Címke: Valtteri Bottas

  • Villeneuve nem Bottast ültette volna a Mercedesbe

    Villeneuve nem Bottast ültette volna a Mercedesbe

    Jacques Villeneuve, 1997 Forma-1-es világbajnoka szokásához híven ezúttal sem rejtette véka alá véleményét.

    Villeneuve célpontja Valtteri Bottas volt: elmondása szerint Toto Wolffék helyében nem szerződtette volna a 28 éves finnt.

    „A Mercedes nyert, hiszen még mindig ők rendelkeznek a legjobb motorral, de csak Hamilton volt képes ezt kihasználni. Bottas teljesítménye közel zavarba ejtő volt. Valtteri egy erős második számú versenyző, nem több. A helyükben inkább Wehrleint választottam volna.”

    Villeneuve szerint a mezőny másik finn versenyzője, Kimi Räikkönen is második számú szerepet tölt be, ám a Ferrari pilótája sokkal jobb Bottasnál.

    Nem a mostani volt az első alkalom, amikor Villeneuve Bottast kritizálta: a Brazil Nagydíj után kínosnak nevezte a teljesítményét, miután a szombaton megszerzett pole pozíciója után már a verseny rajtjánál elveszítette a futamgyőzelmet Sebastian Vettellel szemben.

     

  • Tervezd meg Valtteri Bottas 2018-as sisakját!

    Tervezd meg Valtteri Bottas 2018-as sisakját!

    Újra a rajongók tervezhetnek meg egy Forma-1-es sisakot, ezúttal Valtteri Bottasét, a 2018-as versenyszezonra. A Mercedes csapat tájékoztatása szerint a nyertes designt személyesen majd Bottas választja ki a pályázaton, és a szezon nagy részében viselni is fogja majd azt.

    2017-ben Lewis Hamilton csinált hasonló versenyt a rajongóinak, akkor több mint 8000 pályaműből kellett kiválasztania Hamiltonnak a kedvencét, de Jenson Button 2016-ban is a rajongóira bízta azt, hogy döntsék el azt, hogy a szezon folyamán milyen designnal a fején furikázzon.

    A nyertes kap egy replikát majd az eredeti sisakból, Bottas aláírásával.
    További információkért kattints ide.

  • Häkkinen szerint kiváló a jelenlegi F1-es mezőny

    Häkkinen szerint kiváló a jelenlegi F1-es mezőny

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint az idei szezon minden idők egyik legjobbja volt, abban a tekintetben, hogy milyen szinten vannak a mezőnyben lévő versenyző tehetségek.

    Több versenyzőt is kiemelt az egykori finn versenyző.

    „Lenyűgöző, hogy Lewis (Hamilton) megszerezte negyedik világbajnoki címét, és láthatják, hogy még mindig éhes a sikerre, pedig kritizálták.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában.

    „Amikor én megnyertem a bajnoki címet 1998-ban és 1999-ben, abszolút úgy vágtam neki 2000-nek, hogy bíztam benne, hogy megnyerem a harmadik címet is, de nem jött össze. Az után az év után kicsit alábbhagytak az energiáim, nem sok hiányzott már hozzá, hogy visszavonuljak.”

    „Nagyon örültem, hogy láthattam, ahogy Valtteri (Bottas) nyer két futamot. Ő egy erős, kiegyensúlyozott srác, és orosz és osztrák győzelme megmutatta, hogy képes is rá. A szezon közepén voltak nehéz időszakai, de én tudom, hogy milyen keményen dolgozott, hogy ide jusson, és biztosak lehetnek benne, hogy azzal fogja tölteni a téli szünetet, hogy tovább építsen mindent, amit megtanult.”

    „Ahogy már korábban is mondtam, Max Verstappen kiemelkedő versenyzője volt a szezonnak, mivel izgalmas őt nézni. A két győzelme Malajziában és Mexikóban azt mutatta, hogy ő és a csapat is egyre erősebb és Daniel Ricciardo bakui győzelme is rávilágított, hogy a Ferrari és a Mercedes nem lazíthat.”

    „A top 3 csapat mögött nagy volt a mozgás, különösen az új generáció versenyzői közt. Izgalmas Stoffel Vandoorne-t, Esteban Ocon-t és Carlis Sainz-ot nézni. Ha belegondolunk, hogy az ő csapattársaik Fernando Alonso, Sergio Perez és Nico Hülkenberg, mondhatjuk, hogy napjaink Forma-1-e talán az egyik legjobb a versenyző tehetségek tekintetében.”

    Häkkinen egykori csapatáról, a McLarenről is ejtett pár szót.

    „Biztos vagyok benne, hogy újra a Mercedes lesz az a csapat, melyet le kell győzni, de a Ferrari is építeni fog mindarra, amit idén tanultak és a Red Bull Racinghez csatlakozik majd a McLaren is, Renault erőforrással. Tudom, hogy a McLarennél mindenki izgatott történetük új fejezetének kezdete okán, és nagyon elszántak, hogy újra nyerjenek az elmúlt pár nehéz szezon után. Zak Brown az egyik legambiciózusabb fickó az F1-es paddockban, és a McLarennél mindenki keményen dolgozik, hogy sokkal jobb idők következzenek számukra.”

    „A Renault csapattól is előrelépés várható, a Honda megpróbálja helyreállítani megítélését a Toro Rossóval, az Alfa Romeo pedig a Saubert támogatja, szóval rengeteg oka van annak, amiért érdemes lesz követni a Forma-1-et 2018-ban.”

  • Milyen nemzetközi versenyek lesznek 2018-ban a Hungaroringen?

    Milyen nemzetközi versenyek lesznek 2018-ban a Hungaroringen?

    Az egyik leginkább kihasznált pálya lett az évek alatt a Hungaroring. Annyira már az sem meglepő, ha junior szériák, vagy egyenesen a királykategória tartja nálunk a szezonközi tesztjét, és ez tényleg annak köszönhető, hogy legendásan ügyesek a pályabíróink, az irányítás, és a szervezés. Azt is érdemes tudni, hogy ezt a tudásbázist nem csak feltétlenül Mogyoródon kamatoztatják, hiszen a promóteri szerepet betöltő Ostermann több rendezvény szervezésében is segédkezik Budapest belvárosában, elég csak a Nagy Futamra, vagy a Red Bull Air Racere gondolni.

    Ugyan még némi bizonytalanság van a konkrét menetrendet illetően, de már kitölthetitek a frissen megkapott 2018-as asztali naptáraitokat. Ebben az összeállításban a komoly nemzetközi versenyeket szedtük össze időrend szerint, így kérjük ebben ne keressétek a CEZ, OB futamok, Mikulás és Szilveszter ralik időpontjait!

    2018. április 28-29. FIA WTCR
    Az egyesített WTCC + TCR International series jogutódja még szép, hogy nem hagyja ki azt a magas labdát, hogy mindkét széria évek óta tele volt sikeres magyarokkal, elég csak Michelisz Norbertre, a Zengő Motorsportra, a M1RA-ra vagy Tassi Attilára gondolni, hogy másokat most ne is említsünk. Ez az időpont is még csak egy előzetes tervezetből van, amolyan félhivatalos. A magyarokat illetően pedig jelenleg teljes a bizonytalanság, még az eddig gyári Honda alkalmazásban álló Michelisz esetében is.

    2018. május 1. Nagy Futam
    Mivel keddre esik majd a munka ünnepe, ezért a Forma-1-es versenyzők sem élhetnek majd azzal a kifogással, hogy nem érnek rá, mert versenyhétvége van. Ez azért jó hír, mert újra sanszos, hogy a top csapatokból erre jár valaki. 2017-ben Valtteri Bottas és Daniel Riciardo tette tiszteletét, népes további más szériákban versenyző külföldi és magyar pilóták mellett. Azt, hogy ezúttal konkrétan Budapest belvárosának mely részén, kik és mivel szerepelnek majd, arra még bőven várnunk kell.

    2018. május TCR Academy Endurance
    Erről sem lehet tudni még sokat, azon kívül, hogy 6 órás futam tervezett, TCR autókkal. Az érdekessége az lehet leginkább majd, hogy akár egzotikusabb, és a WTCR-ben sem látott járgányok is indulhatnak itt akár, hiszen ideális teszt terep egy ilyen verseny bármelyik gyártónak, akik persze azonnal elhatárolódhatnak attól, ha rájuk olvassuk, hogy komolyan be akarnak szállni a TCR vérkeringésébe. Igen, nincs még pontos dátum!

    2018. június 1-3. DTM + FIA Formula 3 European Championship
    Rendszeres vendég Magyarországon most már a német túraautó bajnokság, és már csak azért is érdemes kilátogatni, mert Mercedeseket utoljára láthatunk majd a mezőnyben, mivel a német cég úgy döntött, hogy a jövőben inkább beszállnak a Formula E-be, és arra koncentrálnak. Másrészt a feltörekvő és Forma-1-be vágyó ifjúsággal is itt lehet találkozni majd, olyanokkal, mint Habsburg Ferdinánd, vagy Mick Schumacher.

    2018. június 15-17. FIA ETRC, FR 2.0 NEC
    A kamionos Európa-bajnokság jövőre 2 hónappal az eddig megszokotthoz képest korábban látogat Magyarországra, de addigra Kiss Norbi és a Tankpool24 már egy versenyhétvégén túl lesz, hiszen a szezonja Misanóban kezdődik majd. Az is változás, hogy betétfutamként a nagy túraautók és inkább gentleman vezetőik helyett fiatalok lepik el majd a pályát, a 2 literes formaautóikkal.

    2018. június 23. Red Bull Air Race
    Ez lesz az a nap, amikor ellepi a Facebook folyamodat a folyamatos nyivákolás, hogy miért kell ezt ide, miért a belvárosba. Vitán felül továbbra is a repülős sorozat legszebb és legérdekesebb helyszíne a budapesti, akinek nem tetszik, menjen nyaralni!

    2018. július 7-8. TCR Europe + GT Open + Euroformula Open
    Újabb olyan TCR széria érkezik majd hazánkba, amelyen számítani lehet akár fokozottabb mennyiségben is magyar indulókra. Mindemellett még GT autók, illetve formaautók is indulnak. Utóbbiba szeretnének évek óta eljutni magyar pilóták is, hátha 2018-ban ez is sikerül!

    2018. július 27-29. Forma-1 Magyar Nagydíj + Formula 2 + GP3 + Porsche szuperkupa
    Az év motorsportos eseménye, rengeteg külföldivel, és főleg lengyel drukkerrel, főleg ha végre a Williams leigazolja Robert Kubicát. Az is könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi retro állapotában utoljára lehet majd látni az épületegyüttest illetve a nézőteret, mert egy ideje aktuális már a felújítása, és ennek akár 2018 végén érdemben is nekiláthatnak.

    2018. augusztus 31-szeptember 2. Blancpain GT Series Sprint +Eurocup Formula Renault 2.0
    Az utóbbi két évben a kamionosok betétfutamai voltak, most előléptek főszereplővé a dögös drága luxus sportautók. A tervek szerint melléjük is érkeznek még fiatal formaautósok, így ez a rendezvény is remek program lehet még az iskolakezdés előtt.

    2018. szeptember 28-30. „Hungaroring Classic”
    Nem véletlen az idézőjel, nevezzük a dolgot a jelenlegi formájában munkacímnek. Ami biztos, hogy újra veteránautók lepik el majd a mogyoródi aszfaltcsíkot, és a jelzett időpontban. A rendezvény neve még változhat, és akár talán picit a koncepciója is, de erről majd biztosan időben hírt ad Szalay Balázs és csapata, akik szervezik majd a rendezvényt. 2017-ben az egyik legjobban szervezett esemény volt a Hungaroring Classic, mi nagyon várjuk már, hogy jövőre mit találnak ki!

    A listát végignézve egy gondolat bánt csak minket: lehet lenne értelme szezonbérletet csinálni a Hungaroring klubtagoknak ennyi rendezvény mellett. Az ötlet koránt sem elrugaszkodott: a Red Bull Ring kínál ilyet 2018-ra, két verzióban is, a prémium 700 euró, a sima 200 euróba kerül. Ott ezekért az összegekért a Forma-1 mellett a MotoGP, a DTM, az ADAC GT Masters, az European Le Mans Series, és a Histo Cup versenyeire amúgy is kilátogatni szándékozók örülhetnek egy ilyen kedvezményes konstrukciónak. Mindkét esetben biztosított egy hely a tribünön, illetve parkolóhely is, de csak a drágább bérletnél.

  • Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Miután befejeződtek a tesztek Abu Dhabiban, elhallgattak a motorok. A versenyzők azonban nem lustálkodhatnak teljesen február 26-ig, amikor 2018-ban megkezdődnek a szezon előtti tesztek. A rajongók körében ilyenkor mindig felmerül egy kérdés: Mégis mit csinálnak a pilóták szezon után? Mind a 20 versenyző eltűnik, a világ négy égtája felé. Nézzük végig, hova tűnik el Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többiek.

    Lewis Hamilton kifejezetten örül a szabadidejének, miután rengeteg szponzori kört letudott gyorsan az immáron négyszeres világbajnok. Ő Észak-Amerikába utazik ezután: „Minden évben ugyanoda megyek, a fel, a hegyekbe. Ott vannak velem a kutyáim, a hóban járok, ahol minden nagyon csendes és békés. A legtöbb időt a kandalló előtt töltöm. Elmegyünk síelni, megnézünk pár filmet, és tv-sorozatot. Még soha nem láttam egyetlen részt se a Trónok Harcából. A barátaim, és különösen az öcsém azonban hatalmas rajongók. Azt hiszem, télen ezekkel elleszek.”

    Sebastian Vettel Abu Dhabiban erre a kérdésre így válaszolt: „Nagyjából ugyanazt csinálom majd, amit a legtöbb ember: ünneplek a családdal és a barátokkal. Élvezni fogom azt, hogy hosszabb időt otthon tölthetek.”

    Valtteri Bottas is hazájában Finnországban tölti el majd a legtöbb időt, ugyanakkor otthonában, Monacoban már most megkezdte az edzéseket.

    Daniel Ricciardo a szezonzáró után egyből egy PR eseményre utazott Bakuba, majd onnan ment haza Monacoba. Ezt követően Angliába utazott, hiszen sok a teendő a következő szezon előtt, és terv szerint a Red Bullal fog karácsonyozni is. Ezt követő terveiről Ricciardo ennyit árult el: „Ezt követően lesz némi szabadidőm. Nyugat-Ausztráliába akarok eljutni, majd egy ideig nem akarok repülőgépet látni. Utána Brendon Hartley esküvőjére leszek hivatalos. Végül, a haverjaim valahol béreltek egy házat, és remélem hogy olyan helyen, ahol igazán rossz a térerő!”

    Max Verstappen Monte Carloban edz, de meglátogatta már az európai ExxonMobil központot Brüsszelben. Daniel Ricciardoval pedig a Red Bull Racing bázisán forgattak egy vicces videót, ahol Ricciardo volt a télapó, Verstappen pedig a manó.

    Sergio Perez otthon, Mexikóban tölti az ünnepeket. Már pózolt a kutyáival, a jól megtömött karácsonyfája mellett, amihez ennyit írt: „Azt állítják, hogy készen állnak az ünnepekre.”

    https://www.facebook.com/sergioperezf1/photos/a.10151901549833043.1073741829.128555773042/10155425444178043/?type=3&theater

    Esteban Ocon a francia motorsport szövetség, az FFSA kitüntetését, az Aranykormányt kapta meg.

    https://www.instagram.com/p/BcmaPilFPOz

    Carlos Sainz előbb Enstoneban töltött el némi időt a Renault gyárban, majd hazament ünnepelni Spanyolországba a családjával.

    https://www.instagram.com/p/BcZz1USBmw4

    A versenymentes időszak azt is jelenti, hogy olyan dolgok is elvégezhetők, amik el lettek halasztva eddig. Mint például felkeresni egy fogorvost. Erről posztolt egy képet Nico Hülkenberg, de egyébként ő is sűrűn mutatkozik mostanában a Renault gyárában.

    A visszavonult Felipe Massa igazán nyugdíjas dolgot csinál: az 1971-es évjáratú FIAT 500-asán dolgozik, a menő kisautó brazil színeket kapott. Massa az ünnepeket megosztva tölti São Paulo és Monaco között.

    https://www.instagram.com/p/BcprnC1AgEk

    Lance Stroll Kanadába utazott, és a családjával tölti az ünnepeket.

    Romain Grosjean feleségével Marionnal kiadtak egy szakácskönyvet, elment síelni, ezen a héten a Jaguar francia importőrénél vendégeskedik, és rákos gyermekeket látogat meg.

    Fernando Alonso nem nyugszik, és számtalan kört tesz meg a saját gokartpályáján, miközben már járt Wokingban a McLarennél a 2018-as versenygépének az üléspróbáján.

    Stoffel Vandoorne is ott járt ahol Alonso, és már elemzi is a szimulátorban a 2018-as versenyautójának az adatait: „Mindenki a gyárban már nagoyn várja 2018-at, már nagyon rákészültünk a tesztekre Barcelonában.”
    Miután itt végzett, Vandoorne ezután elutazott a belga barátaihoz bulikázni.

    A Toro Rosso versenyző Pierre Gasly a Dubajban található egyik hotelről ugrott le ejtőernyővel.

    Brendon Hartley és kedvese Sarah az esküvőjükre készülnek. Július óta jártak jegyben.

    Kimi Räikkönen Maranellóban járt a Ferrarinál, egy Shell rendezvényen, onnan utazott Finnországba, megünnepelni az állam 100 éves függetlenségét. Ezt követően Svájcban is hógokartozhatott a Shell meghívottjai ellen, tehát ő sem maradt versengés nélkül a téli szünetre…

  • FIA Gála: Vettel és Bottas párjukkal; Hamilton pedig felrúgta a szabályokat

    FIA Gála: Vettel és Bottas párjukkal; Hamilton pedig felrúgta a szabályokat

    Az FIA Gála minden évben az autósport legelegánsabb eseménye, a dress code szerint pedig a nőknek estélyiben, a férfiaknak pedig zakóban, fekete nyakkendőben kell megjelenniük. Az idei F1-es bajnok, Lewis Hamilton azonban felrúgta ezeket a szabályokat, nem vett öltönyt, sem nyakkendőt, de még csak nem is fekete ruhát vett magára.

    Mindeközben Sebastian Vettel és Valtteri Bottas feleségükkel/párjukkal, Hannával, illetve Emiliával érkeztek a gálára.

    Billy Monger is jelen volt, immáron állva, műlábakkal, és ováció fogadta, mikor Jean Todt elnöki díjat adott át neki.

    Természetesen a WTCC bajnoka, Thed Björk is jelen volt és díjat kapott, csakúgy, mint a Brendon Hartley, Earl Bamber és Timo Bernhard WEC-es trió.

    https://www.instagram.com/p/Bcd20kbjl4M/?taken-by=fia.official

    https://www.instagram.com/p/Bcd6OzkAUpS/?tagged=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/Bcd8zMannr-/?tagged=bottas

    https://www.instagram.com/p/BcdVVnGD8-1/?taken-by=fia.official

    https://www.instagram.com/p/BcddkEQD3oD/?taken-by=fia.official

    https://www.instagram.com/p/BcdmvYQD3zc/?taken-by=fia.official

    https://www.instagram.com/p/Bcd5U48jt6X/?taken-by=fia.official

    https://www.facebook.com/fia/photos/ms.c.eJxNlMmRBTEIQzOaYl~;yT2zKchv~_9ZUQAtPNyWLsIsIipvLHD1RWU9cDekE9YGoHcMUAd3MvHw9VmAqPQm9JPmAJkDqgTolTLICp9poekG5P4Y0u7U9hCYXRKtAleAFMZWZJhsJ6wI1evOAqcrtgHxu9AiVRC1CiNiUYzna4CuSg18WJEX126nTfZXdKchUzbVwgAwjDZc7LMV0w0cNviSw4XbRmyYlZdD3qBpvoXtgY7bv09fAfAMUG62vqP8GwIH4P5XIBfSDaSZiTyB44x1Ma0gNEmKNDtsTNSTUXoCTHlBWmxg~_EQuG5CnikrQJAFhja9phKQBFjelbI0W~_FR4EuPR6SyCHTVgse1uuBErMFUDBvCTw4FqCkvn0005nWyr~_S7jg71f5yOJmd8Ym~;~_~;DWc~;xk~;h2~;t2m7aZbVKg5otgF2S~_iBuh75PLQLwOOZUsL0p0RgSj7AKpNFYzwcJS0LoBBfU3SxN8s5qgO~_O~;W286c7QAYYTEMH3KQSOz4A3y5RLV4ZHL0ghM6x3gWdmzvAzB7AHyb4~;WGi~;Vx7m~_kDQXYU7ymPIt0k8ztcAHiQjqkcRb1gB8D0e~;1oP~_cQTD~_gL~_DX9vzGg7piQB3TmKRWdKO~;HHG~_qKCeYJGEEs4FUPgoCvuQmH3UjU4~_JXY93nBuhFm~_G4t2F0QfD3eFgngBNqa2XRBd910cit1H3AX5gDtLziznX0ht718Y7aUXTNtC9Jx38b776NkH3ej8kwPB5uWCsI8o~;wfAr4gu.bps.a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712414868789134/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/ms.c.eJxNlMmRBTEIQzOaYl~;yT2zKchv~_9ZUQAtPNyWLsIsIipvLHD1RWU9cDekE9YGoHcMUAd3MvHw9VmAqPQm9JPmAJkDqgTolTLICp9poekG5P4Y0u7U9hCYXRKtAleAFMZWZJhsJ6wI1evOAqcrtgHxu9AiVRC1CiNiUYzna4CuSg18WJEX126nTfZXdKchUzbVwgAwjDZc7LMV0w0cNviSw4XbRmyYlZdD3qBpvoXtgY7bv09fAfAMUG62vqP8GwIH4P5XIBfSDaSZiTyB44x1Ma0gNEmKNDtsTNSTUXoCTHlBWmxg~_EQuG5CnikrQJAFhja9phKQBFjelbI0W~_FR4EuPR6SyCHTVgse1uuBErMFUDBvCTw4FqCkvn0005nWyr~_S7jg71f5yOJmd8Ym~;~_~;DWc~;xk~;h2~;t2m7aZbVKg5otgF2S~_iBuh75PLQLwOOZUsL0p0RgSj7AKpNFYzwcJS0LoBBfU3SxN8s5qgO~_O~;W286c7QAYYTEMH3KQSOz4A3y5RLV4ZHL0ghM6x3gWdmzvAzB7AHyb4~;WGi~;Vx7m~_kDQXYU7ymPIt0k8ztcAHiQjqkcRb1gB8D0e~;1oP~_cQTD~_gL~_DX9vzGg7piQB3TmKRWdKO~;HHG~_qKCeYJGEEs4FUPgoCvuQmH3UjU4~_JXY93nBuhFm~_G4t2F0QfD3eFgngBNqa2XRBd910cit1H3AX5gDtLziznX0ht718Y7aUXTNtC9Jx38b776NkH3ej8kwPB5uWCsI8o~;wfAr4gu.bps.a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712469265450361/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/ms.c.eJxNlMmRBTEIQzOaYl~;yT2zKchv~_9ZUQAtPNyWLsIsIipvLHD1RWU9cDekE9YGoHcMUAd3MvHw9VmAqPQm9JPmAJkDqgTolTLICp9poekG5P4Y0u7U9hCYXRKtAleAFMZWZJhsJ6wI1evOAqcrtgHxu9AiVRC1CiNiUYzna4CuSg18WJEX126nTfZXdKchUzbVwgAwjDZc7LMV0w0cNviSw4XbRmyYlZdD3qBpvoXtgY7bv09fAfAMUG62vqP8GwIH4P5XIBfSDaSZiTyB44x1Ma0gNEmKNDtsTNSTUXoCTHlBWmxg~_EQuG5CnikrQJAFhja9phKQBFjelbI0W~_FR4EuPR6SyCHTVgse1uuBErMFUDBvCTw4FqCkvn0005nWyr~_S7jg71f5yOJmd8Ym~;~_~;DWc~;xk~;h2~;t2m7aZbVKg5otgF2S~_iBuh75PLQLwOOZUsL0p0RgSj7AKpNFYzwcJS0LoBBfU3SxN8s5qgO~_O~;W286c7QAYYTEMH3KQSOz4A3y5RLV4ZHL0ghM6x3gWdmzvAzB7AHyb4~;WGi~;Vx7m~_kDQXYU7ymPIt0k8ztcAHiQjqkcRb1gB8D0e~;1oP~_cQTD~_gL~_DX9vzGg7piQB3TmKRWdKO~;HHG~_qKCeYJGEEs4FUPgoCvuQmH3UjU4~_JXY93nBuhFm~_G4t2F0QfD3eFgngBNqa2XRBd910cit1H3AX5gDtLziznX0ht718Y7aUXTNtC9Jx38b776NkH3ej8kwPB5uWCsI8o~;wfAr4gu.bps.a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712469768783644/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/ms.c.eJxNlMmRBTEIQzOaYl~;yT2zKchv~_9ZUQAtPNyWLsIsIipvLHD1RWU9cDekE9YGoHcMUAd3MvHw9VmAqPQm9JPmAJkDqgTolTLICp9poekG5P4Y0u7U9hCYXRKtAleAFMZWZJhsJ6wI1evOAqcrtgHxu9AiVRC1CiNiUYzna4CuSg18WJEX126nTfZXdKchUzbVwgAwjDZc7LMV0w0cNviSw4XbRmyYlZdD3qBpvoXtgY7bv09fAfAMUG62vqP8GwIH4P5XIBfSDaSZiTyB44x1Ma0gNEmKNDtsTNSTUXoCTHlBWmxg~_EQuG5CnikrQJAFhja9phKQBFjelbI0W~_FR4EuPR6SyCHTVgse1uuBErMFUDBvCTw4FqCkvn0005nWyr~_S7jg71f5yOJmd8Ym~;~_~;DWc~;xk~;h2~;t2m7aZbVKg5otgF2S~_iBuh75PLQLwOOZUsL0p0RgSj7AKpNFYzwcJS0LoBBfU3SxN8s5qgO~_O~;W286c7QAYYTEMH3KQSOz4A3y5RLV4ZHL0ghM6x3gWdmzvAzB7AHyb4~;WGi~;Vx7m~_kDQXYU7ymPIt0k8ztcAHiQjqkcRb1gB8D0e~;1oP~_cQTD~_gL~_DX9vzGg7piQB3TmKRWdKO~;HHG~_qKCeYJGEEs4FUPgoCvuQmH3UjU4~_JXY93nBuhFm~_G4t2F0QfD3eFgngBNqa2XRBd910cit1H3AX5gDtLziznX0ht718Y7aUXTNtC9Jx38b776NkH3ej8kwPB5uWCsI8o~;wfAr4gu.bps.a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712694722094482/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/ms.c.eJxNlMmRBTEIQzOaYl~;yT2zKchv~_9ZUQAtPNyWLsIsIipvLHD1RWU9cDekE9YGoHcMUAd3MvHw9VmAqPQm9JPmAJkDqgTolTLICp9poekG5P4Y0u7U9hCYXRKtAleAFMZWZJhsJ6wI1evOAqcrtgHxu9AiVRC1CiNiUYzna4CuSg18WJEX126nTfZXdKchUzbVwgAwjDZc7LMV0w0cNviSw4XbRmyYlZdD3qBpvoXtgY7bv09fAfAMUG62vqP8GwIH4P5XIBfSDaSZiTyB44x1Ma0gNEmKNDtsTNSTUXoCTHlBWmxg~_EQuG5CnikrQJAFhja9phKQBFjelbI0W~_FR4EuPR6SyCHTVgse1uuBErMFUDBvCTw4FqCkvn0005nWyr~_S7jg71f5yOJmd8Ym~;~_~;DWc~;xk~;h2~;t2m7aZbVKg5otgF2S~_iBuh75PLQLwOOZUsL0p0RgSj7AKpNFYzwcJS0LoBBfU3SxN8s5qgO~_O~;W286c7QAYYTEMH3KQSOz4A3y5RLV4ZHL0ghM6x3gWdmzvAzB7AHyb4~;WGi~;Vx7m~_kDQXYU7ymPIt0k8ztcAHiQjqkcRb1gB8D0e~;1oP~_cQTD~_gL~_DX9vzGg7piQB3TmKRWdKO~;HHG~_qKCeYJGEEs4FUPgoCvuQmH3UjU4~_JXY93nBuhFm~_G4t2F0QfD3eFgngBNqa2XRBd910cit1H3AX5gDtLziznX0ht718Y7aUXTNtC9Jx38b776NkH3ej8kwPB5uWCsI8o~;wfAr4gu.bps.a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712695388761082/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712695532094401/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712695535427734/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712695058761115/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712696025427685/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/fia/photos/a.1712413708789250.1073742516.291979350832700/1712414868789134/?type=3&theater

     

  • Bottas: Jövőre több versenyt kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni

    Bottas: Jövőre több versenyt kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni

    Valtteri Bottas egyértelművé tette, hogy ha jövőre a bajnoki címért szeretne küzdeni, akkor több futamot kell nyernie, mint idén.

    A finn pilóta első évét töltötte a Mercedesnél, viszonylag hamar, már a negyedik fordulóban megszerezte élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. Pár futammal követte a második is Ausztriában. Ezután azonban a teljesítménye visszaesett, és tempóban jelentősen elmaradt csapattársától, Lewis Hamiltontól.

    A brit idén kilencszer ünnepelhetett a dobogó tetején, aminek köszönhetően megszerezte karrierje negyedik világbajnoki címét, míg a finn háromszor nyert és a pontversenyben a harmadik helyen végzett.

    Bottas tisztában van vele, hogyha jövőre bajnok akar lenni, akkor jobban kell teljesítenie és több futamot kell nyernie.

    „Jövőre az a célom, hogy több versenyt nyerjek. Ebben a pontrendszerben több győzelemre van szükséged a bajnoki címhez.”- mondta Bottas. „Természetesen az is fontos, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre legyél képes, nekem ez volt a legnagyobb problémám idén, nagyon hullámzó volt a teljesítményem. Ez volt a fő oka, hogy Lewis legyőzött.”

    A 28 éves pilóta eltökélt szándéka, hogy a téli szünetben még keményebben fog dolgozni, hogy 2018-nak sokkal összeszedettebben vágjon neki.

    „Mindig magasra teszem a lécet, már ami a célokat illeti és jól tudom, hogy az idei év egy remek lehetőség lett volna arra, hogy bajnok legyek. Tudom, hogy ez lehetséges. A győzelem volt a cél, amit nem sikerült teljesíteni. A legfontosabb mégis az, hogy sokat tanultam a csapattól és Lewistól is. Ez sokat segíthet majd az elkövetkezendő évben is. Az ember próbál mindig tökéletes lenni, keményebben fogok dolgozni ezen a télen azért, hogy minden eddiginél jobb szezont produkálhassak.” – tette hozzá Bottas.

  • ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Nem okozott különösebb meglepetést a FIA Motorsport Világtanács tegnapi párizsi gyűlésén, gyakorlatilag amit két hónapja megírtunk előzetes versenynaptárként, egy az egyben elfogadásra is került. A FIA ETRC, azaz a kamionos Európa-bajnokság 2018-ban tehát 8 versenyhelyszínre látogat el, és ezek közül a második állomás lesz majd a Hungaroring, június 16-17-én. Ugyan még mindig csillagos, azaz nincs végleges megállapodás a magyar pálya és az ETRA között, de mint az a legfrissebb versenynaptárból kiderült, északi szomszédaink sem állnak jobban. Feltehetően azonban mindkét esetben már csupán formalitásról beszélünk.

    Feltételezéseknél maradva ami még a magyar versenyt illetően biztos feltűnő lesz majd, hogy ezúttal nem a Blancpain széria lesz a kamionos versenyek betétfutama, hanem a Formula Renault NEC. Ez már régebben is terv volt az információink szerint, de nem sikerült tető alá hozni tavaly, illetve idén az üzletet. Ez az a nyitott együléses formula junior széria, ahol megfordult már például Lando Norris, vagy Ferdinánd Habsburg mellett a Forma-1-ig jutott Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Carlos Sainz Jr., vagy Sebastien Buemi is.

    2018-as FIA kamion Európa-bajnokság végleges versenynaptár:
    Misano (ITA) – május 26/27.
    Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
    Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
    SlovakiaRing* (SLK) – július 14/15.
    Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
    Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
    Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
    Jarama (ESP) – október 6/7.

    * még egyeztetés alatt

     

     

     

  • Finnország volt a legsikeresebb idén

    Finnország volt a legsikeresebb idén

    Mika Häkkinen megállapította, hogy Finnország volt a legerdményesebb nemzet idén a Forma-1-ben, mivel összességében a finn versenyzők (Bottas + Räikkönen) gyűjtötték a legtöbb pontot.

    „A leggyorsabb emberek a világon. Finnország több pontot gyűjtött 2017-ben, mint bármelyik másik ország.” – írta Häkkinen Twitteren.

    Ha már a kétszeres világbajnok így felhozta a témát, táblázatba foglaltuk, hogy melyik ország hány pontot szerzett idén.

    Finnország Valtteri Bottas 305
    Kimi Räikkönen 205
    510
    Nagy-Britannia Lewis Hamilton 363
    Jolyon Palmer 8
    Paul di Resta 0
    371
    Németország Sebastian Vettel 317
    Nico Hülkenberg 43
    Pascal Wehrlein 5
    365
    Ausztrália Daniel Ricciardo 200
    Hollandia Max Verstappen 168
    Franciaorazág Esteban Ocon 87
    Romain Grosjean 28
    Pierre Gasly 0
    115
    Mexikó Sergio Perez 100
    Spanyolország Carlos Sainz 54
    Fernando Alonso 17
    71
    Brazília Felipe Massa 43
    Kanada Lance Stroll 40
    Dánia Kevin Magnussen 19
    Belgium Stoffel Vandoorne 13
    Oroszország Daniil Kvyat 5
    Svédország Marcus Ericsson 0
    Új-Zéland Brendon Hartley 0
    Olaszország Antonio Giovinazzi 0
  • Vettel nagyinterjú: Hiányolja Schumachert a Ferrariból

    Vettel nagyinterjú: Hiányolja Schumachert a Ferrariból

    Roger Benoit (svájci Blick) készített az idei ezüstérmes és 30 éves Sebastian Vettellel interjút, aki immáron 10 éve Svájcban lakik. Vettel mindig őszinte. Vettel beszél a hibáiról, Kubica esetéről, a Formula E-ről, illetve Schumacher hiányáról. Utoljára idén a német még egyszer odatette magát a Pirelli teszten, és ő volt a leggyorsabb, miközben összesen 118 kört teljesített, amit ennyivel zárt le: „Kár, hogy vége van a szezonnak! Az új gumi remek, most igazán szívesen vezetnék még tovább…”

    – Sebastian Vettel, az első kérdés 30 fokban: Örülsz annak, hogy jön a tél?
    – Igen, szeretem ezt az évszakot, és izgalmasnak is találom. A világ legszebb részén lakunk. És most ez alatt Európát értem. Amikor elutazom, akkor honvágyam van, amikor otthon vagyok, akkor újra mehetnékem lesz.

    – Svájc ideális lakhely, nagyon nyugis…
    – Igen, szeretem az országotokat, egyszerűen kifogástalan.

    – Térjünk vissza Abu Dhabira: Újra szakítanod kell, hiszen 2018-ban már nem hajthatod „Gina”-t. Tudod már, hogy milyen női nevet ad Sebastian Vettel majd az új Ferrarijának?
    – Nem. Erről mindig a szerelőkkel együtt döntök majd, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. Ginával még szívesen mentem volna legalább öt futamot, és még nyerhettem volna párszor.

    – A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda végeredményben méltatta a Ferrarit, mert azt állítja, hogy Hamilton nélkül nem nyert volna a csapata, sőt, szerinte a jobb autót az olaszok gyártották idén…
    – Végső soron mindegy, bár igaza van, és mindent a helyén kell kezelni. Arra is gondolhatott, hogy ideje lenne egy szoros és kiegyenlített mérkőzésnek. A végén nem voltunk már elég erősek. Teljesen mindegy, hogy mindez a kiesések miatt, vagy a sebesség hiánya, vagy más miatt alakult így.

    – Brazíliában azért még sikerült Bottast magad mögött tartani, és ezzel az idei ötödik győzelmedet megszerezni…
    – Oké, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor beláthatjuk, hogy a Mercedes minden versenyhétvégén erősebb, Hamilton meg a gyorsabb versenyző volt. Ha nem a bokszutcából kellett volna hogy rajtoljon, nehéz lett volna őt befogni.

    – Ez elég egyértelmű volt…
    – Annak kell maradnunk. Elég egyértelmű minden dolog, és idén a Mercedes több pontot gyűjtött, mint mi. És a versenyzők értékelésében is Hamilton volt a jobb.

    – A vasárnapi Blick 9-esre értékelte a szezonodat. Tudod, hogy miért nem kaphattad meg a 10-est?
    – Igen, azt hiszem, hogy Baku miatt. Az egy nagy pofára esés volt. Végeredményben ott egy győzelmet szalasztottam el. Felesleges volt a reakcióm. Befolyásolta-e ez végül a világbajnokság eredményét? Nem hiszem. Ettől persze még nem lesz kisebb a hibám, amit vétettem Bakuban.

    – A Ferrari aztán Szingapúrban, Malájziában és Japánban gyorsan elintézte a szezont…
    – Azért ez nem ilyen egyszerű. Végeredményben büszkék lehetünk arra, amit 2017-ben elértünk. Onnan kell megközelíteni, hogy szezon előtt hol álltunk. Ahhoz képest hatalmasat ugrottunk előre.

    – Öt győzelmet sikerült szerezni 2017-ben, utoljára ez Fernando Alonsonak sikerült, 2010-ben.
    – Ez is mutatja, hogy pozitívan kell értékelnünk a szezonunkat. Némi szerencse is hiányzott a virtuális biztonsági autós fázisoknál, például Kínában vagy Barcelonában. Az utolsó lépés azonban jól sikerült, és ez a legfontosabb. Ugyanakkor meg kell találni azon apró hiányosságokat amiket ha megoldunk, előrébb kerülhetünk.

    – Mit mondasz azoknak az embereknek, akik szerint a Forma-1 továbbra is csak annyi, hogy folyamatosan csak körözgettek?
    – A fociban is mindenki egy labda után, a hokiban meg a korong után szaladgálnak. Valaki egy sportágat vagy kedvel, vagy nem. Nálunk is erről van szó.

    – Hat éve elárultad, hogy az aktuális mezőnyben ki a legjobb 10 versenyző szerinted. Most újra megpróbálkoznál ezzel?
    – Miért is ne? A három nagy csapat, tehát a Mercedes, Ferrari és a Red Bull. Így máris megvagyunk hat versenyzővel. Hozzájuk jön akkor még Alonso, Wehrlein, Hülkenberg és Ocon.

    – Alonso a brit tvnek kijelentette, hogy jövőre új a bajnoki címért szállna harcba…
    – Ez nem érdekel.

    – Hamilton pedig az interneten tette közzé azt, hogy szerinte te jobban gyűlölöd őt, mint ő téged…
    – Ezen röhögnöm kell. Soha nem veszek részt ilyen játékokban, és jó is ez nekem így. A gyűlölet szónak semmi keresnivalója a sportunkban. Másrészt Lewisszal sokkal jobban megértetem magam, mint azt sokan gondolnák.

    – 2018-ban már majdnem zárt Forma-1-es autóink lesznek. Tényleg szükséges a Halo?
    – Azt hiszem, ha csak egy életet is megmentünk vele, akkor már volt értelme. Nem foglalkozom statisztikával, de ha egy versenyzőnek a sérülését is megakadályozzuk ezzel, akkor van létjogosultsága. Elismerem, az egész dolog nem éppen esztétikus, de megszokjuk majd. Most már majd az arcunkat is védi majd egy váz.

    – A csapatok pedig máris szerelik fel a Halot aerodinamikai elemekkel. Szárnyacskák és egyéb elemek nőnek ki…
    – Erről szól a Forma-1, ráadásul most mindezt szabad is!

    – Nézzünk eddig érintetlen témákat. A Formula E lesz az, ahol nagyvárosokban cikáznak majd, és ez lesz a jövő?
    – Számomra nem ez jelenti a jövőt. Az e-mobilitás világszinten lendületben van. Mindenki aki azonban az autó- és motorsportokban ismert, és igazán hiteles, az nem tud nagyon mit kezdeni a Formula E-vel. Leginkább az a baj, hogy nem elég gyorsak az autók. Sok versenyző, aki ott versenyez, mesélte nekem, hogy annyira nem izgalmas ott vezetni.

    – Miért hagysz ki olyan dolgokat, mint a Facebook és társai?
    – Nem tudok velük mit kezdeni. Sok minden ráadásul igazolja is ezen véleményemet. Van sok más dolog, amivel inkább eltöltöm a szabadidőmet.

    – Nézzük akkor gyorsan Sebastian Vettel privát dolgait: lakhelyed Thurgau, egyedülálló, asszony, két gyerek, kutya…
    – (nevet) Stimmel! De mi ez most, valami kihallgatás?

    – Hobbik: kerékpározás és síelés, – vagy jött azóta hozzá még valami?
    – Azt hiszem, nem kellene leszűkíteni erre a két dologra már. Szívesen próbálok ki új dolgokat. És ne feledjük a focit sem. És egy sportág miatt meg kellett tanulnom a korcsolyázást a jégen is. A mozgás jót tesz, nem vagyok az a típus, aki otthon üldögél.

    – Nagy gyűjtő hírében is állsz: hol van az eddigi 99 pódiumos trófeád? Illetve mindegyik versenyről elviszed emlékbe a programfüzetet is.
    – Bizony, megvan még a programfüzet a 2008-as monzai Toro Rossós győzelmem idejéből is. Egy rajongó küldte el nekem annak idején. Az igazán jó dolog benne, és ami büszkeséggel tölt el, az, ha látom a trófeákat, vagy megérinthetem a talapzataikat. Ezek az emlékek megmaradnak a fejemben, és ha rájuk nézek, hogy milyen gyakran, és hány helyen jártam, minden eszembe jut. Ebben a témában nagyon érzelmes típus vagyok. Lehet, hogy a karrierem után azt mondom majd, hogy ez az egész baromság, és mindent kidobok. De nem valószínű!

    – Meg tudod még szerelni a saját autódat?
    – Sajnos, az autók egyre inkább szoftveresen vezéreltek, így ha a visszajelzés megérkezik a kijelzőre, akkor bizony probléma van. Szerencsére vonzanak a régi autók és motorok. Azokon mindig lehet mit javítani, és barkácsolni. Kereket cserélni persze még mindegyik autón lehet.

    – Érted még 100%-ban, hogy miképp működik egy Forma-1-es autó, vagy véget ér a tudomány akkor, ha egy szenzor meghibásodik?
    – Azt hiszem, hogy már nem csak egy modern utcai autó, hanem egy versenyautó is túl bonyolulttá vált. Még soha nem volt szoftver és technika összjátéka ilyen magas szinvonalon. Azonban ha egész évben ilyen dolgokkal kell hogy dolgom legyen, megértek egyes összefüggéseket, persze az összeset soha nem fogom…

    – Mik a céljaid még a sportágban?
    – Világbajnok akarok lenni a Ferrarival. Ezért is írtam alá újabb három évre Maranellóba. Mégegyszer: cél az ötödik világbajnoki cím!

    – És az örökös kérdés: 198 verseny után is? Meddig akar még vezetni Sebastian Vettel? Meddig van meg a kedved, motivációd a versenyülésben, és azon kívül is?
    – Erre nem fogok konkrétan válaszolni. Az a pont, amikor már nincs kedved hozzá, egyben a visszavonulást is jelenti majd. Másrészt biztosan lesznek akkor is majd pilóták, akik épp eléggé kedvüket lelik majd benne, akkor illene nekik helyt adni.

    – Akkor indirekt módon meg is érkeztünk Robert Kubica témájához. Mit gondolsz a lehetséges visszatéréséről?
    – Azt hiszem, hogy nagyon tragikus, ami akkor vele történt. A jövő bajnoka volt. Most azonban nem értem, miért akar enynire visszatérni. Miért nem próbálta ezt korábban? Neki, ez biztosan egy jó történet lett volna. Másrészről viszont szomorú lett volna azon fiataloknak, akik elől elvette volna a helyet.

    – Michael Schumacher is még mindig téma, négy évvel a balesete után. Hogyan lehet ezt feldolgozni, hiszen jó barátja a hétszeres világbajnoknak?
    – Mi, már ennyi ideje? Ez elég nagy idő már, ebből is látszik, hogy milyen gyorsan repül az idő. A Forma-1-ben ráadásul kifejezetten arra is vagyunk kényszerítve, hogy előre tekintsünk. A következő verseny, a következő verseny… Aztán telnek az évek. Természetesen Michael hiányzik a Forma-1-ből. Pláne most a Ferrarinál lennénk boldogok, ha tanácsaival és a megoldásaival segítené a harcunkat a világbajnoki cím megszerzéséért. Ha valaki tudja, hogy miképp lehet ezt elérni, akkor ő biztosan.

    – Mi volt 2017-ben a legidegesítőbb kérdés Sebastian Vettel számára?
    – Miért nem sikerült bajnoki címet szerezni? Miért nem lettem világbajnok? Ez mind arra utal, hogy megszerezhettem volna. Amikor mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, az bizony idegesítő tud lenni.