Címke: új szponzor

  • Elválik egymástól a Mercedes és a Petronas, egy szaúdi szponzor miatt?

    Elválik egymástól a Mercedes és a Petronas, egy szaúdi szponzor miatt?

    A csapat festésére is hatással lehet majd, hogy szaúdi szponzor veszi majd át a Petronas helyét a Mercedes autóin.

    Egy 10 évnél is hosszabb együttműködés ér ezzel véget, ugyanis a maláj cég már a németek gyári visszatérésekor, 2010-ben ott volt a Mercedesnél.

    A bajnoki alakulat a Forma-1 e-sport bajnokságát is szponzoráló Aramco olajcéggel kötött szerződést, akik szorosabbra fűzték kapcsolatukat a Mercedes F1-es csapat harmadát birtokló INEOS-szal.

    A szaúdi cég tavaly óta a Forma-1 e-sport bajnokságát, idén több nagydíjat és a tesztelést is szponzorálta már.

    Ennek keretein belül három új üzemet hoznak létre a Közel-Keleten a francia Totallal közösen, amit 2025-ban lépnek majd működésbe.

    A Petronas türkiz színét tehát az Aramco kék-zöld kombinációja veheti át, de jövőre nem ez lesz az egyetlen változás. Hamilton akarata szerint ugyanis ismét szürke lehet az autók alapfestése.

    A maláj olajtársaság közben bejelentette, kivonulnak a MotoGP-ből is, már nem támogatják majd a Yamaha SRT istállót.

    FRISSÍTÉS: azóta a gpfans.com cáfolta az értesüléseket egy többéves, 2022 után is tartó szerződésre hivatkozva.

    „A Petronas és a Mercedes 2021 óta partnerek, és egy hosszútávú együttműködés részesei, ami mindkét fél számára előnyös.” – idézik a Mercedes szóvivőjét.

    „Tavaly hosszabbítottunk velük több évre, és büszkén folytatjuk a közös munkát a technológia élvonalában.”

  • Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Dubajban írták alá a szerződést, de már a szezonnyitó helyszínén jelentették be, hogy a Renault új logisztikai és névadó partnere a DP World lett a 2020-as szezontól kezdve.

    A csapat teljes neve így Renault DP World F1 Team-re bővült. A szállítási cég még 1972-ben, Port Rashidban alakult, a dubai emirátusban. Ezzel tovább nőtt az arab szponzorok száma az F1-ben.

    Jérome Stoll, a Renault Sport igazgatója a következőket nyilatkozta:

    „Örömmel vesszük, hogy a DP World is a Renault-család tagja lesz. Ez egy nagyon érdekes együttműködés, amely több területen is átível majd. Már várjuk a közös munkát, hogy felfedezhessük a hatékonyságunkat és csökkentsük a környezetre gyakorolt hatásunkat.”

    „Amióta a Forma-1 bejelentette, hogy a karbonsemlegesség a cél 2030-re, folyamatosan vizsgáljuk, hogyan lehetne az ökológiai lábnyomunkat kisebbíteni. Úgy gondoljuk, a DP Worlddel kötött partnerség olyan lehetőségeket tesz számunkra elérhetővé, amelyek az efféle irányelveknek is megfelelnek, miközben ugyanúgy megoldják a logisztikai kihívásokat, amelyekkel szembenézünk. Az új munkamódszereket pedig átveheti a Renault utcai autós részlege is.”

    Sultan Ahmed Bin Sulayem, a cég vezetője is üdvözölte a partnerséget:

    „Az egyik stratégiai célunk, hogy az autóipar logisztikáját újítsuk meg. Ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy felfedezzük az olcsóbb, gyorsabb, átláthatóbb és környezetbarátabb megoldásokat.”

    A melbourne-i eseményen az új Renault festését is bemutatták, ami a teszteken használt feketéről visszatért a tavaly használt, sárga-fekete mintázathoz.

    https://www.instagram.com/p/B9lTJ7opRrN/

  • Új technológiai partnere lesz a McLarennek

    Új technológiai partnere lesz a McLarennek

    A McLaren hihetetlenül jól szerepelt a 2019-es Forma-1-es szezonban, ugyanis a wokingi istálló a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett és az egész évad során ők voltak a mezőny legjobb középcsapata.

    A wokingiak sokat köszönhetnek a tehetséges versenyzőiknek, Carlos Sainz Jr.-nak és Lando Norisnak, ugyanis mindketten nagyban hozzájárultak a csapat kiugró eredményéhez. A csapat jó szereplése pedig természetesen vonzza a szponzorokat is, ami meg is látszik, ugyanis a McLaren a tegnapi nap folyamán jelentette be a leújabb támogatóját, a Splunkot.

    A Splunk a világ vezető adatelemzéssel foglalkozó cégje és az együttműködés értelmében ők lesznek a wokingi istálló újdonsült technikai partnere. Természetesen a következő szezonban a Splunk logóit is láthatjuk majd a McLaren autóin, amikről február 13-án hull majd le a lepel. A szponzor feliratokat majd a narancssárga autók pilótafülkéjén és az oldaldobozain lesznek majd láthatóak.

    A McLaren vezető elnöke, Zak Brown nagyon örül annak, hogy sikerült megegyezniük az adatelemzéssel foglalkozó óriáscéggel. „Remek érzés, hogy van egy új technikai partnerünk a Splunk személyében,” – mondta Brown. „Az adatok nagyon sokat számítanak a Forma-1-ben és ezzel mindannyian tisztában vagyunk itt a McLaren-nél, ezért is állapodtunk meg a Splunk-kal, ugyanis az ő segítségükkel és a korszerű eszközeikkel még jobbak lehetünk ezen téren.”

    Még nem tudni, hogy a két fél mennyi ideig fognak együttműködni, azonban egyes információk a két cég több éves szerződést kötött egymással. „Már nagyon várjuk a közös munkát a 2020-as szezontól és még jó sokáig– tette hozzá Brown.

  • Albon egy thai szponzort szerzett a Toro Rossonak

    Albon egy thai szponzort szerzett a Toro Rossonak

    Alexander Albon révén, Thaiföldön egyre népszerűbbé válik a Forma-1. A thai pilóta egy új thai szponzorra tett szert a Moose Craft Cider személyében. A támogató matricái már a Német Nagydíjon láthatók lesznek Albon overálján és a Toro Rosso autóin egyaránt.

    A faenzai istálló csapatfőnöke, Franz Tost nagyon örül annak, hogy a sport immáron Thaiföldön is egyre nagyobb sikernek örvend. Az osztrák csapatfőnök reméli, hogy Albon nagy hatással lesz majd a fiatal generációra az autóversenyzés terén.

    „Nagyszerű érzés, hogy immáron egy thai cég is támogatja a csapatunkat,” – lelkendezett Tost. „Ezt Alexnek köszönhetjük, aki révén egyre népszerűbbé válik a sportág. Remélem, hogy az új szponzor és Alex segítségével még több thai szurkolóra teszünk majd szert a következő hónapokban.

    „Kitűnő örömmel fogadtuk a thai cég lelkesedését és mindent meg fogunk tenni, hogy elérjék a céljaikat nemcsak Thaiföldön belül. Ez az együttműködés akár arra is bátoríthatja a thaiföldi fiatalságot, hogy Alex példáját kövessék.”