Címke: Valtteri Bottas

  • Valtteri Bottas: Tudod, csupán csak altatunk, szóval ennyi

    Valtteri Bottas: Tudod, csupán csak altatunk, szóval ennyi

    Valtteri Bottas ironikusan megjegyezte, hogy csak azért volt ilyen gyenge a Mercedes a szezon előtti teszten, mert ‘altatnak.’

    A csillagosok az új évadra készülve is mindig a legjobbat akarták kihozni magukból, így a legtöbb megtett kilométer is a nevükhöz fűződött az évek során. Idén azonban nem várt problémákba ütköztek, ami felkeltette a szakértők valamint a média figyelmét is.

    A három napig tartó gyakorláson a német gárda ugyanis csak 304 kört tett meg, míg legjobb idejük (Lewis Hamilton, C5-ös abroncs) is csak az ötödik helyre volt elég.

    A Mercedest nemegyszer vádolták már azzal az évek során, hogy csupán csak altatnak, mikor nem jön ki nekik a lépés. Így ezt a kifejezést használva reagált a finn pilóta Ted Kravitz azon kijelentésére, hogy van még min dolgoznia a csapatnak az első versenyig.

    ,,Nos, tudod, csak altatunk, a teszten mindig, szóval ennyi.”

    Bottas ugyanakkor a meghibásodások ellenére bízik csapatában, és abban, hogy az évadnyitón már nem ütköznek ilyen problémákba.

    ,,Teljes mértékben megbízom az autóban és a csapatban, bennünk van a potenciál (a cím megszerzéséhez). Még mindig nem érzem teljesen kényelmesen magam. Úgy vélem, hogy előre lépést tettünk az autó beállításával és megértésével, valamint azzal kapcsolatban, hogy jobban viselkedjen, viszont még mindig van min dolgoznunk. Ezekből a mozgalmas napokból rengeteg adatot szereztünk, így remélhetőleg ez segítségünkre lesz abban, hogy az autó gyorsabb legyen a versenyre” – tette hozzá a Sky Sportsnak nyilatkozva a nastolai pilóta.

  • Bottas: A W12 hátulja eléggé pofátlan és könyörtelen

    Bottas: A W12 hátulja eléggé pofátlan és könyörtelen

    Valtteri Bottas azt állítja, hogy a Mercedes 2021-es F1-es autójának a hátsó része egyszerűen „pofátlan és könyörtelen”. A finn tegnap ugyan leggyorsabb volt az eddigi előszezoni tesztnapokon Bahreinben, így feledtetve a korábbi megingást. Lewis Hamilton már elismerte, hogy a Mercedes szenved az ideális balansz pont megtalálásával, miután reggel megpördült, Bottas pedig miután végzett, megerősítette, hogy a W12 hátsó része jelenleg a csapat egyik legnagyobb gondja:

    „Biztos vagyok benne, hogy szelesebb az időjárás, mint normál esetben a versenyen, de az egyik legnagyobb gondunk a kocsi hátuljával az, hogy eléggé pofátlan és könyörtelen. Friss gumikkal nagyon érzékeny lesz a megcsúszásra, ezért megpróbáljuk „lenyugtatni” az autót, ami után még jobb lesz a tempónk.”

    Annak ellenére, hogy a második napos idejükkel bekerültek a címekbe, Bottas nem latolgatná még a Mercedes esélyeit. A finn a C5-ös gumikon elért referencia eredményével kapcsolatban ennyit mondott:

    „Nehéz erre válaszolni. Nem ugrándozhatok körbe boldogan, leginkább azért, mert ez csak egy teszt. Mint mindig, csak arra koncentráltunk, hogy végig menjünk a programunkon, és maximalizáljuk a tanulásra fordítható időt. Nem igazán figyelünk a köridőre, és arról sincs fogalmunk se, hogy a többiek mit csinálnak. Nem tudhatjuk, hogy ki, mennyi üzemanyagmennyiséggel volt kint. Reméljük, hogy a teszt végére már jobban láthatjuk majd azt, hogy hol állunk, milyenek a hosszú etapok, stb., de ez még csak egy teszt.”

  • Második tesztnap: Bottas az élre ugrott, Pérez motorborítása elszállt

    Második tesztnap: Bottas az élre ugrott, Pérez motorborítása elszállt

    Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a szezon előtti teszt második napján.

    A délelőtti szakasz letelte után ismét neki iramodott a mezőny a gyakorlásnak. A legtöbb munkája az Aston Martinnak volt, hiszen Sebastian Vettel csak 10 kört tudott teljesíteni reggel a váltó hiba miatt. Ezen felül a csillagosok sem lehettek elégedettek, hiszen Lewis Hamilton otthagyta autóját a sóderágyban.

    Produktívan telt az ebéd utáni időszak, bár néha egy-egy esemény tarkította a szorgos pillanatokat. Nicholas Latifi kétszer is megforgott a pályán, míg Sergio Pérez Red Bullja úgy döntött, hogy ‘ledobja ruháját’, így még a piros zászló is meglátogatta a gyakorló mezőnyt.

    A legszorgosabbnak ma a Haas bizonyult, ugyanis Mick Schumacher és Nikita Mazepin 164 kört teljesített, ezzel szemben az Aston Martin csak 80-at pakolt a tesztnapba.

    A gyakorlás vége felé, mikor megkezdődtek az időmérős szimulációk, Pierre Gasly ugrott egy nagyot, ám Bottas nem tudta megelőzni. Lance Stroll ideje csak a harmadik pozícióra volt elég, míg Lando Norris zárt a negyedik helyen.

    Szezon előtti teszt – Második nap
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:30.289 58 kör
    2 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.413 + 0.124 87 kör
    3 Lance Stroll Aston Martin 1:30.460 + 0.171 71 kör
    4 Lando Norris McLaren 1:30.586 + 0.297 52 kör
    5 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:30.760 + 0.471 125 kör
    6 Charles Leclerc Scuderia Ferrari 1:30.886 + 0.597 73 kör
    7 Nicholas Latifi Williams 1:31.672 + 1.383 132 kör
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:31.682 + 1.393 117 kör
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.215 + 1.926 52 kör
    10 Fernando Alonso Alpine 1:32.339 + 2.050 128 kör
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:32.684 + 2.395 57 kör
    12 Mick Schumacher Haas 1:32.883 + 2.594 88 kör
    13 Carlos Sainz Scuderia Ferrari 1:33.072 + 2.783 56 kör
    14 Nikita Mazepin Haas 1:33.101 + 2.812 76 kör
    15 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.399 + 3.110 58 kör
    16 Sebastian Vettel Aston Martin 1:38.849 + 8.560 10 kör

     

    Megtett körök száma – második nap
    1 Haas 164
    2 AlphaTauri 144
    3 Williams 132
    4 Ferrari 129
    5 Alpine 127
    6 Alfa Romeo 124
    7 Red Bull 117
    8 Mercedes 116
    9 McLaren 104
    10 Aston Martin 80
  • Bottas reméli, hogy behozhatják a hétfői lemaradásukat

    Bottas reméli, hogy behozhatják a hétfői lemaradásukat

    Valtteri Bottas nagyon reméli, hogy a tegnapi problémadús nap után a soron következő két napon több időt tud majd a pályán tölteni a Bahrain International Circuiten.

    A szezonközi tesztelés a tegnapi nap folyamán kezdődött meg Bahreinben és az első tesztnap délelőttjén a finn pilóta vezethette a W12-t. Azonban Bottasnak a négy órás délelőtti etap túlnyomó rését a garázsban kellett töltenie, miután probléma akadt a sebességváltójával. A bajnoki címvédő istálló szerelőinek ki is kellett cserélnie azt, ami miatt Bottas mindössze 6 kört tudott megtenni a délelőtt folyamán.

    A délután már Lewis Hamilton körözhetett és a hétszeres világbajnok brit pilóta is kevesebb időt töltött a pályán a délután feltámadó homokvihar okozta rossz tapadási viszonyok miatt, de 42 kört mindezek ellenére is megtett.

    Ha összeadjuk a Bottas és Hamilton által megtett körök számát, akkor még egy teljes versenytáv se jön ki, miközben a legszorgosabb Max Verstappen a maga 139 körével több, mint két versenytávot is megtett az első tesztnap során.

    Bottas az ebédszünet előtti nyilatkozatában elmondta, hogy a váltóprobléma miatt rendkívül nehezen indult a szezon a Mercedes számára.

    „Már én és az egész csapat is nagyon várta azt, hogy kigurulhassak a pályára,” – mondta Bottas.

    „Azonban már a legelső installációs körömön kiderült, hogy komoly problémák vannak a váltóval. Nyilvánvalóan fel kellett ismernünk a hibát és annak ismeretében kellett mérlegelnünk a lehetőségeinket. Végül ki is kellett cserélni a váltót.

    „Utána még tudtam pár kört menni, de utána még piros zászló is volt, szóval ennyi. Mindössze hat megtett körrel kezdeni egy tesztet közel sem ideális.”

  • Bottas 4.0: Rosberg egyik taktikája lehet a kulcs Hamilton legyőzéséhez

    Bottas 4.0: Rosberg egyik taktikája lehet a kulcs Hamilton legyőzéséhez

    Egyiküknek sincsen szerződése 2022-re, de Bottas számára lesz kulcsfontosságú az idei szezon. Rosberg egyik taktikája segítségére lehet.

    Sokan már elkönyvelik Lewis Hamilton 2021-es – nyolcadik – világbajnoki címét is. Bottas azonban úgy tűnik, az utolsó britet legyőző embertől vesz tanácsot.

    „Bottas idén úgy tűnik csinál egy Nico Rosberget.” – foglalta össze röviden Ted Kravitz, a Sky Sports riportere. – „Mindenféle dolgot kizár az életéből, ami elterelheti a figyelmét, azt mondja, önzőbb lesz idén. Persze, ez nem minden esetben jó emberi tulajdonság, de csak egy évig kell így tennie.”

    „Mindent megpróbál megtenni majd azért, hogy a bajnokságért menjen.”

    Karun Chandhok szerint George Russell miatt azonban a finnek ez az utolsó esélye.

    „A Szahír Nagydíjon jó lehetősége volt a Mercedesnek, hogy ezt a két pilótát egymás ellen küldjék éles versenyben. Ez egy szétlövés volt kettejük között, és legyünk őszinték, Georg rendkívül jó munkát végzett.”

    „Szóval ez a szezon a válaszút Valtterinek. Hamilton csapattársának lenni az egyik legnehezebb munka az F1-ben, ez talán még Verstappenre igaz. Jó pozíció, mert a mezőny legjobb autójában ülhet az ember, de egyben a legnehezebb is, mert magasan van a léc.”

  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Bottas: Nem kell még tárgyalnunk 2022-ről a Mercedesszel

    Bottas: Nem kell még tárgyalnunk 2022-ről a Mercedesszel

    Valtteri Bottas szerint még egyáltalán nem érdemes foglalkozni azzal, hogy vajon 2022-ben is a Mercedes csapatát fogja-e erősíteni vagy sem.

    Mivel a finn pilótának és csapattársának Lewis Hamiltonnak is csupán egy évre szól a szerződése a bajnoki címvédő istállóval, ezért úgy tűnik, hogy Toto Wolff nyitott lenne valami újra 2022-től.

    „Őszintén, nem érdemes sietnem ezzel a kapcsolatban,” – válaszolta Bottas, amikor a szerződéshosszabbításról kérdezte az egyik brazil televíziós társaság.

    „Természetesen megértem, hogy azért kaptam csak egy éves szerződést tavaly, mert így a csapat valami nagyobba is belevághat akár a 2022-es szezontól kezdődően.

    „Azonban igen, egyáltalán nem érdemes elsietnem a dolgokat,” – mondta Bottas, aki a 2017-es érkezése óta soha nem kapott több éves szerződéshosszabbítást a Mercedestől.

    A finn ugyanakkor azt is elmondta, hogy nagyon csalódott lenne, ha a végső célja, a bajnoki cím megnyerése nélkül kéne otthagynia az immáron rekordbajnok istállót.

    „Nyilvánvalóan csalódott lennék, ugyanis hiába vagyok Lewis csapattársa, minden szezonnak úgy vágok neki, hogy idén én leszek a bajnok. Azonban az igazán csalódást keltő dolog az lenne, ha majd úgy tekintenék vissza erre az időszakra, hogy sok mindent akár jobban is csinálhattam volna.

    „Ezért is fogok erősen összpontosítani az idei szezonra és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”

  • Russell: Nem igazán gondolok a Mercedesre

    Russell: Nem igazán gondolok a Mercedesre

    George Russell gyorsan elterelte a pletykákat arról, hogy vajon az év végén a Mercedeshez igazol-e, ugyanis elmondása szerint a jelenre koncentrál. Illetve a világbajnok istálló sem ígért neki semmit.

    A 23 éves brit a Mercedes juniorja, amely csapatnál mind a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak, mind pedig Valtteri Bottasnak egy évre szóló szerződése van. Külön érdekesség, hogy Russell szerződése is lejár év végén.

    „Elmondták, hogy része vagyok a csapat jövőjének, ami majd akkor fog bekövetkezni, amikor ők úgy látják, hogy elérkezett az idő.” – mondta Russell a Williams bemutatóján.

    „A dolgok nagyon gyorsan változnak a motorsportokban, az F1-ben meg pláne, szóval nem igazán gondolkodom ezen, hogy őszinte legyek. Természetesen, tavaly belekóstolhattam, milyen érzés az élen lenni, ugyanakkor nekem a jelenre kell koncentrálnom, ami jelenleg Bahreint jelenti.” – mondta Russell.

    „Teljesíteni fogok a pályán, és azon az úton fogok tovább haladni, amin eddig is voltam, azt gondolom a jövőben, majd jönni fog a lehetőség, de jelenleg nem ezen jár az agyam. És semmiféle ígéret sincs erre vonatkozóan.” – mondta.

  • Bottas nem fél majd segítséget kérni, ha szüksége lesz rá

    Bottas nem fél majd segítséget kérni, ha szüksége lesz rá

    Valtteri Bottas a mentális egészségére is gyúr idén, így ha segítségre lesz szüksége, akkor nem fél majd szakemberhez fordulni.

    Az elmúlt két évben Lewis Hamilton „kihívójának” a finn pilóta bizonyult. Ugyan a szezon elején a nastolai még jól kezdett, ám az év közepére általában már tetemesebb hátrányt halmozott fel. A többi csapat csak alkalomadtán tudott a Mercedes közelébe férkőzni, így valódi fenyegetést nem jelentettek a csillagosokra nézve. Ez a forgatókönyv idén is visszatérhet, ám 31 éves pilóta annak érdekében, hogy izgalmasabb legyen a bajnokság, ismét újít magán.

    Már ‘találkozhattunk’ Bottas 2.0-val, míg tavaly Bottas 3.0 jelent meg, addig idén a Bottas 4.0 újult erővel vágna vissza.

    A téli szünetben ugyanis a finn hazautazott, elmélkedett a hóval borított tájakon, miközben ismét kipróbálta magát a raliban is. Ez idő alatt Bottas a mentálhigiénével is foglalkozott, sőt sikerült egy olyan egyensúlyi állapotba kerülnie, amit szeretne tovább vinni a versenyekre is.

    ,,Rengeteg időt és koncentrációt pakoltam erre a szezonra a mentális dolgokba. Szeretnék a nagydíjakon a legjobb állapotban lenni, próbálom megtalálni annak a módját, hogy ezt  a megközelítést minden versenyhétvégén alkalmazni tudjam.” -nyilatkozta a Motorsport.com-nak a finn pilóta.

    Ugyanakkor Bottas nem akarta elárulni azt, hogy pontosan hogyan és miképp éri el ezt az állapotot:

    ,,Sajnálom, hogy unalmas vagyok és nem túl informatív, de ezekre inkább nem válaszolnék. Ez az én magánügyem, és nem is akarom megosztani az összes technikát, amit alkalmazok. Amint mondtam, ez egy olyan dolog, amire a tél folyamán nagyobb hangsúlyt fektettem, és a szezon során is jobban figyelni fogok rá. Ha segítségre lesz szükségem, akkor szakmai segítséget fogok igénybe venni. Ha nem, akkor használom majd a tükröt.”

    A Mercedes videójában a nastolai versenyző jobban kifejtette azt, hogy mit csinált a télen, továbbá miképp ütötte el az időt Finnországban:

    ,,Minden szezon előtti időszak egy kicsit más. Nyilvánvalóan most különleges körülmények uralkodnak a világban, de egy kis időt sikerült Finnországban töltöttem és Monacóban. Egészséges vagyok, és a tél folyamán volt egy elég extrém edzésprogramom. Csináltam jó pár mulatságos dolgot is, mint például a rali és a motorszánozás.”

     

  • Bottas tiszta lappal indul és egy kicsit önzőbb is lesz

    Bottas tiszta lappal indul és egy kicsit önzőbb is lesz

    Valtteri Bottas elmondta, ebben az évben egy jóval kérlelhetetlenebb magatartást fog tanúsítani a világbajnoki cím megszerzésének érdekében.

    A finn pilóta 2017-ben csatlakozott a Mercedeshez, ám úgy még nem tudta megszorongatni csapattársát, mint ahogy azt elődje, Nico Rosberg tette. Az első két évében Sebastian Vettel volt Lewis Hamilton legfőbb kihívója. Míg az elmúlt két esztendőben jól kezdte a szezont a nastolai, ám a lendület az évad első felében elveszett. A hétszeres világbajnok így jókora előnyre tehetett szert és a végső győzelmet meg is szerezte.

    Az autóbemutató kapcsán azonban Bottas elmondta, idén még elszántabban vág neki a küzdelemnek:

    ,,Igen, ebben az éven többet fogok követelni magamtól, mint eddig valaha. Nyilvánvalóan nem fogom túltolni a dolgokat, de a végső célom az, hogy Abu Dhabiba jutva elmondhassam, 100%-osan teljesítettem és mindent megtettem a cím megszerzésének érdekében. A körülöttem dolgozóknak is ez a célja. Annyit fogok követelni, amennyit szükségesnek érzek annak érdekében, hogy megkapjam a kellő információkat és támogatást. Lehet, hogy ennek tükrében egy kicsit önzőbb is leszek. Ám az életünk során az az egy év, amiben mindent beleadunk, nem sok idő. Legalábbis én így gondolkodom, és így vágok neki az előttem álló szezonnak.”

    Bottas ugyanakkor továbbra is a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul:

    ,,Mindennel kapcsolatban őszintének kell lennem és minden egyes verseny kapcsán meg kell találnom a megfelelő módszert a jó szereplésre. Azonban ez eléggé trükkös, és ez minden sportra igaz. Sosem volt még olyan sportoló, aki minden egyes eseményen, amin elindult, 100%-os teljesítményt nyújtott volna.”

    ,,Mióta csapattársak vagyunk Lewisszal (Hamilton) ő nyerte meg a bajnoki címeket. Tiszta lappal és frissen vágunk bele ebbe az évbe, és igen, én hiszek abban, hogy harcban lehetek a címért. Természetesen ez a végső célom ebben a szezonban is. Ám az út még hosszú, így lépésről-lépésre kell haladnom.”