Címke: Valtteri Bottas

  • Megérkezett a W12 – a Mercedes fekete-szürke konstrukciója!

    Megérkezett a W12 – a Mercedes fekete-szürke konstrukciója!

    Bemutatkozott a Mercedes-AMG Petronas F1 Team legújabb konstrukciója is.

    A címvédő alakulat a megadott idő előtt tette közé a fotóit a versenygépről, ám délben a brackely-i gyárukban, a pilótáik jelenlétében folytatódhat a műsor.

    Ugyan a csapat korábban már elmondta, hogy a fekete szín maradni fog az autón, mivel a rasszizmus és megkülönböztetés ellen vívott harcukat nem adták fel. Viszont némileg a ‘gyökereikhez’ is visszanyúltak, így fordulhatott elő az, hogy az autó elején a markánsabb sötét szín virít, míg a hátsó részén felbukkant az ezüst és a fehér AMG felirat. Az Ineos kapcsán a vörös szín is visszaköszön, és megjelent a Niki Laudát szimbolizáló piros csillag is.

    A konstrukció ebben az esetben is a 2020-as autó alapjaira épült, ám a tokenek elköltésével módosításokat hajtottak végre rajta. Ugyanakkor elismerték korábban azt, hogy a motorfonton akadt némi gondjuk az elmúlt időszakban.

    A versenyzői páros idén sem változott, ugyanis Valtteri Bottas és Lewis Hamilton vezetheti majd a Mercedes-AMG F1 W12 E Performance névre keresztelt versenygépet. Ám mindkét pilóta szerződése csak az év végéig érvényes.

     

  • Bottas idő előtt megmutatta az idei Mercedest

    Bottas idő előtt megmutatta az idei Mercedest

    A Mercedes idei versenygépe, a W12-es hivatalosan ma délben érkezik. Azonban amellett, hogy maga a csapat is elkezdett részletfotókat közölni az autóról, Valtteri Bottas majdnem az egész autót el-spoilerezte a közönségnek, Instagramon.

    Úgy néz ki, hogy az autó eleje fekete maradt, a hátulja azonban ismét szürke/ezüst színű, és nem a Mercedes csillagával van tele, hanem AMG feliratokkal.

    Bottas

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

     

  • Valtteri Bottas is túl van már az üléspróbán – videóval!

    Valtteri Bottas is túl van már az üléspróbán – videóval!

    Megmutatta a Mercedes, hogyan hajtotta végre Valtteri Bottas az üléspróbáját.

    A finn pilóta a napokban érkezett meg a Brackely-ben állomásozó csapatához, hogy az év elején megejtendő teendőket elvégezze.

    Miután köszöntötte mérnökeit, Bottas rutinszerűen ült az autóba, hogy leellenőrizzék az üléspozícióját és némi módosítást hajtsanak végre azon. A csapat és pilóta 2017 óta dolgozik együtt, így nem volt újdonság számukra a környezet és a folyamat.

    Ugyanakkor az már kérdéses, hogy jövőre is együtt folytatják-e a munkát, hiszen Bottasnak (csakúgy, mint Lewis Hamiltonnak) az év végéig szól a szerződése. 

    https://twitter.com/MercedesAMGF1/status/1365021496599605251?s=20

  • Wolff: Ocon és Russell is versenyben lehet a Mercedes egyik üléséért

    Wolff: Ocon és Russell is versenyben lehet a Mercedes egyik üléséért

    Toto Wolff elmondása szerint 2022-ben George Russellnek és Esteban Oconnak is meg lehet arra az esélye, hogy megszerezze Valtteri Bottas vagy Lewis Hamilton ülését.

    A finn pilóta esetében tavaly augusztusban jelentették be a csillagosok az egy évre szóló szerződéshosszabbítást, míg a brit versenyző csak a hónap elején írhatott alá csapatával. Az Ezüst Nyilak vezetője ugyanakkor elmondta, nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a hétszeres világbajnok kevesebb, mint egy évre kötelezte el magát.

    ,,Ennek egyszerűen az időhiány volt az oka. A tárgyalásokat csak karácsony előtt kezdtük meg. A többes éves szerződések összetettebbek, ezért mondtuk azt, hogy egy évre írunk alá, és a többit, majd meglátjuk. 2021 után jelenleg minden nyitva van mindkét oldalon.” – nyilatkozta Wolff a Speedweeknek.

    Ugyanakkor az osztrák csapatfőnök megjelölte azt a két pilótát, akik harcba szállhatnak majd Hamilton és Bottas mellett a Mercedes egyik üléséért:

    ,,Esteban (Ocon) a második évét tölti, a két éves Renault/Alpine F1 szerződéséből, George (Russell) meg idén van a Williamsszel. Vannak tehát más lehetőségeink 2022-re, viszont most teljes mértékben támogatjuk Valtterit és Lewist. Az év közepén megvizsgáljuk majd, hogy lesz-e változás jövőre.” -tette hozzá Wolff.

  • Megénekeltette motorját a Mercedes is – Videóval!

    Megénekeltette motorját a Mercedes is – Videóval!

    Hangfelvétel által mutatta meg a Mercedes, hogyan énekel a motor az autójukban.

    Már nem kell sokat várni arra, hogy a csapatok Bahrein felé vegyék az irányt, és elkezdődjön a teszt, ahol is először körözgethetnek majd együtt az autók. Addig is az alakulatok lázasan készülnek, ugyanis előttük áll még a bemutató valamint, a bejáratás és az első beindítás is.

    A Mercedes most az utóbbi elem hangfelvételével készült, ugyanis közösségi médiás felületeire feltöltve mutatta meg, hogy szól a W12-ben duruzsoló hajtáslánc.

    A leleplezésig sem kell már olyan sokat várni, ugyanis március 2-án, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas segédletével mutatkozik be a címvédő gárda versenygépe.

  • Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (2. rész)

    Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (2. rész)

    Nico Rosberg a bajnoki cím megszerzése után mindenkit meglepve bejelentette visszavonulását, mine kután a Mercedesnek szereznie kellett egy pilótát, méghozzá hamar. Az ülésért Pascal Wehrein, illetve Valtteri Bottas volt harcban, melyet végül utóbbi kapott meg, több tapasztalata végett. (Az első rész itt megtekinthető.)

    2019


    Ferrari kudarcok, illetve Mercedes sikerek jellemezték az év első felét. Bottas jól kezdte az évet, négy futam után a tabella élén állt, köszönhetően annak a szabályváltozásnak, hogy ettől az évtől kezdve plusz egy pontot kap az a versenyző, aki a verseny során megfutja a leggyorsabb kört. Ezt követően azonban zsinórban nyert négy futamot Hamilton, finn csapattársa pedig csupán a 17. versenyhétvégén tudott újra diadalmaskodni. Ugyan a 2018-as évhez képest jobban teljesített Bottas, de Hamilton újabb 11 futamgyőzelméhez képest az ő négy diadala eltörpül. A teljes szezont tekintve sem a Ferrari, sem a Red Bull nem tudott felnőni a Mercedes szintjére, így ez az év is róluk, illetve Lewis Hamiltonról szólt.

    Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
    Lewis Hamilton 11 16 413
    Valtteri Bottas 4 15 326

     

    2020


    Az év, amit egy darabig nem fogunk elfelejteni. Nem feltétlenül a világbajnoki csata izgalmai miatt. A koronavírus ugyanis borított mindent. Mindent, kivéve a papírformát az év végeredményét tekintve. Őrült szezon volt, annyi szent. Két új győztest is avattunk, Pierre Gasly, illetve Sergio Pérez személyében, Daniel Ricciardo dobogóra állt a Renault színeiben, Lewis Hamilton pedig győzelmek számában megelőzte Michael Schumachert az örökranglistán, világbajnoki címek számában pedig beállította a német ász rekordját. Legendás pályák tértek vissza, illetve kerültek bele a naptárba a pandémiás időszak végett. Azonban semmi és senki sem tudta kicsavarni Hamilton kezei közül hetedik címét, Bottas ezen év során is jócskán lemaradt csapattársa mögött.

    Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
    Lewis Hamilton 11 14 347
    Valtteri Bottas 2 11 223

     

    Mit jelentenek a számok?


    A számok alapján egyértelmű Hamilton fölénye csapattársával szemben, ráadásul megnyugtatóan nagy ez a fölény. Bottas minden évben elmondja, le fogja győzni Hamiltont, azonban eddig 4-0 a brit javára. Idén a finn a világbajnoki cím elvesztésén kívül kapott még egy gyomrost: George Russell szereplését Szahírban. Az ifjú brit az időmérőn 26 ezreddel ugyan kikapott Bottastól, de a versenyen ellentmondást nem tűrően vezetett, hiba nélkül. Ha idén sem szerepel jól a finn, simán benne van a pakliban, hogy ez az utolsó szezonja a németekkel, hiszen az utánpótlás már nem egyszer villantotta meg tehetségét. Jó kérdés azonban az is, hogy Hamilton vajon harcolt-e ki vétójogot jövőbeli csapattársának kiválasztása kapcsán.

  • Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (1. rész)

    Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (1. rész)

    Nico Rosberg a bajnoki cím megszerzése után mindenkit meglepve bejelentette visszavonulását, minek után a Mercedesnek szereznie kellett egy pilótát, méghozzá hamar. Az ülésért Pascal Wehrein, illetve Valtteri Bottas volt harcban, melyet végül utóbbi kapott meg, több tapasztalata végett.

    Valtteri Bottasnak az idei volt a negyedik éve a Mercedesnél, de egy teljes szezon során még nem tudott a hétszeres világbajnok csapattársa fölé kerekedni. A finn elmondta, fáj neki, hogy már negyedszer kap ki Hamiltontól, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy évről évre jobban teljesít. Ennek a számok nyelvén jártunk utána.

    2017

    A 2017-es évnek tehát regnáló világbajnok nélkül futott neki a mezőny. A legnagyobb favorit, nem meglepő módon a Mercedes volt, viszont a Ferrari és a Red Bull is közelebb tudott kerülni az ezüstnyilakhoz. Sőt mi több, Sebastian Vettel az első három futamból kettőt megnyert, a maradék egy versenyen pedig a második helyre hozta be a vörösök autóját, nem kis meglepetésre. Valtteri Bottas első futamgyőzelmére sem kellett sokat várni, hiszen rögtön a negyedik versenyen megszerezte Oroszországban. A finn pilóta nem teljesített összességében sem túl kimagasló, sem pedig túlságosan rossz szezont. A Mercedes számára fontos szempontok ugyanis teljesültek: mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki címet szereztek, melyben a Ferrari, annak volánjánál pedig Sebastian Vettel volt legnagyobb kihívójuk. Bottas teljesítette, amiért igazolták. A lepattanókat minden esetben begyűjtötte, de mindig ott volt a vörös szerelésben autózók nyakán. Lewis Hamilton megszerezte a bajnoki címet, Valtteri Bottas 58 pontos hátrányban, a harmadik helyen végzett.

    Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
    Lewis Hamilton 9 13 363
    Valtteri Bottas 3 13 305

     

    2018


    A 2018-as szezon egy rendkívül izgalmas szezonnak indult. Az első hat futamot elosztotta egymás között a három nagycsapat, hiszen a Monacói Nagydíjat követően a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull is kettő futamgyőzelemmel állt. A csapatokon belül mind a két futamgyőzelmet egy pilóta szerezte meg Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, és Daniel Ricciardo személyében. A Red Bull azonban gyorsan kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből, a megbízhatatlan technikai hátterük végett. Így ez az év ismét a két többszörös világbajnok csatájáról szólt. Itt csúcsosodott ki eddig a legjobban Valtteri Bottas másodhegedűs szerepköre a csapatnál. Ebben az évben többször hallhattuk a rádión, ahol vagy arra kérték a finnt, hogy adja át csapattársának pozícióját, vagy pedig arra, hogy ne támadja őt. A mára már híressé vált mém alapanyag „Valtteri, it’s James…” mondat is ebben az időszakban vált híressé. A finn pilóta ezen csapatutasítások nélkül, könnyen lehet, hogy szerezhetett volna futamgyőzelmeket, példának okáért Németországban és Oroszországban is. A szezon végül ismét Hamilton világbajnoki címével zárult, egyrészt Vettel és a Ferrari sorozatos hibáinak, másrészt a brit és a Mercedes hihetetlen magabiztos teljesítményének köszönhetően. Bottas mindössze az ötödik lett összetettben, 161 pont lemaradással csapattársa mögött.

    Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
    Lewis Hamilton 11 17 408
    Valtteri Bottas 0 8 247
  • Bottas esetében sok múlhat a 2021-es szezonon

    Bottas esetében sok múlhat a 2021-es szezonon

    Rendkívül fontos lesz Valtteri Bottas számára a 2021-es Forma-1-es szezon. Ugyanis további sorsáról dönthet majd az, miként szerepel idén.

    Egy ideje már pedzegetik, hogy rezeg a léc a finn versenyző alatt, és nem könnyített a helyzetén az sem, hogy George Russell tavalyi merecdeses beugrásakor gyakorlatilag a csapat hibája nélkül simán nyert volna, de legalábbis jobban szerepelt, mint Bottas. Más kérdés, hogy nem is volt vesztenivalója, így talán kevesebb teher is volt a vállán.

    Az ominózus Szahíri Nagydíj óta azonban már szinte mindenki azt várja, hogy Russell mikor ülhet át valóban a Mercedesbe.

    Amíg azonban Lewis Hamilton a csapatnál van – bár jelenleg még nincs aláírt szerződése, de bizonyosan lesz -, addig elég valószínű, hogy Bottas is maradhat. Hamilton számára ideális csapattárs.

    Valójában van egyáltalán baj Bottasszal? Hiszen Hamilton csapattársaként, körülbelül az a maximum elvárható teljesítmény, hogy a csapattárs második legyen a bajnokságban. Bottas pedig második lett. Hamilton mellett vélhetően Russell sem tehetne sokkal többet, ahogy más sem…

    Mindenesetre Bottasnak idén is bizonyítania kell, ha továbbra is maradna a csapatnál.

    Más lesz azonban a gyerek fekvése, ha mondjuk Hamilton 2021-ben rekordot dönt és megszerzi nyolcadik világbajnoki címét, majd kiszáll a Forma-1-ből. Akkor Bottas maradása mellett is lenne hely Russellnek. Vajon ebben az esetben biztosan maradna a finn?

    Ez már csak azért is izgalmas kérdés, mert van még opció a Mercedesnél. Ott van például a tartalékversenyzőjük, Stoffel Vandoorne, aki némileg sérelmezte is, hogy hiába ő a hivatalos tartalék, mégsem ő ülhetett be Szahírban Hamilton helyére.

    De sokan szeretnék már Max Verstappent is a Mercedesben látni, és bár a hollandnak 2023-ig szerződése van a Red Bullal, láttunk már rá példát, hogy van mód a szerződések felbontására is…

    [poll id=”191″]

  • Berger: Bottasnak esélye sincs Hamilton ellenében

    Berger: Bottasnak esélye sincs Hamilton ellenében

    Valtteri Bottasnak esélye sincs a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton ellen 2021-ben, állítja Gerhard Berger. Az F1 legenda még akkor is tartja ezt, ha jelen pillanatban Hamiltonnak még alá kell írnia a szerződését a következő szezonra. A finn Bottas a héten ugyanakkor bejelentette, hogy a még ismeretlen csapattársát is le akarja győzni a másik Mercedesben, ez az idei célja. Berger az f1-insider.com-nak nyilatkozott:

    „Őrületes gyorsasága és extrém tehetsége mellett Lewis most már még tapasztalt is. Valtteri Bottas sem lassú, de végeredményben ő, de sokan mások is a mezőnyből esélytelen Hamilton ellen.”

  • Bottast hidegen hagyja Hamilton szerződés mizériája

    Bottast hidegen hagyja Hamilton szerződés mizériája

    Valtteri Bottas elmondta, akárki is lesz a csapattársa, azt akarja majd idén legyőzni.

    Lewis Hamilton szerződése körül kialakult történet már hónapok óta kering az F1-es közösségben, ugyanis a hétszeres világbajnok és a Mercedes még mindig nem tudott dűlőre jutni e tekintetben. Több pletyka is napvilágot látott már a kontraktussal és a követelésekkel kapcsolatban, ám a csillagosok ezeket rendre tagadták.

    Szergej Szirotkin egykori menedzsere, Niolai Vetrov azonban nemrég megjegyezte, hogy a brit pilótának óvatosabbnak kellene lennie, ugyanis Toto Wolff kezében több kártyalap is lehet.

    ,,Legyünk őszinték: Lewis hatalma nagyon-nagy lett. Viszont én úgy vélem, hogy Toto (Wolff) kezében több minden lapul annál, minthogy vele tárgyaljon. Úgy tűnik, hogy Lewis nem akarta megérteni azt, hogy Toto egy fiatal pilótával is bezsebelheti a bajnoki címet.”

    Vetrov álláspontját többen is osztják, ugyanis több sajtóértesülés is szólt már arról, hogy a csapat tulajdonosai nem igazán akarnak akkora összeget fizetni a 36 éves pilótának, mivel a nála sokkal kevesebbet kérő George Russell is megmutatta, hogy képes elvezetni jól azt a konstrukciót.

    ,,Lewis előnytelen helyzetben van. Olyan régóta ül a legjobb autóban, hogy a tehetségét firtató vélemények egy kissé eltorzultak.” -tette hozzá Jan Lammers a de Telegraafnak.

    Bottast azonban teljesen hidegen hagyja az, ami a csapatában folyik, ugyanis neki az a feladata, hogy legyőzze a másik autóban lévőt, legyen az bárki.

    ,,Természetesen egy célom van. A csapattársam évek óta legyőz, így szeretnék felülkerekedni rajta. Nem számít az, hogy ki lesz az. Minden versenyző nagyon erős és komoly ellenfél a Forma-1-ben. Ahogy mondtam, a legjobb számomra az, ha magamra fókuszálok.” – magyarázta a finn.