Címke: új versenymérnök

  • Gasly nem kapta meg azt a Red Bullnál, amit Albon igen

    Gasly nem kapta meg azt a Red Bullnál, amit Albon igen

    Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly is egy tapasztaltabb versenymérnököt szeretett volna kapni még a Red Bullnál. Ez egy olyan kérés volt, amit a francia nem kapott meg, azonban a helyettese Alex Albon pedig igen.

    Gasly még 2019-ben ülhetett át a Red Bullba, azonban egy gyenge és eredményekben szegény első félévet követően azonnal vissza is ültették őt a Toro Rossoba a Belga Nagydíjon. A francia helyét így az akkor még újoncnak számító Alex Albon vehette.

    Amíg a thai versenyző rendre jól teljesít a versenyeken és még Lewis Hamiltonnal is képes volt komoly nyomás alá helyezni a Stájer Nagydíjon, az időmérőkön rendre küszködik a jó tempó megtalálásával.

    A milton keynesiek látva Albon szenvedését, még a Brit Nagydíj előtt visszahozták Daniel Ricciardo korábbi versenymérnökét, Simon Renniet, aki így Mike Luggot váltotta a Red Bull Pitwallján.

    A brit-thai versenyző az RB16 egyensúlyát okolta amiatt, hogy nem jutott be a Q3-ba. Azonban ez már nem az első ilyen precedens Albon számára, ugyanis a Magyar Nagydíjon is az időmérő szakasza jelentette számára a végállomást.

    Gasly – aki az előkelő hetedik helyet szerezte meg a Brit Nagydíjon – elárulta, hogy ő is kérte ugyanezt a RedBulltól, amikor még ott versenyzett.

    „Még megértem őket erre anno,” – mondta Gasly. „Őszintén, ha ezt meglépték, akkor ez azt jelzi, hogy tényleg szükség volt rá. Az előző évben mindössze még csak másfél éve volt, hogy csatlakoztam a Red Bullhoz. Ekkor még vajmi kevés Forma-1-es tapasztalattal rendelkeztem.

    „Tudtam, hogy a tempóm meglesz ehhez, azonban jobban szerettem volna egy tapasztaltabb versenymérnökkel dolgozni egy olyan helyett, akinek akkor szintén újoncnak számított.

    „Azonban ez már a múlt, egyáltalán nem szabad rágódnom és foglalkoznom ezzel. Most arra koncentrálok, hogy a legjobb eredményeket érjem el az AlphaTaurival. Jobb is lehetett volna a történetem a Red Bullnál, azonban ez a történet már a múlté.”

    Albbon idei problémái részben megmagyarázzák Gasly szenvedésének okait, azonban a francia szerint egykori csapatának ezen lépése jót tett a számukra.

    „Hagyom, hogy meglegyen a saját véleményed, azonban én még mindig azt mondom, hogy ez az együttműködés sokkal jobb is lehetett volna. Rendkívül sok magyarázat van arra, hogy tavaly miért nem voltunk olyan versenyképesek.

    „Szerintem a Red Bull jelen pillanatban jól csinálja, amit csinál, ugyanis azokat a változtatásokat lépték meg, amiket én is szerettem volna anno. Ha ezeket meglépik, az azt jelenti, hogy az a helyes irány.

    „Azonban nem tudom, hogy Alex miért szenved. Nyilvánvaló, hogy a négy versenyből kétszer is megvertem az időmérőn egy gyengébb autóval, szóval nem megy olyan jól számára, mint kellene. Azonban ennek nem tudom az okát.”

  • Új versenymérnöke lesz Alex Albonnak

    Új versenymérnöke lesz Alex Albonnak

    A Red Bull megkeverte a technikai csapatát, aminek eredményeképp a tapasztalt Simon Rennie újfent a pályán fog majd együtt dolgozni a hétvégi Brit Nagydíjon, mint Alex Albon újdonsült versenymérnöke.

    Rennie a korábbiakban már betöltötte ezt a pozíciót az energiaitalosoknál. Először Mark Webberrel dogozott együtt a 2013-as szezonban, majd a helyére érkező Daniel Ricciardoval folytatta azt 2014-től egészen a 2018-as évad végéig.

    A 40 éves brit mérnök ezt követően a gyárban vállalt szerepet, és ez a döntése nagyban volt köszönhető annak, hogy az ausztrál versenyző a 2018-as év végén búcsút intett Milton Keynesnek és a Renaulthoz igazolt.

    Mivel Albon számára eléggé döcögősen kezdődött meg az idei szezon, ami részben annak köszönhető, hogy még mindig nem sikerült teljes mértékben összecsiszolódnia az amúgy is trükkös RB16-tal. A Red Bull emiatt is hozta vissza Renniet, hogy segítsen a brit-thai versenyzőnek.

    Albon korábbi versenymérnöke, Mike Lugg továbbra is a Red Bullnál marad, azonban immáron a csapat gyárában fog további dolgozni.

    A milton keynesi alakulat továbbra is keresi a válaszokat arra, hogy az RB16 miért nem képes hozni azt a teljesítményt, amit a szezon előtt elvártak tőle. Christian Horner ugyanis nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy bizonyos „aerodinamikai anomália” miatt voltak a vártnál lassabbak a Hungaroringen, ahol az utóbbi években szinte mindig kimagaslóan jól szerepeltek.

    Albon hisz abban, hogy a csapata képes lesz a helyzet magaslatára állni és a létező legjobb formában nekivágni a Brit Nagydíjnak.

    „Nyilvánvalóan nem kezdtük valami jól az idei évet, azonban a kiesést leszámítva, mindig erős pontszerző helyeken sikerült végeznünk,” – nyilatkozta Albon, amikor az első futamon való késői kiesésére reflektált.

    „Az autó innentől csak jobb lehet, szóval pozitív érzéseim vannak a következő versenyekkel kapcsolatban. Tudjuk, hogy mely területeken kell javulnunk és az nagyon jó hír, hogy a soron következő silverstone-i versenypálya közel van a gyárépületünkhöz.

    „Remélhetőleg képesek leszünk jó eredményeket elérni ezen a pályán, ami történetesen egy erős pályája a csapatnak és emellett az egyik személyes kedvencem is.”