Címke: Valtteri Bottas

  • Valtteri Bottas Nigel Mansellé változott, és volt rá oka

    Valtteri Bottas Nigel Mansellé változott, és volt rá oka

    Valtteri Bottas 23 évesen debütált az F1-ben és jólfésült, frissen borotvált fizimiskával ismerhette meg a közönség.

    Ahogy aztán teltek az évek, mintegy fokozván a skandináv stílust, borostás ábrázatra váltott.

    Most Brazíliában azonban ismét váltott a most 33 éves finn. Megborotválkozott, bajszát azonban meghagyta, így pedig egészen hasonlóan néz ki, mint annak idején Nigel Mansell, akinek védjegye volt a bajsza.

    Valtteri Bottas, movember
    Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo F1 Team

    Nem először választ ilyen megjelenést novemberben Bottas, és az sem véletlen, hogy épp novemberben tesz így. A november ugyanis a férfi egészség hónapja, amikor is a férfiak bajusznövesztéssel hívják fel a figyelmet a szűrővizsgálatok és a lelki egészség fontosságára.

    Ennek apropóján korábban összegyűjtöttünk nektek pár versenyzőt a Forma-1 történetéből, akik jellegzetes arcszőrzettel hódítottak:

    Szakállas poén, avagy ha november, akkor Movember – F1-es módra

     

  • Bottas alig várja a közös jövőt az Audival

    Bottas alig várja a közös jövőt az Audival

    Valtteri Bottas hosszú távra tervez a jelenleg Alfa Romeo néven futó csapattal, melyből 2026-tól Audi lesz.

    Jelenlegi formájában a jövő év végéig lesznek jelen, ezt követően az Alfa kiszáll a csapat mögül. Pár átmeneti év után érkezik az Audi, Bottas pedig elég fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy még az Audi gyári pilótája lehessen.

    „37 leszek akkor, szóval miért ne?” – mondta egy finn lapnak. „Mostanában mindig érkeznek szupertehetséges fiatalok, de a tapasztalatot mindig is nagyra értékelték a Forma-1-ben.”

    Bottasnak jelenleg 2024-ig szól az opciós szerződése, de az Audi ugye csak 2026-ban lép be, azonban a finn arra számít, hogy az előzetes folyamatok már hamarabb elkezdődnek.

    „Érdekes lenne ennek a folyamatnak a részese lenni, ha lehetséges” – tette hozzá. „Nem látok akadályt az előtt, hogy a legjobb csapatok szintjét elérjük. A gyártási oldalnak a jelenleginél gyorsabbnak kell lennie, hogy a kívánt változások megvalósuljanak. Ha a nagy képet nézzük, úgy gondolom, hogy a Sauber és az Audi közötti együttműködésben nagy lehetőségek rejlenek. Azt hiszem, bármelyik versenyző, különösen én, mivel már itt vagyok, szívesen részt venne a projektben. Sok múlik azon, hogy az Audi mikor és milyen mértékben fogja támogatni a csapatot, mielőtt az gyári csapattá válik. Nyilván jövőre semmi sem fog változni, mert még mindig az Alfa Romeóval vagyunk, és reméljük, hogy az autó jobb lesz, mint idén. De 2024-től kezdve az ő támogatásuk sokat fog dönteni. Ha az Audi segít és támogatja a Saubert néhány évig, akkor ha az erőforrásuk 2026-ban erős és megbízható lesz, akkor bármi lehetséges. Van még tennivalónk, ez tény. De 2026 már nincs olyan messze. Igen, néhány technikai részlet szempontjából nem vagyunk olyan jók, mint a bajnokság vezetői, de van időnk arra, hogy ezt a lemaradást eltüntessük. Az Audi támogatásával bármi lehetséges.”

  • Norris álla is leesett: Mennyi kávét ivott Valtteri?

    Norris álla is leesett: Mennyi kávét ivott Valtteri?

    Lando Norris összességében elégett volt az időmérős teljesítményével, ám Valtteri Bottas tempóját nem tudta hova tenni.

    Tegnap Mexikóvárosban a Mercedes mellett a finn pilóta okozott még meglepetéseket. A Q1-ben és a Q2-ben a 3-4. helyen bóklászó versenyzőre a többiek is felkapták a fejüket, főleg úgy, hogy csapattársa nem tudta követni a bravúrt.

    A Q3-ban Bottas a 6. pozíciót szerezte meg, amin a McLaren brit versenyzője is meglepődött. Norris hozzátette hogy a céljaikat sikerült elérniük, mivel mind a két Alpine-t megelőzte, ám a finn pilótával nem tudott mit kezdeni.

    „Elégedett vagyok a mai nappal, jó munkát végeztünk. Sikerült legyőzni azokat a srácokat, akiket akartunk. Úgy éreztem sikerült jó köröket futnom, különösen a Q3-ban. Ugyanakkor nem tudom, hogy Valtteri (Bottas) mennyi kávét ivott ezen a hétvégén. Elég sok tempót találtak, dicséret jár nekik. Összességében elégedett vagyok, sikerült elérni azt, amit akartunk. Kellett volna még három tized ahhoz, hogy a Ferrarikat is legyőzzük, de ez nem történt meg.” – nyilatkozta Norris.

    Lawrence Barretto, az F1 riportere arra volt kíváncsi, hogy vajon a 22 éves pilóta felveheti-e a versenyt a megtáltosodott Bottasszal. Az érintett így vélekedett:

    „Mikor az időmérőn 4-5 tizeddel gyorsabb nálad… Nem fog annyi időt veszíteni vasárnap, hogy ez könnyen megtörténjen. Ugyanakkor nem tudhatjuk mi lesz. Nem voltak ebben az évben túl konzisztensek, és a megbízhatóság terén is küzdöttek. Hosszú verseny előtt állunk, a körülmények elég trükkösek lesznek. Elég sokat lehet hibázni, így bármi megtörténhet.”

  • Majdnem a mennybe ment a Mercedes, de Verstappen megállította őket

    Majdnem a mennybe ment a Mercedes, de Verstappen megállította őket

    Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Mexikóvárosi Nagydíjon, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Elsőként a Haas versenyzői hajtottak ki a pályára, míg a többiek a boxutcában várakoztak.  Szépen-lassan a többi versenyző is teljesítette első körét. Sergio Pérez rögtön az élre ugrott, ám nem sokáig tarthatta meg a pozíciót, ugyanis Charles Leclerc elvette tőle.

    Max Verstappen nem hagyta magát és megfutotta a leggyorsabb kört, míg meglepetésre Lewis Hamilton a végén megelőzte. Valtteri Bottas pedig elfoglalta a negyedik helyet.

    A Q1 végén többen is javítani tudtak az idejükön, így kiesett végül Mick Schumacher, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Alex Albon és Nicholas Latifi.

    A Q2-ben a Mercedes versenyzői kezdtek a legjobban, Max Verstappen az első próbálkozás során nem talált fogást rajtuk. Valtteri Bottas folytatta a „száguldozást”, ezúttal a holland pilótától vette el a harmadik pozíciót. A Ferrari sem villantott, míg Sergio Pérez a kiesők között találta magát.

    Természetesen a „hazai hős” elmodult a kiesők közül, míg Lewis Hamilton továbbra is birtokolta az első helyet. A szakasz végén így Daniel Ricciardo, Guanyu Zhou, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly és Kevin Magnussen búcsúzott.

    A Q3-ban Sergio Pérez mutatta meg autója erejét, de Max Verstappent sem kellett félteni. A Mercedes azonban előhúzta a nyulat a kalapból. Russell a második helyre, míg Hamilton a harmadikra ért fel. A hétszeres világbajnok körét viszont elvették, így visszaesett a 10. pozícióba.

    A pole pozícióért vívott végső csatát Sergio Pérez és Carlos Sainz indította el. A két Ferrari nagyon lemaradt, míg Max Verstappen lila szektorokkal bombázta társait. A Mercedesnek volt a végén egy lövése, ám George Russell és Lewis Hamilton sem tudtam megfogni a kétszeres világbajnokot.

    Így holnap az első rajtkockából Max Verstappen indulhat, mellőle George Russell rajtol, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Sergio Pérez csak a negyedik helyet szerezte meg, míg mögöttük Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Lando Norris, Fernando Alonso és Esteban Ocon alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:19.222 1:18.566 1:17.775
    2 George Russell Mercedes 1:19.583 1:18.565 1:18.079
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.169 1:18.552 1:18.084
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:19.706 1:18.615 1:18.128
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:19.566 1:18.560 1:18.351
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:19.523 1:18.762 1:18.401
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:19.505 1:19.109 1:18.555
    8 Lando Norris McLaren 1:19.857 1:19.119 1:18.721
    9 Fernando Alonso Alpine 1:20.006 1:19.272 1:18.939
    10 Esteban Ocon Alpine 1:19.945 1:19.081 1:19.010
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.279 1:19.325
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.283 1:19.476
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.907 1:19.589
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.256 1:19.672
    15 Kevin Magnussen Haas 1:20.293 1:19.833
    16 Mick Schumacher Haas 1:20.419
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.419
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:20.520
    19 Alexander Albon Williams 1:20.859
    20 Nicholas Latifi Williams 1:21.167
  • Újabb európai sztárversenyző költözhet az IndyCarba

    A Mercedes korábbi versenyzője, Valtteri Bottas elismerte, hogy F1-es pályafutása végeztével szívesen igazolna az IndyCarba.

    A finn pilóta világossá tette, hogy a Forma-1-ben töltött ideje még messze nem ért véget, de Kevin Clark podcastjában elmondta, hogyan nagyon jól érzi magát az Egyesült Államokba.

    Szeretem az érzést, a légkört. Az élmény nagyon jó. Úgy érzem, hogy az Egyesült Államokban a szervezők igazán tudják, hogyan kell szórakoztatni az embereket” – mondta Bottas.

    Még biztosan van néhány évem a Forma-1-ben, ez nem kétséges. Még mindig úgy érzem, hogy van mit adnom a sportágnak.

    Bottas Daniel Ricciardoval ellentétben szívesen igazolna az IndyCarba.

    Az IndyCar elég érdekes, de majd meglátjuk. Egyelőre még nem kell annyira sokat gondolkodnom rajta, de előbb-utóbb muszáj lesz.

    A versenypályák szépek, a versenyzés nagyon valóságosnak tűnik, és ha jól tudom, [ott] egy kicsit kevesebb a politika, mint az F1-ben. Igen, úgy tűnik, hogy mostanában egyre népszerűbb a széria.

    A Forma-1 növekedése más versenykategóriáknak is hasznára vált, az IndyCar növekvő népszerűsége az egyik nagyszerű példája ennek a pozitív tendenciának.

    Marcus Ericcson sikeresen váltott az F1-ből az IndyCarba, így ésszerűnek tűnik, hogy Bottas is nagyot dobhat, ha valaha is átköltözik az Államokba.

    Ezzel együtt a Sauber esetleges Audi-átvétele azt jelenti, hogy egy izgalmas projekt várhat Bottasra az F1-ben, így az idő majd megmutatja, hogy eléggé vonzzák-e őt az amerikai kilátások.

    Hivatalos: Az Audi 2026-tól jelen lesz a Forma-1-ben!

  • Nincs ki a négy kereke, mégis nyert a finn versenyző

    Nincs ki a négy kereke, mégis nyert a finn versenyző

    Valtteri Bottas sosem szokott punnyadni akkor sem, ha épp szünet van a Forma-1-es versenynaptárban.

    A Japán Nagydíj után máris az amerikai kontinensre utazott barátnőjével, a profi kerékpáros Tiffany-val.

    Ezen a hétvégén már F1-es verseny lesz Austinban, Texasban, az elmúlt hétvégén azonban Kansasban versenyeztek. Mindketten rajthoz álltak a Belgian Waffle Ride nevű kerékpárversenyen, amit Valtteri 40 mérföldes távon meg is nyert.

    „Első győzelem kerékpáron🚲” – írta a finn. „A 40 mérföldes pálya a Belgian Waffle Ride -on élvezetes volt! És Tiffany Cromwell hagyott nyerni😃Nagyon jól éreztük magunkat, ez a legfontosabb.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Bottas a „Dumb és Dumber” c. filmre emlékezteti Ricciardoékat

    Bottas a „Dumb és Dumber” c. filmre emlékezteti Ricciardoékat

    A McLaren gyakran készít vicces videókat a versenyzőivel. Ezek sok esetben valamilyen mókás feladatról szólnak.

    Legutóbb azt a kihívást kapta Daniel Ricciardo és Lando Norris, hogy gyermekkori fotóikról ismerjék fel a versenyzőtársaikat.

    Az első fotó rögtön kihívás elé állította Ricciardót: kiderült, hogy csapattársa, Norris van a képen.

    Fernando Alonso felismerése sem ment könnyen. A legnagyobb nevetés a kis Valtteri Bottas bili frizurája láttán tört ki. Ricciardo azonnal a Dumb és Dumber című film Dumbjéhez, alias Lloyd Christmashez hasonlította, akit Jim Carrey alakított.

    A videó ide kattintva érhető el!

    Te hány versenyzőt ismertél fel?

  • Bottas szerint az Alfa Romeo versenycsapat, a Mercedes pedig cég

    Bottas szerint az Alfa Romeo versenycsapat, a Mercedes pedig cég

    Valtteri Bottas elmondta, hogy őt és Lewis Hamiltont olykor felülbírálták, amikor arról döntöttek, hogyan állítsák be az autójukat. Méghozzá azért, mert a Mercedesnél a számítógépes szimulációk szerint a rendelkezésükre álló adatok alapján köridőbeli javulást lehetett elérni.

    Bottas hozzátette, hogy most más a helyzet számára az Alfa Romeónál, hiszen összességében több beleszólása van abba, hogyan állítsa be az autóját egy versenyhétvége során. Míg a Mercedes mérnökei néha az adatok alapján állították az autójukat, nem pedig a versenyzők érzései, igényei szerint.

    A finn úgy véli, helyes dolog volt, hogy bizonyos alkalmakkor a számítógépek voltak a mérvadók az autók beállításánál, de nem minden alkalommal.

    „Egy topcsapat így működik” – idézte Bottast a GPFans.

    „Úgy érzem, Lewis is ugyanígy érezte. Néha a saját irányába akart menni, de a mérnökök azt mondták: ‘Nem, a számítógép ezt mondja’.”
    „Szóval néha volt egy kis csata, de jó megbeszélni ezeket a dolgokat, és ez már csak így megy.”

    „Elég fejlett technológiájuk és szimulációs eszközeik vannak, amelyek ezt lehetővé teszik, és elég gyakran a számítógépnek igaza volt, de nem 100 százalékosan.”

    Ami a jelenlegi környezetét illeti, Bottas korábban arról beszélt, hogy az Alfa Romeónak több munkatársat kell felvennie, hogy felzárkózzon a mezőny többi csapatának szintjére, hogy egyenlőbb feltételek mellett versenyezhessen.

    A csapat hinwili gyára nem olyan nagy, mint a brackley-i és brixworth-i bázisok, ahová Bottas a Mercedesnél járt dolgozni. De úgy véli, hogy a jelenlegi csapatánál rendelkezésre álló eszközök „közelednek”. Ugyanakkor boldogabbnak érzi magát, hogy nagyobb beleszólása van abba, hogyan szeretné beállítani az autóját. Elmondása szerint az Alfa inkább „versenycsapatnak” érződik, szemben a Mercedes „céges” hangulatával.

  • Zhou elismerte, veszélyben a 2023-as versenyülése

    Zhou elismerte, veszélyben a 2023-as versenyülése

    Guanyu Zhou továbbra sem aggódik amiatt, hogy jövőre versenyülés nélkül maradna a Forma-1-ben. A újonc kínai szerint az Alfa Romeo „nagyon elégedett” vele – de a Sauber által irányított csapat még nem erősítette meg, hogy jövőre is Valtteri Bottas mellett maradhat. A 23 éves versenyző így látja a helyzetét:

    „Ez az első évem a királykategóriában, ezért a csapat elemzi a teljesítményemet, de a visszajelzések ígéretesek. A csapat nagyon elégedett a munkámmal. Örülök, hogy velük dolgozhatok, amit nagyon élvezek.”

    Egy évre szóló szerződése azonban az idény végén lejár, ezért így folytatta Zhou:

    „Még semmi válasz nem érkezett, de remélem, hogy jó híreket kapok.”

    Egyes bennfentesek arra számítottak, hogy az Alfa Romeo a legutóbbi Olasz Nagydíjon bejelenti Zhou 2023-as szerződését. Arra a kérdésre, hogy ez miért nem történt meg, az El Mundo Deportivo napilapnak ennyit mondott:

    „Nos, mert még nem dőlt el. Vannak terveink, és a visszajelzések alapján kell döntenünk a szerződésről. Most egyeztetünk a jövőmről, és minden ígéretesnek tűnik, de még várnunk kell.”

    A bizonytalanság ellenére Zhou azonban utalt rá, hogy a végső célja – mely szerint egy nap világbajnoki címért harcoljon – továbbra is a képben van:

    „Ez a célja a munkámnak. Az első évben az volt a terv, hogy tanuljak és fejlesszem a képességeimet, de eljön majd az a pont, amikor dobogós helyekért akarok küzdeni, vagy többről lehet szó, mint a pontszerzés, az biztos. Remélem, hogy egy nap majd abban a helyzetben leszek, de most itt tartok, és próbálom az első években rendbe tenni a dolgokat, mielőtt megteszem majd ezt a lépést.”

  • Bottas tudja, miért maradt le szezon közben az Alfa Romeo

    Bottas tudja, miért maradt le szezon közben az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo Racing bár viszonylag jól kezdte az idei F1-es szezont, új versenyzőpárosával, Guanyu Zhou-val és Valtteri Bottasszal, az év előrehaladtával lemarad riválisai mögött.

    A Mercedes után kimondottan felszabadult Bottas a szezon első nyolc futamból haton pontot gyűjtött, sőt, Imolában egy kiváló ötödik helyet szerzett. Azóta azonban a technika ördöge és a sport kiszámíthatatlansága nem kedvezett a csapatnak. A közvetlen riválisok maguk mögött hagyták az Alfa Romeót.

    Bottas az elmúlt hét futamon nem szerzett pontot, csapattársa, Zhou pedig mindössze egyetlen pontot tud felmutatni ebben az időszakban, mégpedig a legutóbbi, monzai futamról.

    Bottas számára egyértelmű az oka a csapat drámai teljesítményvisszaesésének.

    „A versenytársaink, mint például a McLaren és az Alpine, többet fejlesztették az autóikat, mint mi. Egyenletesebb ütemben kaptak frissítő csomagokat. Valamit még tervezünk, talán Austinra vagy Japánra, de azt hiszem, nagyjából ennyi” – idézte Bottast a Racefans.

    „A szezon elején azon kevés istállók közé tartoztunk, amelyek a súlyhatár alatt voltak. A szezon előrehaladtával a többi csapat is könnyített az autóin, és talán ennek is volt hatása. Tudjuk, hogy az egyik gyenge pontunk a fejlesztési tempó. Ez fontos prioritás lesz számunkra a jövőben” – mondta Bottas.