Címke: Valtteri Bottas

  • Wolff: Sosem léptünk kapcsolatba Vettellel, Alonsóval vagy Verstappennel

    Wolff: Sosem léptünk kapcsolatba Vettellel, Alonsóval vagy Verstappennel

    Toto Wolff elárulta, sosem akarták Lewis Hamilton csapattársaként leszerződtetni Sebastian Vettelt, Fernando Alonsót vagy épp Max Verstappent.

    Az elmúlt években mind három versenyzőt szóba hozták már az Ezüst Nyilakkal. Valtteri Bottas szerződésnek lejártakor, szinte hetente röppentek fel a pletykák arról, vajon melyik nagyágyú csatlakozhat a csillagosokhoz a hatszoros világbajnok mellé. Ám a finn versenyző kontraktusát végül meghosszabbított a Mercedes, így megteremtették a harmonikus és idilli állapotot a csapaton belül.

    ,,Ők mindannyian nagyon magas szintet képviselnek. Ám véleményem szerint egy kapcsolatban az a legfontosabb, hogy mindent beleadjunk. Mikor a dolgok rosszra fordulnak, az első dolog amit tenni szoktam az az, hogy beszélek az illetőkkel, majd megvizsgáljuk, hogy megtudjuk-e oldani a problémát. Amíg ez lehetséges, addig nem érdemes másokkal beszélni. Úgy vélem, mi rendelkezünk a legjobb párossal. Lewis és Valtteri nagyon jól kijön egymással, nem hinném, hogy kívánhatnék náluk, jobb párost. Mivel jó a kapcsolatuk, sosem akartam leszerződtetni Sebet (Vettel), Fernandót (Alonso) vagy Maxet (Verstappen).”

    Wolff mindemellett hisz abban, hogy Bottas képes arra, hogy világbajnokságot nyerjen:

    ,,Tavaly Bakuban fordult a kocka, Valtteri nagyon pórul járt azon a versenyen. Biztos vagyok abban, hogy ha nagyon erősen kezdi az évet, akkor képes  megnyerni a címet is, ugyanis mentálisan nagyon erős. Ebben a pillanatban Lewis a legerősebb, senki sem tudja legyőzni őt, de mi két versenyzőt választottunk és kettővel akarunk harcolni a bajnoki cím megszerzésért.”

  • Häkkinen: A Hamilton-Bottas páros most a legerősebb

    Häkkinen: A Hamilton-Bottas páros most a legerősebb

    A kétszeres finn világbajnok Mika Häkkinen úgy véli, hogy a jelenleg a Forma-1-ben nincsen erősebb pilóta páros a Mercedesénél.

    A Mercedes zsinórban már a hatodik dupla bajnoki címét szerzete meg 2019-ben, Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottas-szal a volán mögött. A brit pedig az ötödik egyéni sikerét könyvelhette el az ezüst nyilaknál.

    Idén Hamilton számára a csapattárs, Bottas volt a legközelebbi rivális a világbajnoki címért vívott küzdelemben. A finn ráadásul idén több pole.pozíciót szerzett mint az abszolút rekorder márkatársa. Bottas számára ez volt karrierje legjobb F1-es szezonja, amit a honfitársa is kiemelt.

    „Mindig is azt mondtam, hogy a csapatmunka egy létfontosságú része a Mercedes sikereiben. Azon a hétvégén, amikor Lewis Hamilton bebiztosította az idei világbajnoki címét, nagyon jó volt látni azt az erős és lenyűgöző teljesítményt Valtteri Bottas részéről.” – kezdte az Unibetnek küldött válaszában Mika Häkkinen.

    „Az idei Amerikai Nagydíj nagyon az övé volt, egy kiváló pole-pozíciót szerzett szombaton, a vasárnapi futamon pedig tökéletesen vezetett, az optimális stratégiát kihasználva pedig megszerezte a futamgyőzelmet. Ez volt már a negyedik idei sikere, és a bajnoki második helye is biztossá vált ezáltal. Ez az eddigi legerősebb idénye, és egy tökéletes jele annak a folyamatos fejlődésnek, amit mutat.” – folytatta.

    „Azt is jó volt látni, hogy Hamilton bezsebelt bajnoki címe mellett mennyire örült Toto Wolff Bottas győzelmének is. Toto tisztában van vele, hogy most neki van a legerősebb duója a Forma-1-ben, a csapat pedig már koncentrálhat a 2020-as sikerekre. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is a Mercedes lesz az a csapat, akit le kell majd győzni.” – zárta Häkkinen.

  • Wolff: Hamilton továbbra is meg akar nyerni minden versenyt

    Wolff: Hamilton továbbra is meg akar nyerni minden versenyt

    Az, hogy Lewis Hamilton bebiztosította élete hatodik világbajnoki címét, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csökkent a motivációja, mert még mindig meg akar nyerni minden futamot, állítja főnöke, Toto Wolff.

    „A hatodik bajnoki cím megszerzése igazán jelentős és különleges” – mondta az osztrák brit pilótájáról. „Látható, hogy Lewis mennyire motivált még mindig, minden versenyt meg akar nyerni, a lehető legjobb eredményt akarja. Ez nem volt egy könnyű év, komoly versengés volt, illetve elvesztettük Nikit is. Szeretném azt hinni, hogy ránk lenézve megemeli a kalapját a mostani eredményünk után. Valtteri abszolút hibátlanul ment, egész hétvégén elképesztő formában volt, teljes mértékben megérdemelt a győzelme. Lewis pedig stílusosan zárkózott fel az 5-ről a 2. helyre.”

  • Rosberg tanácsai Bottasnak, Hamilton legyőzéséhez

    Rosberg tanácsai Bottasnak, Hamilton legyőzéséhez

    Kétségkívül az idei Valtteri Bottas eddigi legeredményesebb szezonja az F1-ben. Noha még a tegnapi austini futamon is volt egy kis halvány esélye arra, hogy akár el is happolhatja a bajnoki címet csapattársa, Lewis Hamilton elől, valójában már egy ideje egyértelmű volt, hogy a brit versenyző idén megszerzi hatodik bajnoki címét.
    Bottas a futamot megnyerte, és bebiztosította második helyét a bajnokságban, de mégsem elégedett teljesen.
    A finn a szezon első négy futamából kettőt megnyert és egy ideid fej-fej mellett haladtak előre Hamiltonnal a pontok tekintetében. Később azonban a brit elhúzott.
    Így aztán továbbra is Nico Rosberg az egyetlen versenyző, aki a hibrid érában, ha csak egyszer is, de legyőzte Hamiltont. Azt követően vissza is vonult, most tévés szakértőként ténykedik a versenyhétvégéken, és most tanáccsal látta el Bottast a jövőre nézve.
    „Szerintem Valtteri egy kis észjátékot játszott az év elején.” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak. „Jött megmutatta, hogy 2-0 Valtterinek, nagyon nagyon erős volt, és ez működött is.”
    „Ez a tökéletes módja ennek, csak magadra koncentrálni, és a lehető legerősebbnek mutatkozni és hozni az eredményeket. Szerintem ez a legjobb módja, mivel ha bosszantod Lewist, az nem jó, mert akkor dühös lesz és még erősebbé válik! Szóval vékony a határ.”
    Bottas idén öt pole pozíciót szerzett eddig, szemben Hamilton négy pole-jával, de Rosberg szerint inkább a vasárnapokra kellene összpontosítania.

    „Az egész szezont össze kel raknia, mivel (idén) Valtterinek mindig voltak pillanatai, mikor erős volt és legyőzte Lewist, de aztán Lewis visszavágott és sok versenyen megsemmisítette őt.”

    „A versenytempó szerintem kulcsprobléma Valtterinél. A versenytempón kell javítania.”

  • A bajnoki címek sorsa eldőlt, de a többiek még nagy csatában vannak

    A bajnoki címek sorsa eldőlt, de a többiek még nagy csatában vannak

    Austinban tegnap Lewis Hamilton második helyezésével bebiztosította magának a 2019-es bajnoki címet, így már hatszoros Forma-1-es világbajnoknak mondhatja magát.

    A hátralévő két futamon maximálisan 52 pont szerezhető. Bottas előnye pedig 65 pont az őt üldözők előtt, így az ő második helyezése is biztos már.

    A harmadik helyért azonban még hárman vannak versenyben: Leclerc, Verstappen és Vettel.

    A best of the rest, vagyis a középmezőny legjobbja „címért” is nagy a harc, jelenleg ezt a képzeletbeli titulust Alexander Albon birtokolja, de erre hajt Carlos Sainz és Pierre Gasly is.

    Mindeközben továbbra is George Russell az egyetlen, akinek még nincs pontja idén.

    A konstruktőri bajnokságban is fix már az első három hely, a McLaren negyedik helye is biztosítottnak látszik, bár matematikailag még elveszíthetik a pozíciót.

    A bajnokság állása a Egyesült Államok Nagydíja után (versenyzők):

    Versenyző Autó
    Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 381
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 314
    3 Charles Leclerc FERRARI 249
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 235
    5 Sebastian Vettel FERRARI 230
    6 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 84
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 80
    8 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 77
    9 Daniel Ricciardo RENAULT 46
    10 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 44
    11 Lando Norris MCLAREN RENAULT 41
    12 Nico Hulkenberg RENAULT 37
    13 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 34
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 21
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen nem jár érte pont
    Orosz Nagydíj Lewis Hamilton
    Japán Nagydíj Lewis Hamilton
    Mexikói Nagydíj Charles Leclerc
    Egyesült Államok Nagydíja Charles Leclerc

     

    A bajnokság állása az Egyesült Államok Nagydíja után (konstruktőrök):

    Csapat
    Pontok száma
    1 MERCEDES 695
    2 FERRARI 479
    3 RED BULL RACING HONDA 366
    4 MCLAREN RENAULT 121
    5 RENAULT 83
    6 RACING POINT BWT MERCEDES 65
    7 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 64
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1

     


    Szeretnéd, ha nem maradnál le semmiről 2020-ban? Nyerj F1-es tea towelt! Részletekért klikkelj ide!

  • Bottas nyert Austinban, Hamilton hatszoros világbajnok lett!

    Bottas nyert Austinban, Hamilton hatszoros világbajnok lett!

    Valtteri Bottas nyerte az Egyesült Államok Nagydíját, míg Lewis Hamilton a második helyen végzett, ezzel pedig simán bebiztosította 2019-es világbajnoki címét. A Mercedes brit versenyzője így már hatszoros világbajnoknak mondhatja magát.

    Valtteri Bottas indulhatott a pole pozícióból, Sebastian Vettel, Max Verstappen és Charles Leclerc elől, míg a bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton az ötödik rajthelyről vághatott neki a futamnak.

    Bottas jól kapta el a rajtot, megtartotta első helyét, míg Hamilton hamar el is ment a két Ferrari mellett, így mindjárt a harmadik helyen volt.

    Vettel autója megsérült, alulkormányzottá vált az autója, és a német több pozíciót is vesztett.

    Albon és Sainz is ütköztek a rajtnál, a thai-brit versenyző vissza is esett az utolsó helyre. Az esetet versenybalesetnek minősítették a bírák, nem osztottak büntetést.

    9 kört bírt Vettel autója, míg nem rázókőre hajtást követően eltört a hátsó felfüggesztése. Ezzel a német versenyző futama véget ért.

    Az élmezőnyből Verstappen és Bottas mentek ki először kerékcserére, Leclercet pedig figyelmeztette a csapat, hogy kerülje a kerékvetőket ott, ahol Vettel autójának vége lett. A holland és a finn utána friss gumikon meg is előzték a monacóit.

    Leclerc számára a kerékcsere sem volt zökkenőmentes, a bal hátsó kerékkel túl sokáig bíbelődtek a ferrarisok. Hasonlóan járt Danyiil Kvjat is a jobb hátsóval.

    A 25. körben a Mercedes hívta volna a boxba az egy kerékcserére játszó Hamiltont, a csapat ki is készült a gumikkal, de a brit versenyző jelezte rádión, hogy még kint maradna. Így Bottas a pályán meg is előzte őt. A következő körben azonban Hamilton mégis kiment kerékcserére, majd a harmadik helyre tért vissza.

    A nap második kiesője Robert Kubica volt, aki behajtott a boxba és feladni kényszerült a futamot.

    Verstappen volt az első, a 36. körben, aki másodjára is kiment kereket cserélni, majd rögtön érkezett Bottas is, így Hamilton átvette a vezetést.

    Pár körrel az 56 körös futam vége előtt Bottas visszavette a vezetést Hamiltontól, akire még Verstappen is elkezdett közeledni.

    Ezt követően még jött egy sárga zászlós szakasz, mert Magnussen a kavicságyban kötött ki.

    A futamot végül Bottas nyerte, Hamilton és Verstappen előtt. Ezzel Hamilton hatszoros világbajnok.

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Valtteri Bottas Mercedes
    2 Lewis Hamilton Mercedes 4.148
    3 Max Verstappen Red Bull Racing 5.002
    4 Charles Leclerc Ferrari 52.239
    5 Alexander Albon Red Bull Racing 78.038
    6 Daniel Ricciardo Renault 90.366
    7 Lando Norris McLaren 90.764
    8 Carlos Sainz jr McLaren 1 kör
    9 Nico Hülkenberg Renault 1 kör
    10 Daniil Kvyat Toro Rosso 1 kör
    11 Sergio Perez Racing Point 1 kör
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1 kör
    13 Lance Stroll Racing Point 1 kör
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1 kör
    15 Romain Grosjean Haas F1 1 kör
    16 Pierre Gasly Toro Rosso 1 kör
    17 George Russell Williams 1 kör
    18 Kevin Magnussen Haas F1 kiesett
    19 Robert Kubica Williams kiesett
    20 Sebastian Vettel Ferrari kiesett
  • Hamilton ma hatszoros bajnok lesz, ha…

    Hamilton ma hatszoros bajnok lesz, ha…

    A ma esti austini futam előtt már matematikailag is két versenyzőnek van csak esélye a 2019-es világbajnoki cím megszerzésére: Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak.

    Ugyan Bottas a pole-ból rajtolhat, míg Hamilton csak az ötödikről, mégsem kell túlzottan stresszelnie a britnek. Kettőjük között ugyanis jelenleg 74 pont a különbség Hamilton javára, a hátralévő futamokon pedig 78 pont szerezhető maximum.

    Ahhoz, hogy az Egyesült Államokból Bottas úgy távozhasson, hogy még mindig maradt esélye, az a minimum, hogy meg kell nyernie a mai futamot. Ezen felül az is szükségeltetik ehhez, hogy Hamilton ne végezzen a kilencediknél jobb helyen.

    Tehát, Lewis Hamilton ma hatszoros Forma-1-es világbajnok lesz, amennyiben legalább a nyolcadik helyen végez.

  • Egyesült Államok Nagydíja: Bottas szerezte meg a pole-t

    Egyesült Államok Nagydíja: Bottas szerezte meg a pole-t

    Valtteri Bottas nyerte az Egyesült Államok Nagydíjának időmérő edzését, így ő indulhat majd holnap a pole pozícióból. Vele Sebastian Vettel foglalhatja majd el az első sort.

    A Q1 nem szokványos eredmény született, ugyanis Lando Norris az, aki az első helyen jutott tovább, Hamilton és Verstappen előtt, míg a negyedik Pierre Gasly lett. Rögtön kiesett azonban tovább a két Alfa Romeo, a két Williams és Sergio Perez.

    A Q2-ben máris versenyhelyzet keletkezett, abban a tekintetben, hogy Kvyat, valamint a mért körön lévő Hamilton és Verstappen hirtelen egymás mellé kerültek, olyannyira, hogy kis híján összeütköztek. Az esetet a versenybírák vizsgálni kezdték, de nem osztottak büntetést. Végül a két Ferrari jutott tovább elsőként, miközben Hülkenberg, Magnussen, Kvyat, Stroll és Grosjean kiesetek.

    A Q3-ban végül Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, körrekorddal, így ő indulhat majd az első rajtkockából a holnapi futamon, míg Lewis Hamilton csak az 5. rajtkockát szerezte meg.

    Versenyző Csapat
    Legjobb köridő
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.029
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:32.041
    3 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:32.096
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:32.137
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.321
    6 Alexander Albon Red Bull-Honda 1:32.548
    7 Carlos Sainz Jnr McLaren-Renault 1:32.847
    8 Lando Norris McLaren-Renault 1:33.175
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:33.488
    10 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:33.601
    Q2
    11 Nico Hulkenberg Renault 1:33.815
    12 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:33.979
    13 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1:33.989
    14 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:34.100
    15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:34.158
    Q1
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:34.226
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo-Ferrari 1:34.369
    18 George Russell Williams-Mercedes 1:35.372
    19 Sergio Perez Racing Point-Mercedes 1:35.808
    20 Robert Kubica Williams-Mercedes 1:35.889

     

    Szeretnéd, ha nem maradnál le semmiről 2020-ban? Nyerj F1-es tea towelt! Részletekért klikkelj ide!

  • Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

    Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

    Max Verstappen ismét sok kritikát kapott vezetési stílusa miatt, a holland pilóta Mexikóban mindkét Mercedeses versenyzővel ‘találkozott’, Lewis Hamilton ezért finoman kritizálta is a Red Bull versenyzőjét. A brit bajnok álláspontjával Sebastian Vettel is egyet értett, szerintük a 22 éves versenyzőnek, mindig extra helyet kell hagyni, ugyanis ha ez nincs meg, akkor ütközés lesz a történet vége.

    Valtteri Bottas azonban megvédte Verstappent, a finn szerint ez a történet túlságosan fel lett nagyítva, a Mercedeses versenyző elismeri, hogy a holland néha túl agresszív, de ezzel semmi baj nincs.

    ,,Szerintem ez az egész egy kicsit fel van fújva. Láttunk már, hogy nagyon jó futamokat és nagyon szép előzéseket is tud produkálni. Keményen és fair módon szokott versenyezni, ugyanakkor néha történnek ilyen dolgok, amit szerintem jobban felfújnak a kelleténél. Igen, ő egy agresszív versenyző, de ezzel nincs semmi baj. Nyilvánvalóan minden versenyző máshogy viselkedik, ezért mindenkit máshogy kezelsz a pályán. Unalmas lenne, ha mindannyian ugyanolyanok lennénk.” – nyilatkozta a finn versenyző a Sky Sportsnak az F1 Festival keretein belül.

    Verstappen egykori csapattársa, Daniel Ricciardo és hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint Bottas, az ausztrál emellett kiemelte, ő szereti a holland stílusát.

    ,,Már az első naptól kezdve bizalmatlan vagyok vele szemben!” – viccelődött Ricciardo. – ,,Néha tisztában vagy azzal kivel versenyzel, néha nem. Szerintem vannak olyan pillanatok, mikor túlságosan is koncentrálsz magára a harcra és olyankor nem is esik le, kivel állsz szemben. A rajtnál azonban, ha tudod, hogy bizonyos pilóták mellől indulsz, akkor talán egy kicsit… nem is tudom. Én kedvelem őt (Verstappen), keményen harcol, és inkább mérkőznék meg olyasvalakivel, aki ilyen stílusban versenyez, mint egy olyannal, akit nem igazán érdekel a védekezés és a támadás.”

     

  • Jos Verstappen szerint a fiának be kellett volna fognia a száját

    Jos Verstappen szerint a fiának be kellett volna fognia a száját

    Max Verstappen apja szerint a Red Bullnál versenyző fiacskája jobban tette volna, ha nem mond semmit a sárga zászlós esetről, miután Valtteri Bottas ütközött Mexikóban az időmérőn. Mint az ismert, szóban is megerősítette a 22 éves Max, hogy nem lassított az incidens után, és annyit üzent a FIA-nak, hogy akkor töröljétek a körömet. Verstappen azonban elvesztette a pole pozícióját is.

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi jelezte, hogy személyesen beszélni akar a sráccal a biztonságról és a sárga zászlókról Austinban. A Ziggo Sportnak ugyanakkor Jos nyilatkozott, aki maga is versenyzett korábban a Forma-1-ben:

    „Megbeszéltük a sajtótájékoztatón történteket. Szerintem semmit se kellett volna mondania erről. Max mondta nekem, hogy nem is látta a sárga zászlót egyáltalán, amit meg is értek, mert normál esetben a csapat informál ilyesmiről egy ilyen helyzetben. Látta, hogy mások sem emelték el a gázról a lábukat, így Max most csalódott, hogy csak őt büntették. Ugyanakkor ebből is tanulnia kell. Időt kell hagyni az ilyen dolgoknak. Maxnak néha ami a szívén az a száján, de ő ilyen. Ugyanakkor a királykategóriában nem lehet mindig ilyen. Szép dolog, hogy mindig ilyen egyenes, de most nem kellett volna mondania semmit sem.”