Címke: változás

  • Fontos változások a WTCR-ben: Nőknek is írnak ki bajnokságot

    Fontos változások a WTCR-ben: Nőknek is írnak ki bajnokságot

    Az FIA Motorsort Világtanácsa a tegnapi ülésén számos változást hagyott jóvá a Túraautó Világkupa (WTCR) jövő évi lebonyolításával kapcsolatban.

    A legfontosabb versenyhétvégéket érintő változás, hogy minden hétvégén két versenyt rendeznek, szemben az ideivel, ahol a legtöbb fordulóban három futamot is rendeztek.

    2021-ben már csak egy időmérőt fognak rendezni, három, kieséses fázissal. A Q1 és a Q3 első öt helyezettje 5-4-3-2-1 arányban kap majd bajnoki pontokat is.

    Ez alól kivétel a Nürburgring, ahol egy szakaszos, 40 perces kvalifikációt fognak rendezni és az ott öt leggyorsabb kap majd 10-8-6-4-2 pontokat.

    A jövő évtől egy újabb bajnokságot írnak majd ki az eddigieken felül, ugyanis kiírják a Női Versenyzők Bajnokságát, de csak akkor, ha lesz legalább három női induló a sorozatban.

    Ezen kívül pedig átnevezik a WTCR Újonca Trófeát, WTCR Junior Pilóták Trófeájára, amiben 24 év alatti, a sorozatban korábban még nem induló versenyzők vehetnek majd részt.

  • Szinte biztos, hogy 2025-ig Interlagosban lesz a Brazil Nagydíj

    Szinte biztos, hogy 2025-ig Interlagosban lesz a Brazil Nagydíj

    A Sao Pauloban található interlagosi pálya kész megrendezni a Forma-1-es Brazil Nagydíjat egészen 2025-ig. A pálya szerződés hosszabbítása már az asztalon van, amit az elkövetkező napokban minden bizonnyal alá is fognak írni a felek.

    A jelenlegi brazil elnök Jair Bolsonaro hiába akarta áttenni a Brazil Nagydíj helyszínét Rio de Janeiroba, a következő szezon versenynaptárában az Autodromo José Carlos Pace van megjelölve a Brazil Nagydíj helyszíneként.

    Úgy látszok, hogy a Bolsonaro által támogatott rioi projekt befellegzett és Interlagos helye megszilárdul a megannyi kérdőjelet követően. A verseny neve viszont szinte borítékolható, hogy Sao Pauloi Nagydíjra fog majd megváltozni. A szerződésről Sao Paulo kormányzója Joao Doria beszélt.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy az F1 további öt évvel hosszabbította meg a Brazil Nagydíj szerződését. A versenyeknek pedig továbbra is az interlagosi pálya fog otthont adni. A szerződést majd a Liberty Media és városunk polgármestere fogja majd aláírni november 14-én.”

    A kormányzó híre sok régi motoros számára lehet örömhír, ugyanis ezek után szinte biztos, hogy egy olyan klasszikus helyszín menekült meg, ahol már 1973 óta folyamatosan (az idei szezont leszámítva) rendeznek Forma-1-es versenyt.

  • Hamilton: Nem a pályán lévő ellenfelek fogják a legnagyobb kihívást jelenteni számomra

    Hamilton: Nem a pályán lévő ellenfelek fogják a legnagyobb kihívást jelenteni számomra

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton számára 2020-ban nem a pályán lévő ellenfelei fogják a legnagyobb feladat elé állítani, hanem a pályán kívül történtek, nevezetesen az általa sürgetett változások érvényre juttatása.

    Egy héttel a szezonkezdet előtt továbbra is aktívan szólal fel a BLM mozgalom kapcsán a hatszoros világbajnok. Legutóbb éppen Bernie Ecclestone-nal vívott szócsatát.

    Most pedig a Petronas Motorsport videójában kapta meg azt a kérdést, hogy mi lesz számára a legnagyobb kihívás az idén, és nem olyan választ adott, amire sokan számítottak volna.

    „Nagyon furcsa időket élünk, számomra a legnagyobb kihívás az lesz, hogy nem feltétlenül a bajnokságról fog szólni ez az idény. Nem egy megszokott szezon lesz.” – kezdte a brit.

    „Manapság van esély a változásra, és én a versenyzésemmel ezt fogom támogatni. Számomra most a versenyzés összhangban áll a sokszínűséggel, ezért fogom keményen nyomni, ezért fogok rajthoz állni.” – folytatta.

    „Mindannyiótokért versenyzek, akik úgy érzik, hogy nincs hangjuk. Felfogom gyújtani a fényt, és akkora hangot fogok kiadni amekkorát csak tudok, hogy megpróbáljak hatni a változásra. Az egyetlen módja annek, amit én tehetek, az az, hogy belülről igyekszek változtatni a dolgokon.” – zárta.

    Ezután pedig karrierje legnagyobb eredményére voltak kíváncsiak a kérdezők, de Hamilton nem a hat bajnoki sikerének egyikét emelte ki, hanem egy sokkal személyesebb érdemet.

    „Ebben a világban és társadalomban, amiben élünk egy stevenage-i kisházból fekete gyerekként a lehetőségek legszűkebb útján lehet eljutni a Forma-1-be. Továbbra is úgy gondolom, hogy az utam nagyon, nagyon fontos része az, hogy itt maradjak és tovább küzdjek a sokszínűségért. Lehet annyi bajnoki címed, amennyit csak akarsz, de ez már önmagában egy kihívás és talán erre vagyok most a legbüszkébb.” – magyarázta.

  • Wolff: Figyelembe kell vennünk Vettel távozását

    Wolff: Figyelembe kell vennünk Vettel távozását

    Toto Wolff szerint nem szabad csak úgy elmenniük Sebastian Vettel ferraris távozása mellett, ugyanis emiatt még akár a jelenlegi pilótapárosuk is megváltozhat.

    Az olasz istálló kedd reggel jelentette be, hogy nem fogják meghosszabbítani a négyszeres világbajnok szerződését, aki emiatt 2020 végén el fogja hagyni őket. A döntést közös megegyezés alapján hozták meg, miután a két fél tárgyalásai zsákutcába futottak.

    A német távozása pedig beindította a dominót a pilótapiacon, többek között a világbajnoki címvédő Mercedesnél is, ahol Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is a 2020-as évad végén fog lejárni a szerződésük.

    A brackleyi istálló vezetője, Toto Wolff elmondta, hogy ugyan hűségesek voltak a pilótáikkal szemben, Vettel távozása mellett nem mehetnek el csak úgy és el kell gondolkodniuk ennek következményeiről.

    „Sebastian egy remek versenyző, egy kivételes személyiség és egy érték bármelyik Forma-1-es csapat számára,” – mondta Wolff. „Amikor a jövő a téma, nálunk előnyt élveznek a jelenlegi pilótáink a hűség miatt. Azonban természetes, hogy fontolóra kell vennünk ezt a helyzetet, nem mehetünk el mellette csak úgy.”

    A Mercedes már tárgyal a hatszoros világbajnok Hamiltonnal a szerződéshosszabbításról, aki az előző hónapban azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem kell sürgetnie egyik másik csapatot sem a Mercedesen kívül.

    Habár szinte borítékolható, hogy a brit maradni fog a német márkánál, Vettel felszabadulása azonban egy új dimenziót fog nyitni a tárgyalásai szempontjából, mivel ugye így a Ferrarinál is lett egy szabad ülés.

    Vettel távozása miatt Bottas jövője mögé is egy hatalmas kérdőjel került. A finn eddig minden évben csupán egy éves szerződéseket kap munkáltatójától 2017 óta, azonban a tavalyi szezonban a szerződéshosszabbítása csak augusztus folyamán vált biztossá.

    Ha viszont a Mercedes nem tartana tovább igényt Bottas szolgálataira, akkor akár még egy Hamilton-Vettel páros is létrejöhetne a Mercedesnél, ahol minimum 10 világbajnoki cím feszülne egymásnak.

    Azonban ennek a pilótapárosnak a létrejötte több ok miatt is szinte lehetetlen. Egyrészt a két toppilótának már csak a fizetése is óriási költség lenne a Mercedes számára, másfelől pedig a Forma-1 története során már többször bizonyítást nyert az a tény, miszerint két dudás nem fér meg egy csárdában.

  • Hamilton reméli, hogy a járvány jobb hellyé teszi a világot

    Hamilton reméli, hogy a járvány jobb hellyé teszi a világot

    A regnáló Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton úgy véli, hogy az egyre tragikusabb koronavírus-járványban az jelentheti vigaszt az emberiségnek, hogy a világot jó irányba fogja megváltoztatni.

    A COVID-19 okozta világjárvány már közel egymillió embert fertőzött meg, és ötvenezer halálos áldozatot követelt. A kormányok világszerte szigorú intézkedésekkel igyekeznek elejét venni a járványnak, lezárt régiók, városok, leállt gazdaságok, bezárt iskolák, otthonról végzett munkák és megcsappant utazások jellemzik napjainkat.

    Minden rosszban van valami jó, ugyanis azzal, hogy a lehető legtöbb embert igyekeznek otthon tartani kiürültek az utcák, csökkent a légszennyezettség, tisztultak a vizek és az állatok elkezdték visszavenni a területeiket.

    Hamilton egy instagram sztoriban fejezte ki szomorúságát az egyre elkeserítőbb statisztikai adatoknak, ugyanakkor annak örül, hogy a Föld számára kedvező változások indultak be.

    „Rengeteget olvasok a témában. Őrület, hogy a világ megállt és kitisztult az égbolt. Ki tudja, hogy ez miért pont most történik, de ez igencsak elgondolkodtató a számunkra. 1900-ban kevesebb, mint kétmilliárd ember élt a Földön, most pedig 7,7 milliárd, és évente 140 millióval növekszik.” – kezdte a brit.

    „Ebben a szomorú időszakban a vírus 40 ezer áldozatot követelt, miközben évente körülbelül 57 millió ember hal meg, ami azt jelenti, hogy naponta 150 ezer. Nagyon sok változtatást kell eszközölnünk, a szokásainkban, döntéshozatalainkban, fogyasztásunkban, meg úgy minden téren. Hogyan változhatunk meg emberi fajként, ha annyira ragaszkodunk a saját utunkhoz. Remélem, hogy ez a globális járvány segít abban, hogy mindnyájan jobbá váljunk.” – folytatta.

  • Új alapokra helyezi az Aston Martint Lawrence Stroll, újra a versenyzés lesz a fókuszban

    Új alapokra helyezi az Aston Martint Lawrence Stroll, újra a versenyzés lesz a fókuszban

    Megtartotta a bemutatkozó sajtótájékoztatóját az Aston Martin új elnöke Lawrence Stroll, amelyben felvázolta a terveit a vállalattal kapcsolatban.

    Eredetileg a Genfi Autószalonra időzített sajtótájékoztatót végül a az Aston Martin központjában Gaydonban tartották, mivel a kiállítást eltörölték.

    A rövid sajtótájékoztatón jelen volt még a vállalat vezérigazgatója Andy Palmer is, és közösen több új modellt is bemutattak.

    Stroll a beszéde elején felvázolta azon okokat, amiért komoly pénzt fektetett bele a brit márkába.

    „A márka, a termékek, a mérnöki kiválóság és az egészben rejlő potenciál a világ legkiemelkedőbb autógyártójává tehet az Aston Martint.” – fogalmazott a kanadai.

    Továbbá ismét kihangsúlyozta, hogy új üzleti tervet kíván megalkotni, illetve nagyobb pénzügyi biztonságot adva a cégnek olyan kritikus modellek megalkotásában, mint a DBX SUV.

    Stroll külön figyelmet kíván továbbra is szánni a középmotoros sportautó modelleknek (Valkyrie, Valhalla, Vanquish). Ezek kiemelt figyelme az Aston Martin 61 év utáni Forma-1-es visszatérése miatt volt szükség.

    „A pénznél is sokkal fontosabb dolgot hozunk, Sok éves tapasztalatom van a globális, luxusmárkák építésében mind a magán mind pedig az állami szektorban. Ügyvezető elnökként enyém lesz a teljes felelősség az általunk végrehajtott stratégiákért.” – folytatta.

    „E stratégia alapja az Aston Martin gyári csapatkénti visszatérése a Forma-1-be 2021-ben. Így a saját márkaneve alatt közel kétmillárd rajongóhoz juthat el és minden évben 22 különböző országban foglalkoztathatjuk ezáltal az ügyfeleinket. Ez egy nagyon izgalmas vállalás minden fél számára, amelyben mindenki támogatását kérjük, hogy globális szinten növekedjünk és elérjük azon ambíciónkat, hogy az Aston Martin egy világviszonylatban is kiemelkedő luxusmárka legyen.” – tette hozzá.

    A sajtótájékoztató végén pedig több új modellt is lelepleztek, többek között az új V12-es, tető nélküli Speedstert, az új Vantage Roadstert, Q-t és DBX-et is.

  • Smedley: a Williams helyzete lehet még rosszabb

    Smedley: a Williams helyzete lehet még rosszabb

    Rob Smedley, a Williams korábbi mérnöke szerint nincs vége a kálváriának, 2020-ban sem biztos, hogy javul a grove-i csapat.

    Az egykor bajnoki címeket halmozó alakulat 2018-ban kezdett mélyrepülésbe, akkor 7 ponttal zártak, tavaly mindössze egyet szereztek. Ebben ugyanúgy közrejátszott tervezési hiba, mint a csapat struktúrális nehézségei.

    A helyettes-csapatvezető, Claire Williams szerint tavaly már elérték a mélypontot. Ezzel szemben a csapatot jól ismerő Rob Smedley figyelmeztet, egy visszaesésnek nem feltétlenül van vége.

    „Mindig vannak, akik azt mondják, hogy már nem lehet rosszabb. Én, aki már voltam párszor a tűzközelben, tudom, hogy a valóságban nem ez a helyzet. Már tavaly és tavalyelőtt is ezt mondták, innen csak fölfelé vezet az út.” – intett óvatosságra a most a Libertynél dolgozó szakember.

    Claire Williams szerint ez a szezon rávilágított a hibáikra, és ez segített abban, hogy a jó döntéseket hozzák meg, amik a visszatéréshez szükségesek. Smedley  is szeretné, hogy a Williams visszatérjen a csúcsra, azonabn ez a fajta gondolkodás sem biztos kulcs a sikerhez.

    „Ha bárki is azt gondolja, onnan, ahol a Williams jelenleg van, hirtelen a top 5-be lehet kerülni, az nagyon el van tévedve. Ez egyszerűen nem így megy.” – jelentette ki.

    Hozzátette a sikertelenség vezetett ahhoz is, hogy az istállóval elváltak útjaik.

    „Így kívülről reménykedek a sikerükben, de amikor belül voltam, akkor a remény nem elég. Tragikus eset. Nem abba a generációba tartozom, akik már nem emlékeznek a Williams utolsó bajnokságára. Látni azt, ami azóta történt, igazán szívszorító szurkolóként.”

  • Hülkenberg: A 2012-es Brazil Nagydíj megváltoztathatta volna a karrierem

    Hülkenberg: A 2012-es Brazil Nagydíj megváltoztathatta volna a karrierem

    Nico Hülkenberg úgy érzi, hogy a 2012-es Brazil Nagydíj egy olyan verseny volt a számára, amit elvettek tőle és ha ott megnyerte volna a versenyt, akkor a karrierje valószínűleg másként alakult volna.

    Amikor a karrierjére tekintett vissza még a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt, a német versenyző elárulta, hogy „vérzett a szíve”, amikor visszanézte azt a bizonyos interlagosi versenyt.

    Hülkenberg már a második helyen haladt közvetlen az akkor még McLarennél versenyző Lewis Hamilton autója mögött. A német az egyes kanyarban próbálta megelőzni az akkor még egyszeres bajnok britet, azonban megcsúszott és összeütköztek. Az ütközést követően még nem elég, hogy hátrébb esett, még egy boxutca áthajtásos büntetést is kapott. Az akkor még Force Indiánál versenyző Hülkenberg ugyan fel tudott zárkózni az ötödik helyre a büntetését követően, elmondása szerint hatalmas esélye volt a győzelemre.

    „Ironikusan az előző héten régi versenyeket néztem a Sky Sportson és a 2012-es Brazil Nagydíj is köztük volt,” – ismerte el a német versenyző, aki 2010-ben pole pozíciót tudott szerezni Interlagosban. „Vezettem a versenyt és vérző szívvel néztem meg újra és újra az egészet.

    „Igen, az volt az a nap. Úgy értve, hogy a biztonsági autós fázis előtt több, mint ötven másodperccel vezettem a többiek előtt. Szóval az egy különleges verseny volt, egy különleges nap és egy rendkívül fiatal Hulk. Egy különleges teljesítmény volt tőlem, ami bekerült az F1 történelem könyvébe.”

    Amikor a németet arról kérdezték, hogy a Brazil Nagydíj megnyerése megváltoztathatta volna a karrierjét, ekképp válaszolt: „Igen, valószínűleg. Nagyon nehéz lenne elmondani, hogy mi is történhetett volna akkor. Fogalmam sincsen.”

    Hülkenberg emellett azt is elmondta, hogy a 2013-es kitérése a Sauberhez volt a legnagyobb baklövése a Forma-1-es pályafutása során. „Nem minden lépésem volt jó, tiszta. Ez a nehéz a Forma-1-ben, hogy a döntést már hat vagy hét hónappal a következő szezon kezdetet előtt meg kell hozd. Az erőviszonyok addig meg folyamatosan változnak, szóval nehéz előre jósolni.

    „Mindig is azt éreztem utólag, hogy rossz döntés volt a Sauberhez átszerződnöm a 2013-as szezonra. Habár a szezon második fele jól alakult a számomra, még is azt mondom, hogy az a bizonyos lépés közel sem tett jót a karrieremnek.”

  • Rossi: Sok minden változott a legutolsó F1-es tesztem óta

    Rossi: Sok minden változott a legutolsó F1-es tesztem óta

    A MotoGP élő legendája Valentino Rossi elmondta, hogy rengeteg dolog változott meg a legutolsó Forma-1-es tesztje óta. Az olasz legutoljára 2010-ben vihette pályára a Ferrari F2008-as autóját Barcelonában.

    A tegnapi nap folyamán történt meg a jármű csere a gyári Yamaha versenyzője és a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton között. Az egészet a két legenda közös támogatója, a Monster Energy rendezte meg. Rossi elmondása szerint egy „látványos lehetőség” volt a számára, hogy lehetősége adódott vezetni a Mercedes 2017-es bajnoki gépét.

    „A korábbiakban már vezethettem F1-es autót, azonban azóta nagyon sok minden megváltozott. Őszinte leszek: lenyűgözött maga az autó és a vezethetősége és természetesen a Mercedes AMG Motorsport is, akikkel jó volt együtt dolgozni. Rendkívül barátságosak voltak és megkönnyítették a dolgomat, ugyanis nagyon hamar sikerült egy hullámhosszra kerülnöm az autóval.

    „Először a hatalmas sebesség volt nagyon szembetűnő. A G erők nem voltak vészesek, azonban hozzá kellett szokjak. Amint sikerült elkapnom a ritmust, el tudtam kezdeni nyomni igazán.

    „Nagyon élveztem, hogy meg tudtam osztani ezt a pillanatot Lewisszal és azt hiszem, hogy ő is jól érezte magát a motorozás közben. Őszintén remélem, hogy a jövőben még sok ilyen lehetőségem lesz majd.”

  • Montoya szerint Vettel problémái inkább technikai eredetűek, sem mint mentálisak

    Montoya szerint Vettel problémái inkább technikai eredetűek, sem mint mentálisak

    Juan Pablo Montoya szerint Sebastian Vettel hibái nem a négyszeres világbajnok mentalitása miatt, hanem sokkal inkább a technika az oka.

    Vettel a 2018-as Belga Nagydíj óta nem tudott futamot nyerni a Forma-1-ben szemben a csapattárs Charles Leclercel szemben, aki két hét alatt duplázni tudott, miután Monzában is nyerni tudott Spa-Francorchampsot követően. Amíg Leclerc végig magabiztosan versenyzett Monzában, ahol végül nyerni is tudott, addig Vettel újfent hibázott: az Ascari sikánban megpördült, majd veszélyesen tért vissza a pályára, tönkre téve ezzel Lance Stroll versenyét a sajátja mellett.

    Vettel Monzában elkövetett hibája csak egy volt a sok közül a 2018-as Német Nagydíj óta, azonban a hétszeres futamgyőztes Montoya szerint nem a német pilótában van a hiba. „Szerintem valamiért nem fekszik neki az idei autó vagy a gumikkal lehet problémája,” – véli a kolumbiai. „ Leclerc sokkal jobban tudott alkalmazkodni ezekhez a dolgokhoz, ezért is teljesít jobban nála mostanság.

    „Vettel szenved, mert legalább olyan gyors akar lenni, mint Leclerc, azonban ez nem sikerül neki. A legfőbb oka ennek az, hogy szenved, nem érzi magát kényelmesen az autóban, ami miatt rendre hibázik. Nem hiszem, hogy ez a probléma mentális, szerintem sokkal inkább technikai eredetű,” – idézte Montoya szavait az Autosport.com

    Leclerc sokkal kényelmesebben érzi magát az SF90-ben Vettelnél, aki rendszeresen küzd azzal, hogy nem találja az autó helyes egyensúlyát. Montoya ezt a mclarenes időszakához hasonlította, amikor a kolumbiai egyedi vezetési stílusa miatt egy egyedi első felfüggesztést kellett kifejleszteni a kolumbiainak, hogy jobban érezze magát az autóban.

    „Egy versenyzőnek nagyon csak nehezen tud változtatni a vezetési stílusán. Ha ez sikerül, akkor valamivel gyorsabb lehetsz az eddiginél, de nem olyan gyors, mint azelőtt voltál. Még mindig jobb az autóhoz igazítani a vezetési stílusod, mint hogy megpróbálod egy másik versenyzőét leutánozni.”

    Vettelnek 2020-ig szerződése van a Ferrarival, azonban a gyenge formája miatt akár az is előfordulhat, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését az olasz istálló. Azonban Montoya szerint a német fel fog tudni állni, „ha akar”. „Le kell szögeznie a fejét és keményebben kell dolgoznia a csapattal, mint azt valaha is tette,” – tanácsolta a McLaren egykori versenyzője a négyszeres világbajnoknak. „Az egyetlen lehetősége erre az, hogy másféle módon kezd el dolgozni az elmúlt évekhez képest. Biztosan megvan a maga stratégiája arra, hogy miként dolgozik együtt a csapattal, azonban most nagyon úgy fest, hogy ez a fajta hozzáállás nem kifizetődő a számára.”