Címke: Valtteri Bottas

  • Perez Verstappennek: „Lógsz nekem néhány tequilával!”

    Perez Verstappennek: „Lógsz nekem néhány tequilával!”

    Max Verstappen korán megértette, hogy a győzelemről szó sem lehet az Isztambul Parkban. A második helyének köszönhetően azonban ő újra a világbajnoki éllovas, és ez részben csapattársa, Sergio Perez kiváló munkájának köszönhető. A 31 éves versenyzőnek sikerült távol tartania Lewis Hamiltont.

    Verstappen hamar bedobta a törülközőt, és ezt el is mondta a Sky Sportsnak: „Egy idő után láttam, hogy egyszerűen túl gyors (Bottas). Egy ponton felzárkóztam, de aztán elhúzott, és a gumijaim kikészültek. Próbáltam tartani magam, de aztán mögöttem Charles jött, aki nagyon gyors volt. Így aztán kiálltam a boxutcába.”

    Pereznek a Török Nagydíjon több dolga akadt, hiszen olyanokkal került szembe, mint Lewis Hamilton. Szép párharcot vívott, majd végül sikerült diadalmaskodnia:

    „Akkor volt a versenyem legrosszabb része. Sok helyet vesztettem, védekeznem kellett. Ezen a ponton Lewisé volt valószínűleg az egyik leggyorsabb autó a pályán, míg az én gumijaim valóban elfogytak. Ekkor minden a túlélésről szólt, és arról, hogy megpróbáljuk őt magunk mögött tartani, mert ez fontos volt a versenyünk szempontjából.”

    Perez ezt követően Verstappen felé kacsintott:

    „Jössz nekem egy pár tequilával.”

  • Bottas a győzelemről: Rég volt már, így ez most elég jó érzés

    Bottas a győzelemről: Rég volt már, így ez most elég jó érzés

    Valtteri Bottas növelte győzelmei számát, ugyanis őt intették le elsőként a Török Nagydíjon.

    A finn pilóta kontrollálta a versenyt, és a leggyorsabb kört megszerezve szelte át a rajt-cél vonalat. A hétvégén jól teljesítő pilóta boldog, hogy ismét a dobogó legfelső fokán pezsgőzhet, így elégedetten nyilatkozott a leintést követően:

    ,,Rég volt már, így jó érzés. Úgy vélem, hogy talán ez volt az egyik legjobb versenyem. Attól a kis megcsúszástól eltekintve mindent az irányításom alatt tudtam tartani. Nagyon jól éreztem magam az autóban, így kézben tudtam tartani a dolgokat. Ahogy már a verseny előtt is mondtam, a konstrukció a változó körülmények mentén is jól muzsikált. Boldog vagyok amiatt, hogy végül minden jól ment. Nem volt könnyű a stratégiát megálmodni. Egész végig koncentrálnom kellett. Ha egy kis száraz nyomvonal kialakul, akkor ott már nem kell sok ahhoz, hogy leszaladjunk a pályáról. Megérdemelt győzelemnek érzem a mait.” – foglalta össze érzéseit Bottas.

  • Bottas idei első győzelmét aratta az eső nélküli, de vizes Török Nagydíjon

    Bottas idei első győzelmét aratta az eső nélküli, de vizes Török Nagydíjon

    Vizes pályával szembesült a Forma-1-es mezőny a Török Nagydíj versenynapján, mindenki intermediate gumikkal állt fel a rajtrácsra.

    A kvalifikáció végeredményéhez képest a rajtsorrend változott, hiszen a szombaton leggyorsabb Lewis Hamilton autójában az erőforrás belső égésű motor részét kicserélték, így 10 rajthelyes büntetést kapott és csak a 11. helyről rajtolhatott. Rajtbüntetéssel kezdett azonban Carlos Sainz és Daniel Ricciardo is, ők ezzel a mezőny legvégére, a 19. és 20. helyre kerültek.

    Az első rajtsorból így Valtteri Bottas és Max Verstappen indult, mögöttük pedig Charles Leclerc és Pierre Gasly foglalt helyet. Őket Fernando Alonso és Sergio Pérez, illetve Lando Norris és Lance Stroll követte, míg Hamilton előtt Yuki Tsunoda és Sebastian Vettel sorakozott fel.

    A rajtot követően Bottas megtartotta vezető helyét Verstappen és Leclerc előtt, míg Pérez feljött a negyedik helyre. Alonso azonban megforgott – miután összeért Gaslyvel – és a 15. helyre esett vissza. Így Hamilton feljött egy helyet, majd megelőzte Vettelt, és megérkezett Tsunoda nyakára. A japán azonban nem adta könnyen a helyét.

    Alonso később Schumacherrel akadt össze, mire a német megforgott, illetve Latifi is megforgatta a Williamset.

    Tsunoda a 8. körig tartotta Hamiltont, akkor azonban megfelelő pozícióba került a hétszeres világbajnok ahhoz, hogy erőből elmenjen az AlphaTauri mellett. Ez után hamar átfűzte magát Strollon is, így a hetdedik helyen haladt tovább.

    Mindeközben Gasly 5 másodperces büntetést kapott az alonsós incidense miatt, de ez után Alonsónak is kiosztottak egy 5 másodpercest a schumacheres eset miatt.

    A 11. körben Hamilton Norrist is maga mögé utasította, majd 3 körrel később Gaslyt is megelőzte.

    Időközben Sainz is szépen felzárkózott, azonban mikor Vettelt előzte a 10. helyért, megcsúszott az autója hátulja is kicsit össze is ütközött a némettel. Ettől függetlenül az előzést sikerült kiviteleznie.

    A 22. kör végén, Ricciardo volt az első, aki kiment a boxba kereket cserélni, új intermediate Pirelliket kapott. Ezzel a 18. helyre csúszott vissza.

    Eközben Tsunoda csúszott ki, de vissza tudott térni a pályára.

    Az 58 körös verseny féltávjához közeledve nem érkezett eső, de a pálya nem száradt fel, noha durván vizes részek sem voltak rajta. Ricciardo esetében nem is működött túl jól az új intermediate, ellenben a többi versenyző esetén a lassan slick-szerűre kopó Pirellik meglehetősen jól alkalmazkodtak a körülményekhez.

    A 32. körben, kerékcseréje alkalmával töltötte le Alonso az időbüntetését, ennek eredményeként pedig a 18. helyre esett vissza.

    Hamilton próbálta megelőzni Pérezt, le is terelte a vonalvezetésről; sikerült is neki a manőver, de később a mexikói visszaelőzte.

    Eközben Norris is járt kerékcserén, majd hamarosan Verstappen is így tett, aki a harmadik helyre tudott visszatérni.
    Sainz kerékcseréje pedig meglepően hosszúra nyúlt.

    De érkezett kereket cserélni többek között Vettel és Bottas is. Vettel ráadásul rápróbált a közepes keverékű slick gumikra, de vezethetetlennek bizonyult vele az autó, így vissza kellett térnie újabb cserére. Még a boxutcába behajtva és keresztbefordult az Aston Martin. Így azonban az utolsó helyre esett vissza.

    A 40. körben Leclerc állt az élen, kerékcsere nélkül, mögötte Bottas és Verstappen haladt. Őket Hamilton és Pérez követte, de előbbi ekkor szintén nem volt még kerékcserén.
    Két körrel később Hamiltont hívták volna kerékcserének, de ő ezt nem érezte indokoltnak, így leszavazta a döntést.

    A 47. körben aztán a jóval frissebb gumikon Bottas átvette a vezetést Leclerctől. Ezt követően a monacói is kiállt kereket cserélni, és a negyedik helyre tért vissza, Hamilton mögé.

    Az 51. körben érkezett Hamilton is kerékcserére és az 5. helyre tért vissza. A sorrend tehát ekkor: Bottas, Verstappen, Leclerc, Pérez, Hamilton.

    3 körrel a vége előtt Hamiltonhoz még Gasly is meglehetősen közel került.

    A versenyt végül Bottas nyerte, ezzel a finn idei első futamgyőzelmét aratta. Vele még Verstappen és Pérez állhattak dobogóra. Hamilton az ötödik lett, Leclerc mögött.

    Végül Ocon volt az egyetlen, aki a verseny során egyszer sem állt ki kerékcserére.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Valtteri Bottas Mercedes
    2 Max Verstappen Red Bull 14.584
    3 Sergio Perez Red Bull 33.471
    4 Charles Leclerc Ferrari 37.814
    5 Lewis Hamilton Mercedes 41.812
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 44.292
    7 Lando Norris McLaren 47.213
    8 Carlos Sainz Jr. Ferrari 51.526
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:22.018
    10 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    15 George Russell Williams 1 kör
    16 Fernando Alonso Alpine 1 kör
    17 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör
    19 Mick Schumacher Haas 2 kör
    20 Nikita Mazepin Haas 2 kör

     

     

     

  • Bottas: Minden a terv szerint halad

    Bottas: Minden a terv szerint halad

    Habár Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj időmérő edzésén, mégsem ő, hanem másodikként végző csapattársa, Valtteri Bottas fog az élről indulni vasárnap. Hamilton ugyanis tíz rajthelyes büntetést kapott motorcsere miatt, ezért a 11. helyről indul. Max Verstappen eközben bejött a harmadik helyre, így ő is fellép az első sorba Bottas mellé.

    A Mercedes finnje elégedett a hétvége eddigi menetével: „Jó volt a kvalifikáció, nem voltak könnyűek a körülmények, különösen a Q1-ben a nedves részek miatt. Volt néhány jó kör, nagyon élveztem, és ez az az eredmény, amit elterveztünk.”

    „Lewis a büntetésével a lehető legkevesebbet veszít, én pedig a pole-ban vagyok – szóval jónak kell lennie” – tette hozzá. „Holnap a saját versenyemre fogok koncentrálni, ez a helyes út, ha az ember elölről indul, és megpróbálok jó tempót diktálni.”

  • Bottas a saját versenyére fókuszálna holnap

    Bottas a saját versenyére fókuszálna holnap

    Ugyan Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn, viszont a büntetése miatt Valtteri Bottas indulhat az első rajtkockából.

    Erősen kezdett a Mercedes Törökországban, bár az örömükbe némi üröm is vegyült. A csillagosok ugyanis kénytelenek voltak komponenst cserélni (belső égésű motor) az erőforrásukban, így a hétszeres világbajnok 10 helyes rajtbüntetéssel lett gazdagabb.

    A kvalifikáción hiába végzett az élen, az első helyről finn csapattársa rajtolhat majd. A nastolai pilóta ugyanakkor a saját versenyére szeretne koncentrálni holnap Törökországban:

    ,,Az időmérő jól sikerült, bár nem voltak ideálisak körülmények, főleg a Q1-ben a nedves részek miatt. Volt viszont pár jó köröm, így nagyon élveztem az egészet. Úgy alakult, ahogy elterveztük. Lewis (Hamilton) a lehető legtöbbet hozta ki a büntetése kapcsán, én pedig a pole-ban vagyok – így jónak kell lennie. Holnap a saját versenyemre fogok koncentrálni, ugyanis ha az első helyről indulsz, akkor ez  a helyes gondolkodásmód. Megpróbálom holnap is tartani a jó tempót.” – nyilatkozta az időmérő után Bottas.

  • Hamilton volt a leggyorsabb, de Bottasé a pole!

    Hamilton volt a leggyorsabb, de Bottasé a pole!

    A Török Nagydíj időmérőjének kezdetén a pálya közel száraz volt – bár nem teljesen -, így lágy keverékű slick gumikon kezdték meg a körözést a Q1-ben versenyzők. Mindezt azonnal, mert máris jósolták, hogy újabb adag eső érkezik a pályára.

    Többen is megforogtak, így például a bajnokság éllovasai, Max Verstappen és Lewis Hamilton is.

    Hamilton hamar az élre állt, majd Verstappen és ismét Hamilton vette át a vezetést. Mígnem Bottasé lett az leggyorsabb kör 1:25.913-mal, majd ezt tovább javította 1:25.733-ra.

    10 perccel a Q1 vége előtt Tsunoda csúszott ki, okozva egy rövid sárga zászlós fázist, de vissza tudott térni a pályára.

    Később Leclerc, majd Gasly állt az élre, miközben kissé esni kezdett az eső.
    Mindeközben Alonso feljött a második helyre.

    5 perccel a vége előtt Verstappennek rádión azt jelezték, hogy az eső teljesen elvonul és javulni fognak a körülmények.

    A Q1 végére az élen Hamilton, Verstappen Gasly lett a sorrend. Kiesett Ricciardo, Latifi, Giovinazzi, Räikkönen és Mazepin.

    A Q2-ben szinte mindenki közepes keverékű Pirelliken lépett a pályára.

    Pérez már az elején produkált egy csúnya kicsúszást, míg Bottas az élre állt.

    1:24.002-vel előbb Verstappen vette át a vezetést, majd Hamilton adott neki négy tizedet.

    Leclerc a célegyenes elején forgott meg, de sikeresen visszatért a pályára. Nem sokkal később pedig Stroll látogatta meg a pálya szélét.
    A Q2 legvégén Russell szaladt le a pályáról, így már nem tudott javítani, pedig érzése szerint nagyon jó körön volt.

    Az élen Hamilton, Bottas és Verstappen lett a sorrend, míg Vettel, Ocon, Russell, Schumacher, és Sainz nem jutott tovább.

    A Q3-ban a két Mercedes teljesített elsőként gyorskört, és Bottas volt eredményesebb: 1:23.071-gyel állt az élre. Az első próbálkozások után Bottas-Hamilton-Verstappen sorrend született.

    A második próbálkozások sorát Hamilton nyitotta, és 1:22.868-cal, új pályarekorddal átvette a vezetést.

    Verstappen azonban nem tudott javítani, a harmadik helyen maradt.

    Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, ám rajtbüntetése miatt csak a 11. helyről indulhat majd holnap. Mögötte Bottas, Verstappen és Leclerc végzett.

    Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 1:24.585 1:23.082 1:22.868
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 1:25.047 1:23.579 1:22.998
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 1:24.592 1:23.732 1:23.196
    4 Charles Leclerc FERRARI 1:24.869 1:24.015 1:23.265
    5 Pierre Gasly ALPHATAURI 1:24.704 1:23.817 1:23.326
    6 Fernando Alonso ALPINE 1:25.174 1:23.914 1:23.477
    7 Sergio Perez RED BULL RACING 1:24.963 1:23.961 1:23.706
    8 Lando Norris MCLAREN 1:25.138 1:24.642 1:23.954
    9 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:25.511 1:24.601 1:24.305
    10 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 1:25.409 1:24.054 1:24.368
    11 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 1:25.787 1:24.795
    12 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:25.422 1:24.842
    13 George Russell WILLIAMS 1:25.417 1:25.007
    14 Mick Schumacher HAAS 1:25.555 1:25.200
    15 Carlos Sainz FERRARI 1:25.177 DNS
    16 Daniel Ricciardo MCLAREN 1:25.881
    17 Nicholas Latifi WILLIAMS 1:26.086
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 1:26.430
    19 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 1:27.525
    20 Nikita Mazepin HAAS 1:28.449

     

     

     

  • Giovinazzi: Bottas nagy segítség lehet Alfa Romeónak

    Giovinazzi: Bottas nagy segítség lehet Alfa Romeónak

    Antonio Giovinazzi megvédte Valtteri Bottas döntését, miszerint a finn versenyző 2022-től az Alfa Romeo pilótája lesz a Forma-1-ben. Az olasz annak ellenére tette ezt, hogy a F1-es jövője még mindig elég ingatag lábakon áll.

    Bottas az idei szezon végén távozik a Mercedestől és a székhelyét a hinwiliekhez teszi majd át, akik számára az idei szezon egyáltalán nem alakul valami jól és mindössze csak hét pont szerepel a nevük mellett. Azonban a 2022-es szabályváltozások érkezése számukra is egy nagy lehetőséget kínál, hogy előrébb lépjenek az erősorrendben.

    Giovinazzinak ez a harmadik teljes szezonja az Alfa Romeónál, azonban már 2017-ben bemutatkozhatott a száguldó cirkuszban a Sauber csapatával, amikor az évad első két versenye során a sérült Pascal Wehrleint helyettesített. A svájci kiscsapat azóta rengeteget fejlődött és az olasz pilóta szerint Bottas tapasztalata nagyon hasznos lesz majd a jelenlegi csapat számára.

    „A csapat rengeteget változott 2017 óta” – véli az olasz versenyző. „Räikkönen 2019-ben érkezett a csapathoz, sok hasznos dolgot hozott a Ferraritól és akkor a hatalmas a tapasztalatáról még szót sem ejtettem. Valtteri is hasonló kaliberű pilóta, ugyanis ő pedig hasonló tapasztalattal érkezik meg majd ide a Mercedestől. Szerintem ő is képes lesz előrébb vinni a csapatot már csak az előbb említett dolgok miatt is.”

    Giovinazzi – akinek jelen pillanatban nincsenek más alternatívái 2022-re a Forma-1-en kívül – szeretne csapattársa oroszországi pontszerzésére építeni a soron következő Török Nagydíj során.

    „Már alig várom, hogy újra versenyezhessek az Isztambul Parkban” – folytatta Giovinazzi. „A tavalyi verseny nagyon nehéz volt a csúszós pálya miatt és szerintem jobb eredményt is elérhettünk volna. Mindenre emlékszem, rendkívül egyedi egy futam volt. A csapat pedig pontokat tudott szerezni Szocsiban, erre szeretnénk építkezni majd.”

  • Surer szerint Bottas jobb „wingman” Péreznél

    Surer szerint Bottas jobb „wingman” Péreznél

    Marc Surer elmondta, ha „szárnysegédet” kellen választani, akkor ő Valtteri Bottasra tenné a voksát Sergio Pérez helyett.

    Mindkét versenyző jócskán elmarad a csapattársától idén, ám a finn extra pontjainak köszönhetően a csillagosok átvették a vezetést a konstruktőri tabellán. Ezen felül a  statisztikák is a nastolai mellett szólnak, ugyanis a Mercedes versenyzője 8-szor, míg mexikói ellenfele csak kétszer ünnepelhetett a dobogón.

    Christian Horner nemrég elmondta, hogy Pérez annak tudatában érkezett a Red Bullhoz, hogy segítenie kell a hollandot a bajnoki küzdelemben. Ugyanakkor a gyenge időmérős teljesítménye miatt a Bikák nem mindig tudnak profitálni második pilótájuk képességeiből.

    Surer épp ezért inkább a finnt választaná. Bottas ugyanis képes odakeveredni az elejébe, így Verstappentől is el tud venni pontokat. A 24 éves versenyző azonban többnyire hátvéd nélkül megy a Mercedesek ellen.

    ,,Bottas általában ott van, épp ezért befolyással lehet a Red Bull stratégiájára. Ő tehát elől van, így egy jó rajttal akár blokkolni is tudja az ellenfelet. Ha a másik fickó viszont valahol hátul jön, sosem tudhatod biztosan, hogy elér odáig, hogy számolni kelljen vele a másik csapatnak. Általában csak egyszer cserélnek kereket. Tehát a második pilótának a megfelelő boxkiállási ablakban kell lennie, hogy a többiek elakadjanak mögötte és így ne tudják kihasználni a friss abroncsokat. Megakadályozni a másik csapat alavágási kísérletét, ez lenne egy jó wingman feladata. Pérez viszont ezt nem tudja megtenni.” – nyilatkozta Surer a Formel1.de Youtube-csatornáján.

  • Hill: Bottas keményebben is védekezhetett volna Verstappen ellen

    Hill: Bottas keményebben is védekezhetett volna Verstappen ellen

    Damon Hill erősen kritizálta Valtteri Bottas, amiért finn pilóta szinte egyáltalán nem tanúsított ellenállást Max Verstappennel szemben az Orosz Nagydíj során.

    A Red Bull holland pilótája a motorcseréje miatt az utolsó helyről rajtolhatott csak Szocsiban. Azonban a Mercedes egy nem várt erőforrásproblémát észlelt Bottas friss hajtásláncában már az időmérő előtt, ami miatt a versenyre inkább beszereltek egy újat neki, vállalva ezzel a rajtbüntetést.

    Bottasnak ezzel az is a feladata lett volna, hogy gátolja Verstappen felzárkózását, hogy Lewis Hamilton a létező legtöbb ponttal növelje előnyét az egyéni bajnokságban vele szemben. Ehhez képes az egyéni bajnokság második helyezettje már a 6. körben megelőzte Bottas, keresztülhúzva ezzel a brackley-i istálló számításait. Hill pedig ezt nehezményezte.

    „Nem mehetsz el amellett, hogy Verstappen az utolsó helyről rajtolva lett második” – nyilatkozta 1996 világbajnoka a SkySportsnak. „Ráadásul a versenyt pedig Hamilton nyerte meg. Mindenki azt hitte, hogy Bottas majd megnehezíti Verstappen dolgát a futam során. Ehhez képest szerintem túlságosan könnyen engedte el őt és nem is tanúsított semmi fajta ellenállást.”

    „Nem tudom, talán nem akart bajba kerülni. A televízió képernyőin nem úgy jött át, mint ha Bottas komolyan versenyzett volna, szóval ez egy fajta ajándék volt Verstappen számára.”

    A SkySports másik szakértője, Johnny Herbert is egyetértett brit kollégájával, ugyanis szerinte is érthetetlen volt Bottas viselkedése a verseny során.

    „Ilyenkor mindig azt hiszed, hogy Bottas is képes extrán teljesíteni, hiszen ő is egy versenyképes technikát vezethet. A mostani versen egyáltalán nem Valtteriről szólt ilyen szempontból, de remélhetőleg a jövőben jobb dolgok várják majd őt.”

  • Verstappen „agymosást” tartott Bottason

    Verstappen „agymosást” tartott Bottason

    Valtteri Bottas Max Verstappen „agymosó” taktikájának áldozata lehetett a múlt vasárnapi Orosz Nagydíj előtt, állítja David Coulthard.

    Sokakat meglepett, hogy a Red Bull holland versenyzője milyen könnyedén utasította maga mögé Lewis Hamilton csapattársát Szocsiban – miközben a Mercedes a pletykák szerint stratégiai okokból küldte a rajtrács végére Bottast motorcserével, hogy akadályozza a szintén hátulról induló Verstappen előrelépését.

    „Valtteri meglepett Szocsiban” – mondta Coulthard a Servus TV-nek. „Általában gyors szokott lenni Oroszországban, de most keveset lehetett látni ebből. Azt hiszem, ebből az következik, hogy ő és Sergio Pérez sem fogja igazán befolyásolni a bajnokság kimenetelét.”

    Egy másik F1-es veterán és legenda, Gerhard Berger szerint ennél több is lehet abban, hogy Verstappen milyen könnyedén ment el Bottas mellett Szocsiban.

    Berger az f1-insider.com-nak elmondta, hogy Verstappen a futam előtt olyan beszélgetést folytatott Bottasszal, amit utólag akár „agymosásnak” is nevezhetnénk.

    „Ezt teszik a bajnokok” – mondta Berger, aki egykor Ayrton Senna csapattársa volt a McLarennél.

    „Senna minden verseny előtt odament a többi versenyzőhöz a rajtrácson, és elmondta nekik a terveit. És ez mindig bejött.”