Címke: Valtteri Bottas

  • Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Alig indult el a 2018-as Forma-1-es szezon, máris megkezdődött a 2019-es pilótakeringő. A Mercedesnél, a Red Bullnál és a Ferrarinál három hely elkelt, főleg, hogy Lewis Hamilton is hosszabbít a Mercinél. Így máris Daniel Ricciardo lett a főszereplője a jövő évi versenyzői piacnak.

    Sebastian Vettel és Max Verstappen hosszú távra szerződtek a Ferrarihoz illetve a Red Bullhoz. Ricciardo, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen azok, akik szabaddá válnak év végén, ami azt is jelenti, hogy a top három csapatnál felszabadul egy-egy ülés. Közülük az F1today informátora szerint Ricciardo lehet az, aki legelőbb elkelhet, mégpedig úgy, hogy 2019-re a Ferrarihoz igazol. Ennyit sikerült megtudni Bahreinben:
    „A Ferrari már egy ideje mutatott némi érdeklődést Ricciardo iránt, és egyeztettek is már. Az Ausztrál Nagydíj után alá is írt egy szándéknyilatkozatot a Scuderiával. Ricciardo szívesen lenne Ferrari pilóta, ez feltett szándéka. Az üzlet gyakorlatilag megköttetett, amennyiben minden jól alakul, akkor több éves szerződést köthet velük. Publikusan persze annyit tudni, hogy a Red Bull határidőt adott Ricciardonak, hogy meddig dönthet a szerződése meghosszabbításáról. Ez valamikor májusban jár le. Ferrari és Ricciardo pedig hamarosan bejelenthetik a szerződésüket.”

    Az elmúlt hónapokban rengeteg spekuláció volt Ricciardo jövőjével kapcsolatban. A Red Bull át akarta beszélni versenyzőjével a szerződést, de Ricciardo halasztgatott. Az ausztrál versenyző közölte az energiaitalos csapattal, hogy látni akarja azt, miképp alakulnak az első versenyek 2018-ban, mielőtt leülne velük a jövőjéről beszélgetni. A legkorábbi ilyen irányú beszélgetések pedig most áprilisban lehetnek. Több jel ugyanakkor azon irányba mutat, hogy Ricciardo már nem a Red Bull kötelékében képzeli el a jövőjét. És az a helyzet, hogy az ötszörös futamgyőztes a Ferrariba tart. Korábban pedig már Vettel is kijelentette, hogy nem okozna gondot neki, ha Ricciardo lenne a csapattársa a Ferrarinál.

    Ricciardo 2008 óta a Red Bull család tagja. 2011-ig juniorként szerepelt, majd bejutott a királykategóriába. Az ausztrál pilóta Silverstoneban mutatkozhatott be a HRT volánja mögött. 2011-ben. Fél évvel később csatlakozott a Scuderia Toro Rossohoz, ahol két évet húzott le. A 28 éves versenyző a Red Bull Racinghez 2014-ben került, Mark Webber helyére. Az anyacsapatnál már az első évében megverte Sebastina Vettelt, az egyetlen közös szezonjukban csapattársként a Red Bullnál.

    Ricciardo 5 alkalommal nyert a Red Bullal és 22 dobogós helyezést szerzett eddig. Most úgy néz ki, hogy újra összekerülhet Vettellel, és ez már most remek párharcot ígér.

  • Szponzora miatt kerülhet Bottas a Ferrariba!

    Szponzora miatt kerülhet Bottas a Ferrariba!

    Valtteri Bottas támogatója azt gondolja, hogy a finn pilóta 2018 után is top csapatnál maradhat. Bottas rosszul kezdte a szezont, Ausztráliában ütközött az időmérőn, és Lewis Hamilton is szóvá tette, hogy hiányzott neki a csapattársa a verseny alatt.

    Ahogy fogalmaz: „Tavaly óta kiemelkedő fontossággal bír az, hogy két autó legyen az élen, főleg akkor, amikor a Red Bull és a Ferrari ilyen erős.

    Bottas a jövő héten Bahreinben készül visszavágni, de megszólalt a legerősebb támogatója, Antti Aarnio-Wihuri is a finn dolgában: „Azt hiszem, hogy Vallteri folytathatja majd a Mercedesnél, de a Forma-1-ben bármi megtörténhet.”

    Aarnio-Wihuri csomagoló cége jelenleg a Mercedest támogatja. Azonban a pletykák szerint a Mercedes kinézte magának Daniel Ricciardo-t vagy Esteban Ocon-t, a 2019-es évre. Aarnio-Wihuri Finnország egyik leggazdagabb embere, egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a Ferrariban köthet ki Bottas: „Azt hiszem, hogy Räikkönen ideje lejár. Tavaly már látható volt, hogy a teljesítménye nem volt folyamatos. Feltehetően már nem is érdekli ez annyira.”

    A Ferrari régebben már érdeklődött Bottas iránt, így ezzel számol Aarnio-Wihuri is: „Még átszerződhet Bottas a Ferrariba. Valamikor mindegyik Forma-1-es pilótánál eljön az a pont, hogy a Ferrarinál akar vezetni.”

  • Idén még nehezebb az előzés a versenyzők szerint

    Idén még nehezebb az előzés a versenyzők szerint

    A versenyzők azt állítják az első futam után, hogy idén még nehezebbé vált az előzés, mint amilyen tavaly volt.

    Lewis Hamilton állítása szerint ezért nem tudta megelőzni Sebastian Vettelt a győzelemért.

    „Mintha a legjobb barátom egy szikla szélén állt volna és én nem tudtam volna ma megmenteni az életét, olyan nehéz volt előzni.” – mondta Hamilton. „Ha agyonütnének sem sikerülne, hiába próbálkoztam minden képességemmel és eszközömmel, nem tudtam elég közel kerülni ahhoz, hogy küzdhessünk. Utolértem a kanyarokban, de gyorsabb volt az egyenesekben. Talán a következő versenyek másmilyenek lesznek.”

    Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas a mezőny végéről rajtolva a nyolcadik helyig lépett előre. Ő is arra panaszkodott, hogy most nagyobb a turbulencia az előzendő autók mögött.

    „Mikor még csak három másodperce vagy (az előtted lévőtől), már akkor lehet érezni. Ha egy másodpercen belülre érsz, akkor nagyon megnő (a turbulencia).” – mondta a finn.

    Annak érdekében, hogy könnyebb legyen előzni, az Albert Parkban harmadik DRS zónát is kijelöltek.

    „Egy kicsit segített, de nagyon kis különbséget eredményezett.” – vélekedett Bottas.

    Esteban Ocon is arra panaszkodott, hogy bár jó tempója volt Force Indiájának, de nem tudta azt kihasználni.

    „Nem tudtunk előrébb jönni, mert nehéz volt előzni.” – mondta. „A rajtnál elkaptam Lance-et (Stroll), és lényegében ennyi volt.”

    Akinek sikerült előznie a verseny során, az Daniel Ricciardo, aki megelőzte Nico Hülkenberget az ötödik körben. De a verseny végére beragadt Kimi Räikkönen Ferrarija mögé.

    „Nem túl gyakori, hogy a verseny nagy részét egy valaki mögé beragadva teljesítem, de ez egy szűk pálya, azok közül is olyan, amelyen nehéz előzni.” – mondta az ausztrál. „Volt pár alkalom, mikor kinéztem Kimi mögül a hármas kanyarban, de ő látta, hogy mire készülök.”

  • Bottasra váltócserés rajtbüntetés vár

    Bottasra váltócserés rajtbüntetés vár

    Valtteri Bottas nagy valószínűséggel a 15. helyről vághat majd neki az Ausztrál Nagydíjnak, miután Q3-as balesete miatt váltót kell cserélni a Mercedesben.

    A finn versenyző a Q3 legelején vesztette el az autó hátulját az egyes-kettes kombinációban, a pályához közeli falak miatt pedig lehetetlen volt elkerülni az ütközést. A Mercedes W09 rengeteg törmeléket hagyva maga körül megállt a pálya közepén, a láthatóan csalódott Bottas pedig nem volt rest magára vállalni a felelősséget.

    „Egy kicsit talán túl sokat akartam” – vallotta be Bottas. „Szélesre sodródtam az egyes kanyarban, a rázókő pedig kissé még nedves volt. Elvesztettem az autó hátulját és nekimentem a kettes kanyar melletti falnak. Nagyon sajnálatos és sajnálom a csapatot is, mert az autó nagyon versenyképes volt. Úgy tűnt, hogy sok kárt szenvedett a kasztni; remélem, össze tudják szerelni a versenyig. Ezen a pályán elég nehéz előzni, de mindent igyekszem majd beleadni; talán a harmadik DRS-zóna megkönnyíti majd a dolgomat. Az autó nagyon gyors, ami pozitívum a mai napból, és ez hátha a segítségemre lesz majd holnap is.”

    Toto Wolff csapatfőnök megerősítette, hogy Bottas váltója a vártaknak megfelelően megsínylette a „körülbelül 27g-s” ütközést, a kasztninak és az erőforrásnak azonban nem történt komolyabb baja. Az élő közvetítésben megmutatták Wolff Bottas akciójára adott reakcióját, amiben azonban nem csak a csapatfőnök csalódottsága jelentkezett.

    „A b-betűs reakcióm inkább annak szólt, milyen hatással lehet ez most Valtterire” – pszichoanalizálta magát és versenyzőjét Wolff. „Az első szektorban pontosan tudod, hol tudnál még időt nyerni, elegendő tempót viszel be az egyes kanyarba, de a tapadás nincsen meg és beleütközöl a falba. Ez az a pillanat, amikor elkezdhetsz önmagadban kételkedni, ez pedig rögtön az első versenyen nem a legjobb a versenyzők lelkére nézve. Megpróbálunk a tőlünk telhető legtöbb támogatást adni nekik.”

  • Hamilton cáfolja Rosberg állítását

    Hamilton cáfolja Rosberg állítását

    Lewis Hamilton tagadja Nico Rosberg állítását, mi szerint az állandóság, illetve annak hiánya a brit versenyző legnagyobb gyengesége.

    Hamilton azonban úgy véli, hogy tavaly, negyedik bajnoki címének megszerzésével bebizonyította, hogy ez nem így van. „Az idei cél, hogy még kiegyensúlyozottabb legyek, mint tavaly. Szerintem a konzisztencia az oka annak, hogy megnyertem a bajnokságot tavaly.”

    Rosberg miután 2016-ban legyőzte Hamiltont és bajnok lett, be is jelentette visszavonulását. Hamilton még nem hosszabbított szerződést 2019-re, de szerinte kiváltság a Forma-1-ben versenyezni.

    „Kiváltság versenyezni ezeknél a csapatoknál. Hogy részese lehetek a sportnak, amely fejlődik és változik az idők során, hogy az élen lehetek és a lehető legjobb versenyzők ellen versenyezhetek.”

    „Amikor az ember a karriere végéhez ér, tudni akarja, hogy a legjobbak ellen versenyzett. Vannak, akik korán kiégnek, és vannak, akik bajnokságokat nyernek, pedig nem is voltak annyira versenyképesek. Az alapvető cél, hogy a legjobb legyen az ember, ehhez pedig a legjobbak ellen kell versenyezni. Számomra nagyszerű élmény volt Sebastian (Vettel) ellen versenyezni, négy világbajnoki címe van, akkor (2017 végéig) több volt neki, mint bárkinek (a mezőnyben).”

  • Bottas nem szeretne „zavaró” szerződéstárgyalást

    Bottas nem szeretne „zavaró” szerződéstárgyalást

    Valtteri Bottas örülne, ha az esetleges mercedeses hosszabbításról szóló megbeszélések nem folynának át a szezon második felébe, mert az „kissé zavarónak” tartaná.

    Bottas második évét kezdte meg a Mercedesnél, a tavalyi kontraktusához hasonlóan azonban az idei is mindössze egy évre szól. 2017-ben szeptember környékén vált hivatalossá a hosszabbítás, a finn pedig idén sem szeretné, ha hosszúra nyúlnának a tárgyalások.

    „Minden bizonnyal lesz egy határidő, amire kiderül, mit hoz a jövő” – mondta Bottas. „Nincs értelme elhúzni a dolgokat, versenyzőként rengeteg mindenre oda kell figyelned, a szerződéstárgyalás így kissé zavaróvá is válhat. Ezzel a csapat is tisztában van; ha eljött az ideje, megpróbálunk dönteni.”

    Habár Bottas nem tartja a „szezon első három vagy négy versenyét fontosabbnak a szezon első felénél”, azt elismerte, hogy egy erős idényeleji szereplés az ő oldalára billentheti a mérleget. Pozíciója ellenére „semmiféle nyomást, csak támogatást” érez a Mercedes oldaláról.

    „Tavaly hihetetlen sokat tanultam a csapattal, a mostani évkezdet pedig sokkal simábban ment, sokkal inkább a fontos dolgokra tudtam koncentrálni” – folytatta Bottas. „A tavaly tanultakat és ötévnyi F1-es tapasztalatomat kihasználva teljesítenem kell és a címért kell mennem.”

    A Mercedes egyik versenyzőjének sincs még szerződése 2019-re, ám míg Bottasnak valóban talpalnia kell érte, Lewis Hamilton esetében inkább formalitás az egész.

    „Remélhetőleg legalább ennyi, igen” – válaszolta Hamilton arra a kérdésre, szeretne-e még egy pár évet eltölteni az Ezüst Nyilaknál. „Egy adott évben nem tudhatod, hogyan fogod magad két-három évvel később érezni. Olyan hosszú az év, rengeteg minden történhet az életedben, változhat a véleményed is. Kétségtelenül az F1-es karrierem második felében vagyok, de még mindig imádom. Élvezem a versenyzést, imádom ezt a munkát, hálás is vagyok érte, hogy ilyen áldásban részesülhettem.”

    Hatodik mercedeses év ide vagy oda, még a regnáló világbajnok is talál újdonságokat munkakörnyezetében.

    „Sokkal élvezetesebb itt dolgozni, mint régebben” – magyarázta Hamilton. „Nagyon remélem, hogy folytatni fogom – feltéve, ha továbbra is sikerül teljesítenem, fejlődnöm és kiélveznem a helyzetet.”

  • Ki golfozással, ki teniszezéssel kezdett Melbourne-ben

    Ki golfozással, ki teniszezéssel kezdett Melbourne-ben

    Megérkeztek a Forma-1-es versenyzők a szezonnyitó futam helyszínére, Melbourne-be. Mivel a hivatalos program csak csütörtökön kezdődik, eddig más elfoglaltságokat találtak maguknak a mezőny tagjai.

    Arról már beszámoltunk, hogy a Red Bull duója festékszóróval dekorált ki egy Aston Martint, most pedig további versenyzők szórakozásait mutatjuk meg.

    A Renault-s versenyzők, Carlos Sainz és Nico Hülkenberg golfoztak, míg a Force Indiás Sergio Perez és Esteban Ocon teniszezni volt.
    Valtteri Bottas bringázni volt, Kimi Räikkönen pedig megállapította, hogy Melbourne „szép város”, és a kép alapján szerintünk futni volt.
    Brendon Hartley pedig egy vadászgépből, felülnézetből csodálta meg Melbourne-t.

    https://www.instagram.com/p/BgiZR88geez/?taken-by=valtteribottas

    https://www.instagram.com/p/Bgk3H2ahAlD/?taken-by=kimimatiasraikkonen

    https://www.instagram.com/p/BglIk4bB4z_/?taken-by=brendon_hartley

    Force India Melbourne
    Fotó: Force India F1 Team
    Perez Melbourne tenisz
    Fotó: Force India F1 Team
    Ocon Melbourne tenisz
    Fotó: Force India F1 Team
    Renault golf
    Fotó: Renault Sport F1
    Sainz golf
    Fotó: Renault Sport F1
    Hülkenberg golf
    Fotó: Renault Sport F1
  • Megszavaztátok az F1-es mezőny legszebb sisakját

    Megszavaztátok az F1-es mezőny legszebb sisakját

    A Racingline.hu olvasói, vagyis ti, megszavaztátok, hogy melyik Forma-1-es versenyző 2018-as sisakja tetszik a legjobban!

    A lista élén Nico Hülkenberg „Hulk” feliratú fejvédője végzett, őt pedig a két finn versenyző követi, utóbbi holtversenyben Sebastian Vettellel. Kimi Räikkönen, akiknek sisakjának hátuljára gyerekeinek neve is felkerült: Rianna & Robin. Valtteri Bottas pedig a rajongókkal terveztette meg idei sisakját.
    Vettel korábban szinte versenyről versenyre váltogatta sisakját, ezt azonban a szabályok nem engedik. A német versenyző idei sisakja igencsak hasonlatos is a tavalyihoz.

    Az egyetlen versenyző, akinek sisakja egyetlen szavazatot sem kapott, az Sergio Perez. A többi 0%-os versenyző kapott ugyan szavazatot, de nem eleget ahhoz, hogy elérjék az 1%-ot.

    Íme a végeredmény arról, hogy kié a legmenőbb sisak idén:

    1. Nico Hülkenberg 21%
    2. Kimi Räikkönen 16%
    3. Valtteri Bottas 13%
    4. Sebastian Vettel 13%
    5. Fernando Alonso 12%
    6. Lewis Hamilton 7%
    7. Max Verstappen 4%
    8. Daniel Ricciardo 4%
    9. Stoffel Vandoorne 2%
    10. Brendon Hartley 2%
    11. Charles Leclerc 2%
    12. Esteban Ocon 1%
    13. Carlos Sainz 1%
    14. Kevin Magnussen 1%
    15. Szergej Szirotkin 1%
    16. Romain Grosjean 0%
    17. Lance Stroll 0%
    18. Pierre Gasly 0%
    19. Marcus Ericsson 0%
    20. Sergio Perez 0%

    https://www.instagram.com/p/BfYv3IljT0R/?taken-by=hulkhulkenberg

     

  • Ki érkezhet 2019-ben a Red Bullhoz, ha Ricciardo megy?

    Ki érkezhet 2019-ben a Red Bullhoz, ha Ricciardo megy?

    Már most érdekesen néz ki a 2019-es Forma-1-es versenyzői piac. Ugyan Sebastian Vettelnek és Max Verstappennek 2020-ig szerződése van, és Helmut Marko szerint Lewis Hamilton is marad a helyén. A másodhegedűs pilótáknál azonban lehet mozgás. A Ferrarinál jelenleg senki nem tudja elképzelni azt, hogy Kimi Räikkönen 2018 után is a csapattal marad, és még egy évet hosszabbítana. Daniel Ricciardo a helyére az első számú favorit. Így viszont a Red Bullnál szabadulna fel hely. A Mercedesnél Valtteri Bottasnak bizonyítania kell, hogy ő a megfelelő pilóta a világbajnoki cím esélyes Hamilton mellé.

    Amennyiben Ricciardo valóban a Ferrarihoz igazolna, és Bottas marad a Mercedesnél, akkor 2019-re öt top ülés a hatból máris foglalttá válna. Elviekben persze a Red Bull helye is foglalt Carlos Sainznak, de ehhez a Renaultnak is lehet még egy-két szava, hiszen náluk is szükség lenne rá.

    Ennyire kőbe vésett lenne a dolog? Erről kérdezte a Motorsport-Total Helmut Marko-t:
    „Nem vennék mérget Sainzra. A Red Bull mindig is jó volt abban, hogy képes versenyzőket előhúzni a varázskalapból. Ricciardo, miután pedig már 10 éve velünk van, megértem ha menne. Van az a pillanat, amikor mindenki azt gondolja, hogy a szomszéd fűje zöldebb, de egyeztetünk vele. Az a lényeg, hogy mindkét félnek megfeleljen egy további együttműködés. Ricciardoval Barcelonában ültünk össze először jó ideje erről beszélni, és annyit tisztáztunk, hogy milyen időintervallum az, ami idő alatt dönteni kell, ha esetleg másképp döntene. Ez egy olyan optimális határ, amíg adott esetben körbenézhetünk, és több más lehetőséget is kidolgozhatunk akár.”

    A szerződés póker pedig beindíthat egy láncreakciót: Ricciardo persze kivárná azt, hogy a Ferrari hogy dönt, és hogy esetlegesen dobják Räikkönent. A Red Bull ugyanakkor biztos akar abban lenni, hogy Ricciardo döntésének az időpontjában még nem járt le az opciós joguk Sainzra. Amennyiben ezzel nem él a Red Bull, akkor Sainz 2019-ben is marad a Renaultnál. Ez persze csak az elmélet, és Marko bőszen ködösít is:
    „Részletekről nem akarunk beszélni. De biztosítanunk kell magunknak alternatívákat.”

    Ez pedig azt jelentheti, hogy akár Ricciardo/Sainzon is kívül is lehetnek olyan pilóták, akikkel szívesen együtt dolgoznának. A Red Bull ismert arról, hogy mernek nagyot álmodni, és ez akár egy olyan párost is eredményezhet, mint például Verstappen/Hamilton. Marko persze itt is hűti a kedélyeket:
    „Tudomásom szerint Hamilton meghosszabbítja a szerződését a Mercedesszel 2020-ig. És így akkor már nincs is a piacon. Persze, soha ne mondjuk azt, hogy soha…”

    Hasonló a helyzet Fernando Alonsoval is, aki régebben már ajánlkozott a Red Bullnak, és még mindig keresi a nyertes autót, valamint már alázatosabb, mint volt fiatal pilótaként. Markot ez sem hatja meg:
    „Arról vagyunk ismertek, hogy elsősorban fiatal versenyzőket alkalmazunk. Alonso pedig az egyik legidősebb a mezőnyben. Nincs is a radarunkon.”

    Sebastian Vettel visszatérését ugyanakkor el tudja képzelni: „Nem váltunk el egymástól csúnyán. Persze, most ez sem érdekes, hiszen újabb három évre írt alá, amiből még 2 hátra van. Meglátjuk, mit hoz a jövő…”

  • Rosberg nem számít kerék a kerék elleni csatákra Hamilton és Bottas között

    Rosberg nem számít kerék a kerék elleni csatákra Hamilton és Bottas között

    Nico Rosberg és Lewis Hamilton gyermekkoruktól kezdődően nagy csatákat vívtak egymással, majd a Forma-1-ben is megtették ugyanezt.

    2014-ben Bahreinben emlékezetesen nagyot meccseltek, két évvel később Barcelonábn már nem voltak ennyire szerencsések: a két Mercedes a rajtnál összeütközött, és mindeketten kiestek.

    Vajon Bottas második Mercedeses évében láthatunk Hamilton és közte zajló szoros versenyzést?

    „Nem, méghozzá az aerodinamika miatt. A mostani autók borzasztó turbulenciát keltenek maguk mögött. Ezen valamilyen módon változtatni kell, akár természetes, akár mesterséges úton. Persze nem olyan mesterséges dologra gondolok, mint ahogy a DRS kinéz néhány esetben” – mondta Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka.

    „Miért szórakoztatóbb a MotoGP? Mert ott nincs (ilyen szintű) aero. A Forma-1 nagyszerű, ám ha feljeszteni tudnának ezeken a problémákon, az hatalmas jelentőségű lenne a sport számára.”

    „Az aerodinamika létfontosságú kérdés a csapatok közötti versenyben, és ez teszi látványügyileg is gyorssá az autókat. Ezen változtatnék, és hiszek benne, hogy a Liberty gőzerővel dolgozik rajta. Mindenkinek más a véleménye, nem könnyű megoldást találni” – tette hozzá Rosberg.