Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas már korábban jelezte, hogy probléma lehet a bokszkiállásokkal

    Bottas már korábban jelezte, hogy probléma lehet a bokszkiállásokkal

    Valtteri Bottas elmondta, némileg meglepődött azon, hogy Toto Wolff szerint nem a megfelelő pozícióban állt meg Monacóban.

    A finn versenyző a hercegségben a második helyen haladt, mikor is kihívták a bokszba. A kerékcsere azonban a „vesztét” okozta, ugyanis a jobb elsőről nem akart lejönni a lágy keverékű abroncs. A nastolai pilóta így kénytelen volt feladni a versenyt, míg a Mercedes tovább birkózott a gumival.

    A csillagosok csapatfőnöke a verseny után utalt arra, hogy némileg Bottas is hibás. Wolff szerint nem pontosan állt be a finn a kijelölt helyre, így a szerelőknek arrébb kellett menniük. Ugyanakkor több felvétel is arról tanúskodik, hogy a 77-es rajtszámú versenyző nem hibázott e téren.

    Arra kérdésre, hogy meglepődött-e a csapata kijelentésén a következőket válaszolta Bottas:

    ,,Igen, meglepődtem. Láttam a videókat, és szerintem elég pontosan látszott az, hogy hol is álltam meg. Nagyon meglepődtem tehát ezen.” -nyilatkozta a Motorsport.com-nak.

    Ugyanakkor a 31 éves pilóta elmondta, centikkel valóban eltért a kijelölt helytől, ám az bőven tűréshatáron belül volt:

    ,,Mindent részletesen elemeztünk, és tisztában vagyunk azzal, hogy csapatkén jobb munkát is végezhettünk volna a bokszkiállással kapcsolatban. Egy normális megbeszélés volt ez a részemről. Természetesen szerettem volna az összes felvételt látni arról, hogy hol is álltam meg. A középvonaltól talán 2-3 centiméterrel térhettem el. Normál esetben ez azért pontosnak számít, ugyanis könnyen 10-15 centiméterrel is arrébb mehetsz. Szóval szerintem elég pontos voltam.”

    A finn versenyző elárulta, ő már hetekkel korábban jelezte a Mercedesnek, hogy kétségei vannak a kiállásokkal kapcsolatban:

    ,,Néhány héttel ezelőtt az ezzel kapcsolatos kétségeimet megosztottam a csapattal. Így hát ez nem a semmiből jött. Tudtuk, hogy a bokszkiállások terén nem vagyunk tökéletesek, és most láthatunk erre élő példát is. Vannak még ilyen aspektusok, ott van például a gumimelegítés az időmérőkön. Monacóba érve tisztában voltam azzal, hogy ez problémás lesz. A hétvége előtt ezeket már kiemeltem a csapat számára.”

    A nastolai pilóta szerint az Ezüst Nyilak egy fájdalmas lecke mentén viszont levonták a tanulságot, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy ez a jövőben ne forduljon elő:

    ,,Csapatként kell maximalizálnunk az ebből levonható tanulságot. Részletesen kianalizáltuk azt, hogy mi és miért történt, továbbá azt is, hogyan tudnák ezt elkerülni a jövőre nézve. Minden a probléma megismeréséről és kijavításáról szól. A csapat most már teljes mértékben megértette a dolgot, és a szükséges korrekciókat is elvégeztük. Remélhetőleg nem kell ezt újra átélnünk.”

    Azonban Bottas „balszerencséje” továbbra sem mozdult el a finn mellől, ugyanis nem tudott időben elindulni Bakuba. Finnországból utazott volna a nagydíj helyszínére a 31 éves pilóta, ám a reptéren elakadt, ami miatt nem ért oda a csütörtöki sajtótájékoztatóra. Így a Mercedes versenyzője Zoom-on keresztül válaszolt a neki szánt kérdésekre. Bottas ugyanakkor késő este már Azerbajdzsánban lesz.

    Bottas és a Mercedes bokszkiállásával, valamint Toto Wolff nyilatkozatával kapcsolatos véleményünket a legutóbbi podcast adásunkban hallgathatjátok meg:

    https://open.spotify.com/episode/3gKQV4HrwYijSMtdce916d?si=ILPHm499QFSbe7rsk8nmGQ

  • Wolff tanácsára Bottas demotiváló képernyőképpel inspirálja magát

    Wolff tanácsára Bottas demotiváló képernyőképpel inspirálja magát

    Toto Wolff tanácsa mentén Valtteri Bottas demotiváló háttérképet állított be a számítógépén, hogy így inspirálja magát.

    A finn versenyző a vártnál nehezebben kezdte az idei szezont. Öt futamból kettőt nem tudott befejezni, ugyanis Imolában ütközött George Russell-lel, míg Monacóban a bokszkiálláson veszített. Így az egyéni pontversenyben csak a negyedik helyet foglalja el.

    A legutóbbi hétvégén hozhatott volna csapattársán, ugyanis a második pozícióban haladt, míg Lewis Hamilton a hetedik helyen vitézkedett, de a balszerencse nem tágított a nastolai mellől.

    Bottas teljesítményét rendszeresen megkérdőjelezik a Forma-1 világában, ugyanis az eddigi mercedeses évei során nem tudta úgy igazán felvenni a küzdelmet a hétszeres világbajnokkal.  A csillagosok vezetője ugyanakkor gyakran kiemelte a finn versenyző mentális erejét és kitartását. Bottas annak érdekében, hogy ezeken a területeken még jobb legyen, egy extrém „felkészülésen” is részt vett a télen.

    A Spanyol Nagydíj után az osztrák csapatfőnök elárulta milyen motivációs feladattal sarkalja jobb teljesítményre az alkalmazottjait. A metódus szerint egy jól látható helyre kell riválisuk képét kirakniuk, hogy mikor ránéznek, felébredjen bennük a versenyszellem.

    ,,Az adott személy fotóját elhelyezheted az asztalodon, vagy épp a személyes naptáradban. Minden alkalommal, mikor hiányzik egy kis motiváció így rá tudsz nézni azokra az emberekre. Ezt mindenki szabadon megteheti. Folyamatosan ilyen fotókat látok előbukkanni azoknál akikkel együtt dolgozom. Ez jó. Ezt úgy hívják, hogy ellenségépítés, ami egy erős pszichológiai fegyver.  Ami engem illet nálam is van két olyan fotó, amit mindig magamnál hordok. Viszont egyiküknek sincs semmi köze a Forma-1-hez, vagy egyáltalán a versenyzéshez. Ez az üzletről szól.” – árulta el Wolff a Motorsport.com-nak.

    Bottas is alkalmazza némileg a taktikát, ám ő egy kicsi módosított rajta:

    ,,Nem hordok a zsebemben képet Lewisról (Hamilton) vagy Maxről (Verstappen). Ugyanakkor van egy ilyen dolgom, amit a Totóval (Wolff) folytatott tavalyi beszélgetésem után iktattam be. Van tehát egy dolog a laptopomon, a háttérkép, ami minden alkalommal motivál, mikor felnyitom a gépet. Nem valami pozitív dolog, hanem negatív, ami minden egyes alkalommal arra sarkal, hogy megmutassam mire vagyok képes.” – árulta el a 31 éves pilóta a napokban.

    A nastolai versenyző ugyanakkor arra nem szeretett volna kitérni, hogy mi vagy ki szerepel a képen.

  • Az orosz kommentátor szerint Russell már aláírt a Mercedeshez

    Az orosz kommentátor szerint Russell már aláírt a Mercedeshez

    Alexey Popov értesülése szerint George Russell váltja jövőre Valtteri Bottast a Mercedesnél.

    A finnre rá jár a rúd manapság. A hercegségben a második helyen haladt, ám a bokszkiállása során a jobb első kerék nem jött le az autójáról, így kénytelen volt feladni a versenyt. Ennek tükrébe ismét visszaesett az egyéni pontversenyben a negyedik pozícióba, míg a csapata elveszítette a tabellán a vezető helyet.

    Monacóban ezen felül érdekes pletykák kaptak szárnyra. A paddockban ugyanis azt suttogják, hogy a brit versenyző már meg is egyezett a csillagosokkal, így a nastolai pilótának nem lesz helye jövőre az alakulatnál. Popov, aki az orosz Match TV-nél kommentál, a következőket mondta az ügyről:

    ,,Nem fogom kiadni a forrást, de a monacói paddockban elég sokat beszéltek erről. Azt mondták nekem, hogy Russell legalább két évre aláírt a Mercedeshez, és nem Hamilton helyére érkezik. Ez már gyakorlatilag eldőlt.”

    Popov szerint Bottas így visszakerül a Williamshez, és gyakorlatilag helyet cserél a 23 éves versenyzővel:

    ,,Ez csak az én tippem, ám az biztos, hogy Russell a Mercedesnél lesz. Bottas reménytelenül messze van Hamiltontól és Verstappentől a bajnokságban. Teljesen kiesett a bajnoki címért folytatott küzdelemből, még Norris is előtte van a listán.” – magyarázta az orosz szakértő.

  • Véget ért a világ leghosszabb bokszkiállása: Lejött a kerék a Mercedesről!

    Véget ért a világ leghosszabb bokszkiállása: Lejött a kerék a Mercedesről!

    A Mercedes nemrég a közösségi médiás platformjain mutatta meg, hogyan sikerült leszedniük Valtteri Bottas autójáról a kereket.

    A monacói futam nem úgy alakult a csillagosok számára, ahogy azt eltervezték. Míg Lewis Hamilton Pierre Gaslyval vitézkedett a középmezőnyben, addig a finn pilóta a második pozícióban haladt. Mikor a hétszeres világbajnok megnyitotta a kiállások táncát, a nastolai pilóta kerékcseréje sem kellett sokat várni. Ugyanakkor a bokszban véget is ért Bottas csatája, hiszen a jobb első kerék nem akarta megadni magát.

    A finn tehát kiállt a versenyből, míg Hamilton végül csak a 7. lett. Toto Wolff a futam után legszívesebben sírt volna, a brit pilóta a taktikája értelmét kutatta, míg a Mercedes még mindig a kerékkel küszködött. Még a Ferrari is segédkezett nekik a műveletben, ám nem tudták leszedni a lágy keverékű Pirellit.

    Nem volt más hátra, így kellett „elcsomagolni” az autót és Brackely-ben próbálkozni tovább. Természetesen az eset kapcsán rengeteg tanácsot kaptak az Ezüst Nyilak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne leoperálni az elemet.

    Nemrég azonban a nagy érdeklődés miatt megmutatták, hogy a kerék lejött, és a W12 megszabadult a plusz tehertől.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    ,,VB (Valtteri Bottas) autója hazaérkezett. Köszönjük a hasznos javaslatokat, de innen már átvesszük! ?”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton elfelejtette, hogyan kell kezelni a rossz napokat

    Hamilton elfelejtette, hogyan kell kezelni a rossz napokat

    A Monacói Nagydíj alatt a címvédő Lewis Hamilton többször is panaszkodott a számára rosszul alakuló hétvége miatt. Ross Brawn tudni véli az okát is.

    „Lewist felkavarta, ahogy Monacóban alakultak a dolgok, és ez a frusztráltság nyilvánult meg a versenyen, amikor a stratégiája sem alakult a legjobban.”

    „Ő egy elszánt versenyző, így lehet arra számítani, hogy nem lesz boldog, amikor nem kedvezően alakulnak számára a dolgok. Nem volt ehhez szokva, kijött a gyakorlatból az ilyen helyzetek kezelésének terén.”

    „Eléggé erősen fogalmazott, de biztos vagyok benne utólag máshogyan fog erre a hétvégére tekinteni. A Mercedes és Lewis jó ideje egy csapatot alkotnak, ismerik egymást, szóval meg fogják beszélni. Nem lesz ezzel gond.” – vetítette előre Brawn.

    A brit Hamilton problémái mellett a garázs másik végében történtekről is szimpátiával emlékezett meg, hiszen nem Bottason múlt a kerékanya meghibásodása.

    „Valtteri szintén szerencsétlen volt. Nem övé volt a legjobb autó, de jó formában volt, és esélyesnek tűnt a dobogóra a kiállás előtt. Nagyon ritkán fordul ez elő, egyszerűen nagyon szerencsétlen a helyzet.”

  • Még a Ferrari is próbált segíteni a kerékkel küszködő Mercedesnek

    Még a Ferrari is próbált segíteni a kerékkel küszködő Mercedesnek

    A Ferrari a Mercedes segítségére sietett, és saját eszközeivel próbálta leszedni Valtteri Bottas autójáról az abroncsot a Monacói Nagydíj után.

    A száguldó cirkusz kapcsán a rivalizálás és a győzelemért folytatott ádáz küzdelem juthat először az eszünkbe, ám a bajtársiasság és a segítőkészség ugyanúgy jelen van a sportban.

    A balszerencse rendesen ott ült a csillagosok vállán az elmúlt hétvégén. Némileg a tempójuk sem volt meg a sikeres teljesítéshez, ám a finn pilóta révén nagy esélyük volt arra, hogy legalább a dobogóra álljanak.

    A bokszkiállás során viszont olyan eseménysorozat fordult elő, amit az Ezüst Nyilak még sosem tapasztaltak. A nastolai pilóta pontatlanul állt a helyére, így a jobb első abroncsért felelős szerelő rossz szögben alkalmazta a légpisztolyt. Ennek eredménye az lett, hogy teljesen leírta a kerékanyát, így még leimádkozni sem tudták a rakoncátlan gumit a versenygépről.

    A futam után Toto Wolff elmondta, hogy legszívesebben sírni volna kedve, míg a szerelőt nem hibáztatja, ugyanis egyike a legjobbaknak. Ugyanakkor még késő este sem sikerült leoperálni a kereket a 77-es gépről:

    ,,Sosem láttam még olyan versenygépet, amiről nem lehet leszedni a gumit. Még most sem sikerült ezt a műveletet végrehajtanunk, azt hiszem, hogy szereznünk kell egy fémvágót valahonnan. Valtteri (Bottas) azt mondta, hogy még ő is látta, ahogy szállnak a levegőben a fémforgácsok. Még most is ott van az autón a gumi. A futam után a Ferrari azonnal a segítségünkre sietett és nehéz eszközökkel, kalapáccsal próbálták leszedni.” – nyilatkozta vasárnap este az osztrák vezető.

    James Allison később ismertette, hogy pontosan milyen folyamatok játszódtak le a művelet során, továbbá azt is elmondta, hogy csak a gyárban tudják majd leszerelni a ragaszkodó abroncsot.

  • Erősödik a pletyka: Bottas helyére Russell érkezik 2022-ben?

    Erősödik a pletyka: Bottas helyére Russell érkezik 2022-ben?

    A vasárnapi Monacói Nagydíj közvetítése alatt az orosz Match TV kommentátora közölte, hogy informátora szerint Valtteri Bottas elveszti a versenyülését. A jelek szerint tehát egyre inkább úgy tűnik, hogy 2022-ben változtat a Mercedes a versenyzői felállásán. Így beszélt erről Alexey Popov:

    „Nem árulom el a forrásomat, de a monacói paddockban sokan erről beszélnek. Mindenesetre nekem úgy mondták, hogy Russell legalább két évre a Mercedeshez szerződik, de nem Hamilton helyére, ez gyakorlatilag már eldőlt.”

    Popov szerint pedig Bottas egyszerűen csak George Russell helyére kerül jövőre, a Williamshez:

    „Ez utóbbi persze csak az én tippem, de az már majdnem biztos, hogy Russell a Mercedeshez kerül.”

    Az orosz kommentátor úgy gondolja, hogy a finn pilóta bajnoki reményei 2021-re gyakorlatilag véget is értek:

    „Már reménytelenül lemaradt Hamilton és Verstappen mögött, gyakorlatilag kikerült a bajnoki küzdelemből. Még Norris is előtte van jelenleg. Minden jel arra mutat, hogy ez lesz az utolsó éve a Mercedesnél.”

  • Wolff inkább sírt volna, míg a Mercedes még mindig a kerékkel harcolt

    Wolff inkább sírt volna, míg a Mercedes még mindig a kerékkel harcolt

    Toto Wolff a Monacói Nagydíj után elmondta, hogy legszívesebben sírna egyet a történetek miatt.

    Nem alakult jól a Mercedes elmúlt hétvégéje. Lewis Hamiltonnak a ritmust sem sikerült elkapni, míg Valtteri Bottast ismét utolérte a balszerencse. A finn pilóta a futamon ugyanis a második helyen haladt, mikor a kerekcserére érkezve egy szokatlan hibával találták szembe magukat. A jobb első abroncs egyszerűen nem akart lejönni, hiába próbálkoztak szinte mindennel a szerelők. A nastolai versenyzőnek így fel kellett adnia a viadalt, míg a hétszeres világbajnoknak meg kellet elégednie a hetedik pozícióval.

    A csillagosok csapatfőnöke az esemény után így elemezte a látottakat:

    ,,Az első dolog amit tenni szeretnék az a sírás, ám ez nem lenne túl effektív. Az egész hétvégénk felejthető. Tulajdonképpen minden szerencsétlenül jött össze. Egyértelműen tervezési hibával találtuk magunkat szembe, ami bárhol és bármikor előfordulhat.” –nyilatkozta az osztrák vezető.

    Ugyanakkor Wolff hozzátette, hogy meg fogja nyugtatni azt a szerelőt aki a jobb elsőért felelt:

    ,,Ő az egyik legjobb szerelőnk a kiállásoknál, és tudom, hogy nem fogja elkövetni újra ezt a hibát. Mi történt pontosan? Valtteri (Bottas) egy kissé előrébb állt meg, ami azt eredményezte, hogy a szerelőknek furcsa szögben kellett használniuk a légpisztolyt. Ez viszont megrongálta az anyacsavart, így végül már nem tudtuk leszedni az abroncsot.” – magyarázta Wolff a Skynak és az Auto Motor und Sportnak.

    Ugyanakkor a kereket még késő este sem tudták leoperálni a 77-es rajtszámú konstrukcióról:

    ,,Sosem láttam még olyan versenygépet, amiről nem lehet leszedni a gumit. Még most sem sikerült ezt a műveletet végrehajtanunk, azt hiszem, hogy szereznünk kell egy fémvágót valahonnan.”

  • Bottas: Nehéz lett volna a győzelem Verstappen tempóját elnézve

    Bottas: Nehéz lett volna a győzelem Verstappen tempóját elnézve

    Valtteri Bottas idei második kiesését könyvelte el a Monacói Nagydíjon. A Mercedes-pilóta futamának a végét ezúttal a bokszkiállás jelentette, hiszen nem tudták leszedni a jobb első kerekét.

    A finn addig a második helyen haladt Verstappen mögött, nem túl sokkal lemaradva, ez idei legjobb eredménye lehetett volna.

    „Nem tudom, mi történt a kiállásnál” – mondta a futamot követően. „Nem tudom, hogy emberi mulasztás volt-e, vagy technikai hiba. Bármi is legyen, tanulnunk kell belőle. Nagy hiba volt, aminek nem szabadna még egyszer megtörténnie.”

    Az összetettben így Norris mögé visszaeső Bottas azonban elmondta, nem látott sok esélyt a győzelemre Verstappen tempóját elnézve: „A győzelem nehéz lett volna, Max és a Red Bull nagyon gyors volt. Jó lett volna a második hely, sok pontot ért, de elvesztettük. Max hosszabban tudott menti az első etapban a lágyakkal. Sosem tudjuk meg, meg tudtuk volna-e szorítani.”

  • Megváltozott Valtteri Bottas hozzáállása?

    Megváltozott Valtteri Bottas hozzáállása?

    Ha választania kellene a saját és a csapata érdekei között, Valtteri Bottas azt mondja, az előbbit választaná.

    A finn versenyzőt sokan támadják, amiért engedelmeskedik csapatának, és asszisztál Lewis Hamilton sikereihez. Az utóbbi időben azonban egyre kevésbé fűlik ehhez a foga.

    A korábbi F1-es pilóta, David Coulthard úgy érzi, valami megváltozott Hamilton csapattársának hozzáállása kapcsán az elmúlt napokban.

    „Kíváncsi vagyok, nem-e megtudta, hogy talán nem hosszabbítják meg a szerződését” – mondta a skót az On The Marbles nevű podcastban.

    Legutóbb, Barcelonában Bottas bevallotta, hogy nem volt túl készséges, hogy Hamiltont maga elé engedje, amikor a csapatutasítást kiadták.

    „A saját versenyemmel foglalkoztam” – mondta a finn utólag. „Nem azért vagyok itt, hogy elengedjem az embereket, azért vagyok itt, hogy versenyezzek, szóval ez így működik.”

    Most Monacóban, Bottas ismét Hamilton elé került, az időmérő edzésen. Vajon ezúttal mihez fog kezdeni azzal a helyzettel, hogy a csapattársa mögötte van?

    „Attól függ, hogy mit kérnek tőlem” – válaszolta a finn.

    „Versenyzőként mindig a saját teljesítményedet, a saját versenyedet kell előtérbe helyezned.”

    „Az olyan helyzetekben, mint Barcelona, Lewis és én nem ugyanazon a stratégián voltunk, nem a győzelemért küzdöttem, szóval más volt a helyzet. Ettől eltekintve, általánosságban mindig a saját versenyemet helyezem előtérbe” – mondta Bottas.

    „Ez egy csapatsport, de az egyénről is szól, és a saját és a csapat érdekei közül az sajátomat választom.”

    „Azért vagyok az F1-ben, hogy megvalósítsam az álmomat – hogy világbajnok legyek. Mindent beleadok ezért, aztán majd meglátjuk, mi lesz”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés