Címke: ütközés

  • Masi: az FIA szigorúbb lesz az első körös ütközéseknél

    Masi: az FIA szigorúbb lesz az első körös ütközéseknél

    Michael Masi közölte a versenyzőkkel, hogy nem lesznek olyan elnézőek a rajtot követő incidensek elbírálásánál.

    Az elmúlt években az FIA igyekezett versenyezni hagyni a pilótákat, és az első körben „versenybaleset” címén elengedte az ütközéseket.

    A tavalyi év végén azonban Romain Grosjean bahreini ütközését követően azonban ismét nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a vizsgálatokra.

    „Máshogy fogjuk kezelni, mint bármelyik a verseny bármelyik másik körében történő incidenseket. Így is megengedőbbek leszünk, mint amúgy lennénk.”

    „Nem annyira, mint tavaly. A versenyzők és a csapatok azt mondták, tegyünk vissza egy lépést. Nem akarták a régi állapotot, csak, hogy visszavegyünk egy picit.”

    Példaként Lance Stroll és Charles Leclerc oroszországi esetét vetítette le, mondván, hogy az eset már akkor történt, amikor már kissé szétszóródott a mezőny.

    „Ami a féktávon történő mozgásokat vagy a késői, hátsó autóra való reagálásokat illeti, a versenyzők sokszor hozták fel tavaly az ügyet.” – ismertetett egy újabb változást Masi.

    „Azt mondták, ezzel le kell számolnunk, egyre inkább, főleg biztonsági szempontból. Ezzel is szigorúbbak leszünk.”

    „De ahogy nekik is mondtam, vannak olyan dolgok, amit nem lehet fekete-fehéren meghatározni.” – magyarázta az FIA versenyigazgatója.

  • Vettel újabb büntetést kapott, már öt büntetőpontnál jár

    Vettel újabb büntetést kapott, már öt büntetőpontnál jár

    Sebastian Vettel nem kezdett jól az Aston Martinnál. Felejthető időmérős teljesítményén Mazepin megpördülése miatt nem sikerült javítania, és a versenyen is galibát okozott.

    Már a Q1-ben kiesett, és a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt három büntetőpont mellett a rajtrács végéről kellett rajtolnia a négyszeres világbajnoknak.

    Ezt követően Vettel a versenyen néha rövidebb ideig a pontzónában is autózott, de nem sikerült ténylegesen előrelépnie, amit 15. helye is alátámaszt.

    A mélypontot az Esteban Oconnal való ütközés jelentette számára, ami teljesen az ő hibája volt. A stewardok emiatt 10 másodperces büntetéssel sújtották a verseny után, amihez két büntetőpont is társul.

    Mivel a hétvége előtt nem volt neki egy sem, ezzel is csak ötnél jár az Aston Martin német pilótája. Ezzel együtt nem kérdés, jobb teljesítményre van szüksége az elkövetkező versenyeken.

  • Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    A Formula 2-es újonc Oscar Piastri nyerte a mai második bahreini sprintfutamot. Az ausztrál fiatal egy látványos utolsó körös előzéssel szerezte meg az első helyet Christian Lundgaardtól.

    Az FIA Formula 3 bajnoka megmutatta tehetségét. miután a második biztonsági autós fázist követően úgy döntöttek a Premánál, hogy kihozzák őt friss kerekekért. Piastri végig a top6-ban volt, azonban a komoly lehetőség akkor adódott meg előtte, amikor az első futamot megnyerő Liam Lawson kiesése miatt pályára gurult a biztonsági autó.

    A Prema pilótájának többek között a lágy keverékeken autózó Guanyu Zhout is meg kellett előznie ahhoz, hogy a végén Lundgaardot is elkaphassa a győzelemért. Az Alpine junior mellett Zhou és Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtot követően már az első kanyarban kitört a káosz, ugyanis Robert Shwartzman ütközött össze Dan Ticktummal, ami miatt bemutatkozhatott hivatalosan is az Aston Martin biztonsági autó. Mindkét előbb említett pilóta kiesett a versenyből.

    A poleból rajtoló Jüri Vips meg tudta tartani a vezető helyét Lirim Zendelivel és a pénteki időmérőt megnyerő Zhouval szemben. A kínai nem tétovázott sokat és szinte azonnal megelőzte német riválisát a négyes kanyarban az újraindítást követően.

    Eközben nagy felzárkózásoknak is szemtanúi lehettünk: Théo Pourchaire a huszadikról a tizenegyedikre, Marcus Armstrong pedig az utolsó helyről a nyolcadik helyre zárkózott fel mindössze nyolc kör leforgása alatt.

    A dráma most sem maradt el, ugyanis a harmadik helyen haladó Zendeli egy bal hátsó defekt miatt kiszállt a meccsből, miután Lundgaarddal ütközött az egyes kanyarban.

    Zhou ezt követően Vipst is megelőzte és elkezdte növelni előnyé. Azonban a kínai pilóta szorgosan kiépített előnyét lerombolta az újabb biztonsági autós fázis Felipe Drugovich és Lawson ütközése miatt.

    Az újraindítást követően Zhou hiába versenyzett végig jól, Piastrival nem tudott mit kezdeni és az ausztrál végül megnyerte a versenyt. A második helyen célba érő Lundgaard végül a büntetése miatt csak kilencedik lett.

    További pontszerzők: Richard Verschoor, Pourchaire, David Beckmann, Marino Sato és Mateo Nannini.

    A szezonnyitó hétvége a holnapi főfutammal zárul, amit 12:45-től élőben fog közvetíteni az M4 Sport.

  • Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Meleg pillanatról számolt be a Haas újonca Nikita Mazepin. Az orosz pilóta a szombati napon kishíján ütközött Antonio Giovinazzival, amikor közel autózott az olaszhoz, hogy szimulálja az alacsonyabb leszorítóerős haladást.

    Mazepin a szombati napon a délelőtti etapot kapta meg a csapatától, szerette volna megnézni azt, hogy hogyan viselkedik az autója, ha valakit közevetlen közelről követ. A kiszemeltje erre Antonio Giovinazzi volt. A hármas kanyarban haladva kitért az Alfa szélárnyékából, ám az autója hirtelen túlkormányzottá vált, aminek a vége majdnem egy ütközés volt.

    „Antonio kevés üzemanyagos etapon volt, így nem teljesített sok folyamatos kört.” kezdte az orosz. „Én viszont egy teljes versenytávot szimuláltam, így a tempóm jóval lassabb volt. Megelőzött engem, de én ott akartam rajta maradni, hogy megnézzem, hogyan viselkedik az autó.”

    „Az köztudott, hogy az F1-es autók leszorítóerőt veszítenek szélárnyékban. Mivel ilyen kevés lehetőség van a tesztelésre, és nagy eséllyel sok autó lesz előttem Bahreinben a rajtnál, így szerettem volna megtapasztalni, hogy mennyi leszorítóerőt is vesztek összesen. Hát megtapasztaltam.” – folytatta.

    „Majdnem ütköztem vele, amikor hirtelen hatalmas széllökés érte az autómat. Kicsit ijesztő pillanat volt, de jó volt ezt kipróbálni.” – zárta.

  • Verstappen nem vállalta a felelősséget az első körös ütközésért

    Verstappen nem vállalta a felelősséget az első körös ütközésért

    Sergio Pérez csak magát hibáztathatja Max Verstappen szerint kettőjük koccanásáért, mivel nem hagyott neki elég helyet.

    A holland harmadikként végzett, míg mexikói vetélytársa a mezőny végéről egészen a hetedik helyig kapaszkodott vissza, és mellette begyűjtötte a „nap versenyzője” címet is.

    Sergio Pérez (Racing Point) & Nicholas Latifi (Williams), racingline.hu
    Az első körben Pérez mellett az egész mezőny elment, Fotó: Racing Point F1

    Verstappen majdnem elment Bottas mellett a rajtot követően, de miután a finn visszaverte támadását, lendületet vesztett. Ezután ért mellé a helyzetben lehetőséget látó Sergio Pérez, de ez végül kettőjük koccanásához vezetett, és a Racing Point pilótája meg is pördült.

    „Kevés volt a tapadás” – nyilatkozta a Verstappen. – „Próbáltam kimaradni a kakaskodásból. Ugyan volt egy kis ütközésem Sergióval, de nem hagyott nekem helyez, így magát ütötte ki. Utána picit esett, így igyekeztem pályán tartani az autót.”

    „Amint stabilizálódott a helyzet, elmentem a McLaren mellett. Nagyon sok tapadásuk volt az első körben, nem tudom, hogyan csinálták. Innentől a saját versenyemet futottam. A közepeseken jó volt a tempónk, de addigra olyan nagy volta a hátrányunk, hogy nem tudtunk semmit sem tenni.”

    Max Verstappen, Red Bull, racingline.hu
    A versenyzők egész nap csúszkáltak a hűvös körülmények között, Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mercedesekkel ellentétben Verstappen a lágy gumikon rajtolt, de szerinte az sem változtatott volna a végkimenetelen, ha ő is azon a stratégián van, mint a címvédők.

    „Ők a kemény keveréken is autóztak, szerintem az nem annyira jó. Ma a közepes volt a legjobb versenygumi. Nem számított volna, ha én is a közepeseken kezdek, mert utána többet veszítek a keményeken. Összességében ott végeztünk, amit megérdemeltünk.”

  • Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Nem ért büntetést Max Verstappen és Lance Stroll a Portugál Nagydíj második szabadedzésén történt ütközése. A két versenyző az egyes kanyarban találkoztak, amit piros zászló követett, azonban a versenybírák úgy döntöttek egyik pilótát sem büntetik, mivel egyiküket sem lehet kihozni egyértelműen vétkesként a szituációból.

    Húsz perccel az edzés vége előtt nagy verseny kezdődött a célegyenesben, miután Verstappen úgy gondolta Stroll majd el fogja venni a gázt, miután a kanadai teljesíti gyorskörét. Ez azonban nem így történt. Strollt megkérte versenymérnöke, hogy menjen még egy gyorskört, amire a hollandok versenyzője nem számított, így megpróbálta megelőzni a rózsaszín autót.

    A versenyfelügyelők közleményében a következő áll:

    „Stroll gyors körön volt, melynek során megelőzte Verstappent az incidenst megelőzően. Verstappen azt az információt kapta csapatától, hogy Stroll le fog lassítani a kör befejeztével, és megelőzheti őt a célegyenesben. Ezzel szemben Strollt utasították, hogy menjen el egy újabb gyors körre.”

    „Stroll szintén a gyakorlatból merítve arra számított, hogy Verstappen le fog maradni, egy kis helyet hagyva köztük, így a kanadai nem számított a holland előzési kísérletére.”

    „A pilóták egyetértettek abban, hogy azért ütköztek, mert félreértették egymást, és a másik oldalon pedig mindketten tehettek volna azügyben, hogy elkerüljék az incidenst. A versenyfelügyelők ezért nem találtak egyértelmű felelőst a balesetért, és nem lesz további intézkedés.”

  • Stroll szerint nevetséges, hogy Leclerc nem kapott büntetést

    Stroll szerint nevetséges, hogy Leclerc nem kapott büntetést

    Lance Stroll elmondta, hogy nevetségesnek találja azt, hogy Charles Leclerc nem kapott büntetést az első körben történt ütközésük miatt.

    A Racing Point kanadai pilótája a külső íven érkezett meg a négyes kanyarban Leclerchez képes, aki valamivel mélyebbet fékezett a kelleténél és emiatt ért össze a két autó bal első és jobb hátsó kereke. Az ütközés miatt Stroll megpördült és a falba állította az RP20-at, a Ferrari monacói pilótája azonban folytatni tudta a száguldást.

    A kettejük csörtéjét ugyan feljegyezték a stewardok, azonban egyik felet sem találták vétkesnek, így végül senki nem kapott büntetést.

    Leclerc végül a hatodik helyen fejezte be az 53 körös Orosz Nagydíjat, de Stroll rendkívül kritikus volt a kétszeres futamgyőztes monacóival szemben. Ennek pedig a SkySportsnak adott interjújában hangot is adott.

    „Eléggé meg vagyok lepődve, hogy nem kapott büntetést,” – mondta Stroll, akinek 2021-től Sebastian Vettel lesz a csapattársa az Aston Martinná alakuló silverstonei istállónál.

    „Bőven hagytam neki helyet a külső íven csináltam meg a kanyart és mégis hozzáért a jobb hátsómhoz. Szerencsétlenül jött ki, amit nagyon sajnálok. Azonban az viszont nevetséges, hogy Charles ezt az egészet megúszta büntetés nélkül.”

    A kanadai csapattársa Sergio Pérez egy erős versenyt teljesítette és magabiztosan szerezte meg a negyedik helyet. A mexikói „gumimágus” ismét varázsolt és ő teljesítette a leghosszabb első etapot a mezőnyből, szám szerint 23-at.

    „Sok benne lehetett volna,” – válaszolta Stroll arra a kérdésre, hogy mit érhetett volna el Szocsiban. „A rajtom jó volt, már az első körben sikerült öt pozíciót nyernem, szóval igazán kár érte.”

  • Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek

    Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek

    A Carlin versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 sprintversenyét a második silverstonei versenyhétvégén. Az orosz fiatal mellett a csapattársa, Mick Schumahcer és Yuki Tsunoda ünnepelhetett a pódiumon.

    A rajtnál Jack Aitken előretörésén kívül nem történtek komolyabb pozíciócserék. Nikita Mazepin rontotta még el a rajtot, ami miatt rögtön három pozíciót is veszített.

    A két Prema megtartotta az első két helyet és Yuki Tsunodával együtt elléptek a mezőnytől nyolc másodpercre. Mögöttük a két UNI Viruosi versenyző, Guanyu Zhpu és Callum Ilott kezdett el hatalmas léptekben felzárkózni.

    Mindkettejüknek sikerült megelőznie Christian Lundgaardot, aki folyamatosan elfékezte a bal első kerekét. Ennek később meg is lett a következménye, ugyanis a verseny vége előtt öt körrel a defektet kapott.

    Azonban az igazi dráma a verseny vége előtt történt, amikor Mick Schumacher megpróbálta megelőzni Robert Shwartzmant a Wellington egyenesben. A német már előrébb volt, azonban ráhúzta az autóját Shwartzman első szárnyára és összeértek. A két Prema ütközését követően pedig Tsunoda átvette a vezetést és meg is nyerte a verseny Schumacher előtt.

    Shwartzman autója azonban komolyabban megsérült, ami miatt nem hogy a dobogóra nem tudott felállni, még pontot sem tudott szerezni. Így Jack Aitken állhatott fel a dobogó harmadik dobogóra, aki tegnap is ott ünnepelhetett.

    További pontszerzők: Deletraz, Zhou, Ilott, Ticktum és Mazepin

    A hétszeres világbajnok fia azonban a versenyt követően elmondta, hogy ő hibázott és nagyon sajnálja azt, hogy a csapat a hibája miatt fontos pontokat veszített a konstruktőri bajnokságban. Shwartzmannak pedig az a nullázás az egyéni pontverseny szempontjából sem jött jól, ugyanis így tovább nőtt a hátránya a listavezető Ilottal szemben.

  • Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy véli, hogy Lewis Hamilton kevesebbet kritizálják a balesetei miatt, mint a csapatában verseny Max Verstappent.

    A hatszoros világbajnok pilótára egy öt másodperces büntetést szabtak ki a versenybírák, miután bűnösnek találták őt az Alex Albonnal történt ütközése során. A baleset miatt a thai versenyző kipördült a kavicságyba, ezzel elveszítve egy dobogós helyezést vagy saját elmondása szerint egy futamgyőzelmet.

    Horner a verseny után adott interjújában elmondta, hogy ezen ütközés miatt kritikával kellett volna illetni Hamiltont, ugyanis Verstappent az ehhez hasonló megmozdulásaiért jelentősen lehúzta a média és a szakértők a múlt folyamán.

    „Láttam Alexet a vasárnapi vacsoránál és tisztán látszott rajta az, hogy még mindig bántja az eset,” – mondta az energiaitalosok csapatfőnöke. „Azonban a hétfői találkozásunkkor már azt láttam, hogy tettre kész és már nagyon várja a mostani hétvégét.

    „Alexet egy biztos dobogós helytől és lehet, hogy akár egy győzelemtől fosztották meg. Egy olyan abroncs volt az autóján, ami 1.2 másodperccel gyorsabb körönként, mint ami a Mercedeseken volt.

    „Alex tisztában volt vele, hogy gumimelegítési problémái lehetnek majd, szóval azonnal megpróbálta megelőzni Lewist az újraindítást követően. A külső ívről próbálkozott, meg is volt a tempóelőnye, azonban a két kerék ütközött és Alex a kavicságyban kötött ki.

    „Ugyan később kiesett, az ütközés akkor is frusztráló volt, ugyanis megvolt az esélyünk arra, hogy zsinórban harmadjára is megnyerjük a csapat hazai versenyét.

    „Lewist megbüntették, azonban a médiától is igazán több negatív kommentet kaphatott volna, mint ahogy azt Max kapott az elmúlt években pont az ilyen fajta manőverei miatt. Azonban Lewis személyében egy hatszoros világbajnokot tisztelhetünk, szóval más kategóriát képvisel, mint Max.”

    A milton keynesi istálló még pontot sem tudott szerezni a 2020-as szezon első versenyén a két kiesés miatt, ami miatt a konstruktői bajnokság utolsó helyén állnak, azonban Horner elmondta, készek visszavágni és megmutatni a valódi erejüket.

    „Készen állunk, hogy visszatérjünk a pódiumra. Nem csak az itt dolgozók, hanem a gyárban dolgozó mérnök is, akik az autó fejlesztésén fáradoznak nap, mint nap. Egy jó alappal rendelkezünk és erre kell építenünk.

    „Az világos, hogy a Mercedes az idei szezonra is hatalmasat fejlődött, azonban a Red Bull Ring egyedisége miatt nem szabad, hogy csupán egy versenyhelyszín alapján alkossunk véleményt róluk.”

  • Immáron Hamiltonnak van a legtöbb büntetőpontja a mezőnyből

    Immáron Hamiltonnak van a legtöbb büntetőpontja a mezőnyből

    Lewis Hamilton összesen 4 büntetőpontot szedett összes a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. Ennek eredményeképp pedig a hatszoros világbajnok neve mellett már hét ilyen egység szerepel, ami azt jelenti, hogy a Forma-1-es mezőnyből jelen pillanatban ő rendelkezik a legtöbb büntetőponttal.

    A Mercedes brit versenyzője már a szombati időmérőn begyűjtött kettőt, miután nem lassított a sárga zászló ellenére sem a Q3-ban, amikor Valtteri Bottas elhagyta a pályát a második szektorban. A büntetőpontokat és a rajtbüntetése is az eset újravizsgálását – amit a Red Bull indítványozott – követően szabtak ki rá a versenyfelügyelők.

    Hamiltonnak a versenye sem alakult jobban, ugyanis a verseny vége felé ütközött az éppen őt előző Alex Albonnal, ami miatt egy öt másodperces büntetést kapott a stewardoktól. Azonban a hatszoros bajnok nem úszta meg ennyivel, ugyanis mivel tönkretette a thai fiatal versenyét és őt találták hibásnak az esetben, ezért még két büntetőpontot jegyeztek fel a neve mellé.

    A Forma-1 büntetőpont rendszere úgy működik, hogy ha egy versenyző összegyűjt 12 büntetőpontot egy 12 hónapos időintervallum alatt, akkor automatikusan eltiltják egy versenytől. Hamilton mindössze 5 pontra van ettől, azonban ha az elkövetkező versenyeken nem kerül kalamajkába, akkor a régebben kapott pontjai törlődni fognak és már nem fog ott lógni a feje fölött a büntetés.