Címke: Valtteri Bottas

  • Rosberg: Bottas közel van a tökéleteshez

    Rosberg: Bottas közel van a tökéleteshez

    Valtteri Bottas Mercedeses „elődje”, Nico Rosberg úgy véli, hogy a finn versenyző közel áll ahhoz, hogy tökéletes versenyző legyen.

    Rosberg hirtelen visszavonulása után a Mercedes gyors versenyzőkeresésbe kezdett. A német ex-versenyző elismeri, hogy váratlan döntése talán árthatott a csapatnak.

    „Ezt így konkrétan nem mondanám, de persze nehéz helyzetet teremtett számukra a távozásom, főleg az új szabályok miatt.” – mondta Rosberg au Auto Bildnek.

    Úgy is indult a szezon, hogy a Mercedes némileg elmaradt a Ferraritól.

    „Ők (a Ferrar) sokkal korábban elkezdhettek az idei autóval foglalkozni. Ebből adódik az előnyük.” – vélekedik 2016 világbajnoka. „De a Mercedes továbbra is nagyon erős, ha megnézi az ember az autót, látja milyen bámulatosak a részletek.”

    Rosberg azt is elmondta, hogy véleménye szerint a helyére kerülő Bottas is elismerésre méltó munkát végez.

    „Nagyon meggyőzött. Mentálisan talán ő a tökéletes versenyző, mivel képes csak önmagára koncentrálni, konstans teljesítményt nyújtani, és gyors is.”

  • A versenyzők nem örülnek a halo plusz súlyának

    A versenyzők nem örülnek a halo plusz súlyának

    Az már tény, hogy a cockpit védő halo kötelező elem lesz jövőre a Forma-1-es autókon, ennek azonban a legtöbben nem örülnek. És nem csupán azért, mert nem esztétikus, vagy mert egyesek kételkednek abban, hogy valóban hasznos lehet. Az is probléma vele kapcsolatban, hogy a halo plusz 10 kilóval nehezíti majd meg az autók súlyát.

    Az autók idén kb 728 kilót nyomnak, és bár a halo ehhez 10-et tesz majd hozzá, a kötelező minimum súlyt csak 5 kilóval emelik jövőre, ennek eredményeként pedig esélyes, hogy a versenyzők többsége ismét kezdhet fogyókúrázni.

    „Nem lehet elutasítani a halót, ha 17%-kal biztonságosabb lesz tőle az autó. De nem néz ki jól, és az extra súly sem jó hír.” – vélekedik Lewis Hamilton.

    „Nem kellene olyan vékonynak lennünk, mint egy kerékpár versenyzőnek, mivel ezek autók.” – mondta Carlos Sainz.

    „Ez egy biztonsági fejlesztés, mint annyi minden más a sport történetében, ami jó a versenyzőknek.” – mondta Bottas az Auto Bildnek. „Az egyetlen hátránya az extra súly, mivel minél nehezebbek az autók, annál kevésbé izgalmasak.”

  • A finn versenyzők nem hazudtolják meg magukat a nyári szünetben sem

    Egymástól függetlenül ugyan, de Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen is hazautazott Finnországba, és a programból nem maradhat ki a karaokezás sem.

    Valtteri és felesége, Emilia Bottas, csütörtökön barátaik társaságában látogattak el egy karaoke bárba, Helsinkiben. Késő estig maradtak, Emilia pedig még énekelni is hajlandó volt a szemtanúk szerint.

    Räikkönenről azonban közismert, hogy szeret karaokézni, annak ellenére, hogy nem igazán tud énekelni. Arra lehet számítani, hogy a Ferrari versenyzője még a nyári szünet alatt ellátogat az újonnan nyílt Wallis karaoke bárban, főleg mert a finn sajtó azt sejti, hogy ez lehet az a bár, melyet maga Räikkönen nyitott.

  • Valtteri Bottas nem fél a haláltól

    Valtteri Bottas nem fél a haláltól

    Nyári szüneten vannak a versenyzők, így a Mercedes 27 éves finn versenyzője, Valtteri Bottas hazautazott Finnországba pihenni.

    „Véleményem szerint a finnek számára Finnország a legjobb hely a kikapcsolódásra.” – mondta. „Mindig hazajövök, mikor szünet van augusztusban, illetve karácsonykor és újévkor is megpróbálok Finnországban lenni. Személy szerint én szeretem Finnországban a természet nyugalmát, és azt, hogy milyen egyszerű itt olyan dolgokat találni, amelyeket értékelni tud az ember.

    Bottas egy finn reggeli műsorban beszélt arról is, hogy bár veszélyesnek tartott sportágat űz, nem fél a haláltól.

    „Rossz sportot választottam volna, ha a halál gondolata foglalkoztatna.” – mondta Bottas. „Vezetés közben nem engedhetem meg magamnak a félelmet.”

     

  • Häkkinen szerint Bottas bizonyos szempontból olyan, mint Schumacher

    Häkkinen szerint Bottas bizonyos szempontból olyan, mint Schumacher

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkien szerint Valtteri Bottas jó szereplésével már egyértelművé tette, hogy nem azért szerződött le a Mercedeshez, hogy másodhegedűs legyen Lewis Hamilton mellett.

    „Valtteri rendkívül fegyelmezett, nagy előnye, hogy kontrollálni tudja az érzelmeit és az idegeit.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Hosszútávban tud gondolkodni, tudja, hogy hosszú a szezon, és sok verseny van még hátra. Ez idő alatt sok minden történhet. Arra összpontosít, hogy csapatjátékos legyen, miközben meg akarja nyerni a bajnokságot magának, és azt is tudja, hogy a versenyek nem az első kanyarban dőlnek el. Úgy vélem, hogy helytálló az előretekintő szemléletmódja.”

    „Michael Schumacher hasonlóan előrelátó volt, akár arról volt szó, hogy a következő 10 körét tervezi, akár a teljes szezont, ő mindig a teljes összképet vizsgálta.”

  • Bottasnak nincs B terve

    Bottasnak nincs B terve

    Valtteri Bottas elismerte, nincs terve arra az esetre, ha a Mercedes nem ad neki ülés 2018-ban.

    Bár a finn pilótának csak egyéves szerződése van jelenleg, a pletykák szerint szeptemberben megállapodhatnak csapatával jövő évi üléséről is.

    Maga a 27 éves pilóta is úgy gondolja, elég jól teljesített a szezonban eddig ahhoz, hogy megkapja a következő lehetőséget is.

    „Úgy érzem, remekül beilleszkedtem a csapatba, és csak pozitív visszajelzéseket kaptam, így nem aggódom.” – fogalmazott Bottas.

    „Őszintén szólva nem keresgélek más helyet, más csapatnál. Szeretnék minél hosszabb kapcsolatot kiépíteni a Mercedesszel.” – zárta a finn.

  • Szeptember közepén fog eldőlni Bottas sorsa

    Szeptember közepén fog eldőlni Bottas sorsa

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff reméli, hogy szeptember közepén már pontot tehetnek Valterri Bottas jövőjével kapcsolatos találgatások végére.

    Bottas tavaly decemberben egy éves szerződést kötött a Mercedesszel, azt követően, hogy a regnáló világbajnok Nico Rosberg váratlanul bejelentette visszavonulását. A finn pilóta meggyőző teljesítménnyel kezdett új csapatában. A szezon feléig két győzelmet szerzett és a bajnoki pontverseny harmadik helyén áll, mindösszesen 33 ponttal lemaradva a listavezető Sebastian Vettel mögött.

    Hiába az erős szezon kezdet, a németek vezetősége még nem nyilatkozott arról, hogy Bottas marad-e 2018-ban is Hamilton csapattársa. Wolff a Magyar Nagydíj hétvégéjén azt mondta, hogy a nyári szünet remek lehetőség arra, hogy le üljenek tárgyalni, de a döntést legkésőbb az ázsiai futamok előtt szeretnék meghozni.

    „Ez egy jó alkalom lesz a tárgyalásokra és arra, hogy alaposan átgondoljuk a dolgokat. Már Magyarország előtt is beszéltünk erről Valterrivel, de van még időnk. Az ázsiai futamoknak azonban már szeretnénk úgy neki vágni, hogy ismert a jövő évi pilótapárosunk.” – mondta Wolff.

    Bottas sem aggódik a jövője miatt, és szerinte se kell gyorsan döntést hozni.

    „A nyári szünetben komoly előrelépést lehet tenni a jövőmet illetően. Ez az elmúlt hónapokban elég nehéz volt, mert sok verseny következett egymás után, és nem tudtunk időt szakítani rá. Ez egy olyan kérdés, amit nem szabad elkapkodni.” – vélekedett a kétszeres futamgyőztes.

    Wolff nem csak Bottasról, hanem a Mercedes fiatal tehetségéről, Pascal Wehrleinról is hamarosan döntést fog hozni. A német-mauritiusi versenyző szerezte a Sauber csapat összes idei pontját, aki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy 2018-ra nyitott minden lehetőségre. Wehrlein jövője azután vált kérdésessé a svájci alakulatnál, miután menesztették a csapatfőnököt, Monisha Kaltenbornt, valamint a csapat jövőre szorosabbra fűzi kapcsolatát a Ferrarival. Ezen tények adtak alapot azon pletykákra, miszerint jövőre már nem látjuk a száguldó cirkuszban a fiatal versenyzőt.

    „Pascalnak jelenleg nagyon sok mozgástere van. A következő két hétben történhetnek még érdekes dolgok.” – jegyezte meg sejtelmesen Toto Wolff.

  • Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Christian Horner Red Bull-főnök szerint itt az ideje, hogy a Mercedes besoroljon valamelyik pilótája mögé a világbajnoki címért folytatott harcban.

    A 2017-es év Sebastian Vettel és Lewis Hamilton késhegyre menő küzdelmétől hangos, azonban a kétszeres futamgyőztes Valtteri Bottas még könnyen beleköphet a levesbe. Ám van egy nagy különbség a Ferrari és a Mercedes között: míg a maranellóiak egyértelműen Vettelt támogatják – példának okáért lásd a legutóbbi Magyar Nagydíjat, ahol Kimi Räikkönen meg sem próbált a győzelemért menni Vettel egyértelmű problémái ellenére sem –, az Ezüstnyilaknál inkább a francia forradalom hármas jelszavát követik, amelyet Hamilton utolsó körös elegáns gesztusa is alátámasztott. Horner szerint azonban a Mercedes eddigi filozófiája csak vereséghez vezethet.

    „A Mercedes dilemmája az, hogy náluk Hamilton az első számú pilóta, valamikor pedig véglegesen be kell sorolni mögé” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „Végeredményben erről a két srácról [Hamiltonról és Vettelről] fog szólni az egész, Kimi helyzete a Ferrarinál pedig sokkal egyértelműbb.”

    Egy korábbi megegyezés értelmében Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta a dobogót érő harmadik helyet Bottasnak, az elvesztegetett pontok viszont a szezon végéhez közeledve még fájhatnak a britnek. Hornernek mindenesetre imponált Hamilton ígéretmegtartása.

    „Egyfelől igen [meg vagyok lepve]” – utalt az esetre Horner. „Másfelől viszont komoly pofon lett volna Valtterinek, ha nem így történik, mert ezzel kvázi azonnal megtagadtad volna tőle, hogy a bajnoki címért harcolhasson. Értékelem, hogy Lewis visszaadta a helyet, mert ezzel a legnagyobb riválisának engedett át ingyen pontokat. Két éve Monacóban mi is használtuk ezt a taktikát, de a helyzetet kissé árnyalja, hogy nekünk akkor nem voltak bajnokesélyes versenyzőink.”

  • Bottas világbajnoki címet és új szerződést akar

    Bottas világbajnoki címet és új szerződést akar

    Valtteri Bottas elárulta, hogy a célja az, hogy még 2017-ben új szerződést kössön jövőre, és nagyon reméli azt is, hogy meglesz az esélye idén a bajnoki címre is. Hazánkban a szalagcímek leginkább arról írtak, hogy a bajnokesélyes Lewis Hamilton feladott három pontot a Sebastian Vettellel történő kiélezett csatájában azért, hogy a dobogós helyezését visszaadja a csapattársának.

    Bottas pedig újra jobb időmérős helyezést ért el mint Mercedeses csapattársa, kétszer nyert már 2017-ben, és csak 19 ponttal van lemaradva Lewis Hamiltontól az egyéni összetettben. Az, hogy Hamilton elengedte vasárnap, nem lepte meg a finnt, és ezt el is mondta a Sport Bildnek:
    „Nem sok csapattárs tette volna meg ezt, pláne ha dobogós helyezésről van szó, másrészt dühös lennék Lewisra, ha nem ment volna ebbe bele. A csapat világosan megmondta a kezdetektől fogva egyenlő bánásmódban lesz részünk, és ugyanúgy kezelnek majd minket. Ugyanazt a technikát kapjuk, nincs első és másodszámú pilóta, és bíztam is benne, ennyi a történet. A bajnokságért, és a saját karrierem miatt is harcolnom kell. Eszem ágában sincs Lewis árnyékában maradni.”

    A csendes 27 éves versenyzőt megkérdezték arról is, hogy szerinte komolyan van-e esélye az idei bajnoki címre, erre így felelt:
    „Igen. Világbajnok tudok lenni. Még mindig kilenc verseny hátravan, és hiszek abban, hogy le tudom győzni Lewist és Sebastiant, ahogy arra már volt példa ebben az évben. Egyre csak jobbá válok, nincsenek korlátok ami közé kell hogy szoruljak. Soha nem is mondanék olyat, hogy egyike a versenytársaimnak jobb nálam. Magamban hiszek.”

    Önbizalom ide-vagy oda, de a Mercedes még egyelőre nem írt vele alá újabb szerződést, így a mandátuma jelenleg csak a szezonzáróig szól.
    „Minden évben ez a helyzet velem. Az év ezen szakaszában sokszor nem tudtam azt, hogy miképp folytatom majd, így mondhatom, hogy ebben van már gyakorlatom. Úgy érzem, hogy minden rendben, jól érzem magamat a csapatnál, és csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Így nem aggódom.” – tette hozzá végül mosolyogva Bottas a jövőjét firtató kérdezőknek.

  • A Mercedes tagadja Toto Wolff dühösségét a csere miatt

    A Mercedes tagadja Toto Wolff dühösségét a csere miatt

    A Mercedes tagadja, hogy a főnök dühös lett volna, mikor Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj végén visszaengedte maga elé csapattársát, Valtteri Bottast.

    Az eset után Toto Wolff felpattant, ráütött a székére, és ingerülten kiabált valamit Niki Laudának, ám azt a csapat tagadja, hogy dühös lett volna a visszaengedésért. Noha azt elismerik, hogy nagyon nehéz volt arról dönteni, hogy versenyzőik cseréljenek helyet.

    „Van úgy, hogy jól dönteni és tartani magad az elveidhez rohadtul nehéz, higgyék el nekem. Sz*rul érzem magam.” – mondta Wolff.

    A felvételen látható ingerültségre a csapat szóvivője reagált.

    „Ez csak annak a megnyilvánulás volt, hogy elmúlt a nyomás, ahogy átértek a célvonalon. Mindenki örül a pozíció cserének.” – mondta. „Mikor vége lett, Toto elkiáltotta magát, nagyon izgalmas szituáció volt, de határozottan nem dühöt láthattunk. Épp ellenkezőleg.”