Címke: ütközés

  • Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

    Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

    Max Verstappen nem bánja, hogy egyetlen próbálkozása Lewis Hamilton ellen egy kisebb koccanással végződött.

    A 21 éves pilóta a kerékcseréket követően szinte árnyékként követte a közepes keverékeken autózó Hamiltont. A holland tisztában volt azzal, ha gyorsabb tempóra készteti a britet, akkor hamarabb elfognak fogyni az abroncsai, és könnyebben fogja tudni megelőzni a Mercedes versenyzőjét, ám az ötszörös világbajnok jól által a sarat. A Red Bull pilótájának egy próbálkozása volt, mikor az alagútból kijövet próbált Hamilton mellé kerülni, ám a manőver nem sikerült, egy kicsit meg is ütötte ellenfele autóját, majd visszasorolt és folytatta tovább az üldözést.

    Verstappen tudta, hogy igyekeznie kell, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést „nem biztonságos kiengedés” miatt, ennél fogva pedig tisztában volt azzal, hogy a második hely, csak időleges számára, ezért szerette volna minél előbb átrágni magát a küszködő Hamiltonon és kiépíteni a különbséget, ám ez nem sikerült neki, hiába szenvedett a brit a futam nagy részében.

    ,,Tudtam, hogy büntetést kaptam, ezért nyomás alá kellett helyeznem Hamiltont. Nagyon lassan ment a kerékcseréje után, ám mivel én hátulról mögötte loholtam, ezért emelnie kellett a tempón, ennek következtében pedig az abroncsai nagyon gyorsan elkoptak, és ezért szenvedett a kanyarokban. A kigyorsításoknál nem tudtam elég közel kerülni hozzá, ezért nem tudtam előzést kezdeményezni sem. Mindent beleadtam, amit csak lehetett, ám ez nem volt elég.”

    Verstappen végül elmesélte mi is volt a terve, mikor Hamilton közelébe került az alagút után.

    ,,Csak későn akartam fékezni, és meg akartam nézni, hogy mi történik ez után. Nem sérült meg egyikünk autója sem, ezért nem volt nagy ügy az egész. Sajnálatos módon csak a negyedik helyet szereztük meg, megérdemeltük volna azt, hogy a pódiumon végezzünk. Ennek ellenére boldogok lehetünk a hétvége történéseivel kapcsolatban. –nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sports-nak.

    A versenyfelügyelők vizsgálták az ütközést, ám végül nem osztottak ki egyik félnek sem büntetést. Verstappen vesszőfutása azonban itt még nem ért véget, a Valtteri Bottasszal való kontaktja miatt, ami még a bokszutcában történt, két büntetőpontot kapott.

  • Ricciardo egyáltalán nem akarta visszanézni a bakui incidensét

    Ricciardo egyáltalán nem akarta visszanézni a bakui incidensét

    Daniel Ricciardo felfedte, hogy aggódott a csapata válasza miatt, miután Bakuban beletolatott egykori csapattársa, Daniil Kvyat Toro Rossojába.

    Az ausztrál pilóta elmérte a féktávot és a bukótérben kötött ki, magával rántva a Torro Rosso orosz pilótáját. Ricciardo azonnal elkezdett tolatni, azonban azt már nem vette észre, hogy az orosz pilóta közvetlen mögötte van és konkrétan belé tolatott. Később mindketten feladták a versenyt.

    „Nem akartam megnézni, azonban a futam utáni hétfőn mégis visszanéztem az ismétlést,” – vallotta be az ausztrál. „Ha ebben a helyzetben vagy mindig azt hiszed, hogy rosszabb volt az egész, mint ahogy az valójában történt. Természetesen nem volt jó érzés visszanézni a videót, azonban egy picit jobban éreztem magam, miután megnéztem a belső kamerás felvételemet.

    „Belenéztem a tükrömbe, egészen pontosan a jobb tükrömbe néztem bele, amikor Dany a bal oldalt volt. Amikor feladtam a versenyt, rögtön mentem interjúkat adni. Elkezdtem pánikolni, mert volt egy olyan érzésem, hogy úgy kezdtem el tolatni, hogy egyáltalán nem néztem bele a tükreimbe.”

    Az egykori Red Bull pilóta amiatt is izgult, hogy a csapata nem fogja elfelejteni egykönnyen ezt az esetet. „Viryben voltam hétfőn. Már arra készültem, hogy hogyan miként fognak szivatni engem emiatt. Azonban úgy éreztem, hogy mint hogyha már el is felejtették volna, ami jó érzéssel töltött el. Kedden már Enstoneban voltam. Megkönnyebbültem, miután mindenkivel megbeszélhettem az esetet.”

    Ricciardonak eddig közel sem úgy alakul az első Renault-s szezonja, mint ahogy ő azt elképzelte. Az ausztrál legjobb eredménye egy hetedik hely volt, amit a Kínai Nagydíjon zsebelt be. Azonban a többi három helyszín mindegyikén idő előtt volt kénytelen kiszállni az autójából.

    „Jobban is mehettek volna a dolgaink, azonban eddig mindenki jó munkát végez. Felelősnek érzem magam a történtekért. Ez egy olyan eset volt, amit egyáltalán nem szerettem volna,” – tette hozzá Ricciardo. „Természetesen a csapat eredményeiért is felelősséggel tartozom. Meg colt a lehetőségem a pontszerzésre, azonban a végén nem sikerült.”

    Az enstone-i istálló mindössze a hetedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, szóval Ricciardonak és csapattársának, Nico Hülkenbergnek iparkodniuk kell és a lehető leghamarabb pontokat kell szerezniük, ha szeretnének előrébb lépni.

  • Magnussen: Hamilton „akcióira” egyáltalán nem volt szükség

    Magnussen: Hamilton „akcióira” egyáltalán nem volt szükség

    Kevin Magnussen, aki kisebb összetűzésbe keveredett Lewis Hamiltonnal a második szabadedzésen, szerint a brit pályán mutatott viselkedésére egyáltalán nem volt szükség.

    A versenyzők minden csatát komolyan vesznek, még akkor is, ha az adott csata éppen egy szabadedzésen történik. Hamilton és Magnussen is azonnal a boxba hajtottak, miután összeütköztek. A dán pilóta a pálya hátsó részében rácsukta a kaput a Mercedes ötszörös világbajnokára. A Haas és a Mercedes ugyan összeért, azonban egyik autó sem sérült meg komolyabban.

    Magnussen szerint Hamilton volt a ludas és szerinte a brit manővere felesleges volt. „Sárga zászló volt érvényben, ami miatt félbe kellett szakítanom a mért körömet,” – mesélte a dán pilóta. „Nem értem, hogy miért sietett ennyire Lewis. A manőverére egyáltalán nem volt szükség.”

    Azonban nem mindenki ért egyet a Haas dán pilótájával. Az egykori F1-es versenyző, Karun Chandhok, aki most a Sky Sports kommentátoraként dolgozik, szerint Magnussennek egyszerűen el kellett volna engedni Hamiltont. „Nem értem, hogy Kevin miért veszi ennyire komolyan ezeket a szituációkat,” – értetlenkedett az indiai. „Ez csak egy szabadedzés, ahol szinte semmi nem számít.”

    Paul di Resta, aki szintén a Sky Sportsnál dolgozik, is egyetért Chandhokkal. A Force India egykori pilótája szerint Magnussen rendszerint túlreagálja ezeket a szituációkat.

  • Verstappen négy dolgon változtatna, ha ő írná a 2021-es szabályokat

    Verstappen négy dolgon változtatna, ha ő írná a 2021-es szabályokat

    Kevesebb, mint két év választja el a Formula 1-et a nagy szabályváltoztatásoktól, ami mindenki reményei szerint újra izgalmakat csempész majd a sportba. Max Verstappent kérdezték nemrég a Jumbo holland szupermarketvállalat főhadiszállásán arról, hogy ő mit változtatna meg, ha tehetné. A Red Bull versenyzője négy problémára világított rá, amit szerinte meg kellene oldani a jövőben, ha azt szeretnék, hogy élvezetesebbek legyenek a versenyek, mind a résztvevők mind a szurkolók számára.

    Verstappen listáján elsőként a Pirelli és annak abroncsai szerepeltek.

    ,,Pillanatnyilag nagyon érzékenyek és gyorsan túl melegszenek. Emiatt többet is csúszkálsz, nehezebb követned az előtted lévőt, tehát nehéz a versenyen harcolni a többiekkel. A DRS segít, hogy közelebb kerülj, de a végén én például nem szeretem, ha az előzés sikeressége ettől függ. Ugyanakkor a gyors kör után vissza kell venned, ha még egy jó időt szeretnél futni, ugyanis a gumikat le kell hűteni, ez pedig időigényes folyamat. Ez a jelenség nem csak az időmérőt érinti, a futamon is ezzel nézünk szembe. Egy bizonyos tartományon belül kell tartanod az abroncsok hőmérsékletét, máskülönben nagyon gyorsan túl melegszenek. Szeretném, ha sokkal több ideig vezethetnénk gyorsan.”

    A következő pontban a motorok közötti különbséget csökkentené a holland pilóta:

    ,,Továbbá kevésbé kellene függnünk a motoroktól. Ebben a korszakban túl nagy különbség van az erőforrások között. Egy ideje már csak a legjobb hajtáslánccal rendelkező alakulat tudja elhódítani a világbajnoki címeket. A motorok között úgy általánosságban 20-30 lóerő különbségnek kellene lennie.”

    Harmadik pontban az aerodinamikáról és annak hatásairól beszélt. Manapság ha valaki elront valamit, annak túl nagy következménye van, ezen is változtatna a 21 éves versenyző.

    ,,Ami az aerodinamikát illeti, nekem nem az fontos, hogy gyorsabban menjünk, hanem az, hogy többet tudjunk egymással versenyezni. Avagy, ha valakivel ütközöl és letörik valami az autódról, akkor ne veszíts fél másodpercet egy kör alatt. Ha túl gyorsan mész át a rázókövön, az autód alsó része megsérül, és ezt nem szeretnéd.”

    Végül, de nem utolsó sorban azt szeretné Verstappen, ha a mezőny szorosabb lenne, és több pilótának is alkalma adódhatna az élen végezni.

    ,, A csapatok között is túl nagy különbségek vannak. Van három top alakulat, a Mercedes a Ferrari és a Red Bull, míg a negyedik helyen lévő istálló már majdnem egy másodperccel lemarad a harmadiktól, ami óriási különbség. Szerintem sokkal élvezetesebbek lennének a futamok, ha közelebb lennének egymáshoz az autók.”

  • Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Daniel Ricciardo ismét visszaemlékezett a tavalyi bakui incidensre és annak utóéletére. Az ausztrál versenyző továbbra is azt hangoztatja, az az ominózus eset valamint a baleset után történt események közrejátszottak abban, hogy végül elhagyja korábbi csapatát a Red Bull Racinget.

    A párosnak már a futam elején volt egy kisebb ütközése, amikor is az ausztrál versenyző utolérte csapattársát, ám a kedvezőbb pozíciót végül Verstappen tartotta meg. A kerékcserék alatt a sorrend megfordult, viszont a 40. körre ismét a régi felállás mellett harcoltak egymással a felek. Ricciardo hátulról neki ment a holland pilótának, aki állítása szerint kétszer is irányt váltott a védekezés során, végül mind két pilóta kiesett a versenyből.

    A The Sydney Morning Heraldnak Ricciardo azt nyilatkozta, sokáig nem tudta megemészteni ezt a dolgot, főleg azt, ahogy a csapat kezelte a helyzetet a futam után. Az ausztrál pilóta végül nem hosszabbította meg a szerződését az osztrák alakulattal, inkább elfogadta a Renault ajánlatát.

    ,,Ez az ügy szerepet játszott a döntésemben, az események után már nem azt éreztem, mint régen. Mikor hátulról neki mentem, egy részem azt gondolta: srácok megérdemelitek ezt, ez az egész műsor sz*r volt. Ha mindez fordítva történt volna, ha én haladtam volna elől és én váltottam volna kétszer irányt a féktávon és ő rongyolt volna belém, akkor hasonlóan kezelték volna a helyzetet? Ez a kérdés sokszor felmerült bennem, az utóbbi időkben. A csapat mindkettőnket ugyanolyan hibásnak tartott, azonban úgy vélem, mélyen belül tudták, hogy ezt Maxszel együtt ők szúrták el.”

  • Ricciardo távozásában a bakui incidens is közrejátszott

    Ricciardo távozásában a bakui incidens is közrejátszott

    Daniel Riccardo elismerte, ahogy egykori csapata, a Red Bull kezelte a Max Verstappennel történt ütközésüket, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapatot váltson és a Renault mellett döntsön.

    A 2018-as Azerbajdzsáni Nagydíjon az ausztrál és csapattársa között intenzív csata dúlt. Hiába érezte úgy Ricciardo, hogy gyorsabb, nem támogatták Verstappennel szemben, később sikerült megelőznie, ám a boxkiállásokat követően ismét a holland pilóta mögött találta magát, végül a viaskodást egy ütközéssel sikerült lezárniuk, aminek következtében mindketten kiestek. Az esetet követően a Red Bull vezetői dühösek lettek és a két pilótának bocsánatot kellett kérnie az incidens miatt a gyárban dolgozóktól.

    Ezek a körülmények erősítették meg az ausztrált abban, hogy a Renault-ot válassza a Red Bull helyett 2019-re, Ricciardo ugyanis úgy érezte, korábbi csapata hibát követett el, mikor, ugyanolyan mértékben tartotta hibásnak őt és Verstappent.

    ,,Nem tudom megmondani hány darabból állt össze ez a kirakós, ami erre a döntésre vezetett, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ez az eset az egyik darabkája volt a képnek. Mindketten beszéltünk róla, próbáltuk udvariasan elrendezni, azonban azt gondoltam nem igazán én voltam a hibás, hiába én mentem bele az autójába hátulról. Azt hiszem több ember is azt látta, hogy kétszer váltott irányt a védekezés során. Az eset előtt is összeértünk párszor és úgy gondolom az emberek úgy látták, hogy túl hosszú ideje küzdünk már egymással. A módszer, amivel abban időben a csapat kezelte az ügyet, nem igazán működött nálam, ezért ez a dolog egy kissé zavart engem, ám nem emiatt távoztam, ha érted mire gondolok.”

    Arra a kérdésre, hogy Verstappen jobban megérdemelte-e volna a felelősségre vonást, Ricciardo így felelt:

    ,,Igen. Tudom, hogy a Red Bull egy világmárka, ezért oda kell figyelni arra, hogyan kezelik a dolgokat, ez tiszta sor, és az nem igazán segített volna a dolgokon, hogy mi egymásnak esünk az eset után. Úgy éreztem mindkettőnket ugyanúgy hibáztattak, és lehet azért, mert egy makacs versenyző vagyok, én nem értettem ezzel egyet.”

    Ricciardo kijelentette, hogy sosem volt személyes problémája Max Verstappennel, és sosem gondolta azt, hogy a holland politikai játszmát űz ellene.

    ,,Nem hinném, hogy Max egy politikus személyiség lenne, egyszerűen Max az Max. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek már vége és nem kell odafigyelnem arra, amit mondok, de úgy érzem elég jó kapcsolatunk volt. Nézd, Maxot néha a túlzott feltűnés jellemzi, ami inkább a korának tudható be, ezért is számítok kevésbé ilyen dolgokra Nicotól, mert ő egy kicsit idősebb nálam és érettebb.”

  • A két BMW ütközött, D’Ambrosio nyert Marrakeshben

    A két BMW ütközött, D’Ambrosio nyert Marrakeshben

    A Mahindra belga pilótája, Jerome D’Ambrosio nyerte meg a Marrakrshi ePrixet, miután a BMW pilótái összeütköztek, miközben az első két helyen haladtak.

    A belgának mindössze egyetlen egy kört kellett megtennie normális versenytempóban a győzelemért. A két Virgin pilóta, Robin Frijns és Sam Bird szorosan követték a Mahindra pilótáját, azonban előzni egyikük sem tudott.

    A dráma viszont akkor kezdődött, amikor Alexander Sims a hetes kanyarban megtámadta a csapattársát, Antonio Felix da Costát. Mindkettőjüknek fékeznie kellett, Sims a balul elsült manőver miatt visszaesett a negyedik helyre, azonban ő még olcsóbban megúszta, mint a csapattársa. A portugál versenyző ugyanis a csapattársa felelőtlensége miatt a falba ütközött, ami miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

    Az eset miatt be kellett hívni a biztonsági autót. Szinte az egész mezőny használhatta volna még az „attack mode-ot”, azonban a biztonsági autós fázis után már csak egy kör volt hátra a versenyből.

    Sims az utolsó körben megpróbált mindent egy lapra feltenni és megpróbálta megelőzni Birdöt. Azonban a poleból induló brit keményen védekezett és maga mögött tudta tartani a BMW versenyzőjét. Az élen pedig Frijns annak ellenére nem tudta megelőzni D’Ambrosiot, hogy a belga pilóta többször is elfékezte magát.

    A belga pilóta a hibái ellenére megnyerte a versenyt, hajszállal megelőzve a két Virgin pilótát. A két BMW csörtéjének köszönhetően a Mahindra belgája immáron 12 ponttal vezeti a bajnokságot da Costa előtt.

    A rajtnál Bird még meg tudta őrizni a vezető pozíciót, azonban nem sokon múlott, hogy már az első kanyarban visszaessen a mezőny végére. Jean-Éric Vergne ugyanis egy nagyon késői manőverrel akart bevetődni a brit mellé, azonban csúnyán ráfaragott, mert a francia bajnok megpördült, majd visszaesett a mezőny végére.

    Vergne megpördülése miatt Sebastien Buemi és Mitch Evans is pórul járt, ugyanis mindkét pilótának ki kellett kerülnie a bajnoki címvédő autóját. A középmezőnyben Nelson Piquet Jr. ütközött az első versenyén rajthoz álló Pascal Wehrleinnal. A német pilótának fel kellett adnia a versenyt az eset miatt. A két HWA versenyzőnek, Stoffel Vandoornenak és Gary Paffettnek sem volt jó futama, ugyanis egyikük sem tudta befejezni a versenyt.

    Bird haladt az élen a két BMW pilóta előtt. da Costa és Sims még a verseny elején cseréltek helyet, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis da Costa a tizenegyedik körben meg tudta előzni Birdöt a négyes kanyar féktávján.

    A két BMW pilóta ezek után magabiztosan vezette a versenyt a drámai ütközésig. Őket egy négyes vonat követte, amit D’Ambrosio vezetett, miután megelőzte a két Virgin pilótát.

    Vergne egész szépen fel tudott zárkózni a mezőny végéről, ugyanis a francia bajnok az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót. A francia csapattársa, André Lotterer is szépet ment, ugyanis a német pilóta a huszonegyedik helyről rajtolt és a verseny végén a hatodikként ért célba. Buemi a nyolcadik, Evans pedig a kilencedik helyen ért célba. Az utolsó pontszerző helyen az Audi német pilótája, Daniel Abt zárt.

    A marrakeshi hétvége nem a brazil versenyzőkről szólt. Lucas di Grassi hetedik, Nelson Piquet a tizennegyedik, Felipe Massa pedig csak a tizennyolcadik helyen zárt.

    A verseny végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Autó Kör Különbség
    1 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 31 46m45.884s
    2 Robin Frijns Virgin Audi 31 0.143s
    3 Sam Bird Virgin Audi 31 0.461s
    4 Alexander Sims BMW BMW 31 0.740s
    5 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 31 1.232s
    6 Andre Lotterer DS Techeetah DS 31 1.457s
    7 Lucas di Grassi Audi Audi 31 1.633s
    8 Sebastien Buemi e.dams Nissan 31 2.455s
    9 Mitch Evans Jaguar Jaguar 31 2.980s
    10 Daniel Abt Audi Audi 31 4.014s
    11 Jose Maria Lopez Dragon Penske 31 4.528s
    12 Maximilian Gunther Dragon Penske 31 6.034s
    13 Edoardo Mortara Venturi Venturi 31 6.790s
    14 Nelson Piquet Jr. Jaguar Jaguar 31 6.833s
    15 Oliver Rowland e.dams Nissan 31 7.529s
    16 Oliver Turvey NIO NIO 31 9.241s
    17 Tom Dillmann NIO NIO 31 9.665s
    18 Felipe Massa Venturi Venturi 31 10.250s
    Antonio Felix da Costa BMW BMW 25 Kiesett
    Gary Paffett HWA Venturi 3 Kiesett
    Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 1 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 1 Kiesett

     

  • Villeneuve: Szégyen, amit Ocon csinált

    Villeneuve: Szégyen, amit Ocon csinált

    Max Verstappen és Esteban Ocon ütközése a Brazil Nagydíjon kétségtelenül nagy port kavart, ez szolgáltatja most a beszédtémát. A véleményét a korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve sem tartotta magában, szerinte szégyen az, amit Ocon művelt.

    A Force India franciája épp a körét próbálta visszavenni a versenyt vezető Verstappentől, ám a két fiatal összeakadt a Senna S-ben. Verstappennek ez valószínűleg a győzelmébe került, Ocon pedig 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott az esetért.

    Villeneuve szerint ez az eset jól mutatja, hogy Oconból hiányzik a versenyösztön.

    „Ocon egy szégyen” – mondta a Motorsportnak. „Nevetséges volt. A legrosszabb az egészben az, hogy mindenki látta, mi történt és Ocontól még egy bocsánatkérést sem hallhattunk a rádión, el sem ismerte hibáját. Néha jó, ha elismeri az ember a tévedését.”

    „Visszaveheted a köröd, de csináld rendesen. Nem kockáztathatsz az élen állóval szemben, nem veszíthet időt a másik miattad. Ha egyenesben elmész mellette, rendben van. De ez úgy nézett ki, mintha az első helyért folyó csata lenne. Ez azt is mutatja, hogy mintha hiányozna belőle a versenyösztön. A korábbi incidenseinél, akár az ő hibái voltak, akár nem, látszott, hogy talán nem olvassa elég jól a versenyt. És sosem tanul ezekből, mert nem ismeri be a hibáját.”

    Egyébként Villeneuve szerint Verstappen még visszafogta magát, ám így is megbüntették, mert meglökdöste Ocont a mérlegelésnél.

    „Szerintem Verstappen még vissza is fogta magát, még meg se ütötte! Mit akarunk látni? Érzelmeket, gladiátorokat. Jó volt ezt megtapasztalni. Egyébként Ocon még magasabb is nála. Amúgy Max remek volt, az előzése az elején, még DRS nélkül lenyűgöző volt. Ő egy teljesen más Max. Olyan, mintha Monaco óta átvette volna Ricciardótól ezt a fajta tehetséget az ilyen előzéseknél. Max végre megszabadult a rosszabb dolgoktól és Ricciardo jó tulajdonságai átragadtak rá is, tényleg tett egy lépést. Az előző versenyeken lenyűgöző volt.”

  • Whiting szerint Ocon és Verstappen csatája elfogadhatatlan volt

    Whiting szerint Ocon és Verstappen csatája elfogadhatatlan volt

    Charlie Whiting szerint nem vétett hibát azzal Esteban Ocon, hogy vissza akarta venni a körét Max Verstappentől, ám csatába keveredni a versenyt vezető pilótával, teljesen elfogadhatatlan.

    A francia pilóta frissen cserélt szuperlágyakkal ért a holland mellé, akit az 1-es kanyarban kezdett támadni, majd megpróbálta megelőzni, aminek az lett a vége, hogy a Force India pilótája kilökte Verstappent, aki megfordult és sérült padlólemezzel futott be a második helyre. (Ocon 10 másodperces stop/go büntetést kapott).

    Whiting szerint Oconnak joga volt visszavennie a körét, ám az, hogy csatába bonyolódott a versenyt vezetővel, azzal van probléma, és ha kicsit türelmesebb, akkor DRS-el könnyen meg tudta volna előzni a Red Bullos pilótát a 4-es kanyarban.

    ,,Többször is megtörtént már a múltba – utalt Whiting arra, hogy a kört kapott versenyző megelőzi az első helyen autózót -, ám természetesen arra számítasz, hogy biztonságosan zajlik le. Tisztának kell lennie és teljesen küzdelem mentesnek. Nem szabadna harcolni azért, hogy hogy el tudj menni a másik mellett ebben a helyzetben.”

    ,,Ha meg lett volna a sebessége, akkor a Red Bull rá szólt volna a versenyzőjére miszerint Ocon gyorsabb nálad, hagyd, hogy elmenjen melletted, vagy valami ilyesmi. Azonban ő döntött úgy, hogy megteszi, majd felesleges harcba bocsátkozott, ami teljesen elfogadhatatlan.”

    2001 óta most fordult elő, hogy egy lekörözött és a versenyt vezető pilóta ütközött egymással. 17 évvel ezelőtt pont a Brazil Nagydíjon Jos Verstappen és Juan Pablo Montoya került hasonló szituációba.

    ,,Nem hinném, hogy bármit is hozzátesz, hogy a futamot vezető pilótával történt a dolog. Az emberek szemében ez rosszabbnak tűnik, de ami a versenyfelügyelőket illeti, nem számít, kiről van szó. – nyilatkozta Whiting.

    Lewis Hamilton rögtön a futam után azt mondta, ő máshogy kezelte volna a helyzetet, mint Verstappen, majd hozzátette, hogy több helyet kellett volna hagyni Oconnak, akinek már „nincs veszítenivalója”.

    ,,Úgy gondoltam, az megengedett, hogy visszavegye a körét. Termesztésen ilyenkor nem akarsz balesetet okozni, ám azokban a helyzetekben, helyet kell hagynotok egymásnak, ennyire egyszerű, csak helyet kell hagyni.”

    ,,Sosem szabad azt feltételezni, hogy a másik pilóta nem akar majd belső íven menni, csak azért mert ő lekörözött versenyző, és úgyis is vissza kell, hogy vegyen. Számolni kell azzal, hogy talán ott marad, ilyenkor én több helyet hagyok, mert ő egy másik versenyt fut.” – osztotta meg az észrevételeit az ötszörös világbajnok.

  • Verstappen és Ocon Instagramon is véleményezték a tegnap történteket

    Verstappen és Ocon Instagramon is véleményezték a tegnap történteket

    A tegnapi Brazil Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte, végül azonban senki nem erről beszél. Max Verstappen ugyanis azért vesztette el a győzelmet, mert Esteban Ocon megforgatta őt. A holland pedig olyan dühös lett, hogy a verseny után oda is ment Oconhoz és több alkalommal is nagyot lökött rajta. A pályán történtekért Ocont megbüntették, a fizikai inzultusért közmunkát kapott.

    A történtek után mindketten véleményezték az esetet Instagramon is.

    „Kiautóztam a szívemet ma, de továbbra sem tudom, mit mondjak.” – írta Verstappen. „Második helyen végezni a versenyen nagyszerű eredmény, de ennek győzelemnek kellett volna lennie. Köszönöm a csapatnak a nagyszerű autót és a stratégiát. Köszönöm a rajongók támogatását, jövőre erősebben térünk majd vissza.”

    „Tiszteletben tartom az FIA döntését, de hogy világos legyen, ha gyorsabb vagy, megengedett, hogy visszavedd a köröd.” – véleményezett Ocon. „Hét alkalommal előztem a kettes kanyarban, mindig szoros volt, de mindig fair…”

    https://www.instagram.com/p/BqDfWHaBA_U/

    https://www.instagram.com/p/BqDg-vanDyM/