a brit.

    „Nem akartam kockáztatni. Ebben az évben több mindenről lemondtam, mint eddig bármikor az életemben. Ez elég nehéz volt.”

    „Ma hazamegyek, és megnézem a versenyt. Közben eszek egy minestrone levest, és most biztos kibontok hozzá egy üveg bort.”

    Hamilton csapatfőnöke, Toto Wolff rögtön ki is jelentette, hogy a következő szerződése nagyon drága lesz. Az osztrák szerint mindkettejük – idén lejáró – kontraktusát a szezon végét követően kezdik majd megtárgyalni.

    „Nem hiszem, hogy siettetnem kéne a dolgot. Természetesen kell jönnie, nem pedig erőltetve. Még három versenyünk van hátra a Közel-Keleten, ez már nyugodtabb lesz. Még nincs kész, de biztos vagyok benne, hogy sor kerül rá.”

  • Hamiltonnak most már a kutyája is vegán életmódot folytat

    Hamiltonnak most már a kutyája is vegán életmódot folytat

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy bulldogja, Roscoe már teljesen vegán, csakúgy, mint ő maga.

    Az már közismert tény, hogy a hatszoros világbajnok pár éve már vegán életmódot folytat és rendszeresen ösztönzi erre rajingóit is a közösségi oldalakon.

    Most már azonban nem csak ő, de kutyája, is vegán étrendet követ.

    „Hé srácok, Roscoe már teljesen vegán” – írta Hamilton Instagramon. „Mióta vegán, sokkal puhább a bundája, meggyógyultak a gyulladt mancsai és már nem szenved ízületi gyulladástól és könnyebb a légzése is.”

    „Nagyon boldog vagyok az eredménytől, ahogy ő is.”

    Kérdés azonban, hogy mennyire jó ötlet egy alapvetően húsevő állatot kizárólag növényi eredetű táplálékkal etetni…

    „Az Egyesült Királyságban az állatjóléti törvény értelmében a tulajdonos köteles az állatokat a nekik megfelelő táplálékkal etetni.” – mondta Daniella Dos Santos, a Brit Állat-egészségügyi Szövetség (BVA) elnöke a BBC Future-nek. „Ha a személyes meggyőződésed az, hogy neked nincs szükséged semmilyen állati fehérjére, rendben van, de ez az étrend nem felel meg háziállatok jóléti normáinak.”

    „A macskákat kötelezően húsevők és bizonyos mennyiségű aminosavakra is szükségük van az egészségük érdekében, ezek hiánya egészségügyi problémákat okozhat. Ezért nem javallott vegetáriánus étrenden tartani, a vegánról nem is beszélve.”

    „A kutyákat elméletileg lehetséges vegán étrenden tartani, de ez inkább rossz, sem mint helyes. Képzett állatorvos felügyelete mellett kellene csak ezt tenni.”

    Múlt hónapban Hamilton másik kutyája, Coco hat évesen elpusztult, feltételezhetően szívroham következtében.

     

  • Hamilton: nem igaz, hogy vegánként nem lehet izomtömeget növelni

    Hamilton: nem igaz, hogy vegánként nem lehet izomtömeget növelni

    Lewis Hamilton állítása szerint teljesen hülyeség azt állítani, hogy izomtömeget veszített volna azért, mert már egy ideje nem eszik húst.

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok büszkén hirdeti, hogy vegán életmódot folytat, és másokat is arra buzdít, hogy kövessék a példáját. Persze ezzel sokan nem értenek egyet.

    A brit versenyző állítja, hogy mióta így táplálkozik, sokkal jobban érzi magát a bőrében.

    „Úgy gondolom, hogy az egészségem csak egyre jobb lett az elmúlt pár évben, ahogy nővényi alapú táplálkozásra váltottam.” – mondta Hamilton a The Expressnek. „Ez nem a legegyszerűbb dolog, de az ember folyamatosan tanul az élelmiszerekről, újakat fedez fel… amit talán sosem tettél volna… vannak dolgok, amiket korábban sosem ettem volna meg, és ez ad némi változatosságot.”

    „Arra fókuszáltam, hogy folyamatosan jó, szilárd ételeket egyek. A tél folyamán volt egy séfem, szóval ezért ez különösen jobb időszak volt számomra; de nagyrészt a környezet és az állatok miatt döntöttem e mellett.”

    „Egy kicsit nehéz ez, mert tudom, hogy nem mindannyian teszünk így… hogy vegánok vagyunk, nem mindenki folytatja ezt, de én igen. Határozottan érzem a hasznát egészségi oldalról, és fizikailag, és ez lehetővé tette számomra, hogy… tudják az emberek azt hiszik, hogy izmot fognak veszíteni, hanem jutnak fehérjéhez; sok ember mondja, hogy szükségem van fehérjére, de ez abszolút hülyeség. Csak egy kicsit olvasgatni kellene online.”

    „Nekem sikerült… tavaly gyarapodott (az izomtömege), egy kis súlyt is felszedtem. Ezen a télen fogytam, de több izmom lett és nagyobb súlyt tudok emelni, mint bármikor ezelőtt, és többet tudok futni, mint valaha. Ez lehetővé tette számomra, hogy jobban eddzek.”

    „De láthatják más sportokban más sportolók esetében is, szerte a világon. Serene (Williams) is ezen dolgozik, (Novak) Djokovic is, egy csomó ember így tesz.”

    „Szerintem ez pozitív és fontos mód mindannyiunk számára. Szerintem sok területen kell ez… nem csak az ételek kapcsán, de sok dolog van még, amivel előre kell haladnunk, lépésről lépésre.”

  • Leclerc is kipróbálta a vegán étkezést; elárulta, mire jutott

    Leclerc is kipróbálta a vegán étkezést; elárulta, mire jutott

    Charles Leclerc elárulta, hogy a tél folyamán megpróbálkozott a vegán életmóddal.

    A veganizmus nagy szószólója a mezőnyben a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, de Kevin Magnussen is elmondta már, hogy próbálkozott vele, csak úgy, mint Sebastian Vettel.

    A legújabb „kísérletező” a 22 éves Charles Leclerc.

    „Megpróbáltam vegánul étkezni, de nem éreztem tőle tökéletesen jól magamat. A táplálkozás egy nagyon egyéni dolog.” – mondta Leclerc a német RTL-nek.

    Hozzátette, hogy a nem vegán életmódjával is fittebben várja az új szezont, mint valaha.

    „Sokat edzettem, készen állok, jobban, mint valaha.” – mondta.

    Az RTL szerint a monacói versenyző négy kilótól szabadult meg a tél folyamán.

    „Határozottan felkészültebb vagyok, mint tavaly, mivel már tudom, hogy mire számíthatok egy olyan csapattól, mint a Ferrari.”

  • Hamilton állítja: fittebb lett a vegán életmódtól

    Hamilton állítja: fittebb lett a vegán életmódtól

    Lewis Hamilton úgy érzi, hogy Forma-1-es teljesítménye csak javult azzal, hogy vegán életmódra váltott. A hatszoros világbajnok pár éve lett vegán, és rajongóit is arra buzdítja, hogy válasszák az állati eredetű élelmiszereket nélkülöző étrendet.

    A brit versenyző szerint a vegán étkezés egyik nagy előnye, hogy megszünteti az ember energiaszintjének ingadozásait.

    „Alapvetően az ember jól akarja érezni magát.. Kell, hogy legyen energiád, hogy kiegyensúlyozott legyél. Nem akarsz nagy ingadozásokat, hullámzásokat az energiaszintedben. A veganizmus ezt megszünteti.” – mondta Hamilton a GQ Hype magazinnak.

    A 35 éves Hamilton idén már a 14. F1-es szezonját kezdi majd idén, és bár egyre idősebb ő is, úgy érzi sokkal frissebb most, mint korábban. Ezt pedig a vegánságnak tulajdonítja.

    „Mikor 22 éves voltam, ez csak nyers tehetség volt. Olyankor rengeteg az energiád, fitt vagy, nincsenek fájdalmaid. De én mindig azt keresem, hogyan tudok fejlődni. Lehet jobb a látásom? Tudok javítani a reakciómon? Vannak módok a reakció fejlesztésére. Sokféle dolog van én én mindig megpróbálom magasabbra tenni a lécet.”

    „Az egyik dolog az alvás mintám volt és nem volt rendben a gyomrom. A beled a második agyad. Megtanultunk tejet inni és húst enni a fehérjéért én pedig elkezdtem megvizsgálni más területeket ezzel kapcsolatban. Az első dolog az volt, hogy mi történik az állatokkal? Másodszor milyen hatással van ez a testünkre. Ez egy szabad előny, amit én meg is ragadok. Ha senki más nem akarja, nos, az az ő bajuk.”

  • Hamilton csak pozitív hatását tapasztalja a vegán életmódnak

    Hamilton csak pozitív hatását tapasztalja a vegán életmódnak

    A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton elmondása szerint csak pozitív hatása volt annak, hogy két éve vegán életmódra váltott. Pozitívan hatott az egészségére és semmi negatív hatással nincs a fizikai erőnlétére.

    Elmondása szerint azért is váltott erre, mert nem érezte jól magát a bőrében. Azóta viszont ez megváltozott.

    „Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyivel jobban érzem magam.” – mondta Hamilton a The Edge magazinnak. „Rendszeresen ettem ilyesmit (hús, tejtermék), és élveztem is, ahogy a legtöbb ember, de úgy ébredtem, hogy szédelegtem, hangulatingadozásaim voltak és a nap folyamán ingadozott az energiaszintem.”

    „Mindig voltak gyomor problémáim, haspuffadásom, de azt gondoltam, hogy ez normális.”

    Hamilton szerint a tény, hogy az emberek azt gondolják,hogy a sportolóknak fehérjét kell fogyasztaniuk, az edzésekhez és az izmosodáshoz, jól mutatja, hogy a társadalom milyen gondolkodásmódon „edződött”.

    „Gyakran kapok olyan üzeneteket Instagramon, hogy ’Fehérjére van szükségem, mert tömeget kell növelnem’.” – mondta Hamilton. „Nos, így is gyarapodtam (állati fehérje nélkül). Idén öt kilogrammot szedtem fel, 68-ról 73 kg lettem, teljesen vegán étrend mellett.”

    „Az, hogy a hús az egyetlen fehérjeforrás, teljesen hülyeség. Így is ugyanannyit tudok edzeni, és ugyanannyi ismétlést csinálni, ha nem többet, és sokkal tisztább lelkiállapotban teljesítem a versenyeket.”

  • Magnussen elárulta, hogy ő is vegán lett

    Magnussen elárulta, hogy ő is vegán lett

    Kevin Magnussen úgy véli, hogy a Forma-1 jövőjére a legnagyobb veszélyt a környezeti kérdéskörök jelentik.

    Manapság már központi téma a klímaváltozás és az, hogy világszinten komoly lépésekre van szükség annak érdekében, hogy megállítsuk, vagy legalább lelassítsuk a környezet pusztulását.

    Erről F1-es körökben Lewis Hamilton szokott a legtöbbet beszélni, de most Magnussen elárulta, hogy ő is vegán lett.

    „Nem kérdés, hogy a húsipar jelentős részét adja az össz szén-dioxid kibocsátásnak.” – mondta a dán.

    „Egyértelmű, hogy komoly gond van a klímával és nem értem, hogy tagadhatja ezt bárki is.” – mondta a BT című lapnak.

    A 27 éves versenyző azonban elismeri, hogy kicsit ellentmondásos, mikor erről F1-es versenyzők beszélnek.

    „Forma-1-es versenyző vagyok és körberepülöm a világot, de legalább van némi lelkiismeret furdalásom emiatt.”

    „Felismertem, hogy gond van és várom, hogy miként fog erre a Forma-1 reagálni.”

    „Ezt a sportot nem könnyű zölddé tenni, de ez a legnagyobb fenyegetés, mellyel a Forma-1-nek szembe kell néznie.”

  • Kimi és Max sem ért egyet Hamilton vegán üzeneteivel

    Kimi és Max sem ért egyet Hamilton vegán üzeneteivel

    Lewis Hamilton ellenfelei közül többen is megkérdőjelezik a környezettudatos üzeneteinek az értelmét, amelyeket megosztott a közösségi felületein az ötszörös bajnok. A Mercedes versenyzője a Japán és a Mexikói Nagydíj között előadta azon gondolatát, mely szerint csakis a vegánizmus az egyetlen útja annak, hogy megmentsük a bolygónkat. Kimi Räikkönent is megkérdezték Hamilton kommentárjáról:

    „Mindenki próbál ezen valahogy segíteni a maga módján. Forma-1-es versenyzőként azonban azt hiszem, nem épp a legjobb starthelyen állunk ezen témában. Úgy értem, hogy üzemanyagot égetünk el, de miért is? Hogy eldönthessük, hogy ki lesz az első, második, harmadik. Ez egy komoly probléma, de nem hinném, hogy mi vagyunk a megfelelőek ennek az üzenetére, mert ha következetesek lennénk ebben, akkor jobb lenne mindannyiunknak otthon maradnia. Másrészt, kicsit furcsának is érzem azt, hogy versenyhétvégén ilyesmiről beszélgetünk.”

    Várható volt, hogy komolyabb kritikát kap Hamilton környezettudatossága Max Verstappentől:

    „Szeretek benzint égetni. Mondhatok ilyet? Nem szeretem az elektromotorokat. Az, hogy odafigyelünk a környezetünkre nagyon fontos, de a Forma-1 már régóta létezik, és ezt folytatni kell. Akinek nem tetszik ez, ne nézze.”

    A Red Bull pilótája az ellen is kikelt, hogy Hamilton szerint legyen mindenki vegán, sőt ki is nevette:

    „Láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy milyen előnnyel jár egy ilyen diéta sportolóknak, de nem hinném, hogy ez a Forma-1-ben nagyon számítana. Nem vagyunk kerékpárosok, sem maratoni futók. Másrészt szeretek hamburgert enni.”

    Erre persze megkapta kérdésnek azt, hogy evett-e már Lewis Hamilton új vegán burgeréből Londonban, amire Verstappen így válaszolt:

    „Az igazi húst szeretem! Mindenki szabadon választhatja meg, hogy mit akar tenni és mit nem, szóval nem, nem leszek vegán.”