Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas élvezi, hogy nem erőltetnek rá sok kényszerű elfoglaltságot

    Bottas élvezi, hogy nem erőltetnek rá sok kényszerű elfoglaltságot

    A látványosan kiviruló Valtteri Bottas kijelentette, fontos számára, hogy minél kevesebb Forma-1-es kötelezettsége legyen a vezetésen kívül.

    Bottas a Mercedes nagyvállalati környezetében sok korlátozással szembesült, de ahogy korábban bevallotta, már azelőtt, a Williamsnél sem érezte magát teljesen felhőtlenül, hiszen mentális problémákkal küzdött.

    Amióta viszont 2022-től kezdve az Alfa Romeo versenyzője, látványosan kivirult és oldott, a fenékvillantós fotóival például a közösségi média sztárja lett, de a nyári szünetben is sokak arcára csalt mosolyt azzal, hogy sörökkel felszerelkezve, jelmezben indult egy bicikliversenyen.

    Bottas bevallotta, fontos számára, hogy a szakmáján kívüli világra is elegendő időt fordítson. „Valóban elég sok dologgal foglalkozom, de mindegyiket szenvedéllyel csinálom, amikben szívesen veszek részt. Többen segítenek, és én dönthetem el, mibe mennyire ásom bele magam” – mondta. 

    Bottas elárulta az egyik legnagyobb vágyát

    „Főleg a versenyhétvégéken igyekszem minél kevesebb olyan dolgot csinálni, amit nem akarok, és nagyszerű ez az egyensúly, hogy választhatok közöttük. Jó, hogy a Forma-1-en kívül egyéb tevékenységeket is végzek, így fejben mindig frissen érkezem a versenyhétvégékre. A sportban akarok lenni és a lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani.” 

    A most 34 éves Bottas szerződése 2025 végéig szól az Alfa Romeóval, de ő azt nyilatkozta, hogy utána, az Audi érkezésével is szívesen maradna a csapattal a Forma-1-ben.

  • Bejelentette az Alfa Romeo, hogy kikkel folytatja jövőre

    Bejelentette az Alfa Romeo, hogy kikkel folytatja jövőre

    Szingapúrban bejelentette az Alfa Romeo, hogy melyik két versenyzővel folytatják jövőre.

    Valtteri Bottas sorsa ugyan nem volt kérdéses, hiszen a finn pilótának érvényes szerződése volt a következőre szezonra is. Némi izgulni valója Guanyu Zhou-nak lehetett, hiszen az ő kontraktusa lejár az év végén.

    A kínai versenyző már az első versenyén lenyűgözte a svájci csapatot 2022-ben. Első évében a tanulás mellett megtapasztalta Silverstone-ban, hogy milyen egy baleset a Forma-1-ben, ám szerencsére sérülés nélkül megúszta a dolgot.

    Idén a csapat szerint az „érettsége és módszeres gondolkodásmódja” nagyban hozzájárult az alakulat fejlődéséhez. Így az Alfa Romeo úgy döntött meghosszabbítja a 24 éves pilóta szerződését, és változatlan párossal vág neki az új szezonnak.

    Valtteri Bottas, Guanyu Zhou, Alfa Romeo
    Valtteri Bottas és Guanyu Zhou – Fotó: James Moy/XPB/Alfa Romeo F1 Team Stake

    „Szerződést hosszabbítani mindig nagyszerű érzés, különösen akkor, ha tudjuk hogyan alakulnak a dolgok. Büszke vagyok arra, hogy az Alfa Romeo tagja lehetek, és hálás vagyok a bizalmukért. Az első napom óta rendkívül keményen dolgozom, és az motivál, hogy ezt mindennap megtegyem. Valtterivel (Bottas) nagyon jó a kapcsolatom, és csapatként működünk együtt az alakulattal. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy jövőre, végre Kínában is versenyezzek a csapattal. Nagyszerű pillanat lesz, büszke vagyok arra, hogy megoszthatom ezt azokkal, akik támogatnak” – nyilatkozta a bejelentést követően Zhou.

    Valtteri Bottas maradását formalitásból még megerősítette a csapat.

  • Bottas elárulta az egyik legnagyobb vágyát

    Bottas elárulta az egyik legnagyobb vágyát

    Valtteri Bottas egyre jobban kedveli Ausztráliát. A finn pilótát olyannyira lenyűgözik az ottani dolgok, hogy egy napon szeretne a szóban forgó országba költözni.

    Mielőtt Bottas összejött volna az aktuális barátnőjével, az ausztrál származású Tiffany Cromwell-lel, a finn pilóta már az F1-es karrierje kezdetén imádta az ausztrál versenyt, és számára mindig Melbourne volt a szezon egyik legjobb helyszíne.

    „Mindig is imádtam Ausztráliát, Melbourne évről évre az egyik legkülönlegesebb helyszín a számomra – ismerte el Bottas a Speedcafénak adott interjújában. – Amikor először ott voltam, már akkor lenyűgözött a kultúra, és az ott élő emberek életvitele is. Mindezek mellett a humoruk is nagyon jó, a finnekéhez hasonlóan élvezhető.”

    Bottas is kampányol csapattársa szerződéshosszabbításáért

    „Persze ők sokkal jobban szeretnek eljárni különböző helyekre, de ettől még mindig kedvesnek számítanak. Nyilván amikor Tiffany barátja lettem, és meglátogattam őt, akkor is jobb an meg kell ismernem az országot, megismerni az ott élő embereket, különböző helyszíneket látni, és így tovább. Nem kellett sok időt, hogy beleszeressek Ausztráliába, mert Tiffany számos itteni dologba vezetett be.”

    Az új kultúra megismerése pedig ahhoz vezetett, hogy Bottas egy teljesen új stílust villantott, ami egy vadonatúj frizurával indult. A 10-szeres futamgyőztes eleinte ezt egy viccnek szánta csupán, de az idő alatt olyannyira megszerette, hogy kis is tartana mellette.

    „Az új stílusom miatt az idei Ausztrál Nagydíj őrülten jó volt, soha nem kaptam még ennyi támogatást a szurkolótól – folytatta Bottas. – Imádják a bennem rejlő ausztrál ént, ez nem kérdés.”

    Ugyan Bottas 2022 óta már nem az élmezőnyben, hanem sokkal inkább a hátsóbb régióban versenyez, a Mercedesnél képes volt megnyerni a Melbourne-i versenyt még 2019-ben.

  • Sainz, Bottas és Norris még a pénzüknek egy részét is egy helyre teszi

    Sainz, Bottas és Norris még a pénzüknek egy részét is egy helyre teszi

    Számos ismert sportoló mellett Carlos Sainz, Lando Norris és Valtteri Bottas is csatlakozott egy 50 millió eurós befektetési alaphoz.

    A portugál Apex Capital által létrehozott Elite Performance Fund meggyőzte a három versenyzőt, így ők is invesztáltak a sport, média és szórakoztatás berkein belül működő, segítséget nyújtó alapnak. A portugál befektető cége első sorban startupoknak nyújt támogatást.

    Sainz, Norris és Bottas mellett Luuk de Jong, Raphaël Varane, Christian Eriksen és Jan Vertonghen is hozzájárult az 50 milliós alaphoz, de a Formula E-ben versenyző Antonio Felix da Costa és Mitch Evans is segítette némi összeggel a gyarapodást.

    „A sportolók nem csak a tőkeforrásaink, hanem a partnereink is. Döntéseinket a saját sportágukból származó meglátásaikkal töltik meg” – nyilatkozta Capital.

    Nem újdonság a száguldó cirkusz világában az, hogy a versenyzők más iparágakba invesztálják megkeresett vagyonuk egy részét. Lewis Hamilton például ruházati márkákkal dolgozik együtt és filmalapokat támogat, továbbá étteremláncban is van részesedése. Ezen felül a Broncos NFL csapatot is segíti. Daniel Ricciardo saját bormárkát hozott létre, míg a McLaren brit versenyzője a gaming és az e-sport világába tört be a Quadranttal.

  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Hamilton: Az én összes csapattársam jobb volt, mint akik ellen Verstappen versenyzett

    Hamilton: Az én összes csapattársam jobb volt, mint akik ellen Verstappen versenyzett

    Minden versenyzőnek a csapattársa az első ellenfele, Lewis Hamilton pedig azt állítja, neki mindig nagyobb ellenállással kellett szembenéznie, mint a jelenleg domináló Max Verstappennek.

    A Mercedesnél sem értik, miért ekkora a különbség a Red Bull pilótái között

    A holland nem csak a mezőnyt, de rendszerint csapattársát, Sergio Pérezt is jókora előnnyel veri, így tetemes előnnyel vezet a bajnokságban és rengeteg rekordot megdönthet az idei szezonban. A mostani helyzetet már többen összehasonlították azzal a korábbi időszakkal, amikor Hamilton és a Mercedes dominált, akkor is úgy tűnt, vagy egy első- és egy második számú pilóta a bajnokcsapatnál.

    A 2014 és 2020 között hat bajnoki címet szerző brit pilóta kiemelte, Nico Rosberg és Valtteri Bottas sokkal inkább ott voltak vele az élmezőnyben, mint most Verstappennel Sergio Pérez, aki hibák miatt sokszor hamarabb esik ki az időmérőn, és nem mindig ér fel a dobogóra sem.

    Ezért volt rosszabb a Mercedes F1-es uralma, mint a Red Bullé

    „Amikor én előztem meg 5-6 tizeddel Valtterit az időmérőn, nem mondták azokat a dolgokat, amiket most, amikor Max ennyivel van Pérez előtt. Azóta felnagyítják a dolgokat.” – idézi Hamiltont a formu1a.uno.

    „Szerintem Valtteri – de igazából az összes csapattársam jobb volt, mint bárki, aki Max mellett vezetett. Jenson [Button], Fernando [Alonso], George [Russell], Valtteri és Nico [Rosberg], jó sokan voltak. Ők mindannyian kiegyensúlyozottan teljesítettek, és Maxnak nem kellett még senki ilyen ellen versenyeznie.”

    Tény, hogy Hamilton felsorolásában három világbajnok is található, de sokkal több időt töltött a Forma-1-ben. Ha a statisztikát nézzük, Daniel Ricciardo áll a legközelebb Bottas legyőzéséhez, ugyanis nyolc győzelemmel rendelkezik a finn 10 sikeréhez képest.

    Mindketten öt évig voltak élcsapatban, Ricciardo viszont sosem volt bajnokesélyes autóban, nem úgy, mint Bottas. Ugyan az ausztrálnak is volt egy nyeretlen éve – de abban a szezonban az egész Red Bull csapat nem tudott nyerni – Bottas egyszer egy csapatutasítás miatt maradt egy szezonban győzelem nélkül.

  • Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Belgiumban az eső és a verseny megtartásának gondolata száguldott át a paddockon csütörtökön.

    Már tegnap is csapadék fogadta a mezőnyt, és az előrejelzések szerint a hétvégén sem fog javulni a helyzet. Sőt, a helyi meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki a térségre a csapadékmennyiség miatt.

    Spa-Francorchamps-ban az elmúlt időszakban is történtek halálos balesetek. Pár hónnappal ezelőtt a 18 éves Dilano van ’t Hoff vesztette életét a pályán, míg 2019-ben Anthoine Hubert szenvedett végzetes balesetet.

    Lando Norris 2021-ben, az időmérőn csattant nagyot, ám kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet. Vasárnap órákon át várt a mezőny, hogy jobbra forduljanak a körülmények, majd a biztonsági autó mögött megtett pár kör alapján osztottak pontokat.

    A jelenlegi hírek szerint az FIA és az F1 nem lesz rest lefújni a programot, ha úgy látják jónak, így belga versenyhétvégének előbb is vége lehet.

    A Weather.com legfrissebb előrejelzései szerint az egész hétévégén esőre lehet számítani. A „legszárazabb” esemény a pénteki szabadedzés lehet, ugyanis 47% esély van arra, hogy az adott területen csapadék lesz a kijelölt órában. Az időmérőn már nagyobb esély lehet az esőre. Az éjszaka folyamán is csapadékra kell számítani, így a pálya felszáradására sincs sok esély. Szombaton 90%-ra emelkedik az eső lehetősége, míg vasárnap futó záporokkal számolnak Spa-ban.

    Mit gondol a mezőny?

    A versenyzők véleménye eltérő. Van aki lazábban kezeli a kérdéskört, de akadnak olyanok is, akik egy kicsit jobban tartanak az eseményektől.

    „Ha törlik a versenyt, akkor törlik. Mi pedig majd foglalkozunk akkor a helyzettel” – zárta rövidre a témát Kevin Magnussen.

    Valtteri Bottas a látási viszonyokra fektette a hangsúlyt:

    „Ha esik az eső, akkor a látási viszonyok számítanak első sorban. Ám ilyenkor kell másnak meghozni a felelős döntést, és irányítani a versenyzőket. El lehet-e kezdeni egyáltalán a versenyt, vagy sem?”

    Charles Leclerc a biztonságot tartja a legfontosabbnak:

    „A biztonság az első, így nekünk versenyzőknek nem szabad panaszkodnunk, ha nem tehetünk meg elég kört a pályán. Főleg azok után, amik történtek.”

    A GPDA nevében George Russell arra sarkalja az FIA-t, legyen bátrak, és ne féljenek megszakítani az eseményeket, ha komolyra fordulnak a dolgok.

    „Mindenki versenyezni akar, de amikor 200 km/h-s sebességgel mész végig azon az egyenesen, és nem látsz 50 métert magad előtt, akkor hatalmas balesetek lesznek. Nagy felelősség hárul ránk ezen a hétvégén. Nem akarjuk elveszíteni Spa-t, de bizonyos körülmények között nem tehetünk mást, le kell fújnunk a versenyt. A Formula Regionalon történt baleset óta folyamatosan kapcsolatban állunk az FIA-val. Arról beszélgetünk, hogy min tudnánk javítani” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

    Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyzőknek bátran kell kommunikálniuk a versenyigazgatóval az események alatt.

    „Ő hallja a megjegyzéseinket. Ha a fél mezőny azt mondja, hogy ez túl veszélyes, akkor ezt tiszteletben fogja tartani. Tudja, hogy ilyen esetekben mi vagyunk a legjobb bírák.”

    A rangidős és legtapasztaltabb Fernando Alonso el tud olyan helyzetet képzelni, mikor az esőfüggöny már túl nagy problémát okoz egy-egy szakaszon. Ha jók lesznek a körülmények, akkor örömmel fog versenyezni Spa-ban.

    „Még túl frissek a történtek. Amíg a látási viszonyok lehetővé teszik, addig mindig örömmel fogunk itt vezetni.”

    Max Verstappen viszont úgy gondolja, sokkal veszélyesebb pályák is akadnak a versenynaptárban.

    „Monacóban és Jeddah-ban is versenyzünk, és szerintem ott veszélyesebb a dolog. Sajnos a balesetek elkerülhetetlenek ebben a sportban. Az autók hajlamosak ‘visszapattanni’ egy-egy nagyobb balesetnél, főleg az Eau Rouge kijáratánál. A helyzet nem jó, de ez már régóta így van. Nem hinném, hogy olyan sokat változtathatunk rajta.”

  • 11 éve nem látott sikert hozott össze csapatának Csou és Bottas

    11 éve nem látott sikert hozott össze csapatának Csou és Bottas

    Bár a legtöbben a hosszú idő után pole-t szerző Lewis Hamiltonról és az élmezőnyben lábát megvetni látszó McLarenről beszélnek a Magyar Nagydíj időmérője után, a Hungaroring csendes sztárja eddig az Alfa Romeo, amellyel Csou Kuan-jü karriercsúcsot jelentő ötödik rajthelyet ért el.

    Az F1-ben tavaly debütált Csou eddigi legjobb rajthelyezése a 9. hely volt, ezt pedig alaposan megjavította a Hungaroring időmérőjén, többek között mindkét Ferrarit is legyőzve. Ehhez társult még a 7. helyen záró Valtteri Bottas eredménye, ami ritkán látható magasságokba emelte az Alfa Romeót.

    Sőt, amióta a Sauber 2019-ben felvette az olasz márka nevét, nem értek el ilyen erős együttes időmérős eredményt két autójukkal, és egészen a 2012-es Japán Nagydíjig kell visszamennünk, hogy ennél magasabban találjuk meg autóikat a rajtrácson: akkor a Sauber a 4. és a 6. pozícióba kvalifikált, és egy-egy hellyel előrébbről startolt Kamui Kobajasival és Sergio Pérezzel.

    A kilenc ponttal jelenleg a konstruktőri tabella kilencedik helyén álló Alfa Romeo nem hozott új fejlesztéseket a mogyoródi hétvégére, ellenben az új időmérős gumiszabállyal a jelek szerint jól megbirkóztak a C43-as modellek és a csapat szakemberei.

    „Ötödik helyen zártam az időmérőt, ennél boldogabb nem is lehetnék! – lelkendezett Csou, az F1 első kínai versenyzője. – A Q1-ben ráadásul a tabella élén végeztem! Nagyon elégedett vagyok az autóval, amit a csapat adott számunkra, ezzel tényleg valami különlegesért harcolhatunk ezen a pályán. Ez volt az egyik legjobb köröm, amit valaha futottam az F1-ben.”

    Csou vasárnap az ötödik helyről, Oscar Piastri és Charles Leclerc közé ékelődve kezdheti majd meg a Magyar Nagydíjat.

  • Bottas viccesen felelt, amikor a Magyar Nagydíj szokatlan időpontjáról kérdeztük

    Bottas viccesen felelt, amikor a Magyar Nagydíj szokatlan időpontjáról kérdeztük

    A megszokottnál egy héttel hamarabb rendezik idén (és jövőre is) a Magyar Nagydíjat, így ezúttal nem innen, hanem Spából, a Belga Nagydíjról utazik majd a mezőny a vakációra.

    Ez Fernando Alonsónak például azt jelenti, hogy a születésnapját nem a Hungaroringen ünnepli meg az aktuális csapatával. Valtteri Bottast ilyesmi nem érinti, viszont örült, hogy korábban a Magyar Nagydíjjal ért véget a szezon első része.

    „Mindig kellemes volt, hogy ez a verseny volt a szünet előtt. Néha itt tudtunk maradni vasárnap estére, és biztos vagyok benne, hogy vasárnap esténként Budapest szórakoztatóbb, mint Spa” – felelte nevetve a Racingline.hu kérdésére a Hungaroringen, amikor arról kérdeztük, bánja-e a változtatást, vagy hogy emiatt kellett-e változtatni a tervein.

    „Gyakran igyekszem hazaérni vasárnap estére, szóval ez azért nem jelent hatalmas változást.”

    Spa az Ardennek erdeiben terül el, tehát valóban teljesen más világ és más lehetőségeket nyújt, mint Európa egyik nyüzsgő nagyvárosa.

  • Bottas ismét Mercedesbe ült: „megérte erre várni”

    Bottas ismét Mercedesbe ült: „megérte erre várni”

    Régóta várt már arra Valtteri Bottas, hogy ismét egy Mercedesbe üljön, és nemrég teljesült is a kívánsága.

    2017-2021-ig versenyzett a finn pilóta a csillagosoknál. 2022-re az Ezüst Nyilak már George Russellt választották Lewis Hamilton csapattársának, bár a brit jobban örült volna, ha továbbra is Bottas tartózkodik a garázs másik oldalán.

    A 33 éves versenyző így az Alfa Romeonál kötött ki, ahol jól érzi magát és már nagyon várja az Audi projektet.

    Márciusban Bottas megmutatta legújabb utcai szerzeményét, ám nemrég visszatért a korábbi évek preferenciáihoz. A finn pilóta ugyanis egy Mercedes vásárolt magának, amit az Instagrammon büszkén mutogatott. Az Alfa Romeo versenyzője meg is jegyezte: erre érdemes volt várnia.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés