Ritkán veszi körül akkora izgatottság egy újoncgeneráció F1-be való megérkezését, mint jelenleg, amikor az Oliver Bearman és Andrea Kimi Antonelli nevével fémjelzett népes társaság készül rárúgni az ajtót a sportra.
Kicsit abszurd is, hogy ez a nagy újoncmánia pedig pont abban a 2024-es szezonban fejlődött ki, amely 1977 óta az első volt, ahol az idénynyitón egyetlen új pilóta sem mutatkozott be, és Szahírban még bőven esély volt rá, hogy az egész évben nem érkezik új jövevény a jól megszokott nevekből álló társaságba – ilyen éve pedig még egyszer sem volt a sportnak korábban.
Aztán persze ez a félelem már a versenyévad egyetlen hete után eloszlott, amikor Szaúd-Arábiában Bearman váratlanul beugorhatott a vakbélműtét előtt álló Carlos Sainz helyére, rögtön egy Ferrariba, s ahogy a jövő egyik nagy ígérete azonnal felvette a ritmust, hirtelen máris sokkal izgalmasabban festett a Forma-1 utánpótláshelyzete.
Pánikolt és halálfélelme volt első esős futamán az F1 eddig ünnepelt újoncának
Később, szeptemberben a Mercedes bejelentette, hogy jövőre a räikköneni, verstappeni stílusban a lépcsőfokokat kettesével szedő, mindössze 18 éves Antonelli egyből a távozó Lewis Hamilton helyén debütál, vagyis 2025-ben egy újonc potenciálisan azonnal győzelemre esélyes autóban kezdhet – ami egészen kivételes esély, legutóbb pont Hamiltonnal történt meg 2007-ben a McLarennél, bár ide sorolható a 2023-as Oscar Piastri is, aki a szezon második felére szintén egy élmezőnyhöz tartozó, még ha versenyt nem is nyerő technikában találta magát a wokingiaknál.
Ehhez jön még két váratlanabb debütálás jövőre, hiszen az Alpine Jack Doohannek, a Sauber pedig Gabriel Bortoletónak szavazott bizalmat, de közben már idén szezon közben megérkezett a mezőnybe és azonnal letette a névjegyét Franco Colapinto, aki pedig odáig teljesen kívül esett az F1-es paddock radarján, és ebbe a sorba kívánkozik Liam Lawson is, aki noha már tavaly és idén is kapott néhány versenyt a Red Bull kiscsapatában, de jövőre lesz először állandó ülése. Lehet, hogy éppen az a Colapinto szorul majd ki legalább időlegesen 2025-re a mezőnyből, aki az ismeretlenségből érkezve is hibátlan első futamaival visszaépítette a Forma-2-es élmezőny képességeibe vetett hitet, és talán közvetetten ahhoz is hozzájárult, hogy a Sauber Bortoletónak szavazzon bizalmat Valtteri Bottas tapasztalatával szemben.
Fontos döntés született az F1 utolsó szabad 2025-ös üléséről
Ha nem Colapinto kerül a Red Bull kötelékébe, akkor pedig talán a cég saját neveltje, Isack Hadjar is debütálási lehetőséget kaphat, ezáltal akár négy abszolút újonc is ott lehet a rajtrácson a jövő évi melbourne-i évadnyitón, kiegészülve két további olyan pilótával, akik először jutnak teljes szezonos üléshez. A nem az F1-gyel fekvő és kelő, felületesebb nézők (akik azért a közönség többsége) közel a mezőny harmadában új vagy szinte új nevekkel fognak szembesülni, amikor bekapcsolják a tévében a 2025-ös ausztrál versenyt. Ekkora ütemű vérfrissítés pedig jelentős fordulat annak fényében, hogy még egy évvel ezelőtt is a vészharangok kongtak az újoncoknak jutó minimális gyakorlási lehetőség és a csapatok kockázatkerülése miatt. Köze lehet ennek a hirtelen jött cserélési hajlandóságnak a 2026-ban érkező, technikai fronton is új korszakot nyitó szabályváltozásoknak, hogy a fiatal pilóták addigra némi rutint szerezzenek, és ne az autókkal együtt dobjanak majd ismeretlent a technológiai forradalommal járó képletbe.
Persze bizonyos, hogy közülük nem mindenkiből lesz a sport következő két évtizedének meghatározó alakja, nem lesz mindenki világbajnok, de még futamgyőztes, talán dobogós sem. Akkora felhajtás viszont, ami Bearmant és Antonellit övezi, akiket máris sokan a Ferrari és a Mercedes közeljövőbeli bajnoki zászlóvivőinek látnak, vagy amiben a sajtóban öt futam után máris Max Verstappen lehetséges csapattársaként emlegetett Colapinto részesül, nagyon ritkán látható az F1-es versenyzők új eresztése kapcsán.
Ciklusokban jön, mint a napkitörés
Úgy tűnik, mintha a Forma-1-ben hullámokban érkeznének a nagy újoncgenerációk, az elmúlt negyed évszázadot vizsgálva legalábbis több olyan évet vagy rövid időszakot találunk, amelyben több, a sport jövőjét alakító, hosszabb időre megragadó versenyző szinte egyidőben mutatkozott be. Ezeket a csomópontokat pedig olyan évek kötik össze, amelyekben jobbára olyan versenyzők érkeztek a mezőnybe, akiknek csak epizódszerep jutott – még ha egyesek csak amiatt is szorultak ki, mert a legutóbbi nagy újoncgeneráció tagjai éppen befészkelték magukat a legjobb ülésekbe.
Antonelli olyasmit vinne véghez a Mercedesszel, amit életében még senki
Bár csak a későbbi eredmények fogják megmondani, hogy mennyire volt indokolt ez a mostani felhajtás, ránézésre ez a 2024-25-ös időszak is egy ilyen csúcspont lehet az újoncok képességeit, rátermettségét illetően.
A legutóbbi ilyen hullámhegynek a 2019-es szezon tekinthető, amikor a versenypályákon együtt felnövő brit aranygeneráció, Lando Norris, George Russell és Alexander Albon együtt debütált. Közülük egyelőre csak előbbi kettő futamgyőztes, és Norris vált idén először bajnoki harc részévé, Albon pedig eddig nem is került nagy eredmények közelébe – de még ennek a triónak a sportra gyakorolt hatását is csak később lehet majd felmérni. Ezt a generációt kiterjeszthetjük az egy évvel korábban debütáló Charles Leclerc-re is.
Persze ezek a körülhatárolt időszakok nem azt jelentik, hogy más években ne érkezhettek volna nagyhatású versenyzők az F1-be, mint 2015-ben Max Verstappen (aki Carlos Sainzcal párosítva akár egy minicsúcspontot is képezhet ott az évtized derekán), de az ezt megelőző olyan időszak, amely több korszakalkotó újoncot is hozott, 2006-2007-ben volt Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és a végül ralibalesete miatt beteljesületlen ígéretnek maradt Robert Kubica képében. Ez a generáció máig 12 vb-címet adott a sportnak, a 2007 és 2021 közötti 289 futamból pedig 180 győzelmén ők osztoztak.
Amikor pedig a 2001-es szezonnyitón egymás mellé állították az év négy újoncát egy fotóra, szintén nem lehetett megjósolni, hogy a kép még két évtizeddel később is sűrűn előkerül majd az azon szereplő pilóták sportra gyakorolt jelentős hatása miatt. Mindegyüküknek volt már valamilyen különleges sztorija persze az alig két tucat formaautós verseny után a Sauber által mélyvízbe dobott Kimi Räikkönennel, az új Briatore-felfedezett Fernando Alonsóval, az Indy 500-győzes Juan Pablo Motoyával és az első Red Bull-támogatott F1-es pilótaként érkező Enrique Bernoldival. Közülük végül csak Bernoldi nem futott be nagy versenyzői karriert, Montoya F1-es ténykedése bár viszonylag rövid, de annál emlékezetesebb volt, a másik kettő viszont vb-címekig, meg egészen a nagydíjrészvételi örökrangsor első két helyéig menetelt. Máig a 2001-es Ausztrál Nagydíj az egyetlen olyan Forma-1-es verseny, amelyen két későbbi világbajnok is debütált, és csupán a második azok közül, amelyeken egyszerre három későbbi futamgyőztes mutatkozott be (az első szezont, 1950-et nem számítva). Bár az első ilyen jóval kevésbé rengette meg a sportot, hiszen az egyaránt az 1970-es Holland Nagydíjon beszálló Clay Regazzoni, Peter Gethin és Francois Cevert együttesen összesen csak hét győzelmet szereztek.
A 2024-25-ös nagy generáció tagjainak elszórt pillanatokban való érkezése miatt talán ezeket a rekordlistákat nem a most berobbanó fiatalok fogják továbbírni, arra viszont van esély, hogy Antonelli és Bearman párosa ugyanúgy két nagy, táborokat megosztó rivális legyen, mint Alonso és Räikkönen vagy Hamilton és Vettel voltak. És a többieknek sem feltétlenül csak mellékszerepre kell készülniük.
Egyes nézőket talán életkori sokkhatásként érheti a mezőny nyakunkon lévő hirtelen fiatalodása, ráadásul a régi idők nagy hírvivői, Alonso és Hamilton szezonjai is meg vannak már számlálva, az viszont bizonyos, hogy a Forma-1-es staféta remek kezekbe kerül, ha olyan pilóták veszik át, akikből idén már kaptunk egy rövid ízelítőt.
A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele
