Címke: ünnep

  • Különleges festéssel fog versenyezni a Mercedes a Német Nagydíjon

    Különleges festéssel fog versenyezni a Mercedes a Német Nagydíjon

    Különleges festéssel fog neki vágni a Német Nagydíjnak a Mercedes, ugyanis az istálló ezzel a gesztussal szeretné megünnepelni a legelső futam elrajtolását, valamint a csapat 200. versenyének is emléket akarnak állítani a különleges színezéssel.

    Pont 125 éve annak, hogy az első automobil verseny kezdetét vette. A közúton történő viadalt Párizs és Rouen között rendezték 1894-ben, és e jeles esemény megünneplésére az Ezüst Nyilak úgy döntöttek emléket állítanak ennek a történelmi jelentőségű momentumnak, azzal, hogy egy különleges festést mutatnak be az elkövetkezendő Nagydíjon. Toto Wolff elmondta, egyszeri alkalomról lesz szó, a további versenyeken már a jól megszokott színezést láthatják majd nézők.

    ,,Ebben az évben egy nagyon különleges eseménynek lehetünk majd szemtanúi. A Német Nagydíjnak mi leszünk a névadó szponzorai (Mercedes-Benz Német Nagydíj), valamint ez a verseny a 200. futam lesz a csapat történtében. Emellett Hockenheimben egy különleges eseményt is ünnepelhetünk, ugyanis már 125 éve annak, hogy megalakult a motorsport. 1894-ben a világon először Párizs és Rouen között rendezték az első versenyt, és a győztes autóban egy olyan „szív” dübörgött, amit Gottlieb Daimler tervezett. Ez az esemény később egy csodálatos tradíciót indított el, ami még a mai napig is tart és büszke vagyok arra, hogy mi is írhatunk egy fejezetet ebbe az örökségbe, ezért egy különleges festéssel szeretnénk ünnepelni és tiszteletünket leróni a történelmünk előtt.” –nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

  • Nem május elején akar versenyt rendezni jövőre Zandvoort

    Nem május elején akar versenyt rendezni jövőre Zandvoort

    A jövőre visszatérő Holland Nagydíj szervezői szeretnék, ha nem az eredeti május eleji időpontban rendeznék meg a Forma-1-es futamot.

    Zandvoort eredetileg Barcelona helyét veszi át a versenynaptárban, amely eddig május legelején (4.-5.), első európai helyszínként volt jelen.

    Május első hétvégéjére fog esni 2020-ban Hollandiában a Felszabadulás Ünnepe és az Emlékezés Napja, amelyeken a második világháború halottairól és a német megszállás végéről emlékeznek meg.

    A verseny szervezői jobbnak látják, ha jövőre nem raknak még be egy Forma-1-es futamot is arra a hétvégére, így reménykednek abban, hogy más korra át tudják helyezni a Holland Nagydíjat.

    „Elég érzékeny napokra esne a versenyhétvége, így ezt inkább el szeretnénk kerülni. Ám ebbe nincs nagy beleszólásunk, a FOM meghozta a döntését az időpontot illetően, de általában ilyen érvek miatt szoktak engedni. Az azt követő évekkel mér nincs gond.” – nyilatkozta a versenypálya igazgatója Robert van Overdijk.