Címke: Valtteri Bottas

  • Wolff nem hiszi el, hogy Bottas tényleg vissza akart vonulni

    Wolff nem hiszi el, hogy Bottas tényleg vissza akart vonulni

    A Netflix Drive to Survive című sorozatának tavalyi szezont feldolgozó évadában kiderült, hogy Valtteri Bottas számára nagyon komoly gyomros volt a 2018-as Orosz Nagydíj. Az történt ugye, hogy a finn pilótára rászóltak, hogy adja át az első helyet Lewis Hamiltonnak, aki akkoriban Sebastian Vettellel harcolt a bajnoki címért. Enélkül valószínűleg Bottas behúzta volna azt a versenyt, ám így futamgyőzelem nélkül maradt abban az évben és a nemrég megjelent sorozatban elárulta, vissza akart vonulni ezt követően.

    Toto Wolff viszont nem hiszi, hogy valójában ezt akarta volna és még mindig, így három év távlatában is ezt tartja a jó döntésnek.

    „Katasztrofális szituáció volt ez mindegyikőnk számára” – nyilatkozta a Motorsport.comnak. „Szerintem a csapatsorrend szükséges volt, mert elég nagy volt a tét. Valtteri feltartotta a többieket és Lewis is benne volt a bolyban. Nyilván nagyon csalódott volt ezután, ezt megértem. De nem hiszem, hogy vissza akart vonulni. Ehhez túlságosan is sportember.”

  • A Mercedes hibája elvette Bottastól még a második hely lehetőségét is

    A Mercedes hibája elvette Bottastól még a második hely lehetőségét is

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas teljesen más jellegű futamot tudtak teljesíteni vasárnap. Míg a hétszeres világbajnok brit versenyző Max Verstappennel volt óriási küzdelemben a győzelemért, addig finn csapattársa jóval mögöttük a harmadik helyen zárt.

    A verseny után Bottas elmondta, nem volt teljese elégedett azzal, ahogyan a csapat segítette őt. A finn úgy érzi a Mercedes rossz stratégiát választott számára, amivel azonnal kiesett a győzelemért való folyó harcból.

    Lawrence Baretto írt egy értékelést, mindkét pilótáról az F1.com-ra:
    „Valtteri Bottas megfutotta ugyan a leggyorsabb kört, de egy rossz kiállás – ami 10,9 másodpercébe került – a lehetséges második helyébe került. A finn egyébként jó tempót mutatott a verseny során, a keményeken folyamatosan gyorsabb volt Hamiltonnál, de a boxban elveszített időt már nem tudta visszahozni.”

    Ellentétben Hamiltonnal, aki nagyon elégedett volt a Bahreini Nagydíjjal. A Mercedes elévágásos taktikája működött, így Verstappen elé tudták hozni a brit versenyzőt. Hamilton már nagyon küszködött a végén, de végül maga mögött tudta tartani a holland pilótát a verseny végéig:

    „Ez egy olyan győzelem volt, amiért Hamilton tényleg megharcolt, ami megmagyarázza a verseny utáni kiugró örömöt. A hétszeres világbajnok tisztábann volt azzal, hogy a Mercedes sarkában van a kihívó, és nem volt túlzottan elégedett a Verstappen ellen elveszített időmérő után sem. De a versenyen az ő csapata taktikázott jól. – zárta Baretto.

  • Finn jégkorong csapat részvényese lett Valtteri Bottas

    Finn jégkorong csapat részvényese lett Valtteri Bottas

    A nastolai születésű Valtteri Bottas befektetésbe kezdett. A Mercedes pilótája ugyanis 10%-os részesedést vásárolt a finn Lahti Pelicans jégkorong csapatban. Ezzel pedig a klub harmadik legnagyobb részvényesévé vált.

    A lahti-i csapat jelenleg a 8.helyen áll a finn jégkorong bajnokság első osztályában. E klub pedig igen sokat tesz a környezetvédelemért, hiszen eltökélt szándékuk, hogy ők legyenek a világ legelső karbon semleges jégkorong csapata.

    A csapat jelen helyzetben komoly pénzügyi gondokkal küszködik, éppen ezért június végéig 10 000 db C-szintű részvényt bocsátanak ki, amelyeket bárki 100 euróért megvehet. Reményeik szerint ebből egy millió eurós bevételre tudnak majd szert tenni.

    „A Pelicans vendége voltam az év elején, és a szervezet elkezdett C-szintű részvényeket kibocsátani, nagyon izgatott lettem ennek hallatára. A jégkorong iránti szenvedélyem és a vágy, hogy támogassak és segítsek helyi szervezeteknek volt a fő ok a tárgyalásokra. Számomra mindig is a Pelicans volt az első számú jégkorong csapat.” – magyarázta Bottas, aki A és B szintű részvényeket is megvásárolt, ezzel pedig szavazati jogot is szerzett magának.

    A részvények mellett Bottas egy másik befektetéssel is igyekezett a csapat segítségére lenni. A következő idénytől a csapat hazai pályájának számító Isku Areena-ban az egyik SyBox a 77-es márkanevet veszi fel, ezzel tisztelegve a finn pilóta szerepvállalása előtt.

  • Bahreinben egy újabb Schumacher-rekordot döntött meg Lewis Hamilton

    Bahreinben egy újabb Schumacher-rekordot döntött meg Lewis Hamilton

    Az izgalmas véghajrát hozó Bahreini Nagydíj nem csak a véleményes Hamilton-Verstappen incidens miatt vonul majd be a történelemkönyvekbe, hanem azért is, mert egy újabb jelentős F1-es rekord lett átadva a múltnak. Statisztikai áttekintő az év első futama után.

    Lewis Hamilton karrierje 96. győzelmét aratta az idénynyitón, viszont 2015 óta először tudta megnyerni a szezon első versenyét. A Mercedes színeiben ez volt a 75. sikere, míg a britek a 300. Nagydíj sikerüket ünnepelhették.

    Máig a legtöbb Schumacher-rekordot sikerült már megdöntenie a címvédőnek, ám volt még egy olyan mutató, amit igencsak magasan jegyeznek és a német neve mellett volt. Egészen vasárnapig. Michael Schumacher pályafutása során 5111 körön keresztül vezetett Forma-1-es futamot. Hamilton Szakhírban 26 körön keresztül autózott az élen, így 5126 élen töltött körrel új csúcstartó lett.

    Pályafutása alatt összesen 15 222 kört teljesített, vagyis kicsivel több, mint a köreinek a harmadát az első helyen teljesítette.

    Max Verstappen a második helyen futott be, aki zsinórban másodszor lett második a Bahreini Nagydíjon, míg pályafutása során már 14. alkalommal lett ezüstérmes, míg a tavalyi idénynyitó óta hetedszer végzett Hamilton mögött másodikként.

    1. alkalommal állt egyszerre dobogón Lewis Hamilton, Max Verstappen és Valtteri Bottas, ezzel beérték a Hamilton-Vettel-Rosberg triót a ranglista élén.

    Yuki Tsunoda az első F1-es versenyén a 13.helyről rajtolva a kilencedik lett az AlphaTaurival. Ezzel ő lett a 65. pilóta a sorozat történetében, aki pontszerzéssel debütált a száguldó cirkuszban. Legutóbb ilyenre Stoffel Vandoorne volt képes 2016-ban a McLarennel, szintén Bahreinben. A 2012-es Brazil Nagydíj óta ez volt az első japán pontszerzés, akkor Kamui Kobayashi végzett a kilencedik helyen.

  • Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Bottas kritizálta a rá kiosztott stratégiát, de Wolff szerint nem volt jobb lehetőség számára. Button szerint azonban „parasztként áldozták fel” a finn pilótát a Verstappen elleni harcban.

    Bár a csapat azt mondta, neki hosszabb ideig kint marad a középső etapban, Bottas végül csak két körrel ment hosszabban, mint Hamilton.

    „Stratégia túlságosan védekező beállítottságú volt a garázs ezen oldalán, ez meglepett.” – osztotta meg véleményét a finn.

    „Újra kell néznünk az eseményeket, de úgy érzem, jóval passzívabbak voltunk, mint kellett volna. Hosszabban akartam kint maradni a középső etapban, de végül ez nem változtatott volna a végeredményen.”

    A csapatfőnök, Toto Wolff nem osztotta finn versenyzője véleményét, és a boxutcában nem volt hajlandó megbeszélni vele a történteket.

    „Nem hiszem, hogy bármilyen más stratégiával jobban jártunk volna.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök.

    „Amit nem kívántunk volna neki, az az, hogy veszítsen egy pozíciót startnál [Leclerc rajtolt jobban az élmezőnynél – a szerk.], és utána ne tudjon felérni az első két helyre. A kiállásnál megelőzhettük volna Maxot, de probléma volt a jobb első pisztollyal.”

    „Nem tudom, milyen másik stratégiát alkalmazhattunk volna. Az egy kiállás lehetetlen volt.”

    Jenson Button egyszerűen megállapította, Bottas háttérszerepet játszott a címvédőknél.

    „Egy kicsit el volt maradva Lewishoz képest. Az mindig fáj, ha látod a csapattársad elhúzni. Aztán a versenyen úgy használták, mint egy parasztot, hogy Verstappen az ő stratégiáját kövesse.”

    „Most először történt látszott úgy, hogy nem boldog azzal kapcsolatban, ahogy a csapat működik” – erősíti meg Bottas hozzáállását, miszerint önzőbb lesz idén.

    Paul di Resta, a Sky Sports kommentátora szintén alátámasztotta, hogy más lesz a dinamika 2021-ben a Mercedesen belül.

    „Bottas elég hangsúlyosan felszólalt az ügyben. Ezzel nyomást fog helyezni a csapatára.” – vetítette előre.

  • Bottas a rádióban: „Ez vezethetetlen”

    Bottas a rádióban: „Ez vezethetetlen”

    Az első két szabadedzés után az azért kijelenthető, hogy a Mercedes a várakozásoknak megfelelően nem esett vissza a középmezőnybe. Azonban Valtteri Bottas rádiózása, illetve az autó viselkedése alapján nem tűnik olyan kezes báránynak a W12, mint elődjei.

    Bottas a második edzésen egyébként az ötödik helyen végzett, míg az elsőn a második helyre hozta be a Mercedest. A második etap végén mondta a rádióban, hogy vezethetetlennek érzi autóját, de érződött, hogy Hamilton is küzdött az autóval, főleg az időmérős próbálozásokon.

    „Az autó egyszerűen vezethetetlen volt, de annak is a fejünkben kell lennie, hogy még csak péntek van, illetve azt is, hogy mire valóak a szabadedzések.” – mondta Bottas.

    Szóval még mindig kérdéses a Mercedes teljesítménye. Érdekes lesz megfigyelni, hogy a mai időmérőre sikerült-e a csapatnak enyhíteni a problémákat. Annyi biztos, hogy az autó eddig nem a legstabilabb a mezőnyben, hiszen ilyen és ehhez hasonló hibája mind Lewis Hamiltonnak, mind pedig Valtteri Bottasnak rendszeresen volt:

  • Schumacher szerint Bottas idén is esélytelen lesz Hamiltonnal szemben

    Schumacher szerint Bottas idén is esélytelen lesz Hamiltonnal szemben

    Valtteri Bottasnak idén sem lesz esélye legyőzni csapattársát, Lewis Hamiltont. Legalábbis ezen a véleményen van Ralf Schumacher.

    Bernie Ecclestone szerint idén lankadhat Hamilton figyelme, ez pedig akár hajthatja is Bottas malmára a vizet. Az azonban kérdéses, hogy ha így is lenne, ki tudna-e jönni neki a lépés úgy, ahogy Nico Rosbergnek 2016-ban.

    Schumacher azonban kételkedik ebben. Szerinte pár versenyen legyőzheti Bottas a hétszeres világbajnok Hamiltont, „de a teljes szezon tekintetében nincs esélye”.

    „Nem elég konzisztens ehhez.” – mondta Ralf Schumacher az f1-insider.comnak. „Többet fog hibázni a szezon során, mint tavaly, ahogy több rajtot is elrontott a szezon végeztéig.”

    „Nico Rosberg 2016-ban bebizonyította, hogy le lehet győzni Lewist a bajnoki csatában, de Lewis tanult ebből. Ezért nem fog ez többé megtörténni, hogy egy gyengébbnek tartott versenyző felülemelkedjen rajta.”

  • Rosberg szerint négy pilótának lehet komoly esélye a bajnoki címre

    Rosberg szerint négy pilótának lehet komoly esélye a bajnoki címre

    A Forma-1-es szezon ezen a héten kezdetét fogja venni Bahreinben és ilyenkor számos szurkoló és a szakértő is egyaránt meg szokta tippelni a győztes kilétét. Ezúttal Nico Rosberg tette meg ezt.

    2016 Forma-1-es világbajnoka a La Gazzetta dello Sportnak árulta el azt a négy nevet, akik szerinte komoly harcban lehetnek a bajnoki koronáért az idei szezonban.

    „Egy új szezon kezdetének küszöbén állunk és szerintem négy komoly esélyes pályázhat jó eséllyel a bajnoki címre. Ez pedig rendkívül izgalmasnak ígérkezhet,” – mondta a Mercedes egykori pilótája.

    Rosberg négy neve pedig nem nagy meglepetés igazából nem foglal magában túl nagy meglepetést: a Mercedes és a két Red Bull pilótája a négy embere a német ex pilótának. Ugyanakkor Rosberg hangsúlyozta, hogy Valtteri Bottas teljesítménye nem nyűgözte le őt manapság.

    „Minden évben vannak olyan versenyek, ahol bátran lehet azt mondani, hogy Bottas most képes lesz Hamiltonnal harcolni. Azonban Lewis ilyenkor átkerül a másik dimenzióba, Bottas meg tapogatózik tovább a sötétben. Az idei évre is azt mondanám inkább, hogy nem, Bottasnak nem lesz esélye Hamilton ellen a bajnoki címért folyó csatában.

    „Ugyan Bottas egy körön jó és néha még sikerül is elkapnia Lewist, azonban a versenytempója csapnivaló, amit Lewis az esetek 99 százalékában könyörtelenül ki is használ. Az idei szezonban még az lehet a csavar, hogy szerintem Max Verstappen mellett még Sergio Péreznek is lehet némi esélye a végső győzelemre,” – zárta Rosberg, aki az Extreme E-ben tovább folytathatja a csatáit Hamilton ellen.

  • Ricciardót „megviselte”, hogy látta Bottas seggét

    Ricciardót „megviselte”, hogy látta Bottas seggét

    Az elmúlt hétvége a legtöbb Forma-1 rajongó számára azzal telt, hogy Drive To Survive maratont tartott. Sőt nem csak a rajongók, de az F1-es szereplők közül is sokan végig nézték a 2020-as szezonról készült sorozatot.

    „Betegszabin vagyunk, hogy megnézzük a Drive To Survive-ot” – írta ki Twitterre az AlphaTauri. „Ne mondjátok el Franznak (Tost, csapatfőnök).”

    „Az őszinteség a legjobb politika Günther számára… Ha még nem tudtátok volna 😀 ” – írta a Haas.

    George Russell pedig önmagát hiányolta a sorozatból – ahogy mi is – pedig jelentős eleme volt a tavalyi szezonnak.

    „Eljutsz a 10. részhez, és rájössz, hogy nem vagy benne” – írta Russell az alábbi képhez.

    Daniel Ricciardóra pedig szemlátomást Valtteri Bottas volt a legnagyobb hatással. Az egyik epizódban Bottas szaunájában látható, és egy pillanatra feltűnik a képen a finn fehér hátsója. Ricciardo pedig nem tudott elmenni mellette szó nélkül.

    „Gondolom nem én vagyok az első hozzászóló, de még mindig nem tudom, hogy mit is érzek az után, hogy láttam MINDENT Bottasból a DTS-ben” – írta Ricciardo.

    Majd újabb Tweetet szentelt a témának:

    „Azt hiszem megszületett BottASS (ass=fenék). A fenébe, de éretlenek vagyunk. Csak ajánlanék egy kis barnulást.”

    Nem csak az ausztrálnak égett be a retinájába a jelenet, az internet már tele van mémekkel Bottas seggéről. 😀

  • Bottas: 2018-ban megfordult a fejemben a visszavonulás

    Bottas: 2018-ban megfordult a fejemben a visszavonulás

    Valtteri Bottas elárulta, hogy 2018-ban még a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében.

    Tegnap vált elérhetővé a Netflix platformján a Drive to Survive 3. évada, melynek kapcsán a finn pilóta többek között a csapaton belüli helyzetéről, gondolatairól és csapattársáról beszélt.

    3 évvel ezelőtt, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel volt versenyben a világbajnoki címért. Az Orosz Nagydíjon azonban a finn pilóta bizonyult erősebbnek, így vezette is a futamot. Ám a Mercedes közbe avatkozott, és felcsendült a rádióban a híres mondat (Valtteri, it’s James), ami kapcsán a nastolai versenyzőnek el kellett engednie a hétszeres világbajnokot.

    ,,A 2018-as orosz futam nagyon kemény verseny volt. Nehéz volt elfogadni, nagyon dühös voltam. Őszintén azt gondoltam: ‘miért is csinálom ezt’? Megfordult a fejemben az, hogy visszavonulok, az hogy feladom. A verseny után azt mondtam, hogy nem fogom ezt újra megtenni.” – olvasható Bottas narratívája a Racingnews365.com-on.

    A finn viszont nem adta fel, így már az ötödik közös szezonját kezdheti meg Hamiltonnal. A 31 éves pilóta a párharc kapcsán elárulta, nehéz teherként pihen a vállán az a tény, hogy még nem sikerült legyőznie a brit versenyzőt az év végén.

    ,,Ha a csapattársad nyer és te vagy a második, akkor úgy érzed, hogy vesztettél. Én már csak tudom, voltam ilyen helyzetben, viszont be akarom bizonyítani azt, hogy a csapaton belül nem csak egy második számú pilóta vagyok. Még úgyis, hogy ezt nem ismerik be, talán tudatosan nem is választanak elsőt és másodikat. Néha a csapattagok megkérdezik maguktól: ugyanolyan bánásmódban részesítjük Lewist és Valtterit?”