Címke: válás

  • Így lett erőszakos válás Vettel ferraris álomházasságából Dornboos szerint

    Így lett erőszakos válás Vettel ferraris álomházasságából Dornboos szerint

    Régóta nem látott mélységekbe került a Ferrari Forma-1-es csapata. A maranellói istálló jelen pillanatban csak a hatodik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban és a legjobb idei eredményük egy mázlival elért második hely, amit Charles Leclerc szerzett a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. Az egykori F1-es versenyző Robert Dornboos szerint is komoly gödörbe kerültek a Vörösök, ahonnan a létező leggyorsabban ki is kellene mászniuk.

    „Az autó nem elég gyors az egyenesekben, az aerodinamikai hatékonyság a nullába konvergál és akkor még a mechanikus tapadás hiányáról nem is beszéltünk,” – véleményezte Dornboos a Ferrari idei autóját, az SF1000-et.

    „A jó erőforrásuk sokáig képes volt elrejteni mindezen problémákat, azonban most, hogy már a motorjuk sem olyan erős, így a többi probléma is előjött.”

    Amíg Leclercnek néha sikerül megvillannia, addig a csapattársa Sebastian Vettel látványosan szenved. A négyszeres világbajnok sem az időmérőkön sem pedig a versenyeken nem brillírozik és már az is jó eredménynek számít már nála az idei szezonban, ha a legjobb tízben sikerül végeznie. A német a 2021-es szezonban már az Aston Martin pilótája lesz, ami Dornboos szerint egy kitűnő lépés volt a némettől, aki így elhagyhatja a „süllyedő hajót”.

    „A sebesség még mindig ott van Sebben, azonban látva az Orosz Nagydíj időmérőjén elszenvedett balesetét, szerintem már nem is érdekli az egész. Az új légkör biztosan jót fog tenni neki.

    „Nagyon sajnálom Sebet, ugyanis egy négyszeres világbajnok ennél sokkal méltóságteljesebb búcsút érdemelne, azonban a Ferrari jelenlegi helyzetét számításba véve, ez szinte lehetetlen küldetés. Ami elsőnek álomházasságnak tűnt, abból egy csúnya, erőszakos válás lett a vége.”

  • Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Lewis Hamiltonhoz is eljutottak a csütörtöki ‘családi percek’, a brit versenyző reagált csapattársa válására, és ellenfele gyermekének születésére is.

    Valtteri Bottas tegnap egy közleményben jelentette be, ő és felesége Emilia válnak. A finn versenyző a közösségi médián keresztül úgy fogalmazott, döntésüket azért hozták meg, mert nem tudták összeegyeztetni karrierjüket a magánéletükkel.

    Hamilton elmondta, át tudja érezni a helyzetet, ugyanis ő is megtapasztalta ezt a jelenséget élete során. Nicole Scherzingerrel éveken át játszották a se veled se nélküled játékot, majd 2015-ben úgy döntöttek végleg szakítanak egymással.

    ,,Úgy vélem ez a legtöbb sportolónál fennáll, talán mi egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, ugyanis rengeteget kell utaznunk és nagyon sok időt kell távol töltenünk. Ezt talán egy plusz terhet ró arra, hogy egy jó kapcsolatot tarts fenn.” -vélekedett a Mercedes versenyzője.

    A hatszoros világbajnok álláspontját egykori csapattárs, Nico Rosberg is megerősítette. A német korábban már elmesélte, mennyit szenvedett családja 2016-ban, mikor az ex-versenyző teljesen a bajnoki küzdelemre koncentrált.

    Ugyanakkor akadnak kivételek is, Sebastian Vettel, már tinédzser korában megismerte élete párját, akit idén júniusban elvett, sőt szerdán megszületett harmadik gyermekük is.

    ,,Gratulálok Sebnek, nyilvánvalóan ő egy remek apa. Én azzal is megszenvedek, hogy a kutyáimat életben tartsam, sőt nagybácsinak lenni is elég fárasztó.” – tette hozzá nevetve Hamilton. – ,,Rengeteg olyan sportoló van tehát aki a boldog életet él. Én viszont ezt nehéznek találom, 100%-ban szeretnél elkötelezett lenni, és kevesebbet nem tehetsz bele, mint a másik fél, viszont ez a versenyképesség rovására is mehet. Ugyanakkor vannak olyan dolgok ami plusz kötelezettséget és extra terhet rónak ránk és ezek visszavethetnek minket. Minden területen meg kell felelned, és egy emberként kell mindent beleadnod.”

  • Emilia és Valtteri Bottas válófélben vannak

    Emilia és Valtteri Bottas válófélben vannak

    A finn Seiska magazin jelentette be, hogy a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas és felesége, Emilia (Pikkarainen) elválnak.

    Állítólag ezt egy a párhoz közel álló barát erősítette meg.

    „Az az igazság, hogy Valtteri elég durva módon dobta Emiliát.” – idézték az illetőt, aki hozzátette, hogy Emiliát váratlanul érte a dolog.

    Valtteri és Emilia 2010 óta alkotott egy párt, és 2016-ban házasodtak össze.

    Feltételezhetően a sok külön töltött idő lehetett a fő probléma, hiszen lovas karrierje Emiliát Finnországhoz köti. Hasonlóan járt első házasságával Kimi Räikkönen is.

    Update:
    „Sajnálatos módon tudatnom kell veletek, hogy a házasság Emilia és köztem a végéhez ért.” – írta Bottas Facebook oldalán. „Elválnak útjaink, a karrierem kihívásai és az élethelyzet miatt, és úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb mindkettőnk számára, a jövőbeli életünk számára, szóval szétválunk és barátok maradunk. Örökké hálás leszek minden áldozatért, amit értem tett, a támogatásáért az évek során és minden élményért, amit együtt éltünk meg. Bízom benne, hogy ez ügyben tiszteletben tartjátok mindkettőnk magánéletét. Ez minden, amit (ez ügyben) mondanom kell a válásunk kapcsán.”