Címke: ütközés

  • Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    A Hitech GP észt versenyzője, Jüri Vips nyerte a Forma-3-asok főfutamát a Red Bull Ringen. Az észt versenyző, akinek ez volt az első győzelme a sorozatban, megtörte a Prema versenyzőinek győzelmi sorozatát. A sprintversenyen pedig az élen haldó Premaák ütközése után a HWA britje, Jake Hughes diadalmaskodott.

    Főfutam

    A poleból induló Marcus Armstrong vezette a versenyt, amikor az ötödik körben Vips bevetődött az új-zélandi pilóta Premája mellé a hármas kanyarban. Armstrongot még az egyik ART is meg tudta előzi Max Fewtrell személyében.

    Vips nem tudott elszakadni a többiektől, ugyanis Fewtrell 0.8-0.9 tized másodperccel volt csak lemaradva tőle. Három DRS zóna is van a pályán, azonban ennek ellenére nem volt valami sok előzés a pályán az első kilenc pilóta között.

    Armstrong ezek után védekezni kényszerült saját csapattársa, Jehan Daruvala ellen. Az indiai pilóta a hármas kanyar külső ívén próbálkozott, azonban az új-zélandi keményen védekezett és egy kicsit le is terelte a pályáról a csapattársát.

    Az első négyes meglógott a többiek elől a verseny vége felé. Mögöttük Pedro Piquet kezdte el kóstolgatni Jake Hughest. A brazil sikeresen megelőzte brit riválisát a hármas kanyarban, azonban a brit visszaelőzte őt a négyes kanyarban. Kettejük csatájából profitált a bajnoki éllovas Rober Shwartzman, aki mindkettőjüket faképnél tudta hagyni. Végül Piquetnek sikerült maga mögé utasítania Hughest, megszerezve ezzel a hatodik helyet.

    A regnáló Forma-4-es bajnok, Lirim Zindeli pedig az utolsó körben előzte meg Leo Pulcinit a nyolcadik helyért.

    A végeredmény: 1. Jüri Vips, 2. Max Fewtrell, 3. Marcus Armstrong, 4. Jehan Daruvala, 5. Robert Shwartzman, 6. Pedro Piquet, 7. Jake Hughes, 8. Lirim Zindeli, 9. Leonardo Pulcini, 10. Richard Verschoor

    Sprintverseny:

    A poleból rajtoló Lirim Zindeli már a rajtnál visszaesett, az előkelő helyről rajtoló Pedro Piquet pedig megforgott az első kanyarban. Robert Shwartzman és Marcus Armstrong folyamatosan nyerték a pozíciókat egészen addig, amíg meg nem szerezték az első második helyet.

    Kettejüket Jake Hughes követte. A két Premás sokáig harcolt egymással a győzelemért, még az utolsó körben is. Azonban Shwartzman elfékezte magát és nekiment Armstrongnak, aki defektet kapott és visszaesett. Shwartzmannak megsérült az első szárnya, ami miatt Hughes fel tudott rá zárkózni.

    Shwartzman ugyan megnyerte a futamot, azonban a versenybírák megbüntették őt az Armstronggal történt ütközése miatt. Az orosz fiatal egy öt másodperces büntetést kapott, ami miatt végül harmadik lett.

    A büntetésnek köszönhetően a nevető harmadik Hughes nyerte meg a versenyt Daruvala és Shwartzman előtt. További pontszerzők: Max Fewtrell, Leo Pulcini, Jüri Vips, Zendeli és Niko Kari.

  • De Vries a főversenyt, Hubert pedig a sprintversenyt nyerte meg Le Caselletben

    De Vries a főversenyt, Hubert pedig a sprintversenyt nyerte meg Le Caselletben

    A főfutamon az ART Grand Prix versenyzője, Nyck de Vries diadalmaskodott. A holland pilóta ezzel a győzelmével immáron a bajnokság első helyén áll. A sprintversenyt pedig a hazai pályán versenyző, Anthoine Hubert rajt-cél győzelmet aratva nyert.

    Főfutam

    A versenyzők egy negyede számára már a rajt után véget ért a verseny. A káoszt Sean Gelael indította el, aki lecsúszott a pályáról és szó szerint a levegőbe repítette csapattársát, Mick Schumachert. Az eset miatt mindkét Prema versenyzőnek fel kellett adnia a versenyt. Rajtuk kívül még Ralph Boschung és Nikita Mazepin ütközött össze, amiért virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    De Vries diktálta a tempót az újraindításnál, ugyanis a holland pilóta már a rajtnál átvette a vezetést Jack Aitkentől. A top versenyzők nagy része a lágyabb keverékű gumin vágott neki a főfutamnak, ami miatt már az ötödik körben ki kellett állniuk a boxba friss kerekekért.

    De Vries és Aitken nagyon komoly harcba kezdtek, azonban a holland pilóta el tudott lépni Camposos riválisától. Aitkennek a verseny végén már Sergi Sette Camara ellen kellett védekezni. A McLaren juniorjának végül meg sikerült előznie Aitkent.

    De Vries végül megnyerte a futamot, Camara és Aitken előtt. A negyedik helyen a Renault kínai juniorja, Guanyu Zhou ért célba. Camara csapattársa, Nicholas Latifi behozta a másik DAMS-t a top5-be.

    További pontszerzők: Jordan King, Juan Manuel Correa, Anthoine Hubert, Nobuharo Matsushita és Giuliano Alesi.

    Sprintverseny

    Hubert rajtolhatott a pole pozícióból a fordított rajtrácsnak köszönhetően. A hazai pályán versenyző franciának keményen kellett védekeznie Aitken ellen a startot követően. Azonban Hubertnek sikerült megvédenie a pozícióját a Renault juniorjával szemben.

    Eközben Aitkent Juan Manuel Correa előzte meg, ami lehetővé tette Hubertnek, hogy ellépjen a többiek elől. Aitken mellett ezek után még Zhou el tudott menni. A vezető négyes mögött a DAMS kettőse között bontakozott ki egy csata. A McLaren juniorja, Camara gyorsabbnak tűnt Latifinél, azonban a kanadai pilóta sokáig maga mögött tudta tartani brazil csapattársát.

    Hubert végül megnyerte a hazai versenyét, Correa és Zhou előtt. A vezető hármas mögött a két DAMS pilóta ért célba Camara Latifi sorrendben. Louis Deletraz, akinek a főfutamon szenzorhibája volt, rendkívüli tempót tudott diktálni és még a főfutam nyertesét, Nyck de Vriest is meg tudta előzni. A svájci pilóta azonban Latifit már tudta elkapni.

    Mick Schumacher vesszőfutása pedig tovább folytatódott. A fiatal német ezt a futamot sem tudta befejezni egy defekt miatt. A német pilóta pontnélkülisége tovább folytatódott: ez volt zsinórban a hatodik olyan futama, ahol nem pontszerző helyen ért célba.

  • Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    A Ferrari juniorja, Robert Shwartzman tovább folytatta a Prema győzelmi szériáját a Formula 3-ban. Az orosz pilóta egyszerre előzte meg Alex Peronit és Yuki Tsunodát a paul ricardi sprintverseny.

    A fordított rajtrács polejából rajtoló Peroni egy öt fős csoportot vezetett a rajt után. Shwartzman ekkor még csak az ötödik helyen haladt. A bajnokság éllovasa nem teketóriázott és szinte azonnal megelőzte Bent Viscaalt és Pedro Piquet.

    Yuki Tsunoda éppen előzte volna Peronit a vezető helyért, amikor jött a Prema orosz versenyzője és a DRS segítségével mindkettőjüket átugrotta a nyolcas kanyarban. Peroninak el kellett vennie a gázról a lábát, hogy össze ne ütközzön Shwartzmannal, ami miatt visszaesett az ötödik helyre.

    A Ferrari junior gyorsan el tudott húzni Tsunoda elől, akit később Piquet és a tegnapi főfutam nyertese, Jehan Daruvala is meg tudott előzni. Daruvala ezek után még Piquet is megelőzte, azonban Shwartzmannal nem tudott mit kezdeni. Sőt, a Trident brazilja az utolsó előtti körben még vissza is támadott a Misztrál egyenesben.

    Csakúgy, mint az első versenyen, Marcus Armstrongot megint kilökték a pályáról, azonban az új-zélandi nem adta fel és felzárkózott egészen az ötödik helyig.

    Jake Hughes csak a huszonötödik helyről rajtolhatott, azonban egy fantasztikus verseny és számos büntetés miatt végül a pontszerző hatodik helyen végzett.

    Tsunoda egy öt másodperces büntetés miatt esett vissza, amiért leszorította az egyik versenyzőtársát a pályáról. A pole-ból rajtoló Peroni pedig a büntetése miatt végül csak a tizennegyedik lett.

    David Beckmann egy defekt, Nikor Kari pedig egy ütközés miatt esett ki a versenyből. Rajtuk kívül még Fabio Scherernek, Teppei Natorinak, Sebastian Fernandeznek és Simo Laaksonennek kellett idő előtt kiszállniuk az autójukból.

  • Daruvala nyerte a főversenyt Le Castelletben

    Daruvala nyerte a főversenyt Le Castelletben

    A Prema versenyzője, Jehan Daruvala nyerte a Forma-3-asok főfutamát Franciaországban. A pole-ból induló Jake Hughes pedig összetűzésbe keveredett Daruvala csapattársával, Marcus Armstronggal.

    A poleból rajtoló Hughes jól kapta el a rajtot és elsőként fordulhatott be az egyes kanyarba. Eközben a bajnoki éllovas, Robert Shwartzman nagyon rossz rajtot vett, ami miatt rengeteg ember el tudott menni mellette. Ezt használta ki a Trident brazilja, Pedro Piquet, aki már a második helyre tört előre a rajt után.

    Daruvala nem sokkal később vissza is előzte Piquet és Hughes nyomába eredt. Körről körre közelebb került az indiai, majd egy kis idő múlva az utolsó kanyarban meg is tudta előzni őt. Azonban a brit fiatal visszatámadott, de elfékezte magát a Misztrál sikánnál, ami miatt Armstrong is elé került.

    Ezek után a két versenyző oda-vissza előzgette egymást. Egészen addig, ameddig Hughes elfékezte magát és nekiütközött az új-zélandi Premájába. Az eset miatt a HWA britje kiesett a versenyből, Armstrong pedig jelentősen visszaesett. Ez lehetővé tette Shwartzmannak és Piquetnek, hogy megelőzze őket.

    Jüri Vips eközben megkezdte a felzárkózást a hetedik helyről. A Red Bull junior először Alex Peroni, majd Bent Viscaal mellett ment el. A verseny vége felé pedig egy bátor manőverrel szerezte meg a negyedik helyet.

    Azonban ez a verseny Dauvaláról szólt, aki végül meg is nyerte a versenyt Shwartzman és Piquet előtt. Vips végül negyedik lett, Viscaal pedig a káoszt kihasználva lett ötödik.

    A versenyen számos felzárkózásnak lehettünk szemtanúi. Yuki Tsunaoda például a huszonhetedik helyről rajtolva lett ötödik, Liam Lawson pedig rengeteg pozíciót javított, aminek következtében elkönyvelhette első Forma-3-as pontjait.

  • Hamilton kiállása vezetett a Bottas-Verstappen ütközéshez

    Hamilton kiállása vezetett a Bottas-Verstappen ütközéshez

    A Mercedes megerősítette, hogy Lewis Hamiton kiállása zavart okozott a szerelőknél. Ennek Valtteri Bottas itta meg a levét, ugyanis a lassú kiállásának köszönhetően összeütközött Max Verstappen Red Bulljával.

    Az idei Monacói Nagydíjat sem úsztuk meg biztonsági autós fázis nélkül, ugyanis Charles Leclerc defektet kapott, ami miatt a padlólemezének darabjai leszakadtak. Az élen haladó versenyzők azonnal boxba hajtottak az eset következtében.

    A Mercedes már nem először hozta ki egy körben mindkét pilótáját a boxba, ugyanis a Kínai Nagydíjon ezt már megcsinálták. Azonban Monacóban közel nem ment olyan gördülékenyen, mint Sanghajban.

    „Ha sikerül letudnod a kerékcserédet Monacóban a biztonsági autós fázis alatt, akkor nyert ügyed van,” – véli James Wowles. „Tudtuk, hogy képesek leszünk végigmenni ezzel a szett gumival annak ellenére, hogy csak a tizenegyedik körben jártunk. A lágy gumival kockázatosabb volt, azonban a közepes gumikkal sokkal egyszerűbb volt teljesíteni a hátralevő versenytávot.

    „Ha a versenyzőid ugyanabban a körben állnak ki a boxba, akkor az a legfontosabb, hogy meglegyen a két autó közötti különbség. Először az első autón hatjuk végre a kerékcserét, majd nem sokkal később már a másikon. Sajnos Lewis áthajtott az egyik légkulcson, ami miatt a szerszámot használó szerelőnek meg kellett igazítania azt. Igaz, hogy ez csak egy pár másodperces folyamat, azonban emiatt lassabb volt Valtteri kiállása a kelleténél.”

    A Red Bull ráadásul a szezon egyik legjobb kerékcseréjét mutatta be a Mercedes szerint, aminek következtében Verstappen át tudta ugrani a Mercedes finn pilótáját. A Mercedes stratégiai vezetője azt is elmondta, hogy Bottasnak a jobb első kereke miatt kellet újra kiállnia.

    „Egy pár tizeddel lassabb volt Valtteri kiállása, miközben a Red Bull szerelői egy nagyon gyors kerékcserét tudtak bemutatni. A gyorsabb kiállás miatt Verstappen Valtteri mellé került, majd beleterelte őt a falba. Amint Valtteri visszatért a pályára, nyilvánvaló volt, hogy a jobb első kereke megsérült az ütközése következtében.

    „Azonnal reagálnunk kellett. Ha pár körrel később hoztuk volna ki, akkor az utolsó helyre jött volna vissza. Visszahoztuk Valtterit a boxba és feltettük neki a kemény keverékű gumit. A gyors reagálásnak köszönhetően a negyedik helyre ért vissza a plusz kiállást követően.”

    A Red Bull hollandját a Bottasszal történt incidens miatt egy öt másodperces büntetéssel sújtották. Hiába ért célba a második helyen, végül negyedik lett, ugyanis a büntetés miatt Sebastian Vettel és Bottas is meg tudták előzni őt.

  • Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Sebastian Vettel a futam egy pontján eljátszott azzal a gondolattal, hogy akár meg is nyerheti a Monacói Nagydíjat.

    A német pilóta nem jól indította a szombati napját, a harmadik szabadedzésen lekocolta a falat a Ste. Devot-ban, aminek következtében az az edzés teljesen kiesett a számára. Az időmérőn nyújtott teljesítménye sem volt makulátlan, kétszer érintőre vette a korlátot, minek következtében, majdnem búcsúzott a Q1-ből, végül a negyedik rajtkockát szerezte meg.

    A futam elején, a negyedik helyen haladt, majd Bottas és Verstappen ütközését követően, a finn versenyző elé került és elfoglalta a harmadik helyet, majd mikor megérkezett a hír, hogy a hollandot megbüntetik, akkor már a virtuális második helyet is a markában érezhette. A Red Bullos pilóta végig Hamilton nyakában lihegett és próbálta megelőzni a brit pilótát, ezalatt Vettel mögöttük autózva várt a lepattanóra. Mikor Verstappen rászánta magát a próbálkozásra és az alagútból kijövet megpróbált az ötszörös világbajnok mellé szúrni, minek következménye egy kisebb koccanás lett, a négyszeres világbajnok, aki páholyból nézte a jelenetet, arra gondolt, hogy akár még meg is nyerheti a versenyt.

    ,,Nehéz futamon vagyunk túl, a második hely nagyszerű eredmény a számunkra, örülünk, hogy egy ilyen ikonikus pályán a pódiumra állhatunk. Azonban ma nem volt egyszerű a dolgunk, ám előnyt tudtunk kovácsolni a többiek hibáiból, ez is része a versenyzésnek. Láttam, hogy Lewis szenved a gumik miatt, és Max mennyire üldözi őt, azután még össze is értek, mikor megpróbálta megelőzni őt, akkor egy pillanatig azzal szórakoztattam magam, hogy talán még a futamot is megnyerhetjük.”

    A második hely Vettel idei legjobb eredménye, amivel csapata is elégedett lehet, főleg annak türkében, hogy Leclerc-nek fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Tudjuk, hogy sok munka áll még előttünk, ám mai napon második hely miatt egy kicsit boldogok lehetünk, ám nem teljes ez az öröm. Másrészt, sajnálom Charles-t, nem ez volt a legjobb hétvégéje.”

  • Rossz motormódot használt Verstappen a futam alatt

    Rossz motormódot használt Verstappen a futam alatt

    Max Verstappen a monacói futam nagy részét rossz motormódban autózta végig.

    A holland versenyző eredetileg a második helyen haladt és üldözte a kopott gumikon vezető Lewis Hamiltont, ám az 5 másodperces büntetés miatt, amit a bokszból való nem biztonságos kiengedés miatt kapott, végül csak negyedik lett. A Red Bull versenyzőjének ezért azt volt a terve, hogy megelőzi a brit világbajnokot és kiépíti a különbséget, hogy a futam után ne kelljen hátrébb végeznie, ám ez nem jött össze a 21 éves versenyzőnek. Körökön keresztül ment a hajsza, amit egy gyenge próbálkozás koronázott meg a futam végén Verstappen részéről, aminek egy kisebb kontakt lett a vége.

    Verstappen szenvedése itt ég nem ért véget, a Red Bull a biztonsági autós fázis alatt hívta be a hollandot kerékcserére, ám mielőtt még a bokszba hajtott volna megkérték, hogy kapcsoljon 12-módba, majd ha kihajt a bokszból állítsa vissza 6-ra a kapcsolót. Verstappen azonban ezt elfelejtette megtenni.

    ,,Ő a fenébe! Nem állítottam vissza a motornyomatékot! – szólt bele bosszúsan a rádiójában a 21 éves versenyző.

    A Motorsport.com megkérdezte erről Toyoharu Tanabet, a Honda Formula 1-es részlegének technikai igazgatóját, aki elmondta ez a baki nagy is sokat számított és nagy különbséget jelentett a teljesítmény terén. Ezért a helyszínen a japán gyár mérnökei mindent megtettek, hogy segítsék a csapatot, ám a beállításokkal, amiket javasolni tudtak, csak kis különbségeket értek el. A probléma gyökre ott leledzett, hogy ezt a beállítást a versenyző nem tudja menet közben állítani, ha az autó normál sebességen halad a pályán, ezért Verstappennek több mint 60 körön keresztül kellett ebben a módban autóznia.

    ,,Mikor visszahajtasz a pályára és nem állítottad előtte vissza a motornyomatékot, akkor már úgy marad az egész, és mi csak egy kiállást terveztünk erre a versenyre. Normál körülmények között figyelek arra, hogy visszaállítsam, ám az ütközés és az, hogy folyton a tükröt kellett néznem, elvonta a figyelmemet. A csapatot is sokkolta a dolog, és ők is azzal voltak elfoglalva, hogy a kontakt után ellenőrizzék az autót és esetleges sérülések után nyomozzanak. Általában figyelmeztetnek erre, de az én feladatom az, hogy ezt megcsináljam és észben tartsam. Egyszerűen kiment a fejemből az egész.” –mesélte a történteket Verstappen.

  • Hülkenberg: Leclerc túl agresszív volt

    Hülkenberg: Leclerc túl agresszív volt

    Nico Hülkenberg szerint Ferraris riválisa túlságosan is optimista volt, mikor megakarta őt előzni a vasárnapi Monacói Nagydíjon.

    Charles Leclerc egy pechesen alakult időmérő után csak a 15. helyről várhatta a rajtot. Hamar megkezdte a felzárkózást, ugyanis az első pár kör alatt Lando Norrist és Romain Grosjeant is megelőzte, utóbbit ráadásul a Rascasse kanyarban.

    Ugyanitt próbálkozott Nico Hülkenberg megelőzésével is, ám nem járt sikerrel, és eltalálta versenytársát illetve a szalagkorlátot is.

    Mindkettejük autója megsérült, a monacói a versenyt is fel kellett adnia, míg a német ugyan befejezte a futamot, de pontot nem tudott szerezni.

    „Nagyon messziről érkezett, láttam is ahogy bevetődik. Én korrekt voltam, mert nyitottam a kormányon, és igyekeztem helyet hagyni neki, próbáltam elérni, hogy mindketten megússzuk. Megcsípte a falat, majd nekem is ütközött és egy darabot letört az autóm hátuljából. Emiatt szenvedtem az egész versenyen.” – magyarázta Hülkenberg.

    „Túlságosan is optimista volt. Egy pilótának mindig mérlegelnie kell a lehetőségeit, és tudnia kell, hogy mikor van reális esélye az előzésre. Kicsit türelmetlen és frusztrált volt az időmérő után, de Monacóban nem jönnek be azok az előzések, amik máshol igen.” – tette hozzá.

  • Vettel: A Monacói Nagydíj Niki Laudáról szólt

    Vettel: A Monacói Nagydíj Niki Laudáról szólt

    Sebastian Vettel elmondta a monacói hétvége egésze a nemrég elhunyt Niki Laudáról szólt, akit mindenki hiányol, és akinek távozása mindenkit megdöbbentett és szomorúsággal telített el.

    A német pilóta eredményes versenyen van túl, Max Verstappen büntetése miatt ölébe hullott a második hely, mellyel megtörte a Mercedes hegemóniáját és megakadályozta, hogy hatodjára is kettős győzelmet arassanak az Ezüst Nyilak.

    ,,A mai nap természetesen a győztesről szól, ezért szeretnék gratulálni Lewisnak (Hamilton), azonban sokkal inkább ezek a nap Nikit kell hogy idézze. Nagyon boldog lenne ma. Úgy gondolom mindig velünk lesz, és nagyon hiányzik nekünk, egy ikont veszítettünk el, aki nem csak a múltban volt meghatározó személyiség. Gondolataim a családjával vannak és vele.”

    A német világbajnok páholyból nézhette végig, hogy a bokszutcában egymásnak koccan Max Verstappen és Valtteri Bottas, a holland büntetésének tudatában, tudta, hogy előrébb fog végezni akkori pozíciójánál, ám az abroncsai nem melegedtek fel kellőképpen, így nem tudta megelőzni a Red Bull pilótáját és még jobb eredményt kicsikarni azzal, hogy Hamiltont veszi üldözőbe.

    ,,Egy nehéz versenyen vagyunk túl. Monacóban mindig történik valami, és ez alól a mai nap sem volt kivétel. Úgy vélem jó volt a bokszkiállásunk, Maxnak viszont még jobban sikerült. Igen, nyilvánvalóan láttam őket, (Bottas és Verstappen) ahogy egymáshoz érnek a bokszban, ezért úgy gondoltam jól jöhetek ki abból, hogy Valtterinek defektje lett, ami számára elég sajnálatos volt. Attól fogva próbáltam ott maradni és egy kis nyomást helyezni rájuk, ám mikor megtudtuk, hogy Maxot büntetik, akkor arra összpontosítottunk, hogy a megfelelő távolságon belül maradjunk. A verseny vége felé egy kicsit szenvedtem a gumikkal, a hátsók koptak el jobban. Úgy vélem Lewis és Max rosszabb pozícióban voltak a gumi menedzselés terén, míg az enyéim egyszerűen nem melegedtek fel kellőképpen, ezért az egész nagyon trükkös volt. Természetesen a mai eredmény, amit elértünk nagyszerű, de tudjuk, hogy még nagyon sok munka áll előttünk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem vagyunk elég gyorsak, ezekhez a srácokhoz képest. – utalt utolsó szavaival a Mercedesre Vettel.

  • Leclerc: Mókásan indult, ám katasztrófa lett a vége

    Leclerc: Mókásan indult, ám katasztrófa lett a vége

    Charles Leclerc elismerte túl korán és túl sok kockáztatott vállalt a Monacói Nagydíj első felében, ezért sikerült katasztrofálisan a versenye. A monacói versenyző úgy gondolja a rossz rajtpozíciója hozta ilyen nehéz helyzetbe.

    A Ferrari fiatal pilótája ezen a hétvégén nagy nyomással a vállán versenyzett. Hazai futamán, egy vörös autóban, rengeteg elvárás irányult felé. Az időmérőn csapata miatt került nehéz helyzetben, már a Q1-ben búcsúznia kellett, mert a Ferrari eltaktikázta magát, és nem küldték ki Leclerc-t, hogy biztosítsa továbbjutását, inkább várakoztak a bokszba, aminek kiesés lett a vége. A 16. időt autózta a 21 éves pilóta, ám Giovinazzi büntetése miatt egy helyet előre lépett, így a 15 pozícióból várhatta a rajtot.

    A futamon Leclerc agresszívan támadni kezdte ellenfeleit, elsőként Landon Norrison fűzte át magát, majd jött Romain Grosjean. A franciát a La Rasscasse kanyarban előzte meg, a következő áldozata Nico Hülkenberg lett, ám a németen már nem tudott túljutni a Ferrari versenyzője. Ugyanúgy, és ugyanott próbálta átrágni magát a Renault pilótáján, mint Grosjeanon, ám ennek az esetnek a vége azt lett, hogy érintette a falat, minek következtében megsérült a padlólemeze és defektet kapott. Mire Leclerc a bokszba ért, addigra a pályát teleszórta leváló abroncsának darabjaival, ezért a Safety Carnak is tiszteletét kellett tennie a versenyen. A Scuderia még próbálta menteni a menthetőt, ám vezethetetlené vált a megsérült autó, így a monacói kénytelen volt feladni a versenyt.

    ,,Nagyon nehéz nap volt, ám ahogy mondtam az időmérő után és a futam előtt, ma nagyon sok kockázatot fogok vállalni azért, hogy jó eredményt érjek el, az elején még jó móka volt, ám a történet végül katasztrofálisan végződött. Ám ez Monaco átka, ha a 15. helyről rajtolsz, főleg annak tekintetében, hogy ez a pozíció nem tükrözte a valódi sebességünket.”