Címke: Valtteri Bottas

  • Marko szerint Wolff nem mond igazat: Már rég aláírtak Russell-lel

    Marko szerint Wolff nem mond igazat: Már rég aláírtak Russell-lel

    Helmut Marko szerint Toto Wolff nem mond igazat a Mercedes másik ülésével kapcsolatban.

    Lewis Hamiltonnal már megegyeztek a csillagosok, viszont az továbbra is kérdéses, hogy ki lesz jövőre a brit pilóta csapattársa. Az osztrák csapatfőnök annyit elárult, hogy mind Valtteri Bottasszal, mind pedig George Russell-lel tárgyalásokat folytatnak.

    Az utóbbi időben a finn versenyző és Wolff tett arra utaló nyilatkozatokat, hogy útjaik hamarosan elvállnak. A Red Bull tanácsadója is osztja ezt a nézetet, sőt szerinte ellenfelük nem mond igazat, mivel már aláírtak a Williams versenyzőjével:

    ,,Szerintem Russell már rég megegyezett velük, így már minden eldőlt.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó az OE24 Sportnak.

    Markónak korábban már igaza lett a Mercedes pilótapárosával kapcsolatban. Mikor a világbajnokság megnyerése után Nico Rosberg visszavonult, az osztrák televízióban a 78 éves vezető a következő kérdést tett fel Niki Laudának:

    ,,Szóval viszed Bottast?”

    Az azóta elhunyt háromszoros világbajnok akkor nem válaszolt a kérdésre, ám pár nappal később bejelentették a nastolai érkezését. Wolff a héten elmondta, hogy segíteni fog Bottasnak ülést találni, ha külön vállnak útjaik. A pletykák szerint az Alfa Romeóval már tárgyalnak is. A finn pilóta így honfitársa, Kimi Räikkönen helyére érkezne, ám a Williamsnél is akadhatna hely a számára. Mindenesetre a nyári szünet környékén várható információ a Mercedes jövő évi párosával kapcsolatban.

  • Wolff: Bottas támogatni fogja Hamiltont a bajnoki harcban

    Wolff: Bottas támogatni fogja Hamiltont a bajnoki harcban

    Valtteri Bottas segíteni fogja Lewis Hamiltont az idei bajnoki küzdelemben Max Verstappen ellen, állítja Toto Wolff. Valójában azonban ez már eddig is így volt, elég a Brit Nagydíjon történtekre visszagondolni, amikor Bottas lelassított és elengedte az első helyért hajtó csapattársát.

    „Valtteri esélyei a bajnoki címre nagyon csekélyek Lewishoz képest, aki nagyon közel van” – szögezte le Wolff. „Megvitattuk a kérdést, és bármennyire is nehezére esett neki hallani, ebben a szezonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy a versenyzőink pontokat vegyenek el egymástól.”

    Wolffot megkérdezték, Bottas segítsége érhet-e neki Mercedes ülést 2022-ben is, az osztrák így válaszolt: „Ez csak az egyik tényező, de örülök ennek a segítségnek. Egyszerűen imádom látni a csapatmunkát.”

  • Wolff elszólta magát: Eldőlt Bottas jövője?!

    Wolff elszólta magát: Eldőlt Bottas jövője?!

    Egyre nagyobb rejtély és találgatás övezi Valtteri Bottas Mercedeses jövőjét, főleg azok után, hogy a finn pocsék évet fut, miközben az ülésére pályázó George Russell szárnyal a Williams volánja mögött.

    A jelek szerint azonban a címvédő istálló vezetése már biztosa tudja, hogy ki lesz 2022-ben Lewis Hamilton csapattársa. Toto Wolff korábban már elég sejtelmesen nyilatkozott Bottasról, miszerint, ha távozna, mindent megtenne, hogy találjon neki csapatot. Legújabb interjújában megint csak arra célozgatott, hogy Bottas Mercedeses karrierje véget ér idén.

    „Meglátjuk majd milyen döntést hozunk, vagy milyen döntést hoztunk már meg, de még nem árultuk el.” – nyilatkozta Wolff nagy mosoylok közepette, mikor a jövő évi felállásról faggatták. „Sajnos nincsenek bejelenteni való híreim, még nem tudom milyen irányba haladnak majd a dolgok.” – tette hozzá, majd jelentősségteljesen kacsintott a német RTL kamerájába.

    Wolff testbeszéde ara utal, hogy ők maguk mér meghozták a döntést, de azt a pilóták felé még nem közölték, így még papíron nincs eldöntve.

    „Azt mondani valakinek, hogy ’ennyi volt, itt a vége’ az egyik legnehezebb feladat, nem szívesen csinálnak az emberek ilyet. De a pozíciómhoz hozzátartozik, hogy kell ilyen beszélgetéseket lefolytatnom. Hihetetlenül nehéz dolog, de meg kell tennem, ha ez a legjobb a csapat számára.” – folytatta.

    Mi lehet a legjobb a csapat számára? Vélhetően az, ha egy világbajnoki potenciállal rendelkező fiatalt ültetnek be, márpedig az osztrák csapatfőnök így tekint Russellre.

    „Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy világbajnok legyen. De óvatosan kell őt felépítenünk, amit eddig meg is tettünk vele.” – vélekedett a britről.

  • Wolff ígéri, hogy segít Bottasnak másik versenyülést szerezni

    Wolff ígéri, hogy segít Bottasnak másik versenyülést szerezni

    Toto Wolff megfogadta, hogy mindent megtesz azért, hogy Valtteri Bottasnak „nagyszerű jövője” legyen a Forma-1-ben. Miközben a széles körben terjedő pletykák szerint a finn pilóta 2022-ben elveszíti versenyülését George Russell miatt, a Mercedes-főnök Wolff elégedettségét fejezte ki Bottas szerepéért Lewis Hamilton támogatásában a Brit Nagydíj hétvégéjén. Bottas előbb a kvalifikáción adott szélárnyékot Hamiltonnak, majd a versenyen is engedelmeskedett a csapatutasításoknak. Így nyilatkozott erről az Ilta Sanomat-nak:

    „Valtteri ma nagyon gyors volt. Lewis kemény gumikon jött hátulról, és egyszerűen más osztályban versenyzett, mint mindenki más. Valtteri volt a második leggyorsabb, és segített Lewisnak. Remek csapatjátékos, a megfelelő személyiséggel.”

    Sokan úgy gondolják, hogy a 31 éves Bottas jelenleg mérlegeli a 2022-es lehetőségeit, és az Alfa Romeo vagy a Williams tűnik a legesélyesebbnek. Wolff korábban személyesen is részt vett Bottas karrierjének az irányításában Mika Häkkinen és Didier Coton mellett. Mára csak Häkkinen és Coton foglalkozik a finn pilótával. Arra a kérdésre, hogy ő is mindent megtesz-e majd Bottas megsegítéséért, Wolff így válaszolt:

    „Ha olyan helyzet adódik, hogy másnak akarunk esélyt adni, az nem csak az én kapcsolatomról szól vele. Kötelességemnek tekintem ugyanakkor, mert megérdemel egy remek jövőt. A Forma-1 történelmének legjobb versenyzőjének csapattársa volt, és ilyen körülmények között nem mindig könnyű tündökölni. De ő fantasztikus volt.”

  • Wolff: Ha Russell a Red Bull-lal beszélgetne, akkor én is ott ülnék

    Wolff: Ha Russell a Red Bull-lal beszélgetne, akkor én is ott ülnék

    Toto Wolff elárulta, hogy lassan eljön az ideje annak, hogy eldöntsék, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa jövőre.

    A paddockban a legtöbben azt suttogják, hogy a Mercedes már döntött is ez ügyben, így már csak idő kérdése mikor jelentik be George Russellt. Sokan a hír érkezést a Brit Nagydíjra vetítették elő, ám szerdán a 22 éves pilóta gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

    Ugyanakkor a Red Bull is figyelemmel kíséri a csillagosok kálváriáját, sőt, ha úgy adódik, akkor szívesen bele is avatkozik a helyzetbe. Helmut Marko ugyanis elmondta, ha a Mercedes nem tud helyet keríteni a fiatal britnek a köreikben, akkor majd a Bikák megteszik helyettük ezt a szívességet.

    Természetesen az érintett fülébe is eljutott dolog. Russell elmondta, hogy nem akarja senki előtt bezárni az ajtót, így ha valaki beszélgetni szeretne vele a jövőjével kapcsolatban, akkor nem fog nemet mondani.

    Nyilvánvalóan a hétvége folyamán az Ezüst Nyilak csapatfőnökéhez is eljutottak a hírek, aki így reagált erre:

    ,,Ha George (Russell) tárgyalna a Red Bull-lal, akkor én is ott ülnék annál az asztalnál.”

    Azonban Wolff azt elismerte, hogy lassan ideje dönteniük arról, hogy ki fog versenyezni jövőre a hétszeres világbajnok mellett:

    ,,George és Valtteri (Bottas) számára is fontos az, hogy tudják mire számíthatnak az elkövetkezendő évben. Arra számítok, hogy Spa-ban még több kérdést fognak hozzám (a média képviselői) intézni ez ügyben.” – utalt az augusztus végi Belga Nagydíjra a csillagosok vezetője.

    Bottast az elmúlt napokban több istállóval is szóba hozták, ám a finn nem igazán koncentrál erre. A jövőjével kapcsolatos dolgait ráhagyja inkább Mika Häkkinenre és Didier Cotonra:

    ,,Megegyeztünk abban, hogy leülünk beszélgetni (a Mercedesszel) vagy jövő héten, vagy Budapesten. Mika és Didier a háttérben dolgoznak ezen. Meg kell vizsgálnunk az összes lehetséges opciót, ha itt nem folytatódnának a dolgok.” – nyilatkozta a nastolai a finn Sanomat lapnak.

    Bottas tisztában van azzal, hogy nem sok lehetőség közül választhat, ugyanis a legtöbb csapat több évre bebiztosította magát a versenyzőivel:

    ,,Talán nem ez a legjobb időszak a csapatváltásra. Ám az lesz, ami lesz, így hozzuk ki belőle a legtöbbet.”

  • Így látta a többi versenyző a Hamilton-Verstappen csatát

    Így látta a többi versenyző a Hamilton-Verstappen csatát

    A versenyzők egy része elmondta,  mit gondolt Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájáról.

    A Brit Nagydíj első körében rögtön egymásnak feszült a két bajnok aspiráns, aminek végül baleset lett a vége. A csatázó felek közül ugyanis a holland pilóta a 9-es kanyarból a gumifalba vágódott, így számára az aznapi verseny befejeződött.

    A becsapódás mentén 51G érte a Red Bull versenyzőjét, aki ugyan saját lábán szállt ki a konstrukcióból, de szédelgett és a vállát fájlalta. A rutin vizsgálatok azonban nem mutattak semmi rendellenséget, így Verstappent kiengedték a kórházból.

    A hétszeres világbajnok az eset miatt 10 másodperces büntetést kapott, ám miután letöltötte a szankciót, nagy hajrával felért az első helyre.

    Az ügy kapcsán sokan elmondták már a véleményüket, így a sorból a versenyzőtársak sem maradhattak ki.

    Charles Leclerc:

    ,,Az autóból nagyon nehéz volt megítélni. Nagyon alacsonyan ülünk, így nem látunk mindent és ezek a dologok általában túl gyorsan is történnek. Annyit láttam, hogy előttem zajlanak az események. Nyilvánvalóan a belső íven volt hely. Lewis talán nem teljesen találta el a kanyarcsúcspontot, ám az is igaz, hogy Max elég agresszív volt a külső íven. Ilyen dolgok megtörténhetnek, ám szerintem az a legfontosabb, hogy Max sértetlen és jól van.”

    Valtteri Bottas:

    ,,Az elejétől láttam, ahogy meccselnek, csakúgy, mint tegnap (a sprintfutamon). Volt egy olyan érzésem, hogy valami történni fog, mivel nagyon keményen csatáztak egymás ellen. Ilyen dolgok megtörténhetnek, ez hozzátartozik a versenyzéshez. Ez akkor fordul inkább elő, mikor keményen harcolsz és nem akarod feladni. Én csak annak örülök, hogy Max jól van, ugyanis elég nagy volt a becsapódás. Ugyanakkor szerintem Lewis ma teljesen megérdemelten a nyert.”

    Lando Norris:

    ,,Nem is tudom, ez elég trükkös. Mindketten sokat kockáztattak, de Lewis kapott végül büntetést, így őt látták (a stewardok) bűnösnek. Ott belülre elmenni elég nehéz, főleg ha nagy sebességgel érkezel oda, ugyanis úgy elég szűken tudsz csak fordulni. Úgy vélem, hogy egy kissé rosszul mérte fel a dolgot. Ez a versenyzés, de nem tudom mit mondhatnék még.”

    Daniel Ricciardo:

    ,,Elég csúnya befejezése lett ennek. Nyilvánvalóan nagy volt a sebesség, és különben sem kell sok egy ilyen ütközéshez. Amikor egy ilyen nagy sebességű kanyarban haladtok ketten, akkor aerót veszítetek, különösen Lewis, aki előtt némileg még ott volt Max turbulens levegője. Mindketten elég merészek voltak. A tapadási viszonyok mentén főleg Lewis volt az, aki egyszerűen belecsúszott Maxbe. Mindezt akaratlanul tette, ezeknek az autóknak egyszerűen ilyen az aerodinamikája, egy kicsit többet kell engedni. Viszont én nem fogok itt ítélkezni, és azt mondani, hogy ezt meg azt kellett volna csinálni.

    Carlos Sainz:

    ,,Nyilvánvalóan láttam az esetet és őszintén szólva vegyes érzéseim voltak az üggyel kapcsolatban. Először is jobbulást kívánok Maxnek, úgy hallottam elég nagy baleset volt. Viszont nagyon nehéz megítélni mi történt. Csak ők ketten tudják, mit csinálhattak volna másképp, hogy elkerüljék ezt. Nagyon szoros volt a csata, és különben is elég nagy dolog miatt harcolnak. Én azonban nem szeretnék ítélkezni.”

    Fernando Alonso:

    ,,Nehéz ezt kívülről megítélni. Elég szorosnak tűnt, Lewis több, mint fél autóval már Max mellett volt. A belső ívről azonban nem tudott csak úgy elmenni, nem lehet onnan felszívódni. Szerencsétlen pillanat volt és nem tartalmazott semmi szándékosságot. Véleményem szerint egyik pilóta sem csinált semmi rosszat. Egyszerűen szerencsétlenül jött ez most ki.”

  • Bottas a Williamshez való visszatérésről: Érdekes lenne

    Bottas a Williamshez való visszatérésről: Érdekes lenne

    Valtteri Bottas nagyon érdekes kihívásnak tartja a Williamshez való visszatérés lehetőségét. Merthogy sokszor felmerül, hogy a finn pilóta visszakerülhet a grove-i csapathoz, George Russell-lel helyet cserélve. Azt azonban mindkét fél tagadta, hogy bármilyen ezzel kapcsolatos bejelentés várható most hétvégén.

    „Ahogyan korábban mondtam, a célom megtartani az ülésem” – szögezte le Bottas, azonban azzal tisztában van, hogy Toto Wolff jelenleg is mérlegeli, hogy ő maradjon-e, vagy Russell érkezzen a helyére.

    „Ha ez megtörténik, az egy új fejezet lenne a karrieremben, és azt hiszem, más lenne a gondolkodásmódom” – tette hozzá a 31 éves versenyző. „Valószínű, hogy nem a bajnoki címért vagy futamgyőzelmekért küzdenék – ez egy új projekt lenne számomra, ami szintén nagyon érdekes lenne.”

    Ha Lewis Hamiltonon múlna, ő Bottast választaná. A nemrég új szerződést aláíró hétszeres világbajnok ugyanis egyértelművé tette, hogy elégedett a mostani felállással. Nyilván Bottas is egyetért vele: „Úgy gondolom, hogy erős csapat vagyunk jelen pillanatban. Mindig igyekszem pozitívan gondolkodni és szeretném a Mercedesszel folytatni. Szerintem ez a legjobb hely a győzelemre és a bajnoki címért való küzdelemre. Ha nem itt folytatom, akkor más lehetőségeket fogok megvizsgálni. Szeretem a Forma-1-et és még van néhány jó évem hátra.”

  • Bottas számára „game over” – véli egy ismert honfitársa

    Bottas számára „game over” – véli egy ismert honfitársa

    A Mercedes nem Valtteri Bottasszal folytatja a következő szezonban, állítja a finn versenyző, Kimi Räikkönen jóbarátja, Toni Vilander, de nem számít korai bejelentésre.

    Kilenc futam után a 2021-es bajnokság vége még messze van, hiszen még 14 versenyhétvége van hátra, amelyeken a Mercedesnek szüksége van arra, hogy Bottas a lehető legjobban teljesítsen, miközben megpróbálják visszavenni a vezetést a Red Bulltól.

    De mivel a 31 éves finn versenyző nehezen tudja felvenni a versenyt csapattársával, Lewis Hamiltonnal, Vilander véli, hogy csak idő kérdése, mikor kapja meg Bottas a hírt, hogy jövőre már nem tartanak igényt a szolgálataira.

    „Vége a játéknak” – mondta Vilander a finn MTV-nek.

    Nem hiszi azonban, hogy a Mercedes már a hétvégi Brit Nagydíjon bejelentést tesz, attól tart, hogy Bottas teljesen kiakadhat, ha közlik vele, hogy megválnak tőle.

    „Nem jó Valtterinek, ha ilyen korán tájékoztatják, hogy nem folytathatja” – mondta a honfitárs. „(Sebastian) Vettel esetében is elég nagy fiaskó volt a Ferrarinál a tavalyi szezonban, hogy a szezon elején bejelentették, hogy nem lesz új szerződése.”

    Az egyik tényező, amit a Mercedesnek figyelembe kell vennie, hogy Hamilton új, kétéves szerződése az utolsó, és ez azt jelenti, hogy a csapatnak olyan versenyzőt kell találnia, aki képes világbajnoki címeket nyerni.

    „Úgy érzékelhető, hogy Hamilton kétéves szerződése az utolsó a csapatnál, ebben az esetben a következő bajnokot kell kinevelni, hogy a sikertörténet folytatódhasson” – tette hozzá Vilander.

    Ez pedig minden bizonnyal George Russell lehet

    Bár a brit még egyetlen pontot sem szerzett a Williamsszel, a grove-i csapatnál nyújtott teljesítményét így is sokan dicsérik.

    Russell a Williamsnél töltött három szezonja alatt még nem kapott ki csapattársától, és a 2020-as Sakhir Nagydíjon, a beugrós mercedeses szereplésekor is csak a kvalifikáción kapott ki Bottastól, és meg is nyerte volna a futamot, ha nem a Mercedes nem hibázik a boxkiállásokkal.

    „Russell a Mercedes programjának része” – folytatta Vilander. „Ha elő akarják őt léptetni a Mercedeshez, azt a szezon végén könnyen megtehetik.”

    „Nem hiszem, hogy Russell nagyon boldog lenne, ha egy újabb Williams-szerződést írna alá.”

  • Hamilton: Bottas a valaha volt legjobb csapattársam

    Hamilton: Bottas a valaha volt legjobb csapattársam

    A Formula-1 szurkolói már nagyon izgatottan várják a Mercedes csapatának azon bejelentését, amiben a nemrégiben aláíró Lewis Hamilton csapattársának kilétét fedik majd fel. Egyes feltételezések szerint a brackley-i istálló már a Brit Nagydíj során nyilvánosságra hozhatja George Russell érkezését.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka a Motorsport-total.com-nak adott interjújában beszélt a csapattársával, Valtteri Bottasszal levő kapcsolatáról, aki amennyiben nem kap új szerződést, feltehetően majd az Alfa Romeonál köthet ki.

    „Valtteri (Bottas) egy remek csapattárs és jóban vagyunk egymással” – mondta Hamilton. „Mindig is ezt hangoztattam. Jelen pillanatban a párosunk tökéletes, ugyanis a csapaton belüli harmónia mellett az autót is hatékonyan tudjuk fejleszteni. Egy ponton belül azonban ez meg fog változni, mert sem én, sem pedig Valtteri nem lesz örökké tagja az F1-es mezőnynek. Azt hiszem, hogy az utóbbi pár évben elég jó párost alkottunk és szerintem ezt nyugodtan folytathatjuk az elkövetkező évek során.”

    A Mercedes finn pilótája egyszer sem tudta legyőzni Hamiltont az év végén Mercedes pilótaként és 2017-es érkezése óta mindig csak egy évvel hosszabbította meg a szerződését a bajnoki címvédő gárda. Bottas idén azonban az egyik legrosszabb szezonkezdetén van túl, ami csak ront a csapaton belüli helyzetén. A kilencszeres futamgyőztes mindössze az ötödik helyen áll az egyéni pontversenyben és már tetemesnek számító 92 pontos hátránya van Hamiltonnal szemben.

    „Néha magára kell hagyni az embereket, hogy jól tudják végezni a munkájukat” – folytatta a hétszeres világbajnok brit versenyző. „Valtteri a legjobb csapattársam Formula-1-es pályafutásom során és ezt már nem először mondom el. Amikor pedig ezt mondom, akkor nem csak a versenyzői kvalitásaira értem ezt, hanem azt is, hogy Valtteri jó hatást gyakorol a csapat munkamoráljára.”

  • Hülkenberg és Kvyat is szerepel a Williams listáján?

    Hülkenberg és Kvyat is szerepel a Williams listáján?

    Sajtóértesülések szerint Daniil Kvyat és Nico Hülkenberg is szerepel a Williams listáján.

    A Mercedes múlt héten az egyik versenyzője sorsát már tisztázta, a második hely azonban még mindig kiadó a csillagosoknál. Bokszutcai pletykák szerint jövő héten erre az ügyre is pontot tehet az istálló, ugyanis a Brit Nagydíj keretein belül akár George Russell érkezését is bejelenthetik.

    Toto Wolff elismerte, hogy mind Valtteri Bottasszal, mind pedig a brit fiatallal tárgyal, ám döntenie még nem sikerült azzal kapcsolatban, hogy ki versenyezhet majd Lewis Hamilton mellett. Az események tükrében a Williams is készülődik, ugyanis benne van a pakliban az, hogy a Mercedes elragadja tőlük a 22 éves pilótájukat.

    A pletykák szerint a grove-i istálló listáját Valtteri Bottas vezeti, aki így helyet cserélne Russell-lel. Ugyanakkor az már más kérdés, hogy a finn belemenne-e ebbe. Azonban a top alakulatoknál potenciális hely nemigen maradt a számára.

    Lawrence Barretto, a Forma-1 hivatalos oldalának szakírója viszont úgy tudja, hogy Kvyat és Hülkenberg neve is felmerült a Williamsnél. Az orosz pilóta jelenleg az Alpine tartalékversenyzői posztját látja el, míg német ex-kollégája a Mercedes és az Aston Martin szolgálatában maradt. Ha a Williams még szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatot a csillagosokkal, akkor számukra Hülkenberg lenne a legkézenfekvőbb opció Bottas után.

    Míg az Ezüst Nyilak nem hozzák meg a döntésüket, addig a Williams sem tud lépni. Wolff korábban elmondta, hogy a nyári szünet alatt már biztosan tudni fogják merre tovább, így a grove-i istállónak sem kell sokat várnia a válaszokra.