Címke: unalmas

  • Egyre többen kritizálják az unalmas futamokat, de a Mercedes főnöke óvatosságra int

    Egyre többen kritizálják az unalmas futamokat, de a Mercedes főnöke óvatosságra int

    Toto Wolff úgy véli, a Forma-1-ben sokszor hajlamosak szélsőségesen gondolkodni a versenyzés minőségéről. Az utóbbi időben nem annyira jó a helyzet ezen a téren, de a Mercedes csapatfőnöke szerint még kell pár futam, mire egyáltalán a diagnózist fel tudják állítani.

    A Forma-1 előző két futama egészen biztosan nem aranybetűkkel vonul be a sportág történelemkönyvébe. Bakuban és Miamiban sem volt túlságosan sok előzés, olyan pedig pláne nem, amely nem a DRS segítségével való kikerülés lett volna. Emellett ráadásul a Red Bull révén van egy csapat, amelyik jelentősen kiemelkedik a mezőnyből, így a győzelemért legfeljebb házon belüli párharcra lehet számítani.

    A jelenlegi szezon a második év a forradalmi szabályváltozások óta, amelyeknek két alapvető célja volt: egyrészt szorosabbá akarták tenni a mezőnyt, másrészt pedig megkönnyíteni az előzést, pontosabban a másik követését. Előbbi annyiban sikerült, hogy a mezőny eleje és vége között valóban csökkent a különbség, utóbbi szempontjából pedig a 2022-es idény jó jelnek számított, de a fejlesztésekkel egyre nehezebbé válik az előzés.

    A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    Mindezek láttán sokan már most szabályváltozást követelnek. Többek között Lewis Hamilton is erről beszélt, bár ő elsősorban a Red Bull fölényét szeretné csökkenteni. Főnöke, a Mercedest irányító Toto Wolff azonban mindenkit óvatosságra intett, és kijelentette, hogy a Forma-1-ben sokszor előfordul, hogy szélsőségesen gondolkodnak erről a témáról.

    „Ebben a sportágban hajlamosak vagyunk a mániákus depresszióra, az örömködéstől a lehangoltságig – nyilatkozta az 51 esztendős üzletember a nemzetközi sajtó néhány képviselőjének. – Amikor jól mennek a dolgok, akkor nagyszerű, aztán van egy futamunk, amely nem annyira jó, és akkor nyilván beszélünk róla.”

    Összességében kijelenthető, hogy az eddig megrendezett öt futamból legfeljebb a Bahreini Nagydíjra lehet azt mondani, hogy a látványos előzések, illetve csaták miatt volt emlékezetes, de ez is szinte kizárólag Fernando Alonsónak volt köszönhető. Más kérdés, hogy az azt követő négy verseny városi pályákon zajlott, mint ahogyan a következő, Monacói Nagydíj is utcai aszfaltcsíkon lesz. Nem véletlen, hogy Wolff türelemre intett, hogy legalább a pontos diagnózist felállítsák, mielőtt bármit is tesznek.

    Miért volt olyan unalmas a bakui verseny? – A versenyzők szerint egyértelmű a válasz

    „Sok mindent kiragadtak a kontextusból, hogy címlap legyen belőle – fogalmazott. – Szerintem csak azt kell megnéznünk, hogy a minta folytatódik-e: nehezebb előzni, vagy nem? Egy másodpercen belül van a húsz autó? Ez a helyes cselekedet, vagy nem? Vajon túl nagy leszorítóerőt generálunk a padlólemez révén? Ezekre nem tudom a jó választ, úgyhogy a következő futamokon találnunk kell egy alapot, meg kell néznünk, hogy van-e valami, amin javíthatunk.”

  • Haug szerint a Mercedes nem teszi unalmassá a Forma-1-et

    Haug szerint a Mercedes nem teszi unalmassá a Forma-1-et

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff cáfolta azokat a feltevéseket, miszerint a csapata az idei évben is nagyon simán fogja bezsebelni mindkét bajnoki trófeát a Forma-1-ben.

    A bajnoki címvédő istálló már zsinórban a harmadik versenyét nyerte meg a 2020-as szezonban és Wolff szerint a Mercedes idei konstrukciója, a W11 egy fegyver, ugyanis a kocsi nagyon gyors és mindezek mellett sok leszorítóerővel is rendelkezik. Ugyanakkor a másik két élcsapat, a Red Bull és a Ferrari szenved és képtelenek felvenni a tempót a befeketedett Ezüst Nyilakkal.

    „Nem hiszem, hogy a Magyar Nagydíjon megsemmisítő vereséget mértünk a mezőnyre,” – ismerte el az osztrák csapatfőnök. „A különbségek minimálisak voltak. Ha Lewis kiesne egy versenyen, akkor már nem is ő lenne a bajnokság éllovasa, szóval támadnunk kell.”

    Azonban mások – mint például a Mercedes egykori sportigazgatója Norbert Haug – szerint a német márka már olyannyira erős, hogy már akár tökéletesnek is tekinthetők.

    „A tökéletességük, amit a 2014-es szezon kezdete óta produkálnak, egyszerűen páratlan a versenyzés történelmében,” – idézi Haug szavait a német Sky.

    „Ez pedig teljesen megérdemelt. Ha azt mondod, hogy a Mercedes ezzel unalmassá teszi a sportot, akkor ki kell javítsalak, ugyanis ez egyáltalán nem így van. Ez azért van, mert a többiek képtelen tartani a lépést az egyeduralkodó istállóval.

    Sokak szerint azonban ez a legnagyobb problémája a mai Forma-1-nek, hogy nincsen ádáz küzdelem a bajnokság élén.

    Az egykori Forma-1-es versenyző JJ Lehto szerint emiatt is nehéz összehasonlítani Lewis Hamilton teljesítményét Michael Schumacher egykoron nyújtott eredményeivel, habár a Mercedes britje szinte biztosan túl fogja szárnyalni az egykori Ferrari ikon rekordjait.

    „Régebben még voltak kihívók, akik rendszeresen képesek voltak harcba szállni a győzelmekért egy teljesen másik csapat autójával,” – tekintett vissza Lehto a Schumacher érára.

    „Ma azonban ez már egy teljesen más történet. Valahogy úgy érzem, hogy Hamiltonnak túl könnyű dolga van egy olyan autóval, ami kimagaslik a mezőnyből.

    „Jó lenne Verstappent megnézni Hamilton csapattársaként. Olyan lenne, mint anno a Senna-Prost rivalizálás, azonban, ha Hamilton ülne a Red Bullban, akkor nem hiszem, hogy képes lenne olyan eredményeket elérni, mint a Mercedes volánja mögött.”

  • Vettel unalmasnak titulálta a Mercedes dominanciáját, Wolff ezzel nem ért egyet

    Vettel unalmasnak titulálta a Mercedes dominanciáját, Wolff ezzel nem ért egyet

    Sebastian Vettel nem biztos abban, hogy a következő versenyen, amit két múlva Barcelonában rendeznek, a Ferrari vissza tud majd vágni riválisuknak, a Mercedesnek.

    A Scuderia végig jobbnak bizonyult a téli teszten a Circuit de Catalunya-n, mint a német alakulat, ám az Ezüst Nyilak eddig minden versenyen diadalmaskodtak, ami nem sok okot ad az olaszoknak a reménykedésre.

    ,,Unalmas, ugye? Nem csak az elmúlt négy futamra gondolok, több mint négy-öt éve ez megy.” – nyilatkozta Vettel Bakuban.

    A Ferrari előtt több megoldatlan probléma is áll, ha leszámítjuk a csapattársak közötti versengést. Először is a Mercedes konstrukciója sokkal konzisztensebb, jobban kezeli az abroncsokat, mint a riválisok. Második probléma, Vettel sem érzi az autót, elmondása szerint nehéz a megfelelő tartományban tartani az abroncsokat kőrről-körre.

    ,,Rengeteg munka vár még ránk. Remélem ennél azért erősebbek leszünk Barcelonában, ahol rengeteg fejlesztés fog felkerülni az autóra. Azonban az első négy futam után kijelenthetjük, már nem mi vagyunk a favoritok. Az autónk nem lassú, csak sajnos a Mercedes nagyon-nagyon gyors. Úgy tűnik, nekik sokkal könnyebb mindent kihozni az autóból valamint jobban bánnak a gumikkal is.”

    Mattia Binotto szerint a Ferrari nincs annyira lemaradva, ahogy azt a két táblázat jelenleg ábrázolja, ezzel riválisa, Toto Wolff is egyet ért.

    ,,Még mindig úgy vélem, Charles Leclerc volt a leggyorsabb Bakuban, ám csak úgy, mint Bahreinben nem állt nekik minden össze.”

    Az osztrák csapatfőnök reagált Vettel azon kijelentésére is reagált, miszerint unalmas már a Mercedes dominanciája.

    ,,Nem hinném, hogy unalmas lenne. Ha megnézzük az F2-es futamokat, akkor ott sokkal több az incidens, sokkal többször lép a pályára a Safety Car, azonban az F1-es versenyzők sokkal tisztábban oldják meg az ilyen szituációkat, végül is ők a világ legjobb versenyzői. Ha szurkoló lennék, én is különböző versenyzőt szeretnék látni a minden héten a dobogó tetején, de én a Mercedes csapatfőnöke vagyok.”

  • Alonso: Az F2 szórakoztatóbb, mint az értelmetlen időmérő

    Alonso: Az F2 szórakoztatóbb, mint az értelmetlen időmérő

    Fernando Alonso szerint az Orosz Nagydíj Forma 2-es főversenye volt „a nap legszórakoztatóbb eseménye” a rajongóknak, miután az F1-es időmérő „nonszensz és unalmas” szakaszokat tartogatott.

    Alonso már annak tudatában vágott neki az időmérőnek, hogy a vasárnapi versenyre hátrasorolják az erőforrásegységek cseréje miatt. Ezért egyetlen célt tűzött ki magának: megfutni a 107%-on belüli időt.

    Az időmérő második szakaszában 5 autó ki sem jött a pályára, így tulajdonképpen már megvoltak a kiesők. A két Red Bull és Pierre Gasly fölöslegesnek ítélte a körözést, mert rájuk is hátrasorolásos büntetést szabtak ki motorcsere miatt. Ott van még a két Renault, akik stratégiai okok miatt nem hajtottak ki a pályára: a 11. és 12. helyet szabad gumiválasztással jobbnak ítélték, mint egy esetleges Q3-ba jutást.

    „Számunkra ez rendben van, hozzá vagyunk ehhez szokva, bármit figyelemmel kísérünk” – válaszolt Alonso a Motorsport.com kérdésére. „A rajongók szemszögéből nézve már problémásabb a dolog. Jobb lenne őket megkérdezni, mit gondolnak egy értelmetlen Q1-ről és egy nem túl fontos Q2-ről. Szerintem legalább az F2-es versenyt élvezték, hiszen az volt a nap leglátványosabb eseménye külső szemlélőként.”

    A Renault pilótája, Nico Hülkenberg a versenyen a 12. helyről rajtol, míg riválisai bejutottak a Q3-ba. A német elismerte, hogy frusztrált emiatt, de tudja, ez a legjobb taktika a versenyre.

    „Mindennél unalmasabb volt. Nem ezt akarod, amikor megkezded az időmérőt. De néha áldozatot kell hozni, hogy jobb helyzetben legyünk a versenyen és ezt csináltuk ma” – mondta a német.

    Daniel Ricciardót is csak a Q1-ben láthattuk, a Q2-ben már nem jött ki a pályára, mert a Red Bull úgy döntött, inkább visszavált egy korábbi specifikációjú Renault motorra és ezért a cseréért is járt a büntetés.

    „Furcsa, amikor tudod, hogy nem fogsz kimenni. Felkelsz és tudod, hogy 8 körnél többet nem nagyon fogsz megtenni” – ismerte be az ausztrál.

    A Mercedes főnökének, Toto Wolffnak sem tetszett, amit látott. Bizarrnak és nem túl jónak nevezte azt, hogy 5 autó részt sem vett a Q2-ben. Habár csapata azért a végén szolgáltatott egy kis izgalmat azzal, hogy kimentek hiperlágyakon. Egyébként mindkét Ferrari és mindkét Mercedesnek sikerült továbbmennie a Q3-ba ultralágyakon, így el tudják kerülni a hiperlágyas indulást. A második szakasz végén viszont mégis kimentek a pályára a leglágyabb gumikon, hogy fussanak egy amolyan Q3-ra felkészülő kört, ilyet pedig eddig nem nagyon láthattunk tőlük.

    A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran szerint teljesen más lesz a verseny, mint amit az időmérőt láthattunk.

    „Érdekes verseny lesz ez a különböző gumistratégiák miatt. Egyértelműen lehetett látni, hogy sokan a futamra koncentráltak inkább.”

  • Vettel szerint igazságtalanul kritizálják az F1-et

    Vettel szerint igazságtalanul kritizálják az F1-et

    Sebastian Vettel szerint megalapozatlanok az F1-es futamokat ért kritikák és „szűklátókörűnek” titulálta a folyamatosan károgókat.

    A friss Kanadai Nagydíj-győztes szerint felesleges minden héten fennakadni azon, mennyire izgalmasak vagy unalmasak a futamok.

    „Ilyen a versenyzés” – összegezte Vettel. „Nem tartom megalapozottnak, hogy kritizálják a versenyzést vagy éppen ezt a futamot. Az én szempontomból nyilvánvalóan mindig van mit csinálni az autóban ülve, függetlenül a pozíciótól. Nem értem, manapság miért ennyire szűklátókörűek az emberek. Eddig csak hét futam ment le idén, némelyik fantasztikus volt, mások kevésbé. A héten kezdődik a foci-vb, és előre borítékolható, hogy sok meccs egyáltalán nem lesz izgalmas. Az emberek ennek ellenére nézni fogják és néhány meccs biztosan hihetetlen lesz, ahogyan azt el is várjuk.”

    A német szerint lehetetlen arra törekedni, hogy minden egyes futam új szinteket döntsön izgalomfaktor terén.

    „Mindannyiunknak megvan a maga dolga a pilótafülkében” – folytatta. „Ha versenyezhetünk, nyilván versenyzünk. De valamilyen szinten igyekszünk ezt elkerülni: elhúzunk a többiektől, az élen maradunk, nem akarjuk, hogy megelőzzenek. Néhány futam izgalmasra sikeredik, néhány nem.”

    Valtteri Bottas egyetértett Vettel véleményével.

    „Mindig lesznek jó versenyek, ez nem kérdéses” – mondta a finn. „Csak most úgy alakult, hogy egymás után volt egy-kettő nem túl akciódús futam, de már idén is voltak olyanok, amiket fantasztikus volt nézni. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára jön még egy pár.”

    A montréali nagydíj utolsó köreiben Max Verstappen rohamléptekben közeledett Bottasra, aki elárulta, kis híján kifogyott a benzinből.

    „A verseny során végig a második helyen haladtam” – fűzte hozzá. „Az egyes-kettes kanyar izgalmas volt Maxszal, élveztem. Azután az első etapban megpróbáltuk nyomás alatt tartani a Ferrarit, de nem tudtuk tartani a tempójukat. Elég sok üzemanyagot felhasználtunk ez idő alatt, szóval a második etap vége felé sokat kellett spórolnom. Stabil verseny volt, nem történt sok minden.”