Címke: Valtteri Bottas

  • Bottas megfejtette Hamilton gyorsaságának titkát

    Bottas megfejtette Hamilton gyorsaságának titkát

    Valtteri Bottas sikeresen megfejtette Lewis Hamilton idei versenyképességének titkát és pontosan tudja, mit kell tennie, hogy jövőre felvegye vele a harcot.

    A világbajnok Mercedes-autó ellenére Bottas az egyetlen a három nagycsapat hat pilótája közül, aki idén még nem tudott futamot nyerni (habár Bakuban és Szocsiban nem sokon múlott a győzelem), de a finn mindent megtesz, hogy 2019-ben szorosabb legyen a csata közte és Hamilton között.

    „Nincsen olyan tényező, amit ne értettem volna meg” – magyarázta Bottas. „Mindig megtaláltam a magyarázatot a különbségekre: néhány kanyarban jobban szenvedek nála, és habár van, amikor eltalálom a dolgokat, neki konzisztensen sikerül megtennie ugyanezt. Fordítva is elő szokott fordulni, de ami engem illet, pontosan tudom, miért gyorsabb egyes helyeken.”

    A kanyarsebesség mellett Hamilton körülményektől független kiegyensúlyozottsága a brit világbajnok másik erős fegyvere.

    „Legyen szó szélről, hőmérsékleti változásról, esőről vagy száraz időről, mindenhez alkalmazkodik” – dicsérte csapattársát Bottas. „Mielőtt idejöttem volna, nyilván nem tudtam sok mindent róla azon kívül, hogy jó versenyző; nem szoktam ismeretlenül felcímkézni embereket. Amikor azonban csatlakoztam a csapathoz és jobban megismertem, rájöttem, hogy egy nagyon rendes srác, aki keményen dolgozik, keményebben, mint azt sokan hiszik.”

  • Bottas örül, hogy feleségének saját szenvedélye van

    Bottas örül, hogy feleségének saját szenvedélye van

    Közismert tény, hogy Valtteri Bottas felesége, Emilia is sportoló. A finn lányt olimpikon úszóként ismertük meg, mostanra azonban sportágat váltott és díjugrató versenyeken indul, pedig mindössze két éve lovagol.

    „Még mindig fiatal vagyok, de már régi úszó. Részt vettem három olimpián vettem részt, az elsőn 15 évesen. Már Rio előtt is tudtam, hogy azok az utolsó (úszó) versenyeim.” – mondta Emilia az apu.fi-nek.

    „Mindig is akartam lovagolni, bár tisztában vagyok a lovaglás kockázataival.”

    „A nulláról kezdtem.” – idézi Emiliát az mtv.fi. „Sosem lovagoltam korábban. Sok mindent kell tanulnom.”

    „Itt két sportoló van. A ló és az ember.” – jellemezte Emilia a lovaglást.

    Ahhoz azonban, hogy sikeres legyen ebben a sportban, sok időre van szükség. Így aztán Mrs Bottas szinte minden nap a lovaival van, és nyáron szinte minden hétvégén részt vett valamilyen versenyen.

    Mindeközben férje, Valtteri körbeutazza a világot a Forma-1-es mezőnnyel.

    A párnak ugyan van egy otthona Monacoban, legtöbbször mégsem ott találkoznak, hanem vagy Valtteri egyik versenyén, vagy Finnországban.

    „Néha ellátogatok Monacóban, de ha Valtteri nincs ott, nem látok okot arra, hogy ott töltsem az időm.” – mondja Emilia.

    Két sportember lévén túl sok idejük azonban nem jut egymásra, legalábbis gyakran vannak távol egymástól.

    „Kölcsönös rugalmasság.” – Emilia szerint ez a kulcs. „Mindig megpróbálunk időt szakítani egymásra. Mindketten elfoglaltak vagyunk. Egyikünk sincs otthon túl sokat.”

    Hozzátette, férje örül neki, hogy van saját szenvedélye.

  • Hamilton Bottasnak is köszönetet mondott

    Hamilton Bottasnak is köszönetet mondott

    Lewis Hamilton köszönetet mondott csapattársának, Valtteri Bottasnak, amiért segített neki megszerezni ötödik bajnoki címét.

    A finn versenyzőnek múlt hónapban, Szociban kellett átadnia győzelmét, amit a brit az egyik legnehezebb pillanatként említett tegnap.

    ,,Legbelül úgy akartam versenyt nyerni, hogy valóban megnyerem. Az, hogy Oroszországban elengedett, szörnyű érzés volt mindenki számára a csapatban. Valtterinek sem volt kellemes. Épp az előbb járt nálam, nagyon tiszteljük egymást.”

    Hamilton szerint jó kapcsolatuk titka abban rejlik, hogy nagyszerűen össze tudnak dolgozni a pályán kívül is.

    ,,Látom mennyire keményen dolgozik, ő szintén látja ezt nálam. Nem játszunk játszmákat egymás között, nem akarjuk egymást kitúrni. Együtt dolgozunk.”

    ,,Voltak idők, amikor kitaláltam valamit a beállítással kapcsolatban, és elmondtam neki is, és voltak olyan időszakok, amikor készséggel fordulhattam hozzá. Ez a legjobb kapcsolat a csapattársak részről, melynek kulcsa a tisztelet és a csapatmunka.”

    ,,Ebben az évben voltak alkalmak, amikor kulcsszerepet töltött be abban, hogy nyerhessünk. Végül a csapatot nem érdekli, melyik pilótája nyer, ezért voltak olyan esetek, mikor ő volt elől és én voltam a második számú versenyző, és játszanom kellett a szerepemet. Ekkor gondolatban a célom a következő volt: biztosra kell mennem, hogy elől legyek. Aztán, mikor eljutottunk arra, pontra, hogy valaki segítségére szükségünk van, akkor számíthatunk Valtterire.”

    Bottas az év elején szerencsétlennek bizonyult, mikor elmulasztott lehetőséget a győzelemre, amiben Lewis Hamilton is egyet ért.

    ,,Erősen kezdett aztán nehéz versenyek következtek a számára. Például Bakuban egy nagy ütést kapott. Megérdemelte volna a győzelmet, de az abroncsai a végén felrobbantak.”

    ,,Nagyon-nagyon hálás vagyok, segített abban, hogy elérjem ezt a nagyszerű álmot, ezért hatalmas köszönet neki.”

  • Sebastian Vettel a Mercedesnél, Toto nem számított rá

    Sebastian Vettel a Mercedesnél, Toto nem számított rá

    Mindenki nyugodjon meg: Sebastian Vettel csak gratulálni ment át a rivális Mercedes istállóhoz, nem igazolták le. Abszolút fair mód a német pilóta hamar időt szakított arra, hogy átnézzen a konkurenciához, és hogy nem megrendezett a dolog, mi sem bizonyítja jobban, hogy Toto Wolff is egy szál alsónadrágban és ingben „várta” Vettelt. Az asszisztens ugyan szólt, hogy Totónak már rég az autóban kellene ülnie, de Vettel nem tágított.

    Sajnos teljesen vágatlanul nem kapjuk meg, hogy mi hangzott ott el kettejük közt, csak később azt látjuk, hogy a Mercedes mérnöki hada is megtapsolja Sebastiant, aki elismerte az ő munkájukat is a sikerben. Cameo szerepben feltűnik Bottas is, a páratlan felvétel a kulisszák mögül itt tekinthető meg:

  • Bottas autójában motort cserél a Mercedes

    Bottas autójában motort cserél a Mercedes

    Valtteri Bottas autójában erőforrást kell cserélni a Mexikói Nagydíj időmérője előtt, erősítette meg a Mercedes.

    A 77-es számú Mercedes a harmadik szabadedzés vége előtt 15 perccel állt meg a pálya szélén. A probléma gyökere – Max Verstappen tegnapi gondjához hasonlóan – a hidraulikában rejlett, a Mercedes pedig azóta bejelentette, hogy a finn autójában ki kell cserélni a teljes erőforrást. Mivel Bottas másik motort használt ma, mint múlt héten, a Mercedes „csak” visszarakja az austini motort – rajtbüntetésre így nem kell számítani, ám az még kétséges, a szerelőknek sikerül-e időben, magyar idő szerint este 8 órára befejezniük az időigényes folyamatot.

  • Túlmelegedett a Mercedes motorja pénteken

    Túlmelegedett a Mercedes motorja pénteken

    A Mercedesnek le kellett tekernie a motorját a pénteki szabadedzéseken Mexikóban, mert „számos helyen” túlmelegedést tapasztaltak.

    A két Mercedes meglepően rosszul kezdte a nagydíjhétvégét: a második szabadedzésen Lewis Hamilton a hetedik, Valtteri Bottas pedig a kilencedik helyen végzett, több mint egymásodperces hátrányban a listavezető Max Verstappennel szemben. Számos csapat küszködött a hiperlágyakkal, valamint a ritka magaslati levegő miatt a motorok nem működnek az optimális tartományban – ez magyarázhatja, hogy a Mercedes- és Ferrari-erőforrásoknál gyengébb Renault hirtelen az élen találta magát.

    „Ez egy szokatlan pálya, ahol a kasztni, az erőforrás, a hűtőrendszerek és a gumik is extra követelményeknek vannak kitéve” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója. „Az eddigi edzések alapján sem egy körön, sem versenytempóban nem sikerült még megtalálnunk a megoldást a fentebb említett extra követelményekre. Számos helyen túlmelegedett a motor, a megóvása érdekében tehát elővigyázatosságból letekertük a teljesítményt. Ha van egy kis szerencsénk, akkor ma és holnap hűvösebb lesz az idő, és akkor kemény munkával jobb formába tudjuk küzdeni magunkat.”

    Hamilton rendszeresen panaszkodott az „olvadó és szemcsésedő” gumikra, és attól tart, a Red Bull fölénye a hétvége folyamán végig megmarad.

    „A létező legnagyobb szárnyakat használjuk ezen a pályán, de a tengerszintfeletti magasság miatt még így is elé gyorsak vagyunk az egyenesekben” – mondta Hamilton. „A kanyarokban azonban még a hiperlágyakon sincsen sok tapadás. Van min javítanunk, mindent alaposan kielemzünk, hogy találjuk valamiféle megoldást a problémáinkra.”

    Bottas szerint komoly erőfeszítésekre lesz szükség, hogy a Mercedes megtalálja a Hamilton által remélt megoldást.

    „Mindkét lágyabb keverék hamar szemcsésedni kezdett” – fűzte hozzá Bottas. „Tapadáshiányban szenvedünk, ami miatt az autó sokat csúszkál és így még inkább koptatja a gumikat. Rengeteg munka áll előttünk, és habár egyelőre nem értjük a történteket, bízom benne, hogy sikerül válaszokat találnunk és erősebbek leszünk, mint pénteken.”

  • Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Nagyon úgy tűnik, hogy Esteban Ocon kiüli majd a 2019-es Forma-1-es szezont, hiszen már Toto Wolff szerint is minimális esélye van a Williamsnél, amely az egyetlen lehetősége maradt.

    „Az elmúlt két hónapban nem változott semmi. Már 2020 van a középpontban. Esteban segíteni fog nekünk az autóval, utána pedig meglátjuk, mi vár rá.”

    A Mercedes másik protezsáltjának, George Russellnek már biztosított a helye 2019-re, a Williams pilótája lesz. Wolff szerint a Force Indiától szinte biztosan távozni kényszerülő Ocon helyzete „teljesen más”, mint a fiatal brité.

    „Talán jó lesz neki kihagyni egy évet, majd visszatérni egy versenyképes autóban.”

    Az a hír járja, hogy ez a „versenyképes autó” Valtteri Bottas Mercedese lesz, aki az idei szezon második felében szinte végig szenvedett.

    „Vesztettem pár pontot idén és az idény második felében egyszer sem sikerült Lewis előtt végeznem.” – mondta Bottas Mexikóban. „Azt viszont nem gondolnám, hogy valóban 130 ponttal vagyok mögötte, szerintem kisebb a különbség köztünk és ezt a csapat is tudja.”

  • Kóstoltátok már Bottas energiaszeletét?

    Kóstoltátok már Bottas energiaszeletét?

    Érdekes termékre bukkantunk a szombati bevásárlás közben egy határhoz közeli osztrák Sparban.

    Immáron két ízben is kapható a Wingman energiaszelet, azonban egyelőre nincs információnk arról, hogy Toto Wolff önállóan indította-e el a termék gyártását vagy Bottas is beszállt a bizniszbe.

  • A Red Bull kizártnak tart egy Verstappen-Hamilton párost

    A Red Bull kizártnak tart egy Verstappen-Hamilton párost

    Egyes Forma-1 rajongóknak álom párosítás lenne, de a Red Bull kizárta azt, hogy leigazolnák Max Verstappen mellé Lewis Hamiltont. A múlt hétvégén Texasban is Hamilton és Verstappen parádéztak a verseny vége felé, amikor egymás ellen küzdöttek, a második helyezésért. A hollandnak sikerült megtartania a pozícióját, ami azt jelentette, hogy Hamilton csak a harmadik lett, és nem szerzett elég pontot ahhoz, hogy már akkor megszerezze az ötödik világbajnoki címét.

    Remek volt a párharcuk, egyikük a ma bajnoka, a másikra meg azt mondják, hogy ő lehet egyike azoknak, akik akár elvehetik tőle a bajnoki címet. El kell fogadni azonban azt, hogy jó ideig még külön csapatban lesznek, mert a Red Bull nem vállalná be őket csapattársként, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez a párosítás túl kockázatos lenne. Helmut Marko nyilatkozott erről a Sky Sportsnak:

    „Valami harmónia kell, hogy legyen a csapatban. Ők pedig ketten a legnagyobb egóval rendelkező két versenyző. Ez különösen kalandos lenne a csapatnak.”

    Verstappen társa jövőre így Pierre Gasly lesz a Red Bullnál, míg a Mercedesnél is marad Valtteri Bottas Hamilton partnere.

  • Bottas: Az év eleje olyan volt, mint egy rossz vicc

    Bottas: Az év eleje olyan volt, mint egy rossz vicc

    Valtteri Bottas szerint az idei szezon elején elszenvedett sorozatos, “vicckategóriába” illő incidensei alapjaiban befolyásolták bajnoki esélyeit.

    Kínában és Bakuban Bottas nagyon közel járt a győzelemhez, ám az első esetben a késői safety car-fázisból profitáló Daniel Ricciardo ment el mellette, míg Azerbajdzsánban defekt miatt a vezető helyről kellett kiállnia három körrel a futam vége előtt. A finn később Ausztriában műszaki hiba miatt esett ki a második helyről, míg a Paul Ricard-on Sebastian Vettel torpedózta meg az első kanyarban. A szezon kimenetele szempontjából kulcsmomentum volt, hogy Bottas 99%-ban biztos azeri győzelmét Lewis Hamilton örökölte meg, az akkor kialakult pontelőny miatt pedig a Mercedes egyre inkább a britet részesítette előnyben.

    “Nem tudom pontosan, hogyan alakult volna a pontállás” – zárkózott el a spekulációk elől Bottas. “Nem szeretek ilyeneken agyalni, elvégre minden futam után megvan az adott szituáció, amire alapozva kell kihoznod a legtöbbet a jövőben. De amikor sorozatban ennyi hátráltató tényező fog össze ellened, egyszer csak egy rossz viccé válik az egész, és én pontosan így éreztem a szezon azon szakaszában.”

    Habár Bottas korai pechszériája részben magyarázza későbbi “szárnysegédi” szerepkörét, a finnek jövőre mindenképpen emelnie kell a téten, ha meg akarja tartani ülését például Esteban Oconnal szemben.

    „A célom nyilván az, hogy erősebb legyek; egy szép napon minden összeáll majd” – bizakodott Bottas. „Ami a teljesítményemet illeti, idén szerintem minden futamon jobban szerepeltem, mint tavaly. Ezt a folyamatot próbálom fenntartani ezzel a csapattal, folyamatosan tanulok és fejlődök. Igyekszem még jobban teljesíteni jövőre, és remélhetőleg ez az eredményekben is megmutatkozik majd.”