Címke: UNI-Virtuosi Racing

  • A felbolyduló Formula 2-es mezőnyben 3 év végi újonc is lehetőséget kap

    A felbolyduló Formula 2-es mezőnyben 3 év végi újonc is lehetőséget kap

    Miután a topcsapatok pilótái más sorozatokba kerülnek, a Formula 2-es mezőny átigazolásai lehetővé teszik az idén év végén bemutatkozó F3-as pilótáknak a teljes szezonos részvételt.

    A bajnok nem nevezhet a következő kiírásban, ezzel Piastri helye felszabadul a Premánál. Csapattársa, Robert Shwartzman kijelentette, otthagyja az F2-t, így még egy hely üres.

    Guanyu Zhou az UNI-Virtuosit hozza nehezebb helyzetbe azzal, hogy az Alfa Romeo F1-es pilótája lesz. Lundgaard eközben az ART-től írt alá az IndyCarba, Dan Ticktum pedig a Formula E-ben folytatja pályafutását.

    Öt igen gyors versenyző távozik a Formula 2 éléről, ezzel pedig elkerülhetetlenül megindul az átigazolási hullám.

    Roy Nissany (DAMS) és Ralph Boschung (Campos) is maradnak a jelenlegi csapataiknál, a Carlin viszont Ticktum helyén Logan Sargeantnek ad majd lehetőséget.

    Felipe Drugovich visszatért korábbi csapatához, az MP Motorsporthoz, a már idén bemutatkozó Clément Novalak mellé. Így az UNI-Virtuosi lecsapott a szintén friss újonc – és F3-as ezüstérmes – Jack Doohanre. Zhou helyére pedig Marino Sato érkezik a Tridenttől.

    A rajtrácson még egy változás lesz jövőre, a HWA helyét a Van Amersfoort Racing veszi át. Ők az Abu Dhabi teszten két autójukat az F2-es tapasztalatokkal rendelkező Jake Hughes, illetve az idei F3-es versenyző Amaury Cordeel vezette az első napon.

  • Zhou magabiztos, hogy megkapja a Forma-1-es lehetőséget

    Zhou magabiztos, hogy megkapja a Forma-1-es lehetőséget

    Guanyu Zhou abban bízik, hogy ha továbbra is jól teljesít az F2-ben, megkapja a Forma-1-es esélyt.

    A kínai pilóta tavaly futotta második Formula 2-es évadját, összetettben a hatodik lett és megszerezte első győzelmét is. Idén is itt folytatja, marad az UNI-Virtuosi csapatnál. Célja megszerezni a Forma-1-hez kellő szuperlicensz pontokat – ehhez az első hatban kell lennie –, mert biztos benne, hogy ha teljesít, jönni fog a lehetőség.

    „Először is meg kell szereznem a kellő szuperlicenszpontokat, szóval egyértelműen ez az egyik célom idénre a cím megszerzése mellett” – válaszolta a The Race idei évadra vonatkozó kérdésére. „Ha ez egyszer megvan, meglátom, melyik ajtó nyílik ki előttem. Elég magabiztos vagyok, hogy egy jó szezon esetén, melyben megmutatom, mi rejlik bennem, remek esélyem lesz. Mindenkinek meg akarom mutatni, hogy elérhető vagyok, és vagyok elég jó, hogy feljebb lépjek.”

    Ha sikerrel jár, Zhou lehet az első kínai pilóta a Forma-1-ben. Ehhez többek között Christian Lundgaard ellen kell megküzdenie, aki csapattársa az Alpine akadémián, tehát kettejük csatájára érdemes lehet odafigyelni. Nyilvánvalóan a dánnak sem lehet más a célja, mint a királykategória, ráadásul ő úgy gondolja, az idei év az utolsó esélye.

  • Bejelentette felállását 2021-re az Alpine akadémiája is

    Bejelentette felállását 2021-re az Alpine akadémiája is

    Az Alpine – szintén átnevezett – nevelőprogramja is hírt adott pilótái sorsáról, ami a 2021-es évet illeti.

    Az F3-as bajnok, Oscar Piastri már előző év végén leszerződött a Prema F2-es csapatához, most már azonban biztosan nem ő lesz a franciák egyetlen versenyzője az F1 előszobájában.

    Guanyu Zhou friss F2-es győztesként marad az UNI-Virtuosinál. Tavaly második szezonjában, a Szocsi sprintfutamon ért elsőként célba, ezzel pedig első kínai lett, aki nemzetközi formaautós versenyt nyert.

    Christian Lundgaard eggyel Zhou mögött hetedikként zárta a 2020-es bajnokságot, két győzelemmel. Ő is szintén nem vált csapatot, és az ART színeiben folytatja majd.

    Mia Sharizman, az akadémia vezetője így értékelt:

    „Zhou harmadik évét kezdi majd meg az F2-ben. Stabilabb, következetes versenyzést várunk tőle. Tavaly nagy áttörést ért el futamgyőzelmével, most itt az ideje, hogy a bajnokságért induljon.”

    „Christian a leghosszabb ideje van nálunk, ez lesz az ötödik éve velünk. Csak 15 éves volt, amikor felvettük. Nem volt baja az F3 és F2 közötti különbséggel, Mugellóban, Silverstone-ben és a Red Bull Ringen pedig már látszott, jó teljesítményre képes.”

    „Ez fontos év lesz számára, most először kezdi a szezont ugyanabban a kategóriában. A tapasztalat és a kiegyensúlyozottság olyan helyzetbe, mint Zhou-t, hogy a legmagasabb érdemekért küzdjön.”

    Az Alpine az F3-ba két újonc pilótát helyez ebben az évben, a brazil Caio Collet és a francia Victor Martins a tavalyi Formula Renault Európa-kupa első két helyezettjei voltak, most az MP Motorsportnál bizonyíthatnak majd.

  • Lundgaard lesz az ART Grand Prix második versenyzője, Zhou marad az UNI Virtuosinál

    Lundgaard lesz az ART Grand Prix második versenyzője, Zhou marad az UNI Virtuosinál

    Az ART Grand Prix hivatalosan is bejelentette, hogy Christian Lundgaard lesz majd a Formula 3-as bajnokság második helyén záró Marcus Armstrong csapattársa.

    A dán fiatal az előző szezonban szintén a Formula 3-as bajnokságban versenyzett az ART GP színeiben, ahol egy sikeres szezont futott egy győzelmet, két dobogót és két rajtelsőséget szerezve.

    A Renault pilótaakadémiájába tartozó Lundgaard a tavalyi szezonban már megtapasztalhatta, hogy milyen érzés vezetni egy Formula 2-es autót, ugyanis a tavalyi szezon utolsó versenyhétvégéjén és az azt követő teszten a dán vezethette a Trident egyik versenyautóját az Abu Dhabiban található Yas Marina Circuit-en.

    „Az idei egy kihívásokkal teli év lesz, ugyanis nehéz lesz fellépni az F3-ból az F2-be,” – ismerte el a mindössze 18 éves dán pilóta. „Nagyon örülök, hogy a Formula 3-at követően a Formula 2-ben is az ART Grand Prix csapatának színeiben folytathatom a karrieremet.

    „Biztos vagyok benne, hogy 2020 egy sikeres év lesz a számomra, ugyanis a legjobb csapat áll mögöttem. 2020 emellett karrierem egyik legfontosabb év lesz, ugyanis ez az év rengeteg mindenről fog majd dönteni. Jól kell mennem és bizonyítanom kell, hogy mire is vagyok képes a volán mögött. A célom az, hogy már idén bajnok legyek. Egyúton szeretném megköszönni a családomnak és a szponzoraimnak, ugyanis nélkülük most biztosan nem versenyezhetnék az ART-nál.”

    Zhou marad az UNI-Virtuosinál

    Guanyu Zhou a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is az UNI Virtuosi csapatának versenyzője lesz, ahol a brit nemzetiségű Callum Ilott lesz a csapattársa.

    A kínai versenyző volt a tavalyi Formula 2-es szezon legeredményesebb újonca. A szintén Renault junior Zhou az egyéni bajnokság hetedik helyét szerezte meg, az elért eredményei pedig szintén jók, ugyanis öt pódium mellett Silverstoneban még a pole-t is sikerült megszereznie.

    „Elsődleges célom volt, hogy továbbra is a UNI Virtuosi csapatánál versenyezzek,” – mondta Zhou. „A tavalyi volt az első évem a Formula 2-ben a csapattal, valamint a Pirelli gumikat is először próbálhattam ki.

    „Az eredményeim mutatják meg csak igazán a csapatban rejlő hatalmas potenciált, szóval már alig várom már az idei szezont és azt, hogy újra a pódiumon ünnepelhessek. Újoncként nem volt könnyű dolgom, azonban a csapat mindenben segített a pályán és azon kívül is. Rengeteg mindent teszünk meg annak érdekében, hogy sikeresek legyünk és ez a mostani szünetben sem volt másképp.”

  • Ilott szerint áttörést jelenthet a karrierjében Virtuosi

    Ilott szerint áttörést jelenthet a karrierjében Virtuosi

    Callum Ilott, a Ferrari Academy pilótája azt reméli, hogy a Forma 2-es élvonalban lévő Virtuosi Racinghez való szerződése áttörést jelenthet, ha a Forma 1-be szeretne jutni.

    Ilott tavaly a 11. helyen végzett két pódium és egy rajtelsőséggel a Forma 2-ben. Annak ellenére, hogy a Sauber Junior Team gumikezelési problémákkal szembesült az újonc évében, Ilott így is képes volt megverni a Ferraris junior társait Mick Schumacert és Giuliano Alesi-t.

    Ilott a Virtuosi-hoz fog szerződni a 2020-as szezontól. A brit pilóta az Autosport-nak elmondta, hogy hogy a Ferrari Driver Academy legjobbjai között lenni mindenképpen jó alapot jelenthet a jövőjében.

    „Mindig gyors voltam és folyamatosan jó eredményeket hoztam az elmúlt években, de még nem volt meg az „áttörés” éve. Éppen csak betöltöttem a 21-et és még relatíve fiatalnak számítok, de most fontos a 2020-as évre koncentrálni és megmutatni, hogy meg tudom csinálni azt, amit George (Russell), Alex (Albon) és Lando (Norris) megcsinált (2018-ban).”

    Ilott hozzátette, hogy jó éve volt a Sauber Junior Teammel, de a Virtuosi a legjobb a csapatok között mind tapasztalatban, sebességben és eredményekben is, ezért is biztos abban, hogy sokat tud majd tanulni az új helyén.

    „Még csak egy évet húztam le a Forma 2-ben és a tanulási görbe nagyon meredek, de amit megtanulsz első két évbe, sokkal több, mint amit ebben a kategóriában a harmadik vagy negyedik évben tanulhatsz meg. Biztos vagyok benne, hogy jó kiindulási pontunk van 2020-ra.”

  • Luca Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Mick Schumacher hatodik lett

    Luca Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Mick Schumacher hatodik lett

    Az UNI-Virtuosi olasz versenyzője, Luca Ghiotto nyerte a Forma-2 sprintversenyét Bahreinben. Az olasz pilóta ugyanazt a stratégiát alkalmazta, mint Charles Leclerc 2017-ben.

    Ghiotto azon a versenyen második lett a fiatal monacói mögött. A Ferrari újonca a friss gumiknak köszönhetően átgázolt a mezőnyön és végül megnyerte a versenyt. Ghiotto ugyanezt a stratégiát alkalmazva szerezte meg első győzelmét az idei szezonban.

    Ghiotto a hetedik helyről vághatott neki a versenynek. Az olasznak mindössze négy kör kellett, hogy megszerezze a vezető pozíciót. A tizenkettedik körben állt ki friss kerekekért a boxba. A kiállását követően 20 másodperces hátrányba került a két DAMS pilótához képest.

    Ghiotto kezdeti tempója nem volt valami erős, azonban sikerült felgyorsulnia és a verseny vége előtt sikerült megelőznie a főfutam nyertesét, Nicholas Latifit és Sergio Sette Camarat is.

    Ghiotto csapattársa, Guanyu Zhou egy káprázatos felzárkózás után lett negyedik. A kínai pilóta a jó gumikezelésének köszönhetően jött fel közvetlen a dobogósok mögé. Louis Deletraz lett az ötödik, aki a verseny vége felé előzte meg a poleból rajtoló Mick Schumachert.

    A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia hiába tartotta meg az első helyet a rajt után, a tapasztaltabb versenyzők simán megelőzték a német újoncot. Schumacher végül a hatodik helyen ért célba, közvetlen Nyck de Vries előtt, aki hetedik lett. Az ART Grand Prix pilótája is kiállt a boxba, azonban neki nem működött olyan jól ez a taktika, mint Ghiottonak.

    Jordan King annak ellenére lett nyolcadik, hogy összeütközött Juan Manuel Correával. Correa defektet kapott, azonban Kingnek szerencséje volt, ugyanis a brit versenyzőnek nem sérült meg az autója.

    A főverseny legnagyobb sztárja, Anthoine Hubert viszonylag későn állt ki a boxba friss gumikért a negyedik helyről. Az Arden franciája emiatt visszaesett és nem volt képes felzárkózni az eredeti pozíciójába. Hubert a kilencedik helyen ért célba, ezzel épp lemaradva a pontszerzésről.

    A Forma-2 következő versenyhétvégéjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban fogják majd megrendezni egy hónap múlva!

  • A volt Ferrari junior Zhou csatlakozott a Renaulthoz!

    A volt Ferrari junior Zhou csatlakozott a Renaulthoz!

    A Renault megerősítette, hogy Guanyu Zhou 2019-ben már a Renault Sport Akadémia tagja, valamint a fejlesztő versenyzőjük 2019-ben. A kínai pilóta nyert már az European Formula 3 bajnokságban, de mennie kellett a Ferrari versenyzőképző iskolájából. Helyére az olaszok máris leigazolták tavalyi csapattársát a Premából: Mick Schumachert.

    Zhou leginkább a szimulátorban fog dolgozni, és attól függően kap lehetőséget F1-es autó vezetésére, hogy miképp fejlődik idén a Formula 2-ben. Luca Ghiotto csapattársa lesz az UNI Virtuosi Racing csapatnál.

    Zhou eddigi versenyzői karrierje folyamán második lett az olasz Formula 4 bajnokságban még 2015-ben, ezt követte a Formula 3-as bemutatkozása. 2016-ban a Motoparknál versenyzett, 2017 és 2018-ban a Premánál. A legeredményesebb 2016-ban volt, akkor két győzelmet szerzett, és több pódiumos helyezést is, amelyek révén nyolcadik lett a végelszámolásnál akkor.

  • Luca Ghiotto az UNI-Virtuosi pilótája lesz majd 2019-ben

    Luca Ghiotto az UNI-Virtuosi pilótája lesz majd 2019-ben

    Az UNI-Virtuosi csapata bejelentette, hogy Luca Ghiotto vezetheti majd a csapat egyik autóját a 2019-es Forma-2-es szezonban. Az olasz pilóta számára nem lesz ismeretlen a környezet, ugyanis a 2017-es szezonban már versenyzett ebben a csapatban, igaz, akkor a csapatot még Russian Time-nak hívták.

    Az idei szezon végén Ghiotto negyedik lett az összetett pontversenyben. Az olasz pilóta visszatérésével, a csapat vezetősége arra számít, hogy a következő szezonban nagyobb sikereket fognak majd elérni. Ghiotto annak a kínai származású Guanyu Zhounak lesz majd a csapattársa, aki idén az FIA Formula 3-ban versenyzett Mick Schumacher csapattársaként.

    A csapat vezetője, Andy Roche elmondta, hogy Luca már a teszt során nagyon jól teljesített és azt is, hogy már szinte otthon érzi magát a csapatnál. „Olyan lett volna, mintha el se ment volna! Lucánál és Guanyunál jobb pilótákat nem is kívánhatnánk magunknak.”

    Ghiotto nagyon örül annak, hogy visszatérhet egykori csapatához. „Örülök, hogy csatlakozhatok az UNI-Virtuosi csapatához. Rendkívül nagy történelemmel rendelkezik a csapat, ugyanis rengeteg futamot és egy konstruktőri bajnokságot is nyertünk már. A következő szezonban a célunk egyértelmű: az idei szezonnál jobb eredményeket elérni, ugyanis 2017-ben csak a negyedik helyet tudtuk megszerezni a konstruktőri bajnokságban.

    „Szeretném megköszönni a lehetőséget a csapat vezetőségének. Biztos vagyok benne, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz majd.”

  • Guanyu Zhou az UNI-Virtuosi színeiben fog majd bemutatkozni

    Guanyu Zhou az UNI-Virtuosi színeiben fog majd bemutatkozni

    Guanyu Zhou, aki az idei szezonban a nyolcadik helyen végzett az FIA Formula 3-ban, a következő szezonban már a Forma-2-ben fog versenyezni. A kínai pilóta az UNI-Virtuosi csapatánál fog majd versenyezni a 2019-es szezon során.

    A kínai pilóta, aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja, két győzelmet, hat dobogós helyezést és három pole pozíciót ért el az idei Formula-3-as szezonban. Zhounak már a Forma-2 évadzáró tesztjén, Abu-Dzabiban sikerült lenyűgöznie a brit istálló vezetőségét, ugyanis a kínai rendkívül gyorsnak bizonyult a tesztek során.

    Az UNI-Virtuosi csapatvezetője, Andy Roche nagyon örül Zhou érkezésének és már alig várja, hogy elkezdhessék a közös munkát. „Zhou egy kivételes tehetség, nagyon gyorsan megbarátkozott a Forma-2-es autóval. Nagyon szoros bajnokságra számítunk, azonban mi úgy véljük, hogy Guanyunak megvan a kellő tehetsége ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a következő szezonban.”

    A kínai tehetség nagyon örül, hogy a brit alakulat vezetői lehetőséget adtak számára. „El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy a következő szezonban az   UNI-Virtuosi pilótája lehetek! A tesztet nagyon élveztem, élmény volt az autót vezetni. Készen állok, hogy a következő szezonban komoly sikereket érjek el.”

  • Az UNI-Virtuosi Racing veszi át a Russian Time helyét

    Az UNI-Virtuosi Racing veszi át a Russian Time helyét

    A Formula 2 2019-es szezonjában egy félig új csapat fog indulni, az UNI-Virtuosi Racing, akik a kivonuló Russian Time helyét veszik át.

    A Virtuosi az elmúlt években szorosan együttműködött a Russian Time-mal, akikkel négy sikeres szezont töltöttek együtt a Formula 2-ben. 2017-ben pedig csapatbajnoki címet is ünnepelhettek Artem Markelovval és Luca Ghiottoval, idén pedig több futamgyőzelmet is arattak  Tadasuke Makino és Markelov révén.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, az orosz csapat az idei év végeztével hátat fordít a Formula 2-nek. Gyakorlatilag csupán egy név és tulajdonos váltásról van szó, mert a brit UNI-Virtuosi megkapta az autót, a felszerelését és gyakorlatilag mindent a Russian Time-tól.

    A csapat tulajdonosa Andy Roche így nyilatkozott: „Nagy örömmel jelentjük be, hogy az UNI-Virtuosi Racing jövőre rajthoz áll a Formula 2-es sorozatban. Rendkívül élveztük a közösen eltöltött négy sikeres évet a Russian Time-mal, és szeretnénk Artem-nek [Markelov – a szerk.] és Svetlana-nak [Strelnikova, a Russian Time csapatvezetője – a szerk.] sok sikert kívánni a jövőbeni terveikhez.”

    „Az UNI-Virtuosi Racing tulajdonosai Paul Devlin, Declan Lohan és jómagam teljesen elkötelezettek vagyunk a folytatást illetően, és hasonló odaadással fogunk dolgozni, mint amivel bajnoki címet, 13 futamgyőzelmet és 38 dobogós helyezést szereztünk a Russian Time-mal karöltve. A csapat változatlan mérnöki stábbal és struktúrával biztosítja a további sikeres éveket.” – tette hozzá.

    Az F2-esek szezont követő tesztjén múlthéten Abu Dhabiban Guan Yu Zhou és Luca Ghiotto vezették a még Russian Time néven futó autókat. Egyiküknek sem ismert még a 2019-es programja. Sajtóhírek szerint szerdán már akár be is jelenthetik legalább az egyik jövő évi pilótájukat.