Címke: ütközés

  • Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Max Verstappen felszólalt a versenyfelügyelők ellen, ugyanis szerinte nem döntöttek jól Charles Leclerc és Sebastian Vettel ügyében a Japán Nagydíjon.

    A holland pilóta a verseny 15. körében kiállni kényszerült, ugyanis autója megsérült miután az 1-es kanyarból a 2-esbe hajtva a monacói versenyző eltalálta a Red Bullját. A Ferrari ifjoncának az első szárnya és az egyik tükre bánta az ütközést, míg Verstappen konstrukciója jobban sérült. A stewardok az elején még csak feljegyezték és  versenybalesetnek minősítették az esetet, amire a holland a rádióban kiakadt, majd pár kör elteltével még is úgy döntöttek a versenybírák, hogy vizsgálni kellene az incidenst. Az idő viszont ment és csak ment, majd jóval az első felirat után jött a következő, miszerint csak a verseny után foglalkoznak majd az esettel.

    Leclerc csapattársa, ugyan nem vétett semmit Verstappen ellen, ám a rajt előtti bemozdulása szemet szúrt többeknek is, főleg annak tekintetében, hogy az előző futamon Kimi Räikkönent hasonló vétség miatt büntették meg (szerk: azóta az FIA elmagyarázta miért nem kapott a német büntetést).

    Verstappen kiesése után bosszúsan elmondta a médiának, nem érti, miért nem vizsgálták  a Leclerc-rel való találkozását:

    ,,Nagyon jól kaptam el a rajtot, a külső íven haladtam, majd érzékeltem, hogy a harmadik pozíció környékén lehetek, azután a 2-es kanyarban Charles belém hajtott. Az én szemszögemből nézve, nem hinném, hogy akármit is másképp kellett volna csinálnom. Mindannyian tudjuk, hogy egy másik autó mögött leszorítóerő veszteség lép fel, ez nem kifogás. Elég tapasztalt már ahhoz, hogy tudja ezt. A legfurcsább dolog az egészben az, hogy a versenyfelügyelők még csak arra sem gondoltak, hogy vizsgálniuk kellene az esetet. Az egész autómnak annyi, az egyik oldala tele van lyukakkal. Aztán úgy döntöttek mégis foglalkoznak az üggyel, de csak a verseny után. Mit kellene még tennie azért, hogy büntetést kapjon? Szeretem a kemény versenyzést, de nem hinném, hogy ez az eset abba a tartományba tartozott, ez egy felelőtlen mozdulat volt. Rosszul kapta el a rajtot, nyilvánvalóan próbált ezen javítani, de ott volt még erre a verseny nagyja.”

    Verstappen miután látta a „Vettel esetet” újfent „dühbe gurult”:

    ,,Megnéztem azokat a felvételeket amik Seb rajtjáról készültek. Bemozdult, aztán megállt, de a szabály kimondja, hogy nem lehet megmozdulni a rajt előtti pillanatokban, de azt mondták azért nem kapott büntetést, mert nem nyert ezzel, inkább hátráltatta saját magát. Tényleg nem értem mi folyik ma itt.”

  • Leclerc két büntetést is bezsebelt, végül hetedik lett

    Leclerc két büntetést is bezsebelt, végül hetedik lett

    Charles Leclerc rögtön két büntetéssel is sújtották a Japán Nagydíj leintése után, így végül a hetedik helyre csúszott vissza.

    Az első szankcionálás egy 10 másodperces időbüntetés lett, amit azért kapott mert veszélyes körülményeket teremtett, mikor sérült első szárnyával versenyzett (Lewis Hamilton tükrét le is törte a leszakadó darab), míg a Max Verstappennel való ütközés miatt egy 5 másodperces büntetés járt neki.

    ,,A 16-os és a 33-as rajtszámú autó egymás mellett haladt az első kör első kanyarjában, majd fordultak a másodikba, a 16-os autó a belső íven haladt. Mikor a kanyarcsúcsponthoz értek, a 33-as autó előrébb volt egy kicsivel, a külső íven haladt, elegendő helyet hagyva a másik autónak, ám a 16-os rajtszámú autó tapadást veszített majd ennek következtében megcsúszott és kiforgatta a 33-as konstrukciót.” -hangzik el az FIA hivatalos közleményében.

    A stewardok a monacóit ítélték bűnösnek, ám ezért az incidensért kapta az enyhébb büntetést.

    Ugyanakkor ahogy már korábban megírtuk a Ferrarit megkérte az FIA, hogy hozzák ki a 21 éves fiatalt első szárny cserére, mert veszélyes a sérült elem az autóján, ám a Scuderia ennek nem tett eleget ami miatt vizsgálat indult ellenük. Ezt az esetet szankcionálta az FIA a nagyobb büntetéssel:

    ,,A 16-os rajtszámú autó első szárnya megsérült az első körös incidens kapcsán. Ám a konstrukcióval versenyző pilóta ezután is a pályán maradt. A második körben megkérte a  versenyigazgató a csapatot, hogy hozzák be az autót még abban a körben, ám ők ennek nem tettek eleget. Később a 14-es kanyar után egy nagyobb darab vált le az említett elemről, ami kárt tett a 44-es autóban, ami a 16-os rajtszámú konstrukció mögött haladt. A letört elem a cockpit környékén megsértette az említett autó jobboldali visszapillantóját. Miután egy másik darab is letört a szárnyról az istálló úgy vélte, most már nem jelent veszélyt konstrukciójuk, amit közöltek a versenyigazgatóval. Döntésük alapján kint maradtak a pályán. A harmadik körben a versenyigazgató felhívta a csapat figyelmét arra, hogy most már hívják ki versenyzőjüket, aminek végül eleget is tettek. Ám mivel nem hozták be azonnal a sérült autót az első körben, holott a kár látható volt, továbbá nem tettek eleget a versenyigazgató kérésének, a csapat nem biztonságos kondíciót teremtett a versenypályán, és épphogy elkerültek egy komolyabb balesetet.”

     

  • Nincs büntetés a Michelisz-Priaulx ütközésért

    Nincs büntetés a Michelisz-Priaulx ütközésért

    Kicsit sokáig tartott ugyan, de az FIA végre meghozta a döntését a WTCR mai első futamán történtek után. A döntés szerint nincs szankció, így Michelisz Norbert megtarthatta a futamgyőzelmét, ezáltal pedig az összetettbeli vezetését is.

    A WTCR ningbói második versenyén csatázott egymással Michelisz Norbert és Andy Priaulx, a brit nagyon defenzíven védekezett, észben tartva Björkék bajnoki esélyeit. A nagy védekezéseknek az lett a vége, hogy Gabriele Tarquni mindkettejüket megelőzte.

    Michelisz továbbra sem tett le az előzésről, ám a Hyundaios hátulról nekiment a Lynk & Co-nak, ami miatt az utóbbi megpördült. Ez után pedig a csapattársa Tarquini elengedte őt, így megnyerve a futamot és átvéve a vezetést az összetettben.

    Már a verseny alatt jelezték a versenybírók, hogy kivizsgálják az incidenst, de a döntés a sok más ügy miatt elhúzódott. Végül úgy ítélték meg, hogy Priaulx minden ok nélkül túlságosan is hamar fékezett, emiatt nem tudta elkerülni az ütközést a mögötte haladó, így nem osztottak ez ügyben büntetést.

  • Magnussen Grosjeant hibáztatja az újabb ütközésük után

    Magnussen Grosjeant hibáztatja az újabb ütközésük után

    Kevin Magnussen szerint csapattársa volt a hibás, amikor ismét ütköztek a Német Nagydíj során.

    Idén már nem először ütközött egymással a két Haas pilóta, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, amikor is a Német Nagydíj 56.körében a visszafordítónál Magnussen volt belső íven, de a mozdulat vége egy újabb kontakt lett közöttük.

    Az ütközés nem volt nagy, így mindketten tudták folytatni, és végül a 9. és 10.helyen zártak, vagyis dupla pontszerzés volt a Haasnak.

    A futam után természetesen mindkét pilótát megkérdezték az incidensről.

    „Nincs olyan szabály nálunk, hogy nem versenyezhetünk egymással. Csak annyi van tisztán lefektetve, hogy nem szabad egymáshoz érnünk. A mai szitu is elég egyértelmű volt, én voltam a belső íven, de akkor Romain úgy döntött, hogy belém fordul. Nem tudom mit művelt.” – vélekedett Magnussen.

    „Nagyon tisztelem őt, ezek az esetek elkerülhetőek lennének. Vannak más területek, ahol csapattársakként remekül tudunk együtt dolgozni.” – tette hozzá.

    A francia Romain Grosjean pedig nem kívánta kommentálni a történteket.

  • Grosjean: Nem vagyunk hülyék

    Grosjean: Nem vagyunk hülyék

    A silverstonei drámát követően Romain Grosjean mindenkit arra emlékeztetett, hogy ő sem és a csapattársa, Kevin Magnussen sem hülye.

    A Haas pilótapárosát rengeteg kritika érte, miután összeütköztek az Angol Nagydíj első körében. Mindkét versenyző defektet kapott, ami miatt visszaestek a mezőny legvégére, majd idő előtt be is fejezték a versenyt.

    Az incidens miatt még az amerikai istálló főszponzora, a Rich Energy is kigyúnyolta őket. A Haas csapatfőnöke, Güenther Steiner pedig elmondta, hogy még mindig nem sikerült túltennie magát az eseményeken.

    Az eset miatt mindkét pilóta versenyzői ülése veszélybe került, azonban Grosjean elmondta, hogy tudják, mit csinálnak és el szerették volna kerülni az ütközést. „Nem vagyunk hülyék, és el akartuk kerülni az ütközést,” – mondta a francia. „Szinte mindig egymás mellől rajtolunk, szóval nagy az esély arra, hogy megtaláljuk egymást a pályán. Néha nem könnyű irányítani ezeket az autókat ekkora sebességnél.”

    Grosjean azt is elmondta, hogy a lehető legrosszabbul jártak a balesettel, ugyanis nem sokkal azt követően mindkettejüknek fel kellett adnia a versenyt. Emellett pedig elmondta a véleményét a Vettel-Verstappen ütközésről is, ami egy elég nagy ütközés volt, azonban ennek ellenére egyiküknek sem kellett feladnia a versenyt.

    „Sok minden máshogy is alakulhatott volna Silverstoneban,”- ismerte el Grosjean. „Kevin hozzáért a bal hátsó kerekemhez a négyes kanyarban, ami miatt defektet kaptam. Emiatt az ötös kanyart már be sem tudtam venni, ugyanis olyan érzés volt, mintha csak három kerekem lett volna.

    „Nem számítottam arra, hogy Kevin a külső íven lesz majd. Ő is defektet kapott, nemcsak én. Mindketten defektet kaptunk, pedig csak két kisebb kontakt volt közöttünk.

    „Látszódott, hogy Verstappen autója elemelkedett az aszfaltról, szinte repült. Biztos vagyok benne, hogy a padlólemeze komolyan megsérült, de néha a kisebb ütközések is végzetesek lehetnek.”

  • Red Bull: Vettel megfosztott minket egy dobogós helyezéstől

    Red Bull: Vettel megfosztott minket egy dobogós helyezéstől

    Helmut Marko és Christian Horner is frusztrált volt Sebastian Vettel hibája miatt, ugyanis a német baklövése egy dobogós helyezéstől fosztotta meg Max Verstappent a Brit Nagydíjon.

    A holland pilóta elég kalandos futamon van túl, ugyanis mind két Ferrarival csatározhatott egyet. Charles Leclerc-rel tisztán, ám mégis agresszíven előzgették oda-vissza egymást, míg a német világbajnokkal ez nem sikerült, ugyanis a 32 éves versenyző szinte felöklelte a hollandot, mikor vissza akarta előzni őt. Az ütközés következtében sérült a Red Bullos pilóta autója, de a futamot be tudta fejezni az ötödik helyen, és ezzel értékes pontokat tudott gyűjteni.

    ,,Úgy tűnik túlbecsülte magát, túl későn fékezett és ezzel megfosztott minket egy dobogós helyezéstől. Láthatóan gyorsabbak voltunk, mint a Ferrari, egyszerűen hihetetlen az, ami történt.” –dühöngött az osztrák csapat tanácsadója.

    Horner sem repesett az örömtől a verseny után, ő is úgy érezte, hogy egy biztos kupát érő helyet vettek el tőlük a balesettel.

    ,,Természetesen a mi szemszögünkből nézve nagyon frusztráló a helyzet, mert Max egy dobogós helyezéstől esett el, hogy melyiktől is pontosan, azt már nem tudhatjuk meg. Második lett volna a pályán Valtteri (Bottas) kiállás után, ám azt már nem láthattuk, hogy mire mentek volna egymással. Tehát nagyon dühítő ez a helyzet, de szerencsére az autó kitartott és be tudta hozni a konstrukciót az ötödik helyre. Lenyűgöző volt, ahogy koordinálta a sérült autót, továbbá értékes pontokat hozott ma haza nekünk. Frusztráló, mert remek előzést mutatott be Seb ellen, és biztos vagyok benne, hogy ez az eset csak egy félreértés miatt következhetett be, Seb rosszul mérte fel a helyzetet, fékezett, de már késő volt, blokkoltak a kerekei és felöklelte Maxot.”

  • Perez szerint a rossz fékerőeloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

    Perez szerint a rossz fékerőeloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

    Sergio Perez elmondta, hogy valami nem volt rendben a kormányával, ami rossz hatással volt az autója fékerő oszlására. A mexikói pilóta szerint ezek a körülmények játszottak közre a Nico Hülkenberggel történt baleseténél az Angol Nagydíjon.

    Perez annak reményében vágott neki a silverstone-i hétvégének, hogy ezúttal sikerül pontot szereznie, ugyanis a legutóbbi öt futam mindegyikén pont nélkül maradt.

    A Racing Point pilótája a tizenötödik rajtkockából vághatott neki a Brit Nagydíjnak. A mexikói pilóta jó stratégián volt, ugyanis az első kiállását a biztonsági autós fázis – amit a sóderágyba sodródott Antonio Giovinazzi okozott – alatt teljesítette. Minden esélye megvolt a pontszerzésre, egészen az újraindításig, ugyanis rögtön azt követően koccant össze a Renault német pilótájával.

    „Nem volt szerencsénk a mai napon,” – nyilatkozta a mexikói a verseny után. „Az első etapom nagyszerű volt. Kontroll alatt tartottam a versenyem és jól is kezeltem a gumijaimat. Minden esélyünk megvolt a pontszerzésre. Ekkor jött a biztonsági autós fázis és kiálltam a boxba, ami mindent elrontott.

    „A biztonsági autós fázis alatt problémáim akadtak a kormányommal, ami hatással volt az autó fékerő eloszlására is. Túl előre volt állítva, ami miatt összeütköztem Hülkenberggel, ugyanis nem tudtam kellő mértékben lefékezni az autómat. Letört az első szárnyam, ami miatt vissza is estem az utolsó helyre.

    „Nem hiszem el, hogy megint ilyen balszerencsések voltunk. Ez csalódást keltő, ugyanis a hazai versenyünkön kijárt volna számunkra egy jó eredmény. Mindenünk megvolt ahhoz, hogy pontokat szerezzünk.”

  • Vettel a futam után azonnal bocsánatot kért Verstappentől

    Vettel a futam után azonnal bocsánatot kért Verstappentől

    Sebastian Vettel a futam leintését követően azonnal Max Verstappenhez sietett és bocsánatot kért az autójában ülő holland versenyzőtől.

    A két pilóta csatája a futam utolsó felében bontakozott ki, mikor a Red Bull versenyzője megelőzte a Ferrarist a harmadik helyért. Vettel közeledett vissza Verstappenre, ám ahogy haladt mögötte, megtorpedózta a szabályosan haladó hollandot, és tönkre tette mindkettőjük versenyét. A németet az incidens miatt 10 másodperces büntetést kapott, ezen felül még két büntető pont is ütötte a markát, ám ezúttal nem szólalt fel a rádióban dühösen, ugyanis tudta, hogy ő volt a ludas. A rádióban a futam után bocsánatot kért csapatától is és magára vállalta az ügyet, majd Verstappenhez sietve tőle is elnézést kért, amit a holland el is fogadott.

    Tavaly a Kínai Nagydíjon, fordított helyzetben ahol is a holland vetett véget Vettel versenyének, a 21 éves pilóta is rögtön bocsánatot kérve ment versenyzőtársához, aki azonnal el is fogadta azt és megbeszélték az ügyet. Akkor Verstappen elmondta, pozitívan érintette, hogy a Ferraris megértette őt és támogatón lépett fel mellette.

    ,,Már beszéltünk egymással és ő bocsánatot kért. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy tudtam célba érni az autóval, minden egyes alkalommal, mikor fékeztem az ülésem előre mozdult, a kanyarokban pedig hol balra, hol jobbra dőltem. Mikor kiszálltam, akkor láttam, hogy a padlólemez és az autó hátulja mennyire megrongálódott, ezért nagyon boldog vagyok amiatt, hogy az ötödik helyen értem célba.”

    Verstappent azokról a csatákról is kérdezték, amiket Charles Leclerc-rel vívott, és a holland is örömmel konstatálta milyen jót csatároztak a monacóival, továbbá amiatt is boldog volt, mert hagyták, hogy a kemény versenyzés folytatódjon.

    ,,Remek volt átélni és a részese lenni. A kiállás után nem volt tapadásom, ezért vissza tudott rám jönni, és ismét kezdetét vette a harc. Úgy vélem jó döntést hoztunk a bokszkiállás során, mikor a kemény keverékű abroncsokat választottuk, ezért előnyben voltunk Leclerc-rel szemben. Minden jól haladt, remek tempónk volt.” –nyilatkozta a futam után.

    Vettel is elismerte a hibáját és egyáltalán nem ágált amiatt, hogy büntetést kapott.

    ,,Nos, az én hibám volt. Megelőzött a Stowe kanyarban, egy kicsit szélesre vette az ügyet, ami lehetőséget adott nekem arra, hogy visszatámadjak. Aztán egy másodpercre azt hittem, hogy jobbra fog tartani ezért lesz hely bemenni mellé baloldalt, azonban nem történt, és mikor már erre ráeszméltem késő volt, túl közel voltam hozzá és ütköztünk.

    A német 100 pontra van lemaradva brit ellenfelétől, és igazán sajnálja a futamon történteket, ugyanis autója szerinte most jól működött ezért egy jó eredményt veszített el hibája miatt.

    ,,A mai nap jó volt, boldog voltam. Voltak nagyon fontos pillanatok a verseny kezdetén, majd jól jöttem ki a Safety Car-os szakaszból és meg tudtam előzni azt a három autót ami korábban előttem haladt. Ma nagyon szoros volt a csata a Red Bullal kicsi volt a különbség köztük és köztünk, és Max egy kicsit gyorsabb volt az első etapban és a verseny vége felé is. Talán a negyedik helyet is megcsíphettük volna, de végül ez nem sikerült az én hibám miatt, emiatt pedig nem lehetek boldog.”

  • Rajtbüntetést kapott Esteban Guerrieri a ningboi versenyhétvégére!

    Rajtbüntetést kapott Esteban Guerrieri a ningboi versenyhétvégére!

    Esteban Guerrieri egy három rajthelyes büntetéssel vághat majd neki a WTCR ningboi hétvégéjének. Az argentin versenyző ugyanis a villa reali hétvége harmadik versenyén Nicky Catsburggal ütközött. A versenybírók megvizsgálták az esetet és végül az argentin pilótát találták vétkesnek.

    Guerrieri és Catsburg az ötös kanyarban értek össze, ami miatt mindketten kiestek a versenyből. A Hyundaios Catsburg a külső íven próbálta megelőzni a Münnich Motorsport Honda argentin versenyzőjét, azonban Guerrieri a féktávon eltalálta a Hyundai hátulját.

    Az argentin pilóta egy három rajthelyes büntetést kapott baleset okozásáért, amit majd a nyári szünet utáni első versenyhétvégén, a kínai Ningboban fog majd letölteni.

  • Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

    Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

    A BMW versenyzője, Bruno Spengler hosszú idő után újra nyerni tudott a DTM-ben. A kanadai pilótát intették le elsőnek a második norisringi futamon, amivel véget vetett két évig tartó nyeretlenségi szériájának.

    Spengler már a rajt után az élre keveredett annak ellenére, hogy Jamie Green megpróbált bevetődni mellé az egyes kanyarban. A poleból rajtoló René Rastnak már jobb volt a rajtja a tegnaphoz képest, azonban ennek ellenére a német pilótát Nico Müller és Loic Duval is el tudott menni.

    Mindhárom Audi túlszaladt a sikánnál, amit Spengler ki tudott használni és a negyedik helyről rögtön az élen találta magát. Rast ezek után megpróbálta megelőzni Müllert, azonban a két Audi összeért és Rast a menetiránnyal szemben találta magát. Müller ezek után üldözőbe vette Spenglert. Az üldözés egészen addig tartott, amíg a svájci pilótát ki nem intették egy boxutca áthajtásos büntetésre a Rasttal történt ütközése miatt.

    Ezek után Spengler kényelmesen vezetett, a kiállását pedig a hetven körös verseny harminckettedik körében teljesítette. Green sokáig közel volt hozzá, azonban 2012 bajnoka el tudott húzni az Audik elől és ki tudott építeni magának egy öt másodperces előnyt. A kanadai végül meg is nyerte a versenyt, ami az első győzelme volt a 2017-es nürnburgringi verseny óta.

    Robin Frijns, aki a kiállások után Duvalt és Phillip Enget is meg tudta előzni, sokáig tartotta a harmadik helyét, azonban Mike Rockenfeller a verseny vége előtt 15 perccel mégis elvette tőle azt. A duó hosszú köröket töltött egymás mögött, azonban Rockenfeller az egyik körben nagyon jól gyorsított ki a tizes kanyarból és végül sikerült megelőznie holland riválisát.

    Rockenfeller még Greent is majdnem elkapta a végén, azonban Greennek sikerült német riválisa előtt átszelni a célvonalat. Frijns negyedik lett a végén, megelőzve Enget, aki az ötödik helyen zárt.

    Marco Wittmann sokáig harcban volt, azonban a német motorja a végén megadta magát, ami miatt kiesett a versenyből.

    További pontszerzők: Duval, Rast, Müller, Timo Glock és Daniel Juncadella