Címke: Valtteri Bottas

  • Hill: Bottasnak ki kell zökkentenie Hamiltont a komfortzónájából

    Hill: Bottasnak ki kell zökkentenie Hamiltont a komfortzónájából

    A Mercedes 2014 óta dominál a Forma-1-ben, 2016 kivételével mindig inkább Lewis Hamiltonnal, aki 6 bajnoki címéből ötöt ezen időszakban nyert.

    2016-ban csapattársa, Nico Rosberg tudta legyőzni, aki ehhez nagyon tudatosan, pszichológiailag igyekezett hozzásegíteni magát. Másként ő sem talált volna fogást Hamiltonon.

    A brit bajnok jelenlegi csapattársa Valtteri Bottas, aki mondhatjuk, hogy maximalizálja lehetőségeit, mivel Hamiltont követően ő a legerősebb jelenleg, csapatszinten pedig nem is lehet annál többet elérni, hogy a két versenyző az első és második helyeken legyen.

    Mégsem lehet teljesen elégedett a finn, hiszen nyilvánvalóan ő is bajnok akar lenni. A rajongók azonban már rég elkönyvelték őt is „Rosbergnek”, annak, aki csak második lehet Hamilton mögött.

    1996 világbajnoka, Damon Hill szerint azonban Bottas, Rosberghez hasonlóan el is happolhat egy bajnoki címet Hamiltontól, ha ugyanúgy fejben győzi le a hatszoros bajnokot.

    „Bottasnak arra kell fókuszálnia, hogy nyomást helyezzen Lewisra” – mondta Hill a Speedweeknek. „Ha pszichikai trükkökre van szükség ahhoz, hogy kizökkentse Lewist, akkor Valtterinek talán azt kellene tennie.”

    Azt azonban Hill sem tudja megmondani, miként lehetne ezt kivitelezni.

    „Ez határozottan nem lenne az én stílusom, és őszintén szólva ötletem sincs, hogyan kéne csinálni” – tette hozzá Hill. „Nem tudom, mivel lehetne Lewist kizökkenteni a (komfort)zónájából.”

    Rosbergnek azonban egyszer sikerült.

    „Lewis nagyon kontrollált versenyző, mikor a világbajnokságról van szó. Nehéz őt legyőzni, de nem lehetetlen” – folytatta Hill.

    „Meggyőződésem, hogy bármelyik versenyző tud fejlődni, ez csak a benne rejlő potenciál maximalizálásáról szól. Sajnos azonban ez Lewisra is igaz.”

    „Ha belegondolok abba, hogy ő még fejlődik (Lewis), már akkor sajnálom a versenytársait.”

     

  • Bottas elmondta, miért rontotta el a rajtot

    Bottas elmondta, miért rontotta el a rajtot

    Valtteri Bottas Magyar Nagydíja nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. A 3. helyen célba érő finn a világbajnoki elsőséget is elvesztette a futamot megnyerő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

    A második rajtkockából induló Mercedes pilóta versenye lényegében a rajtnál úszott el. Bemozdult, majd hogy elkerülje a büntetést, megtorpant, de ezzel rengeteg pozíciót vesztett. A büntetést viszont tényleg megúszta, mert elvileg nem hagyta el a fehér vonallal kijelölt zónát.

    „Eléggé rossz futam volt számomra, hogy őszinte legyek” – ismerte el Bottas. „A második helyről indulva a győzelem volt a cél, de sokat vesztettem a rajtnál. Egy kormányomon felvillanó fényre reagáltam, ami aztán kialudt, és nem tudtam, mi az, de megváltoztatta a műszerfalam, és a lámpák helyett ez volt az, amire reagáltam. Ekkor működésbe lépett a lefulladásgátló, így újra kellett rajtolni, és rengeteg időt vesztettem.”

    A Mercedes a verseny végén behívta még egy gumicserére Bottast, hogy friss gumikkal próbáljanak Verstappen elé kerülni. Ez végül nem jött össze, mert csak az utolsó körre tudta igazán utolérni Bottas a hollandot:

    „Úgy gondolom, megérte a kockázatot, megadta a gumi-élettartambeli különbséget, de nem igazán fizetődött ki” – mondta a finn ezzel kapcsolatban.

    Arról is beszélt, mit vár a két és három hét múlva következő silverstone-i duplahétvégétől.

    „Remélhetőleg az autó ott is jó lesz, várom már, hogy Silverstone-ba menjünk. De megint sokat tanulhattam ebből a hétvégétől, melyből erőt meríthetek az elkövetkezendőkre” – zárta gondolatát.

  • Groteszk kapkodás előzte meg a versenyzők himnusz-hallgatását

    Groteszk kapkodás előzte meg a versenyzők himnusz-hallgatását

    A rajtot megelőzően minden Forma-1-es futam előtt elhangzik az adott ország nemzeti himnusza, melyen minden versenyzőnek kötelező megjelenni.

    Az idén „szokássá” vált rasszizmus ellenes térdelés – ami viszont nem kötelező -, ez előtt van beütemezve. Ezúttal azonban ebből nem sok valósult meg.

    Lewis Hamilton jelen volt, azonban sokan elfeledkeztek erről, és a többség csak a himnuszra érkeztek meg. Oda is kapkodva, ugyanis már szólt a magyar himnusz, mikor Antonio Giovinazzinak odadobták az End Racism egyenpólót, hogy vegye fel.

    De Bottas is kapkodhatott, mivel ő meg a szintén kötelező arcmaszkról feledkezett meg…

  • Bottas nyerte a harmadik szabadedzést a Hungaroringen

    Bottas nyerte a harmadik szabadedzést a Hungaroringen

    A Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén bár továbbra is borult volt az idő, eső nem esett.

    A gyakorláson pedig Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. Mögötte mercedeses csapattársa, Lewis Hamilton, valamint a Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez végzett.

    A Ferrarik a 4. és 8. helyen végeztek Charles Leclerc – Sebastian Vettel sorrendben.

    A Red Bullosok közül Max Verstappen volt a jobb, aki egyszer meg is pördült, ő a 6. lett.

    George Russell kezdi egészen jól kihozni a Williamsből amit csak lehet, egyre kevesebbszer van a mezőny legvégén; most a 14. helyen zárt.

    Továbbra is gyengék azonban az Alfa Romeók, akik mögött csupán Nicholas Latifi található a másik Williamsszel.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.437 18
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.479 0.042 20
    3 Sergio Perez Racing Point 1:15.598 0.161 16
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:15.781 0.344 19
    5 Lance Stroll Racing Point 1:16.033 0.596 15
    6 Max Verstappen Red Bull Racing 1:16.084 0.647 18
    7 Lando Norris McLaren 1:16.193 0.756 18
    8 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.351 0.914 18
    9 Pierre Gasly Alpha Tauri 1:16.453 1.016 20
    10 Daniel Ricciardo Renault 1:16.508 1.071 14
    11 Carlos Sainz jr McLaren 1:16.545 1.108 21
    12 Alexander Albon Red Bull Racing 1:16.582 1.145 19
    13 Esteban Ocon Renault 1:16.706 1.269 20
    14 George Russell Williams 1:16.847 1.41 23
    15 Romain Grosjean Haas F1 1:16.866 1.429 15
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1:17.086 1.649 14
    17 Daniil Kvyat Alpha Tauri 1:17.292 1.855 15
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:17.496 2.059 20
    19 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:17.527 2.09 25
    20 Nicholas Latifi Williams 1:17.650 2.213 17
  • Salo: Lenne értelme Bottasszal hosszabbítani

    Salo: Lenne értelme Bottasszal hosszabbítani

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Mika Salo úgy gondolja, logikus lépés lenne a Mercedestől, ha hosszabbítana Valtteri Bottasszal.

    A finn szerződése év végén lejár, de minden erejével azon van, hogy kiharcolja maradását. Nyert már egy futamot idén, vezeti a világbajnokságot is. Egyes hírek szerint már alá is írta új szerződését, de erről nem érkezett hivatalos bejelentés.

    „Olyan jól vezet, hogy senki nem lenne jobb helyette” – magyarázta Salo. „Nincs más pilóta, aki meg tudná verni Hamiltont.”

    Merthogy Salo úgy gondolja, honfitársa idén elkaphatja a hatszoros világbajnokot: „Ha le tudja győzni a csapattársát a kellő alkalomnál többször, akkor igen, a javára tudja fordítani a párharcot.”

  • Bottas: A vártnál könnyebb volt megelőznöm Verstappent

    Bottas: A vártnál könnyebb volt megelőznöm Verstappent

    Valtteri Bottas elmondta, hogy könnyebb volt megelőznie Max Verstappen megelőzése a második helyért a Stájer Nagydíjon, mint amire eredetileg számított.

    A finn csak a negyedik rajtpozíciót szerezte meg az esős időmérőn és a verseny túlnyomó részét a Red Bull holland pilótájának üldözésével töltötte el. Azonban mivel Bottasnak tíz körrel frissebb abroncsai voltak, ráadásul Verstappen egyik szárnyvéglap eleme meg is sérült, ezért nem volt kérdés, hogy kié lesz a második hely Lewis Hamilton mögött.

    Habár Verstappennek még sikerült visszavernie Bottas első támadását, a Mercedes finnjének második manővere már sikeres volt, amivel megszerezte a második helyet.

    A bajnoki éllovas Bottas elismerte, hogy egy keményebb csatára számított Verstappen ellen, azonban végül sikerült kamatoztatnia a hosszabb első etapját.

    „Nincs kétség afelől, hogy Verstappen minden egyes alkalommal megnehezíti a dolgodat,” – mondta Bottas. „Minden egyes pillanatát élveztem. Először már azt hittem, hogy megvolt, de mindent beleadva visszaelőzött a hármas kanyar külső ívén, amire egyáltalán nem számítottam. A második alkalommal azonban már esélyt sem hagytam neki, hogy ezt ismét megcsinálja. Jó volt, élveztem.

    „Az ötös, hatos kanyarban végig egymás mellett voltunk. Ezt követően azonban rájöttem, hogy a következő kanyarban már nem lesz hely két autónak, szóval vissza is vettem a tempóból inkább. Azonban, mint mondtad, a gumielőny nálam volt, amit ki is tudtam használni.

    „Összességében könnyebben véghez tudtam vinni az előzést, mint azt 10-15 körrel korábban gondoltam. Azt hittem húzós lesz, azonban az abroncsai már elhasználódtak, szóval nem volt kérdés.”

    Bottas azt is elmondta, hogy a hosszú első etapja miatt egy erős pozícióban találta magát a második etapban, mivel így sokkal frissebb közepeseken mehetett Verstappen és Hamilton után. Azonban a finn nem volt elégedett, ugyanis a lekörözött versenyzők miatt értékes másodperceket veszített el a pályán.

    „A gumik miatt egyáltalán nem aggódtam, ugyanis a hosszú első etap a lágyakon nagyon jó volt, szóval tudtam, hogy ez a közepeseken sem lesz majd másképp.

    „Azonban nem akartam kockázatot vállalni a lekörözések során. Egy kicsit szerencsétlenül jött ki az egész, ugyanis olykor az előttem levő versenyzők versenyben voltak egymással és nem vették észre, hogy én jövök mögöttük. Ez akár egy körig is eltartott, ami tényleg másodperceket dobtam el. Nem ment olyan gördülékenyen, mint ahogy azt szerettem volna. Azonban amint tiszta volt előttem a pálya, azonnal képes voltam jó tempót autózni.”

  • Nézni is fáj, ahogy tesztelik a Forma-1-es versenyzőket

    Nézni is fáj, ahogy tesztelik a Forma-1-es versenyzőket

    Valtteri Bottas posztolt róla fotót, hogy a stájer és a magyar futam között hazaugrott Monacóba. (Nem lesz ebből baj?)
    A mellékelt fotón pedig épp COVID-19 tesztet végeznek rajta, ami szemmel láthatóan nem kellemes. Ráadásul a versenyzők ezen minden második nap átesnek elvileg.

    Még durvább volt azonban Sergio Perez egy korábbi videója, ahol teljesen bemutatja, miként zajlik a teszt…

    Titeket teszteltek már így?

    https://www.instagram.com/p/CCoXdhdC_rK/

  • Sajtó: A Mercedes szerződést ajánlott Bottasnak

    Sajtó: A Mercedes szerződést ajánlott Bottasnak

    Még nem került megerősítésre, de az olasz Motosport.com arról értesült, hogy Valtteri Bottas hamarosan aláírja új szerződését a Mercedes csapatával. Ez azt jelenti, hogy a finn 2021-ben is marad a németek pilótája.

    Állítólag már majdnem kész van a szóbanforgó kontraktus, és amint aláírják a felek, az legalább még egy év várakozást jelent a Mercedes junior George Russell számára. A fiatal brit egyelőre csendben vár a Williamsnél a nagy lehetőségre.

    „Egy múltheti, spielbergi információ alapján úgy tűnik, hogy Valtteri Bottas a negyedik szerződésajánlatát is megkapta a Mercedestől” – tudósított a Motorsport.com. „Ezzel a finn 2021-ben is a csapat tagja lenne. Ez a döntés egyáltalán nem volt nyilvánvaló a csapat számára. Úgy tűnt, a csapat inkább juniorjukra, George Russellre fókuszál. Ez a hozzáállásbeli változás egy komplex szituáció eredménye lehet, melyben több tényező is szerepel.”

  • Bottas még jobb folytatásra számít Magyarországon

    Bottas még jobb folytatásra számít Magyarországon

    Valtteri Bottas a vasárnapi futam után azt nyilatkozta tele van energiával, annak ellenére, hogy a második Ausztriában tartott versenyen kikapott csapattársától.

    Egy héttel korábban, a finn pilóta indulhatott a pole-ból és dominálta a versenyt, ez alkalommal Lewis Hamilton hajtotta végre ugyanezt a Red Bull Ringen.

    Bottas továbbra is vezeti a világbajnokságot, és elmondása szerint soha nem látott jó mentális állapotban van:

    „Sok pilóta valószínűleg ugyanígy érez, hiszen elképesztően hosszú volt a szünet, és bőven volt arra időnk, hogy feltöltődjünk.” – mondta az Ilta Sanomat nevű újságnak.

    „De úgy érzem tele vagyok energiával. Rengeteg dolog történt a magánéletemben a szezon vége óta, jól és magabiztosnak érzem magam.”

    Bottas amiatt sem aggódik túlságosan, hogy csapattársa nyert vasárnap:

    „Az én tempóm is jó volt, tehát úgy érzem harcolhattam volna a győzelemért, amennyiben jobb helyről kezdem meg a versenyt.” – mondta.

    Bottas azt is elárulta, hogy egy új vezetési stíluson dolgozik, hogy gyorsabb legyen a lassú kanyarokban, ami a Hungaroringen különlegesen fontos lehet:

    „Nagyon jó volt látni, hogy mennyit tudtam fejlődni. Nem volt olyan kanyar a hétvégén, ahol a csapattársam gyorsabb tudott volna lenni nálam.”

    „Tavaly még nem tudtam ezt megcsinálni, és a jövő héten ez még jobb lesz. A csapattársam mindig is jó volt Budapesten a harmadik szektorban, ahol én küszködtem.”

    „Most csak egy cél lebeg előttem a következő versenyre.”

    Végül Bottas tisztázta, nem bánja, hogy hazatért Monacóba ezzel megsértve a koronavírus miatt meghozott szigorú protokolt:

    „Nincs rá okom, hogy titkoljam. Múltkor hazatértem, hogy a barátnőmmel, és az edzőmmel lehessek, ami jót tett nekem.”

    „Elhagyhatom az F1-et pár napra, majd vissza tudok érni a csapatommal történő virtuális megbeszélésre.” – zárta a finn.

  • Doornbos aggódik a Mercedes nagy előnye miatt a Red Bull ellenében

    Doornbos aggódik a Mercedes nagy előnye miatt a Red Bull ellenében

    Robert Doornbos elismerte, hogy elégedetlen, amiért a Red Bull Racing ilyen rosszul teljesít. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton Mercedesei egyszerűen túl gyorsak voltak a Stájer Nagydíjon. A Ziggo Sportnak nyilatkozott:

    „Ha a mai napot nézem, azt látom, hogy a Mercedes maga alá gyűrte a teljes mezőnyt. Max Verstappen ugyan az autója képességei felett teljesít, de még ez sem elég ahhoz, hogy megállítsák a Mercedeseket. Ez kifejezetten aggasztó, a véleményem szerint. Max szemszögéből nézve az, hogy harcolhatott Bottasszal volt talán a legjobb, de reménytelen volt. Nagyon jól rajtolt, de a verseny további részében ez már nem mondható el. A Red Bullnak ki kell ezt értékelnie, hogy még erősebbek lehessenek Magyarországon.”