Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas nyerte a 2020-as szezon első versenyét!

    Bottas nyerte a 2020-as szezon első versenyét!

    Valtteri Bottas diadalmaskodott a 2020-as Forma-1-es szezon első futamán, az Osztrák Nagydíjon.

    A finn versenyző rajt-cél győzelmet aratott, vele pedig Charles Leclerc és Lando Norris állhattak még dobogóra, miután Lewis Hamilton 5 másodperces büntetést kapott Alexander Albon kilökéséért.

    Mindössze 11 versenyző ért célba, és minden bizonnyal Nicholas Latifi az, aki bánja, hogy nem esett ki még egy valaki, mert így ő az egyetlen, aki ugyan célba ért, de nem szerzett pontot.

    A Mercedes versenyzői egyébként a verseny nagy részét egymás mögött töltötték az élen, Bottas-Hamilton sorrendben. Noha a rádión mindketten üzenetet kaptak, hogy kerüljék el a rázóköveket, mert probléma van a váltó szenzorral, végül mindketten célba értek. Hamiltont a mésodik helyen intették ugyan le, de a büntetése miatt végül a negyedik helyen értékelték.

    A verseny egyik esélyesének tartott – főleg Hamilton rajtbüntetését követően – Max Verstappen már a verseny korai szakaszában kiesett, műszaki hiba miatt.
    Majd kiesett még Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Kevin Magnussen, Romain Grosjean és George Russell is, mind technikai okokból.

    Látványos kiesést produkált, önhibáján kívül Kimi Räikkönen is, akinek jobb első kereke fogta magát és lerepült az Alfa Romeoról.

    A Hamiltonnal való ütközés után nem sokkal Albon is kiesett – a thai az ütközésig egyébként dobogó esélyes volt. Végül pedig Danyiil Kvjat is kiszállt a játékból.

    Dobogó esélyes volt sokáig Perez is, de büntetést kapott boxutcai gyorshajtásért, így végül csak 6. lett.

    A leggyorsabb kört Lando Norris futotta meg az utolsó körben.

    Versenyző Csapat diff.
    1 Valtteri Bottas Mercedes
    2 Charles Leclerc Ferrari 2.7
    3 Lando Norris McLaren 5.491
    4 Lewis Hamilton Mercedes 5.689
    5 Carlos Sainz jr McLaren 8.903
    6 Sergio Perez Racing Point 15.092
    7 Pierre Gasly Alpha Tauri 16.682
    8 Esteban Ocon Renault 17.456
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 21.146
    10 Sebastian Vettel Ferrari 24.545
    11 Nicholas Latifi Williams 31.65
    12 Daniil Kvyat Alpha Tauri kiesett
    13 Alexander Albon Red Bull Racing kiesett
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing kiesett
    15 George Russell Williams kiesett
    16 Romain Grosjean Haas F1 kiesett
    17 Kevin Magnussen Haas F1 kiesett
    18 Lance Stroll Racing Point kiesett
    19 Daniel Ricciardo Renault kiesett
    20 Max Verstappen Red Bull Racing kiesett
  • Bottas szerezte meg a 2020-as szezon első pole pozícióját!

    Bottas szerezte meg a 2020-as szezon első pole pozícióját!

    Napos idő fogadta a Forma-1 mezőnyét a szezon első időmérő edzésén, a Red Bull Ringen.

    Az első etapot, vagyis a Q1-et Max Verstappen zárta az élen a két Mercedes előtt, és igen jól szerepeltek a Racing Pointok is; Stroll a 4. volt.

    Nem mondható ez el az Alfa Romeókról, ugyanis Räikkönen és Giovinazzi is kiesett az első etapban, csak úgy, mint Latifi, Magnussen, és Russell, bár utóbbi esetében jó hír, hogy már jobb eredményt is ki tud facsarni a Williamsből, mint utolsó, vagy utolsó előtti hely.

    A fekete leves a Q2-ben jött, ugyanis 10. és 11. helyen zárt a két Ferrari, Vettel kiesett. A német hajszál híján tovább jutott, végül azonban Albon az utolsó pillanatban a harmadik helyre feljött, így kilökte Vettelt a top 10-ből.
    Rajta kívül a két AlphaTauri, a másfél éve nem versenyzett Ocon, valamint Grosjean esett ki.

    A Q3-ban végül nem Hamilton, hanem a csapattársa, Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, így ő szerezte meg a pole pozíciót. Noha utolsó próbálkozásakor a finn kicsúszott a pályáról, és átszánkázott a szép zöld stájer füvön, korábbi idejénél már senki nem tudott jobbat futni, így ő maradt az élen.
    Mellőle csapattársa, Hamilton indulhat majd, a második sort pedig Verstappen és Norris foglalhatják majd el.

    Versenyző Csapat Köridő Diff
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:02.939
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:02.951 0.012
    3 Max Verstappen Red Bull Racing 1:03.477 0.538
    4 Lando Norris McLaren 1:03.626 0.687
    5 Alexander Albon Red Bull Racing 1:03.868 0.929
    6 Sergio Perez Racing Point 1:03.868 0.929
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:03.923 0.984
    8 Carlos Sainz jr McLaren 1:03.971 1.032
    9 Lance Stroll Racing Point 1:04.029 1.09
    10 Daniel Ricciardo Renault 1:04.239 1.3
    Q2
    11 Sebastian Vettel Ferrari 1:04.206 1.267
    12 Pierre Gasly Alpha Tauri 1:04.305 1.366
    13 Daniil Kvyat Alpha Tauri 1:04.431 1.492
    14 Esteban Ocon Renault 1:04.643 1.704
    15 Romain Grosjean Haas F1 1:04.691 1.752
    Q1
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1:05.164 2.225
    17 George Russell Williams 1:05.167 2.228
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:05.175 2.236
    19 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:05.224 2.285
    20 Nicholas Latifi Williams 1:05.757 2.818
  • Wolff: Valószínűtlen Vettel számára egy ülés a Mercedesben

    Wolff: Valószínűtlen Vettel számára egy ülés a Mercedesben

    Totto Wolff háttérbe szorította Sebastian Vettel azon reményeit, hogy munkáját a Mercedes csapatában folytassa 2021 után.

    Miután év végén elhagyja a Ferrarit, a németek négyszeres világbajnoka azt mondta Ausztriában, hogy a Wolff vezette német csapathoz való igazolás „az egyik opció”

    „Nem tudom mi a Mercedes terve, de én nem sietek.” – mondta Vettel.
    „Nézzük meg mit hoznak az első versenyek.”

    Ám a Mercedes csapatfőnöke, Wolff azt nyilatkozta, hogy a csapat meg akarja tartani Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast 2021-re:

    „Feltételezem, hogy Lewissal és Valtterivel akarjuk folytatni.” – mondta a Sky Deutcshland-nak.
    „Nem szeretném leírni Sebastiant, de meg vagyunk elégedve a pilótáinkkal.”

    Azt is elmondta, Vettel komolyabb lehetőség lesz: „amennyiben valamelyik pilótánk nem szeretné nálunk folytatni.”

    Valószínűleg, ez egy utalás a Wolff és Hamilton közötti tárgyalásra. Állítólag a hatszoros világbajnok 50 millió dollárnyi fizetést szeretne kapni évente – míg Wolff ennek az összegnek csak a felét hajlandó ajánlani az új szerződésre.

    Vettel leigazolásának lehetősége, jó tárgyalási pozícióba helyezi Wolffot.

    „Nagyon kedvelem Sebastiant. Svájcban ő a szomszédom, és az egyik legjobb Forma-1-es versenyző.

    „Azonban jelenleg Lewis és Valtteri megtartása az elsődleges prioritásunk. Meg szeretnénk hosszabbítani mindkettőjük szerződését.”

  • Bottas állítja, nem volt semmilyen motorhiba a Mercedesnél

    Bottas állítja, nem volt semmilyen motorhiba a Mercedesnél

    Valtteri Bottas cáfolta azokat a híreszteléseket, mik szerint a Mercedes egy új motorspecifikációval próbálta javítani a korábban felmerült hibákat.

    Tegnap kiderült, hogy a csillagosok új erőforrás hozattak Brixworth-ból az első zárt kapus versenyek helyszínére. Holland sajtóértesülések viszont arról számoltak be, hogy egy hibát fedeztek fel a hajtásláncba, ezért kellett motort cserélni a Mercedesnél és az ügyfélcsapatoknál.

    A finn versenyző viszont nem értesült semmilyen hibáról:

    ,,Nem hallottam semmilyen motorproblémáról. A Mercedes hozott egy fejlesztést, ami a megbízhatóságot hivatott javítani, de én nem tudok arról, hogy bármilyen probléma is felmerült volna.” -nyilatkozta Bottas az MTV Sportsnak.

  • A Renault listáján Bottas is és Vettel is szerepel

    A Renault listáján Bottas is és Vettel is szerepel

    Cyril Abiteboul elárulta, kikkel számol a Renault a 2021-es szezont illetően.

    Sebastian Vettel és a Ferrari indította el azt a hullámot, mely során a pilótapiac dominóinak egy része egy hónapja lehullott. A négyszeres világbajnok és a Scuderia szakítása után a vörösök bejelentették, hogy Carlos Sainzcot viszik Maranellóba jövőre, míg a McLaren Daniel Ricciardot csábította Wokingba. A francia istállónál így egy ülés üresen maradt.

    A Renault csapatfőnöke a Canal Plusnak elmondta, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Christian Lundgaard és Guanyu Zhou neve is szerepel azon a bizonyos listán.

    ,,Ez egy remek lista, ami ugyan tartogat nehézségeket, különösen a fiatal versenyzőinket tekintve. Ahhoz, hogy megszerezzék a szuperlicenchez szükséges pontokat a legjobb négyben kell végezniük, ám nagyon későn fog kiderülni az, hogy sikerült-e nekik. Abu Dhabiban dőlhet el, ám jelenleg azt nem tudjuk mikor is látogatunk el oda.” – nyilatkozta Abiteboul.

    Ugyanakkor a francia csapat nem szeretne túl sok pénzt költeni a következő versenyzőre, ugyanis a fejlesztésekre fordítanák a költségvetésük nagy részét.

    ,,Nem fogok a gazdasági szempontokba belemenni, viszont a prioritásunkat a csapat infrastruktúrájának fejlesztése élvezi. Vettel szabad lesz 2021-ben, és ha nagyon elkötelezett még az F1 iránt, akkor talán érdeklődni fog irántunk. Nem akarunk viszont nagy nyomást helyezni Estebanra (Ocon) – természetesen számítunk rá a jövőt illetően. Megmutatta, hogy megérdemli azt, hogy a sportágban legyen, és a következő szezonok mentén ott lesz még az akadémiánk is, ami tele van olyan fiatal tehetségekkel akikben bízunk.”

    Mikor arról kérdezték Abiteboult, hogy szerinte a finn versenyző elhagyja-e a Mercedest az év végén, a franca így felelt:

    ,,Megnehezítette párszor Hamilton életét, amire nem mindenki volt képes. Nico Rosberg világbajnok lett, de milyen áron? Abbahagyta a pályafutását. Bottas még nem nyert, ám még sok minden van benne, amit meg is akar mutatni.”

  • Brit sajtó: Hamilton 50 millió dolláros éves szerződést akar

    Brit sajtó: Hamilton 50 millió dolláros éves szerződést akar

    A Daily Mail szerint Lewis Hamilton 50 millió dollárért szerződne a Mercedessel újra, évente. A hatszoros világbajnokhoz közel álló forrás ezt az után mondta el a magazinnak, miután azt is közölte Toto Wolff, hogy Hamilton áll az Ezüst Nyilak feketére váltása mögött. Hamiltonnak és csapattársának Valtteri Bottasnak is lejár a szerződése az év végén, de a 35 éves pilóta a fentebb említett összeget szeretné látni a szolgálataiért.

    Fizetésnövekedés a a globális koronavírus okozta pénzügyi válságban azért nem valószínű, de a Red Bull szakembere, Dr. Helmut Marko szerint a Mercedesnél ez is megtörténhet. Miután ismert, hogy a Mercedes nem szeretne többet fizetni Hamiltonnak, Marko legyintett, és csak annyit mondott a héten:

    „Majd kifizeti akkor valaki más. Elég, ha a Petronas csak egy kicsivel kevesebbet utal a csapatnak, és a többit Hamiltonnak küldi.”

    A német DPA hírügynökség mindeközben a 2020-as szezon új rajtja előtt arról számol be, hogy a közeljövőben Hamilton úgy tűnik, hogy a Mercedesnél akar maradni. Ahogy fogalmazott:

    „Egy olyan örökséget akarunk felépíteni, ami túlmutat a sportág keretein.”

  • Häkkinen szerint ez egy nagyon izgalmas szezon lesz!

    Häkkinen szerint ez egy nagyon izgalmas szezon lesz!

    A kétszeres világbajnok ex-F1-es versenyző, Mika Häkkinen nem gondolja úgy, hogy az idei világbajnoki cím értékéből elvenne az, hogy a koronavírus miatt ilyen későn kezdődik és meg is kavarodik a szezon. Épp ellenkezőleg.

    Noha egyelőre még azt sem tudni hány futam lesz megrendezve. Az eredeti versenynaptárban 22 futam szerepelt, ebből sokat le kellett fúji, vagy el kellett halasztani a vírus miatt. Eddig a módosított naptárban 8 futamot fixáltak, és egyelőre nem tudni, mennyi adódhat még hozzá.

    Izgalmas szezonra számíthatunk?

    „15 nagydíjban bíznak idén, szóval nagyon izgalmas lesz” – mondta Häkkinen egy a Laureus.comnak adott interjúban.

    „Kemény lesz, de a legjobb fog nyerni. Amikor versenyeztem, és a körülmények hirtelen megváltoztak, akkor nagyon gyorsan kellett idomulni a dolgokhoz. És azok a versenyzők, akinek ez nagyon gyorsan fog menni, azok lesznek a győztesek.”

    „Ha lesz 15 (futam), akkor annak a versenyzőnek, aki világbajnok lesz, nagy tehetségre és komoly koncentrációra lesz szüksége, fizikailag fittnek kell lennie és alkalmazkodnia kell a különféle szituációkhoz.”

    „Ez egy nagyon sűrű szezon lesz. A versenyzők szempontjából az lesz a lényeg, hogyan teljesítik a futamot, hogyan tudnak majd gyorsan regenerálódni, hogyan tud mindent kielemezni és javítani az egyéni teljesítményét, valamint a csapat teljesítményét a következő versenyig” – vélekedik a finn.

    Azonnal jónak kell lenni

    „Ha az autód, motorod, váltód, aerodinamikád nem működik jól már az első futamon, akkor minden bizonnyal nehéz lesz azt visszahozni.”

    „Már az elején jó kell, hogy legyen a csomag. És ha a csapatnak bármilyen gondja akad, technikai probléma, anyagjellegű, vagy az autóval, az rémálom lesz.”

    „Arra számítok, hogy több lesz a hiba, nem csak a versenyzők részéről, hanem a csapatok részéről is.”

    „Minimális lehetőségük volt a versenyzőknek arra, hogy F1-es autóval gyakoroljanak, szóval gokartoztak és különféle raliautókat és régi autókat vezettek, hogy aktívan tartsák az izmaikat.”

    „Fizikailag edzettek a konditeremben, de semmi nem hasonlítható össze egy Forma-1-es autó erejével, ahogy az kigyorsít a kanyarokból” – magyarázta Häkkinen. „Egy kis időbe fog telni a versenyzők számára, hogy újra beleszokjanak.”

    „Szerintem ez egy nagyon, nagyon jó szezon lesz. És a fickó, aki majd megnyeri a bajnokságot idén, az nagy, nagy elismerésben részesül majd.”

    Bottas komoly kihívó lehet

    Häkkinen szerint honfitársa, Valtteri Bottas most előnyben lehet csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

    Valtteri Bottas, Mercedes, Racingline
    Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Valtteri határozottan szuper állapotban van, nagyon magas fizikai és pszichológiai szintre küzdötte fel magát a szezonkezdésre.”

    „Nagyszerű teljesítményt mutatott pár hónapja a teszteken is, szóval nagyon jó formában van és biztos vagyok benne, hogy hihetetlen eredményeket fog mutatni.”

    „Biztosan nagyszerűen vezet majd továbbra is Lewis is. De míg Valtteri magasabb célokat tűzött ki, és jobb lett, mint valaha, addig Lewis is ugyanezt tette? Mert fejlődni állandóan kell.”

    „Ez nagyon kimerítő az elmének, nagyon kimerítő fizikailag és nagy fegyelmezettséget igényel. Valtteri készen áll. Lewis készen áll?”

    Häkkinen ugyanakkor úgy gondolja, hogy Max Verstappen jelenthet még komoly kihívást idén Hamilton számára (is).

    „Erre fog hajtani. Max normális esetben támadni fog, sokat fog kockáztatni. Szóval a versenyzők, akik ilyen hosszú ideig nem vezettek, készen állnak rá, hogy reagáljanak minden manőverre, amit Max csinál?”

  • Bottas továbbra sem aggódik a jövője miatt

    Bottas továbbra sem aggódik a jövője miatt

    Valtteri Bottas szerint nem kell aggódnia amiatt, hogy nincs jövőre érvényes kontraktusa a Mercedesszel.

    A finn versenyző szerződése év végén lejár, így előfordulhat az is, hogy 2021-ben nem a csillagosoknál folytatja pályafutását. A nastolai pilóta azonban mindenkit nyugalomra int, ugyanis szerinte nincs mitől félnie, hiszen még egy verseny sem ment le az idei szezonból.

    A menedzsmentjéhez tartozó Mika Häkkinen elmondta, honfitársa mind fizikailag, mind szellemileg felkészült az évadra és arra, hogy megszorongassa csapattársát, Lewis Hamilton. Ugyanakkor a pletykák nem alszanak, a sajtó folyamatosan vagy George Russellt vagy Sebastian Vettelt ülteti a finn helyére.

    ,,Néha meglep az, hogy úgy mennek a találgatások, hogy még egy futamot sem teljesítettünk. Más csapatoknál több mozgolódás történt, de nincs miért aggódnom. Néhány alakulat vagy pilóta más határidővel rendelkezik a tekintetben, hogy mikor kell döntést hozniuk vagy egyességet kötniük, a versenyektől függetlenül.”

    Bottas nem igazán hatották meg azok a hírek sem, mik szerint menedzsere a Renault-val tárgyalt Daniel Ricciardo megüresedett helye kapcsán. A finn szerint mindez része a sportnak.

  • Bottas rátalált a fejlődés útjára

    Bottas rátalált a fejlődés útjára

    Valtteri Bottas elmondása szerint megtalálta a megfelelő utat a fejlődésre, miközben megcélozta a Forma-1-es világbajnoki címet.

    Mióta a Mercedes pilótája, mindig kikapott Lewis Hamiltontól összetettben, viszont három közös évükben tavaly volt a legkisebb köztük a differencia, ugyanis a finn második lett Hamilton mögött. Az idei szezon kezdete előtt Bottas viszont nagy dobásra készül.

    „Minden év azt az érzést kelti bennem, hogy a következő szezonban még jobb munkát végezzek” – mondta a The Race-nek. „Oké, ez nem mindig lehetséges, természetesen vannak hullámvölgyek az ember karrierjében. Viszont a mélypontokból kell erőt meríteni. Úgy gondolom, most biztosan megtaláltuk a helyes ösvényt, az életem dolgait, a vezetést és a csapatban való munkát tekintve egyaránt. Igazán nagy fejlődést érzek magamon jelenleg.”

    „Gyerekkorom óta az a karrierem célja, hogy világbajnok legyek. Ezt még nem értem el, szóval ezt tart mozgásban, ez motivál” – jelentette ki egyértelműen.

  • Bottas: A Red Bull mindent be fog vetni Ausztriában

    Bottas: A Red Bull mindent be fog vetni Ausztriában

    Megannyi várakozást követően, de két hét múlva végre kezdetét fogja venni a Forma-1-es szezon a Red Bull Ringen. A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas ennek kifejezetten örül és elmondta, hogy szerinte kinek lesz majd a legnagyobb esélye a győzelemre a szezonnyitón.

    A 2020-as Forma-1-es szezon egy dupla futamos versenyhétvégével indul majd a festői környezettel bíró Spielbergben. Mindez azt jelenti, hogy a Red Bull hazai pályán fog majd versenyezni az első két versenyen, ahol Max Verstappen révén 2018-ban és 2019-ben is futamgyőzelmet tudtak ünnepelni.

    Azonban az Osztrák Nagydíj nem csak a holland fiatal, hanem Bottas vadászterülete is, ugyanis a finn pilóta egyik kedvenc pályái közé tartozik a 4.326 kilométer hosszú spielbergi aszfaltcsík. Bottas többek között itt szerezte meg első dobogós helyezését 2014-ben még a Williams pilótájaként és már két pole pozíciója van, amiből az egyiket győzelemre is tudott váltani 2017-ben.

    „Igen, Ausztria kifejezetten a kedvenc helyszíneim között van,” – mondta a finn a Vodcast során. „Már két első rajtkockám és egy győzelmem is van innen, szóval nagyon szeretem ezt a pályát.”

    Bottas már tűkön ülve várja a szezonkezdetet, azonban nézzük meg, hogy szerinte ki is lesz az első két verseny igazi favoritja.

    „Mivel ez a Red Bull pályája, ezért úgy gondolom, hogy mindent be fognak dobni ezen a két versenyen. Azonban mivel a tesztek óta nem láttunk semmit, ezért szerintem a három élcsapat biztosan közel lesz egymáshoz, azonban, hogy közülük ki a leggyorsabb, az még mindig tisztázatlan.”