Címke: ütközés

  • Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

    Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

    Alex Albon kendőzetlenül megmondta a véleményét a csapatrádión Lewis Hamiltonról, miután a biztonsági autós újraindítást követően összeütköztek és ismét Albon húzta a rövidebbet csakúgy, mint tavaly Brazíliában. A thai egy igazi lúzernek titulálta a hatszoros világbajnokot a csörtéjüket követően, ami szerinte egy potenciális győzelemtől fosztotta meg őt.

    A Red Bull thai versenyzője rendkívül jól állt a sokadik biztonsági autós fázist követően. A milton keynesi istálló friss gumikon vehette üldözőbe az élen autózó két Mercedes, miután megelőzte Sergio Pérezt a harmadik helyért.

    Azonban amint megtámadta Hamiltont a hármas kanyar külső ívén, összeütköztek, mivel nem maradt elég hely a két autó között. Hamiltonnak nem lett semmi baja, azonban Albon kipördült a kavicságyba és visszaesett az utolsó helyre. Szegény Albont még az ág is húzta ezt követően, ugyanis nem sokkal az ütközés után erőt veszített és idő előtt be kellett fejeznie a versenyt egy motorprobléma miatt.

    „Úgy érzem, megnyerhettük volna ezt a versenyt,” – nyilatkozta Albon a kiesését követően. „Természetesen a Mercedesek tempója volt a mérce, azonban a srácok remek stratégiát eszközöltek, ami lehetőséget adott nekem a győzelemre.

    „A kiállás után nem voltam benne biztos, hogy működni fog-e a taktika, azonban az újraindítást követően a többiek szenvedtek a közepeseken, szóval működött. Az autó jó volt a verseny ezen szakaszában és el is kezdtem az előzéseket. Már Bottasra koncentráltam, amikor ütköztünk Lewisszal.

    „A brazil esetünk során szerintem 50-50 százalékban voltunk hibások, de erről az esetről már nem mondhatom el ugyanezt. Mindig ott van az ütközés kockázata, ha kívülről előzöl, azonban én hagytam neki elég helyet, szóval csak rajta állt, hogy ütközni fogunk-e vagy sem,” – mondta csalódottan Albon, aki ismét Hamilton miatt veszített el egy lehetséges dobogós helyezést.

    A pillanat, amikor Albon megmondta a véleményét a hatszoros világbajnokról:

    https://www.instagram.com/p/CCQ-W_BouC1/

  • Lotterer a mexikói hétvégéjéről: egyszer fent, egyszer lent

    Lotterer a mexikói hétvégéjéről: egyszer fent, egyszer lent

    A Porsche versenyzője André Lotterer elmagyarázta, hogy miért fordult meg a német gyártó szerencséje a Mexikói ePrix-n, miután a német veterán egy pokolian gyors körrel szerezte meg a Porsche első rajtelsőségét a sorozatban.

    Lotterer először jutott be a Super Pole-ba a Porsche versenyzőjeként, ahol végül ugyan csak 0.063 ezred másodperccel, de gyorsabbnak bizonyult a Panasonic Jaguárnál versenyző Mitch Evansnél, megszerezve ezzel a pole pozíciót. Azonban a német versenyző hiába szerepelt jól az időmérőn, a versenyen az első szárnya leszakadása miatt kiesett a versenyből, amíg a csapattárs Neel Jani a pontszerző zónán kívül, a tizennegyedik helyen zárt.

    Lotterer már az első kanyarban elvesztette az első helyet Evans-szel szemben, aki rövidebb féktávot tudott venni, és be is tudott vetődni a német Porschéja mellé.

    „Kipörögtek a kerekeim, ami miatt nagyon rosszul kaptam el a rajtot, szóval ennek utána kell járnunk,” – nyilatkozta Lotterer a Motorsport.com-nak adott interjújában a kiesését követően. „Próbáltam megtartani a vezető helyet, azonban Mitch nagyobb lendülettel rendelkezett és egy agresszív manőverrel meg is előzött sajnos.

    „Ütköztünk, majd amikor a fűről visszatértem a pályára, Sam Bird Virginjével is hozzáértem, ami miatt a karosszériám jobb oldala megsérült.”

    Lotterer rendkívül drámai módon esett ki, ugyanis az első szárnya sérülését követően az hozzáért az első kerekéhez, ezzel hatalmas füstöt generálva. A súrlódás pedig akkora volt, hogy még kisebb lángok is felcsaptak a Porsche elején. Ugyan a német versenyző kiállt a boxba új orrkúpért, azonban nem sokkal ismét a boxba hajtott, de ezúttal már nem hagyta el azt, ugyanis kiszállt a versenyből.

    Lotterer esete szinte pont ugyanaz volt, mint ami Jean-Éric Vergne-nyel történt a Santiago ePrix-n, ahol a DS Techeetah francia versenyzőjének pont ugyanúgy sérült meg az első szárnya, mint egykori csapattársának a mostani versenyen. „Csak reméltem, hogy egyszer le fog esni,” – mondta Lotterer. „Még a falat is súroltam, hogy leessen, azonban ez nem jött össze.”

    Amikor arról kérdezték a Porsche német versenyzőjét, hogy lett volna-e esélye a pódiumra, ha nem esett volna ki a versenyből, Lotterer ekképp felelt: „Nem voltam képes felvenni egy egyenletes ritmust. Mindenki az energia fogyasztást nem nézve nyomta neki, és még egy biztonsági autós fázis is volt (Nico Müller balesete miatt).

    „Véleményem szerint egy jó autóval rendelkezünk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy még jobb legyen,” – fejezte be a gondolatmenetet a német, aki nem távozott pont nélkül Mexikóból, ugyanis a megszerzett pole pozícióval három pont ütötte a markát.

  • Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Nick Heidfeld és Tom Dillmann jelezték, szívesen visszatérnének a Formula E-be. Mivel az elektromos sorozat naptára több másik bajnoksággal is ütközik, valószínűleg lesz is erre lehetőségük.

    A Mahindra tartalék- és fejlesztőpilótája, Nick Heidfeld készenlétben van egy beugrás esetére. A német 2018-ban, három Mahindránál eltöltött szezon után lépett döntött úgy, visszalép, és nagykövetként szolgálja a csapatot tovább. Most azonban azt nyilatkozza, felkészült az éles bevetésre.

    „Készen állnék rá, hat hete vezettem is az autót. Azt mondtam a csapatnak: Nézzétek, ha vagyok a tartalék versenyző, időről-időre vezetnem kell az autót.”

    Így is lett, de a szeptemberi tesztek előtt csaknem egy évig nem ült elektromos versenyautó volánjánál.

    „Nagyon élveztem, mert mentünk időmérős módban is, 250 kW-tal. Jól éreztem magam az autóban, örültem a lehetőségnek. Fél napot vezetett a szimulátoros versenyzőnk (Sam Dejonghe), és fél napot vezettem én.”

    „Nem lenne semmi probléma, ha be kellene ugranom, de erre nem sok az esély persze.” – mondja az ex-F1-es, annak ellenére, hogy eddig minden FE szezonban volt versenyzőcsere.

    Nem ő az egyetlen, aki a visszatérés gondolatával kacérkodik. Tom Dillmann a NIO kínai befektetői miatt szorult háttérbe. Hiába van szerződése a mostani évadra, az új tulajdonosok honfitársukat, Ma Qing Huát akarják a második versenyülésben látni.

    Tom Dillmann & Oliver Turvey, NIO, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    Most a francia versenyző egy meg nem nevezett csapat szimulátorában rója a köröket, de nincs megkötve a keze, bármikor versenyezhetne másik csapattal is.

    Előreláthatóan két hétvégén lesz erre lehetősége Sanyában, illetve Nem Yorkban, amikor a WEC, illetve a DTM is versenyez, így több pilótának is máshol lesz kötelezettsége.

    „Vannak csapatok, akiknek versenyzőre lesz szükségük, ezt már előre lehet tudni. Ha a tapasztalatot nézzük, nem sok pilóta esélyes arra, hogy csak behuppanjon, és rögtön pontokat szerezzen.”

    Tavalyi eredményét – nem szerzett pontot – nagyban beárnyékolja a NIO rossz teljesítménye is. A hajtóegység gyengeségeit figyelmen kívül hagyva csapattársa ellen éppen, de 6-7-re kikapott az időmérőkön. Az ellen az Oliver Turvey ellen, akit a Formula E egyik legtehetségesebb (és csapatait illetően legszerencsétlenebb) pilótájaként tartanak számon.

    „Ha csapatvezető lennék, egy versenyre nem egy újoncot ültetnék be az autóba, hogy a falban kössön majd ki. Valaki tapasztalt versenyzőt keresnék, hátha pontot tud szerezni. Szerintem ilyen szempontból jól állok.”

    Kérdés, jut-e majd neki hely. Eddig két versenyzőről tudni, hogy ki kényszerül hagyni egy-egy futamot. Egyik James Calado, ő Sanyában nem lesz ott, de a Jaguar ülésére már Alex Lynn esélyes. A másik pedig Nico Müller, aki a New York ePrix-t kényszerül kihagyni a Dragonnál.

  • Camilleri: Leclerc hatással volt Vettel teljesítményére

    Camilleri: Leclerc hatással volt Vettel teljesítményére

    A Ferrari ügyvezető elnöke, Louis Camilleri szerint elkerülhetetlen volt, Charles Leclerc zökkenőmentes beilleszkedése a Ferrarihoz hatást gyakoroljon Sebastian Vettel idei teljesítményre.

    A négyszeres világbajnok még az olasz istálló első számú versenyzőjeként kezdhette meg a 2019-es Forma-1-es szezont. Az olasz istálló Mattia Binotto személyében egy vadonatúj csapatfőnökkel vághatott neki az évnek azzal a céllal, hogy végre valahára bajnoki címet szerezzenek a már tíz éve tartó nyeretlenséget követően.

    Azonban a monacói fiatal nem illetődött meg és már a második ferraris versenyén pole pozíciót szerzett Bahreinben és a verseny elején még a csapatutasítást is megtagadta, ugyanis visszaelőzte Vettelt, miután a német a rajtnál elvette tőle az első helyét. Minden jól ment Leclerc számára, egészen a motorhibájáig, ami végül elvette tőle a győzelmet. Vettel pedig megforgott, a Lewis Hamiltonnal való csatája során és a hibáját egy frusztráló szezon követte, ugyanis a négyszeres világbajnok csak az ötödik legtöbb pontot tudta gyűjteni és 2014 óta először maradt alul a csapattársával szemben a pontokat illetően.

    A Ferrari elnöke szerint a német eredménye részben Leclerc érkezésének is betudható. „Nyilvánvaló, hogy Charles eredményei is szerepet játszottak benn,” – véli Camilleri. „Ez elkerülhetetlen, ha te vagy a világbajnok és egy rendkívül tehetséges fiatal pilóta lesz a csapattársad, aki már az első évében egy zseniális szezont tudhat magáénak. Charles rendkívül tehetséges. Még talán saját magát is meglepte, hogy mire is képes egy élcsapat versenyzőjeként.”

    A feszültség többször is érezhető volt a Ferrari garázsban, ugyanis nem csak a monacói, hanem a négyszeres világbajnok német versenyző is számos alkalommal figyelmen kívül hagyta a csapat utasítását. A két versenyző közötti ellentét Brazíliában csúcsosodott ki, amikor a két Ferrari pilóta összeütközött és az ütközést követően mindketten kiestek a versenyből. Az interlagosi incidens volt az első Ferrari kettős kiesés a 2017-es Szingapúri Nagydíj óta. Azonban Camilleri úgy véli, hogy az ütközés a jövőben még akár hasznos is lehet a versenyzők számára.

    „Az ütközés Interlagosban szörnyű volt,” – ismerte el a Ferrari elnöke. „Azonban most már tisztázódtak a dolgok. Néha pedig igen is szükség van a káoszra, hogy helyre tudd tenni a dolgokat. Ez nagyszerű, ugyanis Mattiának sokkal könnyebb dolga lesz majd a kettőjük kapcsolatát illetően.”

  • Gasly kiakadt Strollra az első körös incidensük miatt

    Gasly kiakadt Strollra az első körös incidensük miatt

    Pierre Gasly mérges volt Lance Strollra a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat követően. A francia szerint a Racing Point kanadai versenyzője tehet arról, hogy elveszítette a hatodik helyét az egyéni pontversenyben Carlos Sainzcal szemben, aki mindössze egyetlen ponttal előzte meg őt.

    Gasly és Sainz holtversenyes hatodik helyezettek voltak az összetettben a yas marinai szezonzáró előtt. A hatodik helyre még a Red Bullos Alex Albonnak is volt esélye.

    Azonban már a verseny rajtjánál megtörtént a dráma, ugyanis a Toro Rosso franciája már az első kanyarban elveszítette az első szárnyát, miután Stroll hozzáért az autójához és emiatt ütközött a kanadai csapattársával, Sergio Perezzel. Ezt követően a francia az egész verseny során a mezőny végén tanyázott és nem is tudott pontot szerezni. Később a csapatrádión értesítették őt, hogy spanyol riválisa az utolsó körben meg tudta előzni Nico Hülkenberget, előrelépve ezzel az utolsó pontszerző helyre. Mindez azt jelenti, hogy Gasly egy ponttal maradt le az egyéni bajnokság hatodik helyéről.

    „Most szórakozol velem,” – mérgelődött a francia, aki a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon szerezte meg első dobogós helyezését a Forma-1-ben. „Simán ott lehettünk volna, ha nincs az a kib*szott Stroll, mindig ez van vele.”

    Miután kimérgelődte magát, a fiatal francia elmondta a véleményét a versenyéről, habár nem volt valami izgatott. „Nagyon vártam már a mai küzdelmet,” – meséli Gasly. „Daniil képes volt megmutatni, hogy megvolt a megfelelő tempónk ahhoz, hogy ott legyünk és harcolhassunk a többiekkel. A szezont egy rendkívül izgalmas csatával zárhattuk volna le.

    „Sajnos a versenyemnek már az első kanyarban vége volt, amikor hátulról kaptam egy ütést, majd ütköztem egy másik autóval és elveszítettem az első szárnyamat. Mire visszaértem a boxba és túlestem a cserén, már majdnem körhátrányban voltam és nagyon frusztráló volt, hogy nem harcolhattam senkivel. Reménykedtem egy biztonsági autós fázisban, de mind hiába. Csalódott vagyok, hogy egy ilyen versennyel kellett befejeznem az idei szezont.”

  • Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Valtteri Bottas megnyerte mindkét szabadedzést, ám a második gyakorláson találkozott Romain Grosjeannal, aminek ütközés és piros zászlós szakasz lett a vége.

    A finn versenyzőre rá jár manapság a rúd, nemrég jelentette be válását, új erőforrása miatt , csak a rajtrács végéről várhatja majd a rajtot, továbbá a második edzésen történtek végett még megrovásban is részesítették.

    Az utolsó fél órában a Yas Marina aszfaltcsíkján haladó Mercedeses versenyző meg akarta előzni a Haas francia pilótáját, ám a művelet nem sikerült, nem értették meg egymást és ütközést mutattak be. Mindkét konstrukciónak padlólemeze sérült. A piros zászló is tiszteletét tette az eseményen a pályára került törmelékek miatt, valamint a stewardok úgy érezték, jobban meg kell vizsgálniuk az ügyet, ezért beidézték a két versenyzőt és csapatuk képviselőit.

    Bottas azonnal elismerte hibáját, vétségéért pedig csak megrovást kapott:

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a felvételeket és meghallgatták a 77-es (Bottas) és a 8-as (Grosjean) rajtszámú konstrukciók versenyzőit és csapatuk képviselőit. Valtteri vállalta a felelősséget az ütközésért és elismerte, egy rosszul sikerült előzés miatt történt meg az ütközés.” – olvasható az FIA hivatalos közleményében.

  • Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Mattia Binotto elárulta, Sebastian Vettel és Charles Leclerc jól jönnek egymással.

    A Brazíliában történt ütközés után a Scuderia vezetősége  és az olasz sajtó nagyon kiakadt a két pilótára. A futam után a svájci-olasz csapatfőnök elmondta, Maranellóban fognak beszélni versenyzőikkel. A Ferrari szóvivője a héten már közölte, sikerült tisztázniuk a vörösök főhadiszállásán a helyzetet, amit Binotto is megerősített.

    ,,Rögtön a futam után beszéltünk, majd Maranellóban is tárgyaltunk velük. Úgy vélem megértették, hogy ami Interlagosban történt az elfogadhatatlan. Ugyanakkor most már előre kell tekintenünk.”

    Binotto ugyanakkor hozzátette, Vettel és Leclerc között nincs konfliktus és kettőjük kapcsolata korántsem olyan, mint amilyennek a média beállítja:

    ,,Az igazság az, hogy ők ketten nagyon jól kijönnek egymással. Egyáltalán nem olyan a kapcsolatuk, mint ahogy azt írják. Az emberek azt hiszik, állandó kettőjük között a konfliktus, de ez nincs így. Az oroszországi események után, Japánban beültünk egy étterembe, és nagyon jól éreztük magunkat. Mindig jó a hangulat, általában egymás telefonjában a másik képeit szokták nézegetni. Ők ketten kedvelik egymást.”

     

  • Leclerc: Továbbra is harcolhatunk egymással

    Leclerc: Továbbra is harcolhatunk egymással

    Charles Leclerc úgy véli, a Brazíliában történt incidens ellenére továbbra is szabadon küzdhetnek egymással Sebastian Vettellel.

    Interlagosban a Ferrari és a tifosi legrosszabb álma vált valóra, mikor a csapat két versenyzője egymást ütötte ki a viadalból. A Scuderia vezetősége, a rajongók és az olasz sajtó szinte őrjöngött az eset után. A vörösök Maranellóba hívatták pilótáikat, visszanézték közösen a felvételeket és sikerült tisztázniuk a helyzetet.

    Abu Dhabiban a monacói pilóta jelent meg csak a sajtótájékoztatón, ugyanis a négyszeres világbajnok harmadik gyermeke születése miatt, a csütörtöki napot kihagyta. Leclerc elmondta, sikerült megbeszélniük a dolgokat és sikerült levonniuk a konklúziókat.

    ,,Megvizsgáltuk a helyzetet, különösen én, ugyanis próbáltam megérteni, mit csinálhattunk volna jobban. Először is, nagyon balszerencsés eset volt, alig értünk egymáshoz, és ebből kerekedett ki egy nagy dráma. A csapat számára ez nem volt kellemes, ahogy azok számára sem, akik nekünk szurkolnak.”

    A 22 éves versenyző hozzátette, úgy véli, továbbra is versenyezhetnek egymással, csak arra kell figyelniük, hogy ne ütközzenek.

    ,,Úgy vélem ez nem változott, továbbra is szabadon versenyezhetünk. Természetesen Seb is és én is nagyon versengő típusok vagyunk. Mindketten nyerni akarunk, ugyanakkor meg kell találnunk az arany középutat és kompromisszumokat kell kötnünk, végtére is ugyanazért a csapatért küzdünk. Egymás ellen nem kell annyira agresszívan viselkednünk a pályán, több helyet kell hagynunk a másiknak, ugyanis újra ez nem történhet meg.”

    Sokan Vettelre húzták rá a vizes lepedőt az ütközés után, ám Leclerc szerint mindketten hibásak, nemcsak a német.

    ,,Beszéltünk Sebbel és mindketten megpróbáltuk a másik oldalról is megközelíteni a szituációt. Azt hiszem Sebnek nem kellett volna balra húzódnia, amivel tisztában is van, míg én végezhettem volna jobb munkát is annak érekében, hogy elkerüljük az ütközést. Mindketten felelősek vagyunk, ám a legfontosabb az, hogy mindent tisztáztunk és így most már előre tekinthetünk.”

  • Hamilton privát üzenetben is bocsánatot kért Albontól

    Hamilton privát üzenetben is bocsánatot kért Albontól

    A legutóbbi, Brazil Nagydíjon Alexander Albon közel állt élete legjobb eredményéhez, vagyis egy dobogóhoz, de Lewis Hamilton kiforgatta a thait a verseny hajrájában.

    A hatszoros világbajnok brit vállalta a felelősséget a verseny után, és bocsánatot is kért. Most azonban kiderült, hogy még privát üzenetet is küldött Albonnak.

    „Nagyon sok pozitívum volt, a negatívum az az ütközés volt, de a hétvége egészét tekintve jónak mondható” – mondta a Red Bull pilótája a Racernek. „Nyilván fáj, de lesz még esélyem a jövőben. Lewis is jól kezelte a helyzetet. Még privát üzenetet is küldött, melyben elnézést kért.”

  • Giovinazzi is elmondta a véleményét a Ferrarik ütközéséről

    Giovinazzi is elmondta a véleményét a Ferrarik ütközéséről

    A Ferrari támogatását élvező Antonio Giovinazzi is kifejtette véleményét a Leclerc-Vettel ütközéssel kapcsolatban.

    Az olasz Giovinazzi a Ferraris kötődése miatt került idénre az Alfa Romeohoz, ahol 2020-ra is maradhat. Éppen a legutóbbi Brazil Nagydíjon érte el karrierje eddigi legjobb eredményét, ahol az ötödik lett.

    A futam viszont mégsem emiatt marad sokaknak emlékezetes, hanem a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközéséről. Ezzel kapcsolatban többen is megszólaltak már, és most csatlakozott Giovinazzi is.

    „Ilyen dolgok megtörténnek. Ez a versenyzés, mindenki a legjobbját próbálja nyújtani. Az viszony szégyen nekik, hogy ezzel rengeteg pontot buktak. Az én feladatom a hétvégére az volt, hogy jókor legyek jó helyen, és ez sikerült is. Nagyon boldog vagyok. Nekem és a csapatnak is egy pozitív hétvége volt ezzel a negyedik és ötödik hellyel. Szükségünk volt erre a rengeteg pontra.” – vélekedett a fiatal olasz.