Címke: Valtteri Bottas

  • Leclerc a poleja után: „Szégyen, hogy a falban végeztem.”

    Leclerc a poleja után: „Szégyen, hogy a falban végeztem.”

    Charles Leclerc pole pozíciót szerzett a hazai futamán, de máris arról beszélnek, hogy aggódik a váltója miatt, miután az időmérőn az utolsó körében a falnak ment. Amennyiben a Ferrari kénytelen lesz kicserélni a váltóját, akkor számíthatnak rajtrácsbüntetésre.

    Az edzés piros zászlók alatt ért véget Leclerc balesetével. Ez véget vetett Max Verstappen és Valtteri Bottas további gyors köreinek is. A kvalifikáció utáni interjúban Leclerc elismerte, hogy aggódik az esetleges hátra sorolás miatt:

    „Szégyen, hogy a falban végeztem. Nem ugyanolyan érzés így, de ugyanakkor hihetetlenül elégedett vagyok az első mért körömmel. Mindig is nagyon peches voltam itt. Aggódom a váltó miatt. Az első kanyar trükkös volt, nem is sikerült jól, de a második és harmadik szektort kimaxoltam. Nagyon boldog vagyok, hogy a pole-ban lehetek. De a pontokat holnapi kell megszerzünk. Mindenki számára meglepetés az, hogy a holnapi futamon a pole-ból indulhatunk.”

    A Ferrari 2019-ben, Mexikóban volt utoljára pole pozícióban.

  • Bottas jelezte, hogy augusztusig várna a szerződéshosszabbítására

    Bottas jelezte, hogy augusztusig várna a szerződéshosszabbítására

    Valtteri Bottas kifejezte azon reményét, hogy a nyári F1-es szünetig megkezdődnek a tárgyalások a jövőjéről a Mercedesnél. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton már kifejezte azon vágyát, hogy az augusztusi leállásra megszülethessen az új szerződése a Mercedesszel, miután a jelenlegi szerződéséről szóló tárgyalások idén januárig elhúzódtak. Ugyan Hamilton szinte biztosnak tűnik, hogy a német gyártónál marad a jövő évi szabályok új korszakában is, Bottas jövője kevésbé biztos, mivel a Williams versenyzője, George Russell a bajnoki címvédő csapatnál hajt a versenyülésre. Arra a kérdésre, hogy szabott-e személy szerint valamilyen határidőt a megállapodás véglegesítésére, Bottas így felelt:

    „Őszintén szólva, minél előbb, annál jobb. voltak már szerződéseim korán és túl későn is, utóbbi már zavaró tud lenni. Bevallom, nem gondolkodtam még el ezen, és ez a lehető legőszintébb válaszom. Most csak a következő versenyekre koncentrálok igazán, és jön az a pillanat, amikor elkezdünk majd beszélgetni, de az biztos, hogy ami a jövőmet illeti, az augusztusi szünet általában egy jó határidő ehhez.”

    Négy verseny után Bottas harmadik a versenyzők bajnokságában, miután a harmadik lett három olyan versenyen, ahol célba ért. Ugyanakkor már 47 ponttal van lemaradva a bajnokságot vezető Hamilton mögött. A finn azonban továbbra is eltökélt abban, hogy megnyerje magának a bajnoki címet, de visszatért a tárgyalásokhoz:

    „Hogy őszinte legyek, még nem akarok erre gondolni. Én csak futamokat akarok nyerni. Jelenleg csak ez jár a fejemben.”

  • Lauda megpróbálta Rosberget a Mercedesnél tartani

    Lauda megpróbálta Rosberget a Mercedesnél tartani

    Nico Rosberg már négy és fél éve nem F1 pilóta, miután visszavonult világbajnokként 2016 végén. Azóta az egykori német versenyző inkább a fenntartható életmódra kezdett koncentrálni, és a Forma-1-ben is aktív maradt, elemzőként és szakértőként.

    2016. december 2-án, Bécsben jelentette be Rosberg a visszavonulását, de a Motorsport-Total.com interjújából kiderül, hogy túl korán történt meg ez:

    „Inkább ünnepeltem volna még egy hónapig a világbajnoki címet, és csak ezt követően mondtam volna azt, hogy abbahagyom. Amennyiben rajtam múlt volna, januárig nem jelentettem volna be ezt. Egy hónapig ünnep, aztán Karácsony, majd januárban valamikor közöltem volna, hogy kiszállok.”

    Rosberg azonban felismerte, hogy ha így tesz, azzal sok problémát okozna a csapatnak, ezért döntött úgy, hogy előre hozza a bejelentését:

    „Csak Toto Wolff, és a csapat kedvéért tettem így, ez ilyen egyszerű. Nekem nem volt annyira jó, hogy ilyen hamar jelentsem be a visszavonulásomat. Csak azért volt a korai bejelentés, hogy a Mercedes újrapozícionálhassa magát, és kereshessenek egy új pilótát maguknak.”

    Végül Rosberg így tett Bécsben, és ezzel a versenyzői piacon felrobbantott egy kisebb bombát. Valtteri Bottas lett végül az utódja, és ennek hatásakánt a már visszavonult Felipe Massa is visszatért egy évre.

    Ennek ellenére a Mercedes megpróbált mindent, hogy ha lehet, Rosberget a német csapatnál tarthassák 2017-ben is. Nico azonban elárulta, hogy már Abu Dhabi előtt azon gondolkodott, hogy ha megszerzi a címet, kiszáll. A csillagos márka nagyon szerette volna, ha tovább marad az istállónál, így Rosberg ezzel zárta:

    „Különösen Niki Lauda próbálkozott ezzel. Egyszerűbb lett volna nekik, ha továbbra is a Mercedesnél vezetek.”

  • Ocon is esélyes a Mercedes második ülésére Wolff szerint

    Ocon is esélyes a Mercedes második ülésére Wolff szerint

    Már Valtteri Bottas idei menesztéséről is érkeztek pletykák, jövőre pedig elsősorban George Russellel kell versenyeznie ülése megtartásáért. Wolff elárulta, a mezőny másik ex-Mercedes juniorát sem szabad kizárni.

    Év végén mindkét Mercedes-pilóta szerződése lejár. Lewis Hamilton helyzete kevésbé kérdőjeles, már nyáron le akarja zárni az ügyet.

    Csapattársa azonban alulteljesít, és korántsem ilyen biztos a helye a csapatnál 2022-re.

    Elsősorban George Russellt emlegetik Bottas utódjaként, ám van egy másik pilóta is a mezőnyben, aki élvezte Wolff és a Mercedes támogatását.

    Esteban Ocon azonban végül a Renault/Alpine-nál kötött ki, hisz a franciák is figyelemmel kísérték a pályafutását. A Racing Point korábbi pilótája egy év kihagyás után tért vissza a mezőnybe, és tavaly a Szahír Nagydíjon – Russell remeklésének árnyékában – megszerezte első dobogóját is.

    Idén már háromszor szerzett pontot, amivel tisztán csapattársa, Alonso előtt helyezkedik el a tabellán.

    „Esteban egy olyan versenyző, aki kötődik hozzánk, annak ellenére, hogy egy teljes értékű Alpine-pilóta, de jóban vagyunk velük. Persze Valtteri és Lewis jelenleg a pilótáink, jövőre pedig lesz ami lesz.” – jelentette ki Wolff.

    „Kicsit fura a helyzet, mert Esteban sokáig volt a Mercedes juniorja, de most az Alpine gyári alakulatánál van, ez tény. Jó helyzetben van ott, fejlődik, jól teljesít és francia.”

    „Mindezt figyelembe véve, összeálltak neki a dolgok. Szerintem Laurent [Rossi, az Alpine vezérigazgatója] és az ő döntése elsősorban, hogyan akarják folytatni, mielőtt mi ajánlanánk neki bármit is.” – összegezte az osztrák.

    Ez persze azt jelenti, nem zárja ki a lehetőséget…

  • Bottas a lehető legjobb „vízhordó” Hamilton számára

    Bottas a lehető legjobb „vízhordó” Hamilton számára

    Valtteri Bottas egy jó „vízhordó” Lewis Hamilton számára, ezért tartsa meg a Mercedes. Ez a véleménye a korábbi F1 pilótának, Marc Surernek, aki nem hisz azon pletykáknak, hogy Bottasnak utat mutatnak, és a finn helyére 2022-vel George Russell érkezne. A Sport1-nek így fogalmazott:

    „Az értesülések, mely szerint George Russell lesz a második számú versenyzőjük, természetesen Angliából származnak. Tönkre tenné a csapatot, ha változtatnának a versenyzői felállásukon. Miért? Mert Bottas egy remek vízhordó. Segít Hamiltonnak, és látható akár a Red Bull példájából is, hogy milyen nehéz egy jó második pilótát találni. Bottas a legjobb másodszámú pilóta, a legjobb vízhordó. Folyamatosan kritizálják, mert hébe-hóba nyer egy futamot, de a bőre vastag. Ha kifog egy jó napot, akkor legyőzhetetlen, de ezt már nem tudja hozni az ezt követő öt versenyen. Nem egy top pilóta, ezért a kritikák már a kezdetektől fogva jelen voltak.”

  • Hamilton nem volt tisztában csapata kérésével

    Hamilton nem volt tisztában csapata kérésével

    A Mercedes a Spanyol Nagydíjon ismét csapatutasítást alkalmazott. Azonban pilóták közül Bottas nem vette figyelembe, Hamilton pedig nem is tudott erről.

    Hamilton második kiállása után, Verstappen üldözése közben érte utol csapattársát, aki egy fél körig fel is tartotta őt. A csapat előtte kérte a finnt, ne akadályozza őt, a brit azonban nem tudott erről semmit.

    „Mi vagyunk a legjobb csapattársak.” – szögezte le Hamilton. – „Őszintén nem tudtam, hogy kapott ilyen üzenetet, ezért úgy voltam vele, hogy versenyzünk.”

    „Ez teljesen rendben is van a szezon korai szakaszában. A fejemben úgy játszódott le a dolog, hogy közelebb értem, és előztem egyet.”

    „Teljesen más stratégián voltunk, frissebb gumikkal előbb-utóbb így is utolértem volna. A 10-es kanyarban volt egy kis hely, nem voltam benne biztos, de Valtteri teljesen fair volt.” – mondta Hamilton az előzésről.

    „Reméltem nem veszített miattam túl sok időt. Így nyerünk csapatként, néha nem magunkat kell előre helyeznünk. Második-harmadiknak bejönni nem rossz, de az első helyért jár a legtöbb pont, ez fontos.”

  • Bottas: nem volt véletlen, korábban is elengedhettem volna

    Bottas: nem volt véletlen, korábban is elengedhettem volna

    A Spanyol Nagydíj késői szakaszában hiába kérte meg többször is a csapata, Valtteri Bottas nem engedte el könnyen a végül futamgyőzelmet szerző Lewis Hamiltont.

    A második kiállása után a brit Verstappen üldözése közben érte utol csapattársát, aki az elvártnál tovább tartotta maga mögött. Egészen az átalakított 10-es kanyarig nem történt meg a helycsere, Hamilton abban a körben időt is vesztett holland vetélytársával szemben, bár ez végül nem befolyásolta a végeredményt.

    „Nem azért vagyok itt, hogy elengedjem a többieket, hanem azért, hogy versenyezzek.” – szögezte le Bottas. – „Ugyanakkor a saját versenyemet futottam, és éppen számolgattam.”

    „Éppen Charles-t akartam a kiállási ablakba helyezni, hogy újra kiállhassak, és rámehessek a pluszpontra. Szóval az elsődlegesen a saját versenyemet vettem figyelembe.”

    „Nem sokat rádióztak, azt mondták, ne tartsam fel Hamiltont.”

    Bottas még a verseny elején veszített pozíciót Charles Leclerc-rel szemben. Úgy érzi, ha nincs ez a hiba, meglett volna a tempója ahhoz, hogy győzzön.

    „Megvolt a sebességünk, ezt Lewis is megmutatta. Az enyém sem különbözött tőle sokkal, szóval kár ezért, mert itt nagyon fontos a pályán elfoglalt helyezés.”

    „Nem volt egyszerű követni a másikat, szóval amint a 4. helyre kerültem, tudtam, hogy nem lesz könnyű. Viszont így is visszaértem a dobogóra, és több pontot szereztünk, mint a Red Bull.” – értékelte a finn a pozitívumokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Spanyol Nagydíj: Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak a délutáni edzésen

    Spanyol Nagydíj: Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak a délutáni edzésen

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, mögötte Valtteri Bottas végzett, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc autózta.

    George Russell-lel és Kimi Räikkönennel kiegészülve, közepes keverékű abroncsokkal kezdte meg a mezőny a munkát. A gyakorlás elején Mick Schumacher mentett egy nagyot, mikor elindult az autója hátulja, majd Carlos Sainznak gyűlt meg a baja a „hurka” kerékvetőkkel. A spanyol konstrukciójáról még egy kisebb elem is lekívánkozott, ami miatt egy rövid ideg virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben.

    A Mercedes versenyzői rögtön az élre ugrottak, egy jó darabig a finn diktálta elől a tempót. Meglepetésre az Alpine kezdte a sort a „nagyok” mögött, ám fele királyságukat a monacói versenyző gyorsan elvette. Mindeközben Yuki Tsunoda küszködött autójával, ami hirtelen „kikapcsolt” a japán szerint. Ennek ellenére vissza tudott menni a bokszba, majd kis idő múlva folytathatta is a munkát.

    A rövid etapok zárásaként Hamilton került az élre, míg Max Verstappen nem tudott „tiszta” kört futni a lágy abroncsokon. 20 perccel az edzés vége előtt mindenki a hosszútávú etapokra gyúrt, a Ferrari például a piros oldalfalú abroncsokkal próbálgatta a szárnyait.

    A gyakorlás leintésekor Lewis Hamilton állt az élen, őt csapattársa Valtteri Bottas és Charles Leclerc követte. Mögöttük Esteban Ocon, Fernando Alonso, Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Carlos Sainz, Max Verstappen és Sergio Pérez lett az első 10 sorrendje.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.170s 32
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.309s + 0.139s 31
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:18.335s + 0.165s 28
    4 Esteban Ocon Alpine 1:18.466s + 0.296s 29
    5 Fernando Alonso Alpine 1:18.518s + 0.348s 30
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.593s + 0.423s 32
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.619s + 0.449s 30
    8 Carlos Sainz Ferrari 1:18.674s + 0.504s 30
    9 Max Verstappen Red Bull 1:18.785s + 0.615s 26
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:18.918s + 0.748s 23
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.947s + 0.777s 30
    12 Lando Norris McLaren 1:19.092s + 0.922s 28
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.122s + 0.952s 29
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:19.134s + 0.964s 29
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.195s + 1.025s 28
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:19.213s + 1.043s 30
    17 George Russell Williams 1:19.957s + 1.787s 29
    18 Nicholas Latifi Williams 1:20.046s + 1.876s 26
    19 Mick Schumacher Haas 1:20.326s + 2.156s 30
    20 Nikita Mazepin Haas 1:20.753s + 2.583s 27
  • Bottas válaszolt a vele kapcsolatos pletykákra és beszólt a Red Bullnak!

    Bottas válaszolt a vele kapcsolatos pletykákra és beszólt a Red Bullnak!

    Valtteri Bottas egyenesen nevetségesnek tituláltan azon róla szóló híreszteléseket, miszerint George Russell már a szezon közbe átveheti a helyét a Mercedes csapatánál.

    Bootas a szezon eddigi három versenye során egyszer sem tudta legyőzni csapattársát Lewis Hamilton és az Imolában való nullázása miatt már is 37 pont a hátárnya az egyéni pontversenyt vezető hétszeres brit bajnokkal szemben.

    A finn pilótának az idei szezon végén lejár a szerződése a bajnoki címvédő istállónál és a jövője most a Forma-1-es Paddock egyik legfelkapottabb témája. Ezen téma kapcsán pedig fel is röppent nemrégiben egy olyan pletyka, miszerint Russell már a szezon közben leválthatja őt a Mercedesnél.

    Bottas szerint egyszerű sz*rkavarás az egész a sajtótól és utalt arra is, hogy csupán a Red Bull az egyetlen olyan csapat, akik szemrebbenés nélkül képesek ezt megtenni egy Forma-1-es versenyzővel.

    „Biztos vagyok benne, hogy nem fogják átvenni a helyem szezon közben,” – mondta a Mercedes versenyzője a Spanyol Nagydíj előtti média napon. „Csapatként nem szoktunk ilyet csinálni. Szerződésem van az idei szezonra és azt hiszem, hogy mindössze egyetlen olyan csapat van itt a Forma-1-ben, aki erre vetemedne, és nem mi vagyunk azok.

    „Szóval egyáltalán nem izgulok emiatt, tisztában vagyok a csapaton belüli dolgokkal. Ez egyszerű sz*rkavarás a sajtótól, azonban ezzel csak hozták a szokásos formájukat.”

  • Bottas nyerte az első szabadedzést Verstappen és Hamilton előtt

    Bottas nyerte az első szabadedzést Verstappen és Hamilton előtt

    Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést, Max Vertsappen és Lewis Hamilton előtt. Az első három pilótát mindösszesen 123 ezred választotta el egymástól. A Robert Kubica által előidézett piros zászló után kezdődött a tűzijáték.

    A szabadedzésből csupán öt perc telt el, de már túl voltunk egy Mazepin féle hibán, ugyanakkor most mindenféle sérülés nélkül tudta folytatni a szabadedzést.

    Jól mentek az Aston Martinok, hiszen a nyolcadik és a tizedik helyen végeztek, illetve a szabadedzés végén a Ferrari is villantott egy erős tempót. Lando Norris a már szokásosnak mondható negyedik helyen végzett.

    A versenyzők kipróbálhatták az átalakított 10-es kanyart, ami nem mindenkinek ment kiválóan, hiszen Robert Kubica elvesztette uralmát az Alfa felett és a kavicságyban ragadt, melynek köszönhetően egy piros zászlós megszakítás is volt az edzésen.

    Folytatás délután pontban háromkor.

    Helyezés Pilóta Köridő Lemaradás
    1
    Valtteri Bottas
    1’18.504
    2
    Max Verstappen
    1’18.537 0.033
    3
    Lewis Hamilton
    1’18.627 0.123
    4
    Lando Norris
    1’18.944 0.440
    5
    Charles Leclerc
    1’18.996 0.492
    6
    Carlos Sainz Jr.
    1’19.020 0.516
    7
    Pierre Gasly
    1’19.062 0.558
    8
    Sebastian Vettel
    1’19.234 0.730
    9
    Sergio Perez
    1’19.349 0.845
    10
    Lance Stroll
    1’19.429 0.925
    11
    Yuki Tsunoda
    1’19.669 1.165
    12
    Esteban Ocon
    1’19.681 1.177
    13
    Antonio Giovinazzi
    1’19.694 1.190
    14
    Daniel Ricciardo
    1’19.732 1.228
    15
    Fernando Alonso
    1’19.950 1.446
    16
    Nicholas Latifi
    1’20.270 1.766
    17
    Roy Nissany
    1’20.700 2.196
    18
    Mick Schumacher
    1’20.766 2.262
    19
    Robert Kubica
    1’21.887 3.383
    20
    Nikita Mazepin
    1’21.976 3.472