Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas majdnem úgy néz ki Hamilton mellett, mint egy hülye

    Bottas majdnem úgy néz ki Hamilton mellett, mint egy hülye

    Lewis Hamilton a Toszkán Nagydíjon szerzett újabb győzelmével úton van hetedik világbajnoki címe felé. A Mercedes brit pilótája idén hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején az eddigi kilenc versenyből és mivel a riválisainak szinte esélye sincsen a győzelemre, így ezt a bajnokságot húzhatja be a legkönnyebben a brit klasszis.

    Renger Van der Zarde szerint pedig egyszerűen hihetetlen, amit Hamilton művel a 2020-as évadban.

    „Elképesztő, amit művel idén. Bottas így majdnem úgy néz ki mellette, mint egy hülye, azonban ő is nagyon jól teljesít. Ha Hamilton vét egy hibát, akkor Bottas mindig ott van, hogy begyűjtse a lepattanót, azonban Lewis idén eddig nem nagyon tette meg neki ezt a szívességet.”

    Amíg a Mercedes finn pilótája hiába indította a tavalyi és az idei szezont is erősen, Hamilton viszonylag gyorsan át tudta venni az irányítást. Egyértelműen kijelenthető, hogy anno Nico Rosberg és Sebastian Vettel sokkal nagyobb kihívói voltak a britnek az évek során, mint mostani finn csapattársa.  Egy semleges nézőnek pedig ez egyáltalán nem tesz jót, hogy már két éve nem lát komoly csatát a bajnoki címért és Van der Zarde is ezen a véleményen van.

    „Jelen pillanatban Lewis személyében egy olyan világbajnokot tisztelhetünk, aki a saját korosztályának a legjobb pilótája. Hihetetlenül okosan csinálja, ami csinál és ezt jó nézni, ugyanis sokszor autózik a határon. Ezt pedig ki kell élveznünk, ugyanis, ha majd Lewis visszavonul, akkor  örömmel fogunk visszagondolni erre az időszakra, ahol képes volt ilyen jó teljesítményt nyújtani.”

  • A Forma-1-es pilóták nagyon visszatérnének Mugellóba

    A Forma-1-es pilóták nagyon visszatérnének Mugellóba

    A Forma-1-es mezőny néhány tagja kifejezte, imádnák, ha ellátogatnának Mugellóba a következő években is.

    A szélvészgyors pálya, ahol múlt hétvégén rendeztek először F1-es versenyt, a koronavírus miatt került be az idei programba. Ezt egyszeri alkalomnak szánták, jövőre visszatérnének a szokványos szezon-lebonyolításhoz. A verseny maga egyébként igen kaotikusra sikeredett, két piros zászlós megszakítást is láthattunk. Élvezetes volt a pilóták számára is, többek között a futamgyőztes Lewis Hamiltonnak is tetszett.

    „Személy szerint én imádom, az egyik legkeményebb pálya. Legyen közepesen gyors, vagy szélvészgyors, de egyszerűen fantasztikus” – nyilatkozta. „Szerintem old-school beütése van a sóderágyas bukóterekkel, remélem, ezen nem változtatnak. Én nagyon szívesen visszajönnék ide.”

    A másik Mercedeses, Valtteri Bottas hozzátette: „Szerintem jó, minden évben a naptárban kellene lennie.”

    Ugye a Ferrari tulajdonában van az aszfaltcsík, és a hétvégén ezredik futamukat ünneplő vörösök pilótái sem fukarkodtak a dicsérő szavakkal.

    „Igazából nagyon élveztem ezt az eseményt és a pályát. Szóval igen, imádnám, ha a normális naptárban is helyet kapna” – mondta Charles Leclerc. „A verseny előtt kicsit szkeptikus voltam az előzésekkel kapcsolatban, de most már tudjuk, elég sok helycsere történt. A pálya király, szóval tényleg szívesen visszatérnék.”

    „Szerintem is jó pálya, szóval jó lenne visszajönni ide” – értett egyet kollégájával Sebastian Vettel.

  • Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Valtteri Bottas immár a negyedik éve próbálja legyőzni Lewis Hamiltont a bajnoki címért folyó csatában, azonban valahol eddig mindig elcsúszott a hadművelet. Most ismét hatalmas előnye van a britnek a finn pilótával szemben a pontversenyben.

    Saját rovatában Ross Brawn a Formula1.com-on írt Bottas jelenlegi helyzetéről. A finn pilóta nagyon jól rátalált Mugello ritmusára, és úgy tünt Hamilton fölé kerekedhet ezen a pályán. Azonban a hétvége egyik pontján elvesztette előnyét a brittel szemben. Az eredmény egy újabb dobogó Hamilton mellett, kevesebb pontot gyűjtve, mint riválisa:

    Valtteri Bottas úgy fogja elhagyni Toszkániát, hogy a győzelmi trófeának a kezében kellett volna landolnia. A finn nagyon jó formában volt, hiszen még a vezetést is kicsavarta Lewis Hamilton kezéből a verseny első szakaszában. De engedte, hogy kicsússzon a győzelem a kezei közül, és egy újabb vereséget könyvelhetett el a címvédőtől.”

    „A mostani verseny fájni fog neki, és meg fogja kérdezni magától – mit kell tennie ahhoz, hogy csapattársa fölé kerekedjen? Továbbra is van esélye a bajnoki címre, de ahogy haladunk előre a szezonban egyre kevesebb a reális esélye.” – írta Brawn.
    Bottas egyébként reméli, találni fog valamit Hamilton legyőzésére.

    „Ez már egy mentális csata, mivel megvan a tempója hozzá. Azonban Lewis könyörtelen, és kihasznál minden lehetőséget, ő maga pedig nagyon ritkán ad ilyeneket ellenfeleinek.”
    És ez lehet az oka annak is, hogy Hamilton vezeti a világbajnokságot, kétség sem férhet Bottas frusztrációjához, aki csak azt látja, hogy a lemaradása csak nő, és nő.

  • 12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    Figyelmeztetésben részesítették a stewardok azokat a versenyzőket, akik valamilyen formában részt vettek az első újraindítás után kialakult tömegbalesetben.

    A Toszkán Nagydíj első perceit követően már a pirosra festett Safety Car körözgetett az élen, ugyanis a rajt után kialakult egy kisebb csetepaté. Max Verstappen motorproblémák miatt hátraesett, ám végül a kiesését nem a technika ördögének köszönhette, hanem versenyzőtársainak. A hollandot Kimi Räikkönen „tette arrébb”, miközben őt is eltalálták oldalról. Pierre Gasly sem mondhatta szerencsésnek magát, ugyanis ő bekerült a finn pilóta és Romain Grosjean közé, azonban hárman már nem fértek el, így az AlphaTauri versenyzőjétől is búcsúzni kellett.

    A hetedik körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy mindjárt jöhet is vissza. Miután Bottas vezényletével elindultak a pilóták, a középső traktusban lévőknek sikerült produkálniuk egy látványos balesetet. Carlos Sainz, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi és Kevin Magnusssen versenyének vetett véget ez az incidens.

    Az futam közben a versenyfelügyelők úgy határoztak, hogy a leintést követően vizsgálják meg az ügyet, így mikor véget ért a viadal, néhány pilóta, és a csapatuk képviselője a stewardok előtt mesélhette el a történteket.

    ,,A versenybírák meghallgatták a 10-es (Kevin Magnussen), a 6-os (Nicholas Latifi) és a 26-os (Daniil Kvyat) rajtszámú versenyzőt és alakulatuk képviselőit. Ezen kívül visszanézték a felvételeket a fedélzeti kamerák képanyagával együtt, továbbá az újraindítással kapcsolatos telemetria adatokat is megvizsgálták. A stewardok megállapították, hogy a baleset kiváltó oka az említett versenyzők inkonzisztens fék – és gázpedál használatában keresendő. A versenyfelügyelők elismerik, hogy a kontrollvonal elhelyezése a pálya sajátosságai miatt kihívást jelentett, továbbá azt is tudomásul vették, hogy a pilóták az újraindításnál próbáltak előnyhöz jutni.

    Mindazonáltal ez az eset rávilágított arra, hogy ezekben a szituációkban elővigyázatosabbnak kell lenni, továbbá feljegyezték azt is, hogy egy extrém harmonika-effektus alakult ki, ami egyre drámaibbá vált a hátrább autózók számára.

    Ezen kívül azt is megjegyezték, hogy néhány versenyző elkerülhette volna az incidenst azzal, ha nem követi olyan szorosan az előtte lévő autót. Ezzel ugyanis blokkolták szinte mindenki számára a kilátást, így azonnal nem tudták észrevenni, hogy mi történik előttük.

    Mindezért figyelmeztetés jár, ugyanis egyetlen egy versenyző sem hibáztatható teljesen az incidens kialakulásáért.

    Ezen felül kiemelték azt, hogy a 77-es rajtszámú versenyző (Valtteri Bottas) és azok a pilóták akiket nem említettek, a szabályoknak megfelelően jártak el. A 77-es autónak továbbá a regulák biztosították azt, hogy az élen haladva saját maga válassza meg a tempóját ebben a szituációban.” – áll a hivatalos közleményben.

    A versenyzők, akik figyelmeztetést kaptak:

    Rajtszám Versenyző Csapat
    1 20 Kevin Magnussen Haas F1 Team
    2 26 Daniil Kvyat Scuderia AlphaTauri
    3 6 Nicholas Latifi Williams Racing
    4 23 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing
    5 18 Lance Stroll BWT Racing Point F1 Team
    6 3 Daniel Ricciardo Renault DP World F1 Team
    7 11 Sergio Pérez BWT Racing Point F1 Team
    8 4 Lando Norris McLaren F1 Team
    9 31 Esteban Ocon Renault DP World F1 Team
    10 63 George Russell Williams Racing
    11 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing ORLEN
    12 55 Carlos Sainz Jr. McLaren F1 Team
  • Háromból három eddig Valtteri Bottasnak Mugellóban!

    Háromból három eddig Valtteri Bottasnak Mugellóban!

    A Toszkán Nagydíj harmadik szabadedzésén Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. Őt Max Verstappen és Lewis Hamilton követik.

    Jól ment a két Racing Point, és a Ferrari idei teljesítménye tekintetében Leclerc is elégedett lehet a 7. hellyel. Ez azonban már nem mondható el csapattársáról, Vettelről, aki csak a 18. lett.

    Russell fékhiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.530 17
    2 Max Verstappen Red Bull 1:16.547 0.017 10
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.613 0.083 14
    4 Lance Stroll Racing Point 1:17.112 0.582 10
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.226 0.696 14
    6 Sergio Perez Racing Point 1:17.341 0.811 14
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:17.488 0.958 15
    8 Alex Albon Red Bull 1:17.538 1.008 11
    9 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.627 1.097 17
    10 Romain Grosjean Haas 1:17.635 1.105 19
    11 Esteban Ocon Renault 1:17.746 1.216 13
    12 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:17.768 1.238 19
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.812 1.282 15
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.843 1.313 17
    15 Kevin Magnussen Haas 1:18.039 1.509 17
    16 Nicholas Latifi Williams 1:18.072 1.542 16
    17 Daniel Ricciardo Renault 1:18.142 1.612 12
    18 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.186 1.656 15
    19 Lando Norris McLaren 1:18.826 2.296 19
    20 George Russell Williams 1
  • Bottas nyitotta az élen az első mugellói versenyhétvégét!

    Bottas nyitotta az élen az első mugellói versenyhétvégét!

    Valtteri Bottas volt elsőre a leggyorsabb Mugellóban, az első Toszkán Nagydíj első szabadedzésén. Őt Verstappen és  – új Ferrari kasznival – Leclerc követi.

    Lewis Hamilton „csak” a negyedik lett, őt pedig a legutóbbi futamgyőztes, Pierre Gasly követi.

    A másik Ferrarival Sebastian Vettel csak a 13. helyen zárt. A német a gumik túlmelegedésére panaszkodott.

    Grosjeanak és Perezne sikerült majdnem összeütköznie, mikor nem igazán értették meg egymást az elengedés kapcsán.

    Az első szabadedzés végeredménye:

    Versenyző CSapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.879 33
    2 Max Verstappen Red Bull 1:17.927 0.048 32
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:18.186 0.307 27
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.409 0.53 28
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.676 0.797 30
    6 Esteban Ocon Renault 1:18.805 0.926 28
    7 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:18.839 0.96 31
    8 Lando Norris McLaren 1:18.981 1.102 30
    9 Alex Albon Red Bull 1:19.068 1.189 34
    10 Daniel Ricciardo Renault 1:19.140 1.261 25
    11 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:19.219 1.34 21
    12 Romain Grosjean Haas 1:19.224 1.345 25
    13 Sebastian Vettel Ferrari 1:19.267 1.388 27
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.322 1.443 28
    15 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:19.457 1.578 33
    16 George Russell Williams 1:19.478 1.599 29
    17 Kevin Magnussen Haas 1:19.551 1.672 25
    18 Lance Stroll Racing Point 1:19.836 1.957 23
    19 Sergio Perez Racing Point 1:19.840 1.961 29
    20 Nicholas Latifi Williams 1:20.034 2.155 32
  • A partimód betiltása volt a hektikus Olasz Nagydíj oka?

    A partimód betiltása volt a hektikus Olasz Nagydíj oka?

    Még folyik a vita arról, mi okozta a Olasz Nagydíj felbolydulását, de sokan már azt vélik látni, hatott a partimód betiltása.

    Bár a Mercedes nem ismerte el, hogy hatással lenne rájuk, a riválisok úgy vélték, ezzel közelebb kerülhetnek a németekhez. Bár a tempón nem látszott, a végeredményben legalább véletlenül, de visszatükröződött a Mercedesek visszaesése.

    Minden erőfeszítés előtt meg kell emelnünk a kalapunkat, amivel a Mercedes elérte ezt a dominanciát. De láthattunk, mire ment Bottas a befagyasztott motormódokkal és az előzés gomb nélkül. Nem tudott előrébb kerülni.” – emelte ki Carlo Vanzini, a Sky Italia munkatársa.

    Szerinte hiába Hamilton felzárkózása, nem volt olyan elsöprő, mint korábban.

    Úgy tűnik, valami megváltozott.” – szögezte le.

    A Mercedes pilótái érdekes módon ellenkező álláspontot foglaltak azzal kapcsolatban, mennyire volt rájuk hatással a korlátozás.

    Hamilton, érthető módon nem örült neki: “Ez az új szabály nem tesz jót a versenyzésnek. Sokkal jobb volt beosztani a motort, és az előzési segítséget használni.

    Bottas visszafogottabb volt: “Meglehet, hogy emiatt volt kevesebb előzéselőzés, de csak valamennyire járult hozzá.”

    A felkavart eredmény miatt a Liberty sportigazgatója, Ross Brawn úgy véli, érdemes újra megfontolni a 2020-ra már megfontolt fordított rajtrács ötletét.

  • Hihetetlen, de igaz: A finn szerencsejátékos eltalálta a dobogót Monzában!

    Hihetetlen, de igaz: A finn szerencsejátékos eltalálta a dobogót Monzában!

    Egy finn szerencsejátékos bizony jó lovakra tett, nem úgy mint ausztrál sorstársa. A tamperei férfi 20 centet tett fel a Perre Gasly, Carlos Sainz és Lance Stroll trió alkotta dobogóra. Ezzel pedig a finn Svenska Yle jelentése szerint 33,398 eurót nyert, tehát több mint 12 millió forintot, 72 Ft befektetéssel.

    Az elmúlt 10 évben elég csekély esély volt egy hasonló dobogóra, ezért fizettek ilyen sokat erre a 20 eurocentre.

    Az utóbbi években egy olyan nagydíj lett volna csak, amely 20 centre sokat fizetett volna, de az sem közelítette volna meg a több mint 30.000 euróját a finn játékosnak. A 2017-es bakui futamon Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Valtteri Bottas állhattak a dobogóra. Ugyanígy 20 cent befektetéssel, akkor 12.639 eurót lehetett volna megnyerni.

  • Horner: egyértelmű, hogy a Mercedesnél Hamilton a kedvezményezett

    Horner: egyértelmű, hogy a Mercedesnél Hamilton a kedvezményezett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint tisztán látszik, hogy Hamilton a csapaton belül előnyben van Valtteri Bottashoz képest.

    A brit idén Michael Schumacher hét világbajnoki címből álló rekordját vehette célba, és ha folytatja menetelését, övé lesz a legtöbb győzelem is. Akkora a Mercedes előnye a többiekhez képest, hogy úgy tűnt, Bottas lehet a legnagyobb kihívója, de Verstappen áll a második helyen a bajnokságban.

    A bajnokcsapat mindig is büszke volt arra, hogy egyenlő feltételeket biztosítanak mindkét pilótájuk számára, de Horner nem hisz ebben nekik.

    „Egyértelmű, hogy a Mercedes Lewist részesíti előnyben. Látni a stratégián, az autók pozícióján, és egyebeken.” – kezdte mondandóját.

    „Miért ne rakták volna Bottast két kiállásra, mondjuk Spában, ami esélyt adott volna neki megnyerni a versenyt? A probléma az, hogy mindent Lewisra hegyeztek ki idén, a rekorddöntő évben. Az igazság az, hogy Valtterinek, hacsak nem kvalifikál előrébb, nincs esélye.”

    Horner Verstappen bajnoki esélyeit nem tartja sokra, mondván, hogy a Mercedes már elejétől látszott, jobb autóval rendelkezik.

    „Még mindig mi vagyunk az üldözők. Hamilton és a Mercedes voltak a favoritoka szezon előtt is. Még sok van hátra, még az évad felénél sem tartunk. Nem adjuk fel, és minden versenyre egy világbajnoki döntőként tekintünk, mert nincs sok veszítenivalónk.”

    Még 10 verseny van hátra, és Verstappen lemaradása 47 pont Hamilton mögött.

  • Sainz és Norris követi a leggyorsabb Bottast, az időmérő előtt

    Sainz és Norris követi a leggyorsabb Bottast, az időmérő előtt

    Az Olasz Nagydíj versenyhétvégéjének harmadik szabadedzésén Carlos Sainz volt az első, aki mért kört teljesített, noha erre több, mint negyedórát kellett várni.
    Ezt követően persze sorra dobálták a köridőket a versenyzők.

    Történt némi incidens Charles Leclerc és Lando Norris. Miközben Leclerc rádión épp arról érdeklődött, hogy biztosan mindenki betartja-e az előírt minimum tempót a le- és felvezető körökön, ő maga került Norris útjába, aki épp befejezte volna gyorskörét. Az este után a monacói kezével intett is versenyzőtársának, hogy elnézést kér.

    Időközben a két Mercedes nem meglepő módon az élre állt, lágy gumikkal, a félidő letelte után nem sokkal azonban Max Verstappen vette át a vezetést közeped gumikeveréken.
    Nem maradt azonban végig az élen, friss lágy gumikon a két Mercedes visszavette a vezetést Bottas-Hamilton sorrendben.

    A legtöbben időmérős edzést szimuláltak, míg tegnapi problémái után a legszorgalmasabban Norris rótta a köröket.

    8 perccel a leintés előtt piros zászlóval megszakították a körözést, miután Daniel Ricciardo műszaki – minden bizonnyal erőforrás – probléma miatt leparkolta Renault-ját a pálya szélén. Ekkor Bottas-Norris-Ricciardo-Hamilton volt a sorrend az élen.

    Három és fél perccel a leintés előtt hajthatott újra pályára a mezőny, így egy mért körre volt még lehetőségük.

    Végül az élbolyban Carlos Sainz tudott még előrelépni, ő lett végül a második Bottas mögött. Őket Norris, Ricciardo, Hamilton és Verstappen követik.

    A harmadik szabadedzés eredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.089 14
    2 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:20.318 0.229 14
    3 Lando Norris McLaren 1:20.412 0.323 15
    4 Daniel Ricciardo Renault 1:20.419 0.33 9
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.439 0.35 11
    6 Max Verstappen Red Bull 1:20.456 0.367 15
    7 Alex Albon Red Bull 1:20.563 0.474 15
    8 Esteban Ocon Renault 1:20.693 0.604 13
    9 Lance Stroll Racing Point 1:20.804 0.715 14
    10 Sergio Perez Racing Point 1:20.897 0.808 13
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:20.917 0.828 11
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.936 0.847 14
    13 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:20.953 0.864 13
    14 Romain Grosjean Haas 1:21.205 1.116 14
    15 Sebastian Vettel Ferrari 1:21.263 1.174 13
    16 Kevin Magnussen Haas 1:21.436 1.347 15
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:21.459 1.37 15
    18 George Russell Williams 1:21.677 1.588 16
    19 Nicholas Latifi Williams 1:21.764 1.675 15
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:22.090 2.001 15