Címke: Valtteri Bottas

  • Ez kell ahhoz, hogy Bottas legyőzze Hamiltont

    Ez kell ahhoz, hogy Bottas legyőzze Hamiltont

    Lewis Hamilton a tavalyi év végén már negyedik Forma-1-es világbajnoki címét szerezte, és a Mercedes szezon előtti formájából kiindulva 2018-ban is jó esélye lesz arra, hogy az összetettbeli első helyért harcoljon.

    De vajon legyőzhető a brit versenyző? „Tudok valakit, akinek ez sikerült” – mondta mosolyogva Nico Rosberg, 2016 F1-es világbajnoka.

    „Adj magadnak időt és légy türelmes. Valtterinek konstans teljesítményt kell nyújtania, közel kell lennie Lewishoz. Képes erre, megvan hozzá a tehetsége. Tavaly bedobták a mélyvízbe, ami következetlenséget okozhat.”

    Bottas több alkalommal is bevallotta, hogy egyszer sem érezte magát 100%-ig kényelmesen a 2017-es Mercedesben, az év során például háromszor is üléscserét kért.

    „Ezen nevetnem kell! Mindig híres voltam arról, hogy én vagyok az, aki folyton üléscserét kér, szóval most van még egy ilyen versenyzőjük” – reflektálta Rosberg.

    „Emlékszem, hogy milyen szinten hajtottuk egymást Lewisszal, Valtterinek ugyanezt kell tennie. Lewis az egyik legjobb odakint, sőt, ő minden idők egyik legjobbja. Nagyon keményen kell nyomnod, ha le akarod győzni.”

    Vajon Bottas 2019-ben is maradhat a Mercedes versenyzője?

    „Szerintem megtartják Valtterit. Nincs okuk változtatni a csapaton belüli dinamikán. Amíg Lewis győz, nincs probléma.”

    És az igaz, hogy Hamilton komolyan fontolgatta a sport elhagyását, miután 2016-ban a Spanyol Nagydíj rajtjánál összeütköztek Rosberggel?

    „Az összes bennfentes információt meg akarod tudni? Olyan részletekre vagy kíváncsi, mely még nem került napvilágra? Sajnos nem árulhatok el ilyen részleteket. Amit el tudok mondani, hogy intenzív volt és komoly következményei lettek” – felelte Rosberg az Autosport kérdésére.

  • Bottas idén csak magára koncentrál

    Bottas idén csak magára koncentrál

    Valtteri Bottas lestrapálta magát tavaly, mikor Lewis Hamilton előtte volt, de elmondása szerint el kell fogadnia, hogy lesznek olyan napok, mikor csapattársa gyorsabb lesz nála.

    „Lewis egy nagyszerű versenyző, sosem lenne szabad bosszúsnak lennem, ha épp gyorsabb nálam.” – mondta a finn még Barcelonában. „Ezt is el kell fogadnom és tanulni belőle. Persze tavaly gyakran lestrapáltam magam, mikor küszködtem, de ez is része a tanulási folyamatnak.”

    Bottas úgy gondolja, hogy minden adott számára idén ahhoz, hogy világbajnok lehessen.

    „Öt szezonon vagyok már túl a Forma-1-ben és ez a második évem ezzel a csapattal. Nyertem pár versenyt is tavaly, szóval tudom, hogy képes vagyok rá.”

    Nico Rosberg 2016-os bajnoki címe is azt sugallja Bottasnak, hogy Hamilton is legyőzhető. Hozzáteszi azonban, hogy a mentális hadviselés nem az ő stílusa.

    „Ehelyett én inkább a saját teljesítményemre koncentrálok a pályán, hogy gyors legyek az időmérőkön és a versenyeken. Minden energiámmal erre összpontosítok. Persze Nico nagyon keményen dolgozott, három évbe telt neki, hogy legyőzze Lewist, de sikerült neki és megmutatta, hogy kemény munkával lehetséges. Ezért hiszem, hogy lehetséges.”

  • Bottas: Nincs egy másodperces előnye a Mercedesnek

    Bottas: Nincs egy másodperces előnye a Mercedesnek

    Valtteri Bottas határozotton cáfolta azokat a megállapításokat, miszerint a címvédő Mercedesnek körönként egy másodperc előnye lenne a riválisokhoz képest is.

    Egyes elemzések azt mutatták, hogy míg az időmérős tempóban elég szoros a verseny, addig a hosszútávú, verseny tempóban a Mercedes körönként egy másodperccel gyorsabb, mint a Red Bull.

    Azonban a csapat finn pilótája szerint ez nem igaz: „Egyértelmű, hogy nem vagyunk egy másodperccel gyorsabbak a többi csapatnál.”

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint ez a különbség csakis a motorból adódik.

    „Nekünk jobb kasztnink van. A különbség a motorban keresendő.” – zárta rövidre az osztrák.

    Adrian Newey a Renault és a Mercedes motor közti különbség okának az olajfogyasztást tartja.

    „Míg mi 100 literenként 0,1 liter olajat fogyasztunk, addig a Ferrari és a Mercedes a határon autózva 0,6-ot.”

    A jelek szerint a Ferrari ezen a területen is sokat kockáztat, hiszen rendre komoly füstöt ereget az autó, de Vettel szerint nincsen komoly probléma, de néhány dolgot meg kell érteniük.

    „Van néhány apró részlet, amit még meg kell értenünk.” – mondta a négyszeres bajnok.

  • Wolff: Idén nem leszünk olyan elnézőek Bottasszal

    Wolff: Idén nem leszünk olyan elnézőek Bottasszal

    Toto Wolff kiemelte, hogy idén sokkal szigorúbbak lesznek, amikor arról döntenek majd, hogy hosszabbítanak-e a finn pilótával.

    Bottas első éve elég felemásra sikeredett, de összességében elmaradt Hamiltontól, ennek ellenére mégis hosszabbított vele a német istálló, igaz csak egy évvel.

    „Idén sokkal kisebb lesz rajtam a nyomás. Egy évet már teljesítettem Lewis oldalán, a csapat már ismer engem, és azon a szinten vagyok, hogy pole pozíciókat szerezzek és futamokat nyerjek. Tavaly februárban még a csapattal ismerkedtem, de most már sokkal jobban tudok a versenyzésre figyelni.” – mondta Bottas.

    Természetesen azzal is tisztában van, hogy sokan pályáznak az ő helyére, de amennyire lehet, igyekszik ezt kizárni.

    „Ebben az időszakban a szerződésemmel kapcsolatos dolgok még másodlagosak. A célom most az, hogy mindenféle külső nyomást kizárjak. Ha sikerül mindent elérnem, amit kitűztem magam elé, akkor nem lesz gondom a szerződésemmel.” – tette hozzá.

    A finnek el is kell majd a jó szereplés, hiszen főnöke, Toto Wolff határozottan elmondta, hogy idén már nem lesznek vele olyan elnézőek, ha ugyanúgy fog teljesíteni, mint tavaly.

    „Ha sikerül szintet lépnie, és komoly kihívás elé állítania Lewist, akkor rászolgál, hogy a legjobbak között emlegessék. Ha nem, akkor úgy is észre fogja venni, hiszen nem leszünk akkor annyira elnézőek.”

  • Hamilton feláldozta magát a csapatért: nem vezetett tegnap

    Hamilton feláldozta magát a csapatért: nem vezetett tegnap

    Lewis Hamilton tegnap délután kihagyta a lehetőséget, hogy autóba üljön Barcelonában, hogy így segítsen a Mercedesnek időt spórolni és optimalizálni programjukat.

    Nem szívesen körözött tegnap a csapat, mert a hideg időjárási körülmények gátolták őket abban, hogy megfelelő hatékonysággal tesztelhessenek.

    Terv szerint féltávnál Valtteri Bottas átadta volna a lehetőséget Hamiltonnak, de mivel csúszásban volt a Mercedes programja, a négyszeres világbajnok inkább nem ült autóba, hogy megspórolja csapatának azt az időt, ami a versenyzőcseréhez szükséges.

    „Az időjárási körülmények változékonyak, és a tegnapi (hétfő) kevés pályán töltött idő után, annak láttam értelmét, ha hagyom, hogy délután is Valtteri marad az autóban.” – mondta Hamilton. „Mivel ő ment délelőtt, ő már megszokta az autót, és vagy egy órát bukott volna a csapat a versenyzőcserével.”

    „Mivel nem tudtuk pontosan, hogy lesz-e jobb idő, vagy sem, úgy döntöttem, hogy feláldozom ezt az időt a csapatért, hogy jobban megismerjük az autót.”

    Bottas így 94 kört teljesített kedden, nála serényebb csak Sebastian Vettel volt, 98 körrel.

    „Nagyon hideg volt ma a pályán, nem emlékszem, hogy valaha vezettem volna ilyen hideg időben a Forma-1-ben.” – mondta Bottas. „Mindig nehéz ilyen hőmérsékletben tesztelni, a gumik nem ilyen körülményekre vannak készítve. De kihoztuk a legtöbbet a napból.”

  • Nem, Bottas nem lett szemüveges

    Nem, Bottas nem lett szemüveges

    Szokatlan képet publikált a Mercedes Valtteri Bottasról, az internet népe máris azt találgatja, hogy talán szemüveges lett a finn versenyző? Erről nincs szó, a kép alapján úgy fest, hogy mivel ma forgatási napot tartott a Mercedes, Bottas egy olyan speciális szemüveget visel, melyben apró kamera van, ami követi a szemmozgást. Az erről készült videó felvétel már el is készült, megnézhetitek, ha lejjebb görgettek.

    Valtteri Bottas
    Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    https://www.facebook.com/MercedesAMGF1/videos/10155326195752411/

  • Hamilton és Bottas, teljes harci díszben

    Hamilton és Bottas, teljes harci díszben

    Ma megmutatta magát a Mercedes 2018-as versenygépe, a W09. Alább pedig Lewis Hamilton és Valtteri Bottas idei szerelését láthatjátok.

    Bottas idei sisakját ide kattintva nézetitek meg.

    Lewis Hamilton Valtteri Bottas

    https://www.instagram.com/p/BffxgHal7yU/?taken-by=lewishamilton

     

     

  • Megérkezett a Mercedes W09: rövidebb, erősebb, még jobb?

    Megérkezett a Mercedes W09: rövidebb, erősebb, még jobb?

    A bajnokcsapat Mercedes a lehető legnagyobb nyugalomban dolgozott a télen, miután felismerték azt, hogy tavaly a tengelytáv kicsit túl hosszúra sikerült, így azt lerövidítették. Ez ugyan okozott némi zűrt, a W09-es hátsó részének a kialakításában, de a német-angol csapat vette az akadályokat, így bőven időben készen lettek mindennel, és a fejlesztés a tervek szerint haladt. Lewis Hamilton tehát újra megfelelő eszközt kapott ahhoz, hogy immáron az ötödik világbajnoki címéért induljon harcba, csapattársa Valtteri Bottas pedig már jobban kiismeri magát az istállónál, eltökélt, és immáron az ő igényeit is figyelembe vették az új Mercedes fejlesztésekor.

    Fotók: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    És Billy Monger is ott van. 🙂

  • Itt van Valtteri Bottas 2018-as sisakja!

    Itt van Valtteri Bottas 2018-as sisakja!

    Nagy volt a verseny Valtteri Bottas 2018-as bukósisak design pályázatán, és a finn pilóta maga is komolyan dilemmázott azon, hogy ki legyen a végső győztes. A Mercedes azért leszűkítette kicsit a lehetőségeket, így végül Bottas csak megtalálta a tutit.

    Amely pedig nem más lett, mint ez:

  • Bottas szerint hamar meg lehet feledkezni a Haloról

    Bottas szerint hamar meg lehet feledkezni a Haloról

    Valtteri Bottas tejes versenyszimulációt teljesített – persze szimulátoron – a Haloval felszerelt Mercedesszel, és elmondása szerint nem volt zavaró az idén debütáló pilótafülke védő rendszer.

    Több versenyző aggodalmát fejezte ki korábban a Halo kapcsán, hogy vajon fognak-e látni tőle rendesen, illetve a mérnököket is kihívás elé állította a 2018-tól kötelező elem.

    Bottasnak azonban nem okozott nehézségeket a szimulátoron.

    „A szimulátoron teljesítettem egy versenyt a Haloval, és azt kell mondjam, hogy versenyzés közben már fel sem tűnt, hogy ott van.” – mondta a finn. „Ott van, és hozzászokunk. Szerintem így lesz ez a nézők számára is.”

    „Eleinte új a dolog, más, egyesek szerint nem is szép. De szerintem csak idő kérdése, hogy mindenki hozzászokjon és ha csak egy sérüléstől is meg tud óvni – akár kicsitől, akár nagytól -, akkor ez egy jó szerkezet.”

    Bottas véleményét a Williams technikai vezetője, Paddy Lowe is osztja.

    „Én támogattam, hogy fejlesszünk valamit azon a területen, mely még mindig a legnagyobb kockázat a Forma-1-es versenyzők számára.” – mondta Lowe a Reutersnek. „Szerintem a második versenyen már senkinek nem fog feltűnni (a Halo).”