Címke: ügyfélcsapat

  • Új ügyfélcsapatot keres a Renault, van is egy kiszemeltjük

    Új ügyfélcsapatot keres a Renault, van is egy kiszemeltjük

    Miután a McLaren 2021-ben Mercedesre cserélte a Renault erőforrásokat, a Renault ügyfélcsapat nélkül maradt. A francia márka lett az a motorgyártó, melynek erőforrásait csak egyetlen csapat használja a Forma-1-ben, méghozzá maga a Renault csapat, noha idén már Alpine márkanév alatt futnak.

    A Renault pedig most azon dolgozik, hogy találjon még magának ügyfelet, hiszen ha több helyről vannak adataik, az segíti a fejlesztéseiket.

    A legfrissebb hírek szerint a franciák a sereghajtó Williams csapatot környékezték meg. A Motorsport.com jelentései szerint a felek már fel is vették a kapcsolatot egymással.

    Azonban értelemszerűen egy megállapodás nem születik meg egyik napról a másikra, és akadályozó tényezők is vannak. Például az, hogy a 2022-es autók fejlesztése már elkezdődött. Márpedig egy új motornak tökéletesen kell illeszkednie a teljes koncepcióba, így lehet, hogy már elkéstek azzal, hogy 2022-re szerződést kössenek.

    Másik kérdés, hogy egyáltalán akarná-e ezt a Williams, hiszen korábban arról számoltak be, hogy 2022-től még szorosabb lesz a kapcsolatuk a Mercedesszel. Ezen kívül a grove-i csapat váltót és egyéb elemeket is vásárol a csillagos márkától, nem csupán motort.

    Tehát egyelőre nem tudni, hogy a Renault sikerrel járhat-e a Williamsnél, vagy bármely más csapatnál…

  • A Lynk & Co most már szállítana a 03 TCR-ből ügyfeleknek is

    A Lynk & Co most már szállítana a 03 TCR-ből ügyfeleknek is

    A Geely Group Motorsport megerősítette, hogy az új Lynk & Co 03 TCR-re most már fogadnak megrendeléseket, ezzel a modellel vesznek részt idén a WTCR-ben is. Kiszállítani az autókat 2020 első negyedévében tudnák.

    A kínai gyártót rendre támadták a riválisaik a túraautó világkupán, mert gyakorlatilag a Cyan Racingen kívül más ügyfeleknek nem adtak el autókat. Látták ezt a magatartást a csapatok és a versenyzők is, és főleg a Honda és a Hyundai ügyfélprogramjában résztvevők sérelmezték azt, hogy az ő autóik nem annyira átláthatóak, mint a többi épített TCR-es járgány. Victor Yang, a Geely kommunikációs alelnöke most pontot tett a dolog végére:

    „Örömmel jelentjük be, hogy a Lynk & Co 03 TCR modellje 2020-tól elérhető lesz több partner részére is, miután nagyon sikeres programot futtat vele a Cyan Racing a 2019-es FIA WTCR-ben.”

    Az autó ára a TCR szabályzásában meghatározott plafonon lesz, tehát 130.000 eurót kóstál ezzel most egyedül ők állnak így a versenyautós piacon, és előnyben fogják részesíteni a kínai ügyfeleiket, a márka hazai piacán. A Geely Group Motorsport elnöke, Alexander Murdzevski Schedvin még hozzátette:

    „Boldogsággal tölt el minket az, hogy egyre inkább kedvelt lesz a Lynk & Co márka, és a sport kedvéért szívesen látunk több csapatot a privát programunkban. Természetesen a Lynk & Co legnagyobb piacán, Kínában volna az a célunk, hogy sikerrel növeljük az ügyfeleink számát. A nagyon sikeres TCR kategória költséghatékony és versenyképes dolog a csapatoknak is a világon mindenütt, és mi ennek a részese akarunk lenni, top szinten..”

  • Marko: Egyedül a Mercedesnek nincs B csapata

    Marko: Egyedül a Mercedesnek nincs B csapata

    Dr. Helmut Marko szerint a Mercedes ,,egyedül” maradt, hiszen a nagy csapatok közül csak az Ezüst Nyilak nem működnek szorosan együtt egy másik alakulattal.

    A Ferrari két gárdával is megállapodott, a Haas és az Alfa Romeo (Sauber) személyében, akik segítik a vörösök munkáját, amennyire a szabályok engedik, valamint a Red Bull mellett ott van a Toro Rosso akik egy évvel korábban váltottak Honda motorra, hogy ezzel is megkönnyítsék a testvér alakulat átállását a japán erőforrásra.

    ,,A Ferrari a mérce, ez tisztán látszik, ám az, hogy milyen előnyt építettek ki, az már kérdéses, azonban a Red Bull már a Mercedes előtt van. Úgy gondolom, hogy egyedül maradtak, ugyanis nem hinném, hogy akkora nyomást gyakorolnának az ügyfélcsapataikra, a Racig Pointra és a Williamsre, hogy azok B csapattá váljanak.”

    ,,A Toro Rosso átvállalt pár fejlesztési munkálatot tavaly a Honda motor kapcsán, és ezeknek a munkálatoknak az volt az ára, hogy pár versenyt be kellett áldozniuk, ugyanakkor ez nekik is jövedelmező üzlet volt, hiszen 2019-ben ők is erősebbek lettek.” –nyilatkozta Marko.

  • A WRT az Audi ügyfélcsapataként indul a DTM-ben

    A WRT az Audi ügyfélcsapataként indul a DTM-ben

    Az Audi bejelentette, hogy a WRT istálló 2019-ben indul a DTM-ben, az ügyfélcsapatos program keretében.

    A belga istállót legtöbben a sikeres GT és TCR szereplésüknek köszönhetően ismerik, jövőre pedig kettő, Audi RS 5-ös modellel indulnak majd a német túraautó (DTM) bajnokságban.

    A WRT így az első eddig ismert ügyfél csapat a jövő évi mezőnyben. Egy nappal korábban pedig az is kiderült, hogy az Aston Martin érkezik a távozó Mercedes helyére.

    „Az ITR-rel közösen keményen dolgoztunk ez elmúlt pár hónapban, hogy megnyissuk a DTM-et az ügyfélcsapatainknak. Nagyon örülünk, hogy az új DTM éra első ügyfél csapatát mi adhatjuk. Tudom, hogy Vincent Voss és csapata tökéletesen dolgozott együtt az elmúlt években több szériában is. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen erős a WRT csapat. Meggyőződésem az, hogy hamar megvetik majd a lábukat a DTM-ben.” – nyilatkozta az Audi Motorsport vezetője Dieter Gass.

    Az Audi jelenlegi DTM versenyzői közül Robin Frijns, Nico Müller és René Rast már versenyzett korábban a WRT csapatnál is, ami az Audi egyik legsikeresebb ügyfélcsapatának tekinthető. A csapatvezető, Vincent Voss szerint a DTM-hez való csatlakozás egy logikus lépés.

    „A DTM volt a mi álmunk. Az Audi család részeseiként nagy érdeklődéssel követtük eddig a sorozatot. Mindig is egy nagyon erős platform volt. Soha jobbkor nem érkezhetett el erre az idő: először fognak ugyanis két literes turbó motorokat használni a bajnokságban. Minden csapatnak az elejéről kell kezdenie emiatt. Ugyanazokat a felszerelések kapjuk majd, mint a gyári csapat. Ez teszi olyan érdekessé számunkra a DTM-et, és bizonyára több csapat számára is a jövőben.” – mondta elégedetten. Voss.

  • Motoregyenlőséget követel az FIA

    Motoregyenlőséget követel az FIA

    Az FIA kiadott egy új technikai direktívát, amely reményeik szerint véget vet a gyári és ügyfélcsapatok erőforrásai közötti teljesítménykülönbségeknek.

    Noha az F1 technikai szabályzata nyíltan kijelenti, hogy az ügyfeleknek szolgáltatott motoroknak teljességgel meg kell egyezniük a gyári csapat által használtakkal, a kikötés csak a motor fizikai paramétereire volt érvényes, az üzemeltetésére és beállításaira nem. A gyári csapatok ezt a kiskaput kihasználva speciális használati módokat építettek motorjaikba, amelyek által extra teljesítményhez jutottak például az időmérő során.

    A motoregyenlőséget felügyelő dossziés rendszer leírását a sportszabályat 4. kiegészítése tartalmazza; az FIA úgy véli, a gyártók nem tesznek eleget ennek a követelménynek, így a múlt hónapban egy technikai direktíva útján emlékeztette a csapatokat a 4. kiegészítés betartására, némi szigorítással egybekötve:

    „Habár a csapatok által benyújtott dossziék alapján mindenki ugyanolyan erőforrásokat kap, okunk van azt feltételezni, hogy az ugyanahhoz a gyártóhoz tartozó csapatok motorjainak üzemeltetése között eltérés mutatkozik” – olvasható a direktívában. „Szeretnénk mindenkit emlékeztetni az erőforrás-egyenlőség maximális betartására, nemcsak a dossziék, hanem az üzemeltetés szintjén is. Ennek értelmében minden gyártó minden erőforrásától az alábbiakat várjuk el:

    i) a dossziérendszert követve minden csapat azonos erőforrásokat kap; továbbá (kivéve, ha egy bizonyos csapat az alábbiak valamelyikével nem kíván élni)

    ii) ezek az erőforrások azonos szoftverrel rendelkeznek és pontosan ugyanúgy lehet őket üzemeltetni; valamint

    iii) ugyanolyan specifikációjú olajjal és üzemanyaggal működnek.”

    Ez utóbbi kikötés opcionalitása annak eredménye, hogy egy ügyfélcsapat esetenként más üzemanyagot használ, mint a gyári alakulat. Ami az erőforrások egyenlőségét illeti az összes csapatra kivetítve, erre voltaképpen csak idén kerül sor: az elmúlt két szezonban a Ferrari, az FIA különleges felhatalmazásával, két külön specifikációval képviseltette magát a mezőnyben, amikoris 2016-ban a Toro Rosso, 2017-ben pedig a Sauber egyéves erőforrásokat használt.