Címke: USA Nagydíj

  • Verstappené a pole az austini sprintre, Norris az első háromba sem fért be

    Verstappené a pole az austini sprintre, Norris az első háromba sem fért be

    Max Verstappen az utolsó pillanatban csente el az USA Nagydíj sprintjének pole pozícióját George Russelltől. A harmadik helyet Charles Leclerc szerezte meg, míg Lewis Hamilton csak a 7., Sergio Pérez pedig csak a 11. helyen végzett.

    Az egyetlen szabadedzés után rögtön a sprintidőmérővel folytatódott az USA Nagydíj. A szabályok értelmében a pilóták az első szakaszra egy szett közepes keveréket kaptak, amivel a 12 perces visszaszámlálás elindulása után jó néhányan rögtön megkezdték a körözést. Hét perc elteltével Hamilton, Leclerc, Norris, Sainz, Russell, Magnussen, Alonso, Stroll, Cunoda, Verstappen, Lawson, Gasly, Piastri, Albon, Colapinto, Ocon, Hülkenberg, Bottas, Csou, Pérez sorrend alakult ki, majd így vágott neki a mezőny a hajrának.

    Két és fél perccel a vége előtt Verstappen 68 ezredre megközelítette Hamiltont és feljött a 3. helyre, miközben Pérez több mint 4 tizedet kapott tőle és csak a 7. pozícióba ugrott fel. Az utolsó percre fordulva csak Oscar Piastri volt veszélyben a topcsapatok versenyzői közül, és rövid ideig a 15. helyre csúszott vissza, ám végül javított és bejött Pérez elé. Rögtön ezután Alex Albon kis híján idő előtt véget vetett a körözésnek, mivel az utolsó előtti kanyarban hatalmas megforgást mutatott be, de a 360 fokos piruett után menetirányba állt és továbbment.

    Ekkor úgy tűnt, hogy dráma nélkül ér véget az SQ1, de nem így lett, Piastri ugyanis az utolsó előtti kanyarban elkövetett pályaelhagyás miatt elveszítette az utolsó mért körét, aminek következtében visszacsúszott a 16. helyre és kiesett. Mögötte Ocon, Albon, Bottas és Csou volt a búcsúzók további sorrendje, míg az élen Leclerc zárt 1:33.647-tel. Őt Hamilton, Verstappen, Norris, Sainz és Russell követte az első hatban, Pérez 9. lett.

    Az SQ1 végeredménye:

    SQ2

    A második szakaszra mindenki új közepes szettet kapott, a kezdeti roham során pedig Carlos Sainz állt az élre 1:33.274-es idővel Hamilton (1:33.370), Leclerc (1:33.392), Russell (1:33.544) és Norris (1:33.566) előtt. Verstappen kevesebb mint 4 perccel a leintés előtt érkezett, majd 1:33.290-nel a második helyre sorolt be Sainz mögé. A másik Red Bullban Pérez eközben továbbra is csak bottal ütötte csapattársa nyomát, és nem sokkal Verstappen után 1:34.244-et autózott, amivel az addig mért kört elérők közül az utolsó, azaz a 10. helyet foglalta el.

    Mivel újabb körre már nem volt ideje, és Cunoda Júki nem sokkal ezután megelőzte, Pérez a 11. helyen kiesett. Hasonlóan járt a két Aston Martin, valamint Liam Lawson és Pierre Gasly is, Fernando Alonso ráadásul a 12. helyét sem tarthatta meg, mivel az utolsó előtti kanyar kiszélesítése miatt bukta az utolsó körét, így csak a 14. rajtkockát szerezte meg a sprintre. Azért nem a 15.-et, mert Liam Lawson legjobb idejét is törölték, így ő lett az utolsó, sőt, Lance Strollét is, a kanadai ugyanakkor nem bukott pozíciót.

    A második szakaszt Sainz zárta az élen Verstappen, Hamilton, Leclerc, Russell és Norris előtt, míg ki kell emelni, hogy mindkét Haas továbbment.

    Az SQ2 végeredménye:

    SQ3

    A harmadik szakaszra előkerültek a lágy gumik, az első mért kört pedig Russell teljesítette rajtuk és 1:32.845-ös idejével több mint fél másodpercet adott a mögötte érkező csapattársának. Hamilton elég nagyot hibázott a 12-es kanyarban, majd azt mondta a rádióban, hogy „Gyerünk srácok, ez nem volt jó”.

    A többiek némileg később érkeztek, Russell idejével azonban sem a két Ferrari, sem Lando Norris nem tudott mit kezdeni. Ekkor már csak Verstappen volt hátra azok közül, akik eséllyel pályázhattak a pole-re, a második szektorban a holland pedig néhány századdal vezetett is, amiből 12 ezredet megőrzött a célvonalig, így sikerült elcsennie a sprint pole-ját Russelltől, aki a második helyen zárt, míg a harmadik hely Leclerc-é, a negyedik Lando Norrisé lett.

    A sprintidőmérő végeredménye:

  • A Mercedes pörgött-forgott, a Ferrari a leggyorsabb volt az USA Nagydíj egyetlen szabadedzésén

    A Mercedes pörgött-forgott, a Ferrari a leggyorsabb volt az USA Nagydíj egyetlen szabadedzésén

    A Ferrari nyitotta az élen az USA Nagydíj hétvégéjét, amely az egyetlen szabadedzés után rögtön időmérővel folytatódik. Max Verstappen és Lando Norris között hajszálnyi volt a különbség, míg a Mercedes és különösen Sergio Pérez csak szenvedett.

    Az egyhónapos őszi szünet után sprinthétvégével folytatódik a Forma–1 idei szezonja, a 24 versenyes idén 19. állomásának otthont adó Austinba pedig több csapat is jelentős fejlesztésekkel érkezett. A konstruktőri pontversenyben vezető, a Google miatt ismét részben krómozott festést villantó McLaren például szám szerint hét újítást – többek között új első szárnyat és első felfüggesztést – vitt el az USA Nagydíjra, de az új szárnyából csak egy darab áll rendelkezésre, így bár azt az első és egyetlen szabadedzésen Lando Norris és Oscar Piasti is kipróbálhatta, a folytatásban előbbi autóján lesz. Az ausztrál versenyző a maradék hat fejlesztést ugyanakkor szintén megkapja a teljes hétvégére.

    A Daniel Ricciardót leváltó Liam Lawson idei első F1-es hétvégéjét kezdte meg:

    A nagy fejlesztési csomaggal érkezők közé tartozik a Mercedes is, amely új, alávágott oldalszekrényeket villantott, de a Haas is sok újítással készült, amelyek között találunk új padlólemezt, új motorborítást, új oldalsó légbeömlőt, míg a szám szerint hat fejlesztést hozó Aston Martin új első szárnyat és diffúzort is bevetett. A hétvége kezdete előtt a hasmagasság-állító berendezése miatt a figyelem középpontjába kerülő Red Bull csupán módosított padlólemezélekkel és motorborítással készült, miközben a Ferrari és a Williams az a két csapat, amely semmilyen fejlesztést nem pakolt fel az autójára.

    Ami a pályán történteket illeti, miként az a sprinthétvégéken lenni szokott, most is hatalmas volt a forgalom az első pillanattól kezdve, hiszen egyetlen órába kellett belesűríteni azt, amire normál esetben három áll rendelkezésre. A két Alfa Romeót kivéve a teljes mezőny kemény abroncsokon kezdett, a még poros, szeles pályán pedig többen is elkövettek kisebb hibákat, mígnem jött Lewis Hamilton és a tempós első szektorban nagy sebességgel megpördült. Ami furcsa volt a hétszeres világbajnok piruettjében, hogy rögtön ezután George Russell ugyanabban a kanyarban ugyanott ugyanúgy csúszott meg, csak ő meg tudta fogni az autót, noha ezután az egyes kanyarban bemutatott egy alacsony tempós piruettet.

    Hamilton megforgása:

    A kemény gumis körözgetésnek fél óra elteltével Max Verstappen vetett véget, elsőként ő kapta meg ugyanis a topcsapatok versenyzői közül a lágy abroncsokat, és rögtön adott is közel 9 tizedmásodpercet az addig élen álló Carlos Sainznak. A Ferrari spanyolját egyébként Leclerc, Russell, Norris, Bottas, Lawson, Cunoda és Stroll követte az első tízben a kemény gumis idők alapján, ami mutatja, hogy azért ennek a sorrendben nem volt szabad nagy jelentőséget tulajdonítani.

    Verstappen után Pérez érkezett lágy gumin, ám ő nem tudta megelőzni Sainzot, ellenben ezredre azonos időt ért el vele, csak mivel a spanyolja futotta korábban a körét, ő maradt a második helyen. Pérez nagyjából 7 perccel később aztán faragott egy kicsit az idején és Sainz elé ugrott, 0,079 másodperccel megelőzve a Ferrari versenyzőjének legjobb kemény gumis idejét.

    Aki azt várta, hogy a Red Bull megnyitja a sort, és elkezdenek sorban özönleni a lágy gumis körök, annak még várnia kellett, a többiek ugyanis inkább az utolsó 10 percre hagyták ezt a mutatványt. Elsőként Lewis Hamilton jött és meglepetésre 0,46 másodpercet kapott Verstappentől, miközben jelentősen jobb állapotú pályán teljesítette a körét. A mögötte érkező Sainz ezzel szemben már gyorsabbnak bizonyult Verstappennél (0,253 másodperccel) és 1:33.602-vel átvette a vezetést.

    Hogy a Mercedes továbbra sem volt kezesbárány, azt Russell első lágy gumis mért körében elkövetett hibája mutatta, ráadásul ismét az egyes kanyarban csúszott meg, hogy aztán a második körben több mint 8 tizeddel maradjon el Sainz idejétől. De nemcsak Russell hibázott, hanem Oscar Piastri is, aki kis híján összetörte a McLarenjét, mert túl rövidet fékezett a bokszba bemenet, majd a falat elkerülve, az utolsó kanyart levágva inkább visszatért a pályára.

    Russell újabb megcsúszása:

    A két McLaren az utolsó két percbe lépve teljesítette csak a maga lágy gumis körét: előbb Piastri iratkozott fel a 3. helyre Sainz és Verstappen mögé, de csak addig tartotta ezt a helyet, így Leclerc be nem jött a 2. helyre, mindössze 21 ezredmásodperccel elmaradva a csapattársától. Mielőtt Lando Norris is megjött, Hamilton kopott lágyakon javítva feljött az 5. pozícióba, mindössze 6 századra Piastritól, majd az ausztrállal együtt hátrébb esett egy helyet, amikor Norris a 4. helyre fért oda. A pontverseny második helyezettje kereken 4 századot adott a csapattársának, ám Sainztól 0,266 másodperccel elmaradt.

    Ezzel pedig gyakorlatilag véget is ért a szabadedzés, az élen Sainz végzett Leclerc előtt, majd következett Verstappen, Norris, Piastri, Hamilton, Russell, Magnussen, Alonso és Cunoda az első tízben.  A mezőny második felében a megszokott neveket találtuk, kivéve Sergio Pérezt, aki a 16. pozícióban szerénykedett…

  • A Red Bull módosít az autóján a csalással kapcsolatos vádak miatt

    A Red Bull módosít az autóján a csalással kapcsolatos vádak miatt

    Az USA Nagydíj előtt kirobbant hasmagasság-állítós botrány fejleményeként a Red Bull módosítani fog az autóján annak érdekében, hogy ezentúl ne merüljön fel a szabályszegés lehetősége. Ám ezt legkorábban a Brazil Nagydíjra teszi meg.

    Miután a Red Bull elismerte, hogy van a hasmagasságot a pilótafülkéből állítani képes eszköz az autójában – majd hozzátette, hogy a kocsi teljesen összeszerelt állapotában ehhez ugyanakkor nem lehet hozzáférni –, az energiaitalos istálló az FIA-val együttműködve azon dolgozik, hogy úgy módosítson az RB20-ason, hogy ezzel biztosítsa a szövetséget arról, hogy a jövőben akarva sem tudna ilyen állításokat elvégezni parc fermé-körülmények alatt, azaz az időmérő edzés és a verseny között.

    18-ból 17 futamon csalhatott a Red Bull, de az is lehet, hogy teljesen ártatlan

    Miután több csapat is aggodalmát fejezte ki az FIA felé amiatt, hogy szerintük a Red Bull ezzel az eszközzel észrevétlenül állíthatja az autója elülső hasmagasságát akkor, amikor az tilos, az FIA változtatott az ellenőrzési folyamatain, és közölte, hogy adott esetben akár plombát is alkalmazhat a szabályok betartatásához. Mindeközben a Nemzetközi Automobil Szövetség azt is világosan közölte, hogy nincs bizonyítéka arra, hogy a Red Bull bármikor is illegális változtatásokat eszközölt volna.

    A szigorított ellenőrzés azonban nem elég, az FIA ugyanis a Red Bull-lal megegyezett abban, hogy a csapat változtat az autóján úgy, hogy azzal garantálja, hogy a jövőben fel se merülhessen szabálytalanság. Ehhez a címvédő módosít az RB20-ason a szóban forgó területen, az Autosport saját forrásaira hivatkozva ugyanakkor arról ír, hogy ezt a módosítást nem lehet azonnal elvégezni, mert a hasmagasság-állításhoz használt szerkezet bonyolult helyen van az autóban, ezért a változtatásokkal a november eleji Brazil Nagydíjra készülhetnek el. Ez azt jelenti, hogy Austinban és Mexikóban még csupán az FIA szigorúbb ellenőrzése akadályozza meg a Red Bullt a tiltott időben történő használatban.

    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Maga a szerkezet egyébként nem bonyolult, azt egy szerelő a megfelelő szerszámmal csavarva változtathat a hasmagasságon. A különlegességét az adja, hogy a többi csapat szerkezetével ellentétben a Red Bullé a pilótafülkéből is elérhető, azaz külső szemlélő számára nem látható módon is lehet állítani. A bikások persze ragaszkodnak ahhoz, hogy semmit sem rejtegetnek, hiszen egyébként is fel kell tölteni az FIA szerveire a terveket, amelyeket az összes csapat szabadon megnézhet.

    Ugyanakkor a riválisok gyanúja is érthető, hiszen az időmérő és a futam között a csapatok az FIA felügyelete mellett dolgozhatnak az autón – például engedéllyel kicserélhetnek sérült alkatrészeket –, ezen munka során pedig a Red Bull úgy állíthatja az autója hasmagasságát, hogy az ne legyen nyilvánvaló az FIA ellenőrének.

    A Red Bullt váratlan személy védte meg: Hamilton

  • Óriási botrány lehet kirobbanóban a Forma–1-ben

    Óriási botrány lehet kirobbanóban a Forma–1-ben

    A hétvégén visszatér egyhónapos őszi szünetéből a Forma–1, és máris kialakulóban van egy botrány az egyik csapat feltételezett trükközése miatt.

    Az Autosport számolt be róla az USA Nagydíj előtt, hogy egyre nagyobb a gyanú, hogy az egyik csapat tiltott hasmagasság-állító eszközt használ. A szaklap azt írja, az FIA számos csapattal folytatott párbeszédet az elmúlt hetekben arról, hogy egy egyelőre nem azonosított istálló tiltott módszerrel képes változtatni a padlólemezének a szakzsargonban csak „teástálcának” nevezett részén, pontosabban a pilótafülkéből képes állítani annak magasságát.

    Ennek előnye, hogy már egy apró eltérés is nagy előnyökkel járhat, hiszen más az optimális hasmagasság az időmérőn, kevés üzemanyag és könnyű autó, valamint a versenyen, megtankolt és nehéz autó mellett. Mindez ugyanakkor az F1-es technikai szabályzat egyértelmű megsértése lenne, hiszen az kimondja, hogy parc fermé-körülmények között az első szárny állításának kivételével tilos változtatni az autó aerodinamikai konfigurációján. A szabályzat emellett kitér arra is, hogy szerszámok nélkül nem lehet változtatni a szárnyon sem.

    Lewis Hamilton, Mercedes, Monacói Nagydíj, 2003, padlólemez
    A padlólemez előrenyúló részének beceneve a teástálca / Fotó: Vándor Iván

    A gyanú szerint a szóban forgó csapat azonban a pilótafülkéből tud változtatni az autó hasmagasságán, amit egy szerelő így könnyedén elvégezhet az időmérő és a futam közötti munkálatok során úgy, hogy a kívülállóknak semmi ne tűnjön fel. Az Autosport tudomása szerint a rivális csapatok gyanúja az FIA szervereire kötelezően feltöltött, mindenki számára elérhető, nyílt forrású alkatrészek vizsgálatából ered.

    Az FIA ugyanakkor egyelőre nem kapott meggyőző bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy bármelyik csapat ilyen eszközt használ, ugyanakkor ennek ellenére a hétvégi USA Nagydíjtól kezdődően változtattak a teástálcát ellenőrző folyamataikon, és akár plombát tehetnek bármilyen olyan eszközre, amelyet a hasmagasság állítására használhat az adott csapat.

    „Az elülső hasmagasság állítását parc fermé-körülmények között szigorúan tiltják a szabályok. Miközben nem kaptunk semmilyen utalást arra, hogy bármelyik csapat is használna ilyen rendszert, az FIA továbbra is éberen igyekszik betartatni a sportág szabályait. Ennek részeként módosítottunk a folyamatainkon, hogy biztosítsuk, az elülső hasmagasságot ne lehessen könnyen változtatni. Egyes esetekben ezért plombát használhatunk a megfelelőség további biztosítására” – mondta az FIA egyik szóvivője az Autosportnak.

    Színkavalkád Austinban: nem a McLaren lesz a legnarancssárgább, de a magentát megúsztuk

  • Ezekben az órákban követhetjük az F1 és Michelisz versenyét

    Ezekben az órákban követhetjük az F1 és Michelisz versenyét

    Az F1 jelenlegi naptárában a legrégebbi USA-beli helyszín, Austin következik, ezzel megkezdődik a szezon utolsó negyede, két tripla hétvégével, míg Michelisz Norbert bajnokságának az utolsó előtti állomása esedékes. Mutatjuk a hétvége autósport-menetrendjét!

    F1, Egyesült Államoka Nagydíja

    • október 18. péntek: edzés 19:30-20:30, közvetítés: M4 Sport
    • október 18. péntek: sprint időmérője 23:30-, közvetítés: M4 Sport
    • október 19. szombat: sprint 20:00-, közvetítés: M4 Sport
    • október 20. vasárnap: időmérő 0:00-, közvetítés: M4 Sport
    • október 20. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: M4 Sport

    Lando Norrisnak meredek emelkedőt kell megmászni, ha az F1 bajnoki címére pályázik, Max Verstappen előnyéből ugyanis továbbra is csak szerény ütemben tud harapni. Austin olyan pálya, hogy gyors és lassú kanyarokból, hosszabb padlógázos részekből egyáltalán bőven találhatók rajta, így nem egyszerű beállítani az autót, emellett az útegyenetlenségek is sok problémát okoznak, noha az idei versenyre újraaszfaltozták a burkolatot. Az eredményhirdetésnél azt érdemes figyelni, hogy igazán sajátos trófeákat osztanak ki a dobogósoknak.

    Lesajnáló véleményt mondott Norrisról és Leclerc-ről a Red Bull vezetője

    TCR World Tour, Csucsou

    • október 19. szombat: időmérő 4:00-, közvetítés: Sport 1
    • október 19. szombat: futam 8:00-, közvetítés: Sport 1
    • október 20. vasárnap: futam 8:00-, közvetítés: Sport 1

    DTM, Hockenheim

    • október 19. szombat: időmérő 9:30-
    • október 19. szombat: futam 13:30-
    • október 20. vasárnap: időmérő 9:35-
    • október 20. vasárnap: futam 13:30-

    International GT Open, Monza

    • október 19. szombat: időmérő 10:50
    • október 20. vasárnap: futam 12:00-

    NASCAR, Las Vegas

    Cup Series

    • október 19. szombat: időmérő 23:20-
    • október 20. vasárnap: futam 20:30-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • október 19. szombat: időmérő 1:10-
    • október 20. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: MATCH4

    Véletlenszerű körökben oszthatnak pontot, ha megvalósul a Formula E flúgos ötlete

  • Több kamerával próbálják fülön csípni a szabálytalankodó versenyzőket

    Több kamerával próbálják fülön csípni a szabálytalankodó versenyzőket

    Sok probléma szokott lenni Austinban a pályaszélesítésekből, de az F1-es Egyesült Államok Nagydíjának helyszínén a szervezők készen állnak változtatni ezen.

    Általában az első szektorban található gyors ívek, valamint az utolsó két kanyar számítanak neuralgikus pontnak ebből a szempontból, és tavaly a Haas például a verseny után több rivális csapat pilótáját megpróbálta kizáratni, amiért túl sokszor fordultak az autóval a fehér csíkon túl.

    Az Autosport azt írja, az Egyesült Államok Nagydíjának szervezői több intézkedéssel próbálják elejét venni a hasonló mizériáknak, bár úgy tűnik, egyik sem hasonlít a Red Bull Ring népszerűnek bizonyuló lépéséhez. Ott a kijárati kerékvetőkön módosítottak, Austinban másféle lépésekhez folyamodtak.

    A 6-os, 13-as, 14-es, 15-ös kanyaroknál 1,5 méterrel keskenyítettek az aszfaltburkolaton és műfüvet fektettek a helyére, hogy azok csúszósságával elvegyék a pilóták kedvét a kanyarlevágástól. A 11-es kijáratánál, a hátsó egyenesre vezető hajtűnél ragadós “álkavicságyat” helyeztek el, aminek szintén ugyanez a célja, annyi különbséggel a hagyományos kavicságyakhoz képest, hogy ebből nem hordanak fel a pályára kőzúzalékot az autók.

    Emellett újabb kamerákat helyeznek el szerte az F1-es pályán, hogy jobban ellenőrizni tudják a pályahatárok betartását. Tavaly ugyanis a Haas óvását azért utasították el, mert a bizonyítékaik egy része csak fedélzeti kamerás felvétel volt, amelyek közül nem mindről lehetett teljesen bizonyossággal megállapítani, hogy valóban elhagyta-e az autó a pályát.

    Színkavalkád Austinban: nem a McLaren lesz a legnarancssárgább, de a magentát megúsztuk

  • Színkavalkád Austinban: nem a McLaren lesz a legnarancssárgább, de a magentát megúsztuk

    Színkavalkád Austinban: nem a McLaren lesz a legnarancssárgább, de a magentát megúsztuk

    Az F1 amerikai berobbanása óta az USA-ban zajló versenyek is különleges állomásnak számítanak több csapat számára, így hárman is egyedi festéssel készültek az austini hétvégére.

    A legváratlanabbat az Alpine húzta, amely istálló kedden a szokásos kék helyett narancssárga festéssel prezentálta autóját. Ezzel a westernfilmek hangulatát idézik, konkrétabban pedig az Indiana Jonesét, amihez egy hangulatos videót is forgattak, melyben egy látszólag a vadnyugatról érkező kamion szállítja le a csapat versenyautóját a texasi F1-es pályára.

    Az autó azonban valójában nem egy újabb film, hanem az Indiana Jones and the Great Circle című videojáték népszerűsítése céljából váltott színt, amit december 9-én dobnak piacra. Nem ez az első alkalom, hogy az Alpine filmes ihletésű témához nyúl, amióta tavaly Ryan Reynolds nevével fémjelezve hollywoodi színészeket is magában foglaló befektetői csoport vált az istálló részvényesévé: a Belga Nagydíjon a Deadpool & Wolverine száguldó plakátjaiként mutatkoztak.

    A narancssárga tényleges árnyalatait talán majd csak a versenyhétvége kezdetekor láthatja meg a közönség, hiszen a képeken és a videóban a sejtelmes, vöröses-narancsos megvilágítás kissé torzítja a látványt.

    Az Alpine viszont ilyen formában külsőre jelentős hasonlóságot mutat a McLarennel – pontosabban csak mutatna, ha a wokingiak nem döntöttek volna szintén némi színváltoztatás mellett erre a hétvégére. A csapat hétfőn bejelentette a T-Mobile telekommunikációs vállalattal való új partnerségét, amit a két cég jellegzetes színei nyomán a papaja és a magenta találkozásaként írtak le, majd pedig érkezett is egy rövid kedvcsináló videó, ami különös színkavalkádot mutatva új McLaren-festést lebegtetett be.

    Kedden aztán sokak megnyugvására kiderült, hogy nem öntötték nyakon rózsaszínnel az MCL38-ast, és nem is ez a szponzor inspirálta az új külsőt, hanem a Google Chrome, akiknek közbenjárására az autó alapesetben fekete részei, köztük az oldalszekrényekkel krómszínűvé változtak. Ezzel a McLaren az 1997 és 2014 közötti korszakát meghatározó ezüstöt külsőhöz nyúl vissza, ahogyan azt már a tavalyi Brit Nagydíjon is megtette a csapat.

    A harmadik új köntöst öltő istálló pedig a hazai pályán versenyző Haas lett, akik az amerikai zászló színeivel és csillagokkal díszítették az első vezetőszárnyat és az oldalszekrényeket. Kevésbé látványos, de ennél mégis jelentősebb változás azonban, hogy az elmúlt hetekben megkötött új technikai partnerség nyomán most először megjelenik az autók orrkúpján és tükrein a Toyota Gazoo Racing logója is.

    A Toyota most sikerre viheti mindazt, amibe gyári csapatként belebukott

  • Mickey Egér és az integető kínai macska szerelemgyereke? Bizarr szintet ütnek meg az austini F1-es trófeák

    Mickey Egér és az integető kínai macska szerelemgyereke? Bizarr szintet ütnek meg az austini F1-es trófeák

    A névadó szponzor meglehetősen furcsa figurát ábrázoló trófeákat készített az USA Nagydíj dobogósai számára, amelyekbe sok mindent bele lehet látni.

    Ezen a hétvégén végre véget ér a Forma-1 szokatlan, négyhetes őszi szünet, Szingapúr után Austinban veszi kezdetét a 2024-es szezon utolsó negyede.

    Az USA Nagydíj névadó szponzora a Pirelli, az F1 gumipartnere pedig szállította is a verseny hetének első figyelemfelkeltő eseményét azzal, hogy bemutatta, milyen trófeákkal jutalmazza majd az első három helyezettet.

    Az alkotások az olasz tervező, Matteo Macchiavelli keze munkáját dicsérik, ám kétségtelenül az F1 valaha volt legbizarrabb díjai közé tartoznak a sisakos, Mickey Egér-fülekkel rendelkező, és a szerencsehozó távol-keleti macskafigurák kéztartását imitáló szobrok – amelyekből a győztes az arany-, a második helyezett az ezüst-, a harmadik pedig a titánbevonatú fejjel rendelkező figurát kapja meg.

    Fotó: Pirelli

    Nevet is kapott a kollekció: a hősre utaló Heroo a gumik és az F1-es autók közötti kapcsolódást igyekszik szimbolizálni a Pirelli szerint.

    Az is kiderült a dobogós kellékeket készítő gumigyártótól, hogy idén sem cowboykalapot kap majd az első három helyezett a díjátadóra való kivonuláshoz – hiába volt népszerű a közönség körében az első austini versenyek során ez az üdítő változatosság, idén is marad a hagyományos baseballsapka.

    https://twitter.com/pirellisport/status/1845864220304306333

  • Ekkora a baj? – a Red Bull az utolsó pillanatban cserben hagyta a szurkolóit

    Ekkora a baj? – a Red Bull az utolsó pillanatban cserben hagyta a szurkolóit

    A Red Bull az utolsó pillanatban visszatáncolt attól, hogy a Szingapúri és az USA Nagydíjon a szurkolói által tervezett festéssel versenyezzen, miközben a Brit Nagydíjon még nem volt gondja ezzel.

    A Red Bull még márciusban jelentette be, hogy az idén is – tavaly Miamiban, Austinban és Las Vegasban lehetőség lesz szurkolóknak festést tervezni a csapat F1-es torpedójára, és a Forever Rebl (örök lázadó) kampány keretein belül zajló REBL CUSTMS elnevezésű versenyben győztes festéseket a Brit, a Szingapúri és az USA Nagydíjon viseli majd Max Verstappen és Sergio Pérez RB20-asa. A versenybe ezen a felületen lehetett benevezni mindenféle előzetes szakképzettség nélkül, a csapat pedig korábbi különleges dizájnok mintáit és színeket is kínált, hogy ne a nulláról kelljen alkotni. Ezután az elkészült dizájnokból kiválasztják a legjobb ötöt, majd a drukkerek szavazhatják meg az egyes futamokra általuk legjobbnak tartott festést. A győztes dizájn megalkotóját ráadásul a csapat minden költséget állva vendégül is látja az adott versenyen.

    Red Bull, festés, Silverstone
    Az idei Brit Nagydíjon futott rajongói dizájn / Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ez a folyamat a Brit Nagydíj előtt le is zajlott és a különleges festés felkerült az autókra, Szingapúrban és Austinban viszont már nem fog, a Red Bull ugyanis közölte, hogy azok túl nehezek.

    „Nagyon köszönjük, hogy részt vettetek a REBL CUSTMS versenyben. Az elkészült dizájnok ezúttal is leleményességről és progresszív gondolkodásról árulkodtak, ami a viszonyítási alap lett, amint a szurkolói festésversenyeink fejlődtek az elmúlt két évben. Sajnos amint a tesztelési fázisába értünk annak, hogy néhány elkészült REBL CUSTMS dizájn hogyan nézhet ki a valóságban az RB20-ason, rájöttünk, hogy az ezekhez a teljes autós festésekhez használt festék előre nem látott és nemkívánatos súlyt adnak az RB20-ashoz. Amint azt bizonyára el tudjátok képzelni, minden hozzáadott súly hátrányos a teljesítményre. A csapatnak továbbra is az a prioritása, hogy a lehető legversenyképesebbé tegye az autót a 2024-es szezon hátralevő részére, ennek pedig az az eredménye, hogy nehéz szívvel kell informálnunk arról, hogy a csapat azt a döntést hozta, hogy nem alkalmazza a REBL CUSTMS festéseket az RB20-ason a Szingapúri és az USA Nagydíjon.”

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    Minden valószínűség szerint nem az a helyzet, hogy a Red Bull időközben rájött, hogy a különleges dizájnok a vártnál nagyobb súlyt pakolnak az autóra, hanem inkább az, hogy jelen helyzetükben – Azerbajdzsánban elveszítették a vezetést a McLarennel szemben a konstruktőri pontversenyben és rögtön 20 pontos hátrányba is kerültek – nem engedhetnek meg maguknak semennyi extra dekagrammot az autón, ezért inkább elkaszálták a tervezett különleges festéseket.

    Ez egyrészt érthető, hiszen a teljesítmény a legfontosabb, és a csapat drukkerei is azt szeretnék, hogy Max Verstappen újra nyerjen, másrészt sajnálatos azoknak, akik részt vettek a versenyben és az általuk tervezett dizájnt élőben is megcsodálhatták volna a szingapúri éjszakában és a texasi napsütésben.

    Eközben a testvércsapat RB és Mercedes nem spórol a festésén, hiszen előbbi farmerhatású dizájnt, utóbbi főszponzora, a Petronas alapításának 50. évfordulójára pedig szintén különleges dizájnt villant Szingapúrban. Az RB új feszését IDE, a Mercedesét pedig IDE KATTINTVA lehet megnézni.

    A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

  • A Haas felülvizsgálati kérelme rámutat az FIA hibájára, véli az istálló csapatfőnöke

    A Haas felülvizsgálati kérelme rámutat az FIA hibájára, véli az istálló csapatfőnöke

    Günther Steiner nem bánta meg, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, és szerinte a sportfelügyelők döntése elsősorban az FIA-t tünteti fel rossz színben. A Haas csapatfőnöke azt is elárulta, hogy miért nem az óvás mellett döntöttek.

    Múlt héten nem volt futam, így a Haas felülvizsgálati kérelme volt az elsődleges téma a sajtóban. Az amerikai istálló szerette volna elérni, hogy négy pilótát is megbüntessenek utólag, és így megváltozzon az USA Nagydíj végeredménye. Szerintük ugyanis ezek a versenyzők rengetegszer elhagyták a pályát, a sportfelügyelők pedig nem vagy nem eléggé szankcionálták őket.

    Ugyanezek a sportfelügyelők elutasították a felülvizsgálati kérelmet, mondván, a Haas által benyújtott bizonyítékok nem újak, nem relevánsak és egy kivétellel nem is jelentősek. A csapat ugyanis a fedélzeti kamerás felvételekkel próbálta meggyőzni a döntéshozókat, de ezek már akkor is rendelkezésre álltak. Günther Steiner szerint azonban az ítélet nem rájuk vet igazán rossz fényt.

    „Nem bántam meg – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen a Haas csapatfőnöke. – Nyilvánvalóan tudatában voltunk annak, hogy nehéz lesz megvalósítani, de legalább megpróbáltuk. Az derült ki, hogy a sportfelügyelők lényegében kimondták, hogy az FIA rossz munkát végez. Szerintem is ez történt. Semmit sem értünk el vele, de meg kell kísérelni, az életben küzdeni kell. Az ember nem mondhatja azt, hogy »nem csinálok semmit«.”

    Hivatalosan is kiderült, hogy változik-e az Egyesült Államok Nagydíjának végeredménye!

    Az olasz szakember arra utalt, hogy a kérdéses 6-os kanyarban a CCTV-kamerák úgy voltak felszerelve, hogy nem látszott a kanyarcsúcspont, és így sokszor nem lehetett teljes bizonyossággal megítélni, hogy az adott pilóta elhagyta-e a pályát. Ideális esetben ez alapján hoznak döntést, ám ezek a felvételek most nem a megfelelő formában álltak rendelkezésre, amiért Steiner az FIA-t okolta.

    Gondoskodniuk kellett volna arról, hogy a hatos kanyarban legyen CCTV-kamera, hogy ne kelljen óvni – fogalmazott. – Ez az elsődleges [szempont]. Gondoskodniuk kellett volna arról, hogy meglegyenek az eszközeik a saját szabályaik ellenőrzésére, nem pedig nekem kellene otthon ülnöm, vagy az Aston Martinnak [az emlékezetes ausztriai büntetéscunami előtt ők nyújtottak be óvást – a szerk.], hogy ellenőrizzük, amit csinálnak. Ez nem a csapat dolga. Fél óra alatt nem volt időnk arra, hogy végigmenjünk ezeken, mert ez nem a mi feladatunk. Nem mi vagyunk az irányító testület, mi egy versenycsapat vagyunk, [és] fizetünk valakinek, hogy elvégezze ezt a munkát.”

    Apropó fizetés: ahogyan Steiner is utalt rá, az indoklásban az is szerepelt, hogy a Haasnak óvnia kellett volna, nem pedig felülvizsgálati kérelmet benyújtani. Az 58 éves szakember elárulta, miért az utóbbi mellett döntöttek. Egy óvás sok pénzbe kerül, egy felülvizsgálati kérelem kevesebbe – jelentette ki. – Okosnak is kell lenni. Szerintem az egész F1-nek megéri, nem csak nekünk, mert mindenki egyetértett ezzel, de senki nem tett semmit. Úgy vélem, segítünk a Forma–1 szabályainak fejlesztésében.”

    Steiner arra a kérdésre is válaszolt, hogy csapata szerinte megfelelő elbírálásban részesült-e. A tisztességes meghallgatás az lenne, ha elfogadnák a felülvizsgálati kérelmet, mi pedig megfelelően felülvizsgálhatnánk – felelte. – Nyilvánvaló okokból nem akartak elmenni ebbe az irányba, és ennyi, vége a történetnek. Azonban amíg továbblépünk, és a jövőben jobbak leszünk, addig ez már egy győzelem.”