Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas reméli, a Mercedes nem húzza el a szerződésének tárgyalását

    Bottas reméli, a Mercedes nem húzza el a szerződésének tárgyalását

    Valtteri Bottas úgy néz ki, hogy mindent megtesz azért, hogy megtartsa 2019 után is a versenyülését Mercedesnél a Forma-1-ben. A finn négyből két versenyt nyert meg, és kihívója lett Lewis Hamiltonnak. Minden hétvégén ugyanakkor ott van a garázsban a lehetséges utódja, Esteban Ocon. Eddig azonban úgy tűnik, hogy a francia kénytelen lesz kihagyni egy újabb szezont. A 29 éves Bottas a Skynak elismerte, hogy kezdődnek a tárgyalások a szerződésével kapcsolatban, és reméli, hogy nem fog elhúzódni az:

    „Jelenleg nagyon koncentrált vagyok, minden egyes győzelemért megharcolok a bajnokságban. Az egyeztetés pedig akkor lesz majd amikor, és amikor ők el akarják azt kezdeni, és remélem hogy mielőbb, és nem akarják elhúzni. A jövő évről nem váltottunk még egy szót sem, mivel nincs is most erre szükség, hiszen mindenki a maga feladatára koncentrál. Amikor meg megkezdjük az egyeztetést, remélem, hogy hamar megegyezünk, és minden rendben lesz.”

    Tavaly nyáron a Mercedes Bottast éppen azelőtt jelentette be, mikor napvilágra került az, hogy Daniel Ricciardo átigazol, illetve a Force India becsődölt. Mindennek az eredménye az lett, hogy a Mercedes junior versenyzője, Ocon ülés nélkül maradt.

  • Bottas az autóbeállítások terén is agresszívabb és határozottabb lett

    Bottas az autóbeállítások terén is agresszívabb és határozottabb lett

    Valtteri Bottas elmondta, hogy sokkal agresszívabb lett, ha az autóbeállításokról van szó.

    A finn versenyző tavalyi éve katasztrofálisra sikeredett. A konstruktőri világbajnoki autóban ült, és így sem tudott egyetlen versenyen sem győzni. Sokan már oda is adták volna az ülését 2020-tól Esteban Oconnak, aki a Mercedes tesztpilótája lett, miután nem kapott ülést idénre.

    Azonban 4 verseny elteltével az új, szakállas külsőt villantó Bottas már kétszer is nyert és vezeti a világbajnokságot.

    „Szerintem az idei év más, mint a tavalyi” – állapította meg a finn brazil Globo újság hasábjain. „Határozottabb és talán még agresszívabb lettem a beállítások szabadedzésen való megváltoztatása terén, és annak kapcsán, hogy milyen irányba induljunk el. Egyértelműen fejlődtem ebben.”

    Bottas idén új mérnököket kapott maga mellé, ugyanis a Tony Ross Formula E-be távozásával keletkezett űrt be kellett tölteni.

    „Egy csapatnyi új mérnököm van. Egy új teljesítmény- és versenymérnök több eltérő gondolkodásmódot hoz magával. Pont emiatt gondolom át máshogy a beállításokat, hogy mi lesz a megfelelő a versenyen és az időmérőn.”

  • Hamilton: Nem szabad elbíznunk magunkat

    Hamilton: Nem szabad elbíznunk magunkat

    Lewis Hamilton szerint túl korai még kijelenteni, hogy a csapattársa az egyetlen riválisa a 2019-es bajnoki címért. A Mercedes eddig mind a négy idei versenyen kettős győzelmet aratott, ezzel új rekordot állítottak fel. Hamilton azonban igyekszik két lábbal a földön maradni.

    „Még túl korai azt mondani, hogy csak egy riválisom lesz a címért folytatott harcban” – mondta a brit a Crash.net hasábjain. A Ferrari a [bakui] hétvégén jól ment a szabadedzéseken és az időmérőn is. Ha mindkét autójuk hozza azt, mint a mieink, illetve mindkét versenyzőjük hozza, amit mi, akkor sokkal szorosabb lehetett volna. Mindazonáltal nem bízhatjuk el magunkat. Semmilyen újítást nem hoztunk az előző hétvégére, míg a Ferrari igen. Ennek fényében kicsit meglepő ez a teljesítmény, mert egy bizonyos ponton mi is hozunk majd fejlesztéseket.”

    Olybá tűnik, Valtteri Bottas idén formába lendült, és kihívója lehet Hamiltonnak, ezt például Ross Brawn is bizonygatta. Benne van a pakliban, hogy ez az év kettejükről fog szólni, így nem meglepő, hogy Hamiltont Bottasszal való kapcsolatáról is kérdezték. A brit reméli, hogy finn csapattársa végig tiszteletteljesen fog versenyezni.

    „Nem tudom megmondani, mi fog történni az év hátralévő részében. Nem lehet tudni, hogy valakinek változni fog-e a jelleme, vagy nem. Nem minden pilóta tartotta magát a megbeszéltekhez a csapatban, de Valtteri így tesz.”

  • Brawn: Bottas felvette a kesztyűt Hamiltonnal

    Brawn: Bottas felvette a kesztyűt Hamiltonnal

    Ross Brawn Valtteri Bottast dicséri, mivel a jelek szerint kihívója lehet az elmúlt két év világbajnokának, Lewis Hamiltonnak. A finn az első négy versenyből kettőt is meg tudott nyerni, ez a tavalyi éve fényében máris hatalmas fejlődés, hiszen 2018-ban ő volt az egyetlen a három topcsapat pilótái közül, aki nem nyert versenyt.

    „Ilyen még sosem történt” – írta Brawn az Azerbajdzsáni Nagydíj utáni elemzésében. „4 kettős győzelem az év első 4 futamán elképesztő eredmény, nagyon magasra tette ezzel a lécet a Mercedes, ezért gratulálok is nekik, hiszen idén sem ülnek a babérjaikon. Valtteri Bottas is remek munkát végez, pazarul kezdte a szezont, két győzelemmel és rajtelsőséggel, szóval egyértelműen megérdemli, hogy vezesse a bajnokságot.”

    „Sikerült emelnie a téten, és felvette a kesztyűt egy kivételes bajnokkal, Lewis Hamiltonnal. Magam is láttam, hogy egy pilóta mennyire tud szenvedni attól, hogy egy hatalmas bajnokkal van egy csapatban, és Lewis tényleg az egyik legnagyobb. Ez eléggé meg tudja félemlíteni az embert, és akár a tudása alatt is teljesíthet. Ebből kikerülni elég nehéz, és nagy erőfeszítéseket igényel, főleg mentálisan. Valtterinek ez sikerült, emellett határozottságot és elkötelezettséget mutatott az első négy versenyen. Az igazán lenyűgöző az az, ahogy Lewisszal felvette a harcot az időmérőn.”

  • A Mercedes nem akar egy újabb Hamilton-Rosberg-féle rivalizálást

    A Mercedes nem akar egy újabb Hamilton-Rosberg-féle rivalizálást

    A Mercedesnél remélik, hogy elkerülik majd azt, hogy Hamilton és Bottas viszonya annyira megromoljon, mint a Hamilton-Rosberg-féle időkben.

    Az ezüst nyilak eddig idén minden futamon kettős győzelmet arattak, és Bottas jelenleg egy ponttal előzi meg Hamiltont az összetettben. Hozzájuk legközelebb Sebastian Vettel áll a pontversenyben, de az ő hátránya már 35 egység.

    A regnáló világbajnok még korainak tartja, hogy csak két főt lehessen vb esélyesnek tekinteni, míg Toto Wolff reméli, hogy a Hamilton-Bottas viszony nem fordul olyanná, mint amilyen a Hamilton-Rosberg viszony volt, és tagadta azt is, hogy a futam végén rászóltak volna a pilótákra, hogy tartsák a pozíciójukat.

    „Nem, nem volt csapat utasítás. Ha a pilótákhoz beszéltem, akkor az mindenki számára hallható volt. Ritkán beszélek közvetlenül a pilótákkal, mert tudom, hogy néha túl érzelmes tudok lenni.” – kezdte Wolff.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy Vettel és Leclerc is gyorsan vissza tud jönni a harcba, így el kell kerülnünk azt a heves kapcsolatot, mint ami Hamilton és Rosberg között volt. Szerencsénkre kettejük között most jó a kapcsolat, de óvatosnak kell lennünk. Láttuk a múltban, hogy tud megromlani egy kapcsolat.” – tette hozzá.

     

  • Hamilton: Túl barátságos voltam Bottasszal a rajtnál

    Hamilton: Túl barátságos voltam Bottasszal a rajtnál

    Lewis Hamilton végig Valtteri Bottas mögött haladt az Azerbajdzsáni Nagydíjon, ám előzési pozícióba nem tudott kerülni, így „csak” második lett.

    A brit a legközelebb az előzéshez (ha a rajtot nem vesszük figyelembe) az utolsó körökben volt, ekkor DRS távolságba is sikerült kerülnie, ám ez sem volt elég. Ám szerinte nem ezen ment el a verseny, hanem még korábban. Hogy pontosan min, azt a Sky Sports F1-nek mondta el.

    „Nem végeztem elég jó munkát az időmérőn, ő [Bottas] viszont igen. Aztán a versenyen az egyes kanyarban túl barátságos voltam, és igazából odaadtam neki a pozíciót. Fantasztikusan vezetett, az egész versenyt hiba nélkül teljesítette, megérdemelte a győzelmet.”

    Az újabb kettős győzelemmel a Mercedes új rekordot állított fel: ők az első csapat, akik a szezon első négy versenyét 1-2-ben zárták. Hamilton tehát nem volt csalódott, sőt tudja, hogy ez nem igazán az ő pályája.

    „Nem ez volt a legjobb versenyünk az évben, és amúgy is mindig nehéz futam ez nekem, ezt figyelembe véve azért elég jó a végkifejlet. A csapat fantasztikus eredményt ért el. Valtteri kivételes munkát végzett egész hétvégén, én viszont nem mentem olyan jól, így keményebben kell dolgoznom. Nem arról van szó, hogy nem élvezem a pályát, egyszerűen szenvedek itt. Vannak versenyek, ahol szenvedek. A végére kicsit felgyorsultam, de már túl késő volt.”

  • Bottas visszavette a vezetést, a McLaren pedig már negyedik!

    Bottas visszavette a vezetést, a McLaren pedig már negyedik!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon aratott győzelmével Valtteri Bottas visszavette a vezetést a pontversenyben csapattársától, Lewis Hamiltontól. Noha csak egy ponttal, ami annak köszönhető, hogy még Ausztráliában szerzett plusz egy pontot a leggyorsabb kör megszerzésével.

    Bakuban azonban Charles Leclerc volt az, aki megfutotta a leggyorsabb kört, és ez plusz egy pontot jelentett neki.

    A tabella harmadik fokán Verstappen helyett már Vettel áll, ám itt is csak egyetlen pont a különbség.

    A konstruktőri bajnokságban a top 3 sorrendje nem változott, ám a negyedik pozíciót, három helyet javítva, átvette a McLaren.
    Szintén hármat javított a Racing Point, ők most az ötödik helyen állnak.

    A Renault eközben a negyedikről a hetedikre csúszott vissza.

    A bajnokság állása az Azerbajdzsáni Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Valtteri Bottas MERCEDES 87
    2 Lewis Hamilton MERCEDES 86
    3 Sebastian Vettel FERRARI 52
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 51
    5 Charles Leclerc FERRARI 47
    6 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 13
    7 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 13
    8 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 13
    9 Lando Norris MCLAREN RENAULT 12
    10 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 8
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 6
    12 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 6
    13 Daniel Ricciardo RENAULT 6
    14 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 4
    15 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 3
    16 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 0
    18 Romain Grosjean HAAS FERRARI 0
    19 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0
    20 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc

     

    A bajnokság állása az Azerbajdzsáni Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapatok Pontok száma
    1 MERCEDES 173
    2 FERRARI 99
    3 RED BULL RACING HONDA 64
    4 MCLAREN RENAULT 18
    5 RACING POINT BWT MERCEDES 17
    6 ALFA ROMEO RACING FERRARI 13
    7 RENAULT 12
    8 HAAS FERRARI 8
    9 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 4
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagyídjat

    Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagyídjat

    A pole-ból rajtoló Valtteri Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat, csapattársa Lewis Hamilton, valamint Sebastian Vettel előtt.

    A rajtot követően pár kanyaron át egymás mellett haladt a két Mercedes, később azonban Bottas el tudott lépni kissé az őt követőktől.

    Az időmérőn balesetező Charles Leclerc a 9. helyről rajtolt, közepes keverékű gumin, így sokkal tovább tudta húzni a boxkiállást, mint a többiek, egy ideig még vezette is a versenyt.
    Végül a verseny végén azért még egyszer kiállt kerékcserére, mely segítségével meg tudta futni a leggyorsabb kört, plusz egy pontot szerezve ezzel.

    Pierre Gasly technikai okok miatt a hatodik helyről esett ki, és Romain Grosjean sem tudta befejezni a futamot.

    Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo versenye az ausztrál miatt ért véget. Előzni szerette volna az oroszt, ám nem tudta bevenni a kanyart, elállva így Kvjat útját is, és mindketten a bukótérbe gurultak. Ez még nem is okozott volna különösebb gondot, Ricciardo azonban figyelmetlenül kezdett tolatni, így némileg nekiment Kvjat Toro Rossójának.
    Később mindketten feladták a versenyt. Esetüket vizsgálja a versenybíróság.

    Versenyző Diff.
    1 Valtteri Bottas
    2 Lewis Hamilton 1.524
    3 Sebastian Vettel 11.739
    4 Max Verstappen 17.493
    5 Charles Leclerc 69.107
    6 Sergio Perez 76.416
    7 Carlos Sainz jr 83.826
    8 Lando Norris 100.268
    9 Lance Stroll 103.816
    10 Kimi Räikkönen 1 kör
    11 Alexander Albon 1 kör
    12 Antonio Giovinazzi 1 kör
    13 Kevin Magnussen 1 kör
    14 Nico Hülkenberg 1 kör
    15 George Russell 1 kör
    16 Robert Kubica 1 kör
    17 Pierre Gasly kiesett
    18 Romain Grosjean kiesett
    19 Daniil Kvyat kiesett
    20 Daniel Ricciardo kiesett
  • Bottasé lett a pole Bakuban!

    Bottasé lett a pole Bakuban!

    Valtteri Bottas „lopta el” a pole pozíciót csapattársa Lewis Hamilton elől az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén. A harmadik helyről a ferraris Sebastian Vettel rajtolhat majd.

    Igencsak hosszúra sikerült a bakui időmérő edzés, mivel kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani a kvalifikációt.

    A Q1-ben Robert Kubica, míg a Q2-ben Charles Leclerc törte össze autóját a pálya legszűkebb részén. Leclerc korábbi ideje okán a 10. rajthelyet szerezte meg.

    Ismert, hogy Sergio Pereznek fekszik ez a pálya, most is jól teljesített: az 5. helyről indulhat majd a Racing Pointtal.

    Jól szerepeltek Danyiil Kvjat is a Toro Rossóval, ő a 6. helyet szerezte meg.

    Versenyző Csapat Köridő diff
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:40.495
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.554 0.059
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:40.797 0.302
    4 Max Verstappen Red Bull Racing 1:41.069 0.574
    5 Sergio Perez Racing Point 1:41.593 1.098
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:41.681 1.186
    7 Lando Norris McLaren 1:41.886 1.391
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:42.424 1.929
    9 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:43.068 2.573
    10 Charles Leclerc Ferrari
    Q2
    11 Carlos Sainz jr McLaren 1:42.398 1.903
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:42.477 1.982
    13 Alexander Albon Toro Rosso 1:42.494 1.999
    14 Kevin Magnussen Haas F1 1:42.699 2.204
    15 Pierre Gasly Red Bull Racing
    Q1
    16 Lance Stroll Racing Point 1:42.630 2.135
    17 Romain Grosjean Haas F1 1:43.407 2.912
    18 Nico Hülkenberg Renault 1:43.427 2.932
    19 George Russell Williams 1:45.062 4.567
    20 Robert Kubica Williams 1:45.455 4.96
  • Hamilton: Nem hiszem, hogy közelebb tudunk kerülni a Ferrarikhoz

    Hamilton: Nem hiszem, hogy közelebb tudunk kerülni a Ferrarikhoz

    A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint eléggé valószínútlen, hogy egyetlen éjszaka képesek lesznek behozni a Ferrarival szembeni lemaradásukat. Az ötszörös világbajnok azért nyilatkozta ezt, mert az Azeri Nagydíj második szabadedzésén, durván hét tized másodpercet kapott Charles Leclerctől.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az első szabadedzést törölni kellett, miután George Russell felszedte a pálya egyik csatornafedelét. A második gyakorlást pedig a Ferrari pilóták uralták. Charles Leclerc végzett az élen, három tized másodperccel megelőzve csapattársát, Sebastian Vettelt. Hamilton lett a harmadik, azonban az ötszörös világbajnok brit pilóta több, mint hat tizedet kapott a Scuderia monacói fiataljától.

    A bajnokság éllovasa elmondta, hogy összességében jó napot zártak, azonban a két Ferrari nagyon erősnek tűnik. „Minden rendben volt a második edzésen, ugyanis jobban éreztem magam az autóban, minnt tavaly,” – nyilatkozta Hamilton, aki végül megnyerte a tavalyi Azeri Nagydíjat, miután a csapattárs, Valtteri Bottas defektet kapott.

    „Azonban a Ferrarik nagyon gyorsak és jelen pillanatban előttünk vannak. Meg kell vizsgálnunk, hogy hol tudnánk gyorsabbak lenni és azt is, hogy veszítünk időt hozzájuk képes. Nem tartom valószínűnek, hogy máról holnapra találunk hét tized másodpercet velük szemben, azonban minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az autót a lehető legjobban állítsuk be.”

    Bottasnak már több, mint egy másodperccel volt lassabb Leclercnél, ráadásul még Hamiltontól is fél másodpercet kapott. A finn egyáltalán nem volt elégedett az edzésen futott gyorsköreivel.

    Az olasz istálló egy új fejlesztési csomaggal érkezett meg a bakui hétvégére, azonban Leclerc szerint még nem nagyon lehetett érezni az új aero elemek pozitív hatását az edzésen. A monacói pilóta parázs csatára számít a Ferrari és a Mercedes között az Ezüst Nyilak versenytempója alapján.

    „Erősek voltak a hosszabb etapok során, szóval a versenyen és a kvalifikáció is nagyon szoros lehet majd,” – véli a mindössze 21 éves monacói versenyző. „Magabiztos vagyok az autóban és a pályán egyaránt, szóval összességében egy remek napon vagyunk túl. Azonban megnézve a Mercedes versenyszimulációit, holnap sokkal gyorsabbak lehetnek, tehát nem lesz könnyű dolgunk.”

    Hamilton és a brackley-i stálló technikai guruja, James Allison is egy véleményen van Leclerc-el a versenytempójukat illetően. „A hosszabb etapjaink sokkal jobbak voltak az egykörösöknél, amit nem nagyon értek,” – mondta Allison.

    „Az időmérős tempónk eddig rosszabb, mint az eddigi versenyhétvégéken. Vannak dolgok, amiknek még ma este utána kell járnunk. Ilyen például az autó beállítása, ugyanis az nagyon fontos, hogy a versenyzők kényelmesen érezzék magukat az autójukban. Remélhetőleg az egykörös tempónk is jobb lesz és egy újabb jó hétvégét fogunk majd zárni.”