Címke: Valtteri Bottas

  • Wolff nagyszerűnek nevezte Bottas kifakadását

    Wolff nagyszerűnek nevezte Bottas kifakadását

    A Francia Nagydíj nagy stratégiai csatájában Bottas nem értett egyet csapata döntésével, és mint utólag kiderült, jogosan kritizálta a feje felett hozott döntést.

    Amikor kiderült, hogy a Mercedes egy kiállásra „kárhoztatja” mindkét versenyzőjét, a csapat finn pilótája, szabályosan kiosztotta a csapatát.

    Bottas már korábban jelezte, szerinte a két kerékcsere lesz a megfelelő stratégia. Miután Pérez meg tudta előzni egy későbbi kiállással, joggal volt dühös, hiszen csapata tétlensége miatt maradt le a dobogóról.

    „Mi a francnak nem hallgat rám senki, amikor azt mondom, hogy két kiállásos verseny lesz?” – vonta felelősségre a csapatát.

    Sokan azt mondják, Hamilton védelme miatt tartották kint, mert már nincs esélye a bajnoki címre és jövője sem lesz az alakulatnál.

    „Meglep, hogy ezt meg merte tenni” – utalt Ralf Schumacher a finn kifakadására. – „én nagyon csöndben lennék ilyen helyzetben.”

    Max Verstappen elég megalázóan ment el mellette, Rosberg mellett ezt a kisebb Schumacher fivér is megjegyezte.

    „Már a gokartozásnál megtanulja az ember, hogy ne csináljon ilyet. Max bohóccá tette a legrégebbi trükkel.”

    „De valószínűleg tudja, hogy lejárt itt az ideje. Ha én lennék Toto helyében, Valtteri már nem lenne Mercedes pilóta.”

    Ehhez képest Bottas csapatfőnöke teljesen máshogy látta a vasárnap történteket.

    „Szerintem nagyszerű, végre elkezdett minket kritizálni, kiengedi a dolgokat. Ennek nagyon örülök.” – nyilatkozta Wolff.

    „Nagyon erősen teljesítményt nyújtott, látni a fejlődést. A verseny őt dicséri. Hogy ez mit jelent a jövő évre nézve, még korai lenne megmondani, mint Valtteri, mind George szempontjából.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Wolff: A Mercedesnek „sokat kell tanulnia” a Red Bull-lal vívott csatából

    Wolff: A Mercedesnek „sokat kell tanulnia” a Red Bull-lal vívott csatából

    A Mercedes vesztett a Red Bull Racing ellen a Francia Nagydíjon. Toto Wolff csapatfőnök szerint csapatának „sok tanulnivalója van” mindkét világbajnoki címért folytatott harcban. A futam elején a pole-ból induló Max Verstappen szélesen vett egy kanyart, így Hamilton átvette a vezetést. Wolff elismeri, hogy ez szerencsés volt, de áttekinti a Mercedes stratégiáját, ami végül a csapata vesztét okozta. Így nyilatkozott a Sky Sportsnak:

    „Ez oda-vissza ment. Azért voltunk az élen, mert Max hibázott, és megörököltük a helyét. Ezt követően a tempónk jó volt. De volt egy három másodperces lemaradásunk, amivel védenünk kellett volna az alávágásukat, de ez nem volt elég. Egy másodperc hiányzott, ezt valahogy elvesztettük.”

    A Mercedes úgy döntött, hogy az éllovas Lewis Hamilton helyett Valtteri Bottas áll először a boxba. Ez váltotta ki a korai boxkiállásaikat, majd jött az alávágás Verstappen részéről. Wolff elmagyarázta, hogy a csapatnak nem volt más lehetősége, mint elvégezni a kerékcserét:

    „Nem volt más választásunk. Valtteri gumija vibrált. A vége felé nagyon aggódtunk a vibráció miatt, mert a felfüggesztésen keresztül is érezhető volt. Szóval bármikor meghibásodhatott volna, mert defektet kapott a gumija. Tudtuk, hogy túl korán fogjuk megcsinálni a kerékcseréket, de nem volt más lehetőségünk. Rengeteget kell tanulnunk. Fenomenális köröket teljesítenek, nekünk pedig meg kell tanulnunk, hogy miért ítéltük meg rosszul az alávágásukat. Ez egy olyan dolog, amire figyelnünk kell.”

  • Rosberg furcsának találja a kasznicserét a Mercedesnél

    Rosberg furcsának találja a kasznicserét a Mercedesnél

    Nico Rosberg is megnyilvánult azzal kapcsolatban, hogy a Mercedes kicserélte Bottas és Hamilton kaszniját.

    2016 világbajnoka egyértelműen furcsállja a történéseket, hiszen a Mercedesnél eltöltött hét éve alatt egyszer sem volt hasonlóra példa.

    „Furcsa, hogy kicserélték a két pilóta kaszniját” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Az ott töltött éveim alatt csak egy újra cserélték a régi kasznit, vagy egy teszt karosszériára, ha volt valami balesetem. De pilóták közt soha nem volt csere. Az egyetlen magyarázatom az, hogy Lewis Hamilton erőltette ezt, és talán látni akarta, hogy valami nincs rendben az autójával.”

    „A kasznikat torziós vizsgálatnak vetik alá, mielőtt versenypályára mennek, és van egy kis szórás, de a különbség elhanyagolható” – tette hozzá Rosberg. „Az egyetlen dolog az, hogy ha egyszer elkezdesz vezetni egy adott alvázzal, akkor felmerül a gondolat, hogy talán egy kicsit meghajlott, vagy van néhány repedés. A csapat amennyire csak tudja, átvizsgálja, hogy ellenőrizzék ezt – de soha nem lehet 100 százalékig biztos. Úgy gondolom, hogy Lewis számára ez egy nagyon rossz helyzet. Hátrányban van, és nem bízik abban, hogy megfelelően működő autója van.”

    Habár Rosberg nem emlékszik hasonló esetre az ő idejéből, a Mercedes közösségi oldalán valójában van bizonyíték arra, hogy történt ilyesmi.

    „Lewis Hamilton vezette ezt az autót 2015 első felében, mielőtt Nico Rosbergé lett volna a második félévben” – olvasható az alábbi posztban.

  • A Mercedes újra hozza a formáját, de egy dolog miatt így is dühösek

    A Mercedes újra hozza a formáját, de egy dolog miatt így is dühösek

    Két gyengébben sikerült utcai verseny után a Mercedes újra az élmezőnyben tudhatja mindkét autóját, de az szabadedzések során így sem voltak megelégedve.

    A pénteki napon Ron Meadows még a versenyigazgatónak, Michael Masinak is rádiózott ezügyben. Bottas ráment a kettes kanyar külső ívén található sárga kerékvetőre, ami kisebb kárt okozott az autóban, és utána időt is veszítettek a javítással.

    A csapatmenedzser túl aggresszívnek titulálta őket, mire Masi megnyugtatta, a terelők hasonló méretűek, mint a többi helyen.

    „Az autónk azért áll a garázsban, mert átmentünk rajtuk. Nem mondhatjátok, hogy nem menjünk oda, mert tízezres vagy szárezres nagyságrendű kárról van szó. Mindezt azért, mert egy méterrel szélesebben mentünk.”

    „Azért az kicsit több, mint egy méter, de ránézek.” – hangzott a válasz.

    Sokakkal kibabrált az átalakított pálya, a szóban forgó kettes kanyarban a Mercedes finn pilótája mellett Räikkönen és Sainz, a második edzésen a rivális Verstappen, a harmadikon pedig Mazepin is szélesen vette ezt a fordulót

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt

    Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, a harmadik pozíciót Carlos Sainz ért el.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, Nikita Mazepin és Mick Schumacher sorrendben. Esteban Ocon követte rögtön a példájukat, de nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny fele tiszteletét tette lassan az eseményen.

    Az első komolyabb időt az Alpine francia versenyzője szolgáltatta, Sergio Pérez és Kimi Räikkönen előtt. Mazepin mindeközben kilátogatott a bukótérbe az 1-es kanyarban, egy fél piruettet be is mutatott, majd mehetett is vissza bokszba.

    A Mercedes sem váratott sokat magára, Valtteri Bottas át is vette a vezetést, mögé Lewis Hamilton zárkózott fel. Azonban a finn versenyző csak „pünkösdi királyként” élhette meg a pozíciót, ugyanis azt Max Verstappen vette el tőle.

    Fél órával az edzés vége előtt a holland versenyző uralta az első pozíciót, Bottas és Hamilton előtt. Az első 10-be még Fernando Alonso, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Lando Norris fért be.

    Verstappen hiába javított volna idején, a 6-os kanyarban azonban nem tartotta be a pályahatárokat, így a körét törölték. Természetesen a 23 éves pilóta nehezményezte a dolgot. Antonio Giovinazzi, Yuki Tsunoda és Carlos Sainz is hasonló szituációt élt meg.

    10 perccel a vége előtt Verstappen állt az élen, őt, Bottas és Sainz követte. Mögöttük Pérez, Hamilton, Norris, Alonso, Ocon, Gasly, Ricciardo volt a sorrend.

    A két Haas „magán versenyzésbe” kezdett, ami mentén megzavarták Sainz ritmusát. A spanyol meglepődve konstatálta a két fiatal produkcióját.

    A harmadik szabadedzésen végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, Valtteri Bottas és Carlos Sainz előtt. A negyedik pozícióba Sergio Pérez ért fel, mögötte Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo fért be az első 10-be.

    1 33 Max Verstappen Red Bull 1:31.300 11
    2 77 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.047 +0.747s 14
    3 55 Carlos Sainz Ferrari 1:32.195 +0.895s 17
    4 11 Sergio Perez Red Bull 1:32.238 +0.938s 15
    5 44 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.266 +0.966s 15
    6 4 Lando Norris McLaren 1:32.336 +1.036s 14
    7 14 Fernando Alonso Alpine 1:32.624 +1.324s 15
    8 31 Esteban Ocon Alpine 1:32.681 +1.381s 16
    9 10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:32.707 +1.407s 16
    10 3 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.759 +1.459s 14
    11 16 Charles Leclerc Ferrari 1:32.820 +1.520s 15
    12 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:33.017 +1.717s 17
    13 18 Lance Stroll Aston Martin 1:33.051 +1.751s 15
    14 5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.200 +1.900s 18
    15 7 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:33.328 +2.028s 16
    16 63 George Russell Williams 1:33.364 +2.064s 16
    17 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.424 +2.124s 17
    18 6 Nicholas Latifi Williams 1:33.584 +2.284s 16
    19 47 Mick Schumacher Haas 1:34.143 +2.843s 14
    20 9 Nikita Mazepin Haas 1:34.642 +3.342s 13
  • Wolff: Bottas és Russell jövőjéről lehet, hogy csak télen lesz döntés

    Wolff: Bottas és Russell jövőjéről lehet, hogy csak télen lesz döntés

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, lehet, hogy csak a szezon vége után dől el, hogy Bottas vagy Russell fog a Mercedesnél vezetni.

    Egyes sajtóorgánumok szerint azonban a kérdés már eldőlt, állítólag George Russell érkezése a világbajnok istállóhoz biztosre vehető.

    „Azt hiszem, valamikor télen lehet” – válaszolta Wolff a francia nagydíj helyszínén arra a kérdésre, mikor lehet a bejelentés. „De nem tudom, hogy decemberben, januárban vagy februárban. Eléggé valószínű, hogy idáig elhúzódik, mert hűségesek vagyunk a pilótáinkhoz.”

    Wolff egyetért, hogy jó lenne felfrissíteni a csapat dinamikáját, de végül úgyis a teljesítmény lesz a döntő faktor.

    „Ez az egyik dolog, amit figyelembe kell venni?” – utalt előbbire a kérdésével. „Abszolút. De nem ez a fő szempont. Az ugyanis a konzisztens teljesítmény lenne. Különösen ebben a nehéz évben, szükségünk van két olyan versenyzőre, akik harcban tudnak lenni. Ha az egyiknek rossz hétvégéje van, vagy kiesik, akkor szükség van a másikra, hogy behozza. És ezért mindig fontos, hogy mindketten éppen a képességeik maximumán legyenek.”

    Wolff kiemelte, mi kell Bottastól, ha egy hatodik szezonra is meg akarja tartani Mercedeses ülését: „Szombaton és vasárnap is vezesse gyorsan az autót. Ha ezt megteszi, akkor nagyon jó helyzetbe hozza magát a jövő év szempontjából.”

  • Verstappen nyerte a második szabadedzést Bottas és Hamilton előtt

    Verstappen nyerte a második szabadedzést Bottas és Hamilton előtt

    A Francia Nagydíj második pénteki szabadedzése hasonló képet mutatott az elsőhöz. Szoros Mercedes-Red Bull csata, és még ennél is szorosabb középmezőny.

    Ami azért nagyobb változás, az a Ferrari pilóták helyezése, hiszen Leclerc az 5., Sainz pedig a 8. helyen végzett. Alonso elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő, hiszen a győztes Verstappen mögött mindösszesen 4 tizedre lemaradva a 4. helyen végzett. De csapattársa, Esteban Ocon sem lehetett szomorú a maga 6. helyével. Az Alpine versenytempó tekintetében is igen jól teljesített, úgyhogy oda kell rájuk figyelni a hétvégén. Pozitív meglepetés még Kimi Räikkönen 9. helyezése is.

    Ami kicsit negatív meglepetés az a napot jól kezdő Pérez 12. helyezése, igaz a mexicói sokszor került forgalomba. Az Aston Martin pilótái most is hátul végeztek a 15. és a 16. helyen egészen pontosan. Vettel és Stroll csupán a két Williamst és a két Haast előzték meg.

    Ez a szabadedzés nem Mazepin egy órája volt, hiszen nagyon sok feltartásos esetbe keveredett bele, illetve meg is forgott az orosz pilóta a célegyenes ráfordító kanyarban.

    Folytatás holnap délben, a harmadik szabadedzéssel.

    Helyezés Pilóta Köridő Különbség
    1
    Max Verstappen
    1’32.872
    2
    Valtteri Bottas
    1’32.880 0.008
    3
    Lewis Hamilton
    1’33.125 0.253
    4
    Fernando Alonso
    1’33.340 0.468
    5
    Charles Leclerc
    1’33.550 0.678
    6
    Esteban Ocon
    1’33.685 0.813
    7
    Pierre Gasly
    1’33.696 0.824
    8
    Carlos Sainz Jr.
    1’33.698 0.826
    9
    Kimi Raikkonen
    1’33.786 0.914
    10
    Lando Norris
    1’33.822 0.950
    11
    Antonio Giovinazzi
    1’33.831 0.959
    12
    Sergio Perez
    1’33.921 1.049
    13
    Yuki Tsunoda
    1’33.955 1.083
    14
    Daniel Ricciardo
    1’34.079 1.207
    15
    Sebastian Vettel
    1’34.447 1.575
    16
    Lance Stroll
    1’34.632 1.760
    17
    George Russell
    1’35.266 2.394
    18
    Nicholas Latifi
    1’35.331 2.459
    19
    Mick Schumacher
    1’35.512 2.640
    20
    Nikita Mazepin
    1’35.551 2.679
  • Bottas nyerte az első szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Bottas nyerte az első szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    A mezőny megérkezett Franciaországba, ahol megkezdődik a zsinórban három hétvégén át tartó kisebb maraton. Ugyanis Kanada versenynaptárból való kikerülése után a francia hétvégét követően két osztrák versenyhétvége következik méghozzá szünet nélkül.

    A Mercedes korábban bejelentette, hogy betartja azon ígéretét, miszerint Romain Grosjean számára biztosít egy privát tesztet, így a francia pilótának nem hatalmas balesete lesz utolsó F1-es élménye. Ezt a tesztet a német alakulat eredetileg a Francia Nagydíj hétvégéjére időzítette volna, a versenynaptárban történt változások miatt azonban ez az IndyCarral történő ütközés végett nem megvalósítható.

    Több megcsúszást is láthattunk, ami ezen a pályán a különleges bukóterek miatt külön érvágás, hiszen az abroncsok azonnal nullára rongyolódnak le. A kettes kanyar kijárati kerékvetője mögött kisebb fekvőrendőrök is okoztak némi galibát, mellyel kapcsolatban egy FIA-Mercedes rádiózást is hallhattunk a közvetítésben.

    A két gyengébb hétvége után a Mercedes pilótái visszataláltak az élre. Nagyon jól teljesítettek a McLarenek, és úgy néz ki Ricciardo is ott van Norris szintjén, ami az ausztrál szempontjából nagyon pozitív.

    Nagyon jó szabadedzést teljesített továbbá az Alpine, illetve az AlphaTauri is. Míg Ocon-Alonso az 5. és 7. helyen végzett, míg a Gasly-Tsunoda duó 8. és a 10. helyen teljesítette az első egy órát.

    Némi meglepetésre a Ferrari, illetve az Aston Martin teljesített a vártnál jóval gyengébb edzést, hiszen mind a négy autó a top 10-en kívül végzett.

    Folytatás délután háromkor a második szabadedzéssel.
    Helyezés Pilóták Köridő Különbség
    1
    Valtteri Bottas
    1’33.448
    2
    Lewis Hamilton
    1’33.783 0.335
    3
    Max Verstappen
    1’33.880 0.432
    4
    Sergio Perez
    1’34.193 0.745
    5
    Esteban Ocon
    1’34.329 0.881
    6
    Daniel Ricciardo
    1’34.644 1.196
    7
    Fernando Alonso
    1’34.693 1.245
    8
    Pierre Gasly
    1’34.699 1.251
    9
    Lando Norris
    1’34.707 1.259
    10
    Yuki Tsunoda
    1’34.847 1.399
    11
    Charles Leclerc
    1’34.950 1.502
    12
    Antonio Giovinazzi
    1’35.116 1.668
    13
    Kimi Raikkonen
    1’35.135 1.687
    14
    Lance Stroll
    1’35.275 1.827
    15
    Sebastian Vettel
    1’35.289 1.841
    16
    Carlos Sainz Jr.
    1’35.342 1.894
    17
    Nicholas Latifi
    1’35.612 2.164
    18
    Nikita Mazepin
    1’36.651 3.203
    19
    Mick Schumacher
    1’37.329 3.881
    20
    Roy Nissany
    1’37.881 4.433
  • Bottas unja a kattintásvadász híreket arról, hogy távozna a Mercedestől

    Bottas unja a kattintásvadász híreket arról, hogy távozna a Mercedestől

    Valtteri Bottas cáfolja a közelmúltban megjelent pletykákat, melyek szerint a 2021-es Forma-1-es szezon végén távozik a Mercedestől. A csalódást keltő Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéje után a médiában sorozatban jelentek meg olyan hírek, amelyek szerint a Mercedes-főnök Toto Wolff arról tájékoztatta Bottas-t, hogy 2022-től George Russell váltja őt. A hétvégi Francia Nagydíj előtt megkérdezték Bottas-t, hogy igazak-e a pletykák, amire ő így felelt:

    „Tudjátok, Totóval gyakran beszélünk, ez nálunk normális. És mostanában is beszéltünk. Ez így van rendjén. De azt (amiről írnak) nem tudom megerősíteni, legalábbis nekem senki nem szólt, tehát igen, ez nem igaz. Ez spekuláció, és biztos vagyok benne, hogy mindenféle pletyka van, aminek nincs semmilyen tényszerű alapja. Tudjátok, az emberek megpróbálnak történeteket kitalálni, csak a kattintásokért, és ti is tudjátok, hogy ez már csak így megy.”

    Mivel Esteban Ocon további három évre igazolt az Alpine-hoz, Bottas lehetőségei a Mercedesen kívül nagyon korlátozottak lettek, a Williamshez való visszatérés a legvalószínűbb lehetősége. A finn elismerte, hogy ki kell dolgoznia egy „B-tervet” a következő szezonra:

    „Őszintén szólva még nem gondolkodtam el ezen olyannyira, Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindig blokkolni körülöttünk a hangokat, de ez minden szezonban így van. Ugyanazok a kérdések és ugyanazok a pletykák, ez a sportág része. Azt hiszem, egy kicsit korai még számomra, hogy erre részletesen válaszoljak. Még nem igazán beszéltünk semmit a Mercedesszel való szerződésről, és ez előbb-utóbb el fog jönni. Most pedig tényleg csak erre a hármas versenyre koncentrálunk. Meglátjuk, hogy utána egy ponton mi lesz, de ennél többet egyelőre nem mondhatok.”

  • BREAKING: Ocon három évvel meghosszabbította szerződését!

    BREAKING: Ocon három évvel meghosszabbította szerződését!

    Hivatalossá vált, hogy Esteban Ocon hosszútávú szerződést írt alá az Alpine istállóval, 2024-ig.

    A francia pilóta jelenleg a második évét tölti a tavaly még Renault névre hallgató csapatnál. A hároméves szerződéssel az Alpine bizalmat szavazott neki. Ocon eddig remek szezont fut, és jelenleg csapattársát, Fernando Alonsót is veri az időmérő edzéseken.

    Ocon szerződéshosszabbításával a Pierre Gaslyval kapcsolatos pletykák végére is pont került. Helmut Marko korábban már cáfolta, hogy Gasly az Alpine-nál versenyezne, mivel még kétéves szerződése van az AlphaTaurival, így gyakorlatilag az is hivatalosnak mondható. Ocon szerződéshosszabbítása az Alpine-nál azt is jelenti, hogy George Russell marad az egyetlen lehetősége a Mercedesnek, ha úgy döntenének, hogy 2021 végén p érkezhetne Valtteri Bottas helyére.