Címke: új versenyhelyszínek

  • Négy verseny „töretlenül” a legnépszerűbb az F1-es naptárban

    Négy verseny „töretlenül” a legnépszerűbb az F1-es naptárban

    Az F1 által lefolytatott közvélemény-kutatás nemcsak a legnépszerűbb pilótákra és csapatokra, de versenyekre is fényt derített.

    Hiába növekszik az Európán kívüli versenyek száma, továbbra is a klasszikus versenyek domináltk a listát. Ráadásul az a négy futam, amelyek már az első naptárban szerepeltek.

    „Monaco, Spa, Silverstone és Monza. Ezek a legnépszerűbb versenyek.” – fedte fel James Allen, a Motorsport Network elnöke.

    „Már 2015-ben és 2017-ben is volt egy ilyen felmérés, amiben hasonló kérdéseket tettünk fel. Mindezt azért, hogy követni tudjuk, hogy mi érdekli az embereket ezen a téren. Ami az élen állókat illeti, nem sok minden változott azóta.”

    Az elmaradt futamok is szerepeltek a listán, így Japán, Brazília és Ausztrália szerepel még az első tízben.

    Németország annak ellenére, hogy csak alkalmi jelleggel szerepelt az F1-es naptárban a hibrid éra kezdete óta, még mindig hetedik.

    A Magyar Nagydíj és a Hungaroring az elmúlt pár 25 versenyéből a 17. helyet érte el.

    A lista alján talán nem meglepetésre Oroszország és Kína áll, bár a nemzetközi közönség az új pályáknak (Miami, Jeddah, Vietnám) sem szavazott nagy bizalmat.

  • Ekkor fognak elkezdődni a Forma-1-es versenyek 2020-ban

    Ekkor fognak elkezdődni a Forma-1-es versenyek 2020-ban

    Nyilvánosságra kerültek a Forma-1 2020-as szezonjának versenykezdési időpontjai, két hónappal a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj kezdete előtt – aminek megrendezése korán sem biztos az országban elterjedt erdőtüzek miatt.

    Az idei szezonra sem változik meg semmi: minden verseny óra tízkor fog majd elrajtolni csakúgy, mint a 2019-es szezonban. Ezt a változtatást a Liberty Media főleg az amerikai nézők miatt lépte meg, hogy kényelmesebben tudjanak bekapcsolódni az élő adásba.

    A versenyek kezdési ideje többnyire változatlanok maradtak, a visszatérő Holland Nagydíj 15:10-kor veszi majd kezdetét május 3-án. A szintén új Vietnami Nagydíjon pedig helyi idő szerint 14:10-kor – ami magyar idő viszonylatban 7:10 – aludnak majd ki a piros lámpák.

    Mindössze egyetlen verseny kezdési időpontja fog megváltozni a tavalyi évhez képest. A Brit Nagydíjon egy órával korábban lesz majd a rajt, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy Silvertstoneban is akkor veszi majd kezdetét száguldás, mint a legtöbb európai helyszínen.