Címke: valóságshow

  • Wolff a fordított rajtrácsos versenyekről: Ez nem egy valóságshow

    Wolff a fordított rajtrácsos versenyekről: Ez nem egy valóságshow

    Ismételten kifejezte ellenvetését a fordított rajtrácsos versenyek ötlete ellen a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, miután látva a monzai eseményeket az FIA ismételten előállt a nem szokványos F1-es rajtrács ötletével.

    A múlt heti Olasz Nagydíjon a körülmények úgy hozták, hogy egy kvázi fordított rajtrácsos, sprintversenyt láthattunk a Forma-1-ben, amely rendkívül izgalmas volt.

    A nyár folyamán ugyan már a Mercedes egyszer elutasította ezt a tervezet, ám most a megváltozott F1-es struktúra szerint már nincs szükség minden csapat beleegyezésére.

    Az osztrák csapatfőnök pedig ismételten megkapta ezt a kérdést, hogy változott-e valamit a véleménye a témával kapcsolatban.

    „Nem hiszem, hogy a jelenlegi formátumot teljesen össze kellene kuszálni. Látunk olyan versenysorozatokat, ahol megváltoztatták a már-már történelmi szintű lebonyolítást, most hirtelen a NASCAR jut eszembe. De továbbra is azt mondom, hogy az F1-nek nincs szüksége erre.” – kezdte Wolff.

    „Nem azért, mert Mercedeses vagyok, épp ellenkezőleg, szeretem a változatosságot és a kiszámíthatatlanságot, de senki nem akar a fordított rajtrács miatt nyerni. Nem hiszem, hogy olyan rajtfelállást kellene alkotnunk, amiből lehetetlen előzni. Ez egy meritokratikus sport, ahol a legjobb versenyzők és a legjobb autók nyernek, nem pedig a WWE, ahol minden teljesen véletlenszerűen történik.” – folytatta.

    „Ha véletlenszerűséget akarsz, akkor csinálj egy valóságshow műsort. Mert ez nem az, ez nem egy BigBrother és nem hiszem, hogy annak is kellene lennie.” – zárta.

  • Tudtad? Alonso barátnője egy valóságshowban látható mostanság

    Tudtad? Alonso barátnője egy valóságshowban látható mostanság

    Fernando Alonso barátnője, Linda Morselli az Olaszországban, a Rai 2-n futó „Pechino Express” nevű valóságshow-ban szerepel. Bár nevezhetjük akár kalandshow-nak is. Lindáék évadát egyébként Afrikában forgatták.
    Ez a műsor ugyanaz, mint ami Magyarországon is műsoron volt, „Ázsia Express” néven.

    https://www.instagram.com/p/Bn827LAhPom/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/Bl8hHRDBQQP/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/BoUN5trhDjh/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/Bo4FmAVA3f6/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/Bo9zDlriBuG/

    https://www.instagram.com/p/Bo1uoaqDP76/

    https://www.instagram.com/p/Boj6p-iifCH/

  • Rossi és Daly valóságshowban szerepelnek!

    Rossi és Daly valóságshowban szerepelnek!

    Conor Daly és Alexander Rossi a CBS-en futó The Amazing Race nevű valóságshow 30. évadjában szerepelnek majd. A műsor leginkább hazánkban is futó Ázsia Express című reality-re hasonlít.

    Daly és Rossi már évek óta barátok és gyakran viccelődnek azon, hogy egyébként szobatársak Indianapolis belvárosában.

    A versenyben Team INDYCAR-ként szerepelnek majd, ők lesznek a 11 két fős csapat egyike, akik az 1 millió dollár megnyeréséért versenyeznek. A műsort már leforgatták, január 3-átől kerül adásba.

    „Nagyon őrült élmény volt, teljesen más, mint amire számítottam, de teljesen megérte.” – mondta Daly. „Jó volt megismerni sok különféle ember, különféle sportágakból, különféle életutakkal.”

    „Szokatlan volt, abban az értelemben, hogy nem olyan pörgősek az események, mint amilyennek a tévéből tűnik.” – tette hozzá Rossi. „Jobb volt, mint amire számítottam, mert az egyes megmérettetések között azért hotelben szállásoltak el, megetettek, meg minden. Szóval azért nem egy extrém dolog volt, mint egy Survivor-szerű műsor.”

    Annyit előzetesen már lehet tudni, hogy az Indy-s srácok jól szerepeltek az izlandi kalandban. (A műsornak egyébként többféle verziója van, 11 különféle országban rendezték már meg a megmérettetést.)

    „Conor és én régóta ismerjük egymást és jó barátok vagyunk.” – mondta Rossi. „Tudjuk egymást a határaink felé terelni, jó és rossz módszerekkel is. Az ő humorérzéke eléggé ragadós, szóval jól éreztük magunkat.”