Címke: válasz

  • Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Valtteri Bottas elmondta, hogy a második „azoknak, akik kételkedtek, b*sszátok meg” rádióüzenete azoknak szólt, akik azt hitték, hogy már lélekben feladta a harcot a Lewis Hamilton elleni küzdelemben.

    A Mercedes finn pilótája az Orosz Nagydíjon aratott győzelmét ugyanazt a rádióüzenetet mondta el, amit a 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerését követően hallhattunk tőle. Bottas azzal kezdte, hogy ez egy jó pillanat arra, hogy köszönetet mondjon a kritikusainak.

    „Nem értem azokat az embereket, akik csak azért vannak, hogy folyton kritizálják a másikat,” – nyilatkozta a futam után Bottas, aki már másodjára láthatta meg elsőként a kockás zászlót Szocsiban.

    „Voltak olyanok, akik azt hajtogatták folyton, hogy én nem zavarok senkit sem és hogy fel kéne adnom. Azonban én nem fogom megtenni nekik ezt a szívességet.

    „Emiatt pedig megint jókívánságaimat szerettem volna küldeni nekik és most pont jól jött ki a lépés.

    „A legfőbb dolog az, hogy minden hétvégének magabiztosan állok neki és úgy, hogy meg tudom csinálni, sikerülni fog. Ezzel a beállítottsággal kell mindig versenyezni.

    „Örülök annak, hogy a nehéz időmérőt követően nem adtam fel, csakis a pozitív dolgokra a lehetőségeimre tekintettem. Végül ez ki is fizetődött és nagyon örülök, hogy minden összeállt a mai nap folyamán.

    „Remélem ezzel sikerül más embereket is arra bíztatnom, hogy ne adják fel, mert az életben ez a legnagyobb hiba, amit megtehetsz.”

    A finn domináns győzelmet aratott a Sochi Autodromban, miután Hamilton egy két darab öt másodperces időbüntetést kapott a verseny előtt elkövetett szabálytalan próbarajtja miatt. Bottas ezzel a győzelemmel 55 pontról 44-re faragta a hátrányát hatszoros világbajnok csapattársával szemben.

  • Marko: Nélkülünk sokan el sem jutottak volna a Forma-1-be

    Marko: Nélkülünk sokan el sem jutottak volna a Forma-1-be

    Helmut Marko és a Red Bull junior programja közel sem nevezhető türelmesnek és hibákat elnézőnek. A program ugyan számos versenyzőt juttatott el a Forma-1-be, ám közülük csak azok tudtak megragadni hosszabb időre a száguldó cirkuszban, akik eljutottak a nagy csapathoz. A Toro Rosso azonban átlag két évente engedte el a versenyzőit, így olyanok, mint Jean-Eric Vergne vagy Sebastien Buemi számára a Forma-1-es kaland végét is jelentette. Azóta mindketten a Formula E top menőinek számítanak.

    Az akadémiának voltak olyan tagjai is, akik el sem jutottak a legmagasabb szintre, az elmúlt időszakban pedig inkább a távozókról hallani, mintsem új tagokról. Ezek fényében rengeteg kritikát kapott a program vezetője Dr. Helmut Marko, mondván túl szigorú és olykor kegyetlen a versenyzőivel.

    Az osztrák szakember most reagált a kritikákra:

    „Jean-Eric Vergne tavaly ismételten megnyerte a Formula E-t, de ő teljesen más típusú versenyző, mint amire a Forma-1-ben szükség van. Most többé-kevésbé teljesen kezdő lenne. Egy teljes idényre van szükség ahhoz, hogy megértse a Pirelli abroncsokat. A fiataljainkat akkoriban egy-két évig finanszíroztuk, e támogatásunk nélkül nem lett volna esélyük a Forma-1. Kezdetben még a junior csapat azt jelentette, hogy bizonyos versenyzőket támogat, ma viszont egy tehetségben benne kell lennie a győzelmekre esélyes potenciálnak, ezért a kiválasztásunk sokkal szigorúbb lett.” – nyilatkozta Marko a motorsport-total.com-nak.

  • Verstappen csalónak nevezte a Ferrarit, Leclerc válaszolt a kritikára

    Verstappen csalónak nevezte a Ferrarit, Leclerc válaszolt a kritikára

    Se a Ferrarinak, se Charles Leclerc-nek nincs arra magyarázta, mi történt velük a futamon, ellenben Max Verstappennel, aki szerint elég egyértelmű mi zajlik a Scuderiánál. A holland nyíltan csalónak nevezte a vörös istállót, amit a monacói pilóta visszautasított. A 22 éves versenyző szerint riválisuk megjegyzése vicces, főleg annak tekintetében, hogy nem tudhatja mi történik náluk, hiszen nem is tagja az istállónak.

    A Ferrari hétvégéje jól kezdődött, ugyan az időmérőt nem sikerült bezsebelniük, de lemaradásuk Valtteri Bottashoz képest nagyon elenyésző volt. A maranellói alakulat bizakodva várta a versenyt, ám a rajt után minden reményük elszállt. Sebastian Vettel a második helyről visszacsúszott a hetedikre, majd a nyolcadik körben a jobb hátsó felfüggesztés eltört az autóján, ezért kiállni kényszerült, míg Leclerc a futam alatt még csak az első három közelébe se tudott kerülni.

    A monacói a verseny utáni nyilatkozatában elárulta, nem igazán tudja mi történt velük a futamon:

    ,,Én sem erre számítottam. Az első etap nagyon nehéz volt, és talán a legnagyobb baj ezzel volt. Őszintén szólva, nem tudom megmagyarázni mi történt. A bal első nagyon furcsának hatott , meg kell vizsgálnunk miért történt ez, ugyanis eddig még nem éreztem ilyet. Nem stimmelt valami azzal a szettel. A másik kettőn már nem volt olyan rossz a tempóm, mint a legelsőn, sokkal jobbak lettünk, de korántsem voltunk olyan erősek, mint elől a srácok. Meg kell értenünk mi történt az első etap során, ugyanis valami ott nem stimmelt.”

    Leclerc-nek tehát nincs válasza a történtekre, Verstappennek viszont van, amit meg is osztott a médiával. A monacói fülébe is eljutottak riválisa szavai, a Ferrari pilótája nevetségesnek nevezte a vádakat.

    ,,Őszintén szólva ez egy vicc. Fogalma sincs a dolgokról, nem a csapat tagja. Mi tudjuk mit csinálnunk, ám azt nem tudom, ő miért beszél így rólunk, nem tud semmit a csapatról.”