Címke: Valtteri Bottas

  • Amit a Mercedesnél még tilos volt: Bottas újabb fotóval botránkoztat

    Amit a Mercedesnél még tilos volt: Bottas újabb fotóval botránkoztat

    Az észak-európai országok egyik legfontosabb ünnepnapjára Valtteri Bottas is hazautazott Finnországba, és ha már ott volt, újraélesztette tavaly nagy port kavart húzását.

    Igen, az Alfa Romeo finn pilótája ismét egy a fenekét ábrázoló fotót töltött fel az Instagram-oldalára. A midsummert, vagyis a nyári napforduló különleges időszakát főként a norvégok, a svédek és a finnek ünneplik a szabadban való időtöltéssel, hiszen magas szélességi körökön a legszembetűnőbb ez a földrajzi a jelenség, s az országok egyes területein a Nap akár heteken keresztül nem is nyugszik le.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

    „Hyvää juhannusta” – kívánt anyanyelvén boldog napfordulót Bottas, aki szülőföldjén tölti ezt a fesztiválidőszakot, és természetesen egy tóban is megmártózott. Az északi népeknél egyáltalán nem szokatlan, hogy meztelenül vegyék be a vizeket vagy a szaunát, a világ nagy része viszont menetrendszerűen megbotránkozik ezen: így történt ez tavaly is, amikor a finn első alkalommal jelentkezett be meztelen fenékkel, miközben egy coloradói patakban úszott.

    Az a fotó végül nagy sikert aratott, hiszen Bottas jótékony céllal árusítani is kezdte a bekeretezett képet, és még korábbi csapattársának, Lewis Hamiltonnak is adott egy példányt.

    A finn tavaly a Hungaroringen beszélt arról, hogy amióta csapatot váltott és lekerült róla a Mercedesnél a teljesítménykényszer jelentette nyomás, már jóval felszabadultabb életvitelt élhet. Az Alfa Romeónál pedig már olyan dolgokat is megengedhet magának, amik a Mercedes vállalati szférájában nem fértek volna bele – ilyen a meztelen fenekének mutogatása is.

    „Amikor dolgozni kell, továbbra is keményen dolgozok, de amikor szabadidőm van, azt csinálhatok, amit csak akarok. Ennél a csapatnál nagyon jó egyensúlyba tudtam hozni az F1-et és az azon kívüli életet” – mondta kérdésünkre tavaly júliusban.

  • Ötperces első edzést zárt az élen Bottas a nem működő kamerák miatt

    Ötperces első edzést zárt az élen Bottas a nem működő kamerák miatt

    Szürreális eseménytelenségbe torkollott a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése, a Pierre Gasly leállása miatt korán belengetett piros zászlós jelzést ugyanis a hatvan perc lepergéséig már fel sem oldották – szokatlan technikai hiba volt ennek az oka, amiért a montreali szervezők a felelősek.

    Bár az előrejelzések szerint az eső is jó eséllyel rátörhet majd a Forma-1-es mezőnyre a hétvége során, az első szabadedzés még száraz időben, 22 °C-os hőmérséklet mellett kezdődött meg helyi idő szerint 13:30-kor. A kedvező körülmények dacára azonban végül mégis szinte teljes eseménytelenségbe fulladt az egyórás gyakorlási idő.

    A piros zászlók nagyon gyorsan megjelentek, hiszen Gasly Alpine-ja már öt perc elteltével megállt a 8-as kanyarban. A francia autója lekapcsolt és némi próbálkozás után sem tudta azt újraindítani a pilóta, így a versenyirányítás hamarosan kénytelen volt leállítani az edzést.

    Tizenkét versenyző már ez idő alatt is jegyzett mért kört, az élen ekkor Valtteri Bottas állt 1:18,728-as idővel, megelőzve az Aston Martin pilótáit, Lance Strollt és Fernando Alonsót.

    Gasly autója közel állt egy nyíláshoz a pálya szélén, így hamar biztonságos helyre tolták azt a sportbírók, ám a piros zászlók csak nem akartak eltűnni, amit egyre nagyobb értetlenkedés fogadott. A Mercedes már ki is küldte autóit a bokszutca végére, várva a zöld jelzés megjelenésére, ám hamarosan vissza kellett tolniuk Lewis Hamiltont és George Russellt a garázsba, az FIA-tól ugyanis értesítés érkezett arról, hogy a pályára hajtási tilalom határozatlan ideig még érvényben marad.

    Már majdnem az edzésidő felénél jártunk, amikor a versenyirányítás a széles nyilvánosságot is tájékoztatta a szokatlan késlekedésről. Gasly megállásának már semmi köze nem volt a piros zászlóhoz, az történt ugyanis, hogy a zárt CCTV kamerarendszer felmondta a szolgálatot. Az FIA ezen álló kamerák képeit használja ahhoz, hogy azonnal tudomást szerezzen a pályán történt bármilyen incidensről, a felvételek hiányában pedig biztonsági okokból nem engedhették útjára a mezőnyt.

    A kamerarendszer működtetése a kanadai szervezők feladata, akik hiába dolgoztak a probléma megoldásán, nem sikerült helyreállítaniuk a rendszert, mire az edzés 60 perces időtartama lepergett. A csapatok és a nézők így kénytelenek voltak végignézni az idő múlását, az első edzés szinte teljes tétlenséggel ért véget. Az eredménylista élén tehát meglepetésre Bottas neve maradt, a Red Bullok és a Ferrarik is megtettek egy-egy mért kört, a Mercedesek viszont nem – de ezek az eredmények természetesen irrelevánsak a hétvége további részét illetően.

    Kompenzálásként az FIA már az edzés ideje alatt döntést hozott arról, hogy a második gyakorlás időtartamát fél órával megnyújtják, így az közép-európai idő szerint a tervezettnél fél órával korábban, 22:30-kor kezdődik és éjfélig tart majd.

    Ha a belső kamerarendszer nem is működött, a televíziós kamerák operatőreinek legalább volt idejük a pálya körül kószáló összes mormotát felfedezniük.

    Az első szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
    1 Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 1:18.728 3
    2 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 1:19.175 0.447 3
    3 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 1:19.807 1.079 3
    4 Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 1:20.154 1.426 3
    5 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 1:20.231 1.503 3
    6 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 1:21.496 2.768 3
    7 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:24.045 5.317 3
    8 Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 1:24.336 5.608 3
    9 Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 1:24.961 6.233 3
    10 Carlos Sainz Ferrari 1:25.991 7.263 3
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:26.809 8.081 3
    12 Nyck de Vries AlphaTauri-Honda RBPT 1:32.274 13.546 3
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 2
    14 Lando Norris McLaren-Mercedes 2
    15 Pierre Gasly Alpine-Renault 1
    16 Alexander Albon Williams-Mercedes 1
    17 Logan Sargeant Williams-Mercedes 2
    18 Esteban Ocon Alpine-Renault 0
    19 Lewis Hamilton Mercedes 0
    20 George Russell Mercedes 0
  • Bottas megmentené a szívéhez közel álló versenypályát

    Bottas megmentené a szívéhez közel álló versenypályát

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szeretné feltámasztani az anyagi csődbe kerülő finn versenypálya, a KymiRing projektjét, és már meg is kezdte az erről szóló tárgyalásokat.

    A pályán – ami akár a Forma-1 és a MotoGP mezőnyét is vendégül láthatná – 2019 folyamán már rendeztek egy kisebb MotoGP tesztet, mielőtt egy, a Dorna Sports-szal kötött 5 éves szerződéssel csatlakozott volna a gyorsasági motoros világbajnokság versenynaptárához.

    Azonban a COVID-19 miatt 2 évig nem is rendezték meg a versenyt, és még a zárt kapus lebonyolítás sem jöhetett volna szóba, mert a paddock épületei és a pályához vezető útszakaszok sem voltak készek teljes mértékben. Ezt követően pedig az orosz-ukrán háború tett be a helyszínnek, miután Finnország bejelentette, hogy a kitörő háború miatt szeretne csatlakozni a NATO-hoz.

    Vízhordók klubja: Bottas beszélt Pérez helyzetéről

    A pályát az előbb említett okok miatt nem tudták időben homologizálni, így az idei évre csúszott a MotoGP-s bemutatkozása. Azonban időközben a pálya építésével megbízott cég olyan komoly anyagi problémákba ütközött, hogy csődeljárást kellett indítani velük szemben.

    Bottas nem hagyná annyiban az egészet, és szeretné befejezni a KymiRingen elkezdett munkálatokat. A finn helyszínért pedig igazán nagy kár lenne, mert eredetileg abból a célból épült volna, hogy rendelkezzen az FIA Forma-1-es versenyek rendezéséhez szükséges Grade 1-es minősítésével.

    „Nagyon szeretnék látni egy nemzetközileg is elismert és színvonalas versenypályát Finnország területén” – ismerte el a 10-szeres futamgyőztes Bottas. – Azonban a pálya építésével megbízott céggel szemben csődeljárás folyik, szóval nem egyszerű a helyzet.”

    „Jelen pillanatban is kapcsolatban állok velük, hogy tehetek e bármit a pálya érdekében. Finnországban mindig nagyon kemények a telek, szóval akkor biztosan nem lenne semmi féle versenyzés a pályán. Meglátjuk, mi lesz majd.”

    A KymiRing nehéz helyzetén az a tény sem segít, hogy állítólag az elhalasztott MotoGP, Nitro Rallycross és World Motocross versenyek miatt 25 millió eurós tartozást halmoztak fel. Mindezek mellett a pálya közösségi oldala is már 7 hónapja inakítv, ami semmi jóval nem kecsegtet.

    Hamilton elmondta, mit gondol a „kivirágzó” Bottasról

  • Vízhordók klubja: Bottas beszélt Pérez helyzetéről

    Vízhordók klubja: Bottas beszélt Pérez helyzetéről

    A Mercedesnél neki nem sikerült tartósan hoznia világklasszis csapattársa szintjét, és arról kérdezték, mit tanácsolna a bajnoki címről álmodozó riválisának.

    Ritka a Forma-1-ben, hogy egy élcsapat két közel azonos képességű versenyzővel támad a bajnoki címért, általában kialakul egy természetes hierarchia az istállón belül. Kevesen gondolják, hogy a Red Bullnál Max Verstappent huzamosabb ideig megszorongatja Sergio Pérez, de a mexikói hisz abban, hogy megszerezheti a vb-címet.

    Öt futam után Verstappen 3:2-re vezet Pérezzel szemben a győzelmek tekintetében és 15 pont az előnye a tabellán, de a balszerencséi nélkül más lenne a kép, és Miamiban újabb erődemonstrációt tartott. A verseny előtt Valtteri Bottast megkérdezték, milyen tanácsot adna Péreznek, és nem véletlenül az Alfa Romeo pilótájához szegezték a kérdést: a Mercedesnél éveken át ő volt hasonló helyzetben.

    Bottasnak csak fellángolások jöttek össze, tartósan nem tudott felnőni Lewis Hamilton szintjére, pedig rendszeresen hangoztatta, hogy hisz saját képességeiben és a vb-cím lehetőségében.

    Pérez a saját mentális erejét dicséri, de más is kellett, hogy megszorongassa Verstappent

    „Mindenkit magunk mögé kell állítani, el kell hitetni a csapattal, hogy nyerhetünk. Biztos vagyok benne, hogy [Pérez] minden területtel foglalkozik. A lendület a lényeg, hogy sorozatban jó eredményeket érjünk el, és akkor az egész csapat bízik bennünk” – idézte a The Race Bottast, aki a másodhegedűsök lehetőségeiről beszélt.

    „Mindegyik csapat másképp kezeli a helyzetet a szezon bizonyos részéig. (…) Úgy vélem, minden évben megkaptam a lehetőséget, de egy idő után döntést hoztak.”

    Pérez eddig elsősorban a csekély tapadású utcai pályákon teljesített jól, és főnöke, Christian Horner is utalt rá, hogy az épített pályákon kell erősödnie. Bottas azt mondta róla, „még az év korai szakaszában járunk, jó esélye van legyőzni Maxot.”

    A finn az első mercedeses szezonjában, 2017-ben tapadt legtovább Hamiltonra, akkor még a szezon fele tájékán is egy győzelemmel behozható távolságra volt csapattársától.

  • Egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton a mezőny legjobbja

    Egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton a mezőny legjobbja

    Valtteri Bottas úgy véli, Lewis Hamilton még mindig kivételes szinten teljesít, így továbbra is ő a mezőny legjobb versenyzője.

    Mikor 2016 végén Nico Rosberg visszavonult,  a Mercedes a Williamstől hozta el finn versenyzőt. 2021-ig versenyzett a 33 éves pilóta Hamilton mellett. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett a brit, míg Bottas örült, ha a tabella harmadik helyére felfért az összetettben.

    Ám az új érára elváltak az útjaik. A finn versenyző az Alfa Romeónál kötött ki, míg Hamilton megkapta maga mellé George Russellt. 2022-ben nem tudott harcba szállni a bajnoki címért a 38 éves versenyző, és idén sincs a cím várományosai között. Ám egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton az etalon a mezőnyben.

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    Valtteri Bottas és Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Még mindig Hamilton a leggyorsabb versenyző! Nos, először is bosszantóan tehetséges. Sokkal keményebben dolgozik, mint ahogy azt az emberek gondolják. A versenyhétvégéken az utolsók között hagyja el a paddockot. Mindig nagy késztetést érez arra, hogy bizonyítson és jó eredményt érjen el. Nagyon jó az alapteljesítménye és következetes is. Ezért is nehéz őt legyőzni. Amikor meg tudtam verni, nyilvánvalóan nagyon jó napom volt” – nyilatkozta Bottas.

  • Beindult a „motor biznisz”: mind a 10 csapat kihasználta az új szabályokat

    Beindult a „motor biznisz”: mind a 10 csapat kihasználta az új szabályokat

    Minden csapat kihasználta a szabályenyhítést, így mind a 10 alakulatnál történt hajtáslánc csere Bakuban.

    Az új formátum miatt az FIA lazított az alkatrészeket érintő regulákon. Így a már megszokott három egység helyett négyet szerelhetnek be a konstrukciókba büntetlenül. A legtöbb versenyző esetében már most ki is használták a csapatok a kínálkozó lehetőséget.

    Így összesen 17 autó kapcsán került sor legalább egy új alkatrész beszerelésére.

    Lando Norris  kivételével az összes Mercedes hajtásláncot használó versenyző új egységet kapott. A belső égésű motor mellett turbófeltöltőt, kipufogót, MGU-K-t és MGU-H-t is cseréltek az autókban. A McLaren brit versenyzője azért maradt ki ebből a körből, mert már a második fordulón teljesen új alkatrészeket kapott.

    George Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Yuki Tsunoda-nál is teljes csomagot cseréltek. A Ferrari motoros autóknál Carlos Sainz és a Haas két versenyzője rendelkezik új MGU-H-val, míg Nico Hülkenberg új MGU-K-t is kapott. Ezen felül a Ferrari és a Red Bull autói is kaptak új kipufogókat, csakúgy, mint az amerikai csapat német versenyzője.

    A Williams pilótapárosa, a Haas versenyzői, Fernando Alonso és Esteban Ocon még új váltót is kaptak az erőforrás egységek mellé.

    Így ebből a körből csak Norris, Valtteri Bottas és Nyck de Vries maradt ki, ugyanis ők nem kaptak új alkatrészt a hétvégén.

  • Twitter-balhé: Így szúrt ki a Forma-1-gyel Elon Musk

    Twitter-balhé: Így szúrt ki a Forma-1-gyel Elon Musk

    Tegnap reggel a Twitter megkezdte a kék pipák eltávolítását, a folyamat a Forma-1-es szereplőket is érintette.

    Elon Musk korábban kijelentette, hogy csak az kaphatja meg a hivatalos és hiteles jelzést a platformon, aki fizet érte. Az amerikai milliárdos szerint a legtöbbször olyan fiókok lettek hitelesítve az elmúlt években, amiknek nem volt akkora követőszámuk, sőt nem is minden esetben tartoztak közszereplőkhöz vagy valamilyen szervezethez.

    Így aki innentől hivatalos jelzéssel ellátott fiókot szeretne magának a platformon, annak a zsebébe kell nyúlnia. Havonta 4000 Ft-ért lehet kék pipát vásárolni, míg egy évre 40.000 Ft-ba kerülne a csatlakozás.

    Már a Forma-1-sem „hivatalos”:

    A Forma-1-es közegben a sportág hivatalos oldala is elveszítette a pipát a neve mellől, csakúgy, mint a versenyzők és a csapatok többsége. Ezen felül korábbi versenyzők,  szakértők, újságírók és a csapatok sajtófőnökei is meglepetten konstatálták, hogy már nincs ott a jelzés a profilukon.

    Matt Bishop, az Aston Martin sajtófőnöke kijelentette, hogy nem fog fizetni a szolgáltatásért, így ha nem kapja vissza a platformtól a pipát, akkor az ő neve mellett nem lesz ott a jelzés. Az Auto Motor und Sport újságírói is erre a konklúzióra jutottak.

    Ugyanakkor nem minden csapat járt pórul. A McLaren és a Red Bull sárga pipáját nem vette el a Twitter, így a két fiók még a nemrég bevezetett jelzést használhatja. A többiek viszont pipa nélkül maradtak.

    Két versenyző már fizetett:

    A Twitter új funkciói között szerepel az is, hogy most már meglehet tekinteni, milyen úton-módon jutott hozzá az adott illető a kék pipához. A nagy „tisztogatás” után Lance Stroll volt az első, aki visszavásárolta a jelzést. Később Valtteri Bottas is így cselekedett.

    Ugyanakkor nem csak ők kapták vissza a kék pipát. Néhány csapat közbenjárt versenyzője ügyében, és visszaszerezte a megkülönböztető szimbólumot a pilótájának. Ebben az esetben a csapat logójának miniatűr verziója jelenik meg a pipa mellett.

    A következő pilóták Twitteres jelenlétét igazolta a csapatuk:

            • Max Verstappen  – Sergio Pérez
            • Fernando Alonso
            • Pierre Gasly – Esteban Ocon
    A Twitter senkit sem kímélt:

    A platform tovább folytatta a pipák elvételét. Legutóbb Cristiano Ronaldo hivatalos fiókja mellől törölték a jelzést, de hasonló sorsa jutott Hillary Clinton, a walesi herceg és hercegné, Martin Garrix, és az FIA is.

  • Az F1-es társadalom is gyászolja a tesztbalesetben elhunyt raliversenyzőt

    Az F1-es társadalom is gyászolja a tesztbalesetben elhunyt raliversenyzőt

    Az F1-es közösség is megemlékezett a Hyundai Motorsport WRC-pilótájának, Craig Breennek a haláláról, beleértve magát a sorozatot, valamint a csapatok és a versenyzők egy részét. Alábbi cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze.

    Csütörtökön délután borzalmas tragédia sokkolta az egyetemes autósport közösségét. A Horvát Ralira való tesztelés során halálos balesetet szenvedett Craig Breen, a Hyundai Motorsport 33 éves pilótája. Az ír versenyzőt természetesen nemcsak a ralis társadalom, hanem más szakágak képviselői is gyászolják, és ebből a Forma-1 sem maradt ki. Az alábbiakban összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásokat.

    Tragédia Horvátországban – Craig Breen halálos balesetet szenvedett

    A Forma-1 Twitter-oldala

    „A Forma-1-es közösség gondolatai Craig Breen családjával és barátaival van, és szeretetet küldünk nekik.”

    Red Bull

    „Csatlakozunk a motorsportközösséghez, és őszinte részvétünket fejezzük ki Craig családja, barátai és a WRC minden pilótája felé.”

    Ferrari

    „Mi a Ferrarinál mély részvétünket fejezzük ki Craig Breen családja, barátai és csapattársai felé a szívszorító hírek hallatán.”

    Mercedes

    „Csatlakozunk a motorsport-társadalomhoz Craig Breen elvesztése miatt, és őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak, csapattársainak és szurkolóinak világszerte.”

    Alpine

    „Az Alpine gondolatai a Hyundai-jal, valamint Craig Breen családjával és barátaival vannak ezekben a szomorú időkben.”

    McLaren

    „Lesújtó hírek. Nyugodj békében, Craig Breen. Gondolataink a barátaival, a családjával és csapatával vannak ezekben a nehéz időkben.”

    Haas

    „Csatlakozunk a motorsportközösséghez a WRC-ben [szereplő] Hyundai Motorsport raliversenyzőjének, Craig Breennek a gyászolásában. Gondolataink most családjával, barátaival és csapatával vannak.”

    Carlos Sainz Jr.

    „Szomorúan értesültem Craig Breen haláláról. Részvétem a családjának és a barátainak. Nyugodjon békében.”

    George Russell

    „Borzasztó hírek. Nyugodj békében, Craig.”

    Esteban Ocon

    „Nagyon szomorú nap. Gondolataim Craig családjával és barátaival vannak.”

    Valtteri Bottas

    „Sokkoló hírek. Nyugodjon békében.”

    Alexander Albon

    Egy képet osztott meg Instagram-történetben Breenről.

    Mohammed bin Szulajam, az FIA elnöke

    „Az FIA nevében őszinte részvétemet fejezem ki Craig Breen családja és barátai felé, miután egy privát tesztelés során bekövetkezett balesetben elhunyt. Gondolataink és imáink a szeretteivel és a ralis közösséggel vannak ezekben a nehéz időkben.”

    Alexander Wurz, egykori F1-es pilóta, jelenleg a GPDA elnöke

    „Ó, ne, ez annyira szomorú, hogy ma elvesztettük Craig Breent egy privát raliteszt során. Részvétem a családjának és a barátainak. Nyugodj békében, drága barátom!”

    Karun Chandhok, egykori F1-es pilóta, jelenleg a Sky Sports szakértője

    „Szörnyű hírek Craig Breenről. Egy nagyszerű tehetség, aki előtt fényes jövő állt. Részvétem a családjának és a barátainak.”

    Romain Grosjean, egykori F1-es pilóta, jelenleg az IndyCarban versenyez

    „Borzasztó hírek. Nyugodj békében, Craig.”

    Marcus Ericsson, egykori F1-es pilóta, jelenleg az IndyCarban versenyez

    „Szörnyű, szörnyű hírek… Nyugodjon békében, gondolataim Craig családja és barátai körül forognak, részvétem nekik.”

  • Hamilton elmondta, mit gondol a „kivirágzó” Bottasról

    Hamilton elmondta, mit gondol a „kivirágzó” Bottasról

    Lewis Hamilton örül, hogy Valtteri Bottas „kivirágzik”, és a Forma-1-en kívül más iránt is mutat érdeklődést. A hétszeres világbajnok szerint ez utóbbi minden pilóta esetében fontos.

    Valtteri Bottas öt év után hagyta el a Mercedest, és tavaly óta az Alfa Romeónál versenyez. A finn versenyző viselkedése érezhetően megváltozott, és sokkal lazábbá vált, mint az azt megelőző időszakban. Emellett nemcsak a futamhétvégéken hallatott magáról, hanem egy jótékonysági akció keretében több fénykép is készült meztelen fenekéről, valamint a női Tour de France-on is segédkezett, ahol barátnője, Tiffany Cromwell versenyzőként vett részt.

    Idén pedig már teljesen új frizurával állt elő, és bajuszt is növesztett. Azonban a külső megjelenésnél jóval fontosabb, hogy az elmúlt időszakban beszállt a kávéiparba, és létrehozta saját ginmárkáját. Egykori csapattársa, Lewis Hamilton örömmel tapasztalja a 10-szeres futamgyőztes látványos átalakulását.

    „Ez nagyszerű. Épp most láttam Valtterit flipflopban, a zoknija felett barnább lebarnult – nyilatkozta a brit versenyző egy sajtóbeszélgetésen még a melbourne-i hétvégén. – Nagyon jó látni, hogy kivirágzik, egyre inkább önmaga lesz, és pontosan tudja, hova akar eljutni. Szerintem ez mindenkinél a felfedezésről szól, hogy a pályán kívül is teret nyisson a boldogságnak.”

    Valtteri Bottas
    Bottasnak nem csak a külseje változott meg (Fotó: Alfa Romeo F1 Team)

    Hamilton most már hosszú évek óta nem csak a versenyzésnek szenteli az életét. A 38 éves pilóta többek között a zene-, a divat- és immáron a filmiparban is érdekelt, továbbá rendszeresen felszólal a számára fontos társadalmi kérdésekben. A hétszeres világbajnok úgy gondolja, hogy minden pilóta számára fontos lenne, hogy ne csak az F1-gyel foglalkozzon.

    „Úgy vélem, itt valószínűleg mindenkire ugyanez vonatkozik – fogalmazott. – Mindannyian olyan keményen dolgozunk, olyan sokat utazunk, annyira sokat vagyunk távol a családunktól és a barátainktól, hogy sok mindenből kimaradunk. Az ember mit tesz meg annak érdekében, hogy időt szakítson magára és arra, ami boldoggá teszi? Szerintem a mentális egészség szempontjából nagyon fontos dolog, hogy találjon valamit, amit szeret, legyen az egy nyelvtanfolyam, hangszeren való játék vagy foci, legyen az bármi. Szóval nagyon jó, hogy ezeket a dolgokat csinálja, sok sikert kívánok neki.”

    Az utóbbi években úgy a Fomra-1-ben, mint az egyetemes sportban és az élet más területein egyre hangsúlyosabbá válik a mentális egészség. Az F1-es mezőnyből erről Lando Norris beszélt a legtöbbet, aki őszintén bevallotta, hogy pályafutása elején nem volt minden rendben nála ezen a téren. Nemrég pedig pont Bottas elevenítette fel, hogy még a Williams versenyzőjeként teljesen padlóra került ilyen szempontból a szigorú diéta miatt.

  • Különleges üzenete van Valtteri Bottas új sisakjának (képek)

    Különleges üzenete van Valtteri Bottas új sisakjának (képek)

    Valtteri Bottas különleges sisakfestéssel áll majd rajthoz Ausztráliában, az elkészült darabokat pedig a verseny után el is fogják árverezni.

    A finn versenyző Ricky Kildeával, egy kortárs aboriginal művésszel állt össze, és két egyedi sisakot álmodtak meg az Ausztrál Nagydíjra. Az F1 Authentics a verseny után árverésre bocsájtja a fejvédőket, hogy két szervezetet támogassanak. Az egyik összeg az Alfa Romeo partneréé, a Save the Children alapítványé lesz majd, míg a másikkal az ausztrál őslakos közösséget segítik.

    Kildea a művészetével arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy milyen hátrányos megkülönböztetésben részesül a mai napig az aboriginal közösség. A kulturális identitását kapcsolja össze a sport iránti szeretetével az alkotásai során.

    Valtteri Bottas, Ricky Kildea, Alfa Romeo
    Valtteri Bottas, Ricky Kildea – Fotó: Alfa Romeo F1 Team

    A művész kedvezményezettként a Koorie Academy Basketball-t választotta. Ez a non-profit szervezet olyan gyerekeknek segít beilleszkedni a sportvilágában, akiket etnikai hovatartozásuk miatt hátrányban részesítenek.

    A Save the Children a befolyt összeget a Mooroopna Kinder Projectnek szánja. Tavaly a régióban árvíz okozott károkat, így a szervezet a javítási költségeket fedezné, valamint új feleszereléseket vásárolna a programnak. A Mooroopna Kinder Project ugyanis olyan családoknak segít, akik akadályba ütköznek a gyermekgondozás kapcsán.

    „Nagyon érdekelnek a különféle dizájnok, és sisakok segítségével szeretem kifejezni magam. Az elmúlt években élénken érdeklődni kezdtem az ausztrál kultúra és történelem iránt. Ez elsősorban a kedvesemnek, Tiffanynek köszönhető, hiszen ő is innen származik. Elköteleztük magunkat amellett, hogy különleges tisztelettel adózunk majd a helyi őslakos közösségnek. Így jött lére a Rickyvel való együttműködésünk. Ő egy nagyon tehetséges művész, és nagyon élveztem a kreatív projekt mögött meghúzódó munkafolyamatot. Úgy vélem ez a két legszebb dizájn, amit valaha a pályára vittem, így szívesen ajánlom fel őket jótékony célokra” – nyilatkozta Bottas.