Címke: újraaszfaltozás

  • A bajnok de Vries már az első edzésen összetörte az autóját

    A bajnok de Vries már az első edzésen összetörte az autóját

    A csütörtöki nyitónapon Oliver Rowland volt a leggyorsabb a Mahindrával, míg Nyck de Vries első bajnoki jelenésekor a falban kötött ki.

    A holland már a Diriyah E-Prix az első öt percében horzsolta a hármas kanyar külső korlátját, így idő nélkül végzett. A hetedik helyen végző Pascal Wehrleint vizsgálják is, amiért nem lassított le, amint a balesethez ért.

    Lucas di Grassi elárulta, a pályát újraaszfaltozták, így a tavalyi változtatások már nem látszanak az aszfalton. Mindenesetre a por továbbra is tényező volt a hétvége korai szakaszában a villanyfények alatt.

    A két Techeetah a mezőny elejében végzett, rajtuk kívül a két Venturi fért be a legjobb tízben. A csapatot váltó di Grassi kilencedik lett, a legjobb újoncként pedig Dan Ticktum zárt a 13. helyen. Giovinazzi és Askew, a másik két debütáns a mezőny utolsó két helyén tanyáztak.

    Meglepetésre de Vries csapattársa, Stoffel Vandoorne alig fért be a legjobb 15-be, így a címvédő csapat úgy tűnik, rossz hétvégét fogtak ki.

    A másik tavalyi győztesnek sem ment, Sam Bird 16. lett, míg csapattársa, Mitch Evans az ötödik lett.

    A menetrend magyar idő szerint fél kettőkor folytatódik a következő edzéssel, amit az új formátumú időmérő, majd az első verseny követ majd. Mindezt még a pénteki napon, mert szombaton érkezik az ismétlés.

  • Melbourne-i pályán is átalakítások zajlanak

    Melbourne-i pályán is átalakítások zajlanak

    Miután nem lesz futam a közeljövőben, Melbourne-ben felújítják az Albert Park autosport létesítményeit a kitűzött novemberi időpont előtt.

    Az ’96-os nyitóverseny óta nem változott meg a boxutca, ezért az utóbbi években 60-ra csökkentették a sebességkorlátot. Az ausztrál promóter elnöke, Andrew Westacott azonban most felfedte, két méterrel kiszélesítették az aszfaltsávot. A célegyenes mellől eltűnt a vékony föves sáv, így a boxfal közvetlenül a pálya mellé került.

    Így ismét szokásos 80-nal lehet haladni a garázsok mellett, ez pedig változtathat a stratégián is, hiszen kevesebb kiállással jár majd egy-egy kiállás.

    Az eredetileg márciusra tervezett verseny után újraaszfaltozást terveztek a szervezők. Most a 8 hónapos elhalasztás miatt már az idei futamra lennének kész a munkálatokkal.

    „Az, hogy a dátumot novemberre tettük át, jó lehetőséget ad nekünk arra, hogy a fennálló időben elvégezzük a munkát.” ­­– jelentette ki Westacott.

    A 2021-es szezonban ezzel Barcelona mellett már Melbourne-ben is biztosan változás várj amajd a mezőnyt.

  • Utcai autókkal próbálták felgumizni a török pályát péntek este

    Utcai autókkal próbálták felgumizni a török pályát péntek este

    A Török Nagydíj elképesztő pénteki napját követően Romain Grosjean azt javasolta, hogy az edzések között minden F1-esnek saját bérautójával kellene köröznie a nemrég újraaszfaltozott pályán, és a jelek szerint valami hasonló tényleg megtörtént péntek este. Tud 2020 még ennél is furább lenni?

    A McLaren egy csapattagjának videójából kiderült, hogy számos utcai autó körözött az aszfalton péntek este.

    Szokatlan metódus, de valamit tennie kellett az F1-nek a betétfutamok hiányában, hiszen hihetetlen módon szenvedtek a pilóták a tapadás hiányával az első két szabadedzésen. Lewis Hamilton például egyenesen azt találta mondani, hogy nagyon sz*r az isztambuli pálya aszfaltja.

  • Újraaszfaltozzák a portimaoi pályát a Forma-1-es futam előtt

    Újraaszfaltozzák a portimaoi pályát a Forma-1-es futam előtt

    Az Algarve International Circuit új aszfaltréteget fog kapni a nyár végén, ezzel is készülve a Forma-1-es Portugál Nagydíjra.

    A portugál pálya 2009 óta nem látott Forma-1-es autót (akkor téli tesztet rendeztek), leszámítva 2017 áprilisát, amikor is George Russell és Nicholas Latifi végzett gumitesztet a Mercedesnek.

    A pálya aszfaltja azóta ugyanolyan állapotban volt, ám a vezetők most eldöntötték, hogy a Forma-1 érkezése miatt teljesen új aszfaltréteget fognak lefektetni, amely szeptember közepére el is fog készülni, ekkor fog ugyanis a helyszínre látogatni Michael Masi versenyigazgató, hogy még egyszer utoljára szemügyre vegye az algarvei aszfaltcsíkot.

    Az új aszfaltréteg egy komoly kihívást fog jelenteni a Pirellinek, ugyanis az olaszok már javában készülnek a szezon többi futamára is. A gumigyártó F1-es főnöke Mario Isola elmondta, hogy a portugál pálya alapból kemény kihívás lehet a gumiknak.

    „Az új pályák közül Portimao a legnagyobb igénybevételt jelentő pálya. Nehéz dolga lesz a gumiknak, a pálya vonalvezetése gyilkos és maga az aszfalt is rendkívül gumi koptató. Augusztus végén azonban a komplett pályát majd újra fogják aszfaltozni. A cél az, hogy az új aszfalt hasonló legyen a jelenlegihez, de tudjuk, hogy egy új aszfalt réteg sosem lesz olyan, mint a régi. Például, egy új aszfalton sokkal nagyobb a bitumenréteg. Ezért mi a három legkeményebb keveréket szeretnénk majd oda vinni, ami még nem hivatalos, hiszen még az FIA-val meg a Forma-1-gyel is meg kell ezt beszélnünk.” – magyarázta.

  • Albert Park megújulással menne elébe az unalmas futamoknak

    Albert Park megújulással menne elébe az unalmas futamoknak

    Az 2021-es futamra időzítenék az Albert Park újraaszfaltozását, a vonalvezetés újragondolásával együtt.

    Ecclestone még éjszakai futammal dobta volna föl az év első versenyét, de az azóta gyorsuló autók és az aerodinamika kifinomultsága inkább az előzések hiányát tették elsőszámú problémává Albert Park számára.

    Az új autók először mindig itt kerülnek bevetésre élesben, ez általában mindenkit lázba hoz. Az idénynyitót követően azonban mindig felmerül, milyen kevés akciót láthattunk a pályán. A felújítások során most azonban lehetőség lesz ezen javítani.

    A közutak, melyek a melbourne-i utcai pályát alkotják, az 1996-os nyitófutam óta használatban vannak, így a felújítás már régóta az Australian Grand Prix Corporation radarján van.

    Az új aszfalt jövőre, vagy a 2022-es Ausztrál Nagydíjra lenne kész, emellett a projekt részeként a vonalvezetésen is változtatnának az előzések könnyítése érdekében. A végső döntés az ütemtervről és az utak lezárásáról vélhetően az idei nagydíj előtt születik majd.

    „A következő egy-két évben új aszfaltunk lesz.” – nyilatkozta az AGPC igazgatója, Andrew Westacott.

    „Egyeztetünk az F1-gyel, hogyan tudnánk úgy változtatni a pályán, hogy az lekövesse az autók 1996 óta bekövetkezett fejlődését. Legyen az szélesítés, az ívek megváltoztatása, vagy valami teljesen más. Még minden lehetséges.”

    Ausztrál Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Néhány éve már felvetették, hogy a 11-12-es kanyarkombinációt alakítanák át. A gyors sikán helyett egy lassabb kanyarral és nagyobb féktávval egy új előzési pontot hoztak volna létre a második szektor végén. Végül a FOM-mal egyetemben arra jutottak, nem javítana sokat a versenyen.

    „Ha van lehetőséged változtatni, alaposan meg kell vizsgálnod, hogyan javíthatsz az adott dolgon. Most minden lehetőséget meg kell néznünk, a 2021-es szabályváltozásokat is figyelembe véve.”

    „Jelenleg az új aszfalt összetételét vizsgáljuk, a gumikopásra gyakorolt hatását, és hogy a kanyarokat hogyan tudjuk ehhez igazítani. De nem akarjuk megváltoztatni a pálya karakterét.”

    „Sok mindent kell figyelembe vennünk, van egy tó, sportpályák és épületek is. Nem lehet csak úgy rajzolgatni, mint egy üres papíron. Vannak földrajzi korlátaink.”

    „A boxutcai sebességkorláttól a szélességen át az aszfalt súrlódásáig mindent meg fogunk vizsgálni, a Forma-1-gyel egyeztetve.”

  • Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Lewis Hamilton egészségügyi pihenőre is kényszerült a huplik miatt, de többen is aggályukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az austini pályán keletkezett bukkanók baleseteket és sérülést okozhatnak.

    A Circuit of the Americas fejtörést okozott a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt pénteken. Meglepetésként érte őket, hogy számos hepehupás rész jelent meg az 1-es, a 9-es és a 16-os kanyar környékén.

    Azt követően, hogy a hullámos felület számos megpördülésért felelős volt a két szabadedzés során, többen jegyezték meg, ennek még lehet következménye.

    Sergio Perez, a Racing Point versenyzője sem volt boldog a helyzet kapcsán: „Nagyon fájdalmas tud lenni” – mondta a mexikói – „Valaki megsérülhet, miközben átmegy rajtuk. Néhányan nagy sebességnél csúsztak ki, ami mind a bukkanók miatt volt. Ez teljesen elfogadhatatlan.

    „A versenyen – remélem nem így lesz – de arra számítok, hogy baleseteket fogunk majd látni, amikor a gumikopás jelentkezik. Ha valaki rossz irányban találja el az egyiket, egyenesen a falban köthet ki.”

    Max Verstappen a városi helyszínekhez hasonlította a körülményeket: „Óvatosnak kell lenni” – kezdte – „Nincs problémám a bukkanókkal egy városi pályán, ott hozzátartozik a helyhez. De ezek itt nagyon súlyosak. Néha olyan, mint egy rámpa, a kerekünk utána nem is érinti a talajt.”

    A hatodik címéért versenyző Hamilton is megjegyzést tett a pálya állapotára: „Néha a bukkanók karaktert adnak a pályáknak. Nem vagyok a nagyon sima pályák híve, de ez már sok.”

    „Ez a leghepehupásabb pálya, amin valaha vezettem. Ennyit nem bír el a felfüggesztés, így már a gerincünk kapja a terhelést. Rosszul éreztem magam, az első edzés után fejfájásom is volt. Le kellett dőlnöm egy kicsit.”

    Lance Stroll arra is felhívta a figyelmet, ez nem csak a versenyzőknek, az autóknak sem tesz jót: „Van két-három olyan hely, ahol az autó elveszti az egyensúlyát. Nem jó ez a motornak sem, ha hirtelen többször felpörög.”

    „Jövőre ezt meg kell oldaniuk, idén nem hiszem, hogy van erre megoldás. Ez inkább a rallycross-os srácoknak való.”

    Bár a pénteki eligazításon szinte biztos szóba kerül, Perez nem hiszi, hogy találnak majd megoldást. „Nem vagyok szakértő, de nem hiszem, hogy holnapra vagy vasárnapra bármit is lehetne vele kezdeni.”

  • Silverstone-t újraaszfaltozzák – megint

    Silverstone-t újraaszfaltozzák – megint

    A panaszáradatok miatt az idei F1-es és MotoGP-futamok előtt ismét új aszfaltot kap a silverstone-i pálya.

    Silverstone-t csak tavaly aszfaltozták újra, ám a 2018-as MotoGP-versenyt törölni kellett, mert a pálya nem volt képes elvezetni a rázúduló esőmennyiséget, az aszfaltminőségre pedig az F1-es nagydíjat követően is érkeztek panaszok, legfőképpen Lewis Hamilton részéről, aki egyenesen a „valaha volt legrosszabb munkának” titulálta az Aggregate Industries által végzett aszfaltozási munkálatokat. A Silverstone által kiadott közleményben „létfontosságú pályakarbantartásként” hivatkoznak az újraaszfaltozásra, amelyre már csak azért is szükség van, mert a pálya különben elveszti a MotoGP-futam megrendezéséhez elengedhetetlen FIM Grade A besorolást. A munkálatokra valamikor júniusban fog sor kerülni, az F1-es nagydíj (július 10-12.) és a MotoGP-forduló (augusztus 24-25.) előtt.

  • Paul Ricard változtat a boxbejáraton

    Paul Ricard változtat a boxbejáraton

    A Francia Nagydíj 2018-as visszatérése az F1-be összességében sikeresnek bizonyult, ám a pályán voltak azért olyan dolgok, melyekre ráfér a változtatás.

    A Mistral egyenes közepére elhelyeztek egy sikánt, ezt a pilóták nem nagyon szerették, ráadásul sok volt itt a kicsúszás is. Ott volt aztán a jellegzetes boxbejárat is.

    Egy átlagos boxbejáratnál a pilóták lehúzódnak, majd „becsorognak” a depóba. A francia pályán azonban egészen más kialakítással találkozhattunk: a bejárat a célegyenesben volt, arra kényszerítve a pilótákat, hogy az egyenesben lassítsanak. Ráadásul a boxkijáratot is veszélyesnek tartották, hiszen az autók pont az ideális ívre térnek vissza.

    A 2019-es verseny előtt viszont eszközöltek néhány változást, beleértve egy újraaszfaltozást is. Erről a pálya első embere, Stephane Clair beszélt a Var-Matinnak: „Az összes kanyar újra lett aszfaltozva, csak az egyenesek maradtak az eredeti állapotukban. Az új aszfalt minősége kifogástalan, tehát minden okunk megvan azt feltételezni, hogy az összes probléma megoldódott. Azonban a fő változás a boxbejáratot érinti, ez főleg az ottani nézőknek lesz kedvezőbb.”