Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas: Korai még a jövőmről beszélni

    Bottas: Korai még a jövőmről beszélni

    A Mercedesnél versenyző Valtteri Bottas szerint még korai a jövőjéről tárgyalnia a Mercedesszel. Habár a finn egy korábbi interjújába felfedte, hogy jó lenne, ha az Ezüst Nyilaknál folytathatná Forma-1-es pályafutását.

    Bottas csakis kizárólag egy éves szerződéseket kapott a brackleyi istállótól a 2017-es érkezése óta, és emiatt a mostani szerződése is csak a 2020-as szezon végig érvényes. A 30 éves finn – akinek a tavalyi szezon volt a legjobb szezonja pályafutása során – egyelőre a versenyző a barcelonai teszteken, akit le kell győzni, ugyanis jelen pillanatban ő rendelkezik a leggyorsabb körrel, amit az első teszthét utolsó napján futott.

    A Mercedes olyan fiatal tehetségekkel rendelkezik, mint például Esteban Ocon vagy éppen Esetban Ocon, szóval Bottasnak van izgulni valója a jövője kapcsán. Mindezek ellenére a hétszeres futamgyőztes azt állítja, hogy egy több éves szerződés rendkívül előnyös lenne a számára.

    „Ez egy olyan szituáció, amikor folyamatosan csak nyersz,” – idézi a finn szavait a Formula Spy. „HA egy csapat egy több éves szerződést kínál a versenyzőjének, az jó érzés a számára. Ebben az esetben biztosan tudni fogod, hogy mi fog történni veled a jövőben és teljes mértékben a munkádra koncentrálhatsz.”

    A finn a fiatal tehetségekre is kitért, és azt is elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy a Mercedes miért csak egy évvel hosszabbítja meg a szerződését minden egyes évben, azonban tagadta, hogy bármennyire is aggódna emiatt.

    „Számos versenyző szeretne magának ülést szerezni, egyes csapatok pedig szeretik nyitva hagyni a kapukat az esetleges lehetőségek miatt. Ez így szokott menni. Még egy kicsit korainak tartom, hogy a jövőmről beszéljünk.

    „Nem titok, hogy a mostani szerződésem az év végével le fog járni. Az év ezen szakaszában azonban egyáltalán nincs értelme erről beszélni. Most a teljesítményünkre összpontosítunk első sorban. Jó a kapcsolatom Totoval és a csapat összes dolgozójával, szóval biztos vagyok benne, hogy a jövőben nyíltan beszélhetünk majd a szerződéshosszabbításomról.”

  • Rosberg: Bottasnak bele kell másznia Hamilton elméjébe

    Rosberg: Bottasnak bele kell másznia Hamilton elméjébe

    Nico Rosberg arra buzdítja Valtteri Bottast, hogy 2020-ban azon dolgozzon, hogy destabilizálja csapattársát, Lewis Hamiltont.

    Rosberg 2016-ban győzte le Hamiltont, csapattársaként, de nem kis munkája volt benne, hogy ez sikerüljön. Véleménye szerint az egyetlen mód Hamilton legyőzésére az, a hatszoros világbajnokot Bottas „instabillá” teszi.

    „Legalábbis én nem látok rá más módot.” – mondta Rosberg a francia Auto Hebdonak. „Emlékszem, akkor jöttem rá, hogy az erőssége megingott (Hamiltonnak), mikor a Snapchattel kezdett játszani egy sajtótájékoztatón.”

    „Másnap gyengébben szerepelt. Ennek mindnek szerepe van.”

    „Jelentéktelen dolognak tűnhet, de ezek megzavarják az embert. Ha Lewisról beszélünk, tudni kell, hogy minél inkább támadod őt, és minél agresszívebben kezeled őt, ő annál erősebbé válik.”

    „Helyette a gondolataiba kell belejutni és ez nem egyszerű. Bele kell ültetni a kétely magját az elméjébe,”

    „Valtterinek mindig ott kell lennie, mint erős ellenfél, és stabilan kell teljesítenie. Rögeszmévé kel válnia, hogy Lewis érezze a jelenlétét.”

  • Vettel: Önmagában a DAS azért még nem egy nyertes szelvény

    Vettel: Önmagában a DAS azért még nem egy nyertes szelvény

    Sebastian Vettel szerint a Mercedes DAS-rendszere egy remek öltet, de nem egy olyan találmány, amitől az Ezüstnyilak megállíthatatlanok lesznek. A mozgatható kormánnyal lehet az első kerekek dőlésszögén állítani, az első teszthéten mindenki erről beszélt, illetve arról, hogy más csapatok átveszik-e az ötletet. A rendszeren már egy éve dolgozott a Mercedes állítja Valtteri Bottas, de a ferraris Vettel szerint ettől még nem lesznek legyőzhetetlenek. Barcelonában így nyilatkozott:

    „Szerintem sokkal izgalmasabb, hogy mi veszi körbe, tehát maga az autó, mint az autó, amiben benne van a DAS rendszer. Lehet, hogy alábecsülöm, de nem emiatt van náluk a nyertes szelvény. Azt hiszem, hogy sokkal több elem szükséges ahhoz, hogy egy versenyképes autót csináljunk, de tény, hogy ez egy újítás, és meglátjuk, hogy ez egy olyan dolog lesz, amit mindenki használ majd, avagy nem.”

  • Az első teszthét leggyorsabb köre: előadja Valtteri Bottas – VIDEÓ

    Az első teszthét leggyorsabb köre: előadja Valtteri Bottas – VIDEÓ

    Túl vagyunk az első teszthéten, és a csapatok már ezalatt az idő alatt is rengeteg kört tettek meg a vadonatúj autóikkal.

    Valakik csak a kilométereket gyűjtögetik szorgosan és ki szeretnék tapasztalni az autójuk viselkedését, azonban akadnak olyan is, akik már az autójuk egy körös teljesítményét is kipróbálták élesben.

    Így tett többek között Valtteri Bottas is, aki a pénteki nap folyamán futotta meg az első teszthét leggyorsabb körét egy 1:15.732-es körrel.

    Érdekesség, hogy a finn pilóta ezzel a körével már a második helyet szerezte volna meg a tavalyi időmérő edzésen és mindössze 0.366 másodperccel volt lassabb a tavalyi pole pozíciót érő körétől, ami szinte egy tökéletes volt a Circuit de Catalunyán.

    Szerintetek láthatunk-e még az alábbi videóban megtekinthető körnél is gyorsabbat a második teszthéten, és ha igen, akkor kitől?

  • Már egy éve kitalálta a DAS-t a Mercedes

    Már egy éve kitalálta a DAS-t a Mercedes

    Nem most télen találta ki a DAS-t a Mercedes, ami az első tesztnapok során megosztotta a Forma-1- világát. Erről maga Valtteri Bottas számolt be.

    Csütörtökön kapta fel a fejét a világ Lewis Hamilton kormányára, ami az egyene szakaszokon előre és hátra mozdítható, ami a tapadásra is hatással van. Számos csapat nehezményezte ezt, az FIA viszont csak 2021-től tiltja majd be az újítást.

    A többi istálló már elmondta, hogy nem fogják lemásolni ezt a megoldást, mert túl sok időbe telne, ezt támasztotta alá Bottas is.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy ez hosszú időbe telik, nem egy gyors projekt. Amikor először hallottam erről a csapaton belül az kb. egy éve volt. Remek, hogy mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik ezt a rendszert használja. Ez sok mindent elmond a csapat nagyszerű elméiről.” – kezdte a finn.

    „Nem egy olyan egyszerű dolog, hogy csak elkezdjük megtervezni, majd használjuk. Még most is tanuljuk a rendszert és felfedezzük a benne rejlő potenciált, de szerintem bizonyos körülmények között igazán jó lehet. Ez majd az év későbbi szakaszában mutatkozik meg, más pályákon.” – tette hozzá.

  • Bottas zárt az élen pénteken, négyszer került elő a piros zászló

    Bottas zárt az élen pénteken, négyszer került elő a piros zászló

    Valtteri Bottas zárta az élen az első tesztsorozat utolsó napját. 1:15.732-as köre a három nap legjobb köre is volt. Ezt a C5-ös, leglágyabb keverékű Pirelliken futotta. Ugyanezekkel futotta legjobb körét csapattársa, Lewis Hamilton is, aki hét tizeddel maradt el Bottastól és a második helyen zárt.

    A harmadik legjobbnak Esteban Ocon bizonyult a Renault-val.

    Míg az első napon egyszer sem, a második napon pedig csak egyszer került elő a piros zászló, addig a harmadik napon négyszer.

    Először délelőtt, mikor Sebastian Vettel Ferrarijának motorja adta meg magát. Később Nicholas Latifi Williamse adta meg magát.

    Délután Daniel Ricciardonak is motor problémája volt, míg Kevin Magnussen defekt következtében kicsúszott és a falban landolt.

    Jövőhéten újabb három tesztnap vár a mezőnyre.

    Versenyző Csapat Legjobb körodő Diff Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.732 65
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.516 0.784 73
    3 Esteban Ocon Renault 1:17.102 1.370 76
    4 Lance Stroll Racing Point 1:17.338 1.606 116
    5 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.427 1.695 62
    6 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.469 1.737 152
    7 Daniel Ricciardo Renault 1:17.574 1.842 93
    8 Max Verstappen Red Bull 1:17.636 1.904 86
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.783 2.051 59
    10 Alexander Albon Red Bull 1:18.154 2.422 83
    11 Carlos Sainz McLaren 1:18.274 2.542 76
    12 Romain Grosjean Haas 1:18.380 2.648 48
    13 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.384 2.652 100
    14 Lando Norris McLaren 1:18.454 2.722 49
    15 Nicholas Latifi Williams 1:19.004 3.272 72
    16 Kevin Magnussen Haas 1:19.709 3.977 4
  • Bottas volt a leggyorsabb péntek délelőtt, Vettel Ferrarija megállt

    Bottas volt a leggyorsabb péntek délelőtt, Vettel Ferrarija megállt

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első tesztsorozat harmadik, vagyis utolsó napjának délelőttjén.

    1:15.732-es idejét a C4-es lágy gumikeveréken futotta, és használta a Mercedes új fejlesztését, a DAS rendszert is.

    Nem volt azonban jó délelőttje Sebastian Vettelnek, ugyanis a Ferrari erőforrása 90 perc után megadta magát. A piros zászló is előkerült, míg az autót eltávolították a pálya széléről.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.732 65
    2 Esteban Ocon Renault 1:17.102 76
    3 Lance Stroll Racing Point 1:17.338 52
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.427 62
    5 Max Verstappen Red Bull 1:17.636 86
    6 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.035 65
    7 Carlos Sainz McLaren 1:18.274 76
    8 Romain Grosjean Haas 1:18.380 48
    9 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.384 40
    10 Nicholas Latifi Williams 1:19.004 44
  • A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A régi-új formula sebessége nagy előrelépést mutat a tavalyihoz képest, a pilóták közül többen is megegyezték, hogy sokkal gyorsabbak az idei autók.

    „Lazára vettem, de köridő így is elképesztett” – számol be Carlos Sainz. „Nagyon könnyű volt így menni. Azt hittem, valami különlegeset csináltam. Nem vezettem még ilyen gyorsan autót.”

    Kiemelte azonban, nem csupán saját csapatára jellemző ez a tendencia:

    „Amikor láttam, hogy a többiek is ilyen gyorsak voltak, ez más megvilágításba helyezte a dolgot. Nehéz elmagyarázni, milyen érzés ilyen autókat három hónap kihagyás után vezetni. Döbbenet.”

    „A versenyek nem lesznek annyira izgalmasak, mert nehéz a másikat követni, de 2020 valószínűleg a Forma-1 leggyorsabb éve lesz. Igazi szörnyetegek.”

    Az egy év után visszatérő Ocon szerint is ez lehet a rekordok éve. Amikor arról kérdezték, mi a különbség a Mercedes tavalyi autója és a Renault idei gépe között, ennyit mondott:

    „Mindig vannak különbségek. Az idei tapadás elképesztő, szerintem már túlszárnyaltuk a tavaly ilyenkor futott időket.”

    „Az autók évről évre fejlődnek, így nehéz összehasonlítani. De ilyen gyorsan nem vettem még a kanyarokat, nagyon jó érzés volt. És ez még gyorsulni fog, valószínűleg az összes körrekord megdől majd.”

    Kevin Magnussen megerősítette a kollégái véleményét: „Ezek az autók rendkívül gyorsak. A 9-es kanyart már a második körben padlógázon vettem, ami elég elképzelhetetlennek tűnik.

    Nemcsak ők, hanem a fél napot teljesítő Valtteri Bottas is beszámolt a különbségekről: „Az utolsó órában már éreztem a nyakam. Mindegy, mennyit edzel, érzed. A második hét már egyszerűbb szokott lenni.”

  • Valtteri Bottas az élen az első tesztnap délelőttjén

    Valtteri Bottas az élen az első tesztnap délelőttjén

    Valtteri Bottas kezdte az élen a 2020-as szezon előtti tesztet.

    Ma először gurultak/gurulnak pályára a csapatok autói, Barcelonában.

    Az első tesztnap első felében pedig Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, bár nem sokkal maradt el tőle Sergio Perez a Racing Pointtal.

    Bottas legjobb idejét a C3-as, közepes keverékű Pirelliken futotta. Délután a finn egyébként átadja majd a helyét csapattársának, Lewis Hamiltonnak.

    Az első aki idén hivatalosan pályára hajtott, George Russell volt a Williamsszel, azonban Bottas nem sokkal később már az eredményjelző élére tette a Mercedest.

    A legszorgalmasabb Max Verstappen volt a Red Bullal, aki 91 kört teljesített délelőtt és a harmadik helyen zárt.

    Az előzetes tervekkel ellentétben a Ferrarival ma Charles Leclerc gyakorolhat, mert Sebastian Vettel gyengélkedik. A monacói a hetedik helyen nyitott.

    Íme a délelőtti eredmény:

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.313 79
    2 Sergio Perez Racing Point +0.062 58
    3 Max Verstappen Red Bull +0.474 91
    4 Carlos Sainz McLaren +0.688 64
    5 Esteban Ocon Renault +0.691 62
    6 George Russell Williams +0.855 73
    7 Charles Leclerc Ferrari +0.976 64
    8 Robert Kubica Alfa Romeo +1.073 59
    9 Kevin Magnussen Haas +1.153 55
    10 Daniil Kvyat AlphaTauri +1.171 54
  • A Mercedes W11 is bemutatkozott Silverstoneban!

    A Mercedes W11 is bemutatkozott Silverstoneban!

    Megszokott lett az utóbbi években a Mercedes alakulatától, hogy egyből pályára is küldik az új Ezüstnyilat, hol másutt, mint Silverstoneban. A W11-től nem is vár senki sem mást, még ha ezzel esetlegesen Valtteri Bottas nem is ért egyet, mint Lewis Hamilton szerezze meg vele a világbajnoki címet, és ezzel állítsa be Michael Schumacher máig fennálló rekordját.

    Ugyan akad némi rendeznivalója még a regnáló világbajnoknak a csapatával, hiszen a közös jövőjükről még nem egyeztek, de minden jel szerint a folytatás mellett dönt mindkét fél. 2020 papíron még mindenképp nekik kedvez, így megpróbálják maximalizálni az eddigi előnyüket…

    Ugyan az autó festését már korábban bemutatták, íme a valódi, 2020-as autó!