Címke: Uberto Selvatico Estense

  • Imola megkapta a zöld jelzést: 13.000 nézőt fogadhatnak

    Imola megkapta a zöld jelzést: 13.000 nézőt fogadhatnak

    Imola is megkapta a szabad jelzést, így fogadhatnak nézőket is a versenyükön november elsején. A sportág lassan véget vet a „szellem versenyeinek”, hiszen vasárnap az Orosz Nagydíjon már 30.000 jegy kelt el, így Szocsi kirakhatja a telt ház táblát. A verseny szervezői röviden ennyit mondtak erről:

    „Az idei verseny feltételeit minden ajánlásnak és követelménynek megfelelően alakítottuk ki.”

    Mugellóban 3000 nézőt engedtek be naponta, és a tervek szerint Nürburgring, Portimao és Isztambul is fogadhat majd nézőket. Stefano Bonaccini regionális elnök szerint Imola 13.147 nézőt fogadhat majd naponta. A pályaigazgató, Uberto Selvatico Estense ennyit tett hozzá:

    „Imola örülhet annak a lehetőségnek, hogy visszatérhet viszonylag egy normális helyzethez, és a pályán elegendő hely van ahhoz, hogy minden biztonsági előírás betartható legyen. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy megmutathassuk a világnak, hogy helyes és átgondolt megközelítéssel megbirkózunk még súlyos krízissel is.”

  • Imola nem egyszeri nagydíjat tervez, maradna állandó versenynek

    Imola nem egyszeri nagydíjat tervez, maradna állandó versenynek

    Az Emilia Romagna Nagydíj új fejezetet kezd majd Imola életében, miután újra helyet kapott a Forma-1-es versenynaptárban, 14 év óta először.

    A pálya főnöke, Uberto Selvatico Estense nem akarja, hogy egyszeri eset legyen a futam, 2021-ben is rendeznének versenyt, annak ellenére, hogy valószínűleg az F1 vezetése visszatérne az eredetileg tervezett rekordhosszúságú 22 fordulós megoldáshoz.

    „Már régóta szerettük volna ezt megvalósítani. Évek óta tárgyaltunk a Forma-1-gyel , és most elértük a célunkat, amit annyira szerettünk volna.”

    „Az örökségünk is nagyon fontos, szerintem nem csak a COVID miatt jöhetett létre ez az egész. Az F1-nek arra is szüksége van, hogy ilyen pályákat hozzon vissza, mert ez a szurkolóknak is tetszeni fog.”

    „Jövőre is bejelentkeznénk egy nagydíjért, de nyilván csak azután tudunk tárgyalni, hogy itt verseny volt. A célunk egyértelmű, és szenvedélyesen igyekszünk elérni azt.”

    Imola ráadásul kétnapos hétvégének ad majd otthont, a szokásos három helyett. Estense szerint ez illik majd a Forma-1-hez.

    „Ez valami új lesz. Az F1 arról értesített, hogy ezt akarják megvalósítani itt, kipróbálni ezt az új formátumot, szerintem pedig működni is fog.”

    Bár a pálya 2006 óta nem rendezett futamot, rendelkezik az FIA Forma-1-hez szükséges minősítésével, így nem szükséges rajta változtatni. Ez főleg annak köszönhető, hogy a kényszerű szünetben felújították a boxutca épületeit, és változtattak a vonalvezetésen is.

    „Michael Masi eljött ellenőrizni, és meglepődött a helyzeten. Megdicsért minket, ez természetesen jól esik. Most nem szükséges módosítanunk semmin. Egy-két kisebb részletet igen, de semmi komoly dologról nincs szó.”

    Estense azt is elárulta, szeretné, ha már nézők is lehetnének a november elsejei versenyen, de még semmit sem lehet előre megerősíteni.

    „Pénteken az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy valószínűleg szeptemberben nyithatnak a rendezvények a nézők felé. Szóval keresztbe tesszük az ujjainkat, és reménykedünk, hogy a lelátóink fogadhatják majd a szurkolókat, de semmi sincs még kőbe vésve. Napról napra változik a helyzet, nehéz előrejelzést készíteni.”

    „Persze, ez nem olyan lesz majd, mintha nyáron lenne a verseny, de szerintem így is vonzó lesz majd, amennyiben jövetnek emberek.”

  • Michael Masi már Imolában vizsgálódik a Forma-1 végett

    Michael Masi már Imolában vizsgálódik a Forma-1 végett

    Michael Masi ma Imolában van, és egyre nő annak az esélye, hogy a 2020-as Forma-1-es versenynaptárban három olasz versenyhelyszín is lesz. A korábbi San Marino Nagydíjának is helyt adó létesítmény nem régiben kapta meg a FIA Grade 1 státuszt egy homologizáció után, így semmi akadálya annak, hogy fogadhassák a száguldó cirkuszt.

    A pályaigazgató Uberto Selvatico Estense korábban így nyilatkozott:

    „Örülünk annak, hogy immáron hivatalossá vált, hogy Mugellóban lesz futam. Úgy vélem, hogy ezzel a mi autodrómónk esélyei is nőnek, hogy év vége felé rendezhessünk egy nagydíjat.”

    A La Gazzetta dello Sport szellőztette meg, hogy a Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi a szerdai napját az Autodromo Enzo e Dino Ferrari-n tölti, ahol pályainspekciót tart.

  • Imola újra készen áll a Forma-1-es mezőny fogadására!

    Imola újra készen áll a Forma-1-es mezőny fogadására!

    Hirtelen megnőtt annak az esélye, hogy Imola visszatérjen a Forma-1 versenynaptárába 2020-ban.

    Ross Brawn, a széria sportért felelős igazgatójaként elismerte, hogy akár ilyen rendkívüli helyzetek is adódhatnak, amennyiben egy jelenlegi versenypálya nem tudja megszervezni a futamát a pandémia miatt.

    Így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy Bahrein, Abu Dhabi lehet a két utolsó állomásunk a szezonban a jelenlegi ismereteink alapján. Ezekkel a helyszínekkel együtt is még csak tíznél járunk. Kell még találjunk 5-6 helyszínt a szezon folytatásához.”

    A La Gazetta dello Sport elárulta, hogy a korábban San Marino Nagydíját megrendező Imola már része lett ennek a lehetséges programnak, és a FIA is jóváhagyta a munkálataikat, tehát megvan a Forma-1 rendezéshez szükséges Grade 1 licensz. Csak idő kérdése tehát az, hogy Olaszország rendezhet-e idén még egy versenyt, és alkalmassá tegyék a királykategória fogadására. Uberto Selvatico Estense, a pálya elnöke elégedett:

    „Ezzel a homologizációval alkalmassá válunk arra, hogy Forma-1-es versenyt rendezzünk, hiszen a pályánk most már megfelel minden elemében a FIA előírásainak. Reméljük, hogy beteljesülhet ezen álmunk.”

  • Imola zárt kapus Forma-1-es versenyt szeretne rendezni!

    Imola zárt kapus Forma-1-es versenyt szeretne rendezni!

    Az imolai versenypálya elnöke, Uberto Selvatico Estense elmondta, hogy mindenféleképpen szeretnének otthont adni egy Forma-1-es versenynek, ha jelentősen javulna a járványhelyzet Olaszországban.

    A pálya már korábban is jelezte a szándékát a Forma-1 vezetői felé, először a Kínai Nagydíj elhalasztásakor.

    A versenypálya vezetőinek sikerült megállapodniuk az olasz Automobil Szövetség elnökével, Angelo Sticchi Damianival az ötletükről, azonban a koronavírus járvány felerősödése ellehetetlenítette a gondolatot, ugyanis Olaszország – ahol már több, mint 24.000 ember életét követelte a COVID-19 – az legfertőzöttebb országok közé tartozik.

    Azonban mivel a Forma-1 vezetői leginkább a nézők nélküli versenyeket részesítenék előnyben a 2020-as szezonban, Estense ismét csatlakozna a versenyrendező helyszínek hosszú sorába.

    „A jelenlegi helyzet lehetőséget ad számunkra, hogy potenciális jelöltek legyünk egy Forma-1-es verseny megrendezésére,” – idézi az olaszt a Motorsport.com. „Nyilvánvalóan ez a kormányon fog múlni, hogy megadják-e ab zöld utat a versenynek.

    „Sokkal egyszerűbb lenne a szurkolók nélkül, ugyanis nem kellene ügyelnünk a nézőterekre, a VIP vendégeket ellátó létesítményekre és így tovább.”

    Az imolai versenypálya elnökének azonban még egyes óvintézkedések miatt még nem sikerült tárgyalniuk a Forma-1 vezetőivel.

    Estense azt is felvetette, hogy a San Marinoi Nagydíj akár közvetlen az Olasz Nagydíj előtt vagy után is lehetne a versenynaptárban. Jelen pillanatban az előbbire van nagyobb esély, ugyanis a Belga Nagydíjat a helyi kormány hivatalosan is elhalasztotta az országban fokozódó járványhelyzet miatt.

    „Talán egyszerűbb lenne, ha Monzával egymást követnénk a versenynaptárban, ezzel időt és pénz spórolva a csapatoknak” – mondta Estense.

    „Tavaly még októberben és november első felében is csodás volt az időjárás, szóval emiatt igazán nem szükséges aggódnunk.

    „Szerintem az emberek szívesen visszajönnének Imolába, hogy újra Forma-1-es versenyt láthassanak. Ez egy álom lenne a számunkra, amit fantasztikus érzés lenne megéni.”