Címke: V8

  • Di Grassi: Az e-üzemanyaggal újra lehetne V10-es és V8-as motorokat használni

    Di Grassi: Az e-üzemanyaggal újra lehetne V10-es és V8-as motorokat használni

    A Formula E-ben versenyző Lucas di Grassi szerint van olyan járható út a Forma-1 számára, ami lehetővé tenné a V10-es és V8-as motorok újbóli használatát a sportban. A brazil pilóta szerint a megoldás a hatékony bio üzemanyagok használata lenne.

    A Formula E bajnok d Grassi úgy véli, hogy a száguldó cirkuszban jelenleg is használatos hibrid erőforrás rendszereket el kellene felejteni és helyettük az e-üzemanyagok fejlesztésére kellene koncentrálnia a csapatoknak.

    „Ebben az esetben újra lehetne használni a V8-as és V10-es motorokat, mivel konkrétan nullára csökkentenénk az autók káros anyag kibocsátását a bio üzemanyagok használatával,” – állítja a brazil. „Mindez persze anélkül történne meg, hogy a Forma-1 elveszítené a valódi lényegét.

    „Ez egy valós megoldás lenne a fenntarthatóság szempontjából, nem pedig egy olyan marketing fogás, hogy fákat ültetünk vagy bármi más. Költsétek erre a pénzt és vágjatok bele az olcsó, e-üzemanyagok fejlesztésébe.”

  • Ecclestone: Szabaduljunk meg ezektől az átkozott, hülye motoroktól

    Ecclestone: Szabaduljunk meg ezektől az átkozott, hülye motoroktól

    A hibrid éra lassan a végéhez közeledik a Forma-1-ben, így lassan itt az ideje dönteni a folytatásról. A legtöbb szó fenntartható motorokról van, azonban Ecclestone a V8-asok visszatérésére szavazna inkább.

    Az elmúlt években a Forma-1 a fenntarthatóság felé mozdult a hibrid erőforrásokkal. Egyébként ezek a motorok rendkívül összetettek, és rendkívül költségesek is. Ezen két komponens pedig sok márkát visszatart a sportágba való belépéstől. Egy olcsóbb megoldást kell kitalálni, és az F1 korábbi nagyfőnöke, Bernie Ecclestone tudja, hogy mi volna a legjobb megoldás:

    „Bajban lennék ebben a kérdésben, de hozzuk vissza a normál szívó motorokat. Mindenki ismeri őket, a költség azonnal lejjebb esne. Tudnánk őket használni a következő öt évben, addig pedig kitalálnánk, hogy mi legyen a jövőben.” – mondta Ecclestone a Motorsportmagazine.com-nak.

    Természetesen könnyebb azt mondani, hogy hozzuk vissza a régi erőforrásokhoz, mint ténylegesen visszahozni őket, főleg attól, aki okolható a jelenlegieket választotta ki. Amikor ezeket a motorokat kiválasztották, Bernie Ecclestone állt a Forma-1 élén, de már megváltozott a véleménye a dolgot illetően:

    „Nem kell, hogy a Forma-1 egyfajta iránymutatás legyen az autóipar számára. Az emberek elfelejtik, hogy az F1 a szórakoztatóipar része. Dobjuk ki ezeket az átkozott hülye motorokat, amik most vannak. A lelátókon ülve az embereket nem érdekli, hogy milyen szuper hatékonyak, mennyit fogyasztanak, és milyen erősek. Max Mosley azt mondta, hogy a hang nem számít, pedig szerintem mindig is számított.” – zárta Ecclestone.

  • Räikkönen: A V6-osokat már olyan vezetni, mint a V8-asokat

    Räikkönen: A V6-osokat már olyan vezetni, mint a V8-asokat

    Kimi Räikkönen szerint a jelenlegi V6-os turbóhibridek már olyan vezetésérzetet adnak, mint a V8-as szívómotoros autók tették.

    2014 előttig hagyományos (noha KERS-szel megfűszerezett) V8-as szívómotorokkal hajtott autókkal versenyeztek az F1-ben, a legújabb generációs erőforrások azonban követik az utcai autókban látott elektromosítási trendeket és komplex energiavisszanyerő-rendszerekkel rendelkeznek. A technológia kiforratlansága okán az első néhány szezonban érezhető volt a különbség a korábbi V8-asokhoz képest, ám a hibridek azóta felnőttek a feladathoz és vezetésérzet terén immár nem térnek el túlságosan elődjeiktől.

    „Amikor 2013 és 2014 között átváltottunk ezekre a szabályokra, nagy volt a különbség, mivel minden teljesen új volt és nagyon bonyolult autókról beszélünk” – magyarázta Räikkönen, aki pont a turbómotorok bevezetésekor tért vissza a Ferrarihoz. „Akkoriban a Ferrari nagyon messze volt például a tavaly év végi szinthez képest; sok tekintetben nagyon gyengék voltak, egyáltalán nem azon a szinten mozogtak, ahol kellett volna. A motor nem működött a legjobban, ami miatt sokkal rosszabbnak érződött a ’13-as motorokhoz képest, amiket nyilván sok-sok év alatt sikerült a maximálisra fejleszteni.”

    A kezdeti nehézségek után azonban ismét minden szép és jó.

    „A 2014-es autók vezetési szempontból teljesen mások voltak” – folytatta a finn. „Ma viszont semmi különbséget nem érzek, minden pompásan működik, legalábbis az idő legnagyobb részében. A hang persze eltér az eddigiektől, de ami a vezetésérzetet illeti, ugyanolyan, mint volt.”

  • Alonso: Pár kör a V8-as McLarennel rávilágított a motorhang hiányára

    Alonso: Pár kör a V8-as McLarennel rávilágított a motorhang hiányára

    Fernando Alonso miután újra V8-as F1-es autóba ült elmondta, hogy nagyon különleges élményben volt része és az F1 is hiányolja a hangosabb autókat.

    Alonso mindössze 17 órával utolsó versenye után újra F1-es autóba ült a Jimmie Johnsonnal való autócseréjük keretében. A kétszeres világbajnok egy 2013-as, V8-as Mercedes motorokkal felszerelt McLarent vezetett, bár ezt csak utolsó pillanatban kérvényezte. Ha már viszont így alakult, összehasonlította az élményt a 2014-től használatos V6-os motorokkal.

    „Őszintén, nem így volt tervezve” – kezdte Alonso. „Eredetileg úgy volt, hogy csak a másik autót vezetem, de végül mentem pár installációs kört, csak hogy megbizonyosodjunk, minden rendben van. Reggel 11-kor a pilótafülkében találtam magam, az egy nappal korábbi visszavonulásomat követően. Jól szórakoztam, még ha az autó belülről ugyanúgy is szólt, mint a manapság használtak. Viszont kívülről, megint csak nagyon-nagyon különleges volt. Tehát sokat vesztünk a mostani motorhangokkal.”

    A V6-os hibridek rengeteg kritikát kaptak, amikor elkezdték azokat használni. Sebastian Vettel például annak idején, finoman fogalmazva rossznak titulálta őket. Azonban az F1 azóta javított ezen, például a kipufogónál lévő mikrofonnal, ami így a tévénézők számára is élvezetesebbé tette a futamokat. Ugyan Alonso hiányolja a hangosabb autókat, mégis mosollyal az arcán távozik, és akár később kívülről is megcsodálná az F1-et.

    „Vannak dolgok, melyek hiányozni fognak az F1-ből, de vannak olyanok, melyek nem. A pozitívakat próbálom megőrizni. Jó emlék lesz, az egész egy fantasztikus utazás volt. Fiatal koromtól kezdve mostanáig mindig, minden körülmények között, minden autóval küzdöttem, olyat értem el, amit sosem gondoltam volna, hogy el fogok. Talán egy nap visszatérek, mint turista, vagy esetleg kommentátor, és kicsit máshogy élvezem majd ezt a sportot.”

  • Massa szerint a turbómotorok élvezetesebbek a V8-asoknál

    Massa szerint a turbómotorok élvezetesebbek a V8-asoknál

    Felipe Massa jobban szereti az erősebb és „agresszívabb” V6-os turbóhibrideket, mint a régebbi Ferrarijaiban található V8-asokat.

    A brazil versenyző részt vett a Japán Nagydíj hétvégéje során tartott történelmi autós felvonuláson, ahol a V8-assal felszerelt 2006-os Ferrari F248-at és a 2010-es Ferrari F10-et vezette. A turbómotorok viszonylag friss emlékével összehasonlítva Massa egyértelműen a jelenlegi motorformula mellett teszi le a voksát, noha a könnyebb régebbi autókban is talált pozitívumot.

    „Nagy különbség van a két autótípus között” – mondta Massa. „A régebbi autót azért élvezem, mert elég könnyű, agilis, gyorsan reagál és változtat irányt. Ami pedig a motort illeti, habár a réginek nagyobb a hangja, sokkal kisebb a teljesítménye, mint a mostaninak, ami jóval agresszívabb és erőteljesebb.”

    Teljesítmény terén valóban nehéz felülmúlni a legújabb generációs V6-osokat, amelyek időmérős mért körön közel 1000 lóerőt is leadhatnak (a Mercedes és a Ferrari mindenképp), az üzemanyagátfolyás-korlátozás 2021-es eltörlése pedig szinte biztosan az 1000-es álomhatár fölé tornássza az erőforrások teljesítményét. A masinák szívében dübörgő motor típusától függetlenül azonban Massa rendkívül élvezte az autókázást.

    „Nagyon élvezetes volt!” – lelkendezett a brazil. „Jó érzés volt visszatérni és hagyni, hogy az emlékek megrohamozzanak. További örömhír volt, hogy még mindig belefértem az autóba, nem volt semmi probléma! Élveztem, hogy mindent kinyomhattam a kocsiból, nem is akartam abbahagyni. Nagyon tetszett, hogy ezeket az autókat vezethettem, és érezhettem a kasztnit, a motort és a rengeteg leszorítóerőt.”

  • Nincs szükség arra, hogy visszatérjünk a V8-asokhoz

    Nincs szükség arra, hogy visszatérjünk a V8-asokhoz

    A Forma-1 anélkül is elő tud állni izgalmas erőforrásokkal, hogy visszatérnének a V8-as erőforrásokhoz, állítják a sport vezetői.

    Épp tárgyalások folynak a 2020 utáni motorszabályokról, miközben a jelenlegi V6-os turbó erőforrás nem épp a közönség kedvence. A legtöbben a V8-as és V10-es motorokat sírják vissza, az azonban bizonyos, hogy visszafelé nem fog lépni a sport. Az előzetes hírek szerint az új erőforrások dupla turbós V6-os hibridek lesznek, de MGU-H nélkül.

    „Meggyőződésem, hogy az F1 támogatja a csúcstechnológiát, az innovációt és a teljesítményt.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Ha visszatérünk az 1980-as, és ’90-es évekhez, csak mert azt annyira szerettük, az rossz stratégia. Meglátásaink szerint a megbeszélések jól haladnak eddig.”

    „A fejlesztési költségeknek korlátot kell szabni, ugyanakkor csúcstechnológiának kell lennie, hibridnek, a teljesítmény és a súly egyensúlyát azonban növelni kell, és oda kell figyelnünk a hang minőségére is. Megvizsgáljuk a lehetőségeket, hogy miként tudjuk ezt elérni.”

    „Úgy hiszem, hogy az év végére már elmondhatjuk, hogy ‘ez az, amit akarunk 2021-ben’.”

    „Nagyon sok rajongó szeretné, ha visszatérnénk a normális, szívómotorokhoz, így fel kell tennünk a kérdést: miért van ez?” – vélekedik Ross Brawn. „Azért több érzelmet generáltak a hangjukkal és fordulatszámukkal. Szóval tudunk csinálni olyan hibrid erőforrást, ami rendelkezik ezzel a hanggal és fordulatszámmal, és vonzó tud lenni? Az F1-ben jelenlévő gyártók tudják, hogy ez a kulcskérdés. Sikeres F1-re van szükségük. Nincs értelme a mérnöki teljesítménynek és egy technológia bemutatásának, ha senki sem figyel rá. A gyártók tudják, hogy meg kell találni az egyensúlyt a releváns erőforrás és a rajongók szenvedélye között.”