Címke: Valtteri Bottas

  • Giovinazzi és Mazepin is kiakadtak a csapataikra

    Giovinazzi és Mazepin is kiakadtak a csapataikra

    Két Forma-1-es pilóta is úgy hagyja el Mexikót, hogy összevesztek a csapataikkal, és ez különösen Antonio Giovinazzi esetében izgalmas, akinek a leváltására készül az Alfa Romeo 2022-ben. Legutóbbi esetük akkor volt, amikor az olasz pilótát leintették kockás zászlóval, és megejtett egy szarkasztikus megjegyzést:

    „Hé srácok, köszönöm a nagyszerű stratégiát.”

    Néhányan talán észre sem vették, hogy a rádiózása teljesen gúnyos volt, hiszen állítása szerint a csapat mérnökei pontosan a rossz pillanatban állították ki kerékcserére, így ezt bevallotta később az olasz Sky riportereinek:

    „Csalódott vagyok és dühös. Behívtak, én pedig Ricciardo és Bottas mögé érkeztem vissza, akik ekkor még nem álltak ki. A tempóm pedig lassabb volt, mint a közepes gumikeveréken. Aztán ezek a gumik teljesen elfogytak, és a később megálló pilóták gyorsabbak voltak nálam. Abszolút rossz stratégia.”

    A 27 éves versenyzőt támogatja a Ferrari, de úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo 2022-es terveiből kimarad, és még azt sem zárja ki, hogy szabotálják őt abban, hogy jobb eredményt érjen el:

    „Egészen a mai napig nem akartam ezt elhinni, de most már tényleg nagyon csalódott vagyok.”

    Mexikóban szintén kiábrándult a csapatából Nikita Mazepin, aki az időmérő edzésen rádión kérdezte a Haas mérnökeit, hogy helyet cserélhetne-e csapattársával, Mick Schumacherrel a bemelegítő körében, „mert ő olyan lassan ment”. Közölték vele, hogy tartsa a pozícióját, mire az orosz felháborodottan visszakérdezett:

    „Most szórakoztok?”
    „Nem viccelek, Nikita.” – jött a válasz Ayao Komatsu vezető versenymérnöktől.

    Mazepin ezt követően azt mondta az újságíróknak, hogy az ilyen helyzetek folyamatosan témát adnak számára a Haasnál a zárt ajtók mögött:

    „Ez megtörtént már Zandvoortban is, amikor Schumacher megelőzött engem. Azt mondták nekem, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a versenyzők másképp aktiválják a gumikat. Úgy tűnik, hogy a szabályok kissé másak a garázs két oldalán. Kerültem már nehéz helyzetekbe – sőt, ez már korábban is előfordult. Nem kétséges, hogy túl fogok jutni rajta. De ez most nem könnyű időszak számomra.”

    Mazepin és Schumacher, mindketten 22 évesek, és 2022-ben is a Haasnál versenyeznek majd.

  • Toto Wolff büntetést kiáltott volna Ricciardo számára

    Toto Wolff büntetést kiáltott volna Ricciardo számára

    Alaposan belerondított a Mercedes versenyébe Daniel Ricciardo, nem is viselte ezt jól a csapatfőnök.

    Maga Daniel Ricciardo is elismerte, hogy hibázott a Mexikói Nagydíj rajtjánál, amikor eltalálta Valtteri Bottast. A finn bár jól rajtolt, az egyes kanyarig tartó hosszú egyenesben visszaesett harmadiknak. Ekkor jött Daniel Ricciardo. A találkozó nem volt nagy, arra viszont elég volt, hogy megforgassa Bottast. Amikor a finn újra tudott indulni, Ricciardo jóvoltából már csak a 18. helyen találta magát.

    Ricciardo egyértelmű hibája ellenére az esetet még csak nem is vizsgálták. Ezen a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff fenn is akadt.

    „Igen, a felügyelőknek legalább rá kellett volna néznie az esetre” – idézi Wolff verseny utáni szavait a planetf1.com. „Számomra meglepő, hogy abból az esetből nem lett büntetés.”

    Michael Masi versenyigazgató meg is indokolta ezt a döntést. „Nem gondolnám, hogy következetlenség történt volna” – szögezi le Masi. „Minden egyes eset egyedi körülményeit meg kell vizsgálni. Kezdésként például a török futam vizes volt, ez nem. Teljesen máshogy néznek ki a kanyarok is… Sok-sok dolog eltér a körülményekben. Végül arra jutottunk, hogy Ricciardo és Bottas esete egy versenybaleset volt.”

  • Hamilton csalódott Bottasban: Túl sok helyet hagyott Maxnek

    Hamilton csalódott Bottasban: Túl sok helyet hagyott Maxnek

    Lewis Hamilton úgy érzi, Valtteri Bottas a kelleténél több helyet hagyott Max Verstappennek.

    A Mercedes az első sorból indulhatott neki a Mexikói Nagydíjnak, ám az örömük gyorsan elszállt. A harmadik helyről rajtoló holland a külső ívre került és onnan előzte meg két riválisát. Verstappen elhúzott, míg Hamilton már csak bottal üthette a nyomát.

    A hétszeres világbajnok a történtek mentén csalódott csapattársában:

    ,,Természetesen másképp képzeltem el ezt a dolgot. Ha Valtteri (Bottas) jobban rajtolt volna, akkor a szélárnyéka egy kicsit meghúzhatott volna. Ám mellém kerültem, ami nem volt gond. Próbáltam a saját oldalamat fedezni, hogy ne tudjon oda senki bebújni. Megpróbáltam hátul tartani azt a Red Bullt, amelyiket a tükrömben láttam. Azt hittem Valtteri is ezt fogja tenni. Ám ő nyitva hagyta az ajtót Max (Verstappen) előtt. Mivel kedvezőbb íven haladt, így remek munkával az élre került az 1-es kanyarban. Mivel én a piszkos részen voltam belül, esélyem sem volt ellene.” – nyilatkozta Hamilton a Motosport.com-nak.

  • Nemzetközi sajtó: Valtteri Bottas „ajándéka” is segítette Verstappent

    Nemzetközi sajtó: Valtteri Bottas „ajándéka” is segítette Verstappent

    A nemzetközi sajtóorgánumok egy része Max Verstappen teljesítményét élteti.

    A holland versenyző sikeresen átrágta magát a két Mercedesen a rajtnál, és tetemes előnyt kiépítve menetelt az újabb győzelem felé. Lewis Hamilton még a közelébe sem tudott férkőzni, sőt inkább a mögötte érkező Sergio Pérezre kellett koncentrálnia.

    Egyes médiumok Valtteri Bottas „bőkezűségét” vélik felfedezni a rajt utáni pillanatokban, ugyanis szerintük – és az Ezüst Nyilak szerint is -, a finn túl sok helyet hagyott a Red Bull pilótájának.

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Max Verstappen könnyedén legyűrte a Bottas-Hamilton párost azzal, hogy a szélárnyékot kihasználva a külső ívre ment és onnan tört az élre. A pozícióját a boxkiállások kivételével már nem adta át senkinek. Hamilton épphogy Pérez előtt tudott végezni a második helyen, azonban az első és a harmadik pozíció is kiváló visszatérés a Red Bull számára.”

    AS (Spanyolország):

    ,,Verstappen mosolygott: a Hermanos Rodriguez pályán, a rajtnál bemutatott kiváló manővere mentén sikerült nyernie. Így hét ponttal többet szerzett Sir Lewis Hamiltonnál. A hazai boldogságot Sergio Pérez harmadik helye hozta meg.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,A Red Bull holland versenyzője uralta a 18. fordulót Hamilton és Pérez előtt. A negyedik helyen Gasly végzett megelőzve ezzel a vörösök monacói pilótáját és Sainzot.

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,Valtteri Bottas kis „ajándéka” révén Max Verstappen felért a Mercedesek szintjére. Lewis Hamilton gyorsabb volt a csapattársánál, ám nem tudta kihasználni a szélárnyékot. A hármas harc kapcsán a holland a külső ívet választotta, és egy későn megejtett féktáv miatt elkapta az Ezüst Nyilakat. A verseny ezzel még azelőtt végétért, mielőtt igazán elkezdődhetett volna.”

    Marca (Spanyolország):

    ,,Kényelmetlen és egy kissé kellemetlen győzelem ez Max számára, mivel kihasználta Bottas kis ajándékát. A világbajnoki cím sorsa így már egyértelmű.”

  • Ricciardo: Gratulálok Maxnek, magamnak már kevésbé

    Ricciardo: Gratulálok Maxnek, magamnak már kevésbé

    Daniel Ricciardo úgy érezte, hogy bocsánatot kell kérnie Valtteri Bottastól és a Mercedestől.

    Az ausztrál versenyző jól kapta el a rajtot, így a hosszú célegyenesben elég hamar halászhatott a zavarosban. Azonban hirtelen a finn versenyző került elé, akinek sikerült neki mennie. Miután mindketten kimentek a boxba, kezdődhetett a páros tánc világbajnokság, ugyanis a nastolai pilóta nem tudott McLarenes ellenfelétől szabadulni.

    Végül egyikük sem szerzett pontot, ám 34 éves versenyző úgy érzi, bocsánatot kell kérnie a csillagosoktól:

    ,,Nem láttam még a teljes visszajátszást. Az első pár méter mindig mókás, ugyanis ott nagyon hatékony a szélárnyék, így káosz lesz az egészből. Úgy véltem, hogy van egy lyuk Pérez belső oldalán, egy olyan lehetőség, amit ha te nem ragadsz meg, akkor más fog. Ám amikor a kanyarcsúcsponthoz érkeztünk, hirtelen mindenki összezárt, be szorítottak és akkor jött Bottas. Ütköztünk és én elnézést kértem tőle. Nem láttam teljesen, hogy mi történt, de én mentem bele, így előre is bocsánatot kértem.” – nyilatkozott Ricciardo a Sky Sportsnak.

    A holland Ziggonak egykori csapattársa eredményét dicsérte:

    ,,Maxico, így hívjatok ugye? Remek rajtot produkált, gratulálok neki. Magamnak már kevésbé.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Ez lesz Hamilton terve Verstappen ellen a rajtnál!

    Ez lesz Hamilton terve Verstappen ellen a rajtnál!

    Lewis Hamilton kifejtette, hogy neki és a pole-ból induló Valtteri Bottasnak csapatként kell dolgozniuk, hogy megsemmisítsék a Mexikói Nagydíj rajtjánál Max Verstappen várható erőteljes nyomulását.

    A pole pozícióból az Autódromo Hermanos Rodríguez pályán az első féktáv valamivel több mint 900 méterre van, ezt a távolságot csak Oroszország pályája múlta felül. Ugyan biztosak lehetünk benne, hogy a nagy magasságban fekvő mexikóvárosi pálya ritkább levegője korlátozza Max Verstappen és Sergio Perez előnyeit – a Red Bull pilótái mindketten a második sorból indulnak -, a Szocsihoz hasonló kanyar hiánya valójában növelheti ezt a szélárnyékon. Hamilton így vélekedik erről:

    „Ez egy kicsit más, feltehetően majdnem olyan hosszú (mint az orosz), de nem tudom pontosan. Pontosan ugyanolyan hosszúnak érzem, de nyilvánvalóan Oroszországban sokkal nagyobb a légellenállás és sokkal nagyobb a vonóhatás. Itt ez kisebb, de még mindig van szélárnyék, és tudnotok kell, hogy Valtteri és én kétségtelenül csapatként fogunk dolgozni, hogy megpróbáljuk tartani a csapatnak az első két helyet.”

    A második helyről rajtolva Hamilton rámehetne a vonóhatásra a pole-ból induló Bottasról, de az ehhez szükséges egysoros felállással azt kockáztatná, hogy Verstappen még inkább előnybe kerülhetne. Az előttünk álló feladat nehézségét hangsúlyozva Bottas hozzátette:

    „Ahogy Lewis is mondta, itt talán egy kicsit kisebb a légellenállás, de szerintem az első két hely megtartásához még mindig nagyon jó rajtra lenne szükség. Ha a mögöttünk jövő srácoknak akár csak egy kicsit is jobb rajtjuk lesz, akkor ők lesznek előnyben.”

  • Hamilton sem számított erre: Én is ugyanúgy megdöbbentem

    Hamilton sem számított erre: Én is ugyanúgy megdöbbentem

    Lewis Hamilton elismerte, hogy őt is megdöbbentette a rajtsorrend Mexikóban.

    A Red Bull pályájának tartották az aszfaltcsíkot, ám a Mercedesnek sikerült az első sorból kiszorítania az ellenfelét. Valtteri Bottas örülhetett a legjobban, ugyanis a pole pozícióból ő indulhat vasárnap, addig csapattársa azon csodálkozott, hogyan sikerült ezt végrehajtaniuk. Ugyanakkor a hétszeres világbajnok a dicséretekkel sem fukarkodott.

    ,,Valtteri (Bottas) elképesztő munkát végzett, nagyon büszke vagyok rá. Az elmúlt néhány versenyen remekül ment. Ez nagyszerű a csapat számára is. Nem hittük volna, hogy ilyen jó lesz a tempónk, így különleges érzés az első sorba kerülni. Az egyik szakaszon hat tizeddel voltunk előttük. Nem tudom mi történt velük az időmérőn, mindenesetre a tempónk jobbnak bizonyult. Engem is ugyanúgy megdöbbentett, mint mindenki mást. Természetesen szeretnék Valtteri helyében lenni, ugyanis fantasztikus kört ment a Q3-ban. Mindent beleadtam, ám ő jobb munkát végzett.” – nyilatkozta Hamilton.

  • 10 Mexikói Nagydíj = 10 különböző pole pozíciós!

    10 Mexikói Nagydíj = 10 különböző pole pozíciós!

    A Mexikói Nagydíjat bátran nevezhetjük az egyik legváltozatosabb eredményeket produkáló versenyhelyszínnek.

    Valtteri Bottas szerezte meg a 2021-es Mexikói Nagydíj pole pozícióját, ezzel pedig ő lett a tizedik, aki pole-t szerzett az Autodromo Hermanos Rodriguezen, az elmúlt 10 mexikói versenyhétvégén!

    Bottas ezzel pályafutása 19. pole pozícióját szerezte meg, amivel megelőzte Rene Arnoux-t, mint a legtöbb pole pozícióval rendelkező pilóta az F1-ben azok közül, aki nem nyert világbajnokságot. Míg Bottas a legtöbb pole pozícióval rendelkező nem bajnok, négy pilóta szerzett ennél több pole pozíciót, azelőtt, hogy először világbajnokká koronázták volna.

    Nico Rosberg tartja ezt a rekordot, aki 30 pole-t szerzett, mielőtt megnyerte a bajnoki címet. Ayrton Senna (28), Nigel Mansell (26) és Damon Hill (20) is több pole-t szereztek, mint amennyi Bottas jelenlegi mérlege, mielőtt bajnokká koronázták őket.

    Más kérdés, hogy a finn versenyzőnek, akinek idei bajnoki címe gyakorlatilag kizárt, hiába van még matematikai esélye, és jövőre az Alfa Romeóhoz igazol, lesz-e még valaha lehetősége arra, hogy egyáltalán esélyes lehessen a bajnoki címre.

    További tények

    Bottas pole pozíciójával Lewis Hamilton 2016-os eredménye óta először fordul elő, hogy a Mercedes egy pilótája álljon az első rajtkockába Mexikóban.

    A finn a tizenötödik pole-pozíciós a Mexikóban rendezett eddigi 21 versenyen.

    Bottas Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Charles Leclerc mellett a hatodik pilóta, aki a V6-os hibridek korszakában a pole-t szerzett Mexikóban. Hozzá kell tenni azonban, hogy a 2019-es Mexikói Nagydíj kvalifikációján egy másik pilóta, Max Verstappen volt a leggyorsabb – de Leclerc került a pole pozícióba, miután Verstappen sárga zászlós szabálytalanság miatt rajtbüntetést kapott.

    Ez mindössze a negyedik alkalom, hogy egy pályán tíz vagy annál több különböző pole pozíciós volt az F1-ben. A Paul Ricard pályán is tíz különböző pole-os volt egymás után az 1973 és 1987 közötti tíz futamon.

    Eközben Zandvoortban 1953 és 1966 között 11 különböző pole pozíciós született, az Argentin Nagydíjon pedig 1958 és 1997 között 14 különböző versenyző szerzett pole pozíciót egymás után.

  • Meglepetésre, Bottas szerezte meg a mexikói pole-t!

    Meglepetésre, Bottas szerezte meg a mexikói pole-t!

    Az már ismert volt, hogy Stroll és Tsunoda, valamint Norris és Russell rajtbüntetést kap a vasárnapi versenyre, az időmérőre azonban kiderült, hogy Esteban Ocon autójában is számos erőforrás elemet cseréltek. Emiatt a francia a mezőn végéről indul majd holnap.

    Ami pedig a mai kvalifikációt illeti, már a Q1-ben előkerült a piros zászló, mellyel megszakították az időmérést. Ennek oka, hogy Lance Stroll összetörte Aston Martinját, miután elvesztette az uralmát felette és bevágódott a tecpro falba.

    Kb 25 perc szünet után folytatódott a Q1, melyből 2 mp híján 11 perc volt még hátra.

    Hamilton többször elfékezte magát, míg Verstappen hamar az élre állt, ráadásul kiváló, 1:16.788-as idővel.

    Végül azonban a Bottas-Leclerc-Verstappen zárta az élen a Q1-et, míg kiesett Alonso, Latifi, Schumacher, Mazepin, és értelemszerűen Stroll.

    A Q2-ben Giovinazzi csúszott ki, és már oldalával nekiütközött a falnak, tovább tudott menni, így nem kellett ismét megszakítani az időmérőt.

    A leggyorsabb ezúttal Hamilton volt, Verstappen és Tsunoda előtt. Mindeközben nem jutott a top 10-be Vettel, Räikkönen, Russell, Giovinazzi és Ocon.

    A Q3-ban az első próbálkozások során Verstappen hamar az élre állt, de nem volt hibátlan a köre. Gyorsan át is vette tőle a vezetést Bottas, de Hamilton is elé került.

    A második próbálkozás során Pérez is Tsunoda is hibáztak, Verstappen pedig nem tudott javítani. Ahogy Bottas és Hamilton sem, így a finn versenyzőé lett a pole! Őt Hamilton, Verstappen és Pérez követi.

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.875
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.020 0.145
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.225 0.350
    4 Sergio Perez Red Bull 1:16.342 0.467
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.456 0.581
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:16.761 0.886
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:16.763 0.888
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:16.837 0.962
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:17.746 1.871
    10 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.958 2.083
    Q2
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.290 2.415
    12 Fernando Alonso Alpine 1:18.452 2.577
    13 Nicholas Latifi Williams 1:18.756 2.881
    14 Mick Schumacher Haas 1:18.858 2.983
    15 George Russell Williams 1:18.172 2.297
    Q1
    16 Nikita Mazepin Haas 1:19.303 3.428
    17 Lance Stroll Aston Martin 1:20.873 4.998
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:17.158 1.283
    19 Lando Norris McLaren 1:36.830 20.955
    20 Esteban Ocon Alpine 1:18.405 2.530

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel újfent a McLarennél állt meg

    Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel újfent a McLarennél állt meg

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Elsőként Kimi Räikkönen és Mick Schumacher hajtott ki a pályára, a két pilótát a McLaren versenyzői követték. A mezőny nagy része sem várt sokáig, ugyanis mindenki hamar túl akart esni az installációs körén.

    Mivel sokan voltak a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon, némi tumultus alakult ki. Lewis Hamilton csapatrádión keresztül osztotta meg nemtetszését a helyzetről.

    Az első komolyabb időt Max Verstappen szolgáltatta, mögé csapattársa, Sergio Pérez zárkózott fel. Lewis Hamilton ideje a harmadik helyre volt elég, ám végül elvették azt a körét. Yuki Tsunoda viszont felugrott a második pozícióba.

    George Russellnek a váltójával akadt némi gondja, ugyanis hol elromlott hol pedig észhez tért. A brit pilóta sem értette teljesen mi történik, így inkább kikérte csapata véleményét. Azonban a Williams sem volt a helyzet magaslatán. A problémát nem tudták orvosolni, így a 22 éves pilóta számára véget ért a gyakorlás.

    Mindeközben Sebastian Vettel rossz helyen állt meg a boxnál. Még szerelői is jót mosolyogtak az eseten. A német pilóta is elviccelte a dolgot, ugyanis bevallotta, hogy nem figyelt majd hozzátette, hogy túl fess volt a McLaren embere, így azért tévesztette el a garázst.

    30 perccel a vége előtt még mindig Verstappen állt az élen, míg Hamilton és Bottas felzárkózott mögé. Az első 10-be még Sergio Pérez, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Sebastian Vettel és Fernando Alonso fért be.

    Daniel Ricciardónál is sebességváltó problémák léptek fel, így az ausztrál sem folytatta tovább az edzést.

    Nicholas Latifi előcsalogatta a sárga zászlót, ugyanis a bukótérbe megállt. A konstrukció nem tört meg, így folytatta tovább a gyakorlást.

    Mivel a csapatok a versenyszimulációt hajtottak végre, a sorrend nemigen változott. Így Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, mögé a Mercedes versenyzői (Bottas-Hamilton) zárkóztak fel. Az első 10-et Sergio Pérez, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Sebastian Vettel és Fernando Alonso zárta.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.301 28
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.725 + 0.424 31
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.810 + 0.509 26
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:17.871 + 0.570 26
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:18.318 + 1.017 29
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.429 + 1.128 29
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.605 + 1.304 28
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.644 + 1.343 31
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.681 + 1.380 32
    10 Fernando Alonso Alpine 1:18.732 + 1.431 27
    11 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.841 + 1.540 25
    12 Lando Norris McLaren 1:18.979 + 1.678 27
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.227 + 1.926 31
    14 Esteban Ocon Alpine 1:19.431 + 2.130 37
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.521 + 2.220 7
    16 Mick Schumacher Haas 1:19.620 + 2.319 30
    17 Lance Stroll Aston Martin 1:19.730 + 2.429 36
    18 Nicholas Latifi Williams 1:20.820 + 3.519 17
    19 Nikita Mazepin Haas 1:21.581 + 4.280 28
    20 George Russell Williams 2