Címke: Valtteri Bottas

  • Hamilton: Hagyják a kritikusok Bottast némi levegőhöz jutni!

    Hamilton: Hagyják a kritikusok Bottast némi levegőhöz jutni!

    Lewis Hamilton szerint a kritikusoknak békén kellene hagyniuk Valtteri Bottast.

    A brit versenyző 2017 óta élvezheti a finn társaságát. Közös éveik során a Mercedes a konstruktőri, míg a 36 éves pilóta az egyéni bajnoki címeket is el tudta hódítani. Ugyan a nastolai hellyel-közzel tudta tartani az elmúlt szezonok elején csapattársa tempóját, viszont ebben az évben nem igazán találta meg a ritmust.

    Hamilton két győzelmet már bezsebel idén, miközben a pontversenyt is vezeti, addig Bottas csak a dobogó legalsó fokával ismerkedhetett meg (Bahrein és Portugália).

    Egyre erősebbek lettek így azok a pletykák, amik szerint a Mercedes már év közben búcsút inthet a 31 éves versenyzőnek. Erre a felvetésre nemleges választ adott Toto Wolff és az érintett is, sőt még a hétszeres világbajnok is felszólalt a finn mellett:

    ,,A tapasztalataimból kiindulva és a Valtterivel való kapcsolatomból adódóan elmondhatom, hogy ő egy csodálatos csapattárs. Ám ezt már korábban is ecseteltem. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor szerintem a mi párosunk a legjobb az eredmények és a csapaton belüli egyensúly tekintetében, valamint abban is, ahogy az autót fejlesztjük. Nézd, egy bizonyos ponton ez változni fog. Nem leszek itt örökké, ahogy Valtteri sem, de jelenleg teljesítünk, úgy ahogy az évek során is teljesítettünk. Valtteri az elmúlt hétvégén megszerezte a pole pozíciót, és különben is ez még csak a negyedik futam lesz. Szerintem az embereknek hagyniuk kellene, hogy levegőhöz jusson, és így arra koncentráljon amit csinál.” – nyilatkozta a Motorsport.com előtt Hamilton.

    Mind Hamilton, mind pedig Bottas szerződése az év végén lejár, így megeshet az is, hogy egy „új személy” csatlakozik a csillagosok közé. A legnagyobb esélye erre George Russellnek lehet, hiszen tavaly Bahreinben jó teljesítmény nyújtott a hétszeres világbajnok helyén. Ugyanakkor az ifjú brit Imolában ütközött a nastolai pilótával, amivel nem lopta be magát a szívébe.

    Nemrég olyan pletyka is felmerült, hogy a 36 éves versenyző nem hajlandó beszélni a Williams pilótájával. Russell akkor megcáfolta azt, míg Hamilton most mondta el, miért nem igaz a történet:

    ,,Az imolai incidens után küldtem neki üzenetet. Remélem, hogy abból láttak azt, hogy mennyire szurkolok neki és támogatom őt. A saját útját járja. Ő egy remek srác, és nagyszerű munkát végzett, mikor a csapathoz jött, sőt most is remek munkát végez. Nincs itt semmi probléma.” – tette hozzá Hamilton.

  • Bottas szezon közbeni távozása „képtelenség”

    Bottas szezon közbeni távozása „képtelenség”

    Toto Wolff „képtelenségként” utasította vissza azokat a pletykákat, amelyek szerint már a 2021-es szezon vége előtt George Russellre cserélheti a Mercedes Valtteri Bottast.

    A napokban számoltunk be róla, hogy a legfrissebb pletykák Bottas szezon közbeni leváltásáról szólnak. Ez még a rivális csapatfőnök Christian Horner szerint is esélytelen, most pedig Wolff is erről számolt be.

    „Képtelenség” – reagált Wolff az Osterreich c. lap erre vonatkozó kérdésére.

    „Bottas nagyon jó, bárkivel felveszi a versenyt a mezőnyben. És újra és újra képes arra, hogy gyorsabban autózzon, mint Lewis, mint legutóbb a portimaói kvalifikáción” – mondta Wolff.

    „Lewis megérdemli, hogy világbajnok legyen, mivel ő következetesebb” – tette hozzá.

    Olyan pletykák is keringenek, hogy Wolff nyomást akar gyakorolni a hétszeres világbajnok Hamiltonra, hogy kezdje meg a szerződési tárgyalásokat 2022-ről.

  • Hülyeség lenne szezon közben lecserélni Valtteri Bottast

    Hülyeség lenne szezon közben lecserélni Valtteri Bottast

    A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint „nincs értelme” azoknak a pletykáknak, amelyek szerint Valtteri Bottas még az idény vége előtt elveszítheti helyét a Mercedesnél.

    „Nincs értelme Valtterit szezon közben lecserélni” – mondta Schumacher a Sport1-nek.

    „Nyilván nem olyan erős, mint Hamilton, mert csak kevesen vannak, akik azok. De Imolához képest egyértelműen javult Portugáliában – emlékezzünk csak vissza, a pole-ban volt” – tette hozzá a német.

    „Még túl korai szakaszában járunk a szezonnak ahhoz, hogy ilyen következtetéseket lehessen levonni. Egy csere ráadásul több nyugtalanságot hozna a csapatba, mint amennyit megoldana.”

    „Nem hiszem, hogy Hamilton örülne annak, ha Russell lenne a csapattársa” – tette hozzá a német.

    Még a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is kételkedik a pletykában. Szerinte Bottas még mindig „nagyon gyorsan tudja vezetni az autót”.

    „A körülmények mindig adottak, szóval meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, de Valtteri nagyszerű munkát végzett a Mercedesnél az elmúlt években” – mondta Horner az Independentnek.

    „Meglepődnék, ha a szezon közepén lecserélnék Valtterit és George-ot.”

     

     

  • Sirotkin: Bottasnak nincs elég önbizalma a bajnoki harchoz

    Sirotkin: Bottasnak nincs elég önbizalma a bajnoki harchoz

    Úgy tűnik, hogy Valtteri Bottas önbizalomhiányban szenved, állítja a Williams korábbi versenyzője, Sergey Sirotkin. Beszédes az első három futam után, hogy a finnt nemcsak Lewis Hamilton és Verstappen, de még a McLaren versenyzője, Lando Norris is megelőzi az összetettben.

    Igaz a legutóbbi, portugál hétvégén Bottas villantott az időmérőn, hiszen megszerezte a pole-t, ám a futamon csak harmadikként ért célba, igaz szoftverhiba is hátráltatta. A verseny alatt a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff személyesen lépett kapcsolatba a finn pilótával rádión keresztül, miközben a finn Verstappent üldözte.

    „Vadászd le, Valtteri – te vagy a gyorsabb autó” – biztatta pilótáját Wolff, aki utólag elismerte, hogy talán nem ez volt a legbölcsebb döntés.

    „Tényleg felzárkózott, ott volt a célkeresztjében” – nyilatkozta később az osztrák. „De amikor a rádión szóltam, akkor valahogy lemaradt. Úgyhogy talán többé nem fogom ezt csinálni.”

    Arra a kérdésre pedig, hogy Bottas miért nem tud Hamilton vagy Verstappen ellen versenyezni, a korábbi F1-es pilóta, Sirotkin próbált választ találni: „Nehéz kitalálni, hogy mi az oka. De a személyes oldalt nem hangsúlyoznám – egy versenyző minden küzdelemhez ugyanúgy áll hozzá, nem számít, hogy ki ellen harcol. Kívülről nézve azt mondanám, hogy Bottasnak hiányzik némi önbizalom Hamiltonhoz és Verstappenhez képest. Egy versenyen mindig prioritásokat állítasz fel: véded a pozíciót, vagy hosszabb távon gondolkodsz? Talán Bottas egy kicsit túlságosan biztosra megy. Nincs meg benne az a késhegyre menő megközelítés. Nem tud mindent egy lapra feltenni, vagy teljesen konzervatív lenni. Úgy tűnik, ő mindig egy kicsit a kettő között van. Verstappen és Hamilton sokkal kevésbé kételkedik. Tudnak harcolni anélkül, hogy tönkretennék a gumijaikat, és tudnak konzervatívak is lenni, és elkerülni a harcot, hogy később lecsapjanak.”

    Bottasszal kapcsolatban ráadásul olyan pletykák is felmerültek nemrég, hogy veszélyben lehet a helye, és akár már szezon közben elküldhetik.

  • Már idén, szezon közben kirúghatja Bottast a Mercedes?

    Már idén, szezon közben kirúghatja Bottast a Mercedes?

    Ugyan a legutóbbi, portugál hétvégén Valtteri Bottas pole-t szerzett, majd harmadik lett a versenyen, a brit sajtó mégis azt kezdte pedzegetni, hogy a finn versenyzőtől akár már idén megválhat a Mercedes.

    Tény, hogy Bottas helyzetén nem segített az imolai versenyhétvége, ahol beleszürkült a középmezőnybe, majd ki is esett, miután ütközött George Russellel. Azonban az a hétvége Russell helyzetén sem segített, aki egyértelműen a finn helyére pályázik, és a brit sajtó is őt látja Bottas utódjaként, Hamilton mellett.

    Eddig „csak” arról szóltak a hírek, hogy jövőre talán Russellre cserélik Bottast, most azonban már szezon közbeni cseréről beszélnek.

    „A gyárban van némi nyugtalanság Valtteri miatt” – idézett a DailyMail egy meg nem nevezett mercedeses mérnököt.

    „Nem áll a helyzet magaslatán, amit még egyértelműbbé tett az a munka, amit Russelltől láttunk Bahreinben”.

    Az illető ezzel a tavalyi Sakhiri Nagydíjra utalt, ahol az akkor koronavírus-fertőzés miatt távolmaradó Hamiltont Russell helyettesítette a Mercedesnél. A fiatal brit akkor kiválóan szerepelt. Nem csak, hogy jobban teljesített Bottasnál, de meg is nyerte volna a versenyt, ha nem tolja el a csapat a kerékcseréjét.

    A döntés Toto Wolff csapatfőnök kezében van, aki nyilvánosan továbbra is támogatja Bottast, mondván, hogy „nincs mit bizonyítania”, és imolai incidensük kapcsán is inkább Russellt okolta.

  • Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    A nemzetközi sajtó Lewis Hamilton és a Mercedes tempóját éltette, miközben meglékezett Max Verstappen és Valtteri Bottas teljesítményéről is.

    A brit versenyző diadalmaskodott a Portugál Nagydíjon, megelőzve ezzel a legnagyobb riválisát és csapattársát. Ugyan a finn indulhatott az élről, ám nem sokáig tudhatta magáénak a pozíciót, ugyanis a hétszeres világbajnok levadászta, csakúgy, mint a Red Bull pilótáját.

    A sajtó így vélekedett a vasárnapi versenyről:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Lewis Hamilton újfent megmutatta klasszis tehetségét, ambícióját és hidegvérűségét, mikor két nagyszerű manőverrel előzte meg Max Verstappent és Valtteri Bottast a pályán. A nap másik főszereplője Fernando Alonso volt, aki a 8. helyen végzett, így ismét pontszerző lett.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,A világbajnokok domináltak a Portugál Nagydíjon. Portimãoban ismét láthattuk az elmúlt szezonok királyait. Igaz, Bahreinben is nyertek, viszont ott és Imolában a Verstappen-Red Bull páros volt a lenyűgözőbb. Ez a hétvége viszont más volt, mind az időmérő és mind a futam tekintetében. Max ezt a csatát ugyan elvesztette, viszont a háború tovább folytatódik.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Lewis Hamilton ugyan a rajtnál visszaesett, ám két nagyszerű előzést hajtott végre Max Verstappen és Valtteri Bottas ellen, így sikerült visszavágnia. Most már 8 ponttal vezet a bajnokságban a holland előtt. Bottas végül dobogóra állhatott, míg Lando Norris ismét lenyűgöző munkát végzett az ötödik helyen. A Mercedes a versenyen bebizonyította, hogy jobb autóval rendelkezik. Verstappen számára viszont némi vigasszal szolgálhat az, hogy Bottast sikerült maga mögött hagyni, és így másodikként érhetett célba. Főleg úgy, hogy a Red Bull előbb hívta ki pilótáját a bokszba.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A két izgalmas futam után (Bahrein és Imola) a harmadik forduló sem okozott csalódást. A szurkolók izgalmas versenyt láthattak vasárnap, különösen az első etapban, amikor is rengeteg helycsere történt. Végül ismét Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak. A világbajnok így a 97. győzelmét ünnepelhette a királykategóriában.”

  • Wolff: Egy szoftverhiba hátráltatta Bottast a Verstappen elleni harcban

    Wolff: Egy szoftverhiba hátráltatta Bottast a Verstappen elleni harcban

    Toto Wolff elmondta, hogy Valtteri Bottas egy kisebb szoftverhiba miatt nem tudta visszaszerezni Max Verstappentől a második pozíciót.

    A bokszkiállása után egy apró hibát vétett a finn a kivezető körén, így a Red Bull versenyzője megelőzte őt. Miután az abroncsok a megfelelő hőmérsékletet elérték, a 31 éves pilóta próbálta visszaszerezni a pozíciót, viszont egy nem várt hibával találta szembe magát. A problémát ugyan gyorsan orvosolta a Mercedes, ám Wolff szerint ez a gikszer a pilóta második helyébe került.

    ,,Úgy vélem, hogy az egyenesekben lévő tempónk alapján el tudott volna menni mellette. A bajt az okozta, hogy volt némi problémánk a motorszoftverben, amit szerettünk volna kiküszöbölni, de pont az ellenkezőjét értük el. Ez egy olyan dolog, amit a jövőben orvosolnunk kell.” -nyilatkozta az osztrák vezető az olasz Sky-nak.

    Valóban döntő szerepet játszott a Mercedes és a Red Bull csatájában az előbbiek tempója.  Az újraindítás után ezt kihasználva tudott Lewis Hamilton elmenni az egyenesben a hibázó holland mellett.

    ,,Jó volt ma a végsebességünk az egyenesekben. A megfelelő beállítást választottuk ki, bár ez egy kicsit a leszorítóerő és a légellenállás rovására ment. Viszont jól működött. Az autó tegnap is erős volt, ami pozitív fejlemény a számunkra. A mai nap alapján már nehezebb állást foglalni, ugyanis mindkét csapat egy szinten volt.” – tette hozzá Wolff a Racingnews365.com-nak.

  • Verstappen és az elveszített extra pont: Elvették? Ez egy kicsit furcsa!

    Verstappen és az elveszített extra pont: Elvették? Ez egy kicsit furcsa!

    Max Verstappen a futam leintésének pillanatában azt hitte, hogy egy extra ponttal gazdagabb lett, ám a pályahatárok ismét visszavágtak.

    A második pozícióban autózó holland megirigyelte Valtteri Bottas és a Mercedes ötletét, így ő is kiállt az utolsó körökben egy plusz kerékcserére. A finn mivel egy körrel előbb váltott, mint a 23 éves pilóta, elorozta a leggyorsabb kört, ám a fináléban ezt az érdemet Verstappen elvette tőle.

    Királysága azonban pünkösdi volt, hiszen a 14-es kanyarban szélesebben fordult a kelleténél, így elvették a pontot érő idejét. A Red Bull versenyzője a hivatalos interjú közben tudta meg, hogy egy egységgel szegényebb lett:

    ,,Jól sikerült az újraindítás, és próbáltam nyomást helyezni Valtterire (Bottas). A tempónk viszont nem volt elegendő, Lewis (Hamilton) visszazárkózott és megelőzött. A kiállás után elkaptam azonban Bottast. Tudtuk azonban azt, hogy az abroncsok felmelegítése egy sarkalatos és nehéz pont lesz. Miután megszereztük a második pozíciót, látszott, hogy nincs meg a sebességünk hozzájuk képest.” -ecsetelte a történteket Verstappen

    Ezután viszont jött a fekete leves, mivel Paul di Resta közölte vele, hogy nincs már meg a plusz egy pontja:

    ,,Tényleg elvették? Ez furcsa, ugyanis nem nézték a pályahatárokat a 14-es kanyarban. Ez a hétvége különös volt. Meglátjuk, hogy mit tudunk tenni majd Barcelonában.” –tette hozzá Verstappen.

     

  • Hamilton nem számított az első sorra, Bottas örül, hogy végre összeállt az időmérő

    Hamilton nem számított az első sorra, Bottas örül, hogy végre összeállt az időmérő

    A Mercedes idén először tudta megszerezni az első rajtsort, ám a Portugál Nagydíj időmérőjén nem a „megszokott” sorrend alakult ki a két ezüstnyíl között: Valtteri Bottas 7 ezredmásodperccel gyorsabb volt, mint Lewis Hamilton.

    Mindazonáltal a 100. pole-jára hajtó britet meglepte az eredmény.

    „Remek munka volt a csapattól és Valtteritől” – értékelt Hamilton. „Nem számítottunk az első rajtsorra a hétvégén, szóval boldognak kell lennünk. Nem volt tökéletes a köröm, de mindent beeladtam. Sosem lehetünk elégedettek, az a dolgunk, hogy tovább nyomuljunk előre, de remek munkát végzünk.”

    Bottas 17. rajtelsőségét ünnepelhette, a tavalyi Szahíri Nagydíj óta először indulhat majd az élről.

    „Jó érzés pole-on lenni” – mondta. „Úgy érzem, olyan régen volt már. A kvalifikáció egy gyenge pont volt eddig számomra idén a gumik munkára fogása miatt, de keményen dolgoztunk és jó látni, hogy kifizetődött.”

    „Egész hétvégén átlagosak voltak a lágy gumik, a közepesekkel viszont egyre jobbak lettünk. Tavaly is így volt, hogy az időmérő végén a közepeseket raktuk fel, és működött. Most újra megpróbáltuk” – utalt a Q3-as taktikájukra. „A közepes gumikon rajtolás remek lehetőség, igazából bármeddig mehetünk az első etapban. A rajtra kell majd koncentrálni.”

  • Bottas szépített! Övé a Portugál Nagydíj pole-ja!

    Bottas szépített! Övé a Portugál Nagydíj pole-ja!

    Szeles idő fogadta a mezőnyt a Portugál Nagydíj időmérő edzésén.

    A Q1-ben a topcsapatok versenyzői közül Bottas volt az, aki először az élre állt, miután Hamilton körét törölték pályaelhagyás miatt. Az ezt követő körében pedig többször is hibázott a hétszeres világbajnok, így csak a 4. helyre tudott előtte lépni.

    Pérez kicsúszott a kavicságyba, de vissza tudott térni.

    Mindeközben az élre Norris állt, akit Hamilton nem tudott megelőzni, csak a második helyre volt elég a legjobb ideje.

    Az első helyet átvette Bottas, így ő jutott tovább elsőként, Norris és Hamilton előtt. Több meglepetés eredményt is hozott a Q1: Ocon a 4., Vettel a 8. helyen jutott tovább, míg Verstappen csak a 11. helyen.

    Közben kiesett Norris csapattársa Ricciardo, Vettel csapattársa Stroll, valamint Latifi, Schumacher és Mazepin.

    A Q2-ben a Mercedes és a Red Bull versenyzői Verstappen, Bottas, majd Hamilton, sorra vették át egymástól az első helyet. A két Mercedes közeped gumikon teljesítette ezeket a köröket, míg Norris, aki a harmadik helyre furakodta be magát, lágy gumikon futott.
    Kiesett Russell – nem sokon múlt a továbbjutása a Williamsszel, valamint Giovinazzi, Alonso, Tsunoda és Räikkönen.

    A Q3-ban senki nem várt, azonnal pályára hajtottak, méghozzá lágy gumikon. Az első mért kör Gasly-é lett 1:27.535-tel. Ettől először Ocon fosztotta meg honfitársát, majd Verstappen állt az élre. Azonban pályaelhagyásért elvették ezt a kört a hollandtól, az élre pedig Norris állt. Azonban ő sem maradt ott sokáig, Bottas vette át a vezetést 1:18.348-cal.

    Hat perccel a vége előtt egyedül Verstappennek nem volt mért ideje, köszönhetően a pályaelhagyásnak.

    Második próbálkozásra megerősödött a szél. Hamilton közepes gumikeverékkel hajtott pályára, míg Verstappen lágyakon futott neki a mért körének, ami egyben az egyetlen lehetősége is volt. Azonban nem sikerült jól a holland köre, csak a harmadik helyre volt elég, miközben az élen Bottas állt, sarkában Hamiltonnal.

    Javítani már senki nem tudott, így a pole Valtteri Bottasé lett. Szüksége is volt erre az imolai betli után.

    Az kvalifikáció végeredménye:

    Q3 Versenyző Köridő Differencia
    1 Valtteri Bottas 1:18.348
    2 Lewis Hamilton 1:18.355 0.007
    3 Max Verstappen 1:18.746 0.398
    4 Sergio Perez 1:18.890 0.542
    5 Carlos Sainz Jr. 1′:19.039 0.691
    6 Esteban Ocon 1:19.042 0.694
    7 Lando Norris 1:19.116 0.768
    8 Charles Leclerc 1:19.306 0.958
    9 Pierre Gasly 1:19.475 1.127
    10 Sebastian Vettel 1:19.659 1.311
    Q2
    11 George Russell 1:19.109 0.761
    12 Antonio Giovinazzi 1:19.216 0.868
    13 Fernando Alonso 1:19.456 1.108
    14 Yuki Tsunoda 1:19.463 1.115
    15 Kimi Raikkonen 1:19.812 1.464
    Q1
    16 Daniel Ricciardo 1:19.839 1.491
    17 Lance Stroll 1′:19.913 1.565
    18 Nicholas Latifi 1:20.285 1.937
    19 Mick Schumacher 1:20.452 2.104
    20 Nikita Mazepin 1:20.912 2.56