Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas: Egyáltalán nem élveztem a versenyzést Hamilton mellett

    Bottas: Egyáltalán nem élveztem a versenyzést Hamilton mellett

    Valtteri Bottas elismerte, hogy 2018 végén majdnem otthagyta a Mercedest, mert demoralizónak találta azt, hogy Lewis Hamilton csapattársaként kellett versenyeznie a Mercedesnél.

    A finn versenyző még 2013-ban mutatkozhatott be a Williams csapatánál és egészen 2016-ig ott is versenyzett, ugyanis ekkor egy váratlan esélyt kapott a sorstól. A Mercedes vezetősége ugyanis őt ültette be a visszavonuló Nico Rosberg helyére és így 2017-től ő lett Lewis Hamilton csapattársa.

    Bottas bemutatkozása egyáltalán nem sikerült rosszul az Ezüst Nyilaknál: három győzelmet szerzett és a 3. helyen végzett az egyéni bajnokságban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött. Azonban 2018 már nem volt ilyen sikerekben gazdag a 10-szeres futamgyőztes számára, miután egy alkalommal sem tudott a dobogó tetején állni és csupán az 5. helyet szerezte meg a végelszámolásnál.

    A finn Szocsiban például simán nyerhetett volna, azonban a brackley-i istálló egy kegyetlen csapatutasítással „elvette” tőle a győzelmet, mondván Hamilton így további pontokat adhat Vettelnek az egyéni bajnokságban. Emiatt az Alfa Romeo versenyzője olyan nehéznek találta azt, hogy egy akkor még 5-szörös világbajnok kell versenyeznie, hogy majdnem otthagyta a sportágat a szezon végeztével.

    „A 2018-as szezon végén nagyon közel álltam ahhoz, hogy otthagyjam a Forma-1-et” – árulta el a finn a Formula Magazine podcastjében. „Nem tudtam feldolgozni azt, hogy 2 év alatt egyszer sem sikerült legyőznöm Lewist, ráadásul még közel sem tudtam kerülni hozzá igazán a pontok tekintetében.”

    „Emiatt irgalmatlan nagy nyomást helyeztem magamra és az sem segített, hogy abban az ében egyértelműen másodhegedűs voltam mellette. Abban az évben az utolsó 4-5 versenyt egyáltalán nem élveztem, pedig a Forma-1 alapjáraton nem ilyen rossz.”

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    A 2018-as Orosz Nagydíjon a Mercedes egy „biztos győzelmet” vett el Bottastól, akit Hamilton próbált vigasztalni a dobogón Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    Bottas a rossz eredményi miatt a médiától is rengeteg kritikát kapott, ami miatt „elsötétült az elméje és megutálta a Forma-1-es egy időre”. A finn „minden örömét elveszítette és Dél-Amerikába utazott”, hogy elűzze a negatív gondolatokat a fejéből, hogy a 2019-es évadot tiszta lappal kezdhesse meg. Ez sikerült is neki és az eredményei olyan jók voltak, hogy minden eddiginél közelebb került Hamiltonhoz a nyers tempót tekintve. Az öt győzelme végül egy 2. helyet ért a számára az egyéni bajnokságban, ami a legjobb eredménye F1-es pályafutása során.

    Bottas végül azt is elárulta, hogy Hamilton domináns természete miatt nem tudta elérni azokat az eredményeket a Mercedesen belül, amire nagyon vágyott volna, amikor 2017-ben megérkezett Brackley-be.

    „Lewis akkor már hosszú ideje a Mercedesnél volt” – folytatta a 10-szeres futamgyőztes. „Versenyzőként és magán emberként is egy domináns természetű emberről beszélünk, és emiatt nagyon nehéz volt fellépnem a szintjére. Erre nem is igazán voltam képes, mert emiatt a csapat is inkább őt támogatta. Nem is tudtam kiteljesedni emiatt, mert Lewis ezekben az években csúcsformában volt és ezzel nem igazán tudtam mit csinálni.”

    „Nagy kihívás volt a Mercedesnél versenyezni. Amikor megérkeztem, a vb-cím megszerzése volt az elsődleges célom, de hiába adtam bele mindent évről évre, mindig elbuktam. Utólag visszatekintve, rengeteget tanultam ezen időszak alatt. Többek között azt is, hogy néha többet kell kihozni az autóból vagy azt is, hogy nem mindig szabad haragudni magadra, ha nem jön össze valami.”

    A finn most már az Alfa Romeót erősíti, és egy rendkívül üde színfoltja lett a középmezőnynek, ugyanis ha a hinwili kicsapat autója működik és versenyképes is, akkor Bottas képes az élcsapatok mögött végezni, amivel fontos pontokat szerez magának és a csapatának is egyaránt.

  • Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Az Alfa Romeo olyan pocsék hétvégén van túl Azerbajdzsánban, hogy Valtteri Bottas szerint valami alapvető problémájuk volt az autóval.

    A finn versenyző az évad nagy részét a középmezőny elején töltötte, a Baku előtti öt versenyen pedig kivétel nélkül pontot szerzett. Az azeri hétvégén azonban már az időmérőn is hamar elvéreztek és még a sok kiesést hozó futamon is csak 11. lett Bottas, Zhou-t pedig ismét technikai hiba hátráltatta.

    „Pontokért jöttünk ide, és azok nélkül távoztunk, úgyhogy nyilvánvalóan nem vagyok túl elégedett azzal, ahogy a hétvégénk alakult” – nyilatkozta a csalódott Bottas a verseny után. „A verseny nagyon hosszúnak érződött, mivel hiányzott a tempónk: úgy gondolom, hogy valami alapvető hiba volt az autóval, amit ki kell vizsgálnunk. Péntekről szombatra egyszerűen úgy éreztem, mintha elveszítettük volna a hátsó tapadást, ami egy kicsit furcsa, mert a kicserélt alkatrészekkel növekednie kellett volna a hátsó tapadásnak. Szóval ki kell derítenünk, mi romlott el. Ma esélyem sem volt arra, hogy megközelítsem Zhou tempóját, ő egy másik ligában versenyzett, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, ami számomra elég furcsa.”

    Bottas hozzátette, hogy az autó sehogy, semmilyen körülmények között nem akart működni.

    „Nem jelentett különbséget, milyen keveréken vagyunk” – tette hozzá. „Tényleg ugyanazt éreztem, mint szombaton, hogy egyetlen körre sem tudtam a gumikat működésre bírni, de azt hiszem, az tény, hogy egyáltalán nincs meg a tempónk.”

  • Bottas egy problémamentes hétvégében reménykedik

    Bottas egy problémamentes hétvégében reménykedik

    Valtteri Bottas szerint ideje lenne egy problémamentes hétvégét futnia az Alfa Romeónak, miután folyamatos megbízhatósági problémák hátráltatták eddig az idény során.

    Sokszor kellett pénteki szabadedzéseket kihagynia, legutóbb Monacóban például az MGU-K okozott fejtörést az Alfának, de Bahreinben, Imolában és Barcelonában is az autó problémái hátráltatták a finnt a pénteki napokon. Miamiban szintén keveset tudott körözni, de akkor ő törte meg az autót.

    „Baku egy olyan hely, ahonnan vannak jó és rossz emlékeim, szóval remélem, hogy idén a kellemesebb fajtából gyűjthetek még emlékeket. Kulcsfontosságú, hogy egy problémamentes hétvégét zárjunk” – kezdte nyilatkozatát Bottas. „Eddig jó eredményeket értünk el néhány pénteki probléma ellenére, és ha ezeket kijavítanánk, akkor igazán kiaknázhatnánk a csomagunkban rejlő teljes potenciált. Tudjuk, hogy ez esetben az élmezőny környékén tudunk harcolni, és itt is ez lesz a cél.”

    Az eddigiek ellenére Bottas így is az összetett nyolcadik helyén áll, csak tíz ponttal követi tavalyi csapattársát, Lewis Hamiltont. A most következő versenyhelyszín pedig tartogathat meglepetéseket, ékes bizonyítéka ennek az, hogy még senki sem tudta megnyerni a versenyt kétszer. Az egyszeres győztesek táborát erősíti Bottas is, aki szerint most is lehet káosz.

    „Ez egy olyan pálya, amely kaotikus versenyeket tud produkálni, így készen kell állnunk arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki minden lehetőségből. Nagyon szórakoztató lehet vasárnap” – zárta gondolatát.

  • Bottas: Jobban nem is érezhetném magam

    Bottas: Jobban nem is érezhetném magam

    Valtteri Bottas nagyon jól érzi magát az Alfa Romeo csapatánál. A finnből a létező legjobbat hozta ki a csapatváltás, ugyanis az új környezetben újra a régi formájában versenyez és a versenyről versenyre szállítja a pontokat a hinwili kiscsapat számára.

    A 10-szeres futamgyőztes Bottas a Mercedestől érkezett az Alfa Romeóhoz, miután Toto Wolffék nem tartottak tovább igényt a szolgálataira és a helyére leigazolták a legtehetségesebb juniorjukat, George Russellt. A finn azonban nem járt rosszul a svájci istállóval, ugyanis a több éves szerződés mellett egy versenyképes autót is kapott.

    Frederik Vasseurék a tavalyi év során mindösszesen 13 pontot gyűjtöttek, ami csak a konstruktőri bajnokság 9. helyére volt elég. Ehhez képest idén már hat futam után 41 pont szerepel a nevük mellett, amiből Bottá szállított 40 darabot. Ezzel pedig a svájciak az ötödik helyen állnak a gyártók versenyében. A finn legjobb eredménye egy 5. hely volt, amit még az Emilia Romagna Nagydíjon szerzett meg.

    A 32 éves finntől pedig olyannyira tartanak, hogy Pierre Gasly nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ha az AlphaTauri versenyképes egy adott helyszínen, „akkor csupán Bottas képes hozzájuk hasonló teljesítményt nyújtani”.

    „Remekül kezdtük a szezont szerencsére,” – reflektált a francia pilóta szavaira Bottas a Monacói Nagydíj során. „Itt az Alfánál mindig a legjobbamat nyújthatom és mindig úgy versenyezhetek, ahogyan szeretnék.”

    „Az atmoszféra szintén remek, mindenki megtesz mindent a siker érdekében és nagyon keményen is dolgoznak emiatt. Ez pedig még több motivációt adhat nekünk versenyzőnek. Azonban vannak olyan dolgok, ahol javulnunk kell. Ilyen dolog például a rajtok, amik nem voltak az erősségeink. Emellett még az autó stabilitásán is javítanunk kell, mert a gyors kanyarokban még mindig hagyunk némi időt. Én is kész vagyok még többet nyújtani a jelenleginél, de úgy gondolom, hogy a mostani formám sem tekinthető rossznak.”

    Vasseur arra számított Bottas leigazolásakor, hogy a finn versenyző képes lesz kilépni az árnyékból, ami a Mercedesnél Lewis Hamilton miatt vetült rá. Ez meg is történt és így a 10-szeres futamgyőztes üde színfoltja lett a száguldó cirkusz középmezőnyének.

  • Russell úgy érzi, hogy kimaxolta az eddigi 2022-es eredményeit

    Russell úgy érzi, hogy kimaxolta az eddigi 2022-es eredményeit

    George Russell, úgy érzi, sikerült maximalizálnia az eredményeit a 2022-es Forma-1-es idény első harmadában. Russell a 2022-es évben csatlakozott a Mercedeshez, Valtteri Bottas helyére, miután három évet volt a Williamsnél.

    Russell első mercedeses éve egybeesik azzal, hogy a csapat eddig lemaradt a Red Bull és a Ferrari mögött, miközben a W13-as versenygépükkel szenvednek. Még így is Russell 84 ponttal a negyedik helyen áll a bajnokságban, miután minden nagydíjon az első ötben végzett. Ez magában foglalja az ausztráliai és a spanyolországi nagydíjakon elért dobogós helyezéseit is. Az érintett így látja:

    „Azt hiszem, ha a szezon előtt azt mondják nekem, hogy hét futamnál tartunk, és nem lesz egy győzelmem sem, akkor biztosan csalódott lettem volna egy némileg. Ugyanakkor, figyelembe véve az autó tempóját és azt, hogy csapatként hol tartunk, elégedett vagyok azzal, ahogyan teljesítettem. Szerintem kimaxoltam az eredményeket. Nem látok sok sok futamot, ahol jobb eredményeket is elérhettünk volna.”

    Russell persze kiemelte, hogy a Mercedes 2022-es lemaradása az éllovasokkal szemben azt jelenti, hogy jelentős javulási lehetőségük van:

    „Folyamatosan többre törekszel, hogy jobban értsd az autót, a gumikat. Tudnotok kell, én is harcolni akarok a bajnoki címért. És amikor olyanokkal kell megmérkőznünk, mint Max Verstappen a Red Bullnál, vagy a nyilvánvalóan rendkívül jó munkát végző Charles Leclerc a Ferrarinál. Persze, istállóként csak tovább kell nyomulnunk, valamint személy szerint nekem is tovább kell nyomulnom. Tehát, még sok mindent kell tennünk.”

  • Van valamink, ami Hamiltonnak is!

    Van valamink, ami Hamiltonnak is!

    Az a helyzet alakult ki, hogy Valtteri Bottas hátsó fertálya lassan népszerűbb, mint ő maga. Na jó, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, tehát addig lehet vele poénkodni, míg aktuális.

    Beszámoltunk már róla, hogy Bottas hátsójáról készült egy „természetfotó”, amit egyetlen napig meg is lehetett vásárolni, hogy az így befolyt összeget jótékony célra ajánlják fel. Lewis Hamilton is kapott egy példányt, és mi is rendeltünk, hiszen mégiscsak egy limitált dologról van szó!

    A mű a Racingline.hu születésnapján, pénteken meg is érkezett. 😀

    Kövessetek minket TikTokon is! 😉

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7102427528400227589?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

  • Íme az összes különleges monacói sisakfestés

    Íme az összes különleges monacói sisakfestés

    Monaco a Forma-1-es versenynaptár égkövének számít és ezen hétvége alkalmából a mezőny nagy része különleges sisakkal is készült. Ebben a cikkben összegyűjtöttük az összes ilyen fejfedőt.

    Charles Leclerc

    A hazai hős sisakjának legfőbb motívuma a monacói zászló piros és fehér színe. Az egyéni bajnoság második helyezettje – aki egy Disney filmben is kipróbálhatta magát szinkronszínészként – reméli, hogy az egyedi sisakja megtöri az őt sújtó balszerencse sorozatot.

    Lewis Hamilton

    A hétszeres világbajnok egy művésszel, Daniel Arshammal való együttműködés gyanánt rukkolt elő a kristályokkal díszített sisakjával. A brit csillag a Monacói Nagydíjat követően el fogja árverezni a bukósisakot és az ebből befolyt összeg 100 százaléka az általa létrehozott Mission 44 kezdeményezéséhez fog majd kerülni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Sergio Pérez

    A Red Bull mexikói pilótája futamgyőztes honfitársa, a tragikusan fiatalon elhunyt Pedro Rodriguez előtt tiszteleg. Ketten együtt 4 futamgyőzelmet és 25 dobogós helyezést szereztek a száguldó cirkuszban és Pérez nagyon szeretné ezen számokat tovább gyarapítani a mostani hétvége során.

    Valtteri Bottas

    A rendkívül bevállalós finn mosatni különleges sisakját is a barátnője, Tiffany Cromwell tervezte. A monacói kaszinóban használt zsetonok és pénzérmék mellett egy hetes pár is megtalálható a sisakjának tetején, ami a rajtszámát (77) szimbolizálja.

    Lando Norris

    A McLaren brit pilótáját még mindig érintheti a mandulagyulladása, azonban a különleges sisakot ő sem hagyhatta ki. Norris sisakjának egyik fele rendkívül egyedire sikeredett, amíg a másik oldalán az eredetileg használt stílusa található, tetején a monacói zászlóval.

    Pierre Gasly

    Az AlphaTaurit erősítő francia sisakján a fehér alapon szerepel a rajtszáma, valamint az általa használt logó is. Mindkét előbb említett motívum arany színben pompázik.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BS DESIGNS (@bs_designs_helmet) által megosztott bejegyzés

     

     

  • Leclerc-t még nem érte utol az „átok”, ő kezdett a legjobban Monacóban

    Leclerc-t még nem érte utol az „átok”, ő kezdett a legjobban Monacóban

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett. 

    Nicholas Latifi kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy minél előbb felvegye a ritmust. Az első komolyabb időt Charles Leclerc szolgáltatta, ám Carlos Sainz gyorsan elvette tőle az első pozíciót.

    A Ferrari versenyzői a legjobb körüket közepeskeverékű abroncsokon produkálták, míg a többiek a fehér oldalfalú gumikkal próbálkoztak.

    A monacói versenyző látogatott ki a bukótérbe, így egy ideig felvillant a sárga jelzés is.

    Mick Schumacher autója a boxbejárat előtt állt meg, így Fernando Alonso nehezen tudott bekanyarodni a garázsához. Mivel rossz helyen állt meg a Haas és menteni kellett, előkerült a piros zászló is.

    Kisebb szünet után ismét útjára indulhatott a mezőny. Először Sebastian Vettel hajtott ki a pályára, őt Esteban Ocon és Lewis Hamilton követte. A hétszeres világbajnok a delfinezésre is panaszkodott, érzése szerint „őrülten” pattog a W13.

    Fél óra elteltével Lando Norris ugrott közepeskeverékkel az élre, a sorban őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte. Az első 10-be még Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Alex Albon és Sergio Pérez fért be.

    Valtteri Bottas mindaddig köridő nélkül árválkodott a boxban. Az Alfa Romeonál technikai hibákat észleltek.

    Charles Leclerc az élre repítette Ferrariját, így ő bizonyult a leggyorsabbnak a monacói első gyakorláson. Sergio Pérez lett a második, míg Carlos Sainz férkőzött be a harmadik pozícióba. A hibázó Max Verstappennek a negyedik hellyel kellett megelégednie, míg mögötte Lando Norris, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, George Russell, Sebastian Vettel, és Lewis Hamilton alkotta még az első 10-et.

    1 16 Charles Leclerc Ferrari 1:14.531 29
    2 11 Sergio Pérez Red Bull 1:14.570 +0.039 30
    3 55 Carlos Sainz Ferrari 1:14.601 +0.070 28
    4 1 Max Verstappen Red Bull 1:14.712 +0.181 26
    5 4 Lando Norris McLaren 1:15.056 +0.525 31
    6 10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:15.083 +0.552 33
    7 3 Daniel Ricciardo McLaren 1:15.157 +0.626 33
    8 63 George Russell Mercedes 1:15.211 +0.680 34
    9 5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:15.387 +0.856 33
    10 44 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.499 +0.968 29
    11 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:15.536 +1.005 36
    12 18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.539 +1.008 26
    13 14 Fernando Alonso Alpine 1:15.749 +1.218 28
    14 20 Kevin Magnussen Haas 1:15.806 +1.275 30
    15 23 Alexander Albon Williams 1:16.110 +1.579 39
    16 31 Esteban Ocon Alpine 1:16.315 +1.784 24
    17 24 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:16.417 +1.886 27
    18 6 Nicholas Latifi Williams 1:17.714 +3.183 30
    19 47 Mick Schumacher Haas 1:18.636 +4.105 12
    20 77 Valtteri Bottas Alfa Romeo 2
  • Bottas nem érti, miért nem mehetett rá a leggyorsabb körre

    Bottas nem érti, miért nem mehetett rá a leggyorsabb körre

    Valtteri Bottas nem tudja, miért nem próbálkozhatott meg azzal, hogy megfussa a leggyorsabb kört a Spanyol Nagydíjon.

    A finn egy két kiállásos stratégiával teljesítette a 66 kört, ami – mint kiderült – lassabb volt, mint a három kiállásos taktika. Mivel a végén Hamilton és Sainz is megelőzte, mögötte pedig messze nem érkezett senki, elgondolkodott egy extra kiálláson is a leggyorsabb körért kapható plusz pontért. Végül azt az utasítást kapta, hogy maradjon kint, és most ennek okait firtatta.

    „Utána fogunk nézni” – mondta ezzel kapcsolatban. „Mindig van egy kis kockázat. Ebben a szakaszban csak a pontokra van szükségünk, de talán a jövőben érdemes lehet átgondolnunk, hogy kell-e még egy kicsit többet kockáztatnunk.”

    Az elmúlt két verseny igen nagy melegben zajlott, de azért Miamiban jobban kimerültek a pilóták, míg Barcelonában inkább a gumik sínylették meg a hőséget.

    „Fizikailag úgy éreztem, hogy Miami rosszabb volt a páratartalom miatt” – folytatta a finn. „Kicsit kevésbé volt izzadságos, de a gumiknak rosszabb volt itt, nagyon kellett rájuk figyelni. Az utolsó etapom egyértelműen túl hosszú volt. A gumiabroncsok még annak ellenére is teljesen elfogytak a végére, hogy nagyon próbáltam óvni őket.”

  • Most már bármikor nézheti Hamilton Bottas hátsóját

    Most már bármikor nézheti Hamilton Bottas hátsóját

    Valtteri Bottas és Lewis Hamilton 5 éven át voltak csapattársak a Mercedesnél. Bár a finn egyértelműen másodhegedűs szerepben volt Hamilton mellett/mögött, jó kapcsolatot ápol egymással a két versenyző.

    Bottas meg is lepte a hétszeres világbajnokot, melynek köszönhetően ha a pályán nem is gyakran fordulhatott ez elő, otthon most már mindig nézheti a finn versenyző hátsóját.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy coloradói kiruccanása során Bottasról készült egy fotó, melyen csodálatos környezetben, a természetben, meztelenül hasal egy folyóban. A képet egy napon keresztül meg is lehetett vásárolni, a befolyó összeg pedig jótékony célra lett felajánlva.

    Korábban Hamilton egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy gond nélkül vásárolna a képből, mivel jótékony célt szolgál. Most pedig Monacóban, az utolsó példányt Bottas személyesen kézbesítette Hamiltonnak.

    „Annyira jó. Imádom, ember; nagyon köszönöm” – mondta a brit nevetve.

    Hozzátette: „Legközelebb, amikor Coloradóban leszek, előveszem a fenekemet, és megismétlem ugyanezt a képet, aztán küldök neked egyet”.