Címke: Valtteri Bottas

  • Häkkinen szerint eljön majd Bottas ideje

    Häkkinen szerint eljön majd Bottas ideje

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen úgy véli, Lewis Hamilton köszönettel tartozik Valtteri Bottasnak, mivel a finn sokat segített neki idén abban, hogy megszerezhesse ötödik világbajnoki címét.

    Bottas több alkalommal is azt a feladatot kapta a Mercedestől, hogy Hamiltont segítse, adott esetben a saját helyezésének rovására is. Ő pedig eleget tett a kérésnek, noha ezzel nem lett népszerű a Forma-1 rajongók körében.

    „Ha a Mercedes a jövőépítésen gondolkodik, annak Valtteri Bottas is a része.” – mondta Häkkinen az Unibetnek. „Az azerbajdzsáni győzelmét egy defekt vette el, miközben a szezon jelentős részében Lewis Hamiltont kellett támogatnia, mivel a Mercedesre fenyegetést jelentett a Ferrari.”

    „Persze Valtteri nyerni akart, de az egyik dolog, amit a Forma-1-ben hamar megtanul az ember, az az, hogy a csúcsig vezető út nem mindig egyenes.”

    „Emlékszem, mikor csapattársak ellen versenyeztem, és olyan nagy nevek ellen, mint Ayrton Senna, Alain Prost és Nigel Mansell; nem nyertem még, de sokat tanultam abból, hogy néztem őket, keményen dolgoztam a csapatban és lépésről lépésre fejlődtem. Mindez a folyamatos fejlődésről szól, hogy egyik nap gyorsabb vagy a csapattársadnál, máskor lassabb.”

    „Valtteri rendkívül gyors, fitt, és keményen dolgozik.”

    „A Merecdesszel maga mögött, és a körülötte lévő emberekkel, magamat is beleértve, nincs kétségem afelől, hogy újabb lépéseket fog tenni afelé, hogy versenyeket nyerjen és egy világbajnoki címet.”

  • Salo: Nem Bottas hibája a gyenge szezon

    Salo: Nem Bottas hibája a gyenge szezon

    A korábbi Forma-1-es pilóta Mika Salo védelmébe vette Valtteri Bottast, aki élete legrosszabb szezonján van túl.

    Sokan Bottas pszichikai állapotát kérdőjelezik meg a csalódást keltő szezonja után, és már azt predesztinálják, hogy Esteban Ocon érkezhet a helyére 2020-ban.

    Egyesek szerint az sem tesz jót, hogy túl nyíltan kritizálja a saját teljesítményét. Ám honfitársa Mika Salo most kiállt Bottas mellett.

    „Szerintem rendben van az, hogy elég egyértelműen kimondja. Legalább tudja, hogy mik a gyenge pontjai és igyekszik majd dolgozni ezeken a téli szünetben. Valtterinek nincs más választása, mint hogy teljesen újrakezd mindent.” – kezdte Salo a finn MTV-nek.

    „Elég sok minden ment rosszul idén. Baku volt kifejezetten rossz. Ha az nincs, akkor ő vezette volna a bajnokságot és ki tudja, hogy utána mi történt volna. Nagyon sok apró dolog volt, ami a balszerencse számlájára írható, nem pedig Valtteri hibájára. Biztos, hogy ezek mentálisan is nagyon rosszul érintették.” – zárta Salo.

  • Villeneuve: Bottas akár már a szezon közben távozhat

    Villeneuve: Bottas akár már a szezon közben távozhat

    Jacques Villeneuve szerint Valtteri Bottasnak meg vannak számlálva a napjai a Mercedes istállójánál.

    A Ferrari volt technikai guruja, Ross Brawn szerint a Mercedes egyetlen gyenge pontja a finn pilóta volt a 2018-as szezonban. Egyes emberek szerint Bottasnak jól jönne pár jó tanács Lewis Hamilton egykori csapattársától, Nico Rosbergtől, akinek sikerült legyőznie brit riválisát 2016-ban.

    „Nem, nincs szükségem tanácsokra,” – védekezett Bottas, aki az idei szezont pályafutása legrosszabb szezonjaként élte meg. „Meg kell találnom a megfelelő utat ahhoz, hogy sikeres legyek.”

    „A következő szezonban nincs mit veszítenem, ez alapján fogok versenyezni,” – idézi a finnt a Speed Week. Azonban az 1997-es bajnok úgy véli, hogy Bottas előbb vagy utóbb el fogja veszíteni a versenyzői ülését az Ezüst Nyilaknál.

    Villeneuve szerint az Abu-Dzabi Nagydíj elég kínos volt Bottas számára, ugyanis a finn pilóta csak az ötödik helyen ért célba, amíg csapattársa a dobogó tetején ünnepelhetett.

    „Eléggé valószínű, hogy Esteban Ocon fogja majd átvenni Bottas helyét a Mercedesnél,” – idézte a kanadait a Sky Italia.

  • Bottas jövőre minden versenyen úgy megy majd, mintha az lenne az utolsó futama

    Bottas jövőre minden versenyen úgy megy majd, mintha az lenne az utolsó futama

    Valtteri Bottas kijelentette, hogy nehéz 2018-as szezonja után jövőre úgy fog vezetni, mintha az élete múlna rajta. Bottasnak idén egyértelműen a támogató szerep jutott, olyannyira, hogy egyetlen versenyt sem nyert, míg tavaly háromszor fel tudott állni a dobogó legfelső fokára.

    A 2019-es szezonján pedig igen sok múlhat, mivel Esteban Ocon sorban áll a 2020-as ülésért.

    „Vicces ez a sport, sosem tudhatod, mi fog történni a jövőben.” – mondta a finn. „De szerintem számomra az a megfelelő hozzáállás jövőre, ha úgy megyek, mintha nem lenne veszíteni valóm. Küzdeni fogok, és úgy vezetni, mintha az életem múlna rajta, mintha az utolsó versenyem lenne, az utolsó napom. Ez egy jó terv.”

    Bottas továbbra is kiáll magáért, és hiszi, hogy megvan a kellő tudása és sebessége ahhoz, hogy legyőzze Lewis Hamiltont.

    „Ebben a sportban ha az magára gondol, az azt jelenti, hogy különféle dolgokon gondolkodik. A legfőbb dolog mindig az, hogy a lehető legerősebbnek kell lenned, és én sosem mondtam magamnak, hogy ne lennél elég jó ehhez. Még ha csalódott is vagyok a szezon miatt, tudom, hogy sokkal többet tudok, mint amit ez a szezon bizonyított és ez a legfőbb dolog.”

  • Bottas legrosszabb szezonja volt az idei

    Bottas legrosszabb szezonja volt az idei

    Valtteri Bottas élete legcsalódáskeltőbb szezonjának titulálta a 2018-ast, még a 2013-as debütáló événél is rosszabbnak tartja, amikor mindössze egyszer szerzett pontot.

    Ugyan Bottas jól kezdte a szezont, hiszen Bahreinben, Kínában és Azerbajdzsánban is esélyes volt a győzelemre, mégis diadal nélkül zárt úgy, hogy csapattársát, Lewis Hamiltont 11-szer intette le elsőként a kockás zászló. Habár a finn Oroszországban is jól ment, vezetett és valószínűleg nyert is volna, ha nem állítják félre a későbbi világbajnok brit csapattársa javára.

    Bottas jóval saját elvárásai alatt teljesített, ugyanis úgy indult neki az évnek, hogy a címért szeretett volna harcolni. Megkérdezték, hogy ez a szezon a legnagyobb csalódás-e számára az F1-ben: „Igen, szerintem ez. Az első kemény volt, de nem lehet összehasonlítani. A Williamsszel 2013-ban a mezőny végén harcoltunk, de akkor úgy éreztem, teljesítettem a célkitűzéseimet. Aztán ahogy teltek az évek, egyre jobban vezettem, de most jött ez. A tavalyi év eléggé más volt, az volt az első szezonom a csapattal, Lewis mellett. Emlékszem, tavaly ilyenkor a szezon összességével nem voltam elégedett, nem értem el a céljaimat. De most visszatekintve, legalább akkor nyertem párszor. Így most még szomorúbb vagyok. Szerintem ez a legrosszabb év eddig.”

    Bottasnak voltak lehetőségei, bár nyerni nem tudott. De pont ebből szeretne meríteni, hogy legalább a sebessége megvolt az elsőséghez. És valljuk be, kell is iparkodnia, hiszen Ocon a partvonalon kívül ugyan, de készenlétben áll egy esetleges 2020-as bevetésre, legalábbis egyre több spekuláció szól erről.

    „Nagyon különböző szezonom volt az eddigiekhez képest, csalódott vagyok, ha visszanézek. Viszont vannak pozitívumok is, amelyeket ugyan nehéz meglátni, mert még jól zárni sem sikerült az évet. De tudom, hogyha elkezdődik a szabadság, elkezdem majd ezeket a dolgokat látni. Azokra a hétvégékre gondolok, melyeken kevesebb pontot szereztem, mint amennyit tudtam volna. Tettem néhány lépést előre, hiszen összességében javult a teljesítményem Lewishoz képest az időmérőkön és futamokon is. Pár hetet igénybe vesz majd ezek alaposabb átgondolása, meg a negatívumoké is, ezek után tisztázódik majd, mit kell jobban csinálnom jövőre.”

  • Egyelőre nem sok újdonság tapasztalható a 2019-es Pirellik kapcsán

    Egyelőre nem sok újdonság tapasztalható a 2019-es Pirellik kapcsán

    Valtteri Bottas szerint a jövőévi Pirellik hasonlóak a 2018-asokhoz. A Mercedes versenyzője az után mondta ezt, hogy a héten tesztelte őket a Pirelli tesztjén, Abu Dhabiban.

    „Nem, nem volt furcsa érzés.” – idézte Bottast a Turun Sanomat. „Nagyon kicsit a különbség. A belső struktúra egy kicsit vastagabb, ami azt jelenti, hogy kevesebbnek kell lennie a hólyagosodásnak. De a gumi felülete túlmelegszik, csak úgy, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy egy kört tudunk menni padlógázon, de aztán újra vigyáznunk kell rájuk.

    Többek között Sebastian Vettel is kipróbálta az új Pirelliket, és hasonló véleményen van, mint Bottas. Annak ellenére, hogy a versenyzők leültek a Pirellivel megbeszélni, hogy milyen irányba kellene haladniuk. Bár azon megbeszélésnek csak később lesz hatása.

    „Csak három hete, hogy beszéltünk, annak ezekre a gumikra még nincs hatása. Ez egy hosszabb távú projekt.” – idézte Vettelt a Speed Week. „Ami izgalmasabb kérdés, az a jövőévi gumiválaszték, hogy mely gumikat viszi a Pirelli az egyes pályákra. Ez több különbséget eredményezhet.”

  • Emilia Bottas sem fél a sebességtől

    Emilia Bottas sem fél a sebességtől

    Az Abu Dhabi Nagydíj után Emilia Bottas fürdőruhára váltott és versenyre kelt férjével, Valtterivel, ráadásul vízen. Azonban nem úszóversenyt tartottak, hanem jet ski-n száguldottak.

    https://www.instagram.com/p/BqpcfB9HFgk/

    https://www.instagram.com/p/BqpYbmnHftI/

  • Wolff aggódik Bottasért

    Wolff aggódik Bottasért

    Toto Wolff elismerte, aggódik Valtteri Bottasért, attól tart, hogy akár mentális sérülés is érheti egy olyan szezon után, ahol szinte semmi sem jött össze neki.

    A Mercedes csapatfőnöke szerint a finnek addig jó szezonja volt, amíg nem kellett beállnia Hamilton mögé: „Valtteri addig nagyon jó volt. Úgy gondolom, ha már nincs esélyed összetettben, az eléggé fájdalmas.”

    Ezen kívül egyre több pletyka szól arról, hogy Ocon érkezhet Bottas helyére 2020-tól, ez pedig akár azt is jelentheti, hogy Bottas jövőre sem lesz jobb helyzetben és ugyanúgy küszködik majd fejben.

    „Remélem, ez nem fog megtörténni, hanem inkább meg fog győzni, hogy egy igazi finn harcos. Most össze kell szednie magát.”

    Bottas örömmel konstatálja, hogy végre véget ért ez a szenvedős szezon.

    „A szezon nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, örülök, hogy vége. Most át kell gondolnom a dolgokat. Kemény év volt ez mentálisan.”

  • Bottas versenymérnöke az FE-be távozik

    Bottas versenymérnöke az FE-be távozik

    Tony Ross, Valtteri Bottas versenymérnöke a Mercedes FE-csapatához távozik, jelentette be a német istálló.

    Ross 2011 óta tartozott a Mercedes F1-es kötelékébe, és versenymérnökként jelentősen hozzájárult Nico Rosberg 2016-os világbajnoki győzelméhez. Az Abu Dhabi Nagydíjat követően jelentette be Toto Wolff, hogy Ross az FE-program főversenymérnöke lesz.

    „Tony a Formula E-projektünk főversenymérnöke lesz” – mondta Wolff. „Elege van belőletek, inkább valami szórakoztató környezetbe akar menni és menő városokban egynapos versenyeken részt venni.”

    Wolff viccelődése a következő kérdésre is kiterjedt, még pedig: ki lesz akkor Bottas versenymérnöke 2019-ben?

    „Még megbeszélés alatt a dolog” – kezdte az osztrák. „Jó, ez nem volt igaz, de adjatok pár hetet. Nem is volt akkora hazugság viszont – talán ez volt az első alkalom az itt eltöltött hat évem alatt [hogy nem mondtam igazat]!”

    A Mercedes hivatalosan a 2019/20-as szezontól csatlakozik az FE mezőnyéhez, ám a HWA révén már a két hét múlva kezdődő 2018/19-es évben belekóstol az elektromos versenyzés világába. A motorsport.com értesülései szerint Ross a HWA-hoz csatlakozik; hogy pontosan mikor, azt még nem lehet tudni, de valószínűleg hamarosan. A csapat két versenyzője a McLarentől távozó Stoffel Vandoorne és a friss DTM-bajnok Gary Paffett lesz.

  • Bottas: Alonso imádja a versenyzést, nem fogja abbahagyni

    Bottas: Alonso imádja a versenyzést, nem fogja abbahagyni

    Valtteri Bottas, a Mercedes finnje emlékszik még, amikor gyermekként a televízióban követte Fernando Alonso pályafutását. Néhány éve már egy mezőnyben szerepelnek a száguldó cirkuszban, ám egészen közeli versenyhelyzetbe ritkán kerültek egymással.

    „Emlékszem, hogy még gyermekként követtem őt, amikor a bajnoki címeit nyerte. Már akkor is legendaként néztem rá” – mondta Bottas a RaceFans.net-nek.

    „Egy ideje már egy mezőnyben szerepelünk. Alonso egy kemény versenyző, azonban az utóbbi években nem versenyeztem ellene túl sokat az autóink teljesítménye miatt fellépő különbség miatt.”

    „Ő egy igazi versenyző, imádja ezt csinálni. Biztos vagyok benne, hogy nem áll le a versenyzéssel. Hosszú karrier van mögötte az F1-ben, tisztelem a képességeit” – tette hozzá a Mercedes finn versenyzője.