Címke: üzenet

  • Rengeteg támogatást kapott a mezőnyből Giovinazzi

    Rengeteg támogatást kapott a mezőnyből Giovinazzi

    A Forma-1-ből a szezon végén távozó Antonio Giovinazzi elmondta, hogy miután kiderült a távozása, több versenyzőtársa, köztük a két bajnok aspiráns is a támogatását fejezte ki az ő irányába.

    Jövőre már a Formula E-ben áll rajthoz az olasz Giovinazzi, miután az Alfa Romeo a Valtteri Bottas-Guanyu Zhou párossal indul jövőre.

    A hosszantartó bizonytalanság és a csapattal egyre romló viszonya frusztrálttá tette a 27 éves pilótát, ám nagyon sokat segített az neki, hogy több kollégája is kedves üzenetekkel biztatta őt.

    „Mind Hamilton, mind pedig Verstappen is kedves üzenetet küldött nekem, ezek olyan dolgok, amiket értékelsz, mert azt jelenti, hogy követnek téged. Max-szal még 2015-ben együtt versenyeztem a Formula 3-ban, nagyon jól ismerem őt, ezeket a gesztusokat nagyon sokkra tartja az ember.” – kezdte az Alfa Romeo versenyzője.

    „De nem csak ők, hanem Gasly, Ocon és Pérez is üzent nekem.” – tette hozzá.

    Giovinazzi tisztában van vele, hogy egy második F1-es esély nagyon nehezen jön el, de ő bízik benne, hogy lesz még lehetősége a legmagasabb szinten teljesíteni.

    „A balszerencse az ennek a sportnak a szerencsétlen része, remélem, hogy előbb vagy utóbb minden majd az én oldalamra billen majd, de eddig nem igazán volt mellettem a szerencse. Az idei szezonban sokkal többet érhettünk volna, mint amit valójában, ami elszomorító, mivel ez egy világbajnokság, ahol mindannyian keményen dolgozunk. De ez a sport és az élet része, nem szabad a múlton bosszankodnunk, a jövőbe kell tekintenünk.” – fogalmazott.

  • Hamilton: A család a legfontosabb dolog a világon

    Hamilton: A család a legfontosabb dolog a világon

    A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton egy őszinte vallomást tett ki a saját Twitter oldalára, amelyben az édesapjával való kapcsolatáról mesélt.

    Hamilton gyerekkorában az apja, Anthony több munkát is vállalt egyszerre, hogy finanszírozni tudja fia karrierjét. Aztán ő lett Lewis menedzsere is, ám 2010-ben ilyen tekintetben külön váltak, és az akkor még egyszeres világbajnok maga kezdte el intézni az ügyeit. Anthony ezután más F1-esek ügyeit intézte, de erről ritkán beszél.

    Kettejük kapcsolata nem volt mindig tökéletes, de az utóbbi időben szemmel láthatóan is ismét szoros lett köztük a kapcsolat. Ennek apropóján a saját Twitter oldalán hangoztatta a család fontosságát.

    „Az utunk nem volt könnyű, számos akadállyal szembesültünk egyenként meg családként is. Az apám és az én kapcsolata nem mindig a legegyszerűbb volt. Keményen dolgozott, hogy megteremtse nekünk családként a lehetőséget, ő miatta lehetek ott ma, ahol.”

    „Annyira belemerültünk a siker iránti vágyba, hogy közben megfeledkeztünk a legfontosabb dologról: a kapcsolatunkról. Idővel elvesztettük az apa-fia köteléket. Az elmúlt pár évben azonban elkezdtünk újra közelebb kerülni egymáshoz, ezért az idei téli szünetben megkértem apámat, hogy látogasson meg, hogy együtt tölthessünk egy kis időt, csak mi ketten. Korábban még nem tettünk ilyet, nagyon örömteli volt minőségi időt tölteni vele.”

    „Meg akartam ezt osztani veletek. A család a legfontosabb dolog a világon. Nem választhatjátok meg a családotokat, ők lesznek azok, akik akkor is ott lesznek veletek, amikor már semmitek sincs. Szeretet és pozitivitást küldök mindenkinek.”

  • Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Hosszan tartó nyeretlenségi időszakot zárt le a Japán Nagydíjon aratott sikerével a Mercedes finnje Valtteri Bottas. A Mercedes finn pilótája rengeteg kritikát kapott az elmúlt hónapokban és ezzel a sikerrel együtt keményen üzent is a rosszakaróinak.

    A bajnoki címre még matematikailag pályázó Bottas idei harmadik sikerét ünnepelte Suzukában, de legutóbb Azerbajdzsánban pezsgőzhetett a dobogó tetején. Elég jó teljesítményt nyújtott a hétvégén, ami a csúcsformáját idézte és kijelentette, hogy még több ilyen domináns győzelmet vár.

    „Nagyszerű érzés, boldog vagyok. Ez egy tökéletes nap volt, tökéletes rajttal. Tudtuk előzetesen, hogy jó tempónk lehet, mint ahogy ez minden vasárnap így is volt, még ha a Ferrari le is győzött minket az időmérőkön. Örülök, hogy sikerült az elején az élre állnunk, mert teljesen más a futam, ha vezetsz. Én diktálhattam a tempót, figyelhettem a gumikra meg minden. Ez már nagyon hiányzott, még több ilyet akarok.” – nyilatkozta a finn.

    Bottas számára nehéz volt az elmúlt időszak, hiszen a teljesítménye miatt rengeteg negatív kritikát kapott, főleg miután a Mercedes hosszabbított vele. Ezen kritikusnak most egy elég kemény, de egyértelmű üzenetet küldött:

    „Fantasztikus újra nyerni, természetesen sok olyan ember volt, akik azt mondták, hogy alulteljesítettem eddig a szezon második felében, nekik csak azt tudom mondani, hogy b*sszák meg.” – fogalmazott vehemensen.

    A finn ezen kívül még a leintés után James Vowlesnek is címzett egy kisebb kritikus és irónikus üzenetet, miután az általában a „Valtteri, itt James” kezdetű beszélgetések mindig valamilyen, számára kedvezőtlen csapatutasítást tartalmaztak. Bottas most viszont a „James, itt Valtteri…szép munka” üzenettel vágott vissza.

    https://twitter.com/Insidef1/status/1183308731095740416?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1183308731095740416&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Fbottas-wants-more-of-the-same-after-dominant-win%2F

  • Ricciardo elárulta mi rejlik a ‘Stop being them’ felirat mögött

    Ricciardo elárulta mi rejlik a ‘Stop being them’ felirat mögött

    Daniel Ricciardo új sisakja és annak festése körül kering egy rejtély: vajon kinek szólhat a ’Stop Being Them’ (Ne legyél olyan, mint ők) felirat?

    Egyesek szerint az ausztrál így üzent korábbi csapatának, a Red Bullnak, akikhez elég erős kötelék fűzte, és ezzel a felirattal a szabadságot és annak érzését próbálta egykori munka adója orra alá dörgölni, ám a valóság sokkal egyszerűbb. A mondat egy fajta inspirációs üzenet, ami magának Ricciardonak szól, csak egy egyszerű ösztönző felirat a 2019-es szezonra.

    ,,Ez az egész nem a Red Bull ellen szól, hanem a szabadságról és arról, hogy azt csinálok, amit akarok. Azt találtam ki, hogy készítsünk valami őrültséget, valami mást, különlegeset. – magyarázta Ricciardo, aki erre a munkára Nicolai Sclatert kérte fel.

    ,,Tehát a ’Ne legyél olyan, mint ők’ (Stop being them) egyszerűen csak egy inspiráló üzenet, ami arra késztet, hogy legyél önmagad és ne kövesd a trendeket. Ha szeretnél valamit egy bizonyos módon megtenni, akkor légy merész és tedd meg.”

    Lehet, hogy az üzenet nem a Red Bullnak szól, de tükrözi Ricciardo új életét a Renault-nál. Tiszta lappal indult, sokkal szabad és nem kell annyi kötelező PR eseményen megjelennie. Sokkal több időt tölthet barátaival, családjával.

    ,,Ami igazán nagyszerű volt az egészben, hogy 6 hétig nem kellet egy reptér közelébe se mennem. 10 év alatt ez volt a leghosszabb idő, mialatt nem repültem. Ehelyett élveztem, hogy kint lehetek, együtt lógtam a barátaimmal, megittunk pár doboz sört eközben.” –mesélte el élményeit az ausztrál versenyző.

     

  • Hamiltont teljesen összezavarta Rosberg üzenete

    Hamiltont teljesen összezavarta Rosberg üzenete

    Lewis Hamilton ötödik bajnoki címének megszerzése után számára furcsa üzenetet kapott egykori csapattársától és riválisától, 2016 világbajnokától, Nico Rosbergtől.

    „Wow. Ötödik cím. Szép munka.” – állt az üzenetben, a brit bajnok pedig nem tudta eldönteni, hogy az vajon szarkasztikus-e, vagy sem.

    „Lewis összezavarodott Nico üzenete kapcsán.” – mondta egy meg nem nevezett forrás. „Kellene egy felkiáltójel a ‘Wow’ után, és egy az ‘Ötödik cím’ után. Illetve kellene egy a ‘Szép munka’ után is. Enélkül egy kicsit szarkasztikusan hangzik.”

    Állítólag Hamilton a csapatfőnöknek, Toto Wolffnak is megmutatta az üzenetet annak érdekében, hogy megfejtse azt. Wolff szerint pedig az üzenet „kedves”, ugyanakkor „egy kicsit szarkasztikusan hangzik”.ul

    „Niconak csak egy világbajnoki címe van és Lewisnak most már öt van, szóval egy kicsit mulatságos lenne részéről ha szarkasztikus lenne.” – mondta egy Mercedeses vezető. „De másrészt ő azt hiszi, hogy Lewis egy kicsit f*sz.”

    Kissé „bolhából elefántnak” tűnik ez az eset, a szarkazmusnál sokkal valószínűbb, hogy Rosberg szimplán nem foglakozott az írásjelekkel, ahogy azzal sokan nem szoktak foglalkozni internetes és sms-es környezetben (sajnos). Főleg mert Rosberg Instagramon is elismerően szólt Hamiltonról.

    „Wow ötször. Igazán lenyűgöző. Csodálatos teljesítmény idén tőled és a csapattól. Gratulálok!” – írta Rosberg az alábbi képhez.

    https://www.instagram.com/p/BpfldpVg2zN/?taken-by=nicorosberg

  • „Beszóltak” a texasiak Hamiltonnak

    „Beszóltak” a texasiak Hamiltonnak

    Lewis Hamilton nemrégiben becsmérelte az IndyCar-t, mondván ha újoncként Alonso az 5. helyre tud kvalifikálni az Indy 500-on, akkor nem túl ütős a széria. Erre már reagált azóta Tony Kanaan, aki IndyCar versenyző és 2004-ben bajnok lett a sorozatban, 2013-ban pedig Indy 500-at is nyert.

    Az elmúlt hétvégén Texasba látogatott az IndyCar mezőnye, és úgy tűnik, a rajongók még nem tették túl magukat Hamilton megjegyzésén. Páran egy jókora transzparenssel érkeztek a versenyre, melyen az olvasható: „Hamilton likes Nickelback and unsweetened tea”, azaz „Hamilton szereti a Nickelback-et és az ízesítetlen teát”. Ezzel arra próbáltak célozni a texasiak, hogy szerintük Hamilton kommersz és keserű. Noha kommentjeiket olvasva kiderül, hogy közülük is sokan szeretik az említett együttest, és/vagy a natúr teát…